A fejlécet Gina készítette, akinek ezúton is hatalmas köszönet :)

2014. február 1., szombat

136. Egyszer volt…





„A legjobb szerelem olyan, mint egy fölébredt lélek, ami lehetővé teszi, hogy még többet elérjünk: az égő vágyakat a szívünkben és a békét a gondolatainkban.”


Tudtam, hogy rossz folyosóra tévedek, de, hogy ennyire rosszra arra nem számítottam. Ösztönösen simítom, a tenyerem a hasamra mikor meglátom Leenat. Az a nő teljesen zakkant, ráadásul úgy méreget, mintha a vesémig akarna látni. Már így is látszik, hogy Nikoval kisbabánk lesz, hiába próbáltuk titkolni, de ha esetleg nem is venné észre a kézmozdulatom elárul.
-          Szóval igaz – mordul rám, miközben lassan közelebb lépked. A cipője sarka vészjóslóan koppan a kövön, én meg úgy érzem, hogy jobb ha hátrálok. – Niko felcsinált – siklik a pillantása le a hasamra. Talán a magam, talán a baba nyugtatására de simogatni kezdem az apró domborulatot, miközben a szemébe nézek. Nem félek tőle, inkább attól tartok, hogy a gyerekünknek próbál meg ártani, de azt biztos, hogy nem fogom hagyni.
-          Ha így akarsz fogalmazni, rendben – fintorodom el, majd hirtelen győzelemittasan elmosolyodom, mikor rájövök, hogy az aduászom, amivel a legnagyobb fájdalmat okozhatom neki, itt növekszik a testemben, ott lapul a tenyerem alatt. – Gyerekünk lesz. Amit te nem adtál meg neki, azt én pár hónapon belül meg fogom adni. Majd kiugrott a bőréből mikor megtudta, hogy apa lesz, de gondolom sejted, hisz biztos neked is sokszor mondta, hogy mennyire szeretne egy kisbabát – húzom ki magam, de talán nem volt túl jó ötlet a kis monológom, mert úgy néz ki elveszti az eszét, a szemeiből legalábbis semmi más nem sugárzik csak elmebaj. Mintha bármire képes lenne.
-          Nem is biztos, hogy az ő gyereke – vigyorog rám, én pedig nem tudom befogni a szám, mert még a feltételezés is sért.
-          Ne keverj össze magaddal. Én őt sosem csaltam meg és soha nem szülnék másnak gyereket csak neki – vágom a képébe, mire egyre közelebb ér hozzám, én meg a falnak szorulok. Ez egy koncert helyszíne nem? Hol a fenében vannak a folyosóról az emberek pont most mikor jól jönne némi segítség? Ilyen az én formám. Mikor egy elmebeteg ribanccal találom magam szembe, akkor maradok egyedül, akkor nincs sehol egy biztonsági őr vagy road. Remek…
-          A mi gyerekünk miattad halt meg – lép elém szorosan, a mentolos leheletét az arcomon érzem ahogy a vattacukorszag is megcsapja az orrom, amitől egy fél percre felkavarodik a gyomrom. Ez a két illat minden csak nem kellemes elegy számomra, főleg most, hogy még mindig elég érzékeny vagyok a szagokra. Le kell hunyom egy másodpercre a szeme, hogy ne hányjam le Leenat, de amint sikerül úrrá lenni az émelygésen ismét a szemébe nézek.
-          Az a kicsi miattad halt meg, mert képtelen voltál lemondani a kábítószerről és a piáról, azért a férfiért, akit állítólag még most is szeretsz  és azért a babáért, aki lehetséges, hogy tőle volt – sziszegem, mire a hosszú ujjai a nyakam köré fonódnak.
-          Fogd be te ribanc – kiabál rám. – Ha én nem adhattam neki gyereket hát te sem fogsz – fenyeget meg nyíltan és közben úgy vigyorog, mint egy elmeháborodott.
-          Nem tehetsz ellene semmit – lököm le a kezét a nyakamról, majd megpróbálok elmenni, de nem hagyja,  visszaránt és megint a nyakamra fűzi az ujjait.
-          Ebben ne legyél biztos, elvégre balesetek bármikor előfordulhatnak, se te, se a kis fattyad nem fogtok életben maradni, ha nem takarodsz el Niko közeléből. Ő még mindig engem szeret és könnyedén elsöpörlek az útból a kölyköddel együtt vagy ha kell én magam intézem el mind a kettőtöket – sziszeg.
-          Ahhoz nekem is lesz egy-két szavam – csendül fel az a jellegzetes mély hang a folyosóról, de most nem bársonyos és simogató, mint ahogy általában lenni szokott, sokkal inkább ingerült és indulatos annak ellenére, hogy Niko nem kiabál. – Most azonnal ereszd el Leena – lépked közelebb hozzánk Mikával az oldalán, a beteg ribanc, pedig azonnal elenged és eláll az utamból, mintha parancsot teljesítene, amit nem lehet megkérdőjelezni. Nem tétovázom, azonnal elfogadom a szeretett férfi felém nyújtott kezét, aki, amint összeér a bőrünk azonnal a háta mögé húz, mintha attól félne, hogy Leena beváltja a fenyegetéseit. – Jól vagy? – Fogja Niko a két meleg tenyere közé az arcom. A gyönyörű zöld szemekben annyi gyengédség és féltés lapul, hogy a hormonjaim teljesen megbolondulnak tőle. Szívem szerint egyszerre sírnék és ugranék az ölébe, hogy addig csókoljam, amíg meg nem halunk, ez az érzés pedig csak felerősödik bennem, mikor a hasamra simítja a tenyerét egy olyan mosoly kíséretében, amitől megremegnek a térdeim. Szerencsére nem sírom el magam és nem is mutatom ki túl hevesen, hogy mit érzek iránta, helyette csak bólogatok, mire egy puszit nyom a számra.
-          Minden oké – suttogom.
-          Akkor jó, most menj el Mikával az öltözőbe és ne csatangolj el a fiúk mellől, addig én beszélek Leenaval – tűri az egyik tincsem a fülem mögé.
-          De… - kezdek akadékoskodni, mert nem akarom, hogy kettesben maradjon ezzel a bolonddal.
-          Menj – szól rám határozottan, mire Mika átöleli a vállam és húzni kezd. – Mindkét szemed rajta legyen – szól rá a barátjára, aki mosolyogva bólint egyet, aztán elhagyjuk a kihalt folyosót, majd faggatni kezd, hogy jól vagyok-e és, hogy egyáltalán mi történt.

Amint biztonságban tudom Liát feltámad bennem a gyilkos ösztön, hisz Leena nem csak, hogy hozzányúlt életem szerelmemhez, hanem meg is fenyegette, ráadásul nem csak őt, hanem a gyerekemet is. Kell pár mély levegővétel ahhoz, hogy ne tépjem le rögtön a fejét, de sikerül némi önuralmat gyakorolnom. Lassan fordulok felé, de amint meglátom, elgurul a gyógyszerem. Hát ennyit arról, hogy nyugodt maradok. Két lépéssel szelem át a köztünk lévő távolságot, majd a nyakánál fogva a falhoz kenem csak, hogy érezze milyen…
-          Mégis mit képzeltél? – Ordítom az arcába, mert képtelen vagyok elviselni a tudatot, hogy valaki ártani akar a nőnek, akit szeretek és aki a gyerekemet hordja a szíve alatt. Túl sok szaron mentünk át Liával ahhoz, hogy bárkinek is hagyjam, hogy belerondítson a boldogságunkba akár egy másodpercre is.
-          Ez fáj – nyöszörög, de cseppet sem tud érdekelni.
-          idefigyelj te gonosz kis kígyó – hajolok fölé, hogy tudja véresen komoly lesz minden egyes szó, amit kiejtek a számon. – Ha még egyszer csak Lia közelébe mész én kicsinállak. Soha többé ne merj egyetlen ujjal se hozzányúlni. Se hozzá, se a gyerekemhez – mennydörgöm.
-          De hát… - kezd magyarázkodni, én viszont egy szavára sem vagyok kíváncsi.
-          Fogd be – üvöltök rá. – Nagyon jól figyelj arra, amit mondok. Ha Liának csak egy haja szála is meggörbül, csak egyetlen egy Leena, tudni fogom, hogy te voltál és akkor véged van. Ha pedig a gyerekünk közelébe mész egyszer is, nem érdekel, hogy aközben próbálkozol, míg Lia pocakjában van vagy azután, hogy megszületett  el foglak ásni élve a kert végébe megértetted? – Nézek a szemébe.
-          Igen – nyög fel, a szemeiben pedig látom, hogy retteg.
-          Nagyon helyes – bólintok, majd eleresztem és elindulok, hogy megkeressem a lányt akit szeretek és tényleg megbizonyosodjak arról, hogy semelyiküknek nem esett bántódása.
-          Én szeretlek – zokog fel Lenna, mire megállok és hátrapillantok rá. Térdre borulva sír és dörzsölgeti a nyakát.
-          Szánalmas vagy és ha tudni akarod, hogy mit érzek irántad akkor elmesélem szívesen, hogy undorodom tőled. Nézd meg mi lett belőled – sziszegem. - Takarodj innen Leena és ne kerülj soha többé a szemem elé, mert hánynom kell tőled – fordítok neki ismét hátat.
-          De interjút kell csinálnom veletek is – szól utánam.
-          Felejtsd el, a száz méteres közelünkbe se jöhetsz – vágom rá egyre távolabb kerülve tőle.  Az öltözőbe belépve Lia azonnal felpattan és a nyakamba ugrik én pedig szorosan ölelem magamhoz, miközben elvigyorodom, mert érzem, hogy a hasa a hasamnak nyomódik. Most még nem kell eltartanom magamtól és könnyedén emelem fel, de pár hónap és ez a művelet kivitelezhetetlen lesz, legalábbis szemből biztos nem fogom tudni cipelni és a hátamra se ugorhat fel egy darabig, mert túl nagy lesz hozzá a pocakja.
-          Aggódtam érted – súgja a fülembe, mire a combjai alá nyúlok, mert érzem, hogy eléggé felzaklatta Leena fenyegetőzése és a kanapéig viszem, ahol az ölembe ültetem és a hátát simogatom, hogy megnyugodjon. Úgy kapaszkodik a nyakamba akár egy gyerek ez pedig megmosolyogtat, hisz nemsokára a kisfiúnk vagy a kislányunk ugyanígy fog csüngeni rajtam, legalábbis nagyon remélem, hogy így lesz.
-          Nyugi dagi, senki nem árthat nekünk – puszilom meg a nyakát, miközben a többiek kedvesen mosolyognak ránk.  


Nem bízom Leenaban, valahogy állandóan felbukkan és mindig újra azt próbálja bizonygatni, hogy Niko és közte van valami még mindig. Persze tudom, hogy nem igaz, mégis kikészít, hogy nem száll le rólunk. Nem tudom mit mondott neki Niko, de nagyon remélem, hogy végre felfogja az a dög, hogy már esélye sincs közénk állni.
-          Alig várom, hogy lelépjünk –súgom Niko fülébe, aki csak mosolyog.
-          Hogy találkozhass Alexel mi? – Cukkol, de már közel sem olyan féltékeny, mint volt.
-          Pontosan – vigyorgok rá. A szemei egy pillanatra elködösülnek, de végül mégis elmosolyodik.
-          Ebből most nem eszel. A feleségem vagy, már nem érdekel ha beszélsz vele telefonon vagy hirtelen beállít hozzánk, mert látni akar. Maximum téged elvisz én meg a babával becsajozok. Úgyis dagadt disznó leszel édesem, lehet, hogy még neki se fogsz kelleni, nemhogy nekem  – kuncog fel halkan.
-          Aham, azt hiszed, hogy a gyereket nálad hagyom? – Húzom fel kérdőn a szemöldököm. Tetszik ez a kis évődés, aminek persze semmi értelme nincs, de így legalább mindig megbizonyosodhatom arról, hogy visszakaptam a férfit, akihez hozzámentem.
-          Még jó, hogy a gyerek nálam marad. Te oda mész ahová akarsz asszony, de Aira játszópajtása nem megy veled – hajtja az arcát a nyakamba.
-          Egy rántottát nem bírsz megcsinálni, róla se tudnál gondoskodni – csóválom a fejem.
-          Hé, az, hogy egyszer odaégettem a tojást, nem jelent semmit. És amúgy is mire odáig eljutunk, hogy rántottát egyen, profi szakács leszek – húzza fel az orrát.
-          És nekem is főznél? – Túrok a hajába, mire elneveti magát.
-          Így is nagy a hasad – piszkál tovább, de nem veszem fel ezeket a hülyeségeit.
-          Este mégis úgy vetetted rám magad, mint egy kiéhezett vadállat – súgom a fülébe visszaemlékezve, hogy mit is műveltünk. Mielőtt még bármit is mondhatna kiszállok az öléből és Aleksi mellé lépek, aki épp Airával foglalkozik. Totálisan elolvadok a kiscsajtól már megint, főleg most, hogy én is egyre közelebb kerülök ahhoz, hogy megszülessen a babánk.  Persze félek is, főleg, mert fogalmam sincs, hogy fogjuk összeegyeztetni a családalapítást a turnéval, de nincs sok választásunk. Katjáék is megoldják, mi is meg fogjuk.
-          Minden rendben? - Néz rám Aleksi kérdőn, mire aprót bólintok. – Ne foglalkozz Leenaval, sosem volt beszámítható és most irigy na meg féltékeny, amiért Niko boldog valaki mással. Nem sikerült tönkre tennie és ez zavarja, mert egy önző rohadék – suttog, mire aprót bólintok.
-          Tudom, de lekophatna már igazán rólunk – sóhajtok fel.
-          Te csak a babával törődj, Niko majd őt elintézi – kacsint rám, én meg nem igazán értem, hogy mit akar ez jelenteni, de nincs is időm gondolkodni a dolgon, mert a srácoknak ideje színpadra vonulniuk. Büszkén figyelem őket, Yvvel karöltve, miközben Katja próbálja Airát rávenni arra, hogy hagyja a fülén a fülvédőjét, de a kiscsaj totálisan be van zsongva már megint attól, hogy az apukája színpadon van és két szám közt néha vág neki egy grimaszt. Niko és Mad pillantása szintén sokszor siklik felénk, ez pedig jó érzéssel tölt el. Tudom, hogy figyel, hogy miattam áll ott és a babáért. A fenyegetés bevált, végre megint azt csinálja amit szeret és aminél jobban talán semmihez sem ért. Ideje volt rájönnie, hogy még mindig jó és még mindig ugyanúgy szeretik, mint régen.
-          Mutatok nektek valamit oké? – Kiabál a mikrofonba, mire nagy levegőt veszek. Még mindig nem vagyok biztos abban, hogy jó ötlet-e pont most megmondani, hogy apa lesz. Oké lelépünk Finnországból már kora hajnalban, hogy bejárjuk a fél világot a lemezzel, de mégis… Még nem látszik annyira, hogy valaki lakik odabent a hasamban. Azt viszont megértem, hogy a saját hazájában akarja közölni a hírt először. A kép a kivetítőn felvillan, többek értetlenül pislognak, nem értik mit is akar ábrázolni az a szürke paca, de elég sokan sikításban törnek ki. Ők tudják, hogy az a paca a mi babánk… - Igen, az én gyönyörű feleségem kisbabát vár – vigyorog felém, mire én is elmosolyodok. Semmi kétségem, hogy már most rajong a kicsiért, legalább ugyanannyira, mint értem. Kezdhetek félni, hogy agyon fogja kényeztetni…
-          Jézusom – fogja be Yv a fülét, mikor kitör a tapsvihar. Mindenki egyszerre kurjongat, aminek persze a negyedét se lehet érteni, de azt hiszem a többség örül nekünk. Néhány csalódott arcot is felfedezek persze, akik bíztak benne, hogy talán egyszer megkaparinthatják a férjem, mégis azt hiszem már nagyjából mindenki elfogadta Helsinkiben, hogy a világsztárjuk elkelt és egy hozzám hasonló csitri kaparintotta meg a szívét. Kicsit mintha az évek alatt engem is befogadtak volna. Az újságok már nem számító dögként írnak rólam, hanem aként a lányként, aki visszaadta Niko hitét. Mos már én is ténylegesen itthon vagyok.


-          Óvatosan – nevetek fel mikor Alex  Liát felkapva a levegőben kezdi pörgetni. Sikerült elfogadnom valamennyire a köztük lévő köteléket, így már nem zavar ez a szeretetroham, de a gyereket féltem.
-          Vigyázok rá – forgatja meg Alex a hatalmas szemeit, majd velem is lepacsizik, de csak azért, hogy utána megint a feleségem ölelgethesse hosszú perceken át, miközben suttog valamit a fülébe.
-          Én rosszabbra számítottam – vigyorog Jade mellettem, mire elhúzom a szám. igen, Alexből azt is kinéztem volna, hogy megcsókolja, annak viszont tuti egy betört orr lett volna a jutalma. – Teljesen be van zsongva napok óta, amiért az amerikai turnét veletek csináljuk végig – kuncog halkan.
-          Nem csak ő – sóhajtok fel. Liát is alig lehetett lelőni, de nem csak Alex miatt… A másik jómadár is felbukkan. Látszólag kissé megviselt az újabb rehabnak köszönhetően, de valami furcsa fény gyullad a szemében, amikor meglátja Liát. Kissé feszült leszek a jelenlététől, még akkor is, ha tudom semmi okom nincs aggódni. Lia engedélykérően pislant rám, de úgyis tudom, hogy azt fogja tenni, amit a szíve diktál. Nem lepődök meg, hogy miután elhúzom a szám, Seanhoz lép és a nyakába ugrik. Kicsit fáj, de ez van… Sok mindent sikerült elfogadnom az évek alatt, de azt még most se sikerült teljesen, hogy a volt férje továbbra is az egyik legfőbb bizalmasa, annak ellenére is, hogy bántotta. Idegesít a köztük lévő viszony, hogy minden ellenére Lia hívja, sőt évente kétszer minimum, de találkoznak is. Arra is ő vette rá, hogy próbáljon meg újra megszabadulni a herointól. A legfurcsább, hogy úgy tűnik sikerül is neki. Legalábbis az elmondása szerint még soha nem volt ennyi ideig tiszta. Meg is látszik rajta. Eléggé leharcolt, de nem tudom sajnálni. Majdnem azt a lányt is belerángatta a dologba, akit szeretek. Talán ha nem veszíti el a fejét, miután bántották most ugyanúgy nézne ki, ahogy Sean. Bele se akarok gondolni, hogy hogyan is végződhetett volna. Az azért biztos, hogy most nem lenne egy gyűrű az ujjunkon és nem hordaná a gyerekem a szíve alatt. Nem lennénk boldogok, se én, se ő, állandó kín lenne az, hogy létezünk. Nem ilyen boldogságban vergődnénk.
-          Szia – lép elém Sean a kezét nyújtva, amit nagy levegőt véve fogadok el.
-          Szarul nézel ki – állapítom meg, mire nevetni kezd.
-          Volt rosszabb – ránt vállat. – De én öreg vagyok, nézhetek ki szarul – vigyorog, mire én is majdnem elmosolyodom. Érdekes…
-          Hoztam ajándékot – trappol mellénk Alex, majd egy gitárt nyom a kezünkbe, amitől értetlenül pislogunk rá. – Nem nektek – int le minket. – A gyereknek – forgatja a szemeit. – Ha kislány, akkor az én kis dalos pacsirtám mellé kell egy gitáros – magyaráz hadarva, majd átveszi Jadetől a lányukat, aki le se tagadhatná az apját. Ugyanazok a hatalmas kékeszöld szemek, bájos pofi és pökhendi kifejezés játszik az arcán, de mégis olyan bájosan csinálja, hogy képtelenség nem elolvadni tőle. Szerencsés pojáca, de nem tudom irigyelni, mert nem csak ő kapott meg az élettől mindent amire vágyott.
-          Szia gyönyörűség – veszi át Lia a kislányt, aki a nyakamban lógó sálat kezdi figyelni, majd akaratosan kap utána. Képtelen vagyok nem nevetni rajta. Ízig-vérig Alex lánya, az akarom szó, olyan magabiztosan és ellentmondást nem tűrően hagyja el a száját, mintha felnőtt lenne. Elkényeztetett kis bestia, de a miénk se lesz jobb, ezt már most tudom.
-          Igenis – hajolok meg előtte miközben neki adom a ruhadarabot, amibe nem is értem milyen érdekességet talált, hisz csak egy sima, egyszerű, kötött, fekete darab.
-          Ez az kicsim – simogatja meg Alex a fejét önelégülten vigyorogva. – Én tanítottam neki – húzza ki magát büszkén.
-          Azt, hogy akarom? – Néz rá Lia kérdőn, mire Jade nevetni kezd.
-          Igen, azt akarta, hogy ez legyen az első szava, de az apának jobban örült – kuncog halkan.
-          De elég gyorsan sikerült összeraknia a kettőt – hahotázik mellettünk Sean. – Apa akarom, apa akarom, apa akarom, míg ide nem értetek csak ezt lehetett hallani a folyosón – röhög tovább és senki nem bírja ki, hogy nem mosolyogjon.
-          Mert, amit ő akar azt apa is akarja, na ide vele – veszi vissza Audreyt, aki elég gyorsan elalszik attól, hogy Alex a fülébe suttog.
-          Remélem a miénk is ilyen lesz – sóhajtok fel, miközben magamhoz ölelem Liát.
-          Ilyen akaratos? – Néz rám nevetve.
-          Akár, mert elég elbűvölően csinálja – vonok vállat. – De arra gondoltam, hogy remélem ugyanennyire apás lesz és már attól is bedobja a szunyát, ha kicsit sutyorgok neki. Eléggé megkönnyítené a dolgokat – vigyorgok.
-          Ilyen dögös lányod sose lesz Koskinen – vigyorog Alex beképzelten. – Lehet irigykedni és amúgy is remélem az a pocok – bök Lia hasára – ki fog idegelni haver, mert rohadtul megérdemled – kacsint rám.
-          Miért is? – Kérdezek rá értetlenül.
-          Ezer csajt hülyítettél már, most ideje, hogy téged tegyenek totál idiótává – adja meg a választ könnyedén, mire elnevetem magam.
-          Azon már túl vagyunk – pislogok le a mellettem álló nőre, aki nem is figyel ránk, mert Mikával diskurál valamiről, erre mégis felkapja a fejét.
-          Hogy mi? – Szűkíti össze a szemeit, mire Alexel egyszerre röhögünk fel.
-          Semmi Kulta – csóválom a fejem, de alig bírom ki, hogy ne fulladjak meg a nevetéstől és ezzel Alex is így van.
-          Mit mondtál rólam? – Pördül szembe velem dühösen és csípőre vágja a kezeit. Hormonok… Elég gyorsan fel tudja kapni a vizet főleg ha tudja, hogy sumákolok.
-          Semmit – csóválom a fejem tovább vigyorogva, de azért elkezdek hátrálni előle. Egy terhes nőtől jobb biztonságos távolságban maradni, főleg, ha épp átmegy sárkányba és le akarja tépni a fejed.

-          Niko – szólok rá, mert tudom, hogy már megint vaj van a füle mögött, Alex nem véletlenül adja át a kicsit Jadenek, hogy ne keltse fel azzal, hogy majd meghal annyira röhög és Niko se véletlenül vág ilyen retardált fejet….
-          Szeretlek – próbálja menteni a helyzetet.
-          Ez most nem ment meg – csóválom mosolyogva a fejem. – Tuti megint azzal szórakozol, hogy mekkora vagyok – lépkedek felé lassan. Igazából nem tud ezzel felhúzni, de jobb ha ő ezt nem tudja. Egy kis durcizás egy-egy ilyen megjegyzése után és körülbelül a csillagokat is képes lenne lehozni az égről pusztán azért, hogy megbékítsen és jobb kedvre derítsen.
-          Most nem – ingatja a fejét.
-          Akkor? – Simulok hozzá, mikor a háta a falnak ütközik.
-          Csak azt mondtam, hogy egy bizonyos nőnek már sikerült totál hülyét csinálnia belőlem – mosolyog rám.
-          Még jó – bólintok. – Mihez kezdenék egy okos férjjel? Sokkal jobb így, hogy elvettem az eszed, az hiányozna nekem csak, hogy azt képzeld eszesebb vagy nálam – kuncogok.
-          Így állunk? – kérdezi gonoszan vigyorogva.
-          Így – bólintok határozottan.
-          Akkor ne is álmodj arról, hogy szerzek neked sárgadinnyét az éjszaka közepén – nyom egy puszit a számra, de felfogni sincs időm, mert a gyümölcs említésétől is összefut a nyál a számban.
-          Ez a kötelességed, ha már teherbe ejtettél – motyogom lebiggyesztett ajkakkal.
-          Persze – forgatja meg a szemeit.
-          Hé az alku úgy szól, hogy te teljesíted minden kívánságom, én meg szenvedek cserébe vele – bökök a hasamra. – Nem tudom mit csinálnál, ha neked kéne megszülnöd, már attól halálodon vagy ha elvágod az ujjad – fintorgok, mikor eszembe jut, hogy mit levágott pár csepp vér miatt. Mintha tényleg elvérezne attól, hogy a késsel belevágott a kezébe….
-          Az nem is úgy volt – kéri ki magának.
-          Hát persze – forgatom meg a szemeim.
-          Na jó elég a vitából gyerekek, Nikonak dolgozni kell – szól ránk Tia, majd mire kettőt pisloghatnék már cibálja is magával Nikot egy interjúra.
-          Van kedved ebédelni? – karolja át Sean a derekam, mire elmosolyodom és elfogadom az ajánlatát. Rég láttam és hiányzott. Még most is szoros a kapocs köztünk és azt hiszem ez így is marad.
-          Hogy vagy? – Nézek rá, mikor leülünk egy közeli étterembe.
-          Élek – ránt vállat vigyorogva. – Ez többek szerint kész csoda – kacsint rám.
-          Maradjon is így.
-          Igyekszem tündérke, igyekszem. És te?  - somolyog.
-          Élek – vágom rá.
-          Boldoggá tesz? – Néz a szemembe, mire majdnem felnevetek a kérdés hallatán.
-          Nem egyértelmű? – Hitetlenkedek. Rajta kívül senkiben nem merül fel, hogy nem vagyok boldog Niko mellett.
-          Csak kérdeztem. Emlékszem arra a kétségbeesett telefonra pár hónapja – ráncolja össze a homlokát.
-          Átmeneti elmezavar volt úgy néz ki – sóhajtok fel. Tényleg nem volt könnyű az a két hónap, de úgy tűnik a fenyegetésem, miszerint nem tartom meg a babát, ha tovább fetreng és az önsajnálatba meg a piába menekül, hatott. Varázsütésként működött a hír, hogy apa lesz és vissza is kaptam szinte azonnal őt.
-          Reméltem is. Valahogy nem akaródzott Helsinkiig repülni, hogy szétrúgjam az utódom seggét – kuncog fel, engem pedig megnyugtat, hogy nevetni hallom.
-          Ugye tényleg leállsz a droggal? – Nézek rá kérdőn. Még most is aggódom érte és félek, hogy visszaesik.
-          Nyolc hónapja nem nyúltam semmihez, de nem tudom megígérni, hogy soha többé nem is fogok – ránt vállat. – Tudod, hogy nem teszek olyan ígéretet, amit nem biztos, hogy tudok tartani. Néha ölni tudnék egy szuriért és ezt most szó szerint értsd – szorítja ökölbe a kezét. – De ott vannak a kölykök meg… - harapja el a mondat végét, de késő.
-          Karen? – Vigyorgok rá, mire nemet int a fejével.
-          Helena, a rehabon párba tettek minket, mondhatni egész jól ráéreztek – kacag fel.
-          Csak nem megnősülsz megint? – röhögök fel.
-          Nem eszik olyan forrón a kását. Tisztán lehet téged se vettelek volna el – nyújtja ki a nyelvét, mire összeszűkítem a szemeim.
-          Józanon én se mentem volna hozzád – vágok vissza.
-          Na látod ebben eddig is teljesen biztos voltam – bólint, majd tovább beszélgetünk, egészen addig míg az idegbeteg férjem fel nem hív, hogy mégis merre járok.
-          Egy kedves idős úr szerzett nekem sárgadinnyét, ha te már megtagadtad tőlem – vigyorgok.
-          Idős úr? – Kérdez vissza értetlenül.
-          Pontosan – bólogatok, miközben figyelem Sean sértődött arcát. – Tudod egyszer rég a pénze miatt hozzámentem, reméltem, hogy gyorsan beadja a kulcsot, de nem jött össze – húzom tovább az agyát, de tudom, hogy ebből le fog neki esni, hogy Seannal vagyok, persze arra is mérget mernék venni, hogy nem örül majd a hírnek.
-          Rendben – sóhajt fel, amin eléggé meglepődöm. – Ha ettél gyere vissza, a tulajjal akadt egy kis nézeteltérésünk a technikát illetően és azt mondja csak azzal hajlandó beszélni, akivel aláírta a szerződést – magyaráz halkan, én meg még jobban meglepődök, mert nem rendel azonnal vissza maga mellé, hanem hagyja, hogy Seannal ebédeljek.
-          Tíz perc és ott vagyok - motyogom kissé döbbenten.
-          Szeretlek Kulta – suttog halkan, majd bontja a vonalat, de a bárgyú vigyort, ami ettől a két kis szótól kiül az arcomra, lehetetlenség letörölni. Hiába csak két órája rángatták el mellőlem, hiányzik. Szívem szerint éjjel-nappal vele lennék.
-          Ó anyám, te még mindig ugyanúgy bele vagy zúgva, mint régen – röhög fel Sean, én pedig meg se próbálom tagadni, hogy ez így igaz. Minek? Úgyis mindenki tudja.

Kezdünk fáradni mindannyian, de lassan végre hazamehetünk, ami külön jó hír, mert látom, hogy már Lia se bírja úgy, mint kéne, mégse lehet lebeszélni arról, hogy velünk jöjjön mindenhova. Mondjuk nem mintha nagyon próbálkoznék vele, akkor vagyok nyugodt, ha a közelemben van. Talán meg is őrülnék, ha Helsinkiben lenne és nem tudnám minden pillanatban, hogy jól van és a babával is minden rendben.
-          Jól vagy? – Kérdezem aggódva, mikor ráncba szalad a homloka.
-          Niko, elég. Rugdos, mozgolódik, néha rossz helyen talál el, de ha baj lenne szólnék. Ne aggódj már ennyit – forgatja meg a szemeit, de nem tehetek róla. Egyre többször tör ki rajtam a frász, ahogy közeledünk ahhoz, hogy megszülessen a babánk. Kicsit félek tőle, de ezt soha senkinek se vallanám be. Csak nézem Alexet, ahogy Audreyval bánik, figyelem Aleksit, ahogy igyekszik minden szerepben megfelelni és tudom, hogy rám is ez vár, de félek, hogy nem fog menni és elcseszem. Pedig nem akarom.
-          Haza akarok menni – bújok hozzá nyafogva, mire nevetni kezd.
-          Még két koncert és megyünk is. Ne aggódj, most már én is inkább otthon lennék. Tudod hiányzik Helsinki – pislog rám elgondolkodva.
-          Nem is biztos, hogy bejutunk majd a házba. Elég rossz ötlet volt a családomra bízni, hogy rendezzék be a babaszobát, anyám tuti összevett minden vackot és elárasztotta az egész házat csörgőkkel, meg babaholmikkal – merengek el a dolgon, mert érzem, hogy szívgörcsöt fogunk kapni, ha végre belépünk a házba. Anya hajlamos túlzásokba esni, főleg, ha az unokájáról van szó, Lia szüleiről már nem is beszélve, akik postán már akkor annyi cuccal elleptek minket, mikor megtudták, hogy kisbabánk lesz, hogy komolyan megrémültem attól, hogy egy idő után nem lesz hely még a gitáromnak se.
-          Maximum pár cuccot átköltöztetünk hozzájuk és amikor már végleg elegünk van a babázásból átpasszoljuk nekik egy kicsit – vigyorog rám, de én elképzelni se tudom, hogy egy percre is elegem lesz majd a babázásból.
-          Ugye nem fogsz kevésbé szeretni, ha megszületik? – nézek rá kérdőn, mert elég rémtörténetet hallottam már arról, hogy a nők mennyire meg tudnak hülyülni attól, hogy anyukák lesznek. Nem biztos, hogy képes lennék elviselni, ha elhanyagolna, túl önző vagyok hozzá.
-          Hülye vagy – állapítja meg, mire elmosolyodom. Ezt én is tudom.  – Nem lesz semmi baj oké? Ha megőrülök, akkor cibálj meg kétszer és ígérem, hogy észhez fogok térni. Én is félek amúgy egy kicsit, de ez van, majd megbirkózunk ezzel is valahogy – néz rám halálosan nyugodtan, mintha nem csak két hónap hiányozna ahhoz, hogy életet adjon valakinek. Csodálom az erejét. Olyan pici, olyan törékeny még a pocakja ellenére is és úgy tűnik mégsem aggódik semmin, főleg nem azon, hogy milyen szülők leszünk vagy milyen hatással lesz ránk, hogy nem ketten hanem hárman leszünk otthon.
-          Köszönöm – csókolom meg, mire elmosolyodik.
-          Mit is? – néz rám kérdőn.
-          Hogy nem őrültél meg attól, hogy babát vársz, nem fordultál ki magadból és nem hiszed, hogy te vagy az egyetlen terhes nő a világon – mosolygok rá, mert kezdetben attól is rettegtem, hogy átmegy hisztérikába és az egész csak rosszabb lesz a turné alatt. Ő mégis teljesen normálisan kezelte az egészet, nem hisztizett egyszer sem, ha nem tudtam elég időt vele tölteni. Hihetetlen egy nőszemély. Én meg pokolian mázlista vagyok, amiért ez a szépség az enyém, amiért engem szeret, amiért velem akarja leélni az egész életét.
-          Egyszer már megbolondultam és elég jól viselted, másodjára nem kockáztatom meg az  észvesztést. Bár ha jobban belegondolok már késő – sóhajt fel, miközben olyan szerelmesen pislog, mint először. – Totálisan meg vagyok zakkanva tőled – kuncog halkan. – Nem tudom mit műveltél velem, de annyira beléd vagyok zúgva még most is, hogy az elképzelni se lehet. Azt hittem ez majd elmúlik erre tessék. Rám nézel, aztán máris dübörög a szívem – csóválja a fejét.
-          Nem tehetek róla, hogy én vagyok a tökéletes pasi számodra – hajtom az arcom a nyakához vigyorogva, mert most már elhiszem, hogy ez tényleg így van. Régen mindig azt hittem, hogy csak nyugtatni próbál azzal, hogy mindennél jobban szeret és a hibáim is imádja, ahogy a szakadt farmerjaim vagy pólóim. Azt hittem álnok és észrevétlenül akar megváltoztatni, mégsem így lett. Attól boldog, hogy én boldog vagyok. Nem érdekli, hogy önző vagyok, figyelmetlen vagy éppen türelmetlen, inkább nevet a rossz tulajdonságaimon, ahogy én is az övéin.
-          Sajnos ez így van. Túl tökéletes vagy – bólogat nagyot sóhajtva.
-          Mondok egy titkot – suttogok a fülébe, amitől teljesen libabőrös lesz. – Te is tökéletes vagy nekem és még most is mindennél jobban – duruzsolok a fülébe, mert tudom, hogy pont ezzel a befejezetlen mondattal mondom el neki a legjobban, hogy mit is érzek, hogy mennyire hálás is vagyok. Neki, a sorsnak és mindenkinek, aki az utamba sodorta, hogy megmentsen és boldoggá tegyen.

Egyszer volt, holt nem volt…. Nem, ez még mindig nem az a történet volt. Hogy boldogan éltek-e míg meg nem haltak? Talán igen, talán nem, de nem is ez a fontos. A függöny legördül, a szereplők nyugodni térnek, az alkotó hátradől és kijelenti, hogy az elmebeteg, elbaszott, szerelmes mesének itt van a:

VÉGE
****

Sziasztok ti legeslegjobbak!
Jaj de rég írtam kisregényt nektek, de hát ennek is eljött az ideje ismét.
Jöhetnék nektek statisztikai adatokkal, ahogy ez lenni szokott, de nem teszek ilyet. Számokban amúgy sem kifejezhető, hogy mi is történt ez alatt a kb. 2,5 év alatt, amit együtt töltöttem fejben velük, virtuálisan (pár emberrel személyesen is) pedig veletek. Őszintén 2,5 év alatt most először gondoltam bele igazán, hogy mit is jelent ez és megint csak vigyorgok és vigyorgok. Ha a történet színdarab lenne, talán most kéne kivonulnom a színpadra, ti meg sanszos, hogy tapsolnátok vagy fújolnátok, lényegét tekintve teljesen mindegy, ugyanis a tapsot ti érdemlitek meg, mert végigcsináltátok velem ezt az egészet, akármi is történt. Annyiszor mondtam már, hogy ti vagytok a legeslegjobb olvasók, akit egy hozzám hasonló hobbyfirkász csak kívánhat magának. Totálisan el vagyok még mindig tőletek ájulva, a lelkesedésetek minden egyes alkalommal lenyűgöz, ahogy az is, hogy mennyire beleélitek magatokat abba, amit csinálok. Letaglóz mennyire dühösek vagy épp boldogok tudtok lenni és az a mérhetetlen energia is, ami a gépen át is áramlik felém tőletek.
Néha eltűntem, de ti itt voltatok, néha megtáltosodtam és akkor is itt voltatok, néha mélyen voltam, néha magasan, néha középen, de ti minden egyes alkalommal kitartottatok. Tehát újra csak köszönöm. Mindent mindenkinek. Annak is aki egyszer járt itt, annak is aki ezerszer. Eszméletlen volt és nagyon élveztem, de ez csak nektek köszönhető, hisz miattatok írtam és titeket szórakoztatva én is szórakoztam.
A rossz hír, hogy ennek itt tényleg vége van. Nem lesz több rész, nem lesz második felvonás, eltemettem őket képletesen értve és szeretném ha békében nyugodnának.
A jó vagy épp rossz hír viszont az, hogy még mindig nem tűnök el végleg, sőt…
Az írás ennyi idő után még mindig komoly szerelem a számomra, annyi tuti, hogy nem könnyű új történetbe vágni a fejszém, de valami már szépen csendben fogalmazódik bennem egy ideje, viszont nem nagyon hagytam teret az ötletnek kibontakozni, de most, hogy Nikoéknak befellegzett, lesz időm az új tervekre is, amit blog formájába fogok önteni természetesen.  Az tuti, hogy most két hétre elmegyek szabira (bár ez így nem teljesen igaz) és leghamarabb Valentin napra kaptok az új ötletből valamit, legalábbis a jelenlegi tervek szerint, de a fejem erre se teszem rá, egy másik dolog miatt, ami nem más, mint….
Egy új online „újság” ami szépen lassan készülget, hétvégére, ha minden igaz már tesztelgetni fogjuk és az utóbbi hetekben ezzel foglalkoztam elég sokat. Hát igen, nem szabad leülni gyerekek inni, sok kreatív emberrel, mert a végén még ilyesmit sikerül kisütni, amire bólogatnak a hozzám hasonló elmebetegek (bár az első tervem az volt, hogy alapítsunk vallást, mert van benne pénz és mindig van kifogás, hogy miért is nem törvénytelen a dolog, de ezt valamiért elvetettük, jobb ha ebbe nem megyünk bele…).
A lényeg a lényegben, hogy van egy nagyszerű fotósunk, pár szuper képességű és látásmódú írópalántánk, rengeteg ötletünk, hatalmas lelkesedésünk és szeretnénk valami olyat csinálni, ami még nincs igazán vagy legalábbis mi még nem tudunk róla. Nem fogunk se celebekkel foglalkozni, se sminkcuccokkal, nem fogjuk Budapest turisták által gyakran látogatott helyeit fotózni, próbálunk elrugaszkodni a megszokottól és mindent kiforgatni az ellenkezőjére, olyan dolgokat bemutatni, amik mellett totálisan el lehet siklani vagy amikről a szólásszabadság ellenére „tilos” beszélni. Az egész szerelemből, elmebajból és perverzióból van gyúrva, a massza még kissé képlékeny, de meglátjuk mi sül ki ebből az egészből, annyi biztos, hogy számítok rátok majd ott is, ha minden jól megy február 10-én nyitjuk az oldalt és akkor majd meglátjátok miről is hadoválok nektek itten. Remélem szeretni fogjátok ezt az „oldalamat” is.
Azt hiszem ennyi, így az utolsó fejezethez  visszaállítottam a kommentelési lehetőséget, tehát, ha óhaj, sóhaj, panasz vagy kérdés van azt lehet zúdítani bátran :)
Óriási köszönöm ismét, imádlak titeket így ismeretlenül is, nagyszerűek vagytok egytől egyig.
Millió puszi, béke na meg sok-sok szeretet:
Kesha

11 megjegyzés:

  1. Szia!
    Valami eszméletlenül fantasztikus rész volt, az egész történetre pedig nem találok szavakat! Hiányozni fog nagyon :(( Kíváncsi voltam rá, hogy hogy boldogulnak majd a pici felnevelésével és arra, hogy mi lesz a neve stb, de ezt sajnos nem tudtam meg. De nem baj. Az egész történet kárpótolt cserébe. Olyan jó, hogy happy end lett a vége^^
    Gratulálok ehhez az egészhez!
    Kíváncsian várom a további munkáidat!
    Szia:))

    VálaszTörlés
  2. Én már nem tudok olyant írni, ami nem lenne ezredik ismétlés!
    Hiányozni fog az a bizsergető izgatottság, amivel minden alkalommal olvastam az új részeket.
    Hiányozni fog...

    Várom az új projekteket!
    Csók!

    Ma27

    VálaszTörlés
  3. Én is kíváncsi voltam még a babával kapcsolatban mindenre és sajnálom ,hogy vége lett ennek a történetnek mert tényleg nagyon megszerettem őket. Nagyon hiányozni fognak ahogyan te is.

    Millió puszi és sok sikert.

    VálaszTörlés
  4. Szia!

    Csak szerettem volna megkoszonni, mindig nagyon vartam az ujabb reszt.:)
    Imadtam, hianyozni fog.:(

    Termeszetesen, kivancsian varom az uj munkadat is!:)

    Udv,
    Dori

    VálaszTörlés
  5. Szia! :)

    Imádtam az egész történetet, ahogy volt és csak gratulálni tudok Neked! Tökéleteset alkottál! :) Köszönöm, a kedvencem volt és nagyon hiányozni fog. :(

    Üdv.
    Vivi

    VálaszTörlés
  6. Szia Kesha!

    Hát ismét véget ért egy történeted... Fantasztikus írónő vagy és én nagyon örülök hogy eddig minden történeted végig követtem, és mint most is mindegyik végéhez írhattam valami olyat amit amúgy már 100x leírtam!!!! :) Nem is írnék semmi extrát... Liáék története is fergeteges volt, és igaz hogy a végére értem vissza, de akkor is nagyon fog hiányozni!!!!!! Annak viszont nagyon örülök, hogy ezúttal sem maradunk történet nélkül!!! Izgatottan várom az általad írt újdonsàgokat!!!! :) Köszönjük, köszönjük és ezerszer is köszönjük!!!!

    Pusza: Zsú :)

    VálaszTörlés
  7. És hepiend!!!! :) Nagyon fognak hiányozni, majdnem leforultam a székről, mikor megláttam, h vége. Tudod, hogy imádtam, ugye???? Öröm volt olvasni, igazi felüdülés, bár a babáról én is, mint sokan mások, szívesen olvastam volna :) Maradok őszinte rajongód, csókollak :D

    VálaszTörlés
  8. Szia!
    Az utolsó fejezetekben felpörgetted az eseményeket, 1-2 szálra kíváncsi lettem volna, hogyan alakulhatott, ugyanakkor meg is értem, hogy már a végére szerettél volna érni. Kíváncsi lettem volna arra is, ha csak belekukkantás szintjén is, kisfiúk vagy kislányuk születik végül és Liáék milyenek lennének szülőként. Szinte biztos vagyok benne, hogy kis imádnivaló gézengúz lenne a trónörökös:D De akárhogy is, ezzel a befejezéssel lett keres és teljes ez a történet, aminek minden új részét alig vártam, hogy olvashassam. Hiányozni fognak, hiszen elég hosszú ideig olvashattuk a történetüket, mely igencsak nem volt hétköznapi, amitől különleges és izgalmas volt. Kíváncsi vagyok a jövőbeli terveidre, ötleteidre is, hiszen eddig mindegyik történetedet volt szerencsém olvasni, és mindegyik nagyon tetszett.:) Köszönöm, hogy megosztottad velünk ezt az írásodat, és így én is olvashattam!:)

    "Kikky"

    VálaszTörlés
  9. zsakbamacs.blogspot.com

    VálaszTörlés
  10. Uristen el se hiszem hogy vege:((
    En csak pont most az utolso resznel kezdtem el itt olvasni eddig wattpadon olvastam ezt a tortenetet es nem hiszem el hogy vege! Meg sirok is de tenyleg!! Koszonom hogy ilyen elmenyben lehetett reszem! Es nagyon de nagyon fog hianyozni mindenki! Foleg Niko❤
    Imadtam minden reszt! En mondjuk azert kivancsi lettem volna arra hogy a baba lany vagy fiu es hogy Liaek milyen szulok! Remenykedem benne hogy egy kicsit beletekinthetunk abba is:)
    Nagyon sajnalom hogy vege😢
    Es megegyszer koszonok mindent!:3

    VálaszTörlés
  11. Uristen el se hiszem hogy vege:((
    En csak pont most az utolso resznel kezdtem el itt olvasni eddig wattpadon olvastam ezt a tortenetet es nem hiszem el hogy vege! Meg sirok is de tenyleg!! Koszonom hogy ilyen elmenyben lehetett reszem! Es nagyon de nagyon fog hianyozni mindenki! Foleg Niko❤
    Imadtam minden reszt! En mondjuk azert kivancsi lettem volna arra hogy a baba lany vagy fiu es hogy Liaek milyen szulok! Remenykedem benne hogy egy kicsit beletekinthetunk abba is:)
    Nagyon sajnalom hogy vege😢
    Es megegyszer koszonok mindent!:3

    VálaszTörlés