A fejlécet Gina készítette, akinek ezúton is hatalmas köszönet :)

2012. november 18., vasárnap

98. Kisebbségi komplexus




18+

„A féltékenység gyökere mindig az önbizalomhiány, az az érzés, hogy rosszabb vagyok másoknál, az összehasonlításkor pórul járok, vagyis előre felkészülök a vereségre.”

Várakozóan nézek rá, de ő csak a falnak dönti a hátát és rám se nézve szívja a cigijét.
-         Hát persze – dünnyögök és elindulok visszafelé a lakásomba. Mit is vártam tőle? Hogy majd képes lesz kifejteni, mi is történik velünk?  Mert valami történik, valami ami nem jó.
-         Várj – szól utánam, de tőlem csak egy fáradt sóhajra futja. Lefagy a talpam és nincs kedvem egy újabb vitához. – Kérlek Kulta, vacsorázz velem – kapja el a csuklóm és finoman magához ránt, majd megint úgy néz rám, ahogy mindig is szokott mikor el akar érni valamit. Utálom, hogy nem tudok neki ellenállni, de ahogy a karjai a derekamra fonódnak, minden ellenállásom megszűnik. Az illata újból elkábít és ismét bebizonyítja, hogy a hipnotikus tekintetével megint egy agyilag zokni, akaratlan bábbá tud változtatni. Képtelen vagyok neki ellenállni. Olyan, mintha mindig rá vártam volna.
-         Te főzöl – egyezek  bele, mire elvigyorodik.
-         Mindennél jobban – suttogja a hajamba, aztán egy olyan csókot ad, amitől véglegesen elvesztem a fejem. – Hétvégén pedig megint leléphetnénk a kis házhoz – suttog, én meg elmosolyodok, hisz az ott töltött napok mindig varázslatosak.
Mire észbe kaphatnék, ő már sehol sincs. Önkívületben mászok vissza az ördögömhöz, aki a konyhaasztalnál ücsörög, immár felöltözve, festett pillákkal és ajkakkal, miközben az állát egy jéggel teli konyharuhán pihenteti.
-         Csak az ökle kemény? – Néz rám vigyorogva, mire megforgatom a szemeim. Nem vele fogom megtárgyalni, hogy Niko hol kemény még. – Na mi van édes? Összebalhéztatok és azt hiszi, hogy egész este én farkaltalak? Mert ha így van akkor… - harapja el a mondat végét sejtelmesen, miközben perverz fény gyúl az óceánszínű szemekben.
-         Hagyd abba Alex – szólok rá finoman.
-         Oké beszállhat ő is. Én téged duglak, ő meg engem? Vagy jobban tetszene az a felállás, miszerint ő dug téged én meg őt? Hm… Nem is rossz. Elég jó segge van és a szája… Értem ám miért zúgtál bele. Bár igazán megoszthatnád velem, hogy mekkora a farka – magyaráz tovább, mire egy gyilkos pillantást lövellek felé.
-         Elveted a sulykot – sziszegem, bár valamiért megint lüktetni kezd a vérem. Két ilyen pasival egy ágyban… Basszus, tiszta hülye vagyok. Niko előbb ölné meg, minthogy hagyja, hogy Alex hozzámérjen. Az meg még abszurdabb feltételezés, hogy ő és Alex… Pedig milyen gyönyörűek lennének együtt… De vajon én el tudnám viselni, hogy más is hozzáérjen? Nem. Bár Niko birtoklási vágyát nem tudom felülmúlni, de valószínűleg még Alex nyakát is elnyesném, ha kikezdene a pasimmal, még akkor is ha pontosan tudom, hogy nincs esélye a zöldszeműnél.
-         Vajon Yv merre jár? – Pattan fel hirtelen témát váltva.
-         Gondolom Helsinkit tanulmányozza – nevetek fel.
-         Aha, hát persze – nevet fel Alex. - Max az óriást tanulmányozza vagy az óriási izéjét – kuncog tovább, én meg megint szemforgatva figyelem, ahogy a táskájába nyúl és bevesz egy rakat bogyót, amit whiskyvel öblít le. – Te is kérsz? Lazább leszel – tolja felém a dobozkát, de érzem, hogy ha elfogadom, megint el fogom veszíteni az eszem.
-         Nem kösz – intek nemet, bár nehéz megállni. Jó lenne… De nem szabad. Még a végén is úgy végzem, ahogy Matt.
-         Na gyerünk, ne kéresd magad – noszogat Alex. – Vagy sodorjak egy cigit? – Húzza fel kérdőn a szemöldökét, aztán mögém lép és a vállam kezdi masszírozni. – Tiszta görcs vagy kislány, nem áll jól neked a stressz. Idő előtt ráncos leszel, ha ennyit nyűglődsz – susog, miközben a bőröm alatt lévő csomókat próbálja eltüntetni.
-         Ne vigyél bűnbe – nyögök fel. Olyan jól esik az érintése, az illata körbeleng én pedig már ettől is úgy érzem, hogy elkábulok.
-         Nem kell vinni kicsim. Mész te magadtól is – suttog a fülembe, én meg rájövök, hogy igaza van.
-         Csak egy cigi – adom meg magam, mire angyalian felnevet.
-         Igenis kisasszony – csókol a nyakamba, amitől kiráz a hideg.
-         Miért csinálod ezt velem? – Nézek rá, miközben mellém huppan és a számba tesz egy szálat.
-         Csak kíváncsi vagyok – mosolyog rám, miközben meggyújtja a végét. A keserű füst marja a torkom, nagyokat pislogok, hogy tisztán láthassam a pokolfajzat arcát.
-         Mire? – Fújom a plafon fülé a füstöt.
-         Hogy van-e még hatalmam feletted, de ahogy elnézlek… - biccenti oldalra a fejét, egy édes vigyor kíséretében, miközben végigsimít az arcomon. – Van – suttog, nagyon közel az ajkaimhoz. – És mindig is lesz – futtatja végig a puha ujjait a karomon, amitől libabőrös leszek.
-         Hagyd abba – húzódom el tőle.
-         Nem csinálok semmi olyat, amit nem akarsz. Tudod édes rámkenheted, de vonzódsz hozzám most is. Az első perctől fogva begerjesztelek, hiába tagadod – néz rám a hatalmas szemeivel.
-         Őt szeretem – jelentem ki egy újabb slukk után.
-         Tudom – bólint. – De engem is akarsz, mert olyan vagy, mint én. Csak játszod a jókislányt, mert ezt várja tőled az a fasz. Viszont te is imádsz a penge élén táncolni, szereted elveszíteni a fejed és hiába vágysz arra, hogy egy normális kapcsolatban élj, te is tudod, hogy az nem neked való. Neked kell a tűz, mert szereted ha éget. Ezért is zúgtál bele abba a majomba. Mert veszélyes rádnézve, viszont most, hogy a tiéd és mindent megtesztek annak érdekében, hogy átlagos pár legyetek, már nem is olyan érdekes a dolog, igaz drágám? Tuti, hogy nedves a bugyid már attól is, hogy itt vagyok és suttogok neked, mert most én vagyok a csábítóbb – sziszegk a fülembe, mire kirúgom magam alól a széket és a konyha másik végébe húzódok. Igaza van.
-         Menj a pokolba – suttogok elhűlve, majd a fürdőbe rohanok és kulcsra zárom az ajtót. A nevetése viszont áttör a réseken is, hiába menekülök előle…


Nem egy életbiztosítás, Liát kettesben hagyni a törpével, de muszáj megtennem. Bíznom kell benne, bármilyen nehéz is.
Hazaérve kibontok egy sört és kicsit összepakolok a konyhába. Valahogy kényszert érzek arra, hogy felszámoljam a disznóólat magam körül, tudván, hogy ma velem tölti az éjszakát. Arra már nincs időm, hogy magamból is embert faragjak, hisz amint lekapcsolom a gázt, egy kulcs fordul a zárban és ő lép be az ajtón.
-         Hello – lép be hozzám egy széles vigyorral az arcán, majd a nyakamba ugrik. A hirtelen súlytól megtántorodok, de gyorsan megtalálom az egyensúlyt. A szemei furcsán csillognak.
-         Beszívtál? – Nézek rá kérdőn, mire elhúzza a száját.
-         Csak egy picit – mutatja az ujjaival is, hogy mennyire pici az a pici. – Megcsókolnál végre? – Néz rám türelmetlenül, de választ se várva az ajkaimra tapad és szinte felfal. Próbálom eltolni, de amint megérzem a boszorkányos nyelvét végigsimítani az alsó ajkamon, feladom a harcot és a falnak döntve én is marcangolni kezdem a száját. Dühös vagyok rá, de vágyom is rá. Az ingem markolássza, miközben a tenyerem a fenekére siklik. Nem teketóriázom, le akarom vezetni a mérgem rajta, így egy laza mozdulattal a konyhaasztalra dobom, felgyűröm a szoknyáját, letépem a bugyiját, majd a melleit kezdem simogatni a felsőjén keresztül. A keze a nadrágom elejére siklik, az övem egy gyors mozdulattal kioldja, majd letolja rólam az alsómmal együtt. Nem kell sokáig simogatnia ahhoz, hogy úgy érezzem felrobbanok, így lesöpröm a lüktető férfiasságomról a kezét, még azelőtt a markába élveznék. Veszek két mély lélegzetet, a nyakába harapok megszívom a puha bőrt, hogy Alex majd reggel tudja kivel is van ez a gyönyörű dög, aztán tövig siklok belé. Csak a kéjes nyögését hallom a fülemben, de abban a pillanatban mikor végre eggyé válok vele, kikapcsol az agyam. A testem megint azt az ősi vad ritmust diktálja, amit mindig, mikor vele vagyok. Ész nélkül nyársalom fel újra és újra, miközben ő addig-addig markolja az ingem míg ketté nem szakad a vékony anyag, így pedig szabadon cifrázhatja ki a bőröm a körmei segítségével. Néha fel-felsziszenek, de látszólag cseppet sem érdekli, hogy fájdalmat okoz, így én sem törődök vele. Az összes lehetséges helyen megbélyegzem, a végére már csak a nyakába tudok nyögni. A szemeim önkéntelenül csukom le, majd még gyorsabb tempóra kapcsolok, csak a kielégülés iránti vágy hajt már, na meg az, hogy neki is jó legyen. De a sóhajaiból arra következtetek, hogy immár ő is csillagokat lát nem csak én, aztán egy utolsó mélyre hatoló lökés után megroggyannak a térdeim és nem bírom tovább, rámszakad az ég. Ő is így jár, hátravetett fejjel élvez el, miközben a fenekembe markol. Finoman végignyalok a torkán, a bőre sós és nyirkos, én meg úgy érzem jöhet máris a következő menet.
-         Baszd meg – suttogja zihálva, a nyakamba kapaszkodva tartva magát, egy olyan mosollyal az arcán, amitől görcsbe ugrik a gyomrom.
-         Megtörtént – nyomok egy csókot a duzzadt ajkára, amitől elmosolyodik.
-         Hiába nem szereted ezt a kifejezést, de ez volt életem egyik legjobb dugása – suttogja.
-         Mert tapasztalatim szerint jobban szereted a gyors és vad meneteket, mint a romantikus ágyban hempergést – csúszok ki belőle, majd felhúzom a gatyám. – De igen, erre a dugás a legjobb kifejezés – kacsintok rá.
-         Hm… Nem kéred ki magadnak, hogy nem dugtunk, hanem szeretkeztünk? – Néz rám kérdőn, miközben megigazítja a ruháját.
-         Nem – kapom le magamról a szakadt inget és kukába hajítom, miután megállapítom, hogy menthetetlen az anyag, ugyanis nem csak a gombok szakadtak le, hanem a varrás mentén is eltépődött a szövet. – Szeretkezni olyan lánnyal lehet, aki fejben tiszta és nincs elszállva. Dugni viszont bárkivel képes az ember – nézek rá lesújtóan. Azt akarom, hogy szégyellje el magát legalább egy kicsit, amiért így állított be hozzám.
-         Úgy nézel rám, mintha egy ribanc lennék – gyújt rá egy cigire, miközben az arcom fürkészi.
-         Mert néha úgy viselkedsz, mint egy ribanc – vágom rá, ugyanis dühít, hogy minden idiótával olyan jóban van. Nem számít neki, hogy kivel osztja meg az ágyát. Egy normális nő nem bújik egy paplan alá a régi szeretőjével, mikor komoly kapcsolatban van. Eddig azt hittem képes vagyok ezt szó nélkül hagyni, de most, hogy beállva jött ide, nem tudom türtőztetni magam.
-         Nem mintha bajod lenne vele, mikor ócska kurvaként nyögök a füledbe – sziszeg, miután hozzám simult és rámarkolt a farkamra. – Megint áll? Nem is rossz egy szajhától nem? – Villannak meg a szemei.
-         Hagyd abba – lépek el tőle és én is rágyújtok.
-         Oké – adja meg magát, amin meglepődök. – Bár gőzöm sincs mi a bajod – huppan fel a konyhapultra, mire két lépéssel átszelem a köztünk lévő távolságot és a képébe mászok.
-         Hogy mi a bajom? – kapom fel a vizet. – Az, hogy az a buzeráns köcsög megint telepumpált valami szarral, te meg hagyod magad és ha ő megjelenik simán lenyelsz bármiféle szutykot, amit a markodba nyom.
-         Őrülj neki, hogy csak füvet nyom a kezembe meg bogyókat, mert hidd el, hogy szívesen nyomna mást is markomba, amiből jönne olyan cucc, amit lenyelhetek – sziszeg, miközben egy gonosz vigyor terül el a képén. Tudja, hogy mit csinál, még betépve is. Az idegeimmel játszik, élvezi, hogy majd’ felrobbanok, látszik az arcán, hogy direkt csinálja.
-         Fejezd be jó? – Kérem halkan.
-         Szeretlek te barom – fogja a két tenyere közé az arcom. – Rohadtul szeretlek és ez felemészt – dönti a homlokát az enyémnek. Olyan gyengének és törékenynek tűnik. A zöldeskék szemekben két óriási krokodilkönny csillog. Nem értem mi van vele, de érzem, hogy nem oké valami.
-         Mi a baj Kulta? – Ölelem magamhoz védelmezően, mire remegni kezd.
-         Nem tudom – suttogja a nyakamba, miközben úgy kapaszkodik belém, mintha attól félne, hogy eltűnök.
-         Hé, mondd el, hogy miért csináltad – simogatom a hátát. Érzem, hogy szüksége van rám, hogy valami bántja, hogy megint kattog valamin, amin nem kéne.
-         Félek – suttog megint.
-         Mitől? – Emelem ki a nyakamból az arcát, hogy a szemébe tudjak nézni. – Kulta megijesztesz. Mi van? – simogatom meg az arcát gyengéden.
-         Félek ennyire szeretni téged. Ez nem jó – csóválja meg a fejét, miközben lenyeli a könnyeit, én meg elmosolyodok. Hát ez lenne a baj forrása?
-         Én is félek. De ez a jó benne. Olyan tűz van bennünk, ami veszélyes és igen, lehetséges, hogy irtóra meg fogjuk égetni magunkat – suttogom. – De fontos vagy nekem és hiába félek nem szállok el, hogy elmeneküljek ettől az érzéstől. Ez a valóság édes.
-         Úgy érzem megfulladok – néz rám. Nem csak  a teste az ajkai is remegnek.
-         Tudom – bólintok. – Már nem csak lelkileg van rád szükségem, hanem fizikailag is. Na jó – sóhajtok fel és a plafonra nézek, majd vissza rá. – Emlékszel mikor múltkor felhívtál és miközben beszéltünk ziháltam? – Kérdezem halkan, mire aprót bólint. – Megkérdezted minden rendben van-e, én pedig azt mondtam, hogy igen, de nem volt igaz. Pokoli napom volt. Valami fapina csinált velem interjút reggel és szét akart szedni, a családomról és rólad faggatott, majd Leena hívott valami hülyeség miatt, aztán ha ez nem lenne elég bementem a stúdióba és egy főmufti pattogott nekem, hogy csináljuk populárisabbra az anyagot, mert úgy eladhatóbb lesz a lemez, mire úgy felidegesítettem magam, hogy a fülemen is gőz jött ki. Nem kaptam levegőt, megint rámtört egy roham, mikor hívtál Tia épp az inhalátort kereste. De meghallottam a hangod és vége lett az egésznek – vallom be, azt amit nem akartam elmondani, mert ez az eset engem is halálra rémisztett. Nem akartam elhinni, hogy nincs szükségem gyógyszerre.
-         Ó – formálja butácska tekintettel a kis szócskát, miközben kikerekednek a szemei.
-         Ó bizony – mosolyodok el. - Még a tüdőm is reagál rád. A hangodra – döntöm a fejem a nyakába.
-         Ez ijesztő – suttogja a hátam simogatva.
-         Az – értek vele egyet. – Még sosem éreztem ilyet. Tudod hányszor fordult meg a fejemben, hogy elmenekülök? De abba meg belebetegednék.
-         Mi a fene történik velünk? – Kérdezi hosszú percek után, mire elnevetem magam. Mintha nem tudná…
-         Ezt hívják úgy, hogy szerelem – suttogom immár ismét a szemébe nézve.
-         És most mi lesz? – Néz rám tanácstalanul, amivel megint nevetésre ösztönöz.
-         Megpróbáljuk kihozni ebből az őrületből a legjobbat – csókolom szájon.
-         De hogy? – Pislog rám. Olyan elveszettnek tűnik, értetlennek, kiszolgáltatottnak, mint még soha.
-         Mondjuk első lépésben megvacsorázunk, másodikban pedig összebújunk és megnézünk valami filmet, de semmi romantikus szarság – figyelmeztetem, mire elmosolyodik.
-         Oké.


A napok gyorsan telnek, próbálok kettészakadni, de nem megy. Nappal Alex és Yv társaságát élvezem, éjszaka viszont Nikoval vagyok. Ő is egyensúlyozik, köztem és Leena közt, aki ha finoman akarok fogalmazni folyamatosan kihasználja, hogy áldásom adtam a barátságukra. Hol ezért hívja, hol azért, de ma…
Ma a kompromisszum jegyében közös program lesz. Az egész zenekar, na meg Katja, Leena, Alex, Yv és én.
-         Hogy a tökömbe vettél rá arra, hogy korizni menjek? – Néz rám Alex rosszallóan.
-         Én se tudok, semmi gáz – mosolygok rá, miközben már a csizmám húzom. Egyedül Yv nem aggódik emiatt a kis összeröffenés miatt. Talán, mert ő már ivott némi vodkát és elszívott egy spanglit is. Nekünk is kellett volna. De már mindegy. Mad dudál, mi pedig elindulunk lefelé. Valahogy nem lepődök meg azon, hogy Yv és az óriás majdnem a motorháztetőn állnak neki, egymás társaságát élvezni, de Alex szerencsére megállítja őket egy tapló beszólással.
-         Már tudom miért nem kedvel téged Niko – vigyorodik el Mad, miközben kezet ráz az ördögömmel.
-         Merre jár? – Nézek rá kérdőn, rosszat sejtve.
-         Leena ment érte, de amúgy is Aleksiéknél volt, gyerekezni. Ha nem tudnám, hogy nem pedofil... Bár te is elég fiatal vagy – gonoszkodik, mire vállon verem, de van egy sanda gyanúm arra, hogy nekem ez jobban fáj, mint neki.
A többiekre a pálya előtti parkolóban találunk rá. A hatalmas társaságban alig találom meg azt akit keresek. Csak a hangját hallom, közvetlenül mögülem.
- Annyira hiányoztál – fonódik két kar hátulról a derekam köré, miközben érzéki hangon a fülembe duruzsol. Az illata teljesen körbeleng, a térdeim pedig azonnal remegni kezdenek. Erőtlenül dőlök neki, olyan jó, hogy itt van, a testéből árad a meleg. Biztonságos a karjai közt lenni, de látni szeretném az arcát és végre érezni akarom a csókja ízét is, így addig mocorgok, míg a szoros bilincs meg nem lazul annyira, hogy szembefordulhassak vele. A szemei smaragdként csillognak, az ajkai édes mosolyra húzódnak.
- Még mindig szerelmes vagyok a mosolyodba – sóhajtok nagyot, hisz megint úgy érzem, hogy elég volt csak ránéznem ahhoz, hogy eufóriába essek, és szinte a testemen kívül lebegjek valami édes buborékban, amit ő hoz létre, mikor rámnéz vagy átölel.
- Csak a mosolyomba? – Néz rám huncutul, mire én is mosolyogni kezdek.
- A világ leggyönyörűbb szemeibe is – suttogom, miközben a nyaka köré fonom a karjaim.
- És még? – Hajol egészen közel az arcomhoz, már érzem az édes leheletét is, az orra hegye az enyémet súrolja, majd finoman végigcirógatja vele az állam és egy könnyed puszit nyom a halántékomra, miközben szorosabbra fonja a karjait a derekam köré. Megszűnik a tér, az idő, nem érdekel hányan várnak ránk, csak az, hogy csókoljon meg végre. Az ujjaim a hajába futtatom, miközben emlékeztetem magam arra, hogy levegőt nem ártana vennem.
- Azokba a mézédes ajkakba is, de már el is felejtettem, hogy csókolni jól tudsz-e – vigyorodom el, mire a homlokáig szalad a szemöldöke.
Hm… Igazad van. Túl rég volt, ideje felfrissítenem az emlékezetedet – bólint, aztán végre megkapom amit akarok. Az ajkai finoman játszanak az enyémekkel, majd óvatosan szétfeszíti a szám, hogy a nyelve is bekapcsolódhasson az édes évődésbe, miközben a testünk összetapad. Hosszan csókoljuk egymást, de sajnos az oxigénhiány miatt muszáj szétválnunk. Vigyorogva döntöm a fejem a mellkasára, mikor egy olyan jelenség kúszik a látóterembe, amitől megfeszül az egész testem.
Leena.
Olyan, mint egy igazi Istennő, egy végzet asszonya, egy… Nem is tudom mi. Gyönyörű, minden szem rászegeződik, ahogy az a sok piros és fekete keveredik rajta, olyan érzésem támad, mintha ő lenne a kárhozottak királynője. És ahogy Nikot mellé képzelem, belesajdul a szívem. Ők ketten, a fenségességükkel, a tartásukkal, a szépségükkel egyszerűen tökéletesek együtt.
Nekem meg kisebbségi komplexusom van, hisz kicsit sem csíptem ki magam, mára, ez a lány pedig ragyog.
Még magamban is fáj kimondani, de ők ketten igazáén összeillenek. Viszont Niko mégis valami furcsa megmagyarázhatatlan indíttatásból engem ölel magához és az én tincseimmel játszik.
-         Szia – lép mellénk Leena, miközben kedvesen mosolyog rám. Hát kisanyám, barátnők azok tuti nem leszünk, mert hiába minden látni a szemén, hogy ara fáj a foga, ami az enyém.
-         Hello – biccentek én is kedvesen, bár egy negyed kanál vízbe bele tudnám ölni.
-         Látom azonnal a hatalmad alá vonod – mosolyog tovább, de én érzem, hogy  ez nem elismerés, sokkal inkább szemrehányás.
-         Ahogy ő is engem – bólintok, mire Alex is mellénk keveredik. Még mindig fintorog, cseppet se tetszik neki a mai program, csak a kabátja belső zsebében lévő két kis laposüveg miatt, na meg az ígéretnek miszerint holnap reggel is palacsinta lesz a reggeli, hajlandó elviselni a hideget és a társaságot.
-         Mehetünk már végre? – Morog köszönés nélkül, mire Niko megforgatja a szemeit, az egyik kezét a farmerom zsebébe csúsztatja míg a másikban egy cigit szorongat.
-         Mindig ilyen faragtalan vagy? – hangzik fel Leena hangja a hátunk mögött.
-         Mindig ilyen hülye picsa vagy? – Mordul rá Alex, mire Nikoval összenézünk.
-         Érdekes délutánunk lesz – suttogja a fülembe, nekem meg muszáj egyetértenem vele.