114. -

„Nappali fényre tértem magamhoz, napokig alhattam és mozgó ajkaim az ő nevét suttogták, ahogy felnyitottam a szemem és egyedül találtam magam, egyedül a háborgó tenger felett, amely elrabolta az egyetlen lányt, akit szerettem és megfojtotta őt mélyen bennem…”

Tekerj egy cigit! Szívj bele mélyen! Dugd át a számba! Dobd fel a kezed a levegőbe én pedig rátaposok a gázra.

Nyisd szét a tenyered, engedd szabadjára az elméd, szívd mélyen magadba a levegőt, ami a hajad borzolja!

Ne gondolkodj csak érezz! Ordíts! Gyerünk kislány, had halljam!

Itt a joint gyönyörűm. Ez az…

Ereszd el magad.

Még két kanyar és ott a motel.

-         Gyere menjünk. Hol a whisky? Hol a kurva whisky? – Ébredezek lassan Sean ordibálására. A pupillái szinte nem is látszanak, a szeme vérben forog, miközben az én fejem majd kettéhasad. Minden homályos. Kusza. Hol vagyunk? Hogy kerültünk ide? Nem tudom…

-         Miért kiabálsz? – Ülök fel meztelenül az ágyban és a halántékom kezdem masszírozni. A combomon lila foltok virítanak, a lepedő tele van ondóval. Ezek szerint megint lefeküdtünk… De miért nem emlékszem rá? Hisz csak egy cigi volt…

-         Mert kibaszottul nincs meg a whisky – néz rám mérgsen.

-         Milyen whisky? – nyögök fel, tényleg úgy érzem, hogy itt a vég. Szédülök, húz a fejem, a szemeim égnek, a testem elgyötört.

-         Amit tegnap vettünk, ne mondd, hogy nem emlékszel. Ide tettem. Ide – bök az ablakpárkányra, ami tiszta mocsok.

-         Hogy kerültünk ide?  Egyáltalán hol vagyunk? – Nézek körbe a lepukkant szobába. Tuti nem itt szállásoltak el minket eleve.

-         Szar se tudja – üvölt rám.

-         Mi a picsa bajod van te barom? – Csattanok én is fel. Nyűgös vagyok és fáradt, ő pedig csak kiabál, ráadásul tapló is, ami cseppet sem jellemző rá, de valószínű, hogy ő is be van állva valamitől. Valamitől, amire nem emlékszem, hogy bevettem volna magamtól. Mégis mi a fene történhetett velünk, amitől ennyire nem vagyunk önmagunk?

-         Az, hogy valaki ellopta a kurva whiskynket – harapdálja a száját, majd a haját kezdi túrni.

-         Fejezd már be – szólok rá, mikor huszadszorra túrja fel a szobát. Igazából abban sem vagyok, hogy az a whisky létezett-e vagy csak képzeli.

-         Kussolj el – üvölt rám, mire kikerekedett szemekkel nézek rá. Valami nem stimmel… Nagyon nem. Ő nem ilyen és én sem vagyok ilyen. Mi a fenét szedtünk be, amitől ennyire kicsúszott a lábunk alól a talaj?

Egész reggel a whiskyt keresi, aztán amint sikerül meggyőznöm arról, hogy nincs itt egy üveg se, majd veszünk valahol ha ennyire kell neki, elindulunk. A mobilom nincs nálam, de a kocsiban sem találom. Valahol sikeresen elvesztettem, aminek cseppet sem örülök.

Azt se tudom milyen nap van, a benzinkútnál tudom csak meg, hogy hol is vagyunk. Szerencsére nem messze a következő állomástól, így nem kell sok ahhoz, hogy beérjük a többieket. Az autócsodát épségben parkolom le a mélygarázsban, aztán Seant kezdem keltegetni, aki az utolsó öt percben kómaközeli állapotba esett, addig viszont csak az eget bámulta na  meg a felhőket, közben pedig összefüggéstelenül motyogott valamit, amiből semmit sem értettem.

A küzdelmet húsz perc után feladom, elindulok felfelé a lifttel. Az előcsarnokban egy rakás aggódó emberbe botlom.

- Hol a picsában voltál? – Kapja el valaki a karom. Az érintésétől kiráz a hideg, mintha villámok cikáznának a bőröm alatt, az illatától csak még jobban szédülök, pedig eddig se voltam túl jól az is csoda, hogy idáig el tudtam vezetni anélkül, hogy felcsavartam volna a kocsit egy oszlopra.

- Eressz el oké? – Nyögök fel fáradtan, miközben érzem, hogy remegni kezd az egész testem. Nem vagyok jól… Nagyon nem.

- Kulta – öleli át a derekam, épp időben ugyanis kibicsaklik alólam mindkélt lábam, a könnyeim pedig patakokban folynak. – Hé… Mi történt?

- Alexet akarom – bőgöm el magam, akár egy taknyos, miközben ő a karjaiba kap és elindul velem valamerre.

Egész éjjel őket kerestük, de Sean túl gyorsan hajtott és egyik pillanatról a másikra eltűntek a szemünk elől. Alex a haját tépte, mindenki őrjöngött és most sem tűnik úgy, hogy végre megnyugodhatunk.

Lia szörnyen néz ki, remeg és sír, nekem pedig megszakad a szívem, amiért így kell látnom. Nem önmaga, valami történt vele és az egész az én hibám.

Élhetnénk boldogan, ha nem szúrtam volna el az egészet. Tönkretettem magamat és őt is.

-         Mi van vele? – Rohan mellénk a törpe, amint meglátja, hogy Lia a karomban van.

-         Nem tudom – sóhajtok nagyot, miközben tovább cipelem a lift felé. Szörnyű szaga van, dohos, áporodott, le kell fürdetni és egy kiadós alvás is ráférne úgy tűnik.

-         Kiütötted magad édesem rendesen – mosolyog rá Alex, miközben kisimítja a hajat az arcából.

-         Sean a kocsiban van és alszik és nem tudtam felkelteni – hüppög Lia a karomban, de Alex félbeszakítja.

-         Elintézem, ne aggódj oké?  Niko szépen felvisz és vigyáz rád. Légy jó kislány – nyom egy puszit az arcára, aztán célzatosan rám néz. – Figyelj rá, így nem tudom megmondani, hogy mit szedett be, az tuti, hogy nem tőlem szerezte, szóval franc se tudja mikor ürül ki belőle – suttogja, mire aprót bólintok.

Hiába utálom, azt el kell ismernem, hogy tényleg figyel rá. Figyelt rá akkor is, amikor én nem. Mellette áll és a maga módján szereti is. Tudja mire van szüksége, hogy kivel van, mit szed be, mit szív el… Csupa olyan dolgot tesz érte, amire én sosem figyeltem. Szar bevallani még magamnak is, de Alex annak ellenére, hogy egy buzeráns drogfüggő pöcsfej, jó ember.

Mivel fogalmam sincs melyik Lia szobája a sajátomba viszem. Leena szerencsére nem akart velem aludni, így kért magának egy külön szobát. Legalább nem fog zavarni minket. Lassan lépkedek vele a fürdőbe.

-         Utállak – motyogja. – Az egész a te hibád – mered rám üveges tekintettel.

-         Tudom – sóhajtok, miközben levetkőztetem.

-         Miért tetted? – Kérdezi érzelemmentes hangon.

-         Mert egy önző fasz vagyok, aki nem érdemelt meg téged soha – nézek fel rá.

-         Ezzel kurvára ki vagyok segítve – nevet fel rekedten és kissé eszelősen is.

-         Mit tegyek Lia, hogy jobb legyen? – Nyúlok az álla alá gyengéden, hogy felemeljem a fejét. Tényleg bármit megtennék azért, hogy ne szenvedjen. 

-         Vedd el azt a kurvát és csinálj neki még hat gyereket, hogy legalább tudjam, hogy megérte – sziszegi a képembe. Most először látom rajta, hogy fáj neki, hogy Leena terhes. Hogy kínozza a tudat.

-         Sosem veszem el. Elbasztam az egész életem tudom, de sosem fogom feleségül venni és ha az én gyerekemmel terhes, akkor… - suttogok, de félbeszakít.

-         Egy rohadék vagy – köpi a szavakat. – Egy utolsó mocskos patkány. Papolsz itt arról, hogy gyereket akarsz, családot, szerelmet, aztán teherbe ejted és azt mered mondani, hogy tudod, hogy elbasztad az egész életed?

-         Nem tőle akarok gyereket. Nem vele akarom leélni az életem – kiabálok rá.

-         Akkor mégis mi a lófaszt akarsz? – Kérdezi értetlenül.

-         Téged – vágom rá gondolkodás nélkül. Az életem adnám azért, hogy ismét mellettem legyen, hogy a szemében lévő könnyeket eltüntethessem, hogy a fájdalma megszűnjön és megint boldogok legyünk. A torkát hisztérikus nevetés hagyja el, úgy viselkedik, mint akinek teljesen elment az esze, megrémiszt és le is nyűgöz.

-         Nem voltam elég jó neked soha – ingatja a fejét továbbra is nevetve.

-         Szeretlek – bököm ki, mire akkora pofon csattan az arcomon, amitől cseng a fülem.

-         Soha többé ne merészeld ezt mondani – csattan fel. – Soha!

-         Ez az igazság, felpofozhatsz érte ezerszer is – állítom talpra.

-         Ne merészeld még egyszer kimondani ezt a hazugságot. Bemocskoltál már így is mindent amit éreztem, legalább ennek a szónak a jelentése maradjon tiszta. Tudod - túrt a hajába, miközben remegve a tus alá lépett és megnyitotta a csapot. – Te voltál az első – húzta el a száját. – Az első szerelmem. A férfi akiért kútba is ugrottam volna, ha azzal boldoggá tehetem. Sokáig okoltam magam. Kerestem, hogy mit rontottam el, hogy hol hibáztam. Először ott, hogy Finnországba mentem. Másodszor ott, hogy nem léptem le időben. Harmadszor ott, hogy hagytam magam, hagytam, hogy az ujjaid köré csavarja, hogy elszédíts és mire észbe kaptam, már úgy beléd voltam zúgva, mint vak a gödörbe. Onnan pedig már nem volt megállás. Hittem neked – néz mélyen a szemembe. – Mindent elhittem, pedig tudtam, hogy nem szabad soha, de soha szerelmesnek lenni, mert az csak tönkretesz.

-         Lia – suttogom, de leint.

-         Maradj csendben oké? Fogalmad sincs milyen minden nap azért küzdeni, hogy egyben maradj. Hogy ne veszítsd el teljesen a józan eszed. De néha… Néha azt hiszem, hogy nem fog menni – susog.

Némán bújok ki a pulcsimból, aztán a nadrágom is ledobom, amit a cipőim és az alsóm is követ. Nem számít semmi csak, hogy itt van és én megpróbálhatom talán egy időre elűzni a fájdalmát, ami miattam kínozza.

Egy macska kecsességével mozog, úgy lép be a zuhanykabinba, hogy közben végig a szemembe néz. A méregzöld íriszek, megint megbabonáznak, újra hipnotizál. Ha így néz rám, bármit képes vagyok elhinni neki. Ha így öleli át a derekam, elgyengülök. Ő pedig megteszi. A hosszú teletetovált karjait a csípőm köré fonja és magához húz.

A bőre illatától még jobban elkábulok. Tudom, hogy ostobaság amit tenni készülök mégsem tudok ellenállni. A tenyerem az alkarjára simítom, a fejem a mellkasára hajtom és újra elmerülök a süppedős, rózsaszín mocsárban, amiből lehetetlenség kikeveredni, mert ahányszor megjelenik az életemben, annyiszor nyom le a mélybe, nekem pedig egyetlen dologra kell koncentrálnom, hogy amikor elenged újra túléljem a felszínen való lebegést.

A bőre forró, élvezem, hogy fürdés címszóval simogat.

Mikor már azt hinném, hogy tovább megy, leáll, elzárja a csapot, elhúzódik tőlem, aztán egy óriási törölközőbe teker, ismét felkap és a hálóba visz.

-         Nem hagyom, hogy bajod essen – lép a szekrényhez, aztán öltözni kezd és nekem is keres valamit, amit felvehetek.

-         Persze – fintorodok el, miközben a pólót markolászom, amit a kezembe nyomott. Eszem ágában sincs felvenni, ha már ketten maradtunk egy hotelszobában sokkal jobb dolgokat is el tudnánk követni, mint az alvás. Akarom őt, még akkor is ha tudom, hogy sosem lesz az enyém. Csak a testét kaphatom meg, minden más Leena tulajdonában áll.

-         Hibáztam oké? Elég sokat és értem, hogy nincs tovább, de attól még együtt utazunk és el kell viselnünk egymást szóval – fakad ki, de egy csókkal beléfojtom a szót. Erőtlen kis hang hagyja el a torkát, amit nem igazán tudok értelmezni, olyan, mint egy halk tiltakozás és egy elégedett morgás keveréke, aztán ahogy a karjai ismét a csípőm köré fonódnak rájövök, hogy még mindig kívánom.

Na meg persze arra is, hogy meg is kaphatom.

-         Csak fogd be – súgom a nyakába, miközben az előbb felvett nadrágot kezdem letolni róla. Nem érdekel semmi, csak az, hogy itt van, érinthetem, hallgathatom, hogy dobol a szíve, hogy veszi a levegőt és hogyan sötétül el az a két macskaszem.

-         Lia, hagyd abba – tol el magától, de hangja remeg. – Részeg vagy és betéptél – sziszegi, mikor a nyakát kezdem puszilgatni.

-         És? Ez nem gátol meg abban, hogy lefeküdjek veled. Akarlak és ennyire egyszerű az egész – húzom végig az ujjaim a felsőtestén.

-         Nem tudod mit csinálsz – hátrálna meg, de a férfiassága már keményen áll, elárulva, hogy ő is szeretné.

-         Pontosan tudom mit teszek. Elveszem azt amit adni tudsz – húzom közelebb magamhoz, az egyik kezemmel a hajába túrok a másikkal pedig simogatni kezdem mindenütt ahol csak érem.

Nem kell tovább győzködnöm, ő is elveszíti a fejét, keményen csókol meg, miközben hanyatt dönt az ágyon és tigrisként fölém mászik, aztán minden porcikám végigcsókolja. Engedelmesen tárom szét a lábaim, miközben élvezem, hogy kényeztet. Nem érdekel, hogy harap, hogy olyan megint mint egy ősember, hogy egyik pillanatról a másikra nyársal fel és kőkeményen kezd mozogni bennem. Durva kissé erőszakos, pont olyan, mint régen. Minden egyes lökéssel újabb darabot hasít ki a szívemből, de nem bánom. Olyan mélyen fúródik belém, hogy az szinte fáj, de nem érdekel, legalább érzem, hogy ott van, velem van.

Egyik pillanatról a másikra szakad ránk az ég, a nyakamba a hörög miközben minden izmunk görcsbe rándul és lehetetlen módon összegabalyodik.

Ostoba, faszfej vagyok, aki képtelen gondolkodni és csak a vágyainak él. De olyan gyönyörű és olyan régen volt már, hogy együtt voltunk, hogy egyszerűen képtelen voltam egy pillanatig is ellenállni neki. Most viszont, hogy a mellkasomhoz bújva alszik, átkozom magam.

Holnapra meg fogja bánni, gyűlölni fog, én pedig nem tehetek ellene semmit, hisz minden oka meg van arra, hogy látni se akarja a képem.

Mégis most egy kicsit legalább minden olyan, mint régen. Békésen alszik mellettem, halkan szuszog, én pedig érzem azt a semmihez sem fogható meleget ami átjár mindig, ha velem van. Az érzés, hogy soha nem akarom elengedni, mert csak mellette lehetek boldog. Meg akarom állítani az időt, semmissé tenni a múltat és szeretni.

Mellette semmire nincs szükségem. Se drogra, se piára, ő maga elég ahhoz, hogy elégedett legyek az életemmel.

Képtelen vagyok tovább gondolkodni, egyszerűen elalszom.

Reggel persze üres mellettem az ágy. Ha nem érezném a párnán az illatát, azt hinném csak álmodtam az egészet. Mélyet sóhajtok, miközben megdörgölöm a szemeim, próbálok még egy kicsit pihenni, hisz ezer éve nem aludtam ki magam, de az ajtóm kivágódik.

-         Te meg mégis mit képzelsz magadról? – Esik nekem Leena rögtön. A ruhájából dől a pia és füstszag, a szemei furcsán csillognak és alig bír megállni a lábán. – Mér megint azzal a kis kurvával csalsz? – Lép elém, mikor felállok és két olyan pofont kever le, amitől az is csoda, hogy nem fejelem meg a falat.

-         Normális vagy? – Kapom el a csuklóját durván, mikor újabb pofonra emeli a kezét.

-         Megdugtad, miközben a gyereked várom – zokog fel.

-         Nem is biztos, hogy az enyém – sziszegek, majd az ágyra lököm.

-         És ha igen? – Szegi fel az állát.

-         Akkor ha baja lesz esküszöm, hogy a saját két kezemmel tekerem ki a nyakad. Mi a szart vettél már be megint? – Nézek végig rajta. Szánalmasan néz ki, a haja kócos, a sminkje elfolyt, a harisnyája szakadt.

-         Semmi közöd hozzá – sziszegi.

-         A kurva életbe, nem fogod fel, hogy ártasz annak a gyereknek, akit vársz? – üvöltök rá. Szívem szerint felpofoznám, de nem tehetem.

-         Semmi közöd hozzá, hogy mit csinálok, míg azt a kis ribancot keféled a hátam mögött – vágja rá.

-         Már meg ne haragudj, de azt kefélek és akkor amikor akarok. Ebbe neked igazán nincs beleszólásod – nézek rá villámokat szóró szemekkel. Fogalmam sincs mit kéne tennem vele. Se magára, se az egészségére nem figyel, még a baba miatt se, engem viszont az őrületbe kerget. Talán mégis az lenne a legjobb, ha elvetetné, míg lehet, hisz ha az egész terhessége alatt ezt fogja csinálni, akkor ki tudja milyen rendellenességgel fog megszületni az a pici. Én pedig hiába akarok nem lehetek mindig mellette és védhetem meg akár saját magától is.

-         Miért teszed ezt velem? – Kuporodik össze az ágyon, miközben patakokban folynak a könnyei. – Szükségem van rád, nem érted? – Pislog fel rám, miközben magát ringatja.

-         Egy elvonóra van szükséged – csattanok fel. – Mi a faszt akarsz még Leena az Isten verje meg, mit? – Üvöltök vele. – Szétszedtél minket Liával, elérted, hogy a pokol legmélyebb bugyrában érezzem magam, hogy gyűlöljem az életem, teherbe estél, a franc se tudja kitől, csak, hogy még szarabb legyen az egész és még ez se jó? – Akadok ki szépen lassan. Egy fél kanál vízbe meg tudnám ölni, mert minden az ő hibája. Nem hittem Liának, mikor azt mondta, hogy csak el akar minket választani, most pedig, hogy rájöttem igazat mondott, késő. Túlságosan késő. Belekerültem a hálójába és nincs menekvés, míg meg nem tudom, hogy kitől várja azt a babát.

-         Azt akarom, hogy szeress – sziszegi.

-         Már csak szánalmat érzek irántad érted? Undorodom tőled és gyűlöllek, mert mindent tönkretettél körülöttem. Elvesztettem a lányt, akit szerettem, már semmi örömöt nem érzek. Az se dob fel, ha színpadra állhatok, egyszerűen csak pánikolok tőle. Képtelen vagyok enni, aludni, nevetni. Lassan levegőt venni is elfelejtek és egyszerűen csak el fogok sorvadni – sziszegem, mire ördögi mosoly jelenik meg az arcán.

-         Akkor jó – suttogja, miközben letörli a könnyeit. – Ezt akartam, hogy nyomorult legyél. Sosem becsültél meg, sosem mutattad ki, hogy szeretsz. De tudod ez még semmi, esküszöm neked Niko, hogy pokollá teszem az életed, mert te is pokollá tetted az enyémet. Együtt fogunk megrohadni édesem, feleségül fogsz venni, felneveled a gyereket akit várok és mellettem fogsz maradni örökre. Ha megölöd magad esetleg, akkor a túlvilágra is követlek világos? Soha, de soha nem szabadulsz meg tőlem Niko – sziszegi.

-         Ne is álmodj róla – csóválom a fejem. – Teljesen elmebeteg vagy – fordulok el tőle, miközben tiszta ruhát keresek magamnak.

-         Ez a büntetésed, mert rossz voltál hozzám – gügyög.

-         Imádtalak és ezt te is tudod. Istennőként néztem rád, bármit megadtam volna azért, hogy boldoggá tegyelek. Vakon szerettelek, szóval ne merészeld azt mondani, hogy az én hibám – csattanok fel.

-         De a te hibád – kiabál.

-         Te csaltál meg, akkor romlott el minden és én azután is kitartottam – üvöltök rá. Azt akarom, hogy abbahagyja ezt az egészet, el akarok menekülni, bele egyenesen Lia karjaiba. Talán ő képes lenne megvédeni ettől az átkozott, elmebeteg boszorkánytól. Nem, biztos, hogy képes lenne, egyszerűen csak nem akarja. Egyem meg amit főztem… Igaza van.

-         Egy önző seggfej voltál már akkor is – vágja a képembe.

-         Akkor miért nem hagytál egyszerűen el? – Tárom szét a karjaim.

-         Mert szeretlek – üvölt, mint egy bolond.

-         Te nem szeretsz, te csak egyszerűen beteg vagy. Annak amit csinálsz köze sincs a szerelemhez – ingatom a fejem. Kezdem azt érezni, hogy megint feleslegesen szálltam szembe vele.

-         Mit tudsz te a szerelemről? – Nevet fel gúnyosan.

-         Eleget ahhoz, hogy tudjam, Lia az igazi és te a közelébe se érhetsz. Most pedig készülj, mert elviszlek egy orvoshoz – nézek végig rajta undorodva, miközben próbálok visszaemlékezni arra, hogy mi fogott meg benne, de nem találok semmit. Egyszerűen csak gyűlölöm, mert megkeseríti az egész életem.

Órák óta zokogok Andy ölében, aki szorosan tart és csitítani próbál, de nem megy semmire velem, hiába simogatja a hajam, hiába suttog, még az énekléssel is megpróbálkozik, de képtelen vagyok abbahagyni. Minden egyszerre robbant fel bennem reggel, amikor felébredtem. Hiányzott, szerettem, gyűlöltem és utáltam, hogy Leena terhes tőle. Meg akartam halni, ennyire egyszerű volt az egész.

Az életem nélküle semmit sem ér, fogalmam sincs arról, hogyan éljem túl ezt az egészet.

-         Hé, kislány gyere ide – ölel át Alex is. A szobát szépen sorban ellepik az emberek, Yv teát főz, Jade a hátam simogatja, miközben Andy és a pokolfajzatom szorosan tartanak.

Majd hirtelen belép Oliver is. Annyira hasonlít a bátyjára, hogy fulldokolva kapok levegő után, amint meglátom.

-         Menjetek ki – suttogja határozottan. Mintha Niko beszélne…

-         Nem hagyom itt így – tiltakozik Alex azonnal.

-         Bízz bennem – kéri halkan.

-         Egy finn parasztban sem bízom. A bátyád tette ezt vele – sziszegi a kisördög indulatosan, miközben remegő kézzel próbálok rágyújtani egy cigire, hogy egy kicsit lenyugtassam az idegeim, mert egyre komolyabban félek attól, hogy meg fogok őrülni, ha ez az egész így megy tovább. 

-         Tudom – bólint. – De szeretnék vele beszélni – suttog tovább.

-         Alex gyere – fogja meg Jade a kezét.

-         Nem – makacsolja meg magát, mire Jade a füléhez hajol és beszélni kezd neki valamiről, amit én nem hallok. – Oké – sóhajt végül Alex nagyot. – Kicsikém itt leszek a közelben rendben? – Simogatja meg az arcom, mire bólogatni kezdek. – Ha kell valami, ha bánt vagy akármi, csak kiabálj rendben? Esküszöm, hogy itt leszek és az összes finn pojácának kiverem a fogát – mosolyog rám. A mosolyától pedig nekem is mosolyognom kell, még akkor is ha továbbra is hüppögök. Nevetséges igazából még a feltételezés is, hogy az én gyönyörű pokolfajzatom bármelyik melákot is elverje. Olyan pici hozzájuk képest, de azt is pontosan tudom, hogy értem megpróbálná. – Szeretlek – suttogja.

-         Én is – bólogatok, mire elmosolyodik, a kézfejével letörli a könnyeim, egy puszit nyom a homlokomra, majd kisétál, kettesben hagyva minket Oliverrel.

-         Sajnálom a múltkorit – sóhajt nagyot.

-         Nem, igazad volt. Az egész az én hibám – túrok a hajamba, miközben próbálom összeszedni magam. Lassan csillapodok le, alán a ciginek talán a teának köszönhetően, amibe egy kis nyugtatót is csempészett Yv.

-         Niko beszélni akar veled – sóhajt nagyot, mire felkapom a fejem.

-         Nem, nincs miről beszélnünk – tiltakozom azonnal.

-         Szeretitek egymást Lia – ül le mellém. – Ki vagytok mindketten borulva, mert nem együtt vagytok. Te is furán viselkedsz, ő is. Miért nem adsz neki még egy esélyt? – Simít végig a karomon.

-         Mert csak összetöri a szívem – suttogom.

-         Nem tenné, csak próbáld meg – kezd el győzködni, én viszont pontosan tudom, hogy semmi jó nem sülne ki abból ha újra megpróbálnánk. Ugyan ez lenne a vége. Ráadásul van még valami, ami miatt nem lehet.

-         Ha össze is jönne, ismétlem ha – nézek rá, majd nagy levegőt veszek – akkor se lennénk soha boldogok – suttogom lemondóan.

-         Miért nem? – Pislog rám értetlenül.

-         Leena sosem hagyná – felelem. – Ha tőle vár gyereket, akkor pedig végképp nem. Annak a picinek apa kell és nem tudnék a tükörbe nézni ha miattam nem lenne mellette – szívok bele mélyen a cigimbe.

-         Nem is biztos, hogy az a gyerek tőle van és ha igen, hát akkor csak úgy közlöm, hogy lehetséges, hogy meg sem marad – suttogja.

-         Tessék? – Kapom fel a fejem.

-         Niko elvitte orvoshoz azt a kurvát, hogy biztos legyen benne, hogy van-e baba. Kiderült, hogy tényleg van, de pici, mert az a ribanc nem képes leállni a cigivel, a piával, meg a droggal és alig eszik, mert nem akarja, hogy idő előtt látszódjon a terhessége. A doki meg azt mondta, hogy ha nem fejezi be ezt az egész szarakodást, el fog vetélni – túr a hajába, amitől az állam a padlón köt ki. – Niko ki van borulva, bezárta egy szobába és hozzá se lehet szólni. Téged akar Lia. Szüksége van rád, ahogy neked is rá. Csak együtt élhetitek túl ezt az egész szart – néz rám kérlelően.

Chat

Megint muszáj rendkívüli kisregényt írnom, mert egy újabb ember felejtette el, hogyan is illik véleményt nyilvánítani, próbálok azért rövid lenni, mert tudom, hogy a hosszú szövegeket egyesek nehezen értelmezik, de kedves Lujó neked akkor most külön elmagyarázom, hogy mi nálam a rendszer.

1. Ha írsz, akkor köszönsz! (A szia tökéletesen megfelel…)
2. Lehet, hogy eddig nem tűnt fel, de itt én diktálok, tekintve, hogy ez az én blogom husikám, ergo a te neved itt hallgass.
3. Nagyon el vagy tájolva, ha azt hiszed, hogy majd te fogod megmondani, hogy ki merészelhet írni a chat-be és ki nem! Ez drágám, nem az a kávéház, kettővel arrább kopogtassál légy oly kedves, engem pedig kímélj meg attól, hogy ilyeneket kelljen olvasnom, mikor feljövök a blogomra.
4. Tudom, hogy sokak kommunikációs képessége nem éri el a minimum szintet sem, és a szopd ki, faszom, stb. kötőszó kezd lenni, csak nem itt, mert ha még egyszer meglátom, hogy valaki képtelen kultúráltan elmondani, hogy mi a problémája vagy velem, vagy a történettel vagy mással, akkor a chat is meg fog szűnni, ahogy anno a megjegyzésküldés is, ugyanebből az okból kifolyólag.
5. Tisztelet drágám! Egy emberrel beszélsz, akit nem hinném, hogy ismersz, bármennyire is azt állítod, de ha ismered, akkor se engedheted meg magadnak ezt a stílust, főleg nem itt…
6. Hogy neked mi nem tetszik, az piszok módon senkit nem érdekel és senki nem is kérdezte…
7. És akkor a végére megmutatnám neked drágám, hogyan kell stílusosan véleményt nyilvánítani, tehát légy olyan tündibündi cukorbogár és hallgassd meg a számot, amit sok-sok szeretettel küldök neked, hisz egy felettébb jó tanácsot tartalmaz a cím, amit a szüleidnek is alkalmazni kellett volna, aztán ha felfogtad miről is van szómajd küldd el az e-mail címemre (kesha420@gmail.com), hogy hova küldhetek egy életre elegendő gumit számodra…

http://www.youtube.com/watch?v=aPpQfficc2k

Remélem tiszta és világos voltam és soha többet nem kell ilyet látnom a blogon, mert az ilyenektől a plafonon tudok lenni.

Üdv:

Kesha

113. Kikapcs

18+

„Amikor bejöttél a levegő kiment és minden árnyék kétséggel telt meg…”

-         Ébredj – noszogat valaki. Fogalmam sincs mikor terültem ki a kanapén, de nem lehetett túl régen, tekintve, hogy még mindig világos van.

-         Mi van? – Motyogok álmosan.

-         Kiszállunk pihenni, enni meg ilyenek – mosolyog rám Sean, mire az ujjaimmal átfésülöm a hajam és lassan felülök.

-         Hol vagyunk? – Nézek körbe, de csak Alexék turnébuszát látom az ablakból, ami szorosan a miénk mellett parkol.

-         Félúton. A bagázs most letelepszik itt pár órára, a cuccaink viszik persze tovább, de mi pihenünk egy kicsit. Van itt egy lepukkant étterem is, úgyse reggeliztünk. Gyere – kap fel a hátára könnyedén, mire felsikítok, aztán nevetve karolom át a nyakát, miközben ő lelépked velem a lépcsőkön. – Napszemüveg letol – adja ki a parancsot, mire mosolyogva rakom az orrára.

-         De jó dolga van egyeseknek – kacag fel Jade, miközben Alex kezét fogva indul el az étterem felé.

-         Ugye? – puszilom mosolyogva arcon Seant, aki továbbra sem tesz le.

-         Eléggé vigyorog? – Kérdezi a hordárom Alexet, aki szintén mosolyogva figyel minket.

-         Volt már szélesebb az a mosoly – kacsint ránk.

-         Igen? – Torpan meg Sean hirtelen. – Szóval nem mosolyogsz tündérke? Na lássuk. Itt jön a búgócsiga – kezd el forogni, mire felsikítok, aztán nevetve csapkodni kezdem a mellkasát.

-         Hé tegyél le, el fogunk esni – kacagok hangosan. Minden szempár ránk szegeződik, egy nő aki az étteremben a rendeléseket veszi fel, kifelé pillant a hangzavar miatt, aztán mosolyogni kezd.

-         Vigyázok rád, bízz bennem – dob fel egy picit, hogy stabilabban tartson.

-         Bízom, de éhen veszek te pedig ígértél nekem egy hatalmas hamburgert, ami csöpög a ketchuptól és dupla sajt van benne, meg paradicsom és uborka – sorolom a kívánságaid.

-         Bármit tündérem, bármit. Kapsz mellé még egy nagy adag sültkrumplit is és egy liter kólát, meg szerzünk csokis fánkot is – visz be az étterembe. – Hova szeretnél ülni? – Forog újra körbe, majd felsandít rám.

-         Oda – bökök a terem közepén lévő asztalra, majd befogom a szemét. – Én navigállak el odáig – súgom a fülébe.

-         Ha nekivezetsz valakinek, akkor eldoblak – kuncog fel.

-         Áll az alku, de tudod, ha én bízom benned, akkor neked is kéne bennem – nyalom végig a fülcimpáját, mire megborzong.

-         Vigyázz magadra szexi, mert a végén még te leszel a reggeli – morogja viccesen, amin jót nevetek, aztán irányítgatni kezdem a boxok között, egészen addig míg a kiválasztott asztalhoz nem érünk.

-         Letehetsz – közlöm büszkén, hisz tényleg sikerült úgy navigálnom, hogy senkinek nem vittem neki.

-         Igenis tündérke – csúsztat le óvatosan a földre, majd szembefordít magával és megcsókol.

-         Mindenki minket néz – bújok a nyakához, mire elneveti magát.

-         Olyan vagy, mint a lányom. Ő is szégyellős és a nyakamba bújik, mikor figyelik – simogatja a hátam. – Képzeld azt, hogy nincs itt senki csak te és én. Ne foglalkozz velük, azzal, hogy néznek, mert cseppet sem számít mit gondolnak. Csak csukd be a szemed végy egy nagy levegőt és ne nézz rájuk. Elég ha velem törődsz – simogatja a hátam, én pedig automatikusan lehunyom a szemeim és veszem azt a bizonyos nagy levegőt. Sean meleg tenyere folyamatosan a hátamon jár fel és le, ezzel teljesen ellazítva a tagjaim. Biztonságos, meleg… Ennyi kell. A mumusok eltűnnek.

-         Taníts meg, hogy kell úgy nézni a világot, ahogy te teszed – suttogom neki, majd a szája sarkába apró puszit nyomok.

-         Indíts – rivallok rá Leenara, aki nem akar enni.

-         Hagyjál már – kiabál rám.

-         Nem mondom el még egyszer – sziszegek dühösen. Kezd nagyon elegem lenni belőle és még csak egy napja boldogít. Kész harc rávenni, hogy egyen, hogy feküdjön le és ha nem szedtem ki a kezéből csak az elmúlt két órában hat darab cigarettát akkor egyet sem.

-         Jól van megyek már – adja végül meg magát és elindul lefelé.

-         És ezért kellett a cirkusz? – Néz rá Mad szemforgatva, majd ő is követi. Amint leteszem a lábam a buszról, azonnal rá is gyújtok egy cigire. A napfénytől alig látok valamit. Utálom Amerikát. A parkoló már rég megtelt, a mi buszunk ért be a legkésőbb, mindenhol nyújtózkodó dohányzó embereket lehet látni, akik az egyetlen büfészerű épület felé tartanak. Ölni tudnék egy kávéért, így én is nekiindulok.

-         Igazán adhatnál egy cigit, attól még nem lesz semmi baja – veti oda Lenna foghegyről, mire szívem szerint megfejelném. Hogy lehet valaki ennyire hülye? Vajon holt volt biológia órán? Mondjuk, ha járt volna rendesen iskolába talán, hallott volna arról is, hogy nem csak a nem kívánt terhesség veszélye fenyegeti a nőket, ha gumi nélkül fekszenek össze fűvel fával… Az is csoda, hogy még nem kapott el semmiféle komoly betegséget.

-         Eszedbe se jusson az elkövetkezendő hónapokban – dörrenek rá.

-         Kapd be – húzza fel az orrát, majd betrappol az étterembe, Mad pedig mellém lép.

-         Csinálj vele valamit, mert elszállt vele a ló és ha a te gyerekeddel terhes, ha nem a végén még valaki megfojtja álmában egy kispárnával. Nem lehet elviselni ezt a nyávogást – sziszeg.

-         Tudom, de nem küldhetem haza. Hallottad, képes lenne és bagózna meg inna miközben gyereket vár – túrok a hajamba fáradtan.

-         Értelek, de be kell látnod, hogy ez sem állapot. Együtt élünk, egy buszban, muszáj viselkednie. Az egy dolog, hogy téged idegesít, de minket is. Mika feje már vöröslik a dühtől és szerintem a dobverőjével fogja leszúrni, ha nem fejezi be a hisztériázást. Katja kilenc hónapos terhesen nem nyávogott ennyit – néz rám komoran.

-         Beszélek vele, ígérem – sóhajtok nagyot. Tudom, hogy csak kényelmetlenséget okoz az, hogy velünk van, de nincs választásom. Nem küldhetem haza, hacsak nem anyut küldeném a nyakára, aki cseppet sem volt boldog a hírtől, de legalább támogat. De a szüleim mégsem lehetnek egy felnőtt nő babysitterei. Nekem kell megoldanom ezt az egészet egyedül. Bár a fiúkat így is belerángattam már, azzal, hogy Leenat a nyakukra szabadítottam, viszont ők is tisztában vannak azzal, hogy nincs más választásom. Hisz nem tudhatom, hogy kié az a baba és ha az enyém, még akkor is ha nem akartam, ha mástól szerettem volna gyereket, felelősséggel tartozom. Nem tehet arról, hogy egy olyan nő az anyja, mint Leena, akit abszolút nem érdekel a saját gyerekének az egészsége. Muszáj figyelnem rá, már csak azt nem tudom, hogy mi lesz azzal a szerencsétlennel akkor, ha kiderül, hogy még az anyjánál is felelőtlenebb egy balfék az apja. 

-         Niko ez kurva szar így, nem akarlak kioktatni, de mégis mit gondoltál akkor amikor, nem védekeztél? Hisz ismered, tudod milyen – sóhajt nagyot Mad, mire elhúzom a szám. Persze, tudom milyen, de éppen akkor mikor megdugtam nem éppen voltam olyan állapotban, hogy azon gondolkozzak lesz-e gyerek a dologból vagy sem. Sőt… Semmilyen állapotban nem voltam. Csak meg akartam halni. Ebből pedig lehet egy új élet fog születni. Francba az egésszel. Gyűlölöm magam.

Az is elképzelhető, hogy tönkretettem az egész életem. És Lia… Ő se fog szóba állni velem, ha Leena az én gyerekemmel terhes. Akkor minden reményem kútba dobhatom.

Bár lehet, hogy így is…

Bent ül és úgy nevet megint, mint egy angyal, sosem láttam nála bájosabbat. A szakadt kárpittal fedett padon törökülésben ül, egy hatalmas hamburger eltűntetésén fáradozik, miközben ketchup csöpög le az állán, Sean pedig finoman letörli róla a mutatóujjával, aztán lenyalogatja az édes szószt onnan.

A cigarettacsikkem messzire pöckölöm, majd dúvadként csörtetek be. Hirtelen mindenki felém pillant. Van aki sajnálkozik, van aki kárörvend, van aki utál, van, aki együtt érez. Csak két ember pillantása nem siklik rám. Liaé és Seané. Ők továbbra is duruzsolnak, fogják egymás kezét és nevetnek, miközben egymás szemébe néznek. Mintha nem is ebben a világban lennének.

-         Gyere közelebb – int Sean az ujjaival közelebb magához, miközben sejtelmesen mosolyog.

-         Nem, mert megint össze fogsz kenni – ingatom a fejem nevetve.

-         Nem mered? – Húzza fel kérdőn a szemöldökét.

-         Mi abban a buli ha összekensz? – Incselkedek vele, miközben összefűzöm az ujjaink. Az étteremben lévő emberek megszűntek létezni. Nem hallom a duruzsolásuk, azt, ahogy esznek és csámcsognak, nem látok senkit és semmit. Mintha lehúzták volna a rolót. Azt azért érzékelem, hogy megint nyílik az ajtó és a forró levegő beáramlik, a hideg helyiségbe, majd még valamit megérzek…

-         Ne figyelj rá – figyelmeztet Sean. Mintha tudná, hogy azért szippantok mélyen a levegőbe, mert méterekről kiszúrom az illatát. Fűszer és dohány… Még mindig érzékeny vagyok rá. Ahogy a belőle áradó vibrálásra is. Hirtelen fojtogatni kezd valami, ösztönösen szeretnék felé fordulni és elveszni a pillantásában. Úgy húz magához, mint vasat a mágnes, de erőt veszek magamon. Sean a csuklóm belső felén köröz, így tartva a saját világában. – Mély levegő és kapcsold ki – suttogja, én pedig automatikusan teszem amit kér. Fel se merül bennem, hogy hülyeséget mondd, hogy nem leszek képes rá. Ő itt van és így nem fogok kísértésbe esni. – Oké, szóval, gyere kicsit közelebb, ha mersz – engedi el a kezem, mire kétségbeesetten pattannak fel a szemhéjaim. Kell a fizikai kontaktus, hogy ne vesszek el.

-         Miért nem jössz te közelebb? – Nézek rá mosolyogva, de ez erőltetettnek tűnik, mert még mindig érzem Niko jelenlétét.

-         Itt most én kérdezek tündérke. Közelebb mersz jönni vagy nem? – Szegi fel az állát, miközben kihívóan néz rám. Nem áll szándékomban tovább játszani, közelebb hajolok hozzá, az orrunk hegye összeér, az ujjai a hajamba siklanak és mindenfajta előzetes nélkül, a számba dugja a nyelvét, amitől felnyögök. Imádom a hevességét, azt, hogy képes bármit elfeledtetni velem, még arról is megfeledkezem, hogy Niko itt van és valószínűleg látja a jelenetet. Sean keményen tartja a fejem a tarkómnál fogva, nem enged el, míg ő úgy nem dönt, hogy véget vethetünk a nyelveink játékának. Már nem kapok levegőt, mikor szépen lassan eltávolodik tőlem, az én vérem viszont felforrt. Lázasnak érzem magam és szédülök. Többet akarok, sokkal többet. – Megérte közelebb jönni vagy nem? – Suttogja a számba lihegve, majd egy puszit nyom az orrom hegyére, én pedig a kezembe veszem a borostás arcát és úgy nézek a szürkéskék szemekbe.

-         Abszolúte meg – bólintok vigyorogva.

-         Te vagy a leggyönyörűbb nő az egész világon érted? Senki nem érhet a nyomodba – puszilgat finoman.

-         Ez… - kezdenék bele a tiltakozásba, de egy újabb csókkal elhallgattat.

-         Van hozzá szemem. Ahogy Ezrának is. Te vagy a múzsám- húzza végig a nyelve hegyét finoman az alsó ajkamon. – Te vagy a szerelem – tér át a felsőre. – Én meg a gyarló költő, aki sosem fog elég jó szavakat találni ahhoz, hogy lefesthessem általuk, hogy milyen is vagy – néz mélyen a szemembe, nekem pedig görcsbe ugrik a gyomrom. Sose mondtak még nekem ilyeneket.

-         Ne hagyj el – nyögöm halkan.

-         Te ne hagyj el engem édes kicsi tündérmúzsám – csókol szájon, én pedig kezdek attól rettegni, hogy meggyulladok majd az ülésre olvadok.

A műanyag villa eltörik a kezemben, ahogy őket nézem. Leena felhorkant mellettem, de a legkevésbé ő érdekel most.

- Mindjárt az asztalon fognak kefélni – prüszkölöm, mikor Sean megint Lia torkáig dugja a nyelvét. Ha tudnék szemmel ölni, a férfi már rég halott lenne.

- Higgadj le szépen – mosolyog rám Katja miközben Aira szájába valami undorító pürészerű izét tuszkol.

- Nem tudok. Nem látod mit művelnek? – Sziszegem.

- Mindenki látja – nyugtat meg Jari. – De te nem vagy senkije, szóval egyél és hallgass. Te akartad ezt – pirít rám, mire tátott szájjal bámulok rá.

- Az ne is zavarjon titeket, hogy én is itt vagyok – csendül fel Leena nyávogó hangja, amitől megfordul a fejemben, hogy a villamaradványokat egyszerűen belészúrom.

- De kurvára zavar, mert nem bírod befogni a pofád. Nem lehetne, hogy úgy teszel, mintha nem is léteznél? – Néz rá az öcsém szikrákat szóró szemekkel. – Minden a te hibád, szóval jobb lenne ha meghúznád magad és befognád azt az undorítóan nagy szád, te szerencsétlen, üresfejű ribanc – csattan fel. Valamiért egész nap ilyen feszült és ideges. Tudom, hogy ő sem örül Leenanak és annak sem, hogy a bátyja egy balfasz, de sosem viselkedett még így.

- Niko, hagyod, hogy így beszéljen velem? - Néz rám Leena felháborodva.

- Cifrábban is beszélhetne az se érdekelne – sóhajtok nagyot.

- Ne haragudjatok, de egyszerűen nem bírom elviselni – dobja le az öcsém a szalvétáját, majd dúlva-fúlva feláll és elindul ki.

 - Oliver – szólok utána, e nem fordul meg.

- Beszélt Liával reggel – szólal meg Liza, miközben ő is elkezd összepakolni. – Azóta ilyen. Azt hiszem nem ment jól – néz rám bocsánatkérően, mire nagyot sóhajtok.

- Nem lehetne, hogy legalább addig nem beszéltek arról a kis ribancról, míg én is itt vagyok? – Csattan fel Leena.

- Fogd már be – ripakodunk rá egyszerre Maddel és Mikaval.

- Idióta faszfejek vagytok mind – sziszegi, majd ő is feláll és kivágtat az étteremből.

- Én is megyek fiúk, mert ha Oli meglátja Leenat félő, hogy kinyírja – mosolyog ránk Liza.

- Bár megtenné – forgatja meg Aleksi a szemeit, majd az ölébe húzza a lányát és a haját kezdi babrálni. Ahogy rájuk nézek összefacsarodik a szívem. Imádják egymást. A királylány hatalmas mosollyal bújik az apjához, aki büszkén figyeli és úgy óvja, ahogy csak egy igazi apa képes óvni a lányát. Egy olyan kislányt, aki szerelemből fogant. De mi lesz az enyémmel? Én is fogom tudni ilyen gyengéden simogatni? Meg fog tudni babonázni? Vagy gyűlölni fogom, mert ahányszor ránézek majd, mindig eszembe fog jutni, hogy ő életem legnagyobb tévedése? Miért nem Lia várja a gyerekem?

Mert ő Seannal van elfoglalva. Aki, nevetve pattan fel az ülésre, majd az asztalra aztán valami furcsa nyelven kezd hablatyolni, mintha verset szavalna, Lia pedig csüng minden szaván. De nem csak ő, a pincérnő mosolyogva, ábrándos tekintettel figyeli, ahogy Lia szemébe nézve, hangosan produkálja magát. Az étteremben ülök is mind rájuk figyelnek és mind mosolyognak rajtuk. Csak én akarom leszúrni egy konyhakéssel azt a vadbarmot, aki átlépked két asztalon, majd a pulton álló vázához hajol, kivesz belőle egy szál virágot és visszamegy a saját asztalának tetejére, hogy aztán a versikéje végén a szájába tegye a növény szárát és a tapsviharban meghajoljon? Aztán a virág Lia füle mögé kerül, ő pedig azzal együtt az asztal tetején találja magát.

-         A verset hölgyeim és uraim ennek a gyönyörű tündérnek köszönjék – nevet fel, mire Lia is elneveti magát és fejet hajt a lelkes közönség előtt. – Lenne amúgy egy gyors kérdésem! Kié az-az 1958-as vérvörös Cadillac Eldorado? – Néz körbe a terembe, mire egy pasas felteszi a kezét.

-         Neked elment az eszed? – Nevetek fel. Oké, hogy megemlítettem neki, hogy az-az autó gyönyörű, de azt nem hittem volna, hogy képes kétezer dollárt adni azért, hogy ma vezethessük, miközben a fószer a buszunkon utazik mögöttünk és még két VIP jegyet is zsebre tehet. .

-         Vagy kibérelem, vagy ellopjuk – kacsint rám, miközben a kalapját az én fejemre helyezi, aztán elindítja a zenegépet. - A lopásért lecsuknak, szóval jobban jártunk így – karolja át a derekam, miközben elindítja a zenegépet. – Gyere táncoljunk – fogja meg a kezem, aztán ringatózni kezd a lágy dallamokra. – Érzed a villámcsapásokat? Hogy minden mindegy? Hogy ver a szíved? Istenem – sóhajt nagyot, miközben a pult felé terel és lehúzza a már rég kikért felesét.

-         Tudok lélegezni – állapítom meg csodálkozva, miközben újabb kört kér nekünk.

-         Szabad vagy – mosolyog rám, majd szájon csókol. – Élvezd – kacag fel, majd magához szorít és pörög velem egyet. Nem érdekel, hogy Niko engem bámul, miközben egyik italt dönti le a másik után, nem izgat, hogy Alex épp egy óriással veszekszik, hogy az egész világ felfordult körülöttem. Hagyom, hogy az élet magával ragadjon, hogy Sean egyik poharat a másik után nyomja a kezembe, hogy csókoljon, hogy öleljen. Szépen lassan elvesztem a fejem, a kontrollal együtt. Nincs is szükségem semelyikre. Főleg nem a józan eszemre. Minek?

-         Hova megyünk? – Kapom fel nevetve a fejem, mikor Sean elkezd maga után vonszolni.

-         Kívánlak – lök be a mosdóba. – Nem túl romantikus, de megteszi – fintorog, miközben a pólóm halássza le rólam. Nem tiltakozom, nekiesek az övének, majd az ingét gombolom szét. Mire kettőt pisloghatnék már nincs rajtam se a sortom, se a melltartóm, a nyakam csókolja, az ujjaival a hajamba túr, miközben keményen a falhoz présel. A nadrágját az alsójával együtt a bokájáig küldöm, ő pedig a fenekem alá nyúlva felemel és mindenfajta teketóriázás nélkül belém hatol, amitől felnyögök. Nem érdekel ki hallhatja meg, hogy mit is művelünk, élvezem, hogy egyek vagyunk, hogy az ajkaival a mellbimbóim kényezteti, hogy keményen tart a fenekemnél fogva, miközben durván mozog bennem. Hátravetett fejjel élvezem, amit tesz, miközben hangosan sóhajtozom és levegő után kapkodok. Néha a fogaimmal végigkarcolom a fülcimpáját, amitől csak még durvábban löki belém magát. Nem igazán értem mit művel velem, de az biztos, hogy alig kell pár perc ahhoz, hogy csillagokat lássak.

-         Sean – nyögök fel.

-         Azt akarom, hogy együtt menjünk el – búgja a számba, mire aprót bólintok, ő pedig még gyorsabb iramra kapcsol, miközben lágyan végigharapdálja a torkom. – Kész vagy? – Nyög fel halkan, mire némán, az alsó ajkamba harapva bólintok. Érzem, ahogy bizseregni kezd a testem, majd összerázkódom, a testem görcsbe rándul, a torkom artikulálatlan nyöszörgés hagyja el. Csak lebegek a semmibe, a tér légüressé válik, a világ megszűnik létezni és ez a legjobb dolog ami csak történhetett velem.

112. Hiba!?

„ A hiba akkora, amekkora galibát okoz”.

Fogalmam sincs ki az, aki hajnal háromkor be akarja szakítani az ajtóm. Sean elment Ezrával bulizni, így a ma éjszakát külön töltjük.

Nem értem ki lehet az, de ahogy egyre jobban veri az ajtóm az illető rájövök, hogy baj lehet.

Csak ne Yv és ne Alex legyen az, akivel történt valami. Magamban imádkozok, miközben rohanok kinyitni az ajtót, aztán amint sarkig tártam, visszahőkölök és csapnám is a váratlan látogatom orrára a fát, de még részegen is elég gyors ahhoz, hogy kihasználva a pillanatnyi döbbenetem, a derekam után kapjon, belépjen a szobába és ő csukja be maga után.

- Mi a fenét keresel itt? – Ripakodok rá.

- Kulta – nyöszörög. A whiskyszag csak úgy dől belőle. Nem nehéz megállapítani, ahogy rám dől, hogy seggrészeg és alig képes megállni a lábán.

- Eressz el és tűnj el innen – csapok a vállára, mert úgy szorít magához, hogy az már tényleg fáj.

- Ne, ne küldj el. Könyörgöm, csak most ne küldj el. Kérlek szépen Kulta, kérlek, szükségem van rád. Kérlek – szorítja tovább a derekam, miközben a szemembe néz. Az egész szeme vérben forog, furcsán csillog az alkoholtól.

- Mi történt? – Nézek rá kíváncsian. Valahogy nem tudom kikapcsolni az ösztöneim. Érdekel, hogy mitől borult ki ennyire. – Összevesztél a menyasszonyoddal megint? – teszem hozzá gúnyosan.

Nem a menyasszonyom. Nem veszem el. Soha. Téged veszlek el. Gyere velem – fogja meg a kezem és rángatni kezd az ajtó felé, de kitépem a karom a kezéből.

- Elment az eszed? Nem megyek veled sehová – csattanok fel. Kezd elegem lenni belőle.

- De, veszünk két jegyet és elmegyünk Vegasba, hogy feleségül vegyelek – magyaráz hadarva. Alig értem meg mit mondd, az akcentusa felerősödik, a nyelve nehezen forog és össze is akad, miközben beszél.

- Részeg vagy – vetem oda.

- De őszinte. Ezt akarom. Gyere hozzám. Most azonnal. Lesz Elvis is és ha akarod belebújok egy hófehér habos menyasszonyi ruhába te meg lehetsz öltönyben, hogy apád bosszantsuk. Ahogy kicsinek tervezted – néz rám könyörgően.

- Mi a franc ütött beléd? Eszem ágában sincs hozzád menni. Nem is értem, hogy-hogy jutott ez eszedbe, hajnal háromkor – túrok a hajamba. – Menj szépen a saját szobádba és aludd ki magad – nyitom ki neki az ajtót.

- Nem megyek sehová. Nem küldhetsz el, nem akarok ma nélküled lenni – ingatja a fejét. Még részegen is olyan csökönyös…

- Akkor meg ülj le és mondd el, hogy mi a bajod. Iszol egy kis vizet, eszel egy zsemlét és utána elhúzol. Ez az ajánlatom – nézek rá komolyan. Képtelen vagyok elküldeni, mikor ennyire ki van bukva valamitől. Némán lépkedek a hűtőig, míg ő a kanapéig támolyog és hasra dől. Mélyeket lélegzik miközben a fejét a párnába fúrja. – Így meg fogsz fulladni – ülök le elé a földre, miközben kinyitok neki egy üveg vizet.

- Az lenne a legjobb – dünnyögi.

- Mondd el, hogy mi a baj. Ha tudok segítek – szusszantok fel. Most először látom igazán esendő embernek, aki nem képes mindennel megküzdeni, akár egy oroszlán. Elesett, fél valamitől és teljesen ki van borulva, ami cseppet sem jellemző rá.

- Ölj meg, az segít – fordítja felém a fejét, majd gyengéden megfogja a kezem és összefűzi az ujjainkat. Tudom, hogy el kéne húzódnom, de nem megy. Végre úgy érezem, hogy tényleg szüksége van rám. Hogy mondhatnék nemet, mikor hónapokig vártam erre?

- Ne beszélj hülyeségeket – mordulok rá. Nem lenne az életemnek nélküle értelme. Ha meghalna, abba én is belehalnék. Persze ezt neki nem kell tudnia.

- Ó, te is így fogod gondolni – fintorog, miközben a hüvelykujjával a csuklóm simogatja, pici áramütésszerű rezgéseket kiváltva ezzel belőlem. Még a tömény whiskyszag sem tudja elnyomni a bőre illatát. A harag, amit érzek, nem csillapítja a vágyat, ami a testemben munkálkodik. Újra magába szippant és hiába tudom, hogy futnom kéne, miután hátraarcot vettem, nem teszem. Egyenesen belerohanok a végzetembe, ami tudom, hogy egy szép napon meg fog ölni.

- Nem hinném, hogy valaha is a halálod fogom kívánni – húzza el a száját. Annyira gyönyörű. Smink nélkül, kócosan, egy szál kinyúlt trikóban és sortban, mint egy angyal. Én hülye pedig elhagytam. Hogy lehettem ekkora marha? Hogyan? Hogy bánthattam ezt a tündért? Miért nem becsültem meg, hogy az enyém volt, hogy hozzám tartozott, hogy az életénél is jobban szeretett? Miért üldöztem valaki másnak a karjaiba, mikor nekem kell? De már vége… Ha elmondom neki az igazat, tuti eltöri az asztalkán az üveget és elvágja egy szilánkkal a torkom. Azt hiszem ezért is jöttem ide. Magamtól nem vagyok elég bátor.

- Leena gyereket vár – nyögöm ki, majd lehunyom a szemeim. Nem akarom látni a fájdalmat a szemében, amit megint én okozok neki. Feltéve, ha még tényleg szeret. Mert ha így van, akkor tuti fáj neki.

- Tőled? – Teszi fel a kérdést higgadtan.

- Nem tudja – bököm ki, miközben hisztérikusan felnevetek. Nekem is ez volt az első kérdésem, mikor a képembe vágta, majd megörvendeztetett egy ultrahangos képpel és egy pozitív terhességi teszttel is.

- Hát… Gratulálok – suttogja. A hangja túl higgadt, nem ezt vártam tőle, mikor idejöttem. Lassan nyitom fel a szemeim, hogy láthassam az arcát. Olyan akár egy kőszobor, nem lehet semmit leolvasni róla. Semmi érzelem nem ül ki a vonásaira. – Mindig akartál egy gyereket – von vállat, miközben elmosolyodik. – Most lehet, hogy lesz is. Boldognak kéne lenned – biccenti oldalra a fejét.

- Nem – ülök fel. – Nem akarok tőle gyereket. Egy felet se, nemhogy egy egészet.

- Ha így lenne, húztál volna gumit, mikor lefeküdtél vele vagy bevetetted volna vele rendszeresen a bogyókat. De persze az is lehet, hogy nem tőled van. Bár nem értem miért jöttél ide. Nekem semmi közöm a szerelmi életedhez. Ezt vele kéne megbeszélned és nem velem – rántja meg a vállait.

- Téged komolyan nem érdekel, hogy lehet, hogy felcsináltam egy másik csajt? – Akadok ki.

- Miért érdekelne? Mindig tudtam, hogy ő kell neked, törvényszerű volt, hogy egyszer ez is bekövetkezik. Mármint, hogy teherbe ejted. Szóval ha tényleg a tiéd az tök jó. Örülnöd kéne neki – magyarázza higgadtan, mire elpattan a húr.

- Nem érted, hogy nem akarok gyereket? – ragadom meg a vállait és kicsit megrázom, hátha észhez tér. Csak abban reménykedek, hogy sokkot kapott a hír hallatán. Lehetetlen, hogy ilyen higgadt legyen. Hacsak már tényleg késő… Hacsak már tényleg nem engem szeret.

- Mindig azt mondtad, hogy akarsz – ráncolja össze a homlokát, miközben értetlenül pislog rám, én pedig hangosan felsóhajtok. Kavarog a gyomrom, hányni tudnék az idegtől és tényleg semmire nem vágyom, minthogy rámszakadjon a plafon vagy, hogy visszaforgathassam az idő kerekét, minimum nyolc héttel, hogy egy rohadt óvszert húzzak magamra, vagy még inkább le se feküdjek azzal a boszorkánnyal.

- Akarok, de nem tőle. Nem akarom azt a gyereket még akkor se, ha az enyém. Nem tudnám szeretni, úgy ahogy kéne. Nem menne. Tőled akarok kisbabát – fakadok ki, miközben az ölébe dőlök és szorosan átfogom a derekát.

- Niko, hülyeségeket beszélsz. Köztünk sosem volt szerelem, csak kémia, ami igen, tényleg jól működött és az ágyban is tökéletesen megtaláltuk a közös hangot, de te mindig hozzá tartoztál, őt szeretted. Hülyeség volt, hogy nem vetted el akkor, de mondjuk, hogy bepánikoltál attól, hogy egy nővel kelljen leélned az életed és kellett egy kis kitérő, amit én jelentettem. De már vége, szóval éld nyugodtan az életed, nem tartozol nekem semmivel. Én boldog vagyok Seannal, te pedig boldog leszel Leenaval. Ennek így kell lennie. Lesz egy gyönyörű kisbabátok, aki a te szemed örökli majd és boldogan éltek amíg meg nem haltok – von vállat hanyagul.

- Ne mondj ilyeneket – sziszegem, mert úgy érzem, hogy forgatja a kést a szívem helyén, minden egyes szavával.

- Értem, hogy váratlanul jött a baba, de holnapra teljesen másképp fogod gondolni és örülni fogsz neki hidd el nekem – bólogat bőszen.

- Hallod amit mondok? – Ülök fel, bár kicsit szédülök. – Nem akarok gyereket Leenatól. Nem és nem – kiabálok rá, hátha eljut az agyáig amit beszélek.

- Erre gondolhattál volna hamarabb is – mosolyodik el. – De ha ennyire nem akarod, akkor reménykedj abban, hogy nem tőled van. Vagy vedd rá, hogy vetesse el. Viszont ideje lenne elmenned. Álmos vagyok – néz célzatosan az ajtó felé.

- Mondtam, hogy utálni fogsz – roskadok magamba.

- Utállak, de nem azért, mert nagy a valószínűsége annak, hogy felcsináltad Lennat – néz rám komoran.

- Nem szeretsz már – suttogom, az arcát tanulmányozva.

- Nem, tényleg nem. Képtelen is lennék egy olyan férfit szeretni, aki nem vállalja a tetteiért a felelősséget – veti oda, mire feltápászkodok a földről és elindulok kifelé. Némán csukom be a szoba ajtaját magam mögött, aztán a sajátomba megyek. Nem tudom feldolgozni az előbb történteket, egyszerűen olyan érzésem van, mintha az egész csak egy rémálom lenne. Ahogy belépek a szobába Leenat pillantom meg. A fűszagot vágni lehet, ami a cigijéből árad.

- Normális vagy? – üvöltök rá, miközben amennyire csak bírok elé sietek és kicsavarom a kezéből a jointot. – Terhes vagy és betépsz? Azt akarod, hogy a gyerek már alapból függőn jöjjön a világra te idióta hülye picsa? – Kiabálok torkom szakadtából, miközben úgy érzem, hogy teljesen kijózanodom. Azt hiszem az apai ösztönök eluralkodnak rajtam. Persze abszolút nem biztos, hogy tőlem van az a gyerek akit vár, mégis úgy érzem, ha már én vagyok az egyetlen egy olyan apajelölt, aki vigyázhat rá, akkor felelőséggel tartozom azért, hogy míg ki nem derül, hogy mi is az igazság, addig biztosítsam azt, hogy egészségesen születhessen meg.

- Nem mintha érdekelne. Faképnél hagytál. De tudod mit? Nincs rád szükségem – nevet fel idiótán, én pedig szívem szerint felpofoznám, azért, mert kockáztatja a testében lévő baba épségét. Hogy eshetett teherbe? Képtelen felnevelni egy gyereket. – Lehet, hogy nem is te vagy az apja, szóval szarni rá, hogy mi lesz vele vagy velem, ne érdekeljen téged. Elmegyek – kapja a hóna alá a táskáját, de megfogom a karját.

- Te be vagy tépve én pedig be vagyok rúgva, szóval mi lenne ha lefeküdnénk és aludnánk? Holnap megbeszéljük, hogy mi legyen ezzel az egésszel – sóhajtok nagyot, mire nevetni kezd.

- Nem veszel rá arra, hogy elvetessem. Ő az enyém és nem adom, azért, hogy boldogan hentereghess azzal az ócska kis ribanccal – kuncog, én pedig leesett állal nézek rá. Eddig eszembe se jutott, hogy az abortusz is lehet megoldás, hiába említette meg Lia is. Bele se akarok gondolni, egyszerűen nem fér össze az értékrendemmel az, hogy megöljünk valakit, aki nem is tehet arról, hogy egy olyan nő méhében fogant meg, aki teljesen őrült és képtelen gondoskodni még magáról is, na meg a dolog másik fele, hogy Isten se tudja, hogy ki az apja. Joga van az élethez, mert ő nem tehet semmiről és ha az anyja nem is tud rá vigyázni, a többi apuka jelölt pedig tudomást sem akar róla venni, akkor nincs más hátra, minthogy én vigyázzak rá, amíg meg nem születik, aztán majd ha kiderül, hogy az enyém-e vagy sem, akkor kigondoljuk mi legyen. Egy biztos, hogy ha tőlem van Leena nem mehet a közelébe azután, hogy megszülte, mert csak tönkretenné. 

- Hé Lia – kiabál valaki utánam, mire automatikus hátrafordulok. Épp az utolsó táskám viszem le a buszhoz, de ahogy megpillantom Olit eldobok mindent.

- Szia – ölelem meg. – Hogy kerülsz ide? – Nevetek rá.

- Nikonak elment az esze, jöttem helyre tenni. Te, hogy vagy? – Néz végig rajtam, mintha valami árulkodó jelet keresne rajtam, amiből azt a következtetést vonhatná le, hogy nem vagyok a topon. Viszont én teljesen jól érzem magam. Végre elengedtem a bátyját. Azzal, hogy az éjjel rám törte az ajtót és bejelentette, hogy nagy az esély arra, hogy apa lesz, rájöttem, hogy egy hülye álmot kergettem csak eddig. Annak a babának szüksége lesz rá, én pedig nem fogok elszakítani egy picit sem az apjától. Vagy ha nem is apja, de az egyetlen olyan ember, aki képes gondoskodni róla és az anyjáról.

- Minden oké. Lassan indulunk a következő állomásra, a fiúk még reggeliznek. Lejössz velem? – Mosolygok rá, miközben felkapom a táskám.

- Aham, de add ide, viszem majd én – bólogat, aztán beszállunk a liftbe és levonulunk az elzárt parkolóhoz, ahol a buszok állnak. A sofőrünk vigyorogva köszönt, miközben egy nagy bögre kávét kortyolgat, aztán miután viszonoztuk, felszállunk.

- Hát itt utazok – tárom szét a karjaim mosolyogva, miközben körbemutogatom neki a luxusbusz belsejét, ami egy mini hotellel ér fel.

- Tudunk beszélni egy kicsit? – Néz rám, miután töltöttem magamnak egy bögre kávét és őt is megkínáltam vele.

- Persze – bólintok majd lepattogok a buszról a parkolóba. Nem akarom idő előtt telefújni a belső teret cigifüsttel. Persze a vége úgyis az lesz, hogy vágni lehet majd a dohányszagot, de amíg nem muszáj nem cigizek odabent.

- Niko elmondta, hogy Leena terhes igaz? – Néz rám kérdőn.

- Ühüm. Gratuláltam neki. Vagy szerinted vennem kéne nekik valami babaváró ajándékot? Kiscipőt? Vagy kiságyat? – Ráncolom össze a homlokom. Tényleg fogalmam sincs mi a teendő akkor, ha az exeddel turnézol, akinek az exe bejelenti, hogy gyereket vár, nagy valószínűséggel tőle.

- Öhm… Fogalmam sincs. De én nem erre akartam kilyukadni. Inkább az érdekelne, hogy hogyan érzel a dologgal kapcsolatban - néz rám kérdőn.

- Sehogy, azt hiszem – rántok vállat. Én se igazán értem, hogy mi ütött belém, miért nem érzem azt, hogy fáj, hogy csalódott vagyok. Őrjöngenem kéne, de nem érzek rá semmifajta késztetést. – Nézd tudtuk, hogy ez lesz – sóhajtok nagyot, majd belekortyolok a kávémba.

- Nem, nem tudtuk – csattan fel. – Ne legyél ilyen kibaszottul érzéketlen. Neked kéne terhesnek lenned tőle – toppant egyet dühösen a lábával, mire felnevetek.

- Miért hisztitek mind azt, hogy nekünk együtt kellene lennünk? Hülyeség. Ő önző és csak magát szereti. Leena idegrendszerét kinyírta, nekem erre nincs szükségem – magyarázom mosolyogva.

- Hogy ő nyírta ki Leena idegrendszerét? Mi van? Nem tudhatod, hogy milyen volt Leena előtt! Fejezd be ezt a hülyeséget – kiabál rám. – Ő volt a legönzetlenebb ember, akit ismertem, annyi szeretettel a szívében, amiből az egész emberiségnek bőven jutott volna. Nem Leena az áldozat, hanem Niko. Az-az elmebajos kurva csinálta ki a testvérem, miatta kezdett el piálni meg drogozni és miatta olyan amilyen. Elvette a hitét, az álmait, teljesen összetörte. Átbaszta a fejét, de nagyon csúnyán, a bátyám viszont annak ellenére is szerette. Aztán jöttél te és visszaadtad neki az álmait. Megmutattad, hogy lehet másképp is élni egy kapcsolatban. Hogy nem az a normális, hogy orrba-szájba félrekúrnak és veszekednek. Hogy egy nő nem csak megalázni és sárba tiporni tudja, hanem szeretni is. De kibaszottul nem hagytál neki soha időt arra, hogy kigyógyuljon a Leena okozta sérülésekből, mert mindig elmentél mikor már kezdett jól lenni és az a hülye, mindig meggyőzte magát, minden eltűnésed után, hogy nem érdemli meg a szerelmet, a boldogságot, hogy az a normális mégis, ahogy Leenaval élt. Nem vagy fair vele. Szeret téged az Isten verje meg – üvöltözik, miközben a babaarca eltorzul a méregtől. Muris is lehetne a helyzet, ha nem éppen engem okolna mindenért.

- Én mindent megtettem érte Oliver. Próbáltunk együtt élni, de egy redvás fiókot nem volt hajlandó adni. Próbáltunk külön élni és mégis együtt lenni, az se ment, mert szart a fejemre. El volt foglalva a munkájával, a szabadidejében meg titokban Leenaval vacsorázgatott. Tudta mi lesz a következménye annak, ha tovább csinálja, de nem érdekelte. Úgy kezelt akár egy ócska ribancot, akit csak arra tart, hogy megdugjon. Nem vagyok a rajongója, aki élvezetét leli abban, hogy kiszolgálhatja. Érző lény vagyok Oli, aki normális kapcsolatban akart élni a bátyáddal. Szerettem és rengeteg szarságot elnéztem neki éppen ezért, de elég volt. Nem vagyok a cselédje, akinek az a munkája, hogy kényeztesse az uraságot, de mégis voltam olyan idióta, hogy megtettem. Hajnal ötkor felkeltem, hogy a kedvenc pékségéből vigyek neki reggelit, amit még csak arra se méltatott, hogy megegyen. Soha nem kaptam egy köszönömöt se, mert este, mint egy hülye vacsorával vártam. Természetesnek vette, hogy főzök neki, hogy mosok rá és, hogy szétrakom a lábam neki és cserébe soha semmit nem kell adnia, pedig bőven elég lett volna az is, ha legalább az éjszakáit mellettem tölti és nem a hülye stúdióban vagy Isten se tudja, hogy hol. Tehát ezt ne kend rám, mert nem az én hibám. Az pedig, hogy Leenat teherbe ejtette megint csak nem az én gondom. Szokj hozzá a gondolathoz, hogy nagybácsi leszel – veregetem meg a vállát, miután a monológom végére értem.

- Szarul bánt veled, igazad van, de jóval több van benne. Hagyd neki, hogy megmutassa. Meg tudjátok oldani, még nincs késő – néz rám hatalmas kiskutya szemekkel, mire elnevetem magam.

- Oli, imádlak és irtó aranyos, hogy ennyire ragaszkodsz ahhoz, hogy én meg Niko, de el kéne végre mindenkinek fogadnia, hogy annak vége. Seannal jól érzem magam, neki pedig elég valószínű, hogy gyereke lesz attól a nőtől, akit mindig is szeretett – zárom le a témát.

- Egész jó lenne ez az a szöveg, ha Niko tényleg szeretné Leenat és ha te komolyan Seannal akarnál lenni. Fogalmam sincs miért hazudsz. Legalább magadnak valld be, hogy te is szereted, hogy fáj, hogy Leena gyereket vár. Ha magadhoz sem vagy őszinte, akkor úgy fogsz járni, mint a bátyám. Idiótábbnál idiótább döntéseket fogsz hozni, aminek a következményeit majd megpróbálod mindenfajta szarral elnyomni, de csak még mélyebbre fogsz süllyedni, majd egy napsütéses reggelen rájössz, hogy hagytad kicsúszni az ujjaid közül a boldogságod, aki hosszú hónapokig ott volt a kezedben, de nem szorítottad össze a tenyered és nem gátoltad meg azt, hogy elmenjen. De tudod neki is késő és most csak vergődik és szenved és Isten se tudja, hogy mi lesz vele, hogy hogyan fogja túlélni. Viszont neki van egy kurva nagy előnye veled szemben. Én itt vagyok neki, a barátai mellette állnak és a szüleink bármikor repülőre ülnének miatta. De neked ki fog segíteni, ha minden a feje tetejére áll?

- Fulladj meg – vágom a képébe, miután összekapartam a földön heverő állam és rájöttem, hogy Oli sem különb, mint a kedves testvére. Ugyan olyan rohadék, ha valami nem úgy történik ahogy azt ő akarja. Nem volt joga ahhoz, hogy felhozza a szüleim, vagy a testvéreim. És amúgy is, a családomra nincs is szükségem, hisz nem csak Nikonak vannak barátai. Yv, Alex, Jade, Andy… mindegyik tűzbe menne értem. 

- Egyél – parancsolok rá Leenara, aki csak turkálja a rántottáját.

- Mit érdekel téged, hogy eszem-e? – Fintorog.

- Hé, elég, ezt most hagyd abba – szólok rá figyelmeztetően. – Nem kell a hiszti oké? Így is elég szar, ez az egész. Edd meg a reggelid, mert ha az én gyerekemmel vagy terhes, ha nem, annak a babának kell a táplálék. Szóval gyerünk - biccentek a fejemmel a tányérja felé.

- Hányingerem van – sóhajt nagyot. Nem mintha nem tudnám, mert reggel arra keltem, hogy átrohan a nappalin, ahol az éjszakát töltöttem egyenesen a fürdőbe, ahol vagy fél órán át kuporgott, míg végül elmúlt a rosszulléte.

- Akkor is enned kell. Hozassak valami mást? – Nézek rá kérdőn.

- Jó ez. Mit akarsz csinálni? – Szegezi a torkomnak a kérdést.

- Fogalmam sincs – húzom el a szám.

- De mégis?

- Nem tudom. Nem érted? – Csapom le a kávésbögrém az asztalra mérgesen. Ha tudnám, én lennék a legboldogabb ember.

- Ha tiéd, elveszel? – Pislog fel rám a szempillái alól.

- Biztos, hogy nem. Minek? Elválnánk vagy megölnénk egymást. Nem kell annak a gyereknek végignézni, ahogy a szülei kicsinálják egymást. Nekünk nem megy együtt, mert nem vagyok beléd szerelmes – sóhajtok fel. – Mégis mennyi az esély arra, hogy tőlem van?

- Huszonöt százalék – motyogja, mire hajamba túrok. Hát ez igazán remek. Lehetséges, hogy tőlem van, de van még rajtam kívül három ember, akié lehet. Fantasztikus. Akárkié is, teljesen mindegy. Nem változtat semmi azon a tényen, hogy annak a picinek az anyja egy ribanc, aki akárkivel összefekszik.

- Gondolom fogalmad sincs ki a másik három férfi akivel keféltél – nézek rá félrebiccentett fejjel.

- Az egyiküktől szerzem a kábítószert – húzza el a száját, mire keserűen felnevetek. Tényleg zseniális ez az egész. Lehet, hogy születik egy baba akinek az anyja egy kurva az apja meg egy drogdíler. Mégis, hogyan fog felnőni? Istenem… Nem szabadott volna, hogy teherbe essen. Az idegei gyengék, az egész személyisége labilis, képtelen példát mutatni egy gyereknek vagy egyáltalán gondoskodni róla.

- Gratulálok – mordulok fel. – Mégis mi a frászt képzeltél, mikor nem vetted be a hülye fogamzásgátlód? – Nézek rá értetlenül.

- Bevettem oké? Csak néhány buli rosszabbul sikerült és nagy valószínűséggel kihánytam még idő előtt – motyogja. – Én sem így terveztem elhiheted. Kaptam egy rakás munkát, de ha úgy nézek ki, mint egy bálna, kurvára el fogom mindet bukni – sziszeg.

- És tőlem mit vársz? – Szusszantok fel.

- Nem tudom. Muszáj volt elmondanom valakinek és hát ott van az a huszonöt százalék esély arra, hogy neked sikerült összehoznod – ránt vállat, miközben lassan falatozik.

- Oké, azt fogjuk csinálni, hogy amíg meg nem születik mellettem maradsz. Nem érdekel a kurva munkád és semmi egyéb baromság, visszamondasz mindent. Itt fogsz ülni és egy szót sem akarok hallani. Nem kúrsz senkivel, nem drogozol, nem cigizel, vigyázol rá, világos? Keresünk egy dokit, mert tudnia akarom, hogy minden oké-e vele, lesz valaki egész nap a sarkadban, mert túl jól ismerlek… Amikor megszületik, megcsináljuk a DNS tesztet, ha az enyém, akkor egyértelmű, hogy gondoskodom róla, de ne is álmodj arról, hogy együtt neveljük. Nálam lesz, láthatod amikor akarod, de nem fogunk se együtt élni, se összeházasodni, se semmi hasonló, ezt már most verd ki a fejedből. Nem fogod elcseszni, mert nem hagyom. Ha pedig nem az enyém, akkor megkeresed az apját akárki is az és elmondod neki, hogy sikerült felcsinálnia. Bár lehet, hogy utóbbi esetben az lenne a legjobb ha rábíznád az anyukádra vagy valakire, aki tud is kezdeni vele valamit, aki fel tudja nevelni és aki mellett biztonságban lesz, mert valljuk be te erre a feladatra nem leszel kész soha – ismertetem vele hadarva az álláspontom, mire a dühtől eltorzul az arca.

- Ez az én gyerekem. Ha te vagy az apja akkor sem veheted el tőlem világos? Sosem fogom hagyni, hogy te neveled – csattan fel.

- Leena, lásd be, hogy még mellettem is jobb élete lenne, mint melletted – nézek mélyen a szemébe. Tudnia kell, hogy nem viccelek. Ha az én gyerekemet várja, akkor hiába nem akarom, muszáj lesz érte vállalnom a felelősséget és meg kell próbálnom a legjobb apának lenni. Ezt viszont Leenaval lehetetlen lenne megoldani, azt pedig, hogy kábítószerfüggő ribanc nevelje nem engedhetem.

- Nem adom. Inkább megöllek, de nem fogod elvenni tőlem – sziszeg, mint egy mérgeskígyó.

- Ne akard megtudni, hogy mire vagyok képes – vágom rá fenyegetően. - Neked most senki nem osztott lapot, hülye voltál, teherbe estél, ez van. Per pillanat egy test vagy, amire vigyázni kell, nehogy kárt tegyél abban a babában, akit vársz, de ennyi. Ha az enyém álmodni se merj arról, hogy te fogod nevelni. Képes lennél és kokaint kevernél a tápszerébe vagy megfojtanád egy párnával ha nem tudnál tőle aludni. Veszélyes vagy egy gyerekre nézve nem érted? Csinálhatsz amit akarsz, de a kórházból én viszem haza, amint kiderül, hogy tőlem van, te nekem adod a teljes felügyeleti jogot, vagy ha nem akkor becitállak a bíróságra. Nincs olyan idióta, aki neked ítélné és ezt te is pontosan tudod. Viszont ha bíróságra kell mennem miattad, akkor biztos lehetsz benne, hogy nem fog tovább élni az-az ajánlat, hogy akármikor láthatod. Remélem minden tiszta. Most pedig szedd fel a cuccod és húzz fel a buszra, mert indulnunk kell. San Antonioban, majd keresünk egy dokit. Biztos akarok benne lenni, hogy nem csak egy átverés és tényleg lakik valaki odabent – állok fel az asztaltól.

- Mekkora egy szemét állat vagy. De nem fog összejönni a kis terved, hogy az én gyerekem, azzal a ribanccal neveld fel. Inkább kinyírlak téged is meg őt is, de nem veszed el a babám – kiabál rám zokogva.

- Hagyd abba a drámázást. Te kerested magadnak a bajt, én csak megoldom helyetted – pillantok rá a vállam felett. Nem érzek semmit iránta. Se szánalmat, se megvetést. Egyszerűen egy gazdatestnek tartom, akiben lehet, hogy az én gyerekem növekszik és akit meg kell védenem még a saját anyjától is. Furcsa sosem így képzeltem el egy ilyen helyzetet. Sose hittem volna, hogy a leendő gyerekem anyjára ennyire jeges pillantással tudok majd nézni. De ez az egész csak egy hiba, amit meg kell oldanom. Ha Lia mondta volna el, hogy kisbabát vár teljesen másképp lenne minden. Repdesnék a boldogságtól. Sőt, ha nem is tőlem lenne, talán akkor is azt mondanám, hogy kell. Hisz belőle van. De ő biztosra tudná, hogy ki a gyerekének az apja nem úgy, mint Leena. Ő képes lenne akár egyedül is megbirkózni a helyzettel. Ő nem veszélyeztetné semelyikük épségét. Ha ő közölte volna ezt, minden másképp lenne. Lesném minden kívánságát, kényeztetném, boldog lennék.

De ez a pici, aki nagy valószínűséggel nem is tőlem van, nem tesz boldoggá. Nem akarom őt. Nem várom. Nem szeretném a karomba tartani és csak egy dologért tudok imádkozni, hogy ne én legyek az apja, mert ha mégis, nem vagyok benne biztos, hogy fogom tudni annyira szeretni, mint ahogy megérdemelné. Hisz mindig csak egy óriási baklövésnek fogom tartani azt, hogy megfogant. Csak egy maradandó hiba lesz az életemben. Hogyan szerethetnék valakit, akit nem is akarok? Hogyan lehetnék jó apja valakinek akinek az anyját csak megvetni tudom?

A kérdéseimre talán csak egy ember tud válaszolni, így nem habozok tárcsázni. Amúgy is jobb ha tőlem tudja meg, mintha más kottyintja el.

- Anya, szükségem van rád – suttogom a készülékbe, amint meghallom a hangát.

- Hallottam, a helyzetről. Jól vagy? – Keveredik elő Sean, kereken egy perccel azelőtt, hogy indulnunk kell.

- Miért kérdezi mindenki azt, hogy jól vagyok-e? – Csattanok fel. Max is ezzel indított, mikor feljött.

- Hé, nyugi, csak féltünk – öleli át a derekam, mire mély levegőt veszek, az arcom pedig belefúrom a mellkasába.

- Minden oké – dünnyögöm, mire elneveti magát.

- Akkor miért szorítasz úgy, mintha össze akarnál roppantani? – Kérdezi halkan.

- Nem tudom – húzom el a szám, miközben egy kicsit lazítok a szorításomon, de nem engedem el. Jó érzés a meleg mellkasához simulni, a karjai bilincsében megpihenni. Megnyugtat, hogy hallom a szívdobbanásait és érzem a friss, tiszta illatát. Még ebben is annyira különböznek. Niko parfümje tolakodó, erős, karakteres, pont, mint ő. Seané viszont kellemes, lágy, gyengéd, mégis maradandó.

- Gyere igyunk valamit – fogja meg a kezem, majd a konyhaszerű rész felé húz. Csak most tűnik fel, hogy Ezra is a buszon van és sorozatban készíti rólunk a képeket.

- Muszáj ezt? – Fintorgok rá.

- Igen, majd ha találunk egy helyet ahol elő tudom őket hívni, megérted, hogy miért – kacsint rám. – Nekem is tölts egy pohárral Sean, szól a barátjára, aki épp egy üveg whiskyt bontogat.

- Max? – Néz a pótapámra, aki szintén igent mondd az ajánlatra. Eléggé fáradt, az egész éjszakát Pamelával töltötte, aki nem bírta tovább és meglátogatott minket.

- Hiányoznak igaz? – Ülök le mellé, amint észreveszem, hogy épp Hayden képét bámulja a telefonján.

- Kurvára. Azt hittem jobb lesz, ha Pam megnéz minket meg velem lesz pár órán át, erre csak szarabb. Rossz apa vagyok. Nem szabadott volna egyedül hagynom őket. Nekem kéne reggelit csinálnom nekik, meg iskolába és oviba vinni őket. Nem akarom, hogy ők is úgy utáljanak, mikor felnőnek, ahogy te Mattet.

- Hé, ne keverd magad Mattel. Én nem azért utálom, mert nem csinált reggelit vagy nem vitt iskolába, hanem mert a drogokat és a kurváit jobban szerette nálam. Te se nem kurvázol, se nem drogozol. Na jó legalábbis nem olyan mértékben, mint ő – nevetek fel, mikor meglátom a mellette heverő füves cigit. – Ő rendre rám hozta a frászt azzal, hogy kórházba került a cucc miatt. Te nem így élsz. A srácok pedig megértik, hogy szeretsz zenélni, hogy rajtuk kívül ez tesz boldoggá és szerintem rohadt büszkék rád – karolok belé, majd a széles vállára hajtom a fejem.

- Matt imád téged. Egyszerűen egy faszfej, aki képtelen kimutatni, hogy mennyire fontos vagy neki – puszil homlokon. – De az érzelmekkel mindig baja volt. Tizennégy éves kora óta ismerem, hidd el, sosem birkózott meg azzal, ha valakit szeretett. Nem bírja megmutatni, parázik tőle.

- Akkor kár volt három gyereket csinálnia – húzom el a szám és közben önkéntelenül is eszembe jut, hogy vajon Leena gyerekének is az lesz-e a sorsa, mint nekem. Őt se fogja szeretni az apja? Ő is egyedül lesz? Neki se lesz otthona?

-Tündérke ez a búskomorság nem áll jól – huppan le mellém Sean, majd a kezembe nyomja a whiskyt. – Engedd el magad és ne törődj a gondokkal. Kurvára semmi értelme, csak megkeseríti az életed. Élsz, szabad, gyönyörű és egészséges vagy. Mi a fasznak keseregsz? A dolgok csak úgy megtörténnek, de nem kell foglalkozni velük, mert előbb utóbb úgyis elrendeződnek. Mindig van valahogy, de ha azon töröd a fejed, hogy mi lesz vagy mi volt, akkor hogyan élvezed ki a most szépségét? Hogyan éled meg a pillanat varázsát? – Nyúl az állam alá, miközben mélyen a szemembe néz. – Élj, mert egyszer teheted. Hagyd el az eszed ezen a kurva úton és tedd azt amit tenni akarsz, mert lehet, hogy azt hiszed, hogy lesz rá holnap is időd, de lehetséges az is, hogy az a holnap sosem jön el. És akkor mi lesz veled? – Csókol szájon, amin egy cseppet meglepődök, de mégis hevesen viszonzom. Igaza van. Nem kell se a múltra gondolni, se a jövőre. Csak a pillanat számít… A pillanat, amit velem oszt meg és ez a pillanat varázslatos.