6.Ütközet

"Nem akarok veszekedni veled, életem, csak eltérő a nyelvszemléletem. De mire ezt kimondom, a vita kulturált hangneme addigra persze megszűnt, - és már rég veszekszünk, - mert te úgy érzed, hogy neked esek, - pedig csak a vitastílusom az, ami az átlagosnál kicsit hevesebb, - én meg azt veszem zokon, - hogy mért azon lovagolsz, hogy hogy mondom, és nem amiket mondok, azokon, - szóval a ló velünk eléggé elszaladt, - a cérna elszakadt, - és áll a bál, - és már egyikünk sem érvel, csak sértetten hallgat, vagy ordibál."


A szőke raszta hajú srác az első aki belép. Aleksi, ha jól emlékszem. Egy bocsánatkérő mosolyt villant felém, majd azonnal el is komorul. A szeméből is ki tudok olvasni mindent. Néma jelzés ez, hogy ugyan neki semmi baja nincs velem, de úgy fog viselkedni ahogy a többiek, szóval ne lepődjek majd meg. Alig észrevehetően bólintok neki miközben végignézek rajta. Szakadt farmer, tornacipő, fehér póló és a gitárja. Az arca kedves és barátságos. A tekintetet nyílt. Nem az a tipikus tökös csávó. Konfliktuskerülőnek tűnik, aki nem szeret elől állni a színpadon. Jó neki a háttérben a basszusgitárjával. A keze hihetetlenül szép, egyetlen ékszert visel csak, a jegygyűrűjét. Igazi művészkezek. Kell is a gitárhoz. Mindent összevetve szimpatikus, de nem ő lesz az, aki ki fog állni a dalom mellett. Ő a többséget, a bandáját fogja támogatni még akkor is, ha nem ért velük egyet.
Aleksit egy hosszú szőkésbarna hajú, körszakállas fazon követi. Igazi szépfiú. Az anyukák kedvence is lehetett volna belőle. De nem lett az… Van benne is valami fenségesség, ami Nikoban. Vékony, magas, határozott fellépésű. Tipikus finn… Semmit nem lehet leolvasni az arcáról.
- Jari vagyok - lép elém és a kezét nyújtja.
- Lia - biccentek egyet miközben a tenyerem a lapátkezébe csúsztatom. Egy férfi kézfogásából meg lehet állapítani milyen ember. Mindig ezt mondta a nagyapám. Jari vérbeli, életerős férfinak tűnik. Nem beképzelt, de nem is kishitű. Egészséges önbizalommal áldották meg az égiek. Magabiztos, tudja mit akar és meg is szerzi magának. Talán picit maximalista is. A ruhája tökéletes. Minden úgy áll rajta, ahogy kell. Fekete ing, feszes testhez simuló farmer, tornacsuka. Laza, de mégis elegáns. Talán hívő… A nyakában ugyanis egy rózsafüzér lóg. Pár lánc lóg le a nadrágjáról. Én az ilyet csak kutyaláncnak hívom, de hát kinek mi tetszik. Egy biztos, hogy büszke nagyon. Szigorúnak tűnik. Jéghideg, fegyelmezett. Nem tudom eldönteni mit is gondol rólam. Van egy olyan tippem, hogy nem kedvel. Úgy érzem, hogy jobb lenne őt a magam oldalán tudni. Ezt viszont csak úgy érhetem el, ha bizonyítok neki. Ha tetszik majd neki amit írtam, nyeregben leszek. Talán… Aleksivel ellentétben biztos vagyok benne, hogy el fogja mondani az őszinte véleményét, de hogy szembeszegül-e a többiekkel, Nikoval? Nem tudom…
A következő alaktól bevallom megijedek. Ránézek az arcára és egy dolog jut eszembe: tíz év börtönt neki. Eszelősnek tűnik. Valami ketyója biztos, hogy van. Magas ő is, de a többiekkel ellentétben csupa izom. Széles vállak, hatalmas bicepsz, izmos alkar, óriási kezek amiben a gitárját szorongatja. A mellkasán és hasán lévő izmok kidomborodnak a szürke testére feszülő póló alatt. Rövidre nyírt fekete haj, barna szemek. Nem szívesen kerülnék a kezei közé. Valószínűleg puszta kézzel képes porrá törni egy ember csontjait. Tipikus rossz fiú, bár nem zenésznek inkább maffiózónak néz ki.
- Mad - vigyorog rám. - Te pedig Lia, igaz? - kérdezi.
- Pontosan - bólintok.
Oké, igazam volt. Valószínűleg nem véletlenül kapta a Mad nevet ami annyit tesz, hogy őrült. Nem akarom tudni mit művelt. A karjait és a nyakát tetoválások tömkelege borítja. Valószínűleg van máshol is… Félelmetes egy alak. Lehet, hogy most mosolyog, de abban is biztos vagyok, hogy pillanatokon belül el bír borulni az elméje és akkor kő kövön nem marad. Vele nem kezdhetek ki, hisz százszor akkora, mint én és nem mernék mérget venni arra, hogy úriember… Nem hiszem, hogy lelkiismeret furdalást okoz neki ha megüt egy nőt. Márpedig ha az ökle találkozna bármimmel, azt valószínűleg nem élném túl. Nincs kedvem még meghalni, főleg nem egy gitáros keze által.
Utánuk jön Mika. Végre valaki örül nekem. Mindenkit félrelökve az útjából lép elém, majd felkap a székből és bordaropogtató ölelésben részesít. Önkéntelenül is felnevetek a lelkesedésén.
- Szia - nyom két puszit az arcomra.
- Hello. Hogy van Launo? - kérdezem.
- Beléd van zúgva - mosolyog rám, mire újból kibukik belőlem a nevetés.
- Oké, akkor majd felhívom - vigyorgok rá, mire ő is kacagni kezd.
- Örülök, hogy téged küldtek a nyakunkra - néz rám komolyan.
- Ezzel egyedül vagy - mordul fel Niko. Nem foglalkozom vele.
Mika az egyetlen, aki mosolyog a bandatagok közül. Kemény menet lesz, ezt már most tudom… Ó miért is nem a dobossal kezdtem abban a hülye csehóban? Mindent összevetve nem néz ki rosszul. Lazább mint a többiek, van egy kis glam rockos beütés a stílusában. Bőrnadrág, türkizkék póló, lenyalt szőke haj, fekete szemceruzával kihúzott gyönyörű kék szemek. Láncok tömkelege lóg a nyakában és a csuklóján is több tucat karkötő figyel. Csajmágnes. Ezzel az egy szóval is lehetne jellemezni. Egyszerű srácnak tűnik, nincs benne semmi veszélyes. Kedves, barátságos. Azt hiszem ő a társaságban a bohóc. Elsőre legalábbis így tűnik.
Niko hirtelen lép előre. A levegő azonnal megtelik feszültséggel. Ő a domináns hím a bandában, ez rögtön látszik. Irányításra termett. A kisugárzása nem csak rám hat, hanem a csapatára is. Tisztelik és elfogadják a véleményét. Ő a fejes, a frontember. Szóval vele kell megvívni a csatát, megint. Újból a szemembe néz. Már tudom mit csinál. Hipnotizálni próbál. Menne is neki valószínűleg ha nem lennék felkészülve. Rágyújtok egy cigire és csak bámulom az arcát. Tudom mire vár. Hogy essen le az állam, hogy vesszek el egy másik világba, amibe ő küld. Uralkodni akar rajtam. Hatást gyakorolni rám, hogy azt tegyem, amit ő akar. De nem engedek neki. Látom az arcán, hogy kezdi megint elveszíteni a fejét, mert nem jön össze a terve. Nem olvadok a bugyimba a szemeitől kivételesen. Mulattat a mérge. Nem bírom leplezni a mosolyom, így inkább engedem, hadd terüljön szét az arcomon. Talán ezt nem kellett volna…
- Tűnj el innen Lia, ha jót akarsz magadnak - csattan fel hirtelen.
- Ó, most megint jön a dühöngünk, ha nem kapunk meg valamit című mese? Gyerekes vagy - mosolygok rá, majd beleszívok a cigarettámba. A fiúk feszülten figyelnek a kanapéról, amire letelepedtek. Eero az ajtóban áll, Niko pedig az asztal másik oldalán lévő bőrszékben foglal helyet, velem szemben.
- Nem viccelek kislány. Te az én dalaimba nem nyúlsz bele - sziszegi dühösen.
- Akarsz fogadni? - Húzom fel kérdőn a szemöldököm. Élvezem, hogy én irányítok. Nálam van az összes jó lap és ki is fogom játszani mindet.
- Tűnj el innen. Tűnj el a stúdióból. Tűnj el Helsinkiből. Nem tudod mire vagyok képes - csap az asztalra ingerülten.
- Meg kéne ijednem? Én most csak egy hisztis pojácát látok magam előtt, akinek szüksége van rám. Ha olyan kurva jó vagy miért nincs kész még az album? Ha Istennek titulálod magad, miért nem írtad meg azt a retkes dalt? Nekem sincs kedvem itt ülni, veled. Lenne jobb dolgom is - magyarázom még mindig nyugodtan.
- Jah, dughatnál valami barommal. Ahhoz értesz. De a zenéhez semmi közöd! Szóval kedvesem menj és szedj fel valami nagyfarkú majmot, tedd szét neki a lábad, a dalszerzést meg hagyd meg nekem. Mindenki csinálja azt, amihez ért ugyebár - hajol előre. Az arcán önelégült mosoly játszik. Úgy érzi ezzel a beszólással a lelkembe tiport. De megint csak mellé lőtt...
- Te is voltál olyan barom, hogy megdugj - sziszegem, de még mindig mosolygok. - Szóval most jól figyelj rám te nagyfarkú majom, ha tetszik, ha nem kénytelen leszel együtt dolgozni velem. Mindenki tudja miért vagyunk itt ugye? - nézek a többiekre. Csak biccentenek. - Remek. Akkor olvassátok el ezt - tolom Niko elé a lapot, amin a szöveg van. Meglepődve pislog rám.
- Te máris írtál egy dalt? - kerekednek ki a szemei.
- Igen - bólintok. - Olvasd már el, aztán add tovább! - Szólok rá, hátha észhez tér és nem csak pislog rám, mint borjú az új kapura. - Aztán ha nem tetszik, kitalálunk valamit. Alapnak megteszi. Nem muszáj így maradnia. Elvégre ti adjátok elő. Elolvastam pár szerzeményeteket. Az alapján csináltam. De nyúljatok bele bátran. Erőszakoljátok meg, tegyétek a magatokévá, bánom is én - nyúlok a kávésbögrém után.
Niko anélkül adja át Madnek a lapot, hogy ránézett volna. A kezei ökölbe szorulnak egy pillanatra, aztán ő is rágyújt. Gyilkos pillantásokkal méreget, de nem tud meghatni. Szeretőnek jó, de mint ember… Egy hisztis pöcs, finoman fogalmazva is.
Tíz év börtön gyorsan átfutja a sorokat, hümmög egy kicsit, majd tovább adja a mellette ülőnek a szöveget. Látszik, hogy járnak a fogaskerekek az agyában. Elgondolkozva néz rám, majd az ujjaival úgy tesz, mintha pengetné a gitárját. Oké. Egy pipa. Tuti azon agyal, hogy mi legyen a zene mögötte. Remek. Önelégülten vigyorgok rá, mire ő is elmosolyodik és aprót bólint. Egy megvan…
A következő Mika. Szerintem ha szar lenne a szöveg, ő akkor is lelkesedne érte. Ugyan azt csinálja, mint Mad. Továbbadja a szöveget, majd az ujjaival a térdén kezd dobolni. Kettő megvan…
Aleksi jön. Ráncolja picit a homlokát, de a végén csak elmosolyodik. Úgy néz ki neki is tetszik. Harmadik pipa…
Jari… Tőle bevallom picit félek. Niko után azt hiszem ő jön a ranglétrán. Még mielőtt elkezdené olvasni az általam írt sorokat, mélyen a szemembe néz. A tekintete villog, mintha sugallni akarna felém valamit, de nem tudok rájönni mi az. Nála van legtovább a dalszöveg. Tanulmányozza, értelmezi, morfondírozik… Az arca most elég beszédes az első pillanatokhoz képest.
- Niko, ezt tudjuk használni. A csaj úgy tűnik mégis tud szöveget írni. Egy-két helyen majd változtatni kell rajta azt hiszem, de nem annyira rossz - dörmögi még mindig a papírt nézve. Hirtelen néz fel. A tekintetünk találkozik. Mázsás kőtömbök szakadnak le rólam, mikor elmosolyodik és rám kacsint. Tetszik nekik…
- Nem - csattan fel Niko.
- Miért nem? - fakad ki Mika.
- Mert én azt mondtam - kiabál rá.
- Ne hisztizz. Tudjuk, hogy neked most nem megy a dalírás. Ez pedig jó, ha tetszik, ha nem, akkor is. Ha nem használjuk csúszni fogunk - magyarázza Mad higgadtan.
- Én írom a szövegeket - üvölt magából kikelve a zöldszemű, a bandája felé fordulva. - Mindig is így volt és így is lesz. Nem nyúlhat hozzá a dalainkhoz senki. Legközelebb mi lesz? Dj-t hívnak, megmixelik a zenénket, hogy valami tuc-tuc szart játsszunk? Készen kapjuk a szövegeket? Hát nem értitek mire megy ki ez az egész? Ez a mi bandánk. Nem kell valami hatodik személy, aki megmondja mit csináljunk, mit énekeljek. Akkor elveszítenénk a saját stílusunk - magyarázza idegesen. A kezeivel hevesen gesztikulál.
- Niko, nézd - szólal meg Jari. - Kész kell lennünk. Muszáj. Ha te nem hozol össze most valamit, ezt kell használnunk. Nem szórakozhatsz. Most nem. Nem csak rólad van szó, nem csak a te egód és büszkeséged a lényeg. Ez a mi bandánk is. Megígértük a rajongóknak, hogy hozzuk a lemezt. Nem fogok miattad segget csinálni a számból! A mi pénzünkkel is játszol ha tovább makacskodsz. Ha csúszunk a lemezzel, nem tudunk időben elindulni turnézni. Az pedig komoly bevételkiesés. Nem engedhetjük meg magunknak. Túl sokat tettünk bele ebbe az egészbe. Túl sok energia, idő, pénz, ihlet van benne. Nem tehetjük kockára… Most nem, hogy befutottunk. Annyit dolgoztunk érte, mi így öten együtt. Csak nézd meg… - nyújtja felé a lapot.
- Vele vagytok - suttogja elhűlve, miközben elveszi a szöveget.
- Hagyd már abba a nyafogást - sóhajtok fel. - Eero szereznél nekem egy gitárt? Megmutatom a fiúknak milyen dallamra gondoltam.
- Megyek - bólogat bőszen, majd kilibben az ajtón és egyedül hagy ezzel az öt őrülttel. Már nem érdekelnek a többiek. Niko arcát figyelem. Egyszerűen gyönyörű. A márvány fehér bőre csodálatos kontrasztot alkot a hosszú íves sötétbarna szempillákkal, amik árnyékot vetnek az arcára és a dús mégis vékony szemöldökével. Az álla vonala annyira szabályos és egyenes, hogy szerkeszteni se lehetne ennél tökéletesebbet. Az egész arca férfias, markáns és hihetetlenül szabályos. A bőre egyszerűen makulátlan. Akár egy gyereké. Ide látszik, hogy puha és bársonyos. Szívem szerint végigsimítanék rajta, de nem tehetem. Inkább tovább tanulmányozom. Az orra egyszerűen édes. Nem tudok rá jobb szót. És azok az ajkak… Ó anyám. Összefut már attól is a nyál a számban ha rá gondolok, hogy mit tud művelni a szájával. Az alsó ajka jóval teltebb a felsőnél de az ívük… Mintha maga Isten rajzolta volna személyesen. Minden bizonnyal ő maga alkotta meg ezt a férfit. De az legalábbis száz százalék, hogy a keze benne van a dologban. Két egyszerű földi halandó ember gyereke nem lehet ilyen csodálatos.
Aranyosan grimaszol miközben erőt vesz magán és mégis elolvassa az általam írt sorokat. Ha valami tetszik neki finoman a szájába harap, viszont ha valamit nem talál jónak, akkor a homloka ráncba szalad. Annyira könnyű most olvasni róla. Mintha egy nyitott könyv lenne. De nem az. Sőt… Bonyolult és megfejthetetlen.
- Szar az egész - szólal meg a végén. A hangja komolyan cseng, de a szemében van valami furcsa csillogás. Mintha mégis lelkesedne a dologért. Mintha meg akarná csinálni. Nem szólok semmit csak mosolygok.
- Csinálj jobbat - vágok vissza.
- Ebből? - Lengeti meg a lapot a kezében miközben pimaszul vigyorog. - Esélyesebb, hogy a Föld és Mars közt híd épül az elkövetkezendő évben, minthogy ebből a firkálmányból slágerlistást dalt csinálok.
- Nem muszáj az én dalomból jót kihozni. Ha olyan király vagy itt egy toll és írj másikat - vigyorgok rá gonoszul, miközben a kezébe nyomom az egyik írószerszámot. Tudom, hogy nem képes rá. De talán tévedek…
Nekiáll firkálni. Nem látom mit művel, de egy biztos, hogy nagyon vigyorog. Úgy tűnik hihetetlenül elégedett magával miközben alkot, engem pedig majd megesz a fene, hogy megtudjam mégis mit művel.
Amikor először megmutatja mit csinált hat percen keresztül, szívem szerint felpofoznám. Aztán rájövök, hogy rajzolni is tud. Na meg az is leesik, hogy az általa lerajzolt kezet, aminek csak a középső ujja áll felfelé, hogy tudom a magam javára fordítani.
- Szeretnéd, hogy bekapjam? - kacsintok rá. A szemei egy fél pillanatra kikerekednek, de gyorsan összeszedi magát. Széles vigyor terül el az arcán, miközben a tekintete elsötétül. Újra ott van a tűz a zöld szemekben. A vágy tüze.
- Nem is tudod mennyire… - búgja azon a nagyon mély és nagyon érzéki hangján.
- Srácok mi is itt vagyunk - köszörüli meg a torkát Jari, de hallani a hangján, hogy mulattatja a civódásunk.
- Ha nem lennétek itt, már rég az asztalon kefélnénk - fordul hátra Niko vigyorogva. - De sajnos most dolgoznunk kell. Majd utána kulta… - néz újra a szemembe én pedig alig várom, hogy végezzünk és meg tudjam mi is lesz utána. Az ajtó hirtelen nyílik ki, Eero lép be.
- Oké, még élsz - fújja ki a levegőt megkönnyebbülten miután végig néz rajtam, majd a kezembe nyomja a hangszert.
A gitár minden másról eltereli a figyelmem. Gyönyörű. Csukott szemmel simogatom meg a húrokat, majd óvatosan pengetni kezdem. A hangok amiket előcsalogatok, elbűvölnek. Pont így képzeltem el. Álomszerű az egész. Egy másik világba kerülök a zene által. De semmi sem tart örökké, Niko keze az enyémhez ér. Csak egy pillanat az egész mégis megremeg az egész testem. Kellemes borzongás fut végig a hátamon, a szemeim pedig kipattannak. Egy nagyon mosolygós zöld szempárral találom szembe magam. Az asztalon lévő lapra bök. A dal amit írtam… Szóval nem csak rajzolt, de javított is. Halvány mosoly kúszik az ajkaimra, amint megpillantom a satírozások mellett, a finom vonalú, kissé dőlt de végtelenül elegáns és kifinomult betűket. Még az írása is árulkodik a személyiségéről. Ezer közül is fel lehetne ismerni a sorait. Én pedig nekirugaszkodom. Pengetem a gitár húrjait, megelevenítem a dallamot, ami a fejembe költözött, aztán énekelni kezdek.
Jó, jó… De nem az igazi. Nem az én torkomból kéne szólnia. Azért folytatom, hisz biztos vagyok benne, hogy ha majd Niko énekli fel sokkal, de sokkal jobban fog szólni. Én szenvedek… Nem magamnak írtam elvégre. Egyre inkább elmegy a kedvem az egésztől. Neki kéne előadnia. A fenébe is… És ez még csak az első bekezdés fele. Érzem, hogy minden szempár engem vizslat a szobában. Nincs rossz hangom, a rám irányuló figyelemmel sincs bajom, de most ideges leszek. Egyszerűen zavar, hogy ennyien vannak körülöttem és minden mozdulatom árgus szemmel lesik, miközben a lehető legtisztább hangon próbálok énekelni.
Arra eszmélek, hogy a dal életre kel egy szempillantás alatt. Hogy mitől? Egy rekedt, karcos, érdes hangtól, ami kiegészíti az enyémet. Az eredmény? Lenyűgöző. Néha elhallgat ugyan és hagy engem kibontakozni, de időről időre visszakapcsolódik. Örömmámorban úszva fejezem be a dalt.
- Ez… ez… - nyökögi Eero.
- Szuper - fejezi be Mad. - Duettként kéne megcsinálni. Lia benne vagy? Jól működik együtt a hangotok - bólogat bőszen.
- Nincs az az Isten - vágom rá.
- Ez még amúgy sem jó - köszörüli meg a torkát Niko. - Mad a gitárt - nyúl a hangszer felé. Meg is kapja azonnal.
Teljesen belemerülünk a zenébe. Én munkaként fogom fel, ők viszont lebegnek attól, hogy agyalhatnak, kipróbálhatnak különböző ritmusokat, dallamokat, szövegeket, hangokat.
Ebéd közben is megy a vita, hogy hogyan hangozna a dal a legjobban. Duett legyen vagy sem? Gyors vagy lassú? Mély vagy magas? Őrület az egész. Én se úszom meg. Nikoval többször is egymás nyakának ugrunk. Egyszerűen nem vagyunk képesek kompromisszumot kötni, együtt dolgozni, sőt egy térben lennünk sem ajánlatos huzamosabb ideig. Az ajtócsapkodástól és üvöltözéstől, amit óránként lerendezünk egymás közt egy-egy felvetés és egyet nem értés miatt már meg se rezzennek a többiek. Nyugiban elszívnak egy cigit, míg mi kiabálunk torkunk szakadtából. Most is ez megy…
- Csinálj, amit akarsz te botfülű barom - üvöltök magamból kikelve. Már-már kezdek berekedni az egész napos csatázástól. És őszintén szólva nagyon is unom az egészet. Nincs türelmem hozzá, hozzájuk. A táskám felkapom, majd az asztalon lévő cuccaim is felmarkolom és kivágtatok az irodából.
- Hé, csinibaba! Hova mész? - Kiabál utánam Brandon akiről idő közben kiderült, hogy a srácok egyik legjobb barátja. Nem csoda, hogy hozzánk csapódott a délután folyamán. Nikoval nagyon is egy húron pendülnek. Mióta megismerkedtek, Brandon rendezi a videoklipjeiket, illetve az album borítókat is ő alkotja. Emellett profi BMX-es. Még egy dolog tuti vele kapcsolatban. Egy hatalmas nagy seggfej akárcsak Niko. Madarat tolláról, embert barátjáról ugyebár… Bár Brandon sokkal szerethetőbb és viccesebb, most mégis ingerülten válaszolok. A zöldszemű pattanásig feszítette az idegeim.
- Haza! Távol tőled és tőlük. Soha, de soha, de soha nem láttam még ennyi idiótát egy rakáson. Úgy viselkedtek akár az óvodások! Egy rakás nyomorult hisztis pöcs. Elegem van! Főleg a melletted álló beképzelt faszból volt mára sok. Á… - kiabálok a vállam felett, miközben a lift felé caflatok.
Érj már ide…- könyörgök magamban miközben tovább nyomogatom a hívó gombot.
- Nem mehetsz el - ripakodik rám Hanna és Eero egyszerre.
- Ó dehogynem! Csak figyeljetek - nézek rájuk dühösen. - Hazamegyek és mocskosul be fogok rúgni. Ti meg csináljatok, amit akartok - vonom meg a vállam, majd beszállok az idő közben megérkező felvonóba és végre egyedül vagyok. Mély levegőkkel próbálom nyugtatni magam, de nem megy. Az egész nap egy rémálom. Felsikítok. Egyszerűen nem bírom tovább. Most már legalább nem kell visszafogni magam. A lift falát kezdem rugdosni, miközben torkom szakadtából visítok. Muszáj valahogy levezetnem a feszültségem. Zihálok már, de meg is könnyebbülök. A hátam a falnak vetem és hagyom, hogy leeresszek teljesen. Az egész napos feszültség most tovaszáll. Megkönnyebbülök. Végre vége van. Az ajtó kinyílik én meg úgy érzem újjászülettem. Még a portásra is képes vagyok mosolyogni. Az utcára kilépve teljesen fellélegzek. Ennyi volt. Soha viszont nem látásra Niko Koskinen. A cigim viszont elfogyott… Helsinkihez képest szépen süt a nap, pedig már késő délután van. A napszemüvegem felcsapom és körbenézek. Az út túloldalán felfedezek egy kisebb pubot. Ott biztos nikotinhoz tudok jutni. Egy kis alkohol se ártana egy ilyen nap után… A kérdés el is dől. Átvágtatok az autók közt és szó szerint berobbanok a kocsmába. A pasik szeme azonnal megakad rajtam. Simogatja az egóm a tekintetük. Mosolyogva sétálok el a pulthoz. Alig értem viszont a pincér angolját. Nagyon durva akcentussal beszél, de sikerül megértenünk egymást. Míg ő az italom készíti, addig én körbenézek. Telt ház… Elhúzom a szám. Tehát a pultnál kell elfogyasztanom a fröccsöm. Sebaj. Feltornázom magam a bárszékre és rágyújtok. Nagyot sóhajtok. Jól esik a sűrű füst. Ellazulok.
- Ott van egy szabad asztal. Láttam, hogy azt kerested - bök a pincér a sarokba mosolyogva miközben átadja a poharat.
- Köszi - biccentek egyet neki hálásan.
Kényelembe helyezem magam az asztalkánál. Jó érzés csak ülni, inni, cigizni és magamba fordulni. Hallgatom a rádióból szóló zenét és nem csinálok semmi mást. Nem gondolkodom, nem akarok gondolkodni.

Szegény, szegény, szegény lány azt hiszi elmenekülhet a szörnyek elől. De hát ők már az ajtó elől ólálkodnak. Megy a susmus…

- Én aztán be nem megyek - fonja össze a karjait a mellkasa előtt Mad.
- Én se - csóválja meg Jari a fejét. A hosszú tincsek csak úgy repkednek az arca körül.
- Rám ne is nézzetek. Leharapná a fejem - tiltakozik Brandon azonnal.
- Niko volt a legnagyobb seggfej - köszörüli meg Mika a torkát.
- Ez igaz - bólogat Aleksi is bőszen.
Én viszont meg se szólalok. Csak nézem a füstös üvegfalon át a sarokban ücsörgő lányt. A szemei le vannak hunyva, édesen mosolyog miközben dohányzik és a fejével köröz. Talán fáj a nyaka… Meg kéne masszírozni. Ó basszus… Egy hülye pöcsöt csinál belőlem. Mikor masszíroztam én meg valakit is? Még Leena se tud rávenni soha. Túl önző vagyok ahhoz, hogy én adjak valakinek valamit. Neki meg végképp nem. Egy kibírhatatlan ribanc. Bár most szükségünk van rá… Tényleg tud dalt írni. Picsába. Szívem szerint magamra vállalnám a feladatot és szó nélkül bemennék hozzá, hogy megbékítsem. De az azt jelentené, hogy beismerem, hogy hibáztam, hogy kell a segítsége, hogy egyedül nem tudom megoldani… Azt meg soha. Inkább felkötöm magam. Nem hajtok fejet egy csitri előtt. De milyen dögös kis csitri. Jóval idősebbnek néz ki a koránál. Talán a fekete hajzuhatag teszi. Igazi angyalfürtök. És azok a szemek. Még most se tudom eldönteni, hogy kéknek vagy zöldnek minősülnek. A kettő keveréke egy kis türkizes beütéssel megtoldva. Eszméletlen. Soha nem láttam még ilyen színű szempárt. Ki nem nézné ebből a törékeny lányból az ember, hogy egy igazi harapós hárpia. A nyelvét rendesen felvágták, úgy kiabált, hogy bevallom néha még én is meglepődtem. Pillanatokon belül fel tud fortyanni. Mintha Pandora szelencéjét nyitnánk ki azzal, hogy felhúzzuk. Csapkod, üvölt, meggondolatlanul vágja a másik fejéhez a sértéseit és rendre célba is talál. Még Mad torkának is nekiugrott, szemrebbenés nélkül. Pedig valljuk be a barátom hatszor akkora, mint ő. Mégis pikk pakk kiosztotta. Mindenki csak feszülten pislogott miközben állt csípőre tett kézzel Mad felett és lekapta a tíz körméről. Meg mertem volna esküdni, hogy kitekeri a nyakát és ehelyett - talán életében először - a gitárosunk behúzta fülét farkát és nem szólalt meg többet. Ez a sárkány abszolút nem tisztel senkit. Legalábbis a zenekar tagjait, Eerot, Brandont, Hannát és engem biztos nem. Zabolátlan ribanc… Mégis levakarhatatlan és őszinte a mosolyom.

Két tűz találkozott. Kioltják egymást? Vagy összecsapnak és a lángjuk az égig fog érni? Túlhevül a levegő? El fog égni minden? El lehet oltani őket, vagy megvárjuk míg elfogy az oxigén körülöttük és kialszanak maguktól? Jó kérdések igaz? Pokoli a forróság, hisz két pokolfajzat találkozott. Mi fog ebből kisülni? Mire kiderül talán szénné ég minden…

5. Véletlenek márpedig…

“Nem játszik apácát a szajha, rám néz a szája szélét nyalja.”


Úgy néz ki akár egy angyal. Mégis olyan, mint maga az ördög. Tüzes, temperamentumos, szemtelen, fiatal és az ágyban… Még attól is megremegek, ha belegondolok mit műveltünk alig tíz perce. Egyszerűen fantasztikus. Ostoba kis csitri, de úgy tekeri a csípőjét, úgy tud nézni azokkal a meghatározhatatlan színű szemeivel, hogy felforr a vérem. Már akkor tudtam, hogy meg akarom kapni, mikor meghallottam a hangját a backstage-ben. Azzal a szándékkal mentem a színpad mögé, hogy lerángatom onnan. Mégis, hogy képzeli, hogy hozzáér a mikrofonomhoz? Ki akartam tekerni a nyakát mindenkinek, aki hozzá mert nyúlni a hangszereinkhez, engedély nélkül. Honnan vették egyáltalán a bátorságot, hogy fellépjenek a számunkra fenntartott színpadra? Nem tudom, de megtették. Conort messziről kiszúrtam, de a felháborodásom akkor sem csillapodott. Aleksi észrevett a színpad elől. Úgy ismer, mint a tenyerét, tudta, hogy robbanni készülök. Megelőzte a bajt azzal, hogy befoglalta a dobokat. Ismeretlenül is kísérték ezt a vadidegen, fekete hajú démont. Az arcát nem láttam akkor még. De a feneke is eléggé lekötötte a figyelmem.
Amit a pulton levágott. Ó édes Istenem. Beleremegett a nadrágom, miközben néztem, hogy vonaglik. Persze dühös is voltam rá. Elvonta a figyelmet a mi produkciónkról. De az a csók… Az a csók mindent elfeledtetett velem. Mintha kikapcsolt volna az agyam. A szívem úgy kalapált, mintha egy maratont futottam volna le. Megőrjít.
Féltékennyé tett mikor láttam, hogy flörtöl a kisgyerekkel, és hát Conorral sem barátinak tűnt a kapcsolatuk. Mindenkit az ujjai köré csavart az angyali arcával és a szajha stílusával. Különleges kombináció ugyebár… És ez kell a férfiaknak. Ha viszont mindez nem lenne elég, van humora, a mosolya gyönyörű, az illata eszméletlen, a kisugárzása pedig bárkit képes elbűvölni. Nem csoda, hogy az összes pasi magával akarta vinni. De velem jött. Azaz inkább én hurcoltam magammal, de nem tiltakozott.
És most itt fekszik, hozzám bújva édesen szuszog. Olyan ártatlan és védtelen akár egy angyal. Varázslatosan szép. A bőre puha és selymes, bár több helyen ott virít rajta a tenyerem lenyomata. Talán kicsit durván bántam vele. Nem kellett volna ennyire szorítani a törékeny testét. De elvesztettem a fejem szex közben. Azt sem tudtam igazán mit csinálok. Csak azt tudtam, hogy akarom őt, minden porcikáját. Ő pedig olyan odaadó volt és olyan élvezetet okozott, mint eddigi életem során egy nő sem.
Már rég nem érzek lelkiismeret furdalást azért, mert megcsalom Leenat. Szerettem, évek óta együtt voltunk, el is jegyeztem, de nem vagyunk egymáshoz valók. És amúgy is, ő most távol van. Túl messze. Én pedig férfi vagyok. Ő sem gondolhatta komolyan, hogy hónapokig nem leszek együtt egy nővel sem. Na, nem mintha ő nem csalt volna már meg. De ha a mostani stiklijeim kiderülnek - márpedig ki fognak - , abból megint botrány lesz. Már el is kezdtem felkészülni lélekben a veszekedésre, az ordibálásra, a sírásra, a fenyegetőzésre, a nagy jelenetekre. Szinte rutinná vált, a féltékenységi rohamokkal együtt. Idejét se tudom mikor beszélgettünk utoljára úgy, hogy nem kaptunk hajba, vagy nem emlegettük fel a múlt sérelmeit.
De most nem akarok Leenaval foglalkozni. Fáradt vagyok, kimerült, de ma éjszaka legalább nem vagyok magányos. Hisz van mellettem egy csodálatos lány. Az utolsó cigarettát is eloltom, majd szembe fordulok vele, szorosan magamhoz húzom, az arcom a hajába temetem és mélyeket szippantok az isteni illatából. Jó érzés bőrt érezni a bőrömön, valaki mellett elaludni. A puha karcsú test még közelebb préselődik hozzám. A mellkasomon érezem a meleg levegőt, ami az orrán áramlik ki. Önkéntelenül is mosoly kúszik az arcomra, így ér az álom.


„Ha hidegen tudsz célozni, szavaid pontosabban fognak találni, mintha őrjöngve üvöltözöl. Az őrjöngő, önuralmát elvesztett ember rövid idő alatt nevetségessé válik.”


Hajnalban egy szirénázó mentőautó hangjára riadok fel. A szemeim reflexszerűen pattannak ki. Ez nem az én szobám, állapítom meg nagy értelmesen. A fejem kissé sajog, de nem vészes. Szépen lassan minden felrémlik, ami az éjszaka történt. De bennem van a kétség, hogy lehet csak álmodtam az egészet. A kéz ami a derekamon pihen viszont meggyőz arról, hogy valóban mindent átéltem. A cikornyás tetoválással díszített kar Nikohoz tartozik, aki még nagyban durmol mögöttem. Az éjjeliszekrényen lévő óra hajnali ötöt mutat. Ideje távoznom. Óvatosan bújok ki a karjából, majd még egy utolsó pillantást vetek rá. A csípőjén épphogy csak át van vetve a vékony takaró, a hosszú lábak kilógnak alóla és a meztelen felsőtestét se fedi semmi. Édes miközben alszik, az ajkai résnyire nyitva vannak pár göndör barna tincs az arcába lóg. Nem áll szándékomban felkelteni, így lábujjhegyen osonok ki a szobából. Meztelenül lépkedek le a lépcsőn, hogy felöltözzek és kilibbenjek az ajtón. Szerencsére nem csapok zajt. Egy bajom van, hogy gőzöm nincs hol is vagyok. Egy biztos, mocskosul hideg van még mindig. Az utca végéig sétálok, megnézem az utcatáblát, majd taxit hívok, ami alig öt perc alatt megérkezik és hazavisz.
Otthon elmerülök egy kád forró vízben majd bebújok az ágyba és alszom.

A telefonom csörgésére térek magamhoz. Nagyokat ásítva tapogatózok az éjjeli szekrényen, hogy megtudjam ki is zaklat hajnalban.
- Mi van? - mordulok fel.
- Neked is jó reggelt kislányom - hallom meg az apám hangját. Elhúzom a szám. Ő az utolsó, akivel beszélni szeretnék.
- Szia - nyögök fel miközben résnyire nyitom a szemeim. Az óra tizenegyet mutat. - Mi a helyzet? - kérdezem, hogy le tudjuk az udvariassági köröket minél gyorsabban. Tudom, hogy oka van annak, hogy hív.
- Helsinkiben vagy még? - tér rá a lényegre. Semmi arra vonatkozó kérdés, hogy hogy vagyok, jól érzem-e magam, mit tudom én… Nem. Minek is? Ez az én apám. A kis kedvence a közelében van, én már nem számítok.
- Igen - sóhajtok fel. Fél kézzel megnyomkodom az orrnyergem és lepörgetem magamban mit is kell csinálnom ma.
- Remek - csendül fel a hangja izgatottan. - Holnap tízre legyél az VAMG-nál. Van egy kis munka - közli a lényeget.
- Mit kell csinálni? - kérdezem halkan.
- Dalt írni, egy zenekarnak. A szövegíró ihlethiányban szenved, viszont az idő sürget, ki kéne adni a lemezt. Te tudsz dalt írni… - magyarázza.
- Tudom, tudom. Az idő pénz, a kutya ugat, de amelyik kutya ugat az nem harap, de akkor az időnek miért van vasfoga? - teszem fel a viccesnek szánt kérdést miközben összegzem magamban a lényeget. Ha nincs kész a lemez időre, az apám pénzt fog bukni és valószínűleg elég sokat ha rám csörgött, hogy másszak be és segítsek.
- Nelli, hagyd ezt abba. Told be a csinos popsid holnap tízre a stúdióba, írj pár számot aztán mehetsz amerre akarsz, nem érdekel - csattan fel.
- Igenis főnökúr, értettem - morgom.
- Helyes. Szia - vágja rá, majd meg se várva, hogy elköszönjek bontja a vonalat.
- Seggfej - sziszegem. Értem már, hogy miért vált el tőle anyu. Egy kibírhatatlan idióta.
Egy szempontból érdeklem és az az üzlet. Szerinte az anyám lánya vagyok, de arra elég korán rájött, hogy egyetlen egy szempontból rá is ütök. A zenét én is ugyan úgy imádom ahogy ő, dalt is ugyan olyan profin tudok írni, mint ő. A tehetségem tőle örököltem. Szerencsére csak ezt. Tizennégy voltam, mikor az első szerzeményem megmutattam neki. Odaadta az egyik feltörekvő csitrinek, aki a kiadónál volt, amiben ő is társtulajdonos. A slágerlista élére került a dalom. Azóta állandóan engem ugraszt ha ihlethiányos sztárocskák hisztiznek és az ő pénzét teszik kockára azzal, hogy nem alkotnak időre valamit. Én pedig megyek. Szeretem csinálni és más dolgom sincs. Úgy vagyok vele, hogy ezzel megdolgozom a pénzért, amit elszórok az utazgatásaim során.
Úgy érezem meghalok, ha nem aludhatok még fél órát, de muszáj felkelnem. Megígértem Conornak. Lassan csoszogok el a fürdőig, hogy gyors zuhanyt vegyek és embert faragjak magamból. A testem szörnyű állapotban van. Mintha megvertek volna… Mégis mosolygok, ahogy a kék foltokat nézem amik a testem borítják. Niko ujjainak nyomai tisztán kivehetőek a bőrömön. Pár foglenyomat is virít a nyakamon, a vállamon és a mellemen. Csodálatos éjszaka volt, egy eszméletlenül szenvedélyes szeretővel. Picit sajnálom, hogy többször nem futok vele össze. Eltölthettünk volna még pár kellemes órát együtt. De így alakult.
A nap hét ágra süt odakint. Bezzeg tegnap olyan hóvihar volt, amilyet még soha nem láttam. A legkényelmesebb farmeromba és pólómba bújok bele miután odateszem a kávét főni. Egy kis smink, mert ugye az sose árt és már töltöm is ki a csészékbe az éltető koffeint. Az ajtót egy ügyes mozdulattal becsukom, majd átmászok a szomszédba. Két kopogás és nyílik is az ajtó. Persze nem Conor nyitja ki, hanem a szőke lány, akit az éjjel kiszúrt magának. Széles vigyorra húzódik a szám.
- Helló - köszönök.
- Szia - pislog rám megilletődve. Látszólag indulni készül ugyanis kabátban és csizmában toporog a küszöbön. Nem tűnik túl kipihentnek. Vajon miért?…
- Kiscica - bukkan elő Conor is egy szál szürke mackónadrágba, ezer wattos vigyorral az arcán. A kidolgozott hasizmait előszeretettel mutogatja most is. Ha nem lennénk ilyen jóban, ha nem úgy tekintenék rá a kevéske idő ellenére is amit együtt töltöttünk, mintha a bátyám lenne, most ráugranék. De az én éjszakám is kimerítő volt és nem tudok úgy nézni rá, mint potenciális szexpartnerre. A lányt szó nélkül szájon csókolja majd kitereli a lakásból, engem pedig behúz. Egy gyors köszönést mormol a szőke nehézbombázónak és rácsukja az ajtót. Kirobban belőlem a nevetés. Hogy lehet ilyen pofátlan valaki? Megint rádöbbenek, hogy mennyire hasonlítunk mi ketten. Bár én egy szó nélkül léptem le Nikotól.
- Kávé - bukik rá azonnal az egyik bögrére, mintha ezer éve nem ivott volna egy kortyot sem, vagy valami olyan elixírt hoztam volna, amitől az összes dögös csaj az ágyába kerül seperc alatt. A konyhába lépked, és nekiáll reggelit csinálni. Ez már rutinná vált nálunk. Ő főz, én hozom a piát és szórakoztatom az unalmas pillanataiban. Az egész napot együtt töltjük. Filmet nézünk, részletes beszámolót tartunk az éjszakánkról, kitárgyaljuk a szőke csaj és Niko teljesítményét, mindezt olyan természetességgel, mintha az időjárásról beszélgetnénk. Este újabb buliba hivatalos, én segítek neki elkészülni. Elég piperkőc tud lenni, mit ne mondjak. De ezért vagyok én. Megmondom mit vegyen fel, mihez. Ráadok egy kalapot és útjára bocsátom. Engem is invitál, de tudom, hogy ha ma éjszaka is valami idegen ágyában kötök ki, részegen (amire valljuk be elég nagy az esély), akkor holnap használhatatlan leszek. Ha pedig holnap használhatatlan leszek, nem lesz dal amit a zenekar előadhat. Ha nincs dal, az apám pénzt fog bukni, amiből rögtön következik, hogy nagyon pipa lesz. Ha az apám pipa lesz, akkor pedig képes letiltani a kártyáim… Ha letiltja a kártyám itt ragadok Helsinkiben. Az pedig senkinek sem jó. Nem áll szándékomban túl sokáig időzni itt északon, a fagyban. Nem őrültem még meg teljesen. Ezt a lehetőséget inkább kihagyom. Azért köszi…

Másnap reggel pontosan érek a stúdióba. Úgy üdvözölnek, mintha maga Isten jött le volna az égből. Nem értem miért ugrál mindenki körbe, mint valami királykisasszonyt. Oké, hogy az apám is résztulajdonos, de akkor is… Utálom a talpnyalókat. Az egyik titkárnő egy irodába vezet, tudja miért jöttem, így készségesen előkotor pár dalt, amit a zenekar énekese írt. Gyorsan átfutom a sorokat. Szerelem, halál. Ez mindegyikben a fő téma. Nagyot sóhajtok és nekiállok firkálni. A fejemben már van egy dallam, ami azt hiszem megfelelő lesz az ihlethiányos sztárocskának, de persze változtathat rajta ő is, ha valami nem tetszik majd neki. Elég rugalmasnak tartom magam, nem ragaszkodom száz százalékosan az elképzelésemhez, elvégre nem az én zenekarom, nem nekem kell majd előadnom, felénekelnem, aztán színpadra vinnem. Én csak az alapot akarom a kezébe adni. Túl szeretnék lenni minél gyorsabban az egészen, hogy aztán elhúzhassam innen a csíkot. Meg is írom az első dalt, de tudom, hogy kell még pár, hogy legyen miből válogatni. Aztán lehet, hogy mind tetszeni fog a fiúknak, akikről igazából nem tudok semmit, csak azt, hogy öten vannak és kemény rockzenét játszanak. Ha szerencsém van mindegyikre rábólintanak és végeztem is.
Kell még egy kávé…
Nagy léptekkel indulok ki az irodából, hogy a mini konyhából szerezzek némi koffeint, amitől talán gyorsabban fog menni a munka. Szerencsére pont most főzött az egyik asszisztens egy hatalmas kancsóval, így nekem is jut. Nem vagyok szívbajos, kiszolgálom magam. Hirtelen ordibálásra leszek figyelmes.
- Honnan a picsából szereztétek ezt a bányarémet? Elöl deszka, hátul léc. És az arca… Ó anyám, mint Gollam a Gyűrűk urából. Megzakkantatok? Senki nem izgul rá! Senki! Érted? Hogy a kurva életbe rendezzek így klipet ha még egy normális modellt sem tudtok szerezni? Azt hiszed egy ilyen ribanccal meglehet köztük a kémia? Ismered, nem? Nem fog vibrálni a videóban. De kell az a kibebaszott vibrálás, hogy jó legyen az a kurva kisfilm - üvölt egy pasas.
- Brandon én… - kezd bele Hanna a magyarázkodásba. Ő az itteni kirendeltség főnöke. Minden rajta csattan. Bevallom sajnálom szegényt.
- Szarok rá! Szarok az egészre - hallom meg a pasas kiabálását. - Úgy van elcseszve ez az egész kurva forgatás, ahogy van!
Kíváncsian lépek ki a helységből, ahol eddig tartózkodtam, a folyosóra. A kávém kavargatva figyelem a közeledő alakjukat, miközben a hátam az ajtófélfának vetem. A srác a finnekhez képest alacsony, nem üti meg 180-at, de közel áll hozzá, a fekete göndör haja kilóg a szintén fekete sapka alól, ami a fejébe van húzva. A válla széles, a teste izmos, amit a gyűrött ing is látni enged. Nem egy izompacsirta, de férfias. Az arca borostás, a szakadt kék farmer is jól áll neki. A kezében a napszemüvegét szorongatja, a körmei feketére vannak festve. Mindent összevetve nem néz ki rosszul. De ahogy káromkodik… Anyám, még én sem tudok így a legcifrább pillanataimba sem. Minden mondatában elejt egy baszd meg-et. De a kedvenc szava úgy tűnik a kurva.
- Meg kell csinálni a klipet. Neked kell megcsinálnod - fogja meg Hanna a karját miközben nekiáll győzködni.
- Ezzel a ribanccal nem lehet dolgozni. Nem, nem és nem - üvölt magából kikelve majd kiszakítja magát Hanna karmai közül és elindul egyenesen felém. Magában végig puffog. Laza mozdulattal túr bele a farzsebébe, majd elővesz egy szál cigit és rágyújt.
- Brandon itt nem dohányozhatsz - szól rá Hanna idegesen. Már vörösödik az ő feje is a visszafojtott dühtől. Látom, hogy robbanni készül és csak kicsi hiányzik neki ahhoz, hogy felképelje ezt az idiótát. Magamban jót kuncogok rajtuk.
- Cseszek rá! Nem vagy az anyám! Azt csinálok amit akarok, akkor amikor akarom! És kell ez a retkes cigi. Most - fordul ismét a nő felé széttárt karokkal, majd beleszív a cigijébe és egyenesen Hanna felé fújja a füstöt. A kiskosztümös nő kezei ökölbe szorulnak. Biztos vagyok benne, hogy ha tehetné bepancsolna ennek az öntelt baromnak, de van ami megakadályozza. Csak tudnám mi…
Még én se gyújthatok rá itt a folyosó kellős közepén. Bár az irodában, ahol ma dolgozom, megtehetem büntetlenül. Ezt kibuliztam magamnak. Legyen már valami előnye, hogy a vezetéknevem kezdőbetűje szerepel a cégtáblán.
A srác újra nekiindul. Hirtelen emeli fel a fejét, mikor már csak alig két lépes van köztünk. A tekintetünk találkozik, az arcán széles vigyor terül el egy fél perc alatt. A szemei felcsillannak, majd tetőtől talpig végigmér. Kétszer is. Én csak állok ott a kávém kavargatva és várom, hogy mégis mi fog ebből kisülni.
- Ő - fordul Hanna felé miközben rám bök. - Ő kell! - jelenti ki határozottan, majd beleszív a cigijébe. - Fel vagy véve csinibaba - vigyorog rám öntelten. - Hanna, hol a picsában rejtegetted eddig ezt a bombázót? Vele kellett volna kezdeni, a kurva életbe! Fordulj körbe kis csillag - néz rám csillogó szemekkel miközben az ujjával is mutatja mit vár tőlem. Úgy tűnik a látványom nagyon fellelkesíti.
- Lesheted - mosolygok rá angyalian.
- Kicsi csillag - mosolyodik el miközben úgy néz rám, mintha valami ostoba liba lennék és megcsóválja a fejét. - Ha Brandon bácsi azt mondja, hogy forogsz, akkor te forogsz. Ha Brandon bácsi azt mondja, hogy mosolyogj, mosolyogsz! Most már az én alkalmazottam vagy - vigyorog. - Pörögj, hadd lássam, hogy a hátsó karosszéria is dögös-e.
- Nem vagyok az alkalmazottad, seggfej - tagolom neki továbbra is rendíthetetlenül nyugodtan, miközben az arcomon végig ott van az a bizonyos kurva anyád vigyor.
- Cica ne makacskodj. Szerepelsz egy videoklipbe, amit én rendezek. Minden lány erről álmodik - tárja szét a karjait miközben a melleim bámulja. - Ez jobb, mintha nyernél a lottón. Ha gondolod még meg is húzlak forgatás után és bemutatlak a zenekar tagjainak is. Szerintem ők is játszanának veled egy kicsit - mosolyog.
- Köszi, de inkább kihagyom. Ha már cicának titulálsz tudhatnád, hogy a macskák patkányokkal nem kezdenek, csak ha éhesek. Reggeli akarsz lenni? - somolygok, majd elindulok az iroda felé.
Épphogy belekortyolok a bögrémbe, mikor egy ajtó vágódik ki és újabb üvöltözés kezdődik el.
- Nem fogsz rám sózni valami ócska kurvát a hülye dalaival! Majd ha kész leszek kész leszek! Slussz. Az én dalaim én írom, nem kell segítség! Ha csúszunk, akkor csúszunk. Teszek rá magasból, itt én vagyok az Isten! De nem piszkálhat bele senki a dolgainkba! Érted? - kiabál egy nagyon is ismerős hang magából kikelve. Az ereimben megfagy egy fél pillanatra a vér. Tudom ki robbant ki az ajtón. Nem is kell látnom hozzá.
- Haver - csendül fel Brandon hangja. - Nézd mit találtam. Ő lesz a csaj, aki a klipbe szerepelni fog. Dögös mi? - kuncog fel. Nem akarok megfordulni. A nyakam merném tenni rá, hogy a zöldszemű van valahol mögöttem.
- Szarok rá Brandon, hogy milyen ribanc szerepel a klipben. Ezek a barmok felvettek valami csitrit, aki bele akar piszkálni a dalaimba és meg akarja mondani, hogy mit csináljak. Egy tehetségtelen kurvát akarnak a nyakamba sózni. A faszom ki van ezzel az egésszel - őrjöng. Azt hiszem eljött az ideje, hogy színre lépjek. Szinte biztos vagyok benne, hogy rólam van szó.
- A kurva fogjuk rá, hogy stimmel, a tehetségtelen kevésbé - fordulok sarkon mosolyogva miután mély levegőt veszek. Hát persze, hogy Niko az… Miért is ne ő lenne? A szemei villognak a dühtől és a meglepettségtől. Kihasználom a lépéselőnyöm és végignézek rajta. Na jó, szó szerint falom a látványát, hisz most is eszméletlenül néz ki. Fekete bakancs, sötétkék farmer, hosszú ujjú fekete V-kivágású póló, ami teljesen a testére tapad. És én tudom mi van a ruha alatt… A haja most laza copfba van kötve a tarkójánál. A szemei még hangsúlyosabbak a szemceruzától.
- Te - sziszegi miközben hatalmas lépésekkel közelít felém. A tekintete elborul a dühtől. Fogalmam sincs mitől ilyen pipa. Jobbnak látom letenni a csészém még azelőtt, hogy elém érne, így egy gyors mozdulattal behajolok a kis konyhába és a mikro tetejére teszem a bögrém, majd visszafordulok felé és várok. Hát mindenre számítok de arra nem, hogy belök a pici helyiségbe becsukja az ajtót, majd a torkomnál fogva a falnak szegez. Nem szorítja igazán a nyakam, de mégsem érzem biztonságosnak, hogy az ujjai a torkom köré fonódnak.
- Elment az eszed? - sziszegem most már én is dühösen, de nem tudok szabadulni a karmai közül.
- Csak egy okot mondj, hogy ne tekerjem ki a nyakad - fröcsögi felém a szavakat.
- Eressz már el - fektetem a tenyerem a mellkasára. - Mi a frász bajod van? Elgurult a gyógyszered? - nyögök fel, mikor kicsit erősebben préseli az ujjait a bőrömre.
- Otthagytál egyetlen árva szó nélkül - csattan fel. Az üvöltése sérti még az én edzett dobhártyáimat is. Összerezzenek az erős hangtól. - Most pedig itt parádézol? Hogy a faszba találtál meg? Miért jó neked, hogy belecseszel a dalaimba? Miért Cornelia? - kérdezi egyre halkabban. Az utolsó két szó nem több, mint egy alig hallható suttogás. Beleborzongok abba, ahogy kiejti a nevem azon a gyönyörű mély hangján.
- Engedj el - kérem. A szemébe nézek, ami még mindig eszelős dühtől csillog. - Engedj el - szólok rá erélyesebben. A nyakamról ugyan lehullnak az ujjai, de a testét az enyémhez préseli. Kénytelen vagyok felemelni a fejem ha a beszélgetést nem a mellkasával akarom folytatni. A két tenyerét a fejem mellett a falnak támasztja és onnan pislog le rám. Fogalmam sincs miért, de ahogy a szemébe nézek a torkomból hisztérikus kacagás tör fel. Meglepetten pislog rám majd ismét dühbe gurul.
- Mi olyan marha vicces? - Kérdezi dühösen.
- Te - bököm ki, mikor én is rájövök mi a jó kedvem oka.
- Én? - Kerekednek ki a szemei. Látszik rajta, hogy azt hiszi megőrültem.
- Igen, te - bólogatok miközben levegő után kapkodva próbálok csillapodni, de még mindig ki-ki bukik belőlem a kuncogás.
- Elmesélnéd nekem, hogy mégis mi késztet arra, hogy kiröhögj? - hajol hozzám közelebb. A hangja reszelős, a lehelete csiklandozza a bőröm, az illata megint csak elbódít. Kiráz a hideg. Valahol érzem, hogy veszélyes tovább nevetnem, hogy kárt tehet bennem, hogy szemrebbenés nélkül képes eltöri a nyakam, ha úgy tartja kedve, hogy eszelős, hogy őrült és most még dühös is. Mégsem bírok megálljt parancsolni magamnak. Félnem kéne és ehhez az érzéshez megfelelően kéne cselekednem, de nem megy. Megint játszok, és kockára teszem a nyakam. Más ember behúzná fülét farkát, mikor egy ilyen vademberrel van összezárva egy alig öt négyzetméteres helyiségbe, én pedig… Én sosem logikusan cselekszem. A helyzet rám nézve ugyan fenyegető, mégis van bennem valami, ami nem hagyja, hogy összehúzzam magam és csak úgy sodródjak az árral. Nem, én még inkább kihívom magam ellen a sorsot… Kihúzom magam, már amennyire tudom és büszkén szegem fel az állam.
- Nevetséges vagy Niko Koskinen - kezdek bele. A hangom határozott és erőteljes. - Azért dühöngsz, mert nem te dobtál ki az ágyadból, hanem magamtól léptem le! Megtépáztam az egód? Nem vagy hozzászokva, hogy egy nő lelép mellőled, egyetlen szó nélkül? Mégis mit vártál? Hogy kávét főzök, reggelit csinálok, majd az egészet ágyba viszem neked és csókkal keltelek? Hogy megalázom magam még egy numera reményében? Hogy hiú ábrándokat fogok kergetni és azt fogom mondani, hogy egyetlen éjszaka alatt beléd szerettem és nem tudok nélküled élni? Te pedig kinevethettél volna és megmutathattad volna merre van az ajtó… Ismerem a fajtád. Fáj, hogy te is játékszer lettél a kezemben, hogy nem csak te játszottál. Rám nem hatott a varázsod, mint a többi tizenéves kislányra… Nem úgy viselkedtem, mint a többiek, akiket eddig sikerült megdöntened. Nem ájultam el tőled, nem akartam, hogy belém zúgj, nem akartam tőled semmi többet, mint amit megkaptam. Ez a bajod igaz? Zenészek - horkanok fel. - Azt hiszed Isten vagy miközben… - folytatom a mondókám mikor hirtelen az ajkamra tapad.
Úgy csókol, mintha a lelkemre fájna a foga. Megdöbbenni sincs időm a nyelve a számba csúszik és szinte felfal. El akar csak hallgattatni, mert tudja, hogy igazam van. Én meg hagyom. A karjaim a nyaka köré kulcsolom és viszonzom az édes becézgetést. Szorosan tapadunk össze, a szikrák újból pattognak köztünk. Kívánom, és ő is engem. A keze a hátam mögé csúszik majd le a gerincem mentén, végül pedig a fenekemen állapodik meg.
- Niko - csattant fel egy férfihang odakintről, de nem foglalkozunk vele, eluralkodik rajtunk szépen lassan a vágy. - Most azonnal engedd ki a lányt, mert ha nem betöröm az ajtót. Az egy dolog, hogy te fizeted ki, de még rendőrt is hívok - fenyegetőzik a számomra teljesen ismeretlen pasas. De a szavai feloszlatják a hozzám tapadó férfiban a ködöt. Elenged. Morog valamit, de nem értem egy szavát se. Finnül beszél.
- Ki kell mennünk, de még nem végeztünk - suttogja miközben feljebb húzza a nadrágját, aminek az övtartójába csúsztattam az ujjaim alig pár másodperccel ezelőtt és végigsimít a hajamon. Csalódottan nyögök fel, mikor hátat fordít nekem és kinyitja az ajtót. Egész szép kis tömeg gyűlt össze míg mi idebent voltunk. A kávém felkapva én is követem Nikot a folyosóra. Mérhetetlen düh lobban bennem. Ha nem zavarnak meg minket most már valószínűleg meztelenül simulnánk össze. Elcseszték…
- Jól vagy? - lép mellém egy két méterszer két méteres pasi.
- Miért ne lennék? - morranok fel flegmán. - Bár jobban is lehetnék ha nem akarod ránk törni az ajtót - sziszegem. A srác szemei kikerekednek majd mindent tudó mosolyra húzza az ajkait. Pár ember még felkuncog a mondandóm hallatán, Hanna megbotránkozva néz rám, a maradék idegennel együtt. - Vége a műsornak! Lehet oszolni - hessegetem a népet a kezemmel miközben megindulok az iroda felé. Kell egy cigi…
Az ajtót olyan lendülettel vágom ki, amitől rögtön rájöhetnek a kint lévők, hogy jobban járnak ha nem szólnak most hozzám. A székbe ülve azonnal rágyújtok. Mély levegőkkel próbálom csillapítani magam, több kevesebb sikerrel.
- Eero Lehtinen vagyok - jön be egy mosolygós középkorú pasi.
- Nem tud meghatni - közlöm azonnal. Tudnám minek jött ide…
- Az apád mondta, hogy felvágták a nyelved - kuncog fel. - Én vagyok a srácok menedzsere. Cornelia igaz? - ül le az asztal másik oldalán lévő székbe.
- Csak Lia. Ha Nellizni mersz, mint az a seggfej, aki az apámnak nevezi magát, nagyon nem leszünk jóban - sziszegem cseppet sem barátságosan.
- Rendben van Lia. Látom Nikoval már megismerkedtetek. Sajnálom, elég forró fejű, de biztos vagyok benne, hogy nem akart bántani. A többiek kint vannak, mindjárt behívom őket és megpróbálunk így heten közös nevezőre jutni. A problémával már biztos tisztában vagy. Nikonak nincs ihlete, de nem akarja, hogy segíts neki. Ő akarja megírni a dalait, de valljuk be ez mostanában nem megy neki. Nem tudom mi van vele, de nem is számít. Az albumnak kész kell lennie… - adja elő a mesét.
- Tudom - szakítom félbe miközben előrébb csúszok a székkel és az asztalra könyökölök. Az ujjaim közt tovább füstölög a cigaretta. Alaposan megfigyelem a fickót. Élére vasalt fehér ing, fekete farmernadrág. Elegáns és sármos, de soha nem kezdenék vele. Az ujján jegygyűrű csillog. Tehát házas… - Én írom a dalt, ti kipofozzátok aztán mindenki boldog, főleg az apám és én, mert ő sok pénzt keres, én meg végre leléphetek innen. Tisztában vagyok a dolgokkal - eresztek meg egy mosolyt felé.
- Okos lány vagy - mosolyog rám. - De lenne itt még valami. Brandon a legújabb videoklip rendezője. Téged akar. Komoly summát tehetnél zsebre, ha kamera elé állnál és rólam is levennél egy kis plusz terhet. Benne vagy? - kérdezi.
- Még meglátjuk. De van egy dolog, amit én kérek. Nem akarom, hogy bárki is megtudja, hogy az apám itt résztulajdonos. Hanna tartja a száját. Neked is ezt kéne tenned - somolygok rá. Parancsnak hangzik, amit mondok.
- Rendben - bólint Eero.
Kedvelem a pasit… Fél szavakból is érti mit akarok. Nem halandzsázik. Kemény és határozott. Igazi érett férfi. Valószínűleg kell is, hogy egy szedett-vedett rock banda ügyeit intézni tudja. Mégis tudja hol van a helye. Végre valaki, aki nem egy kis buta libaként kezel…
- Egy dal már kész van - jelentem be majd a kezébe nyomom a papírt. Gyorsan végigfutja a sorokat, az arca felragyog.
- Pompás. Hozom a fiúkat. Niko elég harapós lesz és ha ő az a többiek se lesznek barátságosabbak. Készülj fel - somolyog miközben feláll.
- Nem félek - kacsintok rá.


Ott vannak a véletlenek. Amik nincsenek. A két naiv őrült azt hitte, hogy egyetlen éjszaka után sikerül kikerülniük egymás bűvköréből. Hogy egy kósza éjszaka volt az egész és soha többet nem találkoznak. Mégis egyetlen éjszaka alatt is sok sérülést okoztak a másiknak. A férfi fizikait, a nő pedig a partnere egóját tépázta meg pár halk lépéssel. De mit ad az író? Ismét találkoztak. Felizzanak, ahogy ez lenni szokott. Annyira vonzzák egymást, mint amennyire taszítják. Gyűlölnek és kívánnak. Égnek. Őrültekké válnak. Képesek bármire csak, hogy megkapják, amit akarnak. Nem ismerik a félelmet. Csak a harc a lényeg, a saját vágyaik.
Aztán ott vannak az álláspontok. Vélemények. Akivel meg kéne találnunk a közös hangot, biztos, hogy azzal bocsátkozunk harcba. Dacból nem engedünk. Csak azért sem… Bizonyítani akarunk, dühöngünk, ha nem tudjuk meggyőzni a másikat a saját igazunkról. És ha nem kapjuk meg amit akarunk? Újból harcba megyünk. Torkokat harapunk át, szíveket tépünk ki, hogy a végén ott álljunk véresen, a csatamező kellős közepén és elmondhassuk mi győztünk. De volt értelme? Nem… Ebbe soha nem gondol bele senki mikor harcol. A vér a győztesre szárad, nem bírja majd levakarni magáról, örökre rajta ragad az áldozatok bélyege. Akkor majd rájön, hogy annak a szívét is kitépte kegyetlenül, aki az övét dobogásra késztette. Holtan esik akkor össze? Vagy mégis higgyünk a mesékben? Jön a jó tündér és visszaforgatja az idő kerekét… Újrakezdhetnénk akkor. De vajon másképp is csinálnánk?

4. Csábító

18+!!!

„Ha már nagyon nagy lánggal él a szenvedély, akkor jöhet a szex, hogy befejezze a táncot, de soha nem az övé az első lépés.”


Épphogy eldobom a kezemben füstölgő cigit valaki a karomra csúsztatja a tenyerét és megállít. Sikítani sincs időm, máris falhoz présel a feketébe öltözött alak.
- Mégis mit gondoltál hova a fenébe mész ilyenkor egyedül? - hallom meg a rekedt hangot, ami most dühösen csendül fel. A lámpa fénye, amint elmozdul, rávilágít az arcára. Azonnal megnyugszom. A szemeiben mérhetetlen düh csillog, mégis olyan csodálatos a pillantása, hogy úgy érzem még a tekintetével is képes simogatni. A dohánnyal kevert parfümillat az orromba kúszik és ismét az ájulás szélére sodródom. Össze kell szedni magam. Most azonnal!
- Haza - suttogom bűnbánóan miközben a káprázatos zöld szemekbe nézek.
- Megmondtam, hogy várj meg - suttogja kicsit megenyhülve miközben még mindig a falhoz préselve tart. A tenyereit a téglának támasztja a fejem két oldalán és valami hihetetlen magasból tartja fogva a pillantásom. Nem bírok másfele nézni. Élvezem, hogy a teste melege felém árad, az illata eltelíti a tüdőm. A gyomrom görcsbe rándul és nem tudom mit kéne tennem vagy mondanom.
- Sajnálom - bököm ki végül, mire elmosolyodik.
- Gyere - nyúl a kezem után.
Hogy a fenébe öltözött fel és ért utol ilyen gyorsan? Úgy néz ki nem áll szándékában visszamenni a Sánta Medvébe. A gitárja a hátán lóg, a sapkája pedig teljesen a fejébe van húzva, épphogy kilát alóla. Az ujjainkat összekulcsolja. A keze most nem olyan meleg, mint mikor először hozzámért. Sőt, éppen ellenkezőleg. Olyan, hideg, mint a jégcsap. Mégis olyan természetes, hogy követem, hogy fogom a kezét. Nem szólunk egymáshoz csak megyünk egyenesen előre. Hirtelen fordul be az egyik utcába engem is maga után húzva.
- Nem erre lakom - szólalok meg mégis.
- Éhes vagyok - mosolyog rám.
- Értem - bólintok és tovább megyek. Nem tudom miért, de úgy érzem vele kell most lennem.
Egy gyorsétteremszerű helyen kötünk ki, ahol a személyzeten kívül senki sincs. A pincér régi ismerősként köszönti, majd felveszi a rendelésünk. Alig öt perc múlva már falatozunk is. Kissé zavar a csend, de a tekintete ami folyamatosan az arcom fürkészi megnyugtat.
- Elhoztad a virágokat - mosolyodik el hirtelen miközben a kosárra néz.
- Baj? - húzom fel a szemöldököm kérdőn mire még szélesebb lesz a vigyora és megcsóválja a fejét.
- Nem. Neked adtam őket - mondja.
- Akkor miért csodálkoztál azon, hogy elhoztam őket? - kíváncsiskodom, hisz tényleg nem értem mi ezen olyan meglepő.
- Sok lány elfeledkezik a virágokról - feleli gondolkodás nélkül.
- Sok lánynak veszel virágot? - kérdezem mosolyogva mire ő is elneveti magát.
- Viszonyítási alap kérdése. De három tucat rózsát, tíz perc után még soha senki nem kapott tőlem. Kivételes helyzetben vagy - mosolyog újra rám. Legalább őszinte. Jó pont.
- Akkor most meg kéne hatódnom? - húzom fel a szemöldököm ál komolyan.
- Hát minimum - vágja rá nevetve mire én is felkacagok. És nem bírom abbahagyni. Már a könnyeim is kicsordulnak mire egy zsepit nyújt felém önelégült vigyorral az arcán. - Azért ennyire ne sírj - kuncog fel mire újra kirobban belőlem a nevetés. - Érzékeny egy lány vagy - somolyog mikor megtörölgetem a szemem és némi oxigént préselek a tüdőmbe.
- Romantikus filmre nem szabad vinni, mert elérzékenyülök - nyújtom ki a nyelvem.
- Oké, akkor megnézünk valami mást - mondja halálosan komoly arckifejezéssel. - Mondjuk a kedvencem.
- Mi a kedvenced?
- A karácsonyi lidércnyomás.
- Nem rossz. Tipikus Burton mese.
- Te láttad? - kerekednek ki a szemei.
- Aham - bólintok. - De a Halott menyasszony jobban tetszett - rántom meg a vállam.
- Szerintem A karácsonyi lidércnyomás ezerszer jobb - morogja két falat között.
- Niko Koskinen - csattanok fel. - Ne akarj meggyőzni az igazadról, mert úgy sem fog sikerülni - sziszegem, de a megbúvó vigyorom nem tudom leplezni előle.
- Próbálkozni azért lehet - mosolyodik el majd lenyeli az utolsó falatot, megtörli a szája szélét és belekortyol az italába. Még mindig hatással van rám az a valami, ami belőle árad. Csak megcsóválom a fejem és én is belekortyolok a teámba. Nem tudom miért, de nem állok most le vele vitatkozni. Jobban érzem magam így csöndben, őt nézve. Senki nem zavar minket, ketten vagyunk. Folyamatosan egymás szemét nézzük, mintha némán próbálnánk megfejteni a másik legsötétebb titkait. Mintha Niko szemei árulkodnának róla, az életéről, a családjáról és mindenről, ami vele kapcsolatos. Bár így lenne… Fogalmam sincs mire gondol, mit érez, mire vár.
- Conor és te.. - kezd bele, de már előre tudom mit akar kérdezni.
- Conor olyan, mint a bátyám - vágok a szavába. - Sok a közös bennünk és pillanatokon belül megtaláltuk a közös hangot, mikor a szomszédságába költöztem.
- Értem. Meddig maradsz Helsinkibe? - teszi fel a következő kérdést.
- Nem tudom - csóválom meg a fejem. - Néha rám jön a mehetnék akkor összecsomagolok, repülőre ülök és irány valamerre - mosolyodok el.
- Már meg ne haragudj, de elég fiatalnak tűnsz. Nem kéne suliba járnod vagy valami ilyesmi?
- Tavaly befejeztem a gimit. Most pedig keresem az utam - felelem a következő kérdésére.
- Még csak tizenkilenc éves vagy? - kerekednek ki a szemei.
- Igen - bólintok somolyogva. - Miért te mennyi idős vagy? - kérdezem.
- Huszonöt - mosolyodik el.
- Ó szóval kislánynak tartasz nagypapi? Értem én - vigyorgok.
- Nem a korodtól függ, hogy kislány vagy-e - magyarázza somolyogva.
- Akkor mitől függ? - húzom össze a szemöldököm, miközben rámosolygok.
- A tapasztalatok, a sebek, a pofára esések, ilyesmi…
- Egyszer elvágta egy kagyló a tenyerem - mutatom felé a kezem, amin a mai napig látszódik egy apró heg. - Sebnek megteszi - vigyorgok.
Nem szól többet hozzám csak mosolyog. Én sem mukkanok meg. Nincs értelme. Fogalmam sincs hogyan tovább. Mi lesz, avagy mi nem lesz. Csak tanulmányozom az arcát, a szemeit. Végignézem, ahogy fizet, felemelkedik, felsegíti rám a kabátom, majd ő is összeszedi a cuccait.
- Jó éjt kedveseim - búgja a pincérlányok felé az ajtóból, akik szinte a bugyijukba olvadnak ettől az átlagosan unalmas három szótól is. Én meg csak markolom a kosaram, amiben a tőle kapott virágaim vannak és követem. Nem tudom hova visz. Nem is érdekel csak az, hogy fogja a kezem és határozottan tart valamerre. Alighogy eldobja az egyik cigijét, gyújtja is meg a következőt. Láncdohányzás felső fokon. Az éjszaka csendje megnyugtat. Olyan, mintha a sötétség vigyázna rám. Bár valljuk be nem életbiztosítás egy vadidegen, misztikus és kiszámíthatatlan pasival sétálgatni, ráadásul azt se tudni, hogy merre, egy ismeretlen városban. Azaz csak számomra ismeretlen, hisz ő itt lakik. Mégis bízom benne. Őrültség? Az! Határozottan az, hisz nem tudhatom, hogy nem- e ébredek reggel majd egy jéggel teli kádban, a belső szerveim nélkül. Lehet, hogy egy pszichopata gyilkos és én mégis itt vagyok vele, kérdés nélkül követem.
Egy csendesebb környékre érünk. Valami magas épület áll az utca végén. Olyan, mint egy torony. Messziről ki lehet szúrni. Félelmet keltő hely, mégsem bírom levenni róla a szemem. Az épületek felé magasodik, tekintélyt parancsolva a köré épült békés, kertes családi házaknak. Hülyeség… Hogy is parancsolhatna tekintélyt egy torony? Lia, Lia, hogy gondolhatsz ennyi ostobaságra? Egyre közelebb kerülünk a monstrumhoz, én pedig tovább morfondírozom. Ha igaz a legenda, akkor így bírom elképzelni Dracula kastélyát, Romániában. Vajon él ebben az épületben valaki?
A választ a kerítés elé érve meg is kapom. Ó, hogy az a…. Nem tudok megnyikkanni. Niko a kulcsát a kapuba illeszti majd simán elfordítja és beljebb tessékel. Én csak nézem a hatalmas tornyot amiben a mellettem álló férfi él.
- Otthon édes otthon - sóhajt fel majd elindul a kikövezett úton, ami a bejárati ajtóhoz vezet. A lábam a földbe gyökerezik. Ilyen nincs. Hogy élhet valaki itt? És fóliák vannak az ablakon? Vagy hallucinálok? Lehet, hogy rosszul látok…
- Nem jössz? - Fordul felém mosolyogva.
- Te itt élsz? - Kérdezem két oktávval magasabb hangon.
- Aham - bólint és úgy néz rám, mintha elment volna az eszem. Látom rajta, hogy nem érti min vagyok ennyire kiakadva.
- Ez egy torony - bököm ki.
- Igen. Műemléknek minősül - húzza ki magát büszkén miközben végigsimít a téglákon. - Gyere már, hideg van itt - nyúl a kezem felé.
Nem tudom mit tegyek. Megrémiszt ő, a tornya és minden, ami vele kapcsolatos. Mély levegőt veszek. Egyszer élünk ugyebár… A lábaim nehezen bírom mozgásra. Minden porcikám tiltakozik az ellen, hogy belépjek erre a szörnyű helyre. Biztos kínoztak itt embereket, lehet, hogy a szellemük itt ragadt. A picsába, nem is hiszek a szellemekben. És vajon mi lehet odabent? Nem, én ezt nem akarom tudni! Conor, miért adtál ennek a pasinak a kezébe? Ó bassza meg! Az ujjaink összekapcsolódnak, a zárak megadják magukat a ház tulajdonosának és kinyílik az ajtó.
- Légy üdvözölve - mosolyog rám miközben betol a küszöbön, majd felkapcsolja a villanyt és bezárja az ajtót. Udvarias akar lenni mikor előre enged, én mégis félholt leszek. Azt várom, hogy egy hatalmas szőrös patkány rohan el a két lábam közt. Nem merek felnézni, de a kíváncsiság nagy úr. Az állam a padlón köt ki. Nem akarok hinni a szememnek. Tipikus legénylak is lehetne. Sehol egy kínzószerszám, vagy cella. Határozottan nem erre számítottam. Ismét bebizonyosodott, hogy túl élénk a fantáziám. Oké a szeméthalom és lefóliázott ablakok meghökkentenek, de ezeket leszámítva egész otthonos a háza.
- Miért zárod ki a fényt? - nézek hátra a vállam felett még mindig az ajtóban állva, kabátba, cipőbe, a rózsáim kosarát szorongatva.
- Nem szeretem a napfényt - vonja meg a vállát. - Bocs a kupiért kulta, de tegnap volt egy kis buli és nem volt időm takarítani - somolyog miközben leteszi a gitártokot a sarokba, olyan óvón és féltőn, mintha glicerint szállítana benne.
Én is lepakolok és beljebb merészkedek. Fejem merném tenni arra, hogy itt hetek óta nem volt takarítva. Az ízlése… Na igen, az elég különleges.
A színekben a fekete, bézs és a sötétlila dominál. Legalábbis a nappaliban mindenképp. Különböző ostoba tárgyak hevernek a polcokon. Minek neki egy táncoló Elvis? Istenem. Nem tudom eldönteni, hogy sírjak vagy nevessek. Hihetetlen az egész. Porosodó könyvek hevernek mindenfelé, pár levetett ruhadarab, üres sörösüvegek tömkelege szerteszét. A dohányzóasztalon lévő hamutálból, szinte kicsordulnak a cigi csikkek.
- Őrület - suttogom magam elé meredve. Mintha mindent gyűjtene. Főleg a könyveket és cd-ket na meg bakelitlemezeket…
- Kérsz valamit inni? - hallom meg a kiabálását. A hang irányába indulok. Mily meglepő a konyhabútor is fekete. És úszik a mocsokban. A mosogató tele van. Niko a hűtőből lóg ki. A tartalmát megpillantva arra következtethetnék, hogy masszív alkoholista a srác. Sör, bor, whiskey, jéger, tequila, abszint és ki tudja még mi. Kaja, na az nem sok van…
- Egy pohár bor jó lesz - somolygok.
Kikap egy teli üveget, tölt két tisztának tűnő pohárba majd az egyiket a kezembe adja. Az egyik fiókba kezd matatni, majd diadalittas arckifejezéssel egy zacskót vesz elő. Fél perc alatt betekeri a füvet. Nem botránkozok meg a dolgon. Miért is tenném?
Élvezettel fújja ki a marihuána füstjét. A szaga azonnal fejbe kólint. Az arcát a plafon felé fordítja miközben karikákat fúj és elvigyorodik. Csak most döbbenek rá, hogy megbabonázva nézem minden egyes mozdulatát, a gyönyörű csókolni való ajkait, amin kiszivárog a sűrű füst, a tökéletes arcvonásait, a hófehér bőrét, a nyaka ívét. A szempillái alól les rám miközben felém nyújtja a cigit. A bőrünk összeér, a kezem megremeg. A zöld szemek fogva tartanak. Csillog bennük valami veszélyes, bűnös és vad dolog. De ott van a vágy is. Én is vágyom rá. Olyan erotikusan szívok bele a cigibe, amennyire csak tőlem telik. A nyelvem körbe-körbe táncol a résnyire nyitott ajkaim közt. Játszom a füsttel és nagyon úgy tűnik, hogy nem csak a füsttel, de Niko idegrendszerével is. Visszanyújtom neki az égő rudat és belekortyolok az italomba.
Az üveg tartalma fogy, a marihuána ég anélkül, hogy mi megszólalnák. Mégis pattognak a szikrák. Figyeljük a másik minden egyes rezdülését. Újabb üveg bort végzünk ki. Érzem a bódulatot. Szállok, lebegek lélekben, de valami mégis a földön tart. Ő tart a földön. A bor egyetlen cseppje véletlenül nem a számban landol. Végigszalad az ajkaimon majd a dekoltázsomban eltűnik. A tekintetemmel követem az útját majd felnézek. Ijedtemben egy lépést hátrálok, Niko fölém tornyosodva áll és úgy kap a derekam után, mint egy eszeveszett őrült. Azt hiszem ennél jobban nem is lehetne leírni. Mindkettőnkbe elpattan az húr. Lábujjhegyre tornázom magam miközben a vaskarok a kemény férfitesthez préselnek. Még meg is emel picit, hogy könnyebben áthidaljuk a fejnyi magasságkülönbséget. És végre találkoznak az ajkaink. Órák óta szomjazom a csókjára és most megkapom. Vadul faljuk a másik ajkait, érzem a szorítását, a szenvedélyét. Önkéntelenül nyögök fel, mikor végigsimít a hátamon és a fenekembe markol. A nyelve a számba hatol miközben a pultra tesz. A lábaim a dereka köré fonom, a tenyerem a pólója alá csúsztatom és a meztelen bőrét kezdem simogatni. A testem felhevül, szinte ég, pedig alig ért eddig hozzám. A felsőm gyors mozdulattal szedi le rólam majd újra csókolni kezd. Imádom az ízét érezni a számban. Semmihez sem fogható. A szenvedély lángjai kívülről, belülről nyalogatják a testem. A kéj vadul vágtat végig minden porcikámon, mikor a melleim kezdi masszírozni. Én sem maradok adósa, szemtelenül nyúlok a lábai közé, hogy nadrágon át simogassam a már így is kőkemény férfiasságát. Kapkodva vesszük a levegőt, a szívünk ki akar ugrani a mellkasunkból, miközben szó szerint remegünk a beteljesülésért. Volt már pár pasival dolgom, de hozzá foghatóval még soha. Egy forró, remegő, kielégülésért reszkető massza leszek a kezei közt, miközben halkan nyögdécselek és élvezem az érintéseit. Az egész testem egy hatalmas erogén zónává válik. Ezt eddig csak ő tudta kiváltani belőlem. Bárhol ér hozzám úgy érzem rögtön elélvezek. A fogai a nyakam bőrébe vájnak majd finoman szívni kezdi. Holnap nyoma lesz ugyan, de kit érdekel? A körmeim a hátába fúródnak, nehogy csak én legyek megjelölve… Halkan felszisszen, ahogy cseppet sem finomkodva végighúzom a körmeim a gerince mentén egészen a csípőjéig, majd vigyorogva a szemembe néz. Az őrült vad vágy még mindig ott csillog a szemében. Lassan közelít a szájával az enyémhez, a gyomrom megremeg mikor az alsó ajkam a szájába szívja. Szinte felfal és magába olvaszt. Izzik a testem miközben az övét kezdem kioldozni, hogy hozzáférhessek a legnemesebb testrészéhez. A farmer a bokájáig hullik, a pólóját áthúzom a fején majd kicsit arrább kényszerítem és lehuppanok a pultról ahol eddig helyet foglaltam. A nyelvem mindenhol ízlelni akarja a testét és nem habozok megadni magamnak mindent amire vágyom. Látszólag ő is élvezi, ahogy a kissé sós mégis puha bőrét kóstolgatom. Nem érdekel, hogy lehetséges, hogy fájdalmat okozok neki, mikor finoman a mellbimbójába harapok de látszólag inkább élvezi a durva kényeztetést. Az állati ösztönök eluralkodnak rajtam mikor meghallom, hogy mély morgás tör fel a torkából, amikor a köldökébe csókolok. Az ujjai a hajamba siklanak majd belemarkol. Picit fáj, de az élvezetem sokkal nagyobb annál, hogy foglalkozzak ezzel. A bokszertől pillanatokon belül megszabadítom így végre teljes pompájában láthatom a tökéletes, kicsit vékony, szálkás de mégis erős férfitestet. Lenyűgöz a látványa. Egyszerűen gyönyörű. Miért is ne lehetne egy férfi gyönyörű? Hülyeség. Ő határozottan az. Minden porcikája olyan, mintha egy hófehér márványtömbből lenne kifaragva. Hibátlan az egész teste. Valljuk be a méretével sincs semmi probléma. Sőt…
Nem bírom ki, hogy végig ne futtassam rajta az ujjaim. Kőkeményen meredezik felém. Csillogó szemekkel nézek fel rá miközben az ajkaim közé veszem a férfiasságát. Csak a nyelvem hegyével játszom vele eleinte, nem akarom elkapkodni. A levegő a tüdejében reked, a szemei kikerekednek miközben azt figyeli, mit is művelek a legnemesebb testrészével. A hasát simogatom miközben fokozatosan egyre mélyebben tüntetem el a számban. Próbálom az egészet az ajkaim közé venni miközben a nyelvemmel is végigcikázom rajta. Hangosan zihál, a feje hátrabicsaklik miközben szorosan lehunyja a szemeit.
- Ahhh - nyög fel miközben megint a hajamba markol. Élvezem, hogy kínzom, hogy ilyen élvezetet okozok neki. De tudok ennél még többet is… El akarom kápráztatni, az ágyban, pontosítva a konyhában. Aprókat nyelve ingerelem tovább mire kipattannak a szemei. A tekintete az enyémbe fúródik miközben megfeszül. Látom, hogy küzd az élvezet ellen, ami magával akarja sodorni. Hirtelen nyúl a karom alá és talpra állít. Kacér mosolyra húzódnak az ajkaim mikor a szemébe nézek, a tenyerem az arcára simul miközben ismét a konyhapulton kötök ki. A még rajtam lévő ruhadarabokat szinte letépi rólam majd kissé erőszakosan terpeszbe feszíti a lábaim. A fogaival a combjaim harapdálja, majd a nyelve rátalál a legérzékenyebb pontomra. Lassan futtatja végig a nyelvét a nőiességemen. Semmi kétség, tudja, hogy mi kell ahhoz, hogy az ember lánya elveszítse a fejét. Az ajkai a már cseresznyévé duzzadt pontom ízlelgetik. Simán a fogai közé veszi, és a nyelve hegyével kezdi pöckölgetni. Hangos sikoly tör fel a torkomból, most rajtam van a sor, hogy a hajába markoljak és még közelebb húzzam a fejét a testemhez. Érzem, ahogy a hátam ívbe hajlik, a hajam sátorként omlik hátra. A csukott szemeim előtt fények villódznak fel miközben az egész testem remeg. Csillagokat látok, szó szerint attól amit művel. És ő is tudja fokozni azzal, hogy a két ujja közé veszi az egyik mellbimbóm és finoman morzsolgatni kezdi. A másik keze ujjai a testembe siklanak. Megremegek, felnyögök és hagyom, hogy magával ragadjon a hév. Zihálva élvezek el. Nem kapok levegőt és nincs időm visszatérni a Földre a mennyországból. Niko feláll és szenvedélyes csókban részesít. Muszáj belé kapaszkodnom ugyanis az ájulás határán vagyok. Nem tudom, hogy az oxigénhiány, az illata, az extázis vagy csak a lénye okozza-e ezt de nem is érdekel. Ellentmondást nem tűrően tolja át a nyelvét a számban én meg csak hagyom, hogy mindenhol megízleljen. A tarkóját cirógatom miközben csókolózunk. A nyelvén a saját ízem érzem és persze az övét. Megőrjít… Egyre követelőzőbb és kiéhezettebb lesz, szinte tépi a szám, a mozdulatai kicsit kapkodóvá válnak. Már ő is vágyik az orgazmusra, amit eddig csak én kaptam meg. A pult szélére csúszom majd szélesre tárom a combjaim, hogy szabad utat engedjek neki. Az egyik keze a csípőmre siklik, míg a másikkal a combomba markol és tövig a testembe nyomul. Felhördül az érzéstől, hogy bennem van és kitölt, én pedig hangosan nyögéssel adom tudtára mennyire élvezem, hogy végre egymáséi lettünk. Leírhatatlan érzéseket kelt bennem mikor mozogni kezd, lassan mégis erőteljesen. Teljesen kihúzódik belőlem, hogy aztán újra és újra felnyársaljon. Minden egyes lökésnél belenyögök a csókunkba. Simogatom, markolom, karmolom és csókolom, ahol érem miközben egyre vadabb tempót kezd diktálni. Az ő kezei sem tétlenkednek, birtokolnak, belém marnak, elvesznek mégis vigyáznak rám és olyan élvezetet okoznak, mint eddig még soha semmi és senki. Hol gyengéd, hol olyan, mint egy igazi vadállat, egy ősember. Nem érdekel, hogy több helyen belém mélyeszti a fogait, hogy a melleimet cseppet sem finoman markolássza, hogy holnapra valószínűleg több helyen is vörösen fognak virítani az ujjai nyomai, a bőrömön. Csak érezni akarom, hogy összekapcsolódik a testünk, hogy egyek vagyunk és izzunk, lángolunk a vad eszeveszett szenvedélytől. Nem vagyunk urai a cselekedeteinknek. Fel se fogjuk már mit teszünk. A fájdalom és a kéj, amit egymásnak okozunk egyszerű és tökéletes robbanószert alkot bennünk. Fel se fogom, hogy mennyire mélyen vágom az izzadt hátába a körmeim mikor a csúcsra érek, vele együtt. Csak a sikolyom visszhangzik a konyha csempéjéről és az ő hörgése, miközben olyan mélyen furakszik a testembe, amilyen mélyen csak lehetséges. Hallom, hogy dübörög a szívverésünk és azt, hogy hogyan kapkodunk levegő után. Remegek és remegek a karjai közt, amik most gyengéden fonódnak körém. Az ő izmai is rendre görcsbe rándulnak. A vállgödrömbe temeti az arcát érzem az édes és forró leheletét a bőrömön. Úgy szorítom magamhoz, mint egy kislány a kedvenc játékát elalvás előtt miközben apró puszikkal szórom tele a bőrét.
- Ez annyira… - kezdek bele de a szám ki van száradva és nem is tudom igazán, hogy fejezzem be. Nem, erre nincsenek szavak. Nem lehet leírni azt, amit az előbb műveltünk.
- Isteni volt - mosolyodik el majd felemeli a fejét és a szemembe néz. A csókjaitól duzzadt ajkamra édes csókot lehel, majd elmosolyodik. Finoman cirógatja végig a derekam vonalát. - Szomjas vagyok - motyogja majd a borosüvegért nyújtózkodik, de az istenért se engedne el. Nagy kortyokban dönti magába a megszerzett italt miközben végig a szemembe néz. Patakokban folyik végig rajtunk az izzadtság. Szórakozottan futtatom végig az ujjam a mellkasa bőrén lévő tetoválás kacifántos mintáin. Vigyorogva figyelem, hogy hajol közelebb, hogy a számba csúsztassa a nyelvét így juttatva folyadékhoz a szervezetem. Bár nem elég ennyi. Az ujjait amik a palack nyakát szorongatják finoman megcirógatom miközben csókolózunk. Érti a célzást, elenged és a kezembe adja a még mindig hűs italt. Az egészet eltüntetem majd én húzom magamhoz, hogy becézgethessem az ajkait.
- Itt nem túl kényelmes - somolyog mikor ismét elválunk.
- Megteszi - futtatom végig a nyelvem az álla vonalán.
- Ezt már szeretem. Nimfomániás bestia. De tudok ennél jobb helyet is a folytatásra - suttogja érzéki, mély torokhangon a fülembe, majd finoman a fülcimpámba harap. Magamhoz térni sincs időm máris a kezembe van egy doboz cigi, egy újabb üveg bor, én pedig az ő karjai közt kötök ki. Lassan lépked velem a lépcső felé, látszólag meg se kottyan neki a súlyom. Nem úgy tűnik, hogy megerőlteti a szervezetét azzal, hogy ötven kilót felcipel a lépcsőn. Az egyik ajtót laza mozdulattal rúgja be. A hálószoba falai sötétbordó színben játszanak, de az egyik falat teljes egészében tükör borítja. Óriási franciaágy és két kis éjjeli szekrény adja a szoba berendezését. Na meg a hatalmas plazma tv, ami az ággyal szemközti falon van. A vörös szatén ágyneműt látva azonnal mosoly kúszik az ajkaimra. Igaza van, itt tényleg kényelmesebb lesz. Az egész szoba ontja magából az erotikát, és Niko semmihez sem fogható illatát. Szexre lett tervezve a háló, semmi kétség… Velem az ölében ül le az ágyra, majd úgy helyezkedik el, hogy a hátát az ágytámlának tudja vetni. Érzem, hogy ismét tettre kész, de azért még megvárom míg rágyújt egy cigire. Csak aztán fogadom magamba. Lassan, nagyon lassan. A szemei kikerekednek, látszik, hogy nem számított erre. Magamat is kínzom azzal, hogy milliméterről milliméterre engedem ki aztán be a férfiasságát a testembe. Óvatosan simogatom a mellkasát miközben végig a szemébe nézek. A cigi az ujjai közt füstölög, majd a szájába veszi, mélyen beleszív és az én ajkaimhoz emeli. Ismét megbabonáz az engem figyelő két csodaszép zöld szempár. Előveszem a legcsábosabb mosolyom és élvezettel szívom magamba a füstöt miközben továbbra is mozgok. Néha-néha rászorítok a titkos izmaimmal is a bennem lévő kőkemény testrészére, ilyenkor pedig mindig a tüdejében reked a levegő. Épphogy hozzámérve cirógatja a bőröm mikor apró köröket írok le a csípőmmel. Elégedetten mosolyog, miközben felváltva szívunk bele a cigarettába. Kígyóként tekergek felette, élvezem, hogy én irányítok és kiélvezek minden egyes pillanatot, amit vele tölthetek. A tenyerem a vállára támasztom és újra felemelkedek. A hátammal homorítok miközben visszaereszkedek rá így a melleim még jobban kidomborodnak. Nem is bírja tovább türtőztetni magát, az arcát közéjük fúrja majd felváltva kezdi nyalogatni a bőröm. Anélkül, hogy abbahagyná a melleim becézgetését nyomja el a cigit az éjjeliszekrényen lévő hamutartóba. Pillanatokon belül a hátamon találom magam, fölém tornyosul, a csuklóim a matracba szorítja a fejem fölött. Ő dominál. Lassan mozog, ugyan olyan lassan, mint én pár pillanattal ezelőtt. Tovább kényezteti a melleim, a nyakam és a vállam, miközben kitölti a bensőm. Érzem, hogy a villámok újból végigcikáznak a bőröm alatt. Életem végéig képes lennék ezzel a pasival az ágyban henteregni. Szeretkezésnek nem mondanám amit csinálunk, de biztos nem lehet jobb az sem… Minek is érzelmet vinni a dolgokba, ha anélkül is ilyen jó lehet valakivel a szex?
Újból magával ragad a gyönyör, ahogy a hátam ívbe hajlik a melleim a mellkasának nyomódnak. Nem hagyja abba a mozgást, inkább gyorsít a tempón. A lassú lökéseket újból valami vad és állatias ösztönök által hajtott tempó váltja fel. Egy dolog a fontos, hogy minél hamarabb felérjen a csúcsra, de ezzel együtt engem is magával sodor az örvény. Már csak nyöszörögni tudok, nincs többre erőm. A bőröm ég a perzselő csókjaitól és a cirógatásaitól. Végem van, Niko sem bírja tovább türtőztetni magát. Egyszerűen rám hanyatlik, az arcát a mellkasomra fekteti. Régi ismerősként üdvözlöm a remegést, ami nem csillapodik és mindkettőnket ráz folyamatosan. Kellemes zsibbadtság uralkodik el a tagjaimon. Egy ideig észre se veszem, hogy az ujjaim Niko hajába kalandoznak, csak akkor eszmélek fel mikor a könyökére támaszkodik és a szemembe néz. A tekintete most nagyon komolynak tűnik. Egy puszit nyom a számra, majd az arcom kezdi simogatni. Végig fogva tartja a tekintetem, szinte pislogni se merek, mert félek, hogy elmúlik akkor a varázs. Az ajkai édes mosolyra húzódnak, újabb puszikat zsebelek be. Egyet a hajamba, egyet a homlokomra, egyet az orrom hegyére, egyet-egyet a halántékomra, egyet-egyet az arcomra, egyet-egyet a szám két sarkába.
- Gyönyörű vagy - szólal meg hirtelen. A hangjától borsódzik a hátam. Annyira mély és szexi, hogy görcsbe rántja a gyomrom. Csak mosolygok. Újabb cigire gyújtunk rá, mellém heveredik én pedig hozzá bújok. A fejem a mellkasán pihen a szabad kezemmel ismét a tetoválásait rajzolgatom körbe, bár a kezem néha letéved a csípője finom mégis határozott ívéhez. Mindig is imádtam ha látszik egy pasin ez a “vonal“. Egyszerűen megőrülök érte. Az ő keze a hátamat cirógatja. Csendben fogyasztjuk el a bort, a cigit, néha komolyabb csókcsatába kezdünk, de ennél tovább egy ideig nem megyünk. Érzem, hogy fáradok, de a vágyaim is feltámadnak. Szerencsére az utóbbi a mellettem fekvő férfira is érvényes, így újból összegabalyodunk.
Nincs másra erőm a sokadik együttlétünk után, csak átölelni, lecsukni a szemem és aludni… Ez a pasi minden energiám leszívja.


A kémia… Bonyolult tudomány. Legalábbis az iskolában annak tűnik. Atomok, ionok, molekulák, egyenletek, képletek, kötések, reakciók, számítások, szerkezetek és kit tudja még mi…
De mi van akkor ha két ember kapcsolódik? Akár két nem stabil radioaktív elem. Sugárzóak. Veszélyesek. Károsak az egészségre, de próbálják megtalálni a stabilitást. De ha nem sikerül? Ha rosszul tárolják őket? Ó igen, akkor tömegeket képesek elpusztítani. Felrobbanhatnak és olyan energia szabadulhat fel, amit felfogni sem vagyunk képesek. A robbanás hatása még évek múlva is kihat, hogy pontosan milyen formában, milyen következményekkel azt senki sem tudja pontosan megmondani. Elméletek vannak. De mindenki tudja, hogy az elméletnek és a gyakorlatnak nem mindig van köze egymáshoz.
A láncreakció elindult? Meg lehet még állítani? Vagy két olyan ember olvadt eggyé, akiknek soha nem lehet stabil szerkezetük, mivel alapjáraton instabilak? Robbanás veszélye fenyeget? A számláló elindult. Tik-tak, tik-tak….

3. Háború

http://www.youtube.com/watch?v=zkBVEN7IDJY

"Mindegyik háborúban van egy pillanat, amikor minden megváltozik. Egy pillanat, amikor az út elkanyarodik. A szövetségesek és a frontvonalak átrendeződnek, és az ütközet szabályai újraíródnak. Egy ilyen pillanat megváltoztathatja a harc természetét, vagy eldöntheti valamelyik fél javára. Megteszünk hát mindent, hogy megragadjuk a pillanatot. Felkészülünk a változásra. Szívünket megkeményítjük. Félelmünket elfojtjuk. Összeszedjük az erőinket, és jeleket keresünk a csillagokban. Ám ezeket a pillanatokat, a játékszabályok változását örök homály fedi. A végzet láthatatlan keze mozgatja a bábukat a sakktáblán, és bármennyire is készülünk rá, bármennyire is tartunk ellen a változásnak, számítunk a pillanatra, harcolunk az elkerülhetetlen ellen, végül mégsem állunk készen, amikor elérkezik."


A pasik azonnal felém fordulnak. A lányok figyelmét ezzel még persze nem tereltem el. De ami késik nem múlik. Nesze neked Niko Koskinen. Majd megtanulod, hogy Cornelia Anderssel nem kezdhetsz büntetlenül. Még jól is jön, hogy épp játszik a zenekar. Legalább van mire riszálni a csípőm. Na, akkor lássuk mit is tanultunk hastáncon… Igen, azt hiszem ez volt az. A hatás nem marad el. A szemem lecsukom és abban a pillanatban önelégült mosoly terül szét önkéntelenül is az arcomon. Csak a dobra figyelek miközben mozgok. Nem igazán zavar, hogy keskeny a pult és épphogy csak meg bírok rajta állni. Azt akarom, hogy mindenki engem figyeljen. Főleg ő. Akinek a pillantása ismét áthatol a bőrömön. Érzem, tudom. Lia vs. Niko. 1:0. Én nyerek. Magamra vontam a figyelmét. De ez nem elég mindenkiét akarom. Még a tizenéves kislányokét is. Na nem mintha én sokkal idősebb lennék. Ez elv kérdése nálam. Nekem kell a figyelem középpontjába lennem, ha törik, ha szakad, ha dörög, ha esik.
Valamire mégis jó volt az a pár óra a fura egyiptomi nőcivel. Minden trükköt megtanultam tőle két hét alatt. A csípőm tovább tekerve guggolok le lassan, hogy aztán ugyan olyan tempóban, ugyanúgy mozogva felemelkedjek. Az összes pasi üdvrivalgásban tör ki. Mind finnül kiabál felém így egyetlen szót sem értek. Egy dolog azért biztos. Tetszik nekik a műsor. Akkor adjunk rá kakaót. Úgy tekerem a testem, mint egy kígyó és kinyitom a szemem. Direkt nem Nikora nézek először. A népeket pásztázom. Elégedett vagyok hisz most már mindenki engem figyel és nem a híres neves zenekart. A lányok kissé féltékenyen figyelik a pulton táncoló alakom, bár van aki csodálattal tekint rám. Velük még jóba is lehetnék ha azt tervezném, hogy ide költözöm. De nem tervezem. Már nem sokáig leszek itt.
Miután végeztem a kocsmavendégek megfigyelésével a színpadra nézek. Látszik, hogy profik. Ugyan senki nem őket nézi mégis játszanak tovább. Még akkor is mikor Niko leugrik egy könnyed mozdulattal az emelvényről. Akár egy igazi ragadozó. Hirtelen eltűnik a szemem elől de föntről egész gyorsan kiszúrom az alakját. Vigyorogva közelít felém miközben tovább énekel. Én se hagyom abba a vonaglást de ahogy a szemébe nézek ismét érzem azt az őrült bizsergést. A zöld szemek villognak a gyér lámpafényben, a hófehér bőréről amit különböző fekete minták tarkítanak jobb nem beszélni. Úgy figyel akár egy macska aki kiszúrta az áldozatát. A sok fekete ruhába öltözött nagyrészt szőke és kék szemű ember közt szinte világít az ő tekintete. Kirívó egyéniség. Fogalmam sincs miért jön egyenesen felém. Nem tudom mit akar. De kíváncsi vagyok és elönt az adrenalin a várakozástól. Két lépés után egyenesen előttem áll. Én pedig megdermedek. Pár másodpercig csak állunk és nézünk, bámuljuk a másikat. Ő csak mosolyog és énekel, én pedig próbálom a rakoncátlan szívem megnyugtatni, de nem sikerül. A levegőt egyre gyorsabban szedem. Tudom, hogy történni fog valami. Tudom.
A mikrofont a pultra csapja amint elénekelte az utolsó sort is és abban a pillanatban utánam nyúl. Megijedni sincs időm máris a karjában vagyok. Azt hiszem jobb is, hogy úgy préseli a testem a testéhez, mintha magába akarna olvasztani ugyanis az illata és a kisugárzása megszédít. Holt biztos, hogy nem bírnék megállni a saját lábamon. Nincs is rá szükség. Magabiztosan tart miközben újra elkapja a pillantásom. Újabb másodpercekig nem történik semmi. Már ha semminek lehet nevezni, hogy a szívem ki akar törni a mellkasomból, az adrenalin vadul száguld az ereimbe és nem kapok levegőt nagyrészt, ha pedig mégis sikerül némi oxigént juttatni a tüdőmbe azonnal az ájulás szélére kerülök hisz a dohány és a parfüm illat az orromba kúszik. Úgy hat rám az egész lénye, mint valami kábítószer. Szárnyaim nőnek, repülök, szállok a puha bárányfelhők között és nincs megállás. Lassan közelít felém miközben fokozatosan hátradönt. Muszáj a karjába kapaszkodnom. Szabadulnék én…
Dehogy szabadulnék. Kit akarok becsapni? Jó nekem ott ahol vagyok.
Az arca egyre közelebb kerül az enyémhez. A pillantásom a szájára téved. Gyönyörű puha ajkai vannak. Csókra termettek, rajzolni se lehetne szebbet. Az én szám bezzeg kiszárad így gyorsan végigfuttatom rajtuk a nyelvem. Ő pedig megakad a mozdulatban, a pillantása a számra téved. Döbbenten pislog kettőt majd ismét elmosolyodik. És innentől nincs megállás. Lassan de biztosan érinti a száját az enyémhez. Mintha elektromos áram futna végig az egész testemen. Megremegek. Csak óvatosan épphogy hozzámérve simogatja az ajkaival az enyémeket. A tenyerem miután a karján és a vállán is végigsimítotok a tarkójára kúszik. Muszáj kapaszkodnom valamibe hisz kezdem magam úgy érezni, mint Neo a Mátrixban a hátradöntött póztól. És hát mi lehetne biztosabb fogódzkodó, mint ez az isteni pasi? A karjai még szorosabban csavarodnak körém. Az alsó ajkam finoman kezdi ízlelgetni én pedig nem tiltakozom. Bár azt hittem ennél jóval szenvedélyesebb lesz, de meglepetést okoz. A csókja óvatos, higgadt, finom és hátborzongatóan jó. Akármennyire is higgadt mégis tele van tűzzel. Az egyik kezem a mellkasa puha bőrére kúszik. Oda ahol a szíve van. Érzem, hogy mennyire erőteljesen ver. Ütemes, tele van élettel ugyan úgy ahogy ő. Hirtelen veszíti el a fejét mikor az eddig a tarkóján pihenő ujjaim a hajába túrnak. Az eddig nyugodtnak mondható szívritmusa hirtelen felgyorsul. Mire észbe kapok már csókol erővel, a nyelve a számba siklik és őrült, szívritmuszavart okozó táncba hívja az enyémet. Ha az agyam nem jelezné, hogy emberek vannak itt tuti ledönteném és nem állnánk meg itt. A lehelete édes, kissé mentolos és dohányillatú, a nyelve selymes és olyan íze van, mint a legfinomabb méznek. És hát csókolni azt valljuk be nagyon tud. Lassan engedi el a nyelve a nyelvem én pedig kétségbeesek. Nem lehet még vége. Akarok még belőle. Ennyi nekem nem elég. De most nem én vagyok a főnök. Ő dönt. Tovább ízlelgeti az ajkaim, egyre lassabban majd egy utolsó puszit nyom rájuk és elválik tőlem. Óvatosan hoz egyenesbe de még mindig érzem az erőt amivel magához szorít. Hirtelen pattannak fel a szemeim. Lehet, hogy egy újabb hibát követtem el? Hisz a zöld szemek vidáman csillognak, az ajkai pedig széles mosolyra húzódnak. Azt se tudom, hogy fiú vagyok-e avagy lány. A taps és a kurjangatás hangja a fülembe kúszik. Én is elmosolyodom. Oké. Lia vs. Niko 1:1.
Nem bánom.
- Vissza kell mennem kulta - suttogja halkan mégis meghallom. De mi a fene az a kulta? Ezt ki kell derítenem. Aprót biccentek mire vigyorogva végigsimít a számon, kicsit megrázza a fejét és elindul a színpad felé.
- Hölgyem - bökdösi meg a vállam egy pasas mire felé kapom a fejem.
- Igen? - Nézek rá értetlenül. Mire a tálcát ami a kezében van a kezembe nyomja. Van ott minden, pezsgő, jéger, sör, bor és ki tudja még mi…
- Az urak küldik - mutat végig a tömegen.
Kacagva pillantok ismét a tálcára amin egy rakat névjegykártya avagy szalvétára felfirkált név és telefonszám van.
Jó kis aratás. Ezt már szeretem. Nagy nehezen sikerül elegyensúlyozni az asztalunkig. Conor ezer wattos vigyorral az arcán néz rám majd fütyülni kezd. Kacagva huppanok le mellé és úgy igazítom a széket, hogy a hátam a mellkasának tudjam vetni.
- Hol hagytad a barátnőd? - Kérdezem miután a karjába dőlök. Ez alatt a pár hét alatt olyan lett, mint a bátyám, aki sose volt.
- Barátnő? Nekem nincs olyanom. Cicáim vannak aki szívesen dorombolnak egy kis simiért cserébe - kuncog a fülembe. - De most ne róluk beszéljünk. Szép kis műsort csaptál és ahogy látom nem csak nekem lett szűkebb a nacim a táncodtól - bök a tálcányi piára. - Lehet, hogy pályát tévesztettem és lányokat kéne futtatnom. Te lennél az egyes számú árucikkem. Jót kaszálnánk. Mit szólsz az ötlethez? - Néz rám vigyorogva.
- Még meggondolom - nyomok egy puszit az arcára majd Nikora nézek aki ismét énekel a színpadon. A szemei dühösen villognak.
- Ajaj, ilyet többet ne csinálj. Niko akármennyire csontos is, nagyot tud ütni. Nincs kedvem kinyíratni magam csak egy puszi miatt, ha már meg kell halnom egy jó kis mocskos szex után legyen - rángatja meg a szemöldökét amitől elnevetem magam. - Amúgy mi volt az a csók kiscica? Azt hiszed nem láttam? - Kérdezi nevetve.
- Csak egy csók. És amúgy is, te inkább meg se szólalj. Egész este egy számomra noname csaj szájából lógtál ki - boxolom vállon játékosan.
- Nem csak számodra noname - vigyorog önelégülten.
- Hova lett? - Kérdezem.
- Lecseréltem - mutat egy még szerintem is dögös hosszú szőke hajú lány felé, aki a pultnál ácsorog. - Ma ő melegíti majd az ágyam. Amúgy is az a lány nem tudott csókolni. Egy vérbeli férfit, olyat, mint amilyen én vagyok nem. Szerintem csak a tizenéves kissrácokkal szórakozott eddig. Én viszont férfi vagyok. Ma nincs kedvem a szüzikékhez. Vadmacskát akarok - sóhajt fel miközben kaján vigyor terül el a képén. - És ha téged mára Niko már lefoglalózott, nem maradt más hátra, mint azt a csinibabát berángatni az ágyikómba, nehogy magányos legyek az éjjel. Tudod, hogy félek a sötétben egyedül - kacag.
- Javíthatatlan nőcsábász vagy - nézek a szemébe.
- Te pedig egy igazi nimfomániás céda. Épp ezért imádjuk egymást. Kár, hogy nem találkoztunk már a kiindulási ponton.
- Manhattanben? - Húzom fel a szemöldököm kérdőn mire határozottan bólint. - Tudod, hogy én nem onnan indultam.
- Tudom, tudom. Budapesti lány vagy. Bár tudnám hol van az az ország aminek a fővárosában ilyen csajok rohangálnak - simítja ki a hajat a nyakamból, hogy a helyére az állát támassza. - Tudod kiscica lehet, hogy nem New Yorkban nőttél fel hanem valahol a balkánon, de ha Manhattanben találkozunk, akkor te most nem Niko ágyába készülnél bebújni, én pedig nem költenék komoly összeget a szöszi miatt. Jó páros lennénk. Kár, hogy pár hét alatt olyan lettél, mint a testvérem. Oké, szó se róla megdugnálak, mert bűnös lélek vagyok és a “vérfertőzés” is csak egy új pont lenne a bűnlajstromomon, de azt hiszem nem lenne az igazi a dolog - magyarázza komolyan. Én pedig igazat adok neki.
- Így is sok közös van bennünk. Amúgy Magyarország nem a balkánon van hanem közép- Európában - nézek rá durcásan. Nem igaz, hogy nem bírja megjegyezni.
- Igen kiscica sok bennünk a közös. Mindketten megveszünk az ellenkező nemű egyénekért, szórjuk a családunk pénzét két kézzel miközben a testi gyönyörök oltárán áldozunk és bulizunk, mint az aranyifjak akiknek semmi gondjuk nincs a világon, de valamiért mégis mindketten messzire menekültünk Manhattantől. Őrizgetjük a saját kis sötét titkainkat - mosolyodik el. A szemei komolyan csillognak. Imádom ezt a pasast.
- Ígérd meg, hogy sose hagysz magamra - kérem halkan.
- Kiscica - simít végig az orromon. - Te vagy az egyetlen olyan nő az életemben akit még nem dugtam meg három találkozás után, az anyámat leszámítva. Történelmet írtál ezzel nálam, a történelmi személyeket pedig soha senki nem felejti el. Főleg nem én. Még jó, hogy nem hagylak el soha. Mi ketten vagyunk a tökéletes szövetségesek. Bár megpecsételhetnénk ezt a szerződést az ágyban - vigyorodik el újra.
- Conor Jeremy Reynolds. Te javíthatatlanul szexmániás vagy - csapom meg ismét a vállát.
- Ohó, bagoly mondja verébnek. Na kiscica, ha megbocsátasz én most elmegyek vadászni. Ha nem találkoznánk ma már akkor jó éjt, holnap együtt reggelizünk délben. A kávét te hozod. Vigyázz magadra és ha bármi van csak hívj. Niko egy vérbeli seggfej tud lenni - húzza el a száját majd végigsimít a hajamon és az arcomon, végül pedig egy puszit nyom a homlokomra. Mindig ilyen testvérről álmodtam. De hát helyette egy nővérem van, akivel ki nem állhatjuk egymást. Ez van…
Érdekes módon nem maradok így se egyedül. Különböző fura figurák jönnek az asztalomhoz, hogy bemutatkozzanak. Főleg a zenekar tagjainak barátai és ismerősei próbálnak szóba elegyedni velem. Niko úgy tűnik eléggé magányos farkas. Mindenki más testvére, barátnője, kutyája macskája odajön hozzám. Tőle viszont senki. Vagy csak nem kíváncsiak rám a hozzátartozói. Na, ja. Ez is egy eshetőség. Bár ahogy a koncertet élvező tömeget elnéztem senkiről nem bírom elképzelni, hogy bárkinek is köze lenne hozzá. A pillantásunk időről időre összekapcsolódik. A gyomrom pedig rendre görcsbe rándul azoktól a káprázatos zöld szemektől. És az a mosoly ami folyamatosan az arcán játszik egyszerűen elbűvöl.
Kezdem magam úgy érezni, mint egy szerelmes tini lány. A tini még úgy ahogy stimmel is, de a szerelem nem nekem lett kitalálva. Nem is hiszek benne könyörgöm. Azt se tudom mi az. Túlságosan megfoghatatlan dolog. Ilyen szempontból olyan vagyok, mint a férfiak többsége. Amire nincs racionális magyarázat, amit nem látok, amit nem érinthetek meg, amit nem lehet felfogni, az nem is létezik. Mondhat akárki akármit… Akinek meg ez a hozzáállás nem tetszik az elmehet a búsba.
A tálca tartalma szépen lassan fogy. Persze nem egyedül puszilom be a töménytelen mennyiségű alkoholt, megosztom azokkal akik pár perc elejéig lehuppannak mellém.
- Lia igaz? - Mosolyog rám az újabb jövevény.
- Igen - bólintok a magas szőke lánynak.
- Leülhetek? - Kérdezi félénken.
- Persze - vágom rá gondolkodás nélkül.
- Katja vagyok - nyújtja a kezét felém. - Aleksi felesége - mosolyog.
- Biztos - vigyorgok rá. - Nem tudom ki az az Aleksi.
- A magas raszta hajú pasas a basszusgitárral a kezében - néz a férjére. A szemeiben valami furcsa áhítattal vegyes büszkeség van. Ha nem a felesége lenne azt mondanám olyan, mint valami groupie, aki a bálványozza a színpadon álló, zenébe merülő férfit. A szemei csillognak miközben az ajkain halvány mosoly játszik. Aleksi felé nézek aki a színpadról egy pillanatra - mintha érezné, hogy a párja figyeli - kinyitja a szemeit és végigpásztázza a tömeget. Az arcán millió érzelem suhan át. Nem mindről tudom megállapítani mi az, de mikor meglátja Katjat elmosolyodik és az ő szemei és felcsillannak. A tökéletes Barbie és Ken. Szerelmesek… Legalábbis ebben a téveszmében élnek. Pfújjj.
- Mit jelent az, hogy kulta? - Szegezem a kérdést Katjanak. Kezdem unni, hogy ugyan mellettem ül, mégis olyan mintha nem itt lenne, hanem valahol az égben.
- Kulta? - Kapja rám a tekintetét majd elmosolyodik. - Niko mondta neked? - Kerekednek ki a szemei hirtelen.
- Igen - bólintok.
- Húú… - ámul el amit nem tudok mire vélni, de nem izgatom magam rajta. - A kulta annyit tesz,hogy kincsem.
Erre nem tudok mit mondani. Meglepetten pislogok Katjara majd a pillantásom újra Nikora téved. Valami felkavarodik bennem. Hogy mi azt nem bírnám megmondani, de egy dologban biztos vagyok, hogy most mennem kell. Egyszerűen az ösztöneim azt suttogják, hogy kapjam fel a cuccaim és sétáljak ki az ajtón, aztán vissza se nézzek. Én pedig hallgatok rájuk és megfutamodok. A táskám felkapom, az öngyújtóm a zsebembe csúsztatom, a rózsáim is magamhoz veszem, majd Katjara nézek aki értetlenül pislog rám.
- Most mennem kell, ne haragudj. Örülök, hogy találkoztunk - varázsolok egy mosolyt az arcomra majd a válaszát meg se várva rohanok ki a klubból. A lépcsőn felfelé veszem fel a pulcsim és a kabátom. Nem tudom mi ütött belém de nehezen veszem a levegőt. A lengőajtót úgy vágom ki, hogy hangos csattanással csapódik vissza. Ha valaki jött volna mögöttem biztos úgy fejbe verem vele, hogy ott marad. De szerencsém van. Senki nem jön utánam. Remeg a kezem mikor előhalászom a cigim. A hó még mindig hatalmas pelyhekben hull. Az alkohol viszont még mindig kellően melegít. A séta mellett döntök. Muszáj kiszellőztetni a fejem. A hideg levegő az arcomba csap miközben mélyen magamba szívom a füstöt. Normál tempóban haladok hazafelé. Niko tekintete, mintha az agyamba égett volna. Nem tudok szabadulni tőle. Ahhoz képest, hogy esküdni mertem volna rá, hogy vele töltöm a ma estét, most egyedül sétálok hazafelé. Az illata is felidéződik bennem. A tekintetét újra érzem a hátamba. Teljesen felkorbácsolt. Az érzékeim felbolydultak. Olyan, mintha itt lenne a közelembe. De nincs. Be kell fejeznie a koncertet. Még időben eljöttem. Egyáltalán miért gondolok rá? Távozz Niko Koskinen a fejemből, most azonnal!


Félelmet keltő érzéseket akár egyetlen szó is kiválthat az emberből. Akár egy bomba ami pillanatok alatt felrobban és ki tudja milyen pusztítást végez. Az ösztönök súgnak, mi pedig hallgatunk rájuk. Menekülünk, fejvesztve. Mindegy hova, mindegy merre csak el onnan. El a veszélyforrástól jó messzire.
Aztán ott vannak a barátok akiket talán egyetlen perc alatt a bizalmunkba fogadunk, de vannak olyanok is akikre évek után sem merjük rábízni a legféltettebb titkainkat. De ha két embert összeköt valami, például a futni vágyás és az élvezetek mértéktelen hajszolása, akkor meglehet az összhang. Ők lesznek a szövetségesek. Életünket adjuk értük, ugyan úgy ahogy ők miattunk. Felbonthatatlan, kimondott vagy kimondatlan kapocs ez, de ott van. Láthatatlan mégis keményebbek leszünk tőlük. Akár a gyémánt.
És ott vannak az ellenségünk ismerősei is. Akiket vonz a titokzatos ellenfél. Ők már tudják, amit mi még csak sejtünk. A vadászat elkezdődött. Hogy ki a vad és ki a vadász ugyan még nem tisztázott, de pont ettől érdekes a dolog. Ezért a másik tábor katonái úgy repülnek ránk és dongnak körül, mint a méhek. Érdekesek vagyunk a szemükben. Fel akarnak térképezni, hogy segítsék a bajtársukat.
Okosak vagyunk? Ki tudjuk őket játszani? Meg bírjuk őket téveszteni? Egy mosollyal el bírjuk őket kápráztatni? Sosem lehet biztosan tudni. Csak remélhetjük, hogy ügyesen kevertük meg a lapjainkat.