A fejlécet Gina készítette, akinek ezúton is hatalmas köszönet :)

2013. augusztus 15., csütörtök

121. Balszerencsét hozol





„Minden igaz művész legalább négy ember: egy lángész, egy ostoba fajankó, egy szent és egy szerencsétlen börtöntöltelék drámai megtestesítője.”


-          Ne menj el – kap Sean azonnal a derekam után, amint ki akarok szállni a vízből, majd nevetve ránt vissza magához.
-          Készülnünk kell – kacagok, mikor a hajamba túr és megcsókol.
-          Nem érdekel – suttog a számba, miközben úgy bújik, akár egy gyerek. Napok óta ilyen. Édes, elbűvölő, olyan, minta mire számítottam tőle akkor, amikor hozzámentem. Velem van mindig, ha el kell mennie visz magával még a stúdióba is, mintha nem tudna nélkülem lélegezni sem. Tökéletes szimbiózisban élünk mióta se anyu, se Daisy nem vendégeskedik nálunk. Még arra is sikerült rávennem, hogy jöjjön ki velem az óceánhoz korán reggel, ha már közvetlen partszakasza van, pedig eddig szinte sosem akarta kitenni a lábát a házból, most viszont amint felkelt a simogatásomra és magához tért szinte azonnal rábólintott a dologra, mintha tudná, hogy ezzel az aprósággal tud a legboldogabbá tenni. Végre sikerült teljesen összecsiszolódnunk. Nikoval természetesen mozogtunk együtt, Seannal viszont sokszor útba voltunk a másiknak eddig, most viszont könnyedén segít ki a kádból, majd csavarja körém a törölközőt, hogy aztán magát is szárazra törölje, utána pedig köntösbe bújva vacsorázzunk a teraszon, semmiségekről csevegve, egymást etetve, mint a szerelmes tinik.
-          Hé szexi, mit szól a feleséged ahhoz, hogy bőrnaciban fogod ma riszálni magad a színpadon? – Nézek végig rajta, mikor a gardróbból előkeveredik, erre viszont egy olyan mosolyt kapok, amitől a gyomrom görcsbe rándul és úgy is marad.
-          És neked szivi mit szól a férjed ahhoz, hogy nyálcsorgatva fogod bámulni a bőrnaciba bújtatott seggem, egy szál fehérneműben? – Karolja át a derekam lazán, mire nevetni kezdek.
-          Nem féltékeny típus, megbocsátja – vonok vállat incselkedve.
-          Az én feleségem egy sárkány, de tudod imádja, ha bőrgatyában rohangálok, szóval azt hiszem nekem se lesz ebből otthon problémám – túr a hajamba, majd megcsókol úgy, hogy elkezdek azon gondolkodni, milyen lehet valakinek a karjaiba olvadni.
-          Szeretlek – suttogom.
-          Én is tündérke – kacsint rám, majd elenged, hogy felcsatolja az óráját. – De nagyon sokkal fogsz jönni, ha Andy nem válik be a dobok mögött – nevet fel, mire nagyot sóhajtok. Ettől kicsit én is tartok. Elvégre én ajánlottam Liam helyére, aki elvonóra ment és talán sosem tér vissza a bandába, mert Sean mellett túl nagy a kísértés, hogy tovább drogozzon, az viszont a házasságába, sőt talán az életébe is kerülhet. Valamiért mégis bízom Andyben, tudom, hogy kiváló zenész, hogy könnyen illeszkedik be bárhová, bár furcsa a nagyöregek közt egy huszonnyolc éves srác és csak remélni merem, hogy nem ijed meg a feladattól. Na nem mintha az én őrült Andym bármitől is megijedne.
-          Menni fog – húzom fel a farmerom cipzárját, aztán elkobozom Sean egyik trikóját, amiből nagyjából mindenem kiesik, de legalább kényelmes.
-          A firkászok majd jól kicikiznek, mert egymás cuccait hordjuk – nevet fel Sean, amint meglát. Rajta az én karkötőm van, én viszont csak mosolygok az egészen.
-          Még jó, hogy nem olvasunk újságot – húzom fel a csizmám, majd nekiállok bedobálni a cuccaim a táskámba.
-          Én szoktam – ránt vállat, miközben ő is nekiáll pakolni, csak jóval nagyobb pakkal készül, elvégre zuhanyoznia is kell koncert után és váltás ruha se árt. – Tele van velünk még mindig az összes lap – süllyeszt el egy törölközőt.
-          Szerintük jó útra térítettelek? – Húzom fel kérdőn az egyik szemöldököm, mire hangosan nevetni kezd.
-          Valami olyasmi – bólogat, mire én is felnevetek. Sean talán sosem volt a rossz úton. Ő pontosan azon halad mindig, amin haladnia kell. Nem mondom, hogy nem csinál baromságokat és a heroinfüggősége néha nem ijeszt meg mikor hajnalban nekem kell összekaparnom a fürdőszobapadlóról vagy kivakarni a saját hányásából, esetleg átölelni az izzadságtól nedves, remegő testét éjjel, mikor a szervezete úgy dönt jelzi, hogy abba kéne hagynia, mégis, ha nem ilyen lenne, talán nem szeretném.
Valahogy nem lepődök meg, hogy mikor utolérem a konyhapulton két-két csík kokain pihen. Nem kérdezek semmit, könnyedén szippantom fel a fehér port. Ha ő velem van még ettől se vagyok paranoiás. Ő megvéd, elűz minden szörnyet és ennyi a lényeg.


-          Nem vagy szívesen látott vendég a házamban – sziszeg Alex, mikor meglát a kapuban.
-          Kicsim – szól rá figyelmeztetően Jade, aztán megöleli Yvonnet, aki behúzza a csomagjait.
-          Segíteni jött – szúrja közbe, majd eltűnik az emeletre vezető hosszú lépcsősoron.
-          Segíteni mi? – Húzza fel Alex a sötét szemöldökét hitetlenkedve, de nem áll az ajtóból.
-          Talán tud – karolja át Jade fél kézzel a derekát.
-          Vagy csak tovább rontja az egészet. Nem kell nagyobb szarba keverni, mint ami már van – túr a hajába.
-          Gyere – int Jade kedvesen, mire Alex morogni kezd. Megértem, hogy nem vagyok a szíve csücske, hisz a maga módján már tudom, hogy szereti Liát. Van köztük valami, amire nem lehet magyarázatot találni. Nem szerelmesek egymásba, de nem is mondható, hogy a kapcsolatuk baráti lenne.
-          Miért jöttél vissza? – Támad nekem, amint becsukódik mögöttem az ajtó. Remegő kézzel tölt magának egy pohár whiskyt, majd rágyújt egy füves cigire, aminek a füstjét egyenesen az arcomba fújja. – Azt mondtad neki, hogy lelépsz, hogy véget vetsz ennek, hogy nem kínzod többet, mégis itt vagy – néz rám dühösen. – Menj vissza a jeges pokolba, ahonnan jöttél és hagyd őt békén – issza ki a kristálypohár tartalmát majd a falhoz csapja az egészet.
-          Alex – szisszen fel Jade, mintha érzékeltetni akarná vele, hogy túl messzire megy, a kis buzi viszont nem így gondolkodik.
-          Semmi Alex! Épp elég baja van már így is, nem kell még ez az önző fasz is a nyakára. Tűnj el innen – sziszeg.
-          Elég volt – csattant fel Jade, majd a pillantása ellágyul mikor Alex egész testében megremeg és olyan dühösen néz rá, hogy a lány helyében valószínűleg még én is megijednék.
-          Szeretem – bököm ki, az egyetlen érvet, ami mellettem szólhat. Tudom, hogy ebbe a vitába nem mehetek bele, ha nyerni akarok Alexet az én oldalamon kell tudnom és meg kell győznöm arról, hogy nem vagyok akkora patkány, mint amekkorának tart.
-          Ha szereted sosem mész el, nem bántod meg és nem vágod a fejéhez, hogy az ő hibája, hogy a ribancod elvetélt – kiabál rám, mire összerándulok. Igaza van… Még akkor is, ha ezt sosem ismerném el neki. – Sean karjába lökted, Seannal viszont egy rakás probléma jár – sötétül el a pillantása. olyan, mintha aggódna, mintha komolyan féltené Liát valamitől, amiről csak ő tud. És Jade… Mert egyértelmű, hogy az apró lány érti miért viselkedik ennyire elborultan a pasija, aki alapjáraton nem normális, mégis volt valami a tekintetében, ami cseppet sem tetszett.
-          Miről beszélsz? – Kérdeztem mélyen a kék szemekbe nézve, amik olyan hatalmasak voltak, mintha csak egy kisfiúhoz tartoztak volna. Talán, mert a tulajuk tényleg csak egy kisfiú volt minden szempontból. Elvégre alig ér a mellkasomig, képtelen felnőni és felnőttként viselkedni, nincs benne semmi ami férfivá tenné, csak egy öregedő gyerek, aki valószínűleg nem is akar ezen az állapoton változtatni.
-          Semmi közöd hozzá – vágja rá, majd egyszerűen hátat fordít. – Adok egy tanácsot te fasz. Húzz el, minél messzebbre, nem hiányzol még te is az életéből – sziszegi, akár egy kígyó, miközben hátra se fordul, egyszerűen a füstölgő cigivel és egy üveg whiskyvel a kezében felriszálja a seggét az emeletre és még csak arra se méltat, hogy kifejtse milyen problémák is járnak Seannal.
-          Ne nézz így. Gyűlöl és jogosan – suttogja Jade, hosszan bámulva Alex után.   
-          Ő dugta meg a nőt, akit én szeretek – csattanok fel, mert kezd elegem lenni abból, hogy mindenki rám fúj és engem utál.
-          Lia szívesen kefélt vele. Lehet, hogy van amit jobban tud, min te – villantja rám a szemeit, nekem meg a pillantásától is megremeg a testem. Belegondolni is rossz az egészbe….

Nem vagyok meglepve. Teltház van odakint, Andy ugrál folyamatosan és a karját lengeti, mint egy bespeedezett Duracell nyuszi. Valószínűleg ő se tiszta már. A többiek az alkoholtól és a fűtől kábultan hevernek a kényelmes bőrfotelben, csak Sean józan. Még, de már kész is a szurija, látom az arcán, hogy imádja, hogy ott van a szereleme a kezében. Nehezen talál vénát, szinte már lehetetlen is ez a küldetés, a lábaiba szúrta hetek óta a heroint, hogy pihentesse a karját, de most már ott sem talál semmit, így visszatért a kezéhez, azok viszont még nem teljesen gyógyultak. Mégis talál egy jót, a szeme felcsillan, a szája kicserepesedik, a keze megremeg.
Valóban a heroin az igaz szerelme. Könnyedén szúrja magába tűt, meg se rezzen, elmosolyodik mikor a vér a tűbe áramlik, elkeveredik az anyaggal, aztán belövi magába az egészet én pedig elmormolok egy csendes imát abban bízva, hogy nem ez az utolsó lövése.
Talán még az apámnál is jobban függ a cucctól, olyan arcot vág, mintha épp a mennybe menne. Ez az élete és ez lesz a halála is, ebben már biztos vagyok. A tagjai szépen lassan ellazulnak, a remegése megszűnik, száll, repül valahová ahová én nem mehetek utána.
-          Te is akarsz egyet? – Néz rám Max kérdőn.
-          Nem – csóválom meg a fejem, majd ráncba szalad a homlokom. – Te ugye… - kezdek bele, de már tudja mit akarok.
-          Belefutok párszor még mindig. Én is függök tőle és Sean mellett valljuk be lehetetlen lenne megállni, hogy néha-néha ne nyúljak vissza hozzá. Aki egyszer belezúg a heroinba kicsim, az sosem fog elszakadni tőle. Mattnek se megy, az anyád is beleszalad, ahogy Pam is és én is. Persze már sosem lesz olyan, mint az első. Nincs olyan extázis, de az emléke… – nyel nagyot, miközben elsötétül a pillantása. – Az emléke sosem fog megkopni és mindig kergetni fogjuk az első sárkányt, ami megjelent előttünk. – Amíg nem próbálod nem érted – ingatja a fejét. - De tudom, hogy parázól a hernyótól. Jól is teszed, életveszélyes szerelem alakulhat ki köztetek. De ha csak kicsit meg akarod tapasztalni, hogy milyen, akkor tudok egy módszer rá. Nem kell szúrni, bár úgy a legjobb, de sokaknál így is megteszi a magáét – kacsint rám. Tudom, hogy ő az-az ember, aki ha teljesen magánál lenne, soha de soha nem bátorítana arra, hogy próbáljam ki milyen, még ha nem is vénásan. De valami benne is munkálkodik. Az a Max van előttem, akivel gyerekként utaztam. Aki szintén a heroin kábulatában élt, aki két csík kokó nélkül az ágyból se volt hajlandó kimászni. Van valami veszett csillogás a szemében, mint akkor. Rémisztő.
-          Mit vettél be? – Nézek végig rajta, mire kivillantja a fogait, beletúr a zsebébe és felmutatja, mi az oka annak, hogy ilyen. - Oxiycontin – bólintok. Olyan, mint a heroin, de a Maxhez hasonlóaknak, jóval könnyebb hozzájutni hiába vényköteles fájdalomcsillapító. A metadon mellett gyerekként állandó jelenlévője volt a gyógyszeres szekrénynek, Matt úgy fogyasztotta turné idején, mint más a gumicukrot, hisz olyankor nem volt könnyű rendes droghoz jutni, ami megbízható embertől jött.
-          Nem lesz baj, csak kicsit lazulunk – ölel meg, mire mosolyogva bólogatok. Egy kis lazulás elvégre senkinek sem árt. A kokain is előkerül, ahogy a whisky készletet is feltölti pár asszisztens, így pedig már semmi gátolhatja meg azt, hogy mindenki elengedje magát, aki az öltözőben tartózkodik. Valahogy én sem tudok kimaradni ebből, talán, mert nem is akarok. Megint az édes tudatlanság sűrű felhőjében kötök ki, a paranoia valahogy messziről elkerül, ha Sean mellettem van, csak a kellemes érzés marad, a csodás zsibbadtság, a világ ahol minden vicces és ahol bármit szabad. Ilyen az ő élete és mikor az enyémmel egybefonódott valahogy én is jobban belecsöppentem az egészbe.

A hangfalakból dübörög a rock and roll, mindenki kiütve rázza magát a klubban, miközben Sean a színpadon riszálja magát. Cirkusz kell a népnek, hát itt megkapják. Csak Liát nem látom sehol, mintha a föld nyelte volna el, pedig tudom, hogy valahol itt kell lennie. Valahol a közelben van, érzem, tudom, nem bírom megmagyarázni, de a telepátia ennyi idő után is úgy működik köztünk, ahogy soha senki mással nem működött. Kilométerekről is képe lennék kiszúrni a jelenlétét, olyan kisugárzása van. Egyszerűen fejbe kólint, a szívem a torkomban dobol tőle, olyan sebesen, mintha épp egy maratont futottam volna le. Mi ez, ha nem színtiszta őszinte szerelem? Már csak attól is megőrülök, hogy tudom a közelemben van. Persze nem mindenki örül a jelenlétemnek, Alex úgy mérget, mint egy betolakodót szokás, meg se próbálja leplezni, hogy nem örül a képemnek és inkább osztozna az asztalon egy döglött csótánnyal, mint velem.
Mégse tudok vele foglalkozni, mert Lia hirtelen felbukkan a pultnál, a lélegzetem pedig elakad. Gyönyörű és mégis ijesztő. A szemei üvegesen csillognak, az egész lány csontsovány és sápadt, mégis olyan, mint maga a megtestesült álom. Nevet, mosolyog beszél egy ismeretlen fickónak, miközben el-eltéved a pillantása Sean felé. Az ujján lévő gyűrű megcsillog a reflektorfényben, a szívem pedig megint belehasad, hogy nem én húztam az apró karikát az ujjára, hogy nem rám mosolyog, miközben az én zeném hallgatja.
-          Hello kedveseim – csendül fel Sean hangja, mire az egész tömeg elhallgat. – Hoztam nektek ma egy kis újdonságot, mert nagyszerű közönség vagytok – nevet fel, mire a lányok egy emberként sikítanak fel, Lia meg csak mosolyog az egészen. – Mint tudjátok harmadszorra is elkeltem – emeli fel nevetve a kezét, hogy megmutassa neki is van egy ugyanolyan gyűrűje, mint annak a nőnek, akit szeretek. A féltékenység az ereim marja már megint, meg tudnám ölni puszta kézzel, amiért kérkedik is azzal, hogy a pultnál álló égi tünemény a felesége. – Az én kicsi gyönyörűségemnek íródott ez a dal – mosolyog tovább, miközben felvesz egy gitárt. – Hol vagy tündérem? – Kiáltja el magát, mire Liát valaki felrakja a pultra, ő pedig puszit dob Seannak, amibe úgy érzem beleőrülök. Ha Yv nem fogná meg a csuklóm valószínűleg törni zúzni kezdenék, de időben lenyugtat. Hidegvér… Igen, hidegvér kell ide. Nem lesz könnyű. Tudtam, előre megmondta mindenki, mégis fáj és a szívem meghasad, ahogy látom őket. – Tudjátok, hogy az a dögös bige ott a pult tetején, a nejem, aki képes esőt csinálni, ha szárazság van itt bent? – Bök a mellkasára, mire lehunyom a szemem. Szereti… Nincs jogom belerondítani ebbe, még akkor se ha én is szeretem, jobban, mint az életem. Egyetlen csókjáért képes lennék odaadni neki az összes eddigi évem, egyetlen mosolyáért pedig a hátralevőket is.  De ez már semmit sem kéne, hogy számítson. Nem szabadna, hogy fontos legyen. Ő már nem így érez irántam, már nem én vagyok az igazi, nem én jelentem a szerelmet a számára.
-          Fejezd be – csíp bele Yvonne a karomba, mire zavartan nézek rá.
-          Ezt most miért? – Dörzsölgetem a bőröm, ugyanis cseppet sem finomkodik. Talán az irántam érzett dühét próbálja így levezetni, de nem lehet dühösebb, mint én saját magamra.
-          Tudom mi jár a fejedben és nem mész vissza Helsinkibe. Ismerem, jobban, mint bárki más, szóval elég legyen. Szedd össze magad – pirít rám, mire mély levegőt veszek. Igaza van. Meg kell próbálnom, még akkor is, ha vissza fog utasítani százszor is. Amíg egy szikrányi esély van arra, hogy érez még irántam valamit.
-          Arra még nem gondoltál Yv, hogy talán jobb lenne Liának, ha visszavinnéd oda ahonnan hoztad? – Néz rám Alex gyűlölködve, miközben egy üveg pezsgőt kortyolgat és Jade szomját simogatja.
-          Alex – szól rá a mennyasszonya, de őt cseppet sem érdekli az egész.
-          Tönkretette az egész életét, ha szeretjük Liát, miért akarjuk újra megkockáztatni, hogy megint összetörje ez a faszfej a szívét? – Néz végig az engem támogatókon kérdőn.
-          Sose bántanám többet. Szeretem – jelentem ki határozottan a szemébe nézve. – Tudom, hogy elszúrtam, de ő az életem.
-          Elég érdekesen mutattad ki eddig – sziszegi vontatottan.
-          Seannal látnád inkább? – Kérdezi Yvonne, mire a kertitörpe elkomorul.
-          A te lelkeden fog száradni, ha ez az egész rosszul sül el megint – jelenti ki Alex, majd feláll, becélozza Liát és vissza se néz többé az asztalunk felé.


-          Annyira szeretlek – ugrok Sean nyakába, mikor lejön a színpadról, ő pedig olyan szenvedélyesen csókol szájon, hogy legszívesebben berángatnám az öltözőbe, annak ellenére is, hogy ezen a napon ez lenne már a sokadik együttlétünk. Nem tudom megunni, figyelmes, odaadó és csodálatos mindig, ha éppen nincs annyira rápörögve a drogra, hogy másra nem tud koncentrálni.
-          Én is tündérke, én is – dönti a homlokát az enyémnek és úgy néz a szemembe. A szürke szemekből áradó nyugalom átragad rám is, beszív megint a saját kis világába, ahol minden csendes, hiába üvölt a hangfalakból a zene, egy helyre, ahol ketten vagyunk, ahol béke van és ahol senki nem bánthat minket. Miután lezuhanyozik, átöltözik és letudja a kötelező köreit kézen fog, hogy kimenjünk mi is bulizni, arra viszont semelyikünk sem számít, hogy egy rég látott emberbe botlunk bele. A tüdőmben reked a szufla ahogy végignézek a fekete farember és tornacsukába bújtatott hosszú lábakon, a keskeny csípőn, majd felnézek az arcába, ami most is fehér, makulátlan és gyönyörű, a haját pedig betűrte a fekete sapka alá, annak ellenére is, hogy idebent negyven fok van. Lazán dől a falnak, miközben azokkal a hihetetlenül zöld szemeivel minket néz. Olyan, mint egy kígyó, nekem pedig remegni kezd a térdem. Nem teheti ezt velem, nem és nem. A testem úgy reagál rá, mint legelőször, a szívem a torkomba kúszik és nehezen veszem a levegőt is, miközben a tenyerem izzadni kezd, Sean viszont finoman cirógatja a csuklóm belső felét, hogy lenyugtasson.
-          Hello – köszön, magabiztosan és még egy mosolyt is megereszt én pedig szívem szerint orrbavágnám, amiért visszajött.
-          Mit keresel itt? – támadok neki, ugyanis a régi érzéseim azonnal a felszínre törnek. Nem csak a szerelem, a gyűlölelt is, ennyire heves érzelmekkel pedig nem tudok megbirkózni. Túl váratlan az egész.
-          Yvonnet kísértem vissza és Brandonnak is kellek – von vállat. – Hogy vagytok? – Kérdezi higgadtan és kedvesen, mire sírva tudnék toporzékolni. Hogy lehet ennyire nyugodt, mikor én… Én megint nem tudok uralkodni magamon.
-          Azt mondtad, hogy békén hagysz. Megesküdtél – sziszegem dühösen. Semmi mást nem akarok csak, hogy tűnjön el és ne kavarja fel az egész életem újra.
-          Tündérke – csitít Sean, miközben átöleli a derekam, hogy véletlenül se ugorjak neki Niko torkának. – Köszönjük jól, remélem tetszett a koncert – mosolyog gond nélkül arra a férfire, akibe tudja, hogy szerelmes vagyok még most is, annak ellenére is, hogy ő férjem.
-          Mint mondtam nem miattad jöttem – néz Niko a szemembe, majd elmosolyodik, de ebbe a mosolyba semmi őszinte nincs. – Furán jött volna ki, ha nem jövök ide köszönni – néz rám, én meg azt kívánom, hogy bár soha többé ne tette volna be a városba a lábát. – A koncert pedig jó volt, gratulálok – nyújt kezet Seannak, aki el is fogadja, én pedig szédülni kezdek. Nem értem miért van itt, hogy miért ilyen kedves Seannal, hogy a férjem miért viselkedik így. Mintha kirántották volna megint a lábam alól a talajt és ez cseppet sem tetszik.
-          Majd még biztos találkozunk. Jó mulatást – mosolyog Sean rendíthetetlenül, miközben finoman tolni kezd a pult elé, én viszont csak bámulok a zöld szemekbe, hátha elárulják nekem, hogy a gazdájuk miért tért vissza, miért kínoz még most is és én miért szeretem és gyűlölöm egyszerre. – Gyere – súgja a fülembe halkan, majd egy pohár whiskyt nyom a kezembe, amit azonnal lehúzok. Alexék asztalánál ott ül Yv, aki még csak ide se jött köszönni, viszont valahogy rávette Nikot, hogy idejöjjön. Elárult a legjobb barátnőm pusztán azért, mert hozzámentem valakihez, aki neki nem tetszik. Remek… Kezdem azt hinni, hogy meg fogok őrülni, megint megfordult körülöttem az egész világ és ehhez nem kellett több, minthogy a macskaszemű finn szívrabló besétáljon megint az életemben. Épp nagy kortyokban nyelem az italom, mikor valaki meglök és a pohár tartalma rámborul. Morcosan nézek egy kigyúrt pasasra, aki a merényletet elkövette ellenem, de úgy tesz mintha ott se lennék. Sean könnyedén teszi a férfi vállára a tenyerét.
-          Bocsánatot kérni ki fog? – Kérdezi mosolyogva, mintha csak a fiával beszélne.
-          Szedd le rólam a kezed haver – sziszegi a férfi.
-          Meglökted a hölgyet, illik elnézést kérni –oktatja ki, mire a rosszarcú pasas végignéz rajtam majd elvigyorodik.
-          Hölgy? Inkább csak egy ribanc – röhög fel, mire Sean feláll a székről.
-          A feleségemről beszélsz haver – löki meg, mire közéjük állok.
-          Hagyd, nem történt semmi – csitítom Seant, de látom a szemén, hogy eleget ivott és szívott ahhoz, hogy az agya kellően eldurranjon.
-          Álljatok le még most – lép a pult mellé Dawn, a régi főnököm figyelmeztetően, de az idegen pasi, már orrba is vágja Seant, miután engem ellökött mellőle a férjem pedig nem marad adósa. Mire bárki is észbe kaphatna már előkerül egy kés is a fickó zsebéből, de szerencsére senki nem sérül meg, hiába ütik egymást úgy, mintha az életük múlna azon, hogy ki juttatja a másikat nagyobb monoklihoz. Az egyik biztonsági átdob a pult biztonságos részére ugyanis fél perc se kell ahhoz, hogy a részeg csőcselék tömegverekedést produkáljanak és elkezdjék szétverni az egész klubot, ami addig tart míg ki nem érnek a rendőrök. Nem egy ember veszi fel a nyúlcipőt, amint megjelennek, majd szépen lassan több ember bilincsbeverése után eljutnak hozzánk is, de Sean és az izomagyú fickó nem akarják továbbra sem abbahagyni a verekedést, míg szét nem szedik őket, a kés miatt pedig azonnal megmotozzák mindkettejüket. Sean zsebében ott lapul egy tasak kokain, amit már késő lenne eldobni. Sokkosan bámulom, hogy hogyan húzzák hátra a kezeit, majd bilincselik meg és viszik el miközben felsorolják, hogy mik a jogai. Az egészből csak annyit fogok fel, hogy egy apró lökés és bunkóskodás miatt lecsukják. Megszegte a próbaidőt, ebből pedig lehetetlen lesz kimosni.
-          Lia, hívd az ügyvédem – tagolja, mire rémülten bólogatni kezdek és remegő kezekkel nyúlok a táskámért. – Nyugodj meg kicsim nem lesz semmi baj – csitít, miközben én a kocsiig kísérem aztán az egyik zsaruból azt is kiszedem, hogy hova viszik be, mire pedig kettőt pisloghatnék szirénázva hajtanak el vele, Alex pedig felszakadt szemöldökkel de mellettem terem és átölel, miközben nézem a távolodó autót és azt se tudom mihez kezdjek.  

-          Mi a fene történt? – Követem Yvet, mert az asztalunktól szinte semmit nem lehetett látni, csak annyit, hogy mindenki verekszik mindenkivel és egy srácnak még Alexel is sikerült összeakadni, ő viszont a mosdóból jött és elhaladt a balhé mellett, amit szerencsére épségben megúszott.
-          Sean összeverekedett valakivel, a rendőrök drogot találtak nála és elvitték – fogja meg a kezem, majd a kijárat felé kezd húzni, arra amerre a kertitörpe is eltűnt. Lia remegő kezekkel ül az egyik padon és sír, miközben cigizik, Alex pedig valakivel telefonon kiabál.
-          Hé, jól vagy? – Lépek Lia mellé, aki csak mered maga elé, de nem szól egy szót se. A könnyek némán potyognak a szeméből.
-          Oké, indulunk – kapja el Alex a kezét, majd egy taxiba tuszkolja és eltűnnek. Yvonne nem teketóriázik, azonnal ő is fog egy autót és indulunk is utánuk. A legközelebbi rendőrőrsön kötünk ki, Lia egy öltönyös pasassal beszél, minden bizonnyal Sean ügyvédjével, aki aprókat bólint, majd eltűnik, ő pedig leroskad egy székre és megint sírni kezd.
-          Hozzak valamit? – Lépekk mellé, mert nem igazán tudom, hogy mit is kérdezzek. Fogalmam sincs miért van ennyire kiborulva. Sean maximum kap egy kis ejnye bejnyét és ennyi.
-          Húzz el – mered rám villámokat szóró, kivörösödött szemekkel.
-          Nem lesz semmi baj – ülök mellé nagyot sóhajtva, mert a fél karom adnám azért, ha segíthetnék és a támasza lehetnék.
-          Nem lesz semmi baj? – Emelkedik két oktávot a hangszíne. – Megszegte a próbaidejét, le fogják csukni a franc se tudja mennyi időre. Börtönbe viszik – kiabál hisztérikusan, mire ledöbbenek. Nem tudtam, hogy ennyire súlyos a helyzet, így viszont legalább értem miért remeg és sír. Nem bírom türtőztetni magam, könnyedén átölelem a vállát, a gyomrom pedig beleremeg ebbe az apró ártatlan érintésbe. Zokogva dől a mellkasomra, én meg simogatom a hátát. Órákon át ülünk a kemény székeken, míg az ügyvéd elő nem kerül. Lia azonnal felpattan és kérdezgetni kezdi, én pedig elszomorodom. Szerelmes belé, annak kell lennie, máskülönben nem aggódna így és nem borulna ki ennyire.
-          Látni akarom – kiabál, mire Alex mellette terem és csitítani kezdi, de nem megy sokra.
-          Hagyd abba, mert te sem vagy tiszta és téged is simán becsukhatnak – suttogja neki, én pedig csak most fogom fel, hogy ő is be van állva, mint a gerely ennek ellenére bejött vele a rendőrségre önként és dalolva, vállalva a kockázatot, hogy ellene is eljárást indítanak.
-          Nem érdekel – kiabál magából kikelve. – Látni akarom Seant. Magának meg azért fizetünk, hogy hozza ki a cellából – néz mérgesen az ügyvédre.
-          Nem fogják elengedni – feleli a férfi higgadtan, mintha már hozzá lenne szokva az ilyen kitörésekhez. – A bíróság fog dönteni róla, de minden bizonnyal nem kap több esélyt és nem tud alkut kötni. Túl sokszor játszottuk el, hogy bevállalja a rehabilitációt, a mostani drogteszten pedig Sean elmondása szerint is meg fog bukni. Sajnálom, de egyenlőre nem tehetek semmit. A verekedés miatt nem kerül bajba, de a kábítószerrel való visszaélés vádja áll – csóválja a fejét.
-          Ki kell hoznia. Ha nem kap heroint, ki fogja nyírni magát – roskad magába még jobban, miközben a remegő alsó ajkát harapdálja.
-          Óvadék? – Dobja fel  Alex az ötletet kábán, miközben Liát próbálja nyugtatni, akit Yvonne karol át, hogy egyáltalán meg tudjon állni a saját lábán.
-          Már kérvényeztem, de minden bizonnyal vissza fogják utasítani – sóhajt nagyot a férfi.
-          Látni akarom – jelenti ki Lia ellentmondást nem tűrően. Olyan elveszettnek tűnik és mégis olyan gyönyörű, nekem pedig beleszakad a szívem, hogy ilyen állapotban kell látnom.
-          Megpróbálok mindent – bólint az ügyvéd, aztán eltűnik, majd pár perc múlva int, hogy Lia menjen oda hozzá.
-          Az egész a te hibád – néz a szemembe dühösen, mire zavartan nézek rá. – Mióta megismertelek csak bajt hozol a fejemre. Tűnj el a pokolba innen – sziszegi.