39. Pokolfajzat

„Ha kitartóan kopogtatsz az ördög ajtaján, előbb vagy utóbb, de valaki ajtót nyit majd neked.”

18+!!!


Miért homályos mindenkinek az arcvonása? Miért látok mindenkiből kettőt? És hol van az a kurva erősítő?
- Ahhh… - nyögök fel a padlón feküdve. Valamibe marhára belegabalyodtam. Uh... Megvan az erősítő. Olyan, mintha kígyó lenne. De ez nem mérges. Szelíden tekeredik a testem köré. Selymes. Csikiz. Nevetek? Én nevetek vagy valaki más? Basszus… Nehéz felemelni a fejem. Pedig körbe kéne néznem. Na gyerünk… Tenyér le a padlóra és emelkedünk. Hű.. Ingoványos a cucc. Miért is hullámzik a parketta? Hogy a faszomba kerültünk egy hajóra?
- Joshua baszd meg - nyögök fel. - Mi a tökömért hoztál egy kibaszott hajóra? Nekünk ma koncerteznünk kell. Vagy nem? Asszem. Bassza meg - nyekergek tovább. Forog az egész világ. Sikerül a hátamra gördülnöm. A lámpák. Világítanak. Vagy nem is lámpa? Nem. Ez a Nap. Elvakít. Napszemcsi. Hol a retekbe van a napszemüvegem? Jah, hogy a homlokomon. Csapjuk fel. Na igen, így máris jobb. Még mindig fényes ez az izé itt a fejem felett, de most már legalább nem akarja kiégni a retinám. Kényelmes itt. Mintha vízágyon feküdnék. Egyáltalán fekszem? Nem tudom. Semmit sem tudok. Valaki megint nevet. Rajtam nevet? Vagy inkább én nevetek? Passz. A fejem oldalra bicsaklik.
- Azt a kurva - kerekednek ki a szemeim. Egy lány. De a bőre párducmintás. Szarok rá. Kibaszott dögös. Meg kéne döngetni. Ismerős az arca. Azok a feketével keretezett hatalmas villogó cicaszemek. Anyám. Meg kell dugnom. Csak ahhoz fel kell állni. Mármint, hogy talpra. A farkammal nincs probléma. Az már a látványtól ágaskodik. Van vele valami másik cicababa is. Csini. De nem különleges. Nem állatmintás a bőre. Csak pöttyös. Bárányhimlős… Tök mindegy. Mindkettővel elbírok. Na jó elég. A párducra kell elsősorban koncentrálni, aki egyenesen felém tart. Mint valami ragadozó. Gyere cicus, cserkészd be apucit.
- Alex basszus, állj már fel - tornyosul felém Mark.
- Haver - hőkölök vissza mikor a kezére nézek. A karján lévő minták mozognak. - Mozog - mutogatok a bőrére. - Hozzám ne érj cseszd meg - pattanok fel. - Még átmásznak rám azok a dögök - visítok fel és hátrálni kezdek. Persze mögöttem is van pár cucc, amibe sikerül majdnem elesnem.
- Nem mozog semmi cseszd meg, csak be vagy állva - vigyorog rám a dobosom.
- Látom te hülye - üvöltök rá. - Fürödj meg, majd a víz lemossa őket - motyogom aztán sarkon fordulva az öltözőbe baktatok. A fal talán az egyetlen stabil pont ebben az elcseszett univerzumban. Abba kapaszkodva támolygok el a küszöbig. Még a padló is mozog, a falon lévő képekről már ne is beszéljünk. Semmi nem marad a helyén. Minden kúszik, mászik, csúszik.
- Hé Alex minden rendben? - lép mellém Debby.
- Takarodó van ribancok - bökök az ajtóra. - Kifelé, ez az én kibaszott oázisom.
Nem kell kétszer mondanom. Mindenki kivonul. Csak van értelme, hogy az ingoványos világ királya vagyok. A kanapéra dőlve a plafont kezdem bámulni. Árnyékok suhannak rajtuk végig. Követem őket a szememmel. Egyre gyorsabbak. És valaki megint nevet. A saját árnyékom az.
- Ne röhögj - üvöltök rá, mert zavar a ricsaj. Persze nem hagyja abba. Hozzávágok egy üvegpoharat. Nyekereg az ajtó. A fejem azonnal arra felé kapom.
- Párduclány - húzom mosolyra a szám. Ő is mosolyog.
- Szia - búgja. Nem jön közelebb, csak áll a küszöbön és néz. Az árnyak elvesznek a feledés homályába. Hát ha a hegy nem megy Mohamedhez… Kénytelen vagyok megint talpra állni. Nehezebb, mint hittem. Mocsaras a talaj, elsüllyed a lábam, de ügyesebb vagyok. Nem nyelhet el az ingovány. Én vagyok a király. Csak a párduclány szájára fókuszálok. A telt rózsaszín ajkait nézem. Csókolni valók. Hát rajtam nem múlik. Érzem, hogy jobbra-balra dől a testem, miközben egyre közelebb jutok a különlegességhez. Vajon ki küldte ajándékba? Valamelyik alattvalóm? Nem számít. Elveszem, mert tetszik. Alig két centivel alacsonyabb, mint én. Amint elé érek úgy érzem, hogy vonz a szája. Egy vadállat, aki bennem él tépi a rácsot, ami mögé száműztem. A lányt akarja. Nagyon, nagyon, nagyon akarja. Nem bírom visszafogni. Elszabadul és abban a pillanatban erőszakosan tapadok a gyönyörűség szájára. Szinte tépem az ajkait, a tenyerem a fenekére siklik, ami pont a kezembe illik. Erősen markolom, mire megragadja a pólóm szegélyét és ugyan olyan hevesen viszonozza a mozdulataim, mint ahogy én nekiestem. Tetszik. Határozottan tetszik. Nem kell visszafognom magam.
Aztán nagyot fordul a világ. A lány nem engedi, hogy a nyelvem a szájába toljam, szorosan préseli össze a kívánatos ajkait. A vadállat viszont akarja és már nem bír visszavonulót fújni. Érzem, hogy a párduclány tenyere a mellkasomra siklik és megpróbál ellökni magától, de nem tudok leállni. Még inkább szorítom magamhoz. Hát ha a szájába nem nyerek bebocsátást, akkor sincs baj. A háta mögé nyúlok, az ujjaim egy cipzárba akadnak. Azt a rohadt. Lehúzhatós a bőre… Na lássuk mi van a foltok alatt. Tejfehér selyem és fekete csipke. Érzéki, nagyon érzéki. Őrületes a kontraszt. A nyelvem végigfuttatom a kiszáradt ajkaimon. A látvány elképesztő. Most már nem ő a vadmacska. A szerepek felcserélődtek. Én vagyok az éhes oroszlán és előttem van a hús. Csak fel kell falnom, szét kell tépnem. A lány mellkasa szaporán hullámzik fel és le, hallom, hogy zihál. Az alsó ajkát harapdálja, a hátát a falnak támasztja és kilép a bőréből. Csak a magassarkúja és fehérneműje marad rajta. De az se sokáig. Egy másodpercig csak nézem, aztán megint elszabadul a pokol. A fekete csipkébe bújtatott puha halmokra tapasztom a szám, aztán a szoros börtönből kiszabadítom a kicsi feszes melleit. A testem az testéhez préselem. Érzem, hogy milyen veszett iramban ver a szíve. Az ágyékom lábai közé nyomom, csak, hogy érezze mit váltott ki belőlem, aztán feljebb haladok. Harapdálom a kulcscsontját és a vállait, ő pedig a pólóm rángatja egyre feljebb. A tenyere forró, égeti a bőröm. Csak annyi ideig engedem el, amíg lecibálja rólam a felesleges anyagot. Az ujjai a mellkasomon futnak végig, le egészen a hasamig, majd megragadja a nadrágom szegélyét és még közelebb húz magához. Mélyen a szemébe nézek, mire a tarkómra csúsztatja a tenyerét és magához ránt egy csókra. Most hagyja, hogy bebarangoljam a nyelvemmel a szája minden egyes zegzugát. A csókja édes és pokolian jó. Az övemmel babrál, majd kioldja a farmerem gombjait. Rajtam van a sor, hogy a bokámig hullott anyagból kilépjek. Az egyik lábát a derekamig húzza. Nem habozok, erősen markolom a combját, simogatom ahol érem, minden egyes négyzetcentimétert érinteni akarok. A körmei a gerincem vonalát cifrázzák ki, ezzel tovább szítja bennem a tüzet. Az egyik kőkemény mellbimbóját a fogaim közé veszem és addig szívogatom, amíg a párduclány fel nem nyög. A feje hátrabicsaklik, a haja a fenekét markoló kézfejem simogatja. Újabb ötlet pattan be. A selymes aranyzuhatagba markolok, így kényszerítve arra, hogy még jobban hátra hajtsa a fejét. A nyaka kecses íve kidomborodik, a teste hullámzik, a körme a derekam puha bőrét karcolja, a fogaimmal a torkát harapdálom, mire sikongatni kezd a gyönyörtől. Ennyi bőven elég volt az előjátékból. Az alsónadrágom már fájdalmasan dörzsöli az ágaskodó férfiasságom. Semmi másra nem vágyom csak, hogy megmerítkezzek a testében. Könnyedén az ölembe kapom és meg se állok vele a kanapéig. Szó szerint ledobom a bőrmatracra, mire elmosolyodik, feltérdel és kitolja a fenekét. A gerincét finoman végigcsókolom, az egyik kezem a mellére tapasztom, a másikkal pedig leszakítom róla a falatnyi csipkét. Az anyag már amúgy is átnedvesedett, semmi funkciója nincs, ugyan úgy ahogy az alsógatyámnak se, így azt is lecibálom magamról. Az ujjaim a nőiességét simogatják, ami forró. A tünemény egyre hangosabban nyöszörög, kérlel én pedig nem bírok tovább várni, a csípőjébe markolok és durván belé hatolok. A háta a mellkasomhoz tapad, szorítom magamhoz tiszta erőből, a nyakát csókolgatom, miközben keményen és gyorsan mozgok benne. Csak egy cél lebeg a szemem előtt, hogy elélvezzek. Nem bírom visszafogni magam, képtelenség visszazárni a bennem élő vadállatot oda ahonnan jött, hörögve fúrom magam a lány testébe egyre mélyebben, de azt sem akarom, hogy neki rossz legyen így a két ujjam közé veszem a legérzékenyebb pontját és finoman simogatni kezdem, de már késő. Az orgazmus elemi erővel vágtat végig minden porcikámon, beleremeg az egész testem, a vállába harapva próbálom az üvöltésem tompítani, aztán meghallom az ő sikolyát is. Édes vad és csilingelő hangon nyögi a nevem és remeg a karjaim közt. Hirtelen minden kitisztul körülöttem, már tudom, hogy a lány nem egy párducbőrű nő, hanem Lia.
- Szia - csókolom szájon vigyorogva.
- Szia - zihálja mosolyogva, mikor elengedem.
Addig helyezkedem míg el nem terülünk mindketten a kicsi kanapén. A karfán lévő pokrócot magunkra terítem, mert érzem, hogy leterít a fáradtság, de annyi lélekjelenlétem még van, hogy ne hagyjam az esetlegesen ránk törőknek, hogy láthassák a csodálatos testét.
- Most egy kicsit aludnom kell - suttogom és szorosan magamhoz húzom. Összegabalyodunk és pár perc múlva az egyenletes szuszogását hallgatva én is elalszom.

- Hé Alex - kopog valaki az ajtón halkan, mire nyitogatni kezdem a szemeim. A mellettem fekvő férfi is ébredezik.
- Hagyjatok - susogja álmosan.
- Alex hallasz? Bemehetek? - kopog továbbra is valaki.
- Mi a fasz van? - ül fel üvöltve, az eddig édesen dünnyögő pasi is. A pléd lecsúszik a testéről, de cseppet sem zavartatja magát. Végülis mindegy már. Alig egy órája minden egyes porcikájával összeismerkedtem. Egy szál semmiben csattog az ajtóhoz, majd feltépi azt.
- Öhmm… Bocsi a zavarásért, de jelenésetek van - mosolyog rá félénken Luis.
- Hol? - morog rá Alex, mire a fiú megszeppenve összehúzza magát.
- A sajtótájékoztatón - dadogja Debby öccse.
- Felöltözöm és megyek - közli Alex, majd becsapja az ajtót. Fél percig csak áll nekem háttal és mély levegőket vesz, majd szembe fordul velem és elmosolyodik.
- Szia - vigyorog rám, mire elnevetem magam. Ennél tovább a mai nap folyamán nem igazán jutottunk.
- Menned kell? - ülök fel és csalódottan lebiggyesztem a szám. Nem gondoltam, hogy csak ennyi ideje lesz rám. Csillogó szemekkel néz rajtam végig, majd közelebb sétál. Nem sok férfira mondom azt, hogy gyönyörű, de Alex tipikusan ilyen. Leírhatatlanul szép. Igen, tudom férfiakra nem mondunk ilyet, de ő tényleg az. Elragadó az egész lénye, talán ezért sem tudtam neki ellenállni. Vagy lehet, hogy az, hogy a színpadon láttam még vonzóbbá tette. Fogalmam sincs. Nem számított, hogy be volt drogozva és nem volt magánál, eszméletlenül jó volt vele. Durva volt és érzéki. A legellentmondásosabb pasas, akivel valaha találkoztam. Vadállat módjára esett nekem, öntudatlanul és még így is képes volt eljuttatni a csillagokig. Hihetetlen.
- Nem olyan sietős - szólal meg ,majd felkap egy cigarettatárcát az asztalról és kivesz belőle egy sodort szálat, majd engem is megkínál. Tudom mi van benne, mégis elfogadom. Egy kis fűtől még senkinek nem lett baja. Mellém telepedik egy üveg vodkával és a karjába húz, miközben szívunk és iszunk. Néha váltunk egy-egy apró csókot, de azt hiszem most valahol máshol jár. Érzem, hogy nincs itt lélekben, de nem bánom. Inkább figyelem az arcát. A porcelánfehér bőr, a koromfekete haj, az íves sűrű hosszú szempillák és az a gyönyörű türkiz színű szempár elvarázsol. Az illata férfias, a bőre puha, a kisugárzása pedig bárkit elvarázsol. De most csak én fürdök a bűvkörében. Senki más.
- Örülök, hogy itt vagy - szólal meg nagy sokára. Nem válaszolok, figyelem, ahogy feláll és felöltözik, majd én is követem a példáját. A hatalmas tükör elé húz egy széket és hosszú percekig bámulja a tükörképét. Az ujjai az egyik neszesszerben kotorásznak, majd kihalász egy halvány rózsaszín színű szájfényt és az ajkaira keni. Egy kis szempillaspirállal még inkább kihangsúlyozza az így is valószínűtlenül hosszú szempilláit majd elmosolyodik. De ez a mosoly cseppet sem őszinte. Legalábbis én így érzem. Felkapja a cigarettáját és a napszemüvegét.
- Velem jössz? - fordul meg és mélyen a szemembe néz.
- Szeretnéd? - kérdezem kicsit bátortalanul. Nem igazán tudom, hogy mehetek-e avagy sem. Hogy csak azért kérdezte meg, hogy menni akarok-e mert udvarias, vagy azért, mert tényleg szeretné. Nem felel csak mosolyog és felém nyújtja a kezét. Habozás nélkül lépek mellé, majd összefűzöm az ujjaink. Egy másodpercig csak bámul az összefonódó ujjainkra, aztán felkapja a fejét, a szabad tenyerét az arcomra simítja és egy vérforraló csókot kapok. Megremegnek a térdeim. Minden egyes porcikájából süt az az erotika és be kell vallanom, hogy csókolni azt nagyon tud.
- Showtime - kacsint rám, kinyitja az ajtót és maga után húz. Alig lépünk át a küszöbön, mindenki rátámad. Villognak a vakuk, záporoznak a kérdések, biztonságiak vesznek minket körbe, ő pedig csak mosolyog és szorítja a kezem. Minden honnan kiabálnak neki, egy fotós és egy operatőr, minden egyes lépést megörökíti az utókor számára.
- Alex, ki a hölgy önnel? A barátnője? Hol ismerkedtek meg? - a riporterek egymást kiabálják túl én pedig megijedek. Kicsinek voltam ilyen helyzetbe nem egyszer, de már elszoktam tőle. Nem akarom én ezt, de nincs más választásom. A biztonságiak terelgetnek minket, míg Alex halálos nyugalommal néz végig a beszabadult sajtó képviselőkön.
- Ő a múzsám - mosolyodik el és megcirógatja a kézfejem. Hirtelen kint találjuk magunkat, az egyik hatalmas fazon pedig egy kocsiba tuszkol minket. Mire rájövök, hogy vége, már gurulunk is. Az újságírók sorra verik a sötétített üvegablakokat, de az autóban már biztonságban vagyunk.
- Hiénák - kacag fel Alex, majd előkapja az újabb whiskys üveget és a kabátzsebéből egy fehér poros zacskót kap ki. - Nyugi angyalkám, hozzájuk lehet szokni. Csak kell egy kis segítség - lengeti meg előttem a kokaint.
Mire a sajtótájékoztató helyszínére érünk mindketten be vagyunk állva elég erőteljesen. A vodka, a kokain és a fű dolgozik bennünk. Majdnem a kocsiban is lezavarunk egy menetet, de sajnos nincs rá időnk.
- Majd visszafelé bepótoljuk- zihálja a fülembe, mire megnyalom a szám szélét. Alig várom.

A koncert őrületes. Yv is leesett állal figyeli az eseményeket, én pedig a bugyimba olvadok Alextől. Profi, ehhez nem fér kétség. Egyszerűen csak attól hevesebben ver a szívem, hogy nézem. Bár lehet, hogy a kokain és whisky nem tett jót. Esetleg a koncert előtti szextől érzem még mindig így magam? Nem tudom, de lenyűgöz, ahogy ott áll, lazán, énekel és pengeti a húrokat. Szexi. Minden egyes porcikája szexi. A mosolya pedig… Úr Isten. Vagy inkább édes ördögöm? Igen. Olyan, mint a legédesebb pokolfajzat. Vibrál minden pusztán azért, mert ő a színpadon áll. A tekintete semmi jót nem ígér, valami vad, pokoli tűz ég a hatalmas szemekben. Csábító, a vérében van az egész, ilyen szempontból hasonlít Nikora. Képes a tenyeréből etetni bárkit. És a közönség zabálja. Azaz zabálná. Két szám között rágyújt egy cigarettára, végignéz a lába előtt heverő több tízezer emberen. Lenéző mosolyra húzza az ajkait, mikor egy lány megpróbál átugrani a kordonon, majd mikor a biztonságiak elcibálják a kis csajt gúnyosan felnevet. Félelmetes és vérfagyasztó a kacaja, de van benne valami, amitől jóleső görcsbe rándul a gyomrom.
Hihetetlen energiák áradnak oda vissza és én is kapok belőlük. Igen, azt hiszem ezért jöttem ide és ezért szeretek zenészek között mozogni még akkor is, ha sűrűn átkozom őket. Testközelből érezni és látni a kapcsolatot, ami létrejön művész és közönség közt? Leírhatatlan és felbecsülhetetlen. Nem sokaknak adatik meg. Ez a groupiek és a roadok kiváltásága. Csak ők tudják külső szemmel figyelni és befolyásolni az eseményeket. Csak ők láthatják a művész igazi arcát és a közönség együttes erejét. Bár egy road hatással van mindenre, hisz ő a felelős azért, hogy létrejöhessen a kapcsolat a színpad előtt és a színpadon álló közt, mégsem tud pótolni egy groupiet, amivé lassan én is válok. Az alma azt hiszem nem esett messze a fájától, anyu is így kezdte. Bár én nem szeretnék rocksztár feleség lenni, neki viszont ez volt anno minden álma, ami persze később rémálommá fajult. Én tanultam a hibájából. De azok az idők mások voltak. Ott nem sütötték rájuk a lemoshatatlan bélyeget, miszerint csak ostoba kurvák. Nekem viszont van egy fogadásom, hogy a holnapi lapokban csak Alex legújabb ribancaként fogok szerepelni. Meg fognak-e jelenni a ma készült képek? Mérget merek venni rá. Én leszek az ismeretlen lány, aki beszívva és kissé ziláltan távozott a sztár öltözőjéből. Senkiben sem fog felmerülni, hogy nem csak azért vagyok Alex mellett, hogy kielégítsem a testi szükségleteit. De nem számít, én tudom, hogy a mosolyt csak felrajzolja az arcára mielőtt belép a kamerák kereszttüzébe, én tudom, hogy bármennyire is manipulatív, mégis gyenge, hogy bármennyire is keménynek mutatkozik, olyannak, aki mindent leszar, én, egyes egyedül én tudom, hogy az álarc mögött egy sebezhető ember lakozik. Ezt még egy road se láthatja. Egy road nem foghatja a kezét, nem ölelheti át és nem segítheti át ezeken a válságokon. Mikor hullámzik körülöttük egy rakás szar, nem sokan kaphatnak értük. Túl büszkék és hiába vágynak valakire, akihez esténként hozzábújhatnak, sosem fogják kimondani. Erre csak egy nő képes ráérezni és csak egy nő tudja úgy forgatni a dolgokat, hogy a zenésze büszkesége ne sérüljön, mégis kielégüljön minden lelki szükségelte.
Tudom, hogy éjjel hátat fog fordítani nekem, tudom, hogy semmibe fog venni, de azt is tudom, hogy miért teszi majd. És ha ő hátat is fordít én odabújok majd és átölelem, mert érezni fogom, hogy minden egyes porcikája ezért áhítozik.
Pete is ilyen volt, Ryan is és Niko is… Bár Niko kilóg a sorból. Ő nem arra vágyott, hogy én bújjak hozzá. Ő azt szerette volna ha a menyasszonya öleli át. De kár ezen keseregni. Fel kell dolgozni. Ma éjjel Alex kapja azt a szeretetet, amit neki akartam adni.
- Arányos - csípek el egy szót, ami a barátnőm szájából hangzik el, mire azonnal ránézek. Yv pillanatok alatt a földön köt ki törökülésben és egy üres lapra kezd firkálni. Nézem, ahogy egy kabátot vet a papírra. De nem is akármilyet. Azt mindig is tudtam, hogy van érzéke a divathoz, de hogy ennyire… Anyám. És ez csak egy skicc. Mi lenne ha meg is csinálná? Nem is értem, hogy az anyja miért nem vette be a cégbe. Azaz értem. Sosem kiskosztümöket csinált, hanem mindig valami vad és extravagáns szereléssel rukkolt elő. De ez, amit most alkot… Eláll tőle a lélegzetem is, még a koncertről is megfeledkezem. Mindig csodáltam, hogy ennyire szuperül tudott rajzolni. Csak kapkodom a fejem, felhangzik a vastaps, a srácok levonulnak, de persze visszakövetelik őket. Alex izzadtan, de mégis egy ördögi vigyorral az arcán lép elém, majd szó nélkül a számba dugja a nyelvét és szorosan préseli a testét az enyémhez. Mire kinyitom a szemem, újra a mikrofonállvány előtt áll és énekel. Wow… Észvesztő.
- Lia - rángatja meg Yv a nadrágom szélét anélkül, hogy felnézne a papírról.
- Igen drága? - hajolok fölé és próbálok észhez térni, de Alex ízét még mindig érzem a számban és a férfias illata sem párolgott még el.
- Ez így túl… - kezd bele, de amint ránézek a skiccre, eltátom a szám.
- Tökéletes - vágok a szavába, mire vigyorogva néz fel rám.
- Tényleg tetszik? - kérdezi hol rám, hol a tervre nézve.
- Aham. Miért nem mutatod meg valakinek? - simítok végig a feje tetején.
- Annyira nem jó - mosolyog és kitépi a papírt, amit az idő közben megérkező Mandy elkoboz tőle.
- Azta - visít fel, teljesen letaglózva. - Ezt meg kell mutatni a srácoknak - néz Yvre.
- Nem - csóválja meg a barátnőm a fejét és megpróbálja visszaszerezni a papírt.
- De igen. Most ment el a jelmezesük. Kell valaki a helyére, mutasd meg Alexnek - győzködi Mandy.
- Nem - vágja rá Yv, de késő. Alex a hátamhoz simul és a nyakamba csókol. Vége a koncertnek, hiába szól a taps megint, hiába sikít mindenki. Ennyi volt.
- Mit nem? - kérdezi zihálva egy édes mosollyal az arcán, miközben a hasam cirógatja, én pedig ennyitől is készen vagyok. Erőtlenül döntöm a hátam a mellkasának az agyam pedig teljesen kikapcsol. Rossz hatással van rám…
- Ezt nézd - nyomja Mandy a kezébe a tervet, mire Alex elkomolyodik. Hümmög egy darabig aztán csillogó szemekkel néz Yvre.
- Fel vagy véve - jelenti ki. - Kéne pár póló, holnapra rajzolgasd meg őket, aztán megállunk valami anyagboltban vagy hol a fenébe és megcsinálod őket - jelenti ki, majd összekulcsolja az ujjainkat és rángatni kezd maga után.
- De én… - kezd Yv tiltakozni, mire egy pillantást vet rá Alex és azonnal elhallgat. Igen, neki nem lehet ellentmondani.
Alex és én haladunk elől, mögöttünk pedig a többiek. Az ördögfajzat mindenkivel lepacsizik, de nem mondd senkinek köszönetet. Természetesnek veszi, hogy az égvilágon mindenki a keze alá dolgozott az este folyamán. Egyetlen srác próbálja megkerülni, de nem jár jól. Laza mozdulattal a falhoz keni szerencsétlent.
- Csak utánam - sziszegi dühösen, aztán, mintha mi sem történt volna elengedi és megy tovább.
- Tetszett a koncert? - néz rám.
- Szuperek vagytok - mosolygok, mire felhúzza az egyik szemöldökét. - Te pedig egyenesen csodálatos voltál - nyomok egy puszit a szájára, mire elvigyorodik. Ó tudom, hogy mi volt a hiba az első kijelentésemben. A többes szám. Alex tenyere az öltöző ajtajában a hátamra simul, majd szó szerint betuszkol az ajtón. Nem tudom mire vélni a dolgot, fogalmam sincs mire ez a nagy sietség, de amikor megfordulok leesik minden. Az ajtót erővel csapja be maga után, a kulcsot elfordítja a zárban, lekapja a felsőjét, majd egyből nekem esik.
- Kívánlak - mormogja két csók között, de én már nem tudok megszólalni. Remegnek a térdeim és elönt a vágy. Fogalmam sincs, hogy csinálja, de csak attól, hogy lerángatja rólam a pólót és a melltartót bizseregni kezd a testem. Hát még amikor megérzem a hullámzó mellkasát az enyémnek nyomódni. A térdeim remegnek, képtelenek megtartani, de nincs is rá szükség. Alex a combjaim alá nyúl és az ölébe kap, majd a kicsi zuhanyzóba visz, ott pedig a falnak lök és megszabadít a maradék ruhától is. Minden olyan gyorsan történik szinte reagálni sincs időm, máris zubog ránk a langyos víz, amitől libabőrös lesz az egész testem. A hátam a hideg csempének nyomódik, Alex forró lehelete pedig a nyakam bőrét csiklandozza. Eszméletlen. Mindenhol érzem a kezét és igyekszem én is ugyan olyan intenzitással simogatni, mint ahogy ő teszi. Fogalmam sincs mitől pörgött fel ennyire, de nem is érdekel. Csak azt tudom, hogy jó amit csinálunk, nagyon jó, marha jó… A feltörő sikolyom képtelen vagyok visszafogni, mikor a mellbimbóim kezdi morzsolgatni. Elégedetten és kissé önelégülten vigyorog rám, de a száját is akarom, így a tarkójánál fogva húzom magamhoz egy újabb csókra. Gyorsan hatol belém és egyből olyan iramra kapcsol, amit képtelenség tartani. A csempét kaparom, kutatok valami fogódzkodó után, de lehetetlen. Nincs választásom, mint az engem ölelő férfiba kapaszkodni, aki a nyakamba hörög. Imádom hallgatni a hangját, imádom, hogy képtelen kontrollálni magát. És az élvezet, ami uralja minden egyes arcvonását, még csodálatosabbá teszi. Nem akarom tudni, hogy én, hogy nézek ki, a tekintetem valószínűleg ködös, de képtelen vagyok nem a szemébe nézni, amiben vad szenvedély csillog. Tökéletes összhangban hullámzik a testünk aztán érzem, hogy ennyi és nem bírom tovább. Megfejelem a zuhanykabin falát, mikor a fejem hátrabicsaklik és megfeszül a testem, akár egy felhúzott íj. Alex is a nyakamba nyög, érzem, ahogy az élvezetének nedvei elárasztanak és ettől csak még jobb az egész. Szorosan tart egy pár másodpercig. Szinte fáj, ahogy az ujjai a bőrömbe mélyednek, majd megremeg az egész teste és szépen lassan elkezdünk lefelé csúszni. Zihálva kapaszkodunk össze, próbáljuk rendesen szedni a levegőt és visszatérni a való világba, de nem egyszerű. Túl jó volt odafent a mennyországban. Az ujjaim önkéntelenül cirógatják a kikarmolt hátát, a szétharapott nyakát és a megtépett haját, miközben ő gyengéd puszikkal gyógyítja a vállamon lévő harapásnyomokat és finoman cirógatja a derekamon lévő vöröslő ujjlenyomatokat.
- Eszméletlen vagy szépségem - suttogja rekedten, huncutul mosolyogva, amitől most nekem kúszik önelégült vigyor a képemre és egy gyors csókot nyomok a duzzadt ajkaira.
- Te sem panaszkodhatsz - búgom a fülébe, mire elneveti magát és a nyakamba puszil.
- Az évek meg a rutin - von vállat, amitől felkacagok, majd nagy nehezen lekászálódok róla, hogy rendeltetésszerűen használhassuk a zuhanyzót.

- Baj van? - lép közelebb Cyntia hozzám, mikor már vagy huszadszorra próbálom beállítani azt a kibaszott mikrofonállványt, de képtelen vagyok a megfelelő magasságot eltalálni.
- Nem a magas emberekre lett kitalálva ez a szar. Egyhatvanas törpékre van méretezve ez a kibaszott kurva állvány. Ki kéne vágni a picsába - kiabálok és felborogatom dühömbe az egészet csak, hogy kezdhessem elölről.
- Segítsek? - néz rám mosolyogva a lány, de már felbasztam az agyam.
- Jah. Tűnj el a picsába - sziszegem, de nem veszi fel. Groupiek. Képtelenség őket megsérteni. Mindent lenyelnek… Szó szerint. Törökülésbe vágom magam a színpad közepén és rágyújtok egy cigire. Azaz rágyújtanék ha működne az öngyújtóm. Hiába kattogtatom, semmi. Hiába rázogatom, semmi.
- A faszom tele van ezzel a retkes, nyomorult kurva élettel - kelek ki magamból még jobban és olyan messzire hajítom a gyújtót, amennyire csak tudom. Kisebb pukkanással robban fel, mikor talajt ér, de már ez sem izgat. Cyntia mosolyogva felém nyújtja a saját tüzét, amit morogva kapok ki a kezéből, majd köszönet nélkül visszanyomom a markába.
- Akarsz róla beszélni? - ül le mellém.
- Miről baszd meg? Hogy elromlott az öngyújtóm és szar a mikrofonállványom? - nézek rá kérdőn. Képtelen vagyok normálisan beszélni, pedig tudom, hogy ő nem ártott nekem semmit. Nem rajta kéne levezetnem a dühöm.
- A lányról van szó - mosolyodik el és nagyot nyújtózik. - Láttam az újságokban. Ő volt melletted Nashvilleben, mikor beteg voltál, igaz? Lia - vigyorog rám mindent tudóan.
- Ne mondd ki annak a ribancnak a nevét - kiabálok rá fenyegetően miközben felpattanok mellőle és elviharzok az öltözők felé. Majd a vodka megnyugtat…

Ha magányra vágyik az ember, társaságot kap. Ha társaságban vagy, sokszor magányosnak érzed magad. Hiába mosolyogsz, hiába csevegsz, belül, ott mélyen legbelül a világ legelhagyatottabb emberének érezheted magad, hiába minden. Kár a mosolyért, a táncért, semmi nem fog feldobni. Csak az segíthet ha találsz egy embert aki kiemelkedik a szemedben a többiek közül akire képes vagy figyelni és aki képes jó irányba terelni a gondolataid.