Író-olvasói találkozó!!!

Na hölgyek, most már minden fix. Pixie ma volt a kempingben szóval mindent tudunk amit tudnunk kell, így át is adom néktek az információkat.
Időpont: 2011. Július 16-17. (szombat, vasárnap)
Helyszín: Keszthely
http://www.castrum-group.hu/lap.php?lapkod=3

Itten fogunk megszállni. A linken találtok képeket, árat, kisregényt, alapítási évet, mindent, de azért le is írom a lényeget, tuti ami tuti.
Szóval fizetni kell egyszer egy személyi díjat, ami 1300 jó magyar forintba fáj, és plusz pár száz forintot tesz ki a parcella ára.
Szerintem 40m2-en bőven el fogunk férni sátorostul, szőröstül, bőröndüstül na meg mindenestül, szóval ha vagyunk tízen (ugye vagyunk tízen?) az annyit tesz, hogy 160Ft helydíjat fizetünk fejenként, de minél többen vagyunk ez az összeg annál kevesebb ugyebár, mert szétoszlik. Magyarán 1460 Ft cakk pakk egy éjszaka. Ennél olcsóbban nem találunk főszezonba semmit, de azt hiszem ez nem olyan komoly összeg.
Budapestieket és pest környékieket, én fogom összeszedni és velem jöttök a délitől Keszthelyig, örömötökre avagy bánatotokra, ezt nem tudom, mindenki döntse el maga. Szeretnélek titeket megkérni, hogy ha jöttök és velem jöttök, akkor dobjatok nekem egy e-mailt (kesha420@gmail.com), hogy tudjam kiket is kell majd keresnem, a részleteket meg ugye e-mailben megbeszéljük.
A diákjegy ára 3360Ft oda-vissza. Nagyon ügyesen megnéztem a vonat indulásokat és azt hiszem ha a 7:11-es pompázatos szerelvénnyel elindulunk az bőven jó. Ha minden igaz fél 11-re ott is vagyunk akkor, utána meg mehet a móka. Az is lehet, hogy június végén még tartok egy pesti találkozót, ahová szintén jöhet bárki, de ez csak akkor lesz, ha igény van rá és ingerenciát éreztek arra, hogy találkozzatok velem. Megkönnyítené a dolgom mondjuk, hisz nem idegen arcokat kéne keresgélnem a csodálatos pályaudvaron, de ügyes lány vagyok megoldom ám, így is úgy is:D Majd nyilatkozzatok, hogy érdekel-e titeket a pesti összeröffenés (nem csak azoknak szól ám akik jönnek velünk a Balatonra hanem minden drága olvasómnak).
Amúgy teszem hozzá még mindig lehet jelentkezni Keszthelyre. Tényleg bárkit szívesen látunk, plüsskutyától, kispárnástól, hozhattok barátot, barátnőt akit szeretnétek, nem számít, hogy eddig nem tudtunk arról, hogy olvastok, ha szeretnétek megismerkedni velünk és mulatozni egy sort akkor gyertek bátran, nem eszünk meg senkit ezt az egyet garantálom.
Bárkinek, bármi kérdése, óhaja sóhaja, bánta, kínja, fájdalma, öröme, akármije van az visítson, azért vagyunk, hogy válaszoljunk.
Aki jönni akar, az mindenképpen jelezze, hogy akar és ott lesz, mert jó lenne tudni mégis hány fővel számoljunk. Ha én nem vagyok szimpatikus, lehet írni Pixienek is, ő egy angyal hozzám képest, iszonyatosan, aranyos kedves leányzó biztos, hogy válaszolni fog minden kérdésetekre és segít nektek ahol tud.
Na azt hiszem ennyi.
Millió csók drágáim:
Kesha

2. Huzavona

"Nézte a vele szemben ülő, mindegyre vonzóbbnak tetsző férfit, s annak cirógató, dédelgető, leruhátlanító tekintete láttán valamennyi pórusa, hajlata, zegzuga, sejtje felparázslott. Ezen újszerű érzékleteinek ősereje, hevessége mélységesen meglepte."


Értékelem, hogy senki nem finnül beszél hanem miattam, na meg persze Conor miatt az angolt választják. De most mégis a mellettem ülő titokzatos férfira figyelek, aki finoman a tenyerem alá csúsztatja a kezét majd az ajkához emeli. Vigyorogva néz a szemembe. A szívem ismét megáll dobogni egy pillanatra majd heves vágtába kezd. És még ezt is tudja fokozni azzal, hogy mély levegőt vesz, becsukja a szemét és mosolyogva kezet csókol. A bőröm ég. Fogalmad sincs drága barátom milyen szörnyet keltettél fel bennem - gondolom magamba - de megerőltetem magam és visszamosolygok rá. Az érintése az ajkai puhasága és a hipnotikus zöld szemek elvarázsolnak. A hangja beszéd közben is olyan rekedt karcos és szexi - igen azt hiszem ez a legjobb szó rá -, hogy már megint azon kezdek fantáziálni, hogy az ágyban milyen lehet. De türelmes vagyok. Ki fog derülni. Még ma éjjel. Ebben biztos vagyok.
Ebből a pasiból csak úgy árad a nyers szexualitás. Minden egyes pillantása lélegzetvétele, szívdobbanása, az illata, a hangja az összes porcikája árasztja magából ezt a valamit. Nem csodálom, hogy minden nő elkábul tőle és beleesik a csapdájába.
- Köszönöm az italt Cornelia - szólal meg mosolyogva.
- Igazán nincs mit - szívok bele a cigimbe.
- Szólítsd csak Liának - vágja hátba Conor mire Niko kérdőn néz rám.
- Nyugodtan - mosolygok megint.
- Szóval Lia. Tényleg problémád van az olvasással és az írással? - Néz mélyen a szemembe mintha onnan akarná kiolvasni a választ. Az egyik üveg sört felkapva, a címkén lévő szöveget kezdem olvasni - ami persze finnül van írva -, mintha varázsige lenne. Tényleg annak tűnik. Örülök, hogy ki bírom nyögni a szavakat.
- Valmistetut - mormogom elég vicces kiejtéssel mire Niko szemöldöke a homlokáig szalad. Nem nehéz kitalálni mit jelent a szó. Készült. - Vesi, maltaat, humala… - sorolom a szavakat a magam fura kiejtésével mire elvigyorodik.
- Tényleg analfabéta vagy - kacag fel.
- Inkább csak nem beszélek finnül - vigyorodok el. - Az olvasás megy feltéve ha egy pasi nem egy pincérnővel küldi el a számát hanem megtisztel azzal, hogy személyesen adja át a fecnit amire az elérhetőségét felfirkálta - osztom ki mire csak tovább vigyorog. Az üvegen lévő címkét tovább tanulmányozom, de valamire még mindig nem jöttem rá. Úgy döntök rákérdezek. - Hogy a fenébe van finnül a sör? - Nézek rá.
- Szóval csak akkor nem tudsz írni meg olvasni ha nincs kedved hozzá. Alkalmi analfabéta - röhög a saját poénján mire én is elhúzom a szám. Launo és Conor fetrengenek a nevetéstől. - A sört nálunk úgy mondják olut - hajol közelebb a fülemhez és belesuttogja ezt egy egyetlen picike szót. A lehelete csiklandozza a bőröm, az illata ismét elszédít, egyszerre fut végig rajtam a hideg és a meleg. Rossz hatással van rám ez a pasi, ehhez nem fér kétség. Muszáj elhúzódnom.
- Oké, akkor szomján már nem halok - mosolygok rá.
- Honnan jöttél? - Kérdezi miközben ismét hipnotizálni próbál a tekintetével.
- Japánból - vágom rá.
- Japánból? - Húzza fel kérdőn a szemöldökét miközben ismét beleszív a cigarettájába. - Nem tűnsz Japánnak - mosolyodik el.
- Nem is vagyok Japán. Csak ott dekkoltam két hónapig mielőtt repülőre ültem.
- Értem - vigyorog. - Szóval egy világutazóval van dolgunk. Miért pont Finnország? - Jön a következő kérdés.
- Meguntam Japánt, összeszedtem a cuccaim kimentem a reptérre és kértem egy jegyet arra a gépre ami leghamarabb indul és a legtávolabb száll le. Aztán itt kötöttem ki - vontam meg a vállam vigyorogva.
- És honnan indultál eredetileg?
- Arra vagy kíváncsi, hogy hol éltem még mielőtt a vállamra vettem volna a táskám és elkezdtem volna utazgatni a nagyvilágban?
- Pontosan - bólint.
- New York, New York - kezdem énekelni Liza Minelli számát mire még szélesebb lesz a mosolya.
- Niko jelenésünk van - lép mellénk egy szintén 190cm- es pasas miközben rám vigyorog és hátba veri a barátját.
- Megyek - morogja a zöldszemű majd feltápászkodik. - Ne menj sehova - néz a szemembe mosolyogva majd nagy kortyokban eltűnteti a maradék bort. Csak egy bólintással jelzem, hogy nem áll szándékomban távozni. Nélküle legalábbis nem. Elmenni meg végképp nem akarok nélküle…

Most, hogy elindul a színpad felé van időm megfigyelni a termetét. Van benne valami fenséges. Mintha királyok leszármazottja lenne. Legalábbis én így képzelem egy király járását, kisugárzást. Senki nem áll az útjába. Simán áthalad a tömegen. Azon se lepődnék meg ha a sok sörhasú nagydarab fickó földig hajolna előtte. Van benne valami plusz. Nem lehet megmondani mi az de mindenki érzi aki a közelébe kerül. Azt hiszem ő egy igazi férfi. Hogy mitől? Fogalmam sincs de az ösztöneim amik sose hagytak eddig cserben ezt súgják. Felettébb veszélyes a pasas de mindig is imádtam a tűzzel játszani. Mostanáig még nem égettem meg magam. Ha minden igaz most se lesz ez másképp.
A színpadra egyetlen könnyed lépéssel megy fel. Valamit beszél a zenekar többi tagjával majd eloltja a cigijét. A mikrofon előtt egy újabb pohár bor várja amit mosolyogva vesz fel majd belekortyol. Végignéz a miatta idejött bagázson. Most fedezem fel, hogy egy rakás tini lány tolong a színpad előtt. Mindenkire villant egy mosolyt én pedig majd felrobbanok a méregtől. Az az én mosolyom! Ma este csak nekem tartogathatja az átható pillantásával együtt. A korsót legszívesebben földhöz vágnám attól, ahogy a kislányokkal viselkedik. Az egyiknek még az arcán is végigsimít.
Kell egy cigi! Most azonnal! És egy vodka is!
- Conor ideadnád azt az üveget? - Bökök a fejemmel a vodka felé miközben újabb cigit halászok ki a dobozból. A füst most is nyugtató hatással van rám, a kezemben pedig a vodka végképp eloszlatja az idegességem. Ismét képes vagyok mosolyogni. És inni. Két felest is lehúzok mire megérzem megint a pillantását. Csak azért sem foglalkozom vele.
Launoval társalgok. Direkt hajolok hozzá közelebb és simítok végig a karján miközben egy lány huppan le Conor mellé. Nem igazán foglalkozok vele, egészen addig míg Conor rám nem üvölt és be nem mutatja. Alig fél percre rá már el is felejtem a nevét. Conor sem a szemeit hanem inkább a száját tanulmányozza, eléggé behatólag. Átkozott alkohol. Hová lesz tőle a józan ész? Hát oda, hogy Launo füléhez hajolva magyarázok és össze-össze nevetünk a hülyeségeinken. Igen az alkohol jótékony hatása. Persze az érzékeim még mindig ki vannak hegyezve a zöldszeműre akinek a hangjában, mintha dühöt vélnék felfedezni. Mégis profin végzi a dolgát. De érzem, hogy engem figyel. Tudom.
- Van egy szám amit most egy boszorkánynak szeretnék küldeni. Egy gyönyörű és átkozott nőnek aki per pillanat nem is bagózik rám. De tudom, hogy tudod, hogy neked szól - mormogja azon az elbűvölő hangján.
Igaza van. Azt hiszem tudom, hogy nekem szól. De ezért a boszorkázásért még kapsz…
Hátrafordulva ismét elveszek a tekintetében. Mosolyra húzza a gyönyörűen ívelt kívánatos ajkait és rámkacsint. Most már biztos, hogy a dal nekem szól. Lassú dallamok kúsznak a fülembe és alig várom, hogy énekelni kezdjen. Szerencsére nem kell sokáig várnom. Rekedten búgja a szöveget miközben farkasszemet nézünk. A cigi megint az ujjai közt füstölög a borba néha bele-bele kortyol. Tényleg hipnotizál.
Vonz.
Akarom.
Meg kell kapnom.
Muszáj.
Abban a pillanatban minden hazugságot elhiszek neki. Mindent amit énekel. Igaznak tűnik bár tudtam, hogy nem az. Hogy csak az ágyába akar cibálni. De én se akarok tőle többet, így hiszek neki, a dalának. Gyönyörű vagyok. A lányok sikítoznak utána, próbálják felhívni magukra a figyelmét de nem járnak sikerrel. Engem néz. Én pedig őt. Talán így kezdődik a legtöbb szerelmi történet. Talán. De ez a mese egészen másról szól köztünk. Kőkemény csata a semmiért. Hisz már most egy kamionnyi mérget mertem volna venni arra, hogy együtt töltjük az éjszakát. Mégis jól esett játszani az elérhetetlent. Elhitetni vele, hogy rám nem hat a belőle sugárzó nyers erő, energia, férfiasság és szexualitás. Éppen ezért fordulok vissza Launohoz. Tisztességtelen ez a húzás a részemről hisz igenis az ő gyönyörű zöld szivárványhártyáját akarom látni nem Launo jégkék szemeit. De azzal elveszíteném a harcot. Hogy miért küzdök? Én igazán nem tudom. De nem is ez a lényeg. Nem a tét számít. A győzelem amit mindennél jobban akarok. Launo is tudja, hogy nem véletlenül flörtölök vele ennyire nyíltan. Mosolyogva könyveli el, hogy csak egy báb a kezembe. Egy figura a táblán amit csatába indítok, de nem emel panaszt a dolog ellen. Élvezi a társaságom és jót szórakozunk. Viccesen kommentálja a színpadon történteket. Bár nincs is rá szükségem. Hisz érzem, hogy arra próbál kényszeríteni Niko, hogy ránézzek. A hátamba érzem a pillantását az első perctől fogva, miért lenne ez pont most másképpen? De nem adom meg az örömet neki. Bűvölj csak, bűvölj. Nem mész úgyse semmire.
Élvezem a játékot. Tudom, hogy kemény az ellenfél, de pont ettől lesz különös a hajnal mikor lelépek mellőle. Valahogy zsigerből érzem, hogy soha nem fogja kiheverni, hogy nem ő dob majd ki az ágyából hanem magamtól lépek le. Kihívtad magad ellen a sorsot Lia. De ha már a kihívás megtörtént nem léphetek vissza ugyebár. Ő kezdte a bámulásával. Viselje a következményeit. Vége a számnak, újabb szünet következik.
Egy.
Kettő.
Há…

- Hozz egy sört Launo - vág le pár eurót az asztalra Niko. Launo pedig azonnal felpattan az asztaltól. Valamiért nem mer ellentmondani neki.

rom…

- Érte még lecsuknak - vágódik le mellém dühösen. A hangja szinte mar. Féltékeny… Jót mosolygok magamban.
- Akkor nem vele kéne hozatnod a söröd. Mert együtt ülünk majd a sitten - vigyorgok az arcába majd rágyújtok.
- Direkt szórakozol igaz? - Hajol közelebb, a szemei szikrákat szórnak.
- Én? - Rebegtetem meg a szempilláim ártatlanul. - Soha - rázom meg a fejem tagadólag.
- Átkozott boszorka - súgja a szemembe nézve.
A dobos Mika épp elhaladna mögöttünk, de Niko elkapja a karját.
- Tartsd kordában a kisgyereket! Ami az enyém… - kezd bele fenyegetően.
- Ahhoz senkinek semmi köze - fejezi be Mika a mondatot majd vállon veregeti Nikot.
- Pontosan - bólint mosolyogva.
- Nem vagyok a tiéd - sziszegem a fülébe dühösen mikor Mika elmegy.
- De leszel - vágja rá magabiztosan és pofátlanul vigyorog.
Nem vitatkozom. Inkább a sörömhöz nyúlok. Conor még mindig a noname csaj szájából lóg ki.
Elcseszett egy este.
Launo is visszaér, Niko elé pakolja az italt a visszajáróval, majd közli, hogy mennie kell.
A francba. Gyorsan telefonszámot cserélünk. Hallom, hogy Niko morog mellettem de nem tud meghatni. Megkedveltem a srácot és szívesen találkozom vele amíg itt dekkolok. Egy pasi se szólhat bele mit tehetek meg és kivel, főleg nem a zöldszemű. Launot jól megölelgetem majd visszaülök a helyemre. Meglepődve veszem észre, hogy egy kosárnyi vörös rózsa van előttem. Kérdőn nézek a mellettem ülőre aki szélesen mosolyog rám.
- Szívesen - mondja.
- Miért kapom? És hogy? - Nézek rá. Na most megfogott.
- Gondolom nálatok is járnak körbe-körbe az éttermeken és a pubokon virágárus lányok. Én megvettem az összes rózsáját annak aki itt volt - mutat egy lány felé aki tényleg nem a tömeghez tartozik az öltözetét illetően. Nem csodálom, hogy szinte rohan ki a csehóból. - Bár honnan tudhatnád, épp a kölyökkel voltál elfoglalva - ráncolja össze a homlokát. - A nők szeretik a virágokat - húz ki egy szálat a kosárból majd végigsimít a szirmain aztán beleszagol. - De ha gondolod - kapja fel a fejét - elosztogathatom - mutat végig az őt bámuló tini lányok tömegén.
- Eszedbe se jusson. Az én virágaim - kapom fel a vizet, mire elmosolyodik és végigsimít a kezében lévő szállal az arcomon. - Köszönöm.
- Mint mondtam igazán nincs mit. A te szépséged ezekhez a halott virágokhoz képest… - mosolyog tovább, majd elharapja a mondat végét.
Ha szégyenlős szűzlány lennék azt hiszem elpirulnék a bóktól. Szerencsémre nem vagyok se szégyenlős, se szűz.
- Milyen? - Kérdezek rá vigyorogva.
- Majd írok egy dalt és megtudod. Előre nem lövöm le a poént - mosolyog tovább.
- Azt a dalt sose fogom hallani - mosolyodok el én is.
- Dehogynem - vágja rá gondolkodás nélkül miközben a virág szerepét az ujjai veszik át. Épphogy csak hozzáér az arcomhoz mégis felforr a vérem ettől az apró cirógatástól is. Nem értem mit művel. Azt se, hogy hogyan. De hagyom neki és élvezem.
Sokáig ülünk ott. Egymás szemébe nézve egyetlen szó nélkül. Mintha megállt volna az idő.
Hirtelen áll fel és indul el ismét a színpad felé.
Orvost! Elvesztettem a fejem.
Legszívesebben sikítanék, hogy igen, igen, igen!!! De nem teszem. Inkább iszom.
Ismét énekelni kezd de most rám se néz. Piszkosul idegesít. Nézz már rám- könyörgök magamba-, de nem teszi. A tini lányokat bűvöli a szemével. Hirtelen kapja le magáról a pulcsiját mire veszett sikítással felelnek a színpad előtt tolongók. Remek. Mutogasd csak a tökéletes hasad. A bőre hófehér, így még feltűnőbbek a hasán és a mellkasán lévő tetoválások. Az egyik pont az öve alatt tűnik el. Beindul a fantáziám elég rendesen. Érdekel, hogy meddig folytatódik… Kíváncsi nőszemély vagyok nem tehetek róla. Ahogy megfordul a lapockáján is felfedezek két tetkót és mintha a tarkóján is lenne valami de abban nem vagyok biztos hisz a haja eltakarja.
Megveszek érte. Szó szerint csorgatom utána a nyálam. Viszont most ő játszik velem. Ugyan azt a módszert választja amit az előbb én. Nem engem néz, nem velem foglalkozik, mintha ott se lennék. Az egyik szőke hajú lány arcát simítja végig aki ettől az apró érintéstől is majdnem összeesik. Én pedig felkapom a vizet. Ha már “kisajátított” magának és közölte mindenkivel, hogy az övé vagyok akkor ne hipnotizáljon más csajt.
Jól van Niko te akartad. Gyorsan lehúzok még két vodkát és egy cigivel a számba felállok.
- Hova mész Lia? - Válik el hirtelen Conor az azóta is ölében ülő lánytól.
- A pultra - vágom rá miközben továbbra is Nikot nézem.
- Inkább a pulthoz - kacag fel.
- Nem! Jól hallottad. A pultra megyek - fordulok sarkon és elszántan lépkedek a cél felé.
Nem érdekel a morgolódó nép akiket ellökök az utamból. Ismét érzem a pillantását a hátamba.
- Mit szólsz egy kis ingyen műsorhoz? - Kiabálok oda a csaposnak aki nem mellékesen a tulaj is. Legalábbis Launo ezt mondta.
- Mire gondolsz? - Néz rám vigyorogva.
- Kis figyelemelterelés - kacsintok rá és már pattanok is fel a pult tetejére, hogy megmutassam, hogy kell jó bulit csinálni.

Vonzalom és féltékenység. Veszélyes párosítás. Főleg ha még pár romantikus gesztussal is megfűszerezzük ezt a két fő összetevőből álló koktélt. Hisz ez a három összerázva, elvegyülve, akár egy párkapcsolat alappillére is lehetne. De mi van ha semmi sem az aminek látszik? Ha a célok, a vágyak, az érzések különböznek? Ha az ember temperamentuma elveszi a józan eszét? Ha csatává alakul az eddigi édes civódás? Ha egy veszélyes és őrült játék veszi kezdetét? Ki lesz a nyertes? Egyáltalán avathatunk győztest? Esetleg mindketten elbuknak? Hol a fehér zászló?
Hölgyek, urak azt hiszem már most békét kellett volna kötnie a hőseinknek. De nem tették. Szeretnek játszani, égni. A lángok már hevítenek. Melegetek van? Helyes…

1. Talán...

"Van úgy, hogy találkozunk valakivel, talán sose láttuk addig, de alighogy rápillantunk, érdekel, mielőtt egy szót is váltottunk volna."


Egyszer volt, hol nem volt… Állj! Stopika! Nem, ez nem az a mese lesz. Basszus. Nincs Tündérország, nincs Óperenciás tenger, kurta farkú kismalac, aranytojást tojó tyúk. Ha nem hiszed járj utána? Na igen, az még stimmel is. Gonosz boszorkák? Akadnak. Ördögök, szörnyek? Majd még meglátjuk. Tanulság? Majd a végén kiderül. Lehet, hogy azzal is szolgálhatunk, bár a történet nem tanmesének készül. Hogy mire számítsunk? Ne a Grimm fivérek aranyos történeteire. Bár Holle anyó itt is lengeti a párnáit…

Piszkosul hideg van. Kellett nekem idejönni. Da ha már itt vagyok legalább maradtam volna a lakásomba. De nem. Én nem tudok megülni soha a hátsómon. Meg persze az eldugott kis csehókba való meghívásoknak se tudok ellenállni. Köszi Conor. A mulatós mindenségit a világodnak. Kellett neked bekopogni, hogy menjek le én is abba a füstös kocsmába, ahol szerinted a világ legjobb vodkáját adják. Ajánlom, hogy igazad legyen barátom, mert ha nem, akkor Isten óvjon a haragomtól.
Az ujjaim már abszolút nem érzem. A fülem se igazán. Otthon kellett volna maradnom. Igen az lett volna a legjobb. Egy jó meleg tea, takaró és ablakból nézni, ahogy esik a hó. A frászkarikát esik. Szakad. De bentről még szépnek tűnt. És nem volt ilyen hihetetlenül hideg. Mi a jó büdös fenének jöttem én ide? Ihletért. Stimmt. De nem juthatott volna valami melegebb hely eszembe?
Próbálom szedni a lábam. Próbálom én. De már az is lefagyott a térdig érő hóban, ami egyre csak szakad. Pedig esküszöm, hogy rendesen felöltöztem. A Michelin gumiemberke elbújhat mögöttem. Éljen a réteges öltözködés.
Hazafelé taxival megyek, ez is szent.
Hirtelen tűnik fel a fény az alagút végén. A reménysugár. A Sánta medve logója messziről virít. Még inkább megszaporázom a lépteim. Már csak két lépés… És igen! Meleg.
Áuuu. Most, hogy beléptem és fejbe kólint a lentről felfelé áradó fülledt és forró levegő elkezdenek kiolvadni a csontjaim. Ez pedig piszkosul fáj. Mintha ezer késsel szurkálnák a füleim, a lábujjaim és kezeim. Ide a vodkámmal és akkor senkinek nem esik bántódása!
Villám gyorsan bújok ki a kabátomból, majd bekerül a táskámba a sapkám, a sálam, a kesztyűm és a vastag pulcsim is, ugyebár egy női táskába minden elfér. A lépcsőn leindulva a pincekocsmába már most felhallatszódik a bódító rockzene. Széles mosolyra húzódik a szám, már amennyire a fagyos arcom engedi a mosolygást. A lengőajtón átlépve a fülembe kúszik az eddig tompán hallott zaj. Igazi koncerthangulat van. Én pedig beleszeretek a Sánta medvébe már most. Tömeg, emberek. Igen, mindig is szociális lény voltam. Persze vannak antiszociális pillanataim is, de többnyire az emberek közt érzem jól magam. Azonnal belevetem magam a feketébe öltözött csoportosulásba. Lehet, hogy a vörös felső nem volt jó választás? Én vagyok az egyetlen, aki nem talpig feketében jött. Na, most már mindegy. Nincs az az Isten, hogy én visszamenjek átöltözni. Átjutni a tömegen egyszerűen képtelenségnek tűnik. Egészen addig, míg meg nem látom Conort aki egy hatalmas vigyorral az arcán nyúl a kezem felé és behúz a pultig.
- Szia, kiscica - nyom két puszit az arcomra.
- Hello baby - kacagok fel. - Hol a világ legjobb vodkája? - Rángatom meg mosolyogva a szemöldököm mire a pultra csap és a csapos fülébe üvölti, hogy mit is kérünk. Nem aprózza el a dolgot. Egy egész üveggel rendel majd a kezem után nyúl és átrángat az embereken egy színpad közeli asztalig.
- Lia - mutat rám - ő itt Launo, aki kedves jó barátom.
- Hello, amúgy Cornelia vagyok - köszönök, neki két puszival miközben ledobom a cuccom az egyetlen szabad székre és én is lehuppanok. Conor azonnal lerak elém egy feles poharat és egy üveg sört. A kispohárba már tölti is a vodkát, először nekem majd Launonak.
- Kippis - emeli, magasba majd összekoccintjuk és lehúzzuk az erős italt.
- Huh… - borzongok meg. - Ez tényleg jó - mosolyodok el mire Launo vállon vereget.
- Bírlak - közli, mire elnevetem magam.
- Én még nem. De még pár kör ebből - bökök az üvegre - és foglak - fejezem be a mondatot vigyorogva.
- Akkor igyunk - kiált fel Launo. A felesek szépen lassan fogynak. Meg a hangunk is. Ugyanis a tömeg ahelyett, hogy oszlana egyre nagyobb lesz. Zavar, hogy csak a nép áltál szolgáltatott zajt hallom, zene meg már megint sehol.
- Conor - rebegtetem meg a szempilláim egy ártatlan mosollyal fűszerezve.
- Nem - vágja rá gondolkodás nélkül.
- Na de Conor - kezdek el nyávogni. Tudom, hogy ezzel a hanggal az idegeire megyek.
- Mit akarsz kiscica? - Fordul felém.
- Énekelünk? - Pislogok rá olyan ártatlanul, mint a ma született bárány.
- Tudsz? - Röhög fel hangosan mire jól vállon boxolom. Tudja, hogy tudok. Mivel a szomszédom és pont a zene alakította ki köztünk a baráti viszonyt. Ő gitározik, én énekelek ez pedig egy-egy hideg estén jó mulatságnak minősül.
- Légysziii - fogom meg a karját és elkezdem rázni.
- Oké cica, oké, csak ne rángass - adja, meg magát nevetve majd ismét elkapja a csuklóm és elvonszol a színpadig. Nem túl magas így könnyedén fellépek. Conor felkapja, az egyik gitárt, én pedig elkapom a mikrofont. Még mindig nagy a zaj, de nem bánom cseppet sem. Ahogy a mikrofonhoz érek, megszűnik a külvilág. Én vagyok, Conor és a gitár. Slussz. A zene varázsa. Csukott szemmel mosolyogva énekelek. A csípőm külön életet él. Hallom, hogy az emberek lassan elhalkulnak. Érzem magamon a pillantásukat. Igen, ezt akartam. Ezt akarom!
És hirtelen kitör mindenkiből a lelkesedés. Bekapcsolódik a játékba a dob is. A vállam felett hátrapillantva meglátok egy raszta hajú srácot, aki egy mosollyal az arcán biccent felém mire felkacagok. A színpad előtt tolongókra nézek. Huhh… Ennyi ember egy ekkora helyen. Szép. De ha rajtam múlik, akkor szórakozni fogunk. Nem igazán értettem eddig miért van itt egy teljes zenekarnak elegendő felszerelés kihasználatlanul. De most jó szolgálatot tesznek a hangszerek. Az emberek hangosan éneklik velem a szöveget, néhányan elég hamisan, de hol bánom én ezt? Még egy srác lép fel mellénk és felkapja a basszusgitárt. Rögtönzött zenekart hozunk itt össze alig egy perc alatt. Több korsó sör indul el a színpad felé és érdekes módon mind az én lábam előtt köt. Vigyorogva biccentek az összes elém érkezőnek aki “megszán” egy-egy itallal.
Hirtelen valami fura érzésem lesz. Mintha valaki röntgen szemekkel pásztázna végig. Figyelem az előttem tolongó embereket, de úgy néz, ki senki nem akar a vesémig látni. A pillantást amúgy is a hátamba érzem. Conor felé fordulok, de ő csukott szemmel pengeti a húrokat. A dobnál ülő se engem figyel és a basszusgitáros se. Paranoiás is lettem már? Egy fejrázással próbálom a hülyeségem kiűzni. De nem megy. Érzem. Az ösztöneim egyszerűen folyamatosan sikítanak, hogy valaki figyel. De nem tudok rájönni ki az a valaki.
A dalnak vége szakad, és hatalmas tapsvihar tör ki. Felkapom a söröket. Kezdem magam egy bajor csaposnak érezni. De egyedül cipelem csak azért is el az asztalig.
- Ez durva volt - visítja Launo a fülembe mire elvigyorgom magam.
- Köszi. Ide azzal a vodkával - nyúlok az asztal másik végén álló üveg felé majd töltök és lehúzom az erős italt.
- Szerintem simán megtetted elő zenekarnak - vigyorog rám Conor.
- Miért lesz itt valami koncert? - Csillan fel a szemem.
- Aham, nézd - bök a fejével a színpad felé. És tényleg.
A srác, aki a dobhoz ült két fazonnal beszélget, miközben átrendezik az egész színpadot. Na, jó a dob marad a helyén, de minden más átkerül. Kíváncsian figyelem az eseményeket.
- Helsinki leghíresebb bandája játszik ma. Az amcsiknál meg itt Európában is tök sikeresek. De ebből a kocsmából indultak. Szóval fogalmazzunk úgy, hogy a fanatikus rajongók ide járnak, ha látni akarják hazai terepen őket. A dobosuk a bátyám - magyarázza Launo büszkén.
- Értem - bólintok.
De nem igazán kavar fel a dolog. Ha zenéről van, szó azt hiszem, senki nem tud újat mutatni. Apám is zenész. Én meg találkoztam már annyi zenekarral, hogy ihaj.
Launo és Conor tovább magyaráznak én is bekapcsolódok a beszélgetésbe. Cukkoljuk egymást folyamatosan. Én pedig élvezem a fiúk társaságát. Hirtelen ismét megérzem a hátamba azt a pillantást, amit a színpadon is. De nem foglalkozok vele. Már nem. Bolond képzelgésnek tekintem a dolgot. Egészen addig, míg a tömeg fel nem kurjant. Nem értem mit üvöltenek, hisz nem igazán beszélek finnül, de a kiabálás ráébreszt, hogy valószínűleg felállt a zenekar. Ez sem hat meg. A vodka jobban izgatja a fantáziám. Hátha elnyomja ezt a fura, de bizsergető érzést. Conor és Launo a színpad felé fordulnak, míg én előkutatom a táskám legmélyéről a cigit. Amint lenyomom az öngyújtót és fellobban, a láng megszólal a gitár.
Nem rossz. Nagyon nem rossz. Sőt, kifejezetten jó.
Ezek az első gondolataim. Na meg az, hogy akárki is bámul annak kinyomom, a szemét csak jöjjek rá ki az az átkozott. Persze ha nem csak képzelődöm. Mert ugyebár ez is benne van a pakliba. A srácok tombolva, üvöltözve kezdik énekelni a szöveget. Pedig az énekes még bele se csapott a nótába. Hirtelen elcsendesedik a tömeg. Megborzongok. Egy mély és tiszta férfihang csendül fel. Karcos, érdes, rekedt és mégis szó szerint simogatja a lelkem. Ilyet még sose éreztem egy daltól sem. De ez… Ez valami teljesen más. Tiszta libabőr a karom, belül pedig olyan forróság önt el, mintha vér helyett láva folyna az ereimbe. Nem bírom ki, hogy ne forduljak a színpad felé, hogy lássam is azt, akit ilyen hanggal áldottak meg az istenek.
Életem legnagyobb hibáját követem el. A legeslegnagyobbat.
Egy hihetetlenül zöld szempárral találom szembe magam. A világ legdögösebb, legmisztikusabb, legfelkavaróbb palijához tartoznak azok a méregzöld szemek. Úr Isten.
A gyomrom egyszerűen görcsbe rándul. Félhosszú kócos barna haj, baba arc, egy fekete könyékig felgyűrt hosszú ujjú pulcsiba és egy szintén fekete nadrágba bújtatott test és két vadítóan zöld szempár, amit szintén fekete festék keretez. Ez a látvány ami fogad. És a keze… Az egyikben egy cigi füstölög a másikban pedig egy pohár bort tart. A hosszú ujjai óvatosan kulcsolják körbe a poharat. Őrület. De a szemei. Azok valami fura kábulatba ejtenek. És ezt csak fokozza a hangjával és a kisugárzásával. Folyamatosan engem néz, amitől nem jövök zavarba, de érzem, hogy valami kattog odabent a lelkem legmélyén. Megszűnik a külvilág. Hallom a hangját, bámulom, az arcát miközben lassan a számhoz emelem a már percek óta parázsló cigit. Mélyen magamba szívom, a káros füstöt mire a pasas elmosolyodik és leutánozza a mozdulatom. Most rajtam a sor így én is elővillantom a legszebb mosolyt, amit produkálni tudok. Folyamatosan egymás szemébe nézünk. Egyszerűen nem tudom levenni róla a tekintetem. Nem megy. Talán nem is akarom. Nem is érdekel az egész. A dalnak vége, de még mindig egymást nézzük. Lassan köszörüli, meg a torkát majd belekortyol a borba és újból beleszív a cigijébe. A füst, ami a száján áramlik, kifelé egyenesen felém jön. Ismét érzem a bizsergést. A kábulatomból Conor ébreszt fel.
- Niko kinézett magának. Hipnotizál - röhög fel. Elszakítom a pillantásom a pasiról.
- Hipnotizál? - Kacagok fel. Bár most, hogy jobban belegondolok nem is akkora hülyeség ez az elmélet.
- A szemei. Megvadulnak érte a csajok és ő elkapta a tekinteted. Most is téged néz, és míg énekelt te se bírtál szabadulni kiscica. Gőzünk nincs mit művel igazából de az eredmény tutira az, hogy ágyba cibál másnap meg lelép - magyarázza Conor lelkesen mire Launo is bőszen bólogat igazat adva a barátjának.
- Csak nehogy én hagyjam ott másnap - mosolygok rájuk mire döbbenten néznek mindketten.
- Le akarsz feküdni vele? - Jön Launotól a kérdés.
- Ha meghív egy italra, akár - vigyorodok el miközben a rákacsintok és meghúzom a söröm.
- Te céda - kacag fel Conor mellettem majd cuppanós puszit nyom az arcomra, amit nevetve viszonzok.
Igen, nem tagadom kissé szabad erkölcsű nőszemély vagyok. Szeretem a szexet és élvezem is. Már ha a pasi ért hozzá. De erről a rekedt hangú hipnotikus tekintetű idegenről egyszerűen nem bírom elképzelni, hogy ne teljesítsen jól az ágyban.
Na, most van elég! Nem fantáziálunk róla. Még…
A hangja folyamatosan kábít. De ellenállok. Kemény stramm nő vagyok. A tömeg őrjöng, a koncert pedig egyszerűen csodálatos. Rég hallottam már igazán jó rockzenét. Tökéletes.
- Kisebb technikai szünet következik - köszörüli meg a zöldszemű a torkát az egyik dal végén. Hallani a hangján, hogy mosolyog.
- Igyál Niko - kiabál be valaki mire mindenkiből hangos röhögés tör fel.
Launo folyamatosan faggat. Honnan jöttem, kik a szüleim, mit szeretek csinálni, mit nem szeretek csinálni. A kérdésekből úgy néz ki sosem fogy ki. Én pedig válaszolok. Kedves srácnak tűnik. Conor is folyamatosan belekotyog a beszélgetésünkbe ráadásul mindig valami hülyeséggel traktál minket így jókat nevetünk a beszélgetés közben.
- Ezt a pultnál álló küldi - lép mellém a pincérnő egy korsó sörrel a kezében. Azonnal arra fordulok amerre a fejével bök. A zöld szemű. Niko. Magamban ízlelgetem a nevét. Mosolyogva néz a szemembe mire aprót biccentek neki köszönetképpen. Visszabólint jelezve, hogy egészségemre mire a pincérnő ismét megszólal.
- Azt üzeni, hogy ezen a papíron rajta van a száma. Ha van kedved hívd fel - nyomja a kezembe a fecnit. Gyors pillantást vetek a papírra. Szépen ír ahhoz képest, hogy férfi. Na, jó nem gyöngybetűk de mégis. Van az írásában (is) valami különleges. A pincér már lépne is el de megragadom a karját és intek neki, hogy hajoljon közelebb.
- Mondd meg neki kérlek, hogy analfabéta vagyok, ha valamit akar, jöjjön ide - kiabálom túl a tömeget.
A lány elképedve néz rám. Mintha valami másik bolygóról jöttem volna. Ezek szerint nincsenek itt ahhoz szokva, hogy egy csaj nem ájul egyből a helyi sztár karjaiba. Hirtelen széles mosoly terül el az arcán én pedig a kezébe nyomom a cetlit majd ő lelép én pedig visszafordulok a sörömhöz.
Conor hangos röhögésben tör ki mellettem, Launo pedig csak bámul rám. Vigyorogva kortyolom a söröm egészen addig míg Conor el nem kezdi kommentálni a mögöttem történő eseményeket.
- Baszd meg - röhög fel hangosan. A sör majdnem az orrán jön ki a nevetéstől.
- Mi van? - Vigyorgok rá. Bár van egy-két tippem mi is történhet a pultnál.
- Niko ki van akadva asszem. Teljesen kikerekedett a tekintete mikor a pincér csaj a kezébe nyomta a fecnit, amit neked küldött. Várj… Idejön - közli.
Gyere csak barátocskám. Elkapom a Heinekenes üveget és nagy kortyokban próbálom eltűntetni, hogy mire ideér, felállhassak. Magamban gyorsan leszámolom hány másodpercem van, míg átverekedi magát a tömegen. Egy… Kettő… Három… Négy… És… Ötre elfogy a söröm. Conor arcáról leolvasom, hogy mögöttem van. Azonnal felpattanok.
- Bocs srácok, mindjárt jövök elfogyott az italom - vigyorgok rájuk. Conor és Launo egyszerre röhög fel, amit egy elégedett mosollyal veszek tudomásul majd megpördülve elhaladok a zöld szemű mellett. Az illata fejbe csap. Dohány és még valami meghatározhatatlan illat. Valami, amit még soha nem éreztem. Először a mosdóba megyek. Hideg vizet locsolok az arcomba majd kilépek és a pulton áthajolva üvöltöm a csapos fülébe a rendelésem.
- Tiedätkö pikkuveljeni? - Lép mellém egy hatalmas pasas. Azt hiszem a zenekar dobosa.
- Tessék? Öhmmm… Én nem beszélek finnül - magyarázok angolul hátha megérti.
- Azt kérdeztem, hogy ismered-e az öcsémet? - Mosolyog rám miután rájön, hogy angolul tudok csak kommunikálni vele, így átvált az én nyelvemre.
- Ki mondta, hogy ismerem? - Vigyorgok rá mire ő is megereszt egy mosolyt.
- Egy asztalnál ültök - közli a tényállást. Hát barátom ez nekem eddig fel se tűnt…
- Az még nem azt jelenti, hogy ismerem. Conor a szomszédom. És ha minden igaz az öcséd barátja - osztom meg a tudomásomra jutott infót.
- Így van. Mika vagyok - nyújtja felém a hatalmas mancsát de én inkább két puszit nyomok az arcára miután lábujjhegyre tornázom magam.
- Cornelia de mindenki Liának hív - mutatkozom be én is. Még jó, hogy magas sarkú csizmát vettem fel. Ha nem így lenne komoly bajban lennék. Minden finn ilyen rohadt magas?
- Meghívhatlak valamire? - Kérdezi mosolyogva.
- Köszi, nem. Már kértem - mosolygok.
- Nem vagy finn - vigyorog tovább miközben belekortyol a sörébe.
- Baj? - Húzom fel kérdőn a szemöldököm.
- Nekem nem - kacag fel.
Közben megérkeznek a kikért italok. Gyorsan fizetek, és komoly borravalóval toldom meg a végösszeget.
- Niko kedvenc bora - bök Mika a pohárra.
- Neki viszem. Meghívott egy sörre illik viszonozni - kacsintok rá mire újabb nevetéssel válaszol. A söröm és a zöldszeműnek szánt borospoharat a fejem felé emelve haladok vissza az asztalunk felé. Mily meglepő, hogy Niko szerezett magának egy széket. És pont mellém telepedett le. A poharat elé rakom mire rám pillant a válla felett. Azok a szemek…
- Egészségedre - huppanok mellé miközben a tekintetemmel kutatok a cigim után a rumlis asztalon. Launo mintha a fejembe látna az egyik üres korsó mögé nyúl és felém nyújtja a dobozt. Hálás mosolyt villantok felé miközben egy szálat a számba veszek. Az öngyújtót még megfogni sincs időm máris felém nyújtja a sajátját a zöldszemű. Elmosolyodok a kedves gesztuson majd megpróbálok bekapcsolódni a társalgásba. Ismét magamon érzem a tekintetét. Most már biztos vagyok benne, hogy ő akart belém látni az átható pillantásával. Eszembe jut a fogadalmam, hogy kinyomom annak a szemét, aki bámul, de most már teljesen megváltozik az erről alkotott véleményem. Ezeket a szemeket vétek lenne bántani. Annyira gyönyörűek. Meg hát azért van, hogy nézzen vele.
- Niko Koskinen - nyújtja felém a kezét.
- Cornelia Anders - mutatkozok be én is. A kezem a kezébe csúsztatom. Villámok milliói cikáznak végig a bőröm alatt. A keze puha és meleg. Pedig a bőre olyan hófehér, mintha vámpír lenne, vagy nem is tudom.

Talán így kezdődnek a tipikus szerelmi történetek. A tündérmesék. Talán… Talán elég, hogy egy füstös csehóban találkozik egy férfi és egy nő. Talán elég egy pillantás, egy mosoly, egy hang, egy illat, egy kézfogás, hogy elinduljon a kémia és a szerelem örvénye magával ragadjon. Talán így van. Talán csak annyi kell, hogy egy messziről jött lány barátkozni és mulatni akarjon. Talán elég, hogy a zene imádta összeköt egy csoportot. Talán elég egy dallam, egy formás nő látványa ahhoz, hogy elinduljon egy hazai terepen lévő nőcsábász fiúban valami. Talán elég a vadászösztön, az akarom és enyém lesz bódító érzése. Talán felolvad a jég körülöttük egy fagyos északi helyen. Talán a hópelyhek is megolvadnak, talán a régi sebek is begyógyulnak. Talán Holle anyó is nyugdíjba vonul. Talán fellobban a tűz. Talán egy tipikus szerelmi történet van alakulóban. Talán…