60. Akarod-e?

18+

 "Ha megkaplak téged, 

telhetetlennek érzem magam,  

mert te vagy számomra minden, 

s senki nem érdemli meg a mindenséget..."

-        Minden amit akartam, minden amire szükségem volt, itt van a karomban, a szavak  feleslegesek – kezdek el énekelni halkan, mire szégyenlősen lehajtja a fejét. Tudja, hogy tudom mit érez. Hogyne tudnám, hisz nekem se sok kellett ahhoz, hogy kibökjem. Most látom először, hogy halvány pír jelenik meg az arcán, amit úgy tűnik megpróbál eltakarni előlem, de nem hagyom, hisz ettől csak még bájosabb és gyönyörűbb, bár eddig azt hittem képtelenség fokozni a szépségét. Az álla alá nyúlva, finoman kényszerítem, hogy a szemembe nézzen, aztán beugrik valami. – Azt mondtad, játszunk és hazudunk, igaz? – suttogom, szorosan a karjaimban tartva.

-         Ühüm – bólint.

-         Oké, akkor játsszuk azt, hogy a feleségem vagy és soha, de soha nem választhat el minket semmi – húzom le a kisujjamon lévő vastag ezüstkarikát, majd a keze után nyúlok és a gyűrűs ujjára húzom az ékszert. Sokkoltan bámulja a kezén lévő gyűrűt, majd tátott szájjal néz rám.

-         Niko ez… Ez nagyon nem vicces – kap a tőlem kapott gyűrűhöz, hogy lerángassa az ujjáról, de gyorsabb vagyok nála és lefogom mindkét kezét. – Eressz el, hogy leszedhessem magamról – ripakodik rám, mire elmosolyodom.

-         Félsz, hogy örökre szól? – nézek a szemébe, ami dühösen villan meg és kissé talán kétségbeesetten is.

-         A fenébe, ne szórakozz. Gyűrűt húztál az ujjamra, pedig még neki se adtál… - kezd bele a heves tiltakozásba, de egy csókkal belé fojtom a mondandóját. Már az első találkozásunk alkalmával kitapasztaltam, hogy ez hatásos módszer nála, de arra sose számítottam, hogy ennyiszer leszek kénytelen bevetni. Na nem mintha bánnám…

-         Csss… Nyugodj meg – suttogom az ajkai közé. – Igen, te vagy az első nő akinek ékszert adok és te is tudod, hogy miért. Igaz? – nézek mélyen a szemébe, mire aprót bólint. – Tudod mit érzek Kulta és ez igenis azt jelenti, amire gondolsz. Hiába húzok alig egy hónap múlva egy másik nő ujjára is egy ehhez hasonló karikát, te kaptad az elsőt. És azt a gyűrűt, ami Leena ujjára fog kerülni nem én választom ki. Papíron ő lesz a feleségem, de soha nem léphet a helyedre. Már nem Lia. Te vagy a békém, az angyal, aki képes kirángatni a sötétségből, akire világ életemben vártam, de túl későn jöttél el. De ez nem jelenti azt, hogy ne te lennél az igazi. Tehát, hagyd magadon, mert téged illet. Míg élek, te leszel a feleségem, hiába a papír, hiába minden – mosolygok rá, míg ő csak bámul rám kételkedve, aztán csíkká préselődik a szája. Nem tudom eldönteni, hogy most fog-e képen törölni és faképnél hagyni vagy megadja magát. Igazából az első variációra szavazok, de megint meglep.

-         Tudsz róla, hogy általában megkérdezik a házasulandó feleket arról, hogy akarják-e a másikat jóban, rosszban, egészségben, betegségben stb.?

-         Valami dereng – vigyorodom el. – Most azt várod, hogy megkérdezzem akarsz-e a férjednek?

-         Késő – von vállat, majd elindul én meg utána. – És amúgy sem mondtam volna nemet, akkor se ha lett volna választási lehetőségem. Sajnos ugyan olyan eszement vagyok, mint te – mosolyog rám. – De a nászéjszakát nem úszod meg – neveti el magát, mire azonnal magával sodor a boldogság. Nem is tudom mit érzek, ebben a pillanatban. Talán, hogy a világ legnagyobb mázlistája vagyok, mert egy ilyen nő, mint Lia szeret. Felszabadultan kacagva, rántom vissza magamhoz a derekánál fogva és a karomba kapva pörögni kezdek vele, miközben az ajkaival az enyémek után kap és szenvedélyes csókkal jutalmazza a kitörésem, amitől azonnal megfordul a fejemben, hogy már most vissza kéne mennünk a hotelszobánkba, hogy elkezdődjön a nászéjszakánk. De tudom, hogy még nincs itt az ideje, így a hátamra penderítem és így megyünk tovább. Néha belepuszil a fülembe, de amúgy csak lóg a nyakamban és bámészkodik, akár egy gyerek az apja hátán. Lassan érünk célt, nem nehéz felismerni, hogy már Christianiaban vagyunk. A házak egyediek, ahogy minden más is. A falakra különböző dolgokat pingáltak fel az itt élők, több köztük, úgy néz ki, mint egy igazi művészi alkotás. Tényleg varázslatos. Bár néha úgy érzem eltévedtünk egy eléggé elfuserált Tündérországban, de ugyanakkor minden fenntartásom is megszűnik a hippi negyeddel kapcsolatban. Lia élvezi és csak ez számít. A kezemet fogva vonszol végig az utcákon, aztán mire észbe kapok, már benn is vagyunk egy helyi pubban, ahol eléggé megbámulnak minket, de Lia amint a pulthoz lép, elbűvöli a rossz arcú pincért, aki készségesen szolgál ki minket. Különböző dán finomságokat hoz az asztalunkhoz egy tálcán, megspékelve egy-egy hatalmas korsó sörrel. Ahogy körbenézek rájövök, hogy ez a hely igazán bájos, hiába az omladozó falak, a maga módján hihetetlenül különleges és elbűvölő a csehó. A falak itt is tele vannak firkálva, a zenegépből valami régi dal csendül fel, pár pasas a pultnál sörözik, két lány újabb remekművet pingál a megmaradt piszkosfehér falrészre. A levegőben a fű jellegzetes szaga terjeng és lehet, hogy semmi exkluzív dolog nincs itt, mégis úgy érzem, hogy sehol máshol nem lennék ebben a pillanatban. Érdeklődve olvasom el a feliratokat, ahányszor végigfut a tekintetem a kocsmában, annyiszor fedezek fel valami újdonságot.

-         Ugye, hogy izgalmas? – csusszan mellém a szőke bombázó, mire azonnal átkarolom a derekát.

-         Veled az – bólintok és felbámulok a plafonra, ahol két hatalmas egybefonódó szív díszeleg, köréjük pedig ezer meg egy név van írva. Lia is követi a tekintetem és mosolyogva fedezi fel, amit én már vagy fél perce tátott szájjal bámulok.

-         Csodálatos nem? Vajon még együtt vannak a párok akik valaha itt jártak és felvésték a nevüket? – mereng el.

-         Nem tudom, de ez tök jó ötlet – suttogom döbbenten. 

Amint kibámuljuk magunkat, egymás tekintetébe mélyedünk. A lábaim a combjára húzza, a tenyere a térdemen pihen, miközben megvacsorázunk. Be nem áll a szája, csak beszél és beszél, én meg érdeklődve hallgatom az összes sztoriját. Együtt nevetünk, majd hirtelen a nyakamhoz bújik és a combjaim kezdi simogatni, egészen addig míg új dal nem csendül fel.

-         Táncolsz velem? – kapja fel a fejét, mire hitetlenkedve pislogok rá.

-         Kiss-re? – nevetek fel, mire hevesen bólogatni kezd, a kezem után kap és felránt, hogy magához szorítva ringatni kezdje a keskeny csípőjét a zene ritmusára, aztán megforgasson és újra átöleljen. Mosolyogva követem a lépéseit, minden mozdulatom ösztönösen az övéhez igazítom, hisz látszik rajta, hogy teljesen felpörgött és el is engedte magát. Teli torokból énekli a szöveget, ami miatt többen felénk kapják a fejüket. Egyesek értetlenkedve merednek ránk, mások megmosolyogják az összefonódó párosunk, megint mások irigykedve szemlélnek minket. Aztán egy idős pár beáll mellénk és ők is forogni kezdenek, mire összenézünk és elnevetjük magunkat. Azt hiszem kicsit irigy vagyok rájuk. Nem a koruk miatt, hanem azért, mert együtt öregedhettek meg és ahogy egymásra néznek… Igen a 70-es években rekedt pár kétségtelenül irigylésre méltó. Úgy néznek a másikra, ahogy mi most Nikoval egymásra. Szerelmesek és lehet, hogy máshol, mások kinevetik őket, mert a koruk ellenére még mindig bőrkabátban, és szűk farmerben rohangálnak, valószínűleg úgy, mint mikor tinik voltak, de a lelkük fiatal. Azzal vannak, akit szeretnek, szabadon. Niko mellkasára hajtom a fejem, miközben tovább ringatózunk és lehunyom a szemem. Szinte látom magunkat így, de mégis csak egy keserű mosolyra futja. Mi sosem leszünk ilyenek. Azaz együtt nem. Ő is mással fog hetven évesen táncolni és én is. Visszarángatom magam a jelenbe, mert muszáj. Nem akarok a jövőn keseregni, főleg, hogy nem tudom mi lesz. Inkább a fülem alatt doboló szívre koncentrálok, a mély és rekedt hangra, ami a fülembe búgja a szöveget, a puha ajkakra, amik puszit nyomnak a homlokomra és a hosszú művészujjakra, amik a derekam cirógatják. Lassan elhangoznak az utolsó akkordok is és elhal a zene. Niko az állam alá nyúl és mosolyogva a szemembe néz, majd a kezem után nyúl és egy apró csókot hint a kézfejemre.

-         Gyönyörűséges hölgy, köszönöm, hogy megtisztelt ezzel a tánccal – vigyorog, miközben a fennkölt szavak elhagyják a száját. Belemegyek a játékba és gyorsan pukedlizek egyet.

-         Én köszönöm, hogy nem a csapossal táncolt uram – fonom a karjaim a nyaka köré, mire hangos kacagás tör fel belőle.   

-         Bolond nőszemély – ingatja a fejét, miközben elindul a zenegép felé és az összes aprót kikutatja a zsebéből, hogy újra működésbe hozza a szerkezetet. Olyan áhítattal lapozgat az albumok közt, mint egy gyerek a cukorkabolt kirakata előtt. Alig tud választani, de aztán ő is a Kiss mellett teszi le a voksát. Amint kiválasztotta, mit akar hallgatni visszavezet a boxunk elé és megint táncolni kezdünk. Csak most tűnik fel, hogy eddig egyszer sem lépett a lábamra, hogy tökéletesen vezet és, hogy elég jó a mozgása, pedig szent meggyőződésem volt, hogy botlábú és, hogy ki nem állhat táncolni. Újabb meglepetést okoz, ami csak azt erősíti meg bennem, hogy mennyire nem ismerem és mégis mennyire tudni akarok róla mindent. Nem tudom meddig ringatózunk, csak arra leszek figyelmes, hogy visszavezet az asztalunkhoz és felsegíti rám a kabátom, aztán fizet és már kinn is vagyunk. Tovább bóklászunk az éjszakában, egy-egy ház tényleg egy komplett műalkotással ér fel, némelyik úgy néz ki, mint a mesében lévő mézeskalács házikó. Meseszépek. Simán el tudnám képzelni, hogy itt éljek. Kezd nagyon késő lenni, így hazafelé vesszük az irányt.

-         Miért lettél zenész? – nézek rá kérdőn.

-         Mert ez az életem – mosolyog rám. – Nem tudom. Gyerekként eldöntöttem, hogy zenész leszek és az lettem – ránt vállat vigyorogva. – Csak úgy alakult. Imádtam a szüleim lemezeit hallgatni, a tv-ben lévő klipeket nézni, aztán amint megtanultam olvasni a kezembe akadt pár legenda életrajza, láttam a plakátokat, a képeket az újságokban, hallgattam a rádióban lévő interjúkat és dalokat és úgy gondoltam ennél királyabb dolog nincs a világon és én is olyan akarok lenni, mint azok az emberek. Eldöntöttem, hogy én leszek a legjobb gitáros a világon, mire apu hozott nekem egyet. Ennyi – somolyog az emlékeken.

-         És gitárosból, hogy lettél énekes? – pislogok rá kíváncsian. Tényleg érdekel, hogy miért ezen az úton halad.

-         Véletlen – kacag fel. – Aleksit és Mikat gyerekkorom óta ismerem, velük alapítottam a bandát, aztán csatlakozott Mad is. Rájöttünk, hogy hiába jammelgetünk, ha nincs énekesünk, sose fogunk egyről a kettőre jutni. Jari is az énekes hiány miatt nem akarta otthagyni a régi bandáját miattunk. De nem találtunk senkit a posztra. Senki nem értette mit akarunk, így kitaláltuk, hogy majd valamelyikünk elfoglalja a mikrofont. Mad nyerte el a megtisztelő címet, mert addig cseszekedtünk míg meg nem elégelte és be nem vállalta a dolgot, de valljuk be csapnivaló énekes. Jari lejött egy próbánkra, mikor közöltem vele, hogy már van énekesünk, de amint meghallotta Mad hangját ki is fordult a teremből, annyira szar volt. Én utána rohantam, ő meg közölte, hogy ez így nem lesz jó és ne keressem többet a bandám miatt, mert egy kalap szart sem ér, ha Mad énekel. Tökre kétségbeestem, hogy végre van valamink és tönkremegy, már akkor mikor még el sem indultunk. Megmutattam neki a verseim és majdnem sírva könyörögtem, hogy segítsen, hisz neki már volt tapasztalata, mert megfordult már egy-két bandában. Azt mondta, hogy ha én írom a szöveget, énekeljem is én. Annyira akartam, hogy velünk játsszon, hogy rábólintottam – magyarázza átszellemült arccal. – És te mi akarsz lenni ha nagy leszel? – néz rám kérdőn.

-         Nem tudom – szontyolodom el. – Fogalmam sincs. Nem akartam soha rendes állást. Meghülyülnék egy irodában, mert sose voltam korlátozva, egy normális meló pedig ezt tenné. Sokáig festeni akartam, de valahogy megrekedtem az ovis rajzok szintjén – nevetek fel. – Aztán rám jött, hogy balerina leszek, de egy szalagszakadás után ennek is búcsút inthettem. Majd a gimiben színészkedni kezdtem, de összevesztem a tanárommal és kirúgtak a csoportból. Ott voltam tizenhat évesen meglőve. Csak egy dologhoz volt tehetségem, a dalszövegíráshoz és az énekléshez. De soha nem akartam zenész lenni és nem is akarok az lenni. Tehát lehet, hogy csapos leszek vagy pincér. Fene tudja, majd kitalálom – rántom meg most én a vállam.

-         Pedig van tehetséged a zenéhez – mosolyog rám Niko. – Mondjuk volt kitől örökölni.

-         Ne is emlegesd – morranok rá.

-         Mi történt a buli után? – torpan meg hirtelen, mire én is kénytelen vagyok megállni.

-         Összetörtem a kocsiját – vigyorodok el önelégülten.

-         Hogy mi van? – kerekednek ki a szemei.

-         Amit elloptam, az a kedvenc kocsija volt és nekihajtottam vele egy fának. Totálkáros lett – kuncogok fel. – Matt persze feljelentett, értem jöttek a rendőrök, de mire bevittek az őrsre, már vissza is vonta a feljelentést. Anyu közben járt az érdekemben, vele nem mer packázni. Azóta nem beszéltünk és ha minden jól megy soha többé nem is fogunk – magyarázom.

-         Szeret téged – simogatja meg Niko finoman az arcom.

-         Ő senkit sem szeret – vágom rá. – Menjünk inkább – csókolom meg, hogy nyomatékosítsam a szavaim.

Hajnali hármat mutat az óra, mikor felébredek. Alig aludtam egy órát, mégis kipihentnek érzem magam. Lia háttal fekszik nekem, a takaró épphogy át van vetve a derekán. A karom a nyaka alatt van, a kezem még most is szorongatja. Elmosolyodom, mikor eszembe jut, mit is csináltunk alig egy órája. Már a liftben sem bírtunk a vérünkkel, de mikor a szobánkba értünk, tényleg elszabadul a pokol. Hiába szeretkeztünk órákon át, megint kívánom. Állandóan reagál a testem a közelségére, ahányszor csak ránézek, úgy érzem megveszek ha nem lehetek vele. Kezdem azt hinni, hogy kezeltetnem kéne magam, hisz nem normális, hogy már attól is feláll, hogy nézem, ahogy édesen szuszog mellettem. Egyszerűen elképesztő, mennyire intenzív érzéseket ébreszt bennem. Alig bírom ki, hogy ne ébresszem fel, mert megint kanos vagyok, inkább a hátához simulok, vigyázva, hogy a vágyakozó részem ne érjen hozzá, mert akkor biztos felrobbanok. Gyengéden ölelem magamhoz és engedélyezem magamnak, hogy a mellére simítsam a tenyerem, hisz annyira oda illenek a puha halmok, mintha oda teremtették volna őket. Az arcom a tarkójába fúrom és mélyeket szippantok az illatából, miközben próbálok visszaaludni, de nem megy. Annyira izgató, ahogy a bőre a bőrömhöz simul, hogy az illata az orromba kúszik. Talán vennem kéne egy hideg zuhanyt… Annyira vonz, mint a mágnes, nem tudok parancsolni magamnak, finoman megpuszilom a vállát és önkéntelenül is megcirógatom a melleit, mire halkan nyöszörög egy picit és fészkelődni kezd, aminek az az eredménye, hogy a feneke a hasamhoz simul, ettől pedig én nyögök fel. Nem lesz ennek jó vége… A keze a mellén lévő kezemre csúszik, megérzem az ujján lévő hideg fémet, a tűzforró bőrömön. Ugyan lötyög rajta az ékszer, de nem annyira, hogy le is essen a kezéről, viszont ebben a pillanatban emlékeztet valamire. Ez a nászéjszakánk… Akkor viszont büntetlenül felcirógathatom, hogy szeretkezzen velem, mert ha nem akkor tuti felrobbanok, főleg ha ilyen ingerlően simul hozzám. A döntés pillanatokon belül megszületik a fejemben már csak meg kell valósítani a dolgot. Finoman kezdem simogatni és csókolgatni. Mindenhol érinteni akarom. A haját kisöpröm a nyakából és finoman végighúzom a nyelvem hegyét a bőrén, amitől megremeg a teste, de csak akkor kezdi nyitogatni a szemeit, mikor a combjaira csúszik a tenyerem, az ajkaim pedig a fülcimpájára tapadnak.

-         Már reggel van? – kérdezi álmosan, miközben finoman a hátára gördül és a nyakam köré fonja a karjait, majd felkínálja az édes ajkait egy csókra, amire már oly régóta szomjazom.

-         Nem – búgom a szájába. – De veszettül kívánlak – gördülök fölé és leeresztem a csípőm, hogy ő is tudja, nem viccelek.

-         Hmm – mosolyodik el. – Akkor ezt a problémát gyorsan orvosolni kell – simít végig a gerincemen, aztán finoman a hátamra gördít és átveti az egyik lábát a csípőmön. Azonnal felnyögök amint megérzem, hogy hozzám dörgölőzik, de úgy látszik nem elégszik meg ennyivel. Az őrületbe akar kergetni. Az egyik kezével a mellkasomon simít végig a másikkal a hajamba túr és olyan csókot nyom a számra, amitől elmegy az eszem. Aztán a nyakam kényezteti, miközben az ujjai a belső combomon táncolnak. Az én kezeim is barangolni kezdenek a formás testen. Annyira csodálatos az egész. Adunk a másiknak és ugyan akkor el is veszünk. Egyre többet és többet. Igen, egyre mohóbban szomjazom a csókját, egyre követelőzőbben ölelem magamhoz, egyre inkább úgy helyezkedem, hogy magába fogadjon végre. Ő is egyre tüzesebb, már nem olyan puhán érint meg, karmol és harap, szétszed és mégis gyönyört ad. Olyan gyönyört, amilyet senki más nem adhat. Húzzuk az időt és ezzel egymás idegeit is pattanási feszítjük. Csoda, hogy meg bírjuk állni, hogy ne legyünk azonnal egymáséi, de a játék és a várakozás még izgalmasabbá teszi az amúgy sem unalmas együttlétet. Ahogy a fogai közé szívja az egyik mellbimbóm, felnyögök. Fáj, de mégis élvezem. Felizgat, hogy ennyire elengedi magát és átadja magát az ősi ösztönöknek. Más azt mondaná talán, hogy durvák vagyunk egymással, de nem. Egyszerűen izgató, amikor tépjük a másik száját és testét és nem fogjuk vissza magunkat. Más nőkkel nem lehet megtenni azt, amit vele. Nem sokan értékelik, ha tiszta erőből szorítom őket magamhoz, őt viszont még inkább feltüzeli, ha a belemarkolok a fenekébe, ha morzsolgatom a mellbimbóit, ha a fogaim közé szívom a nyaka érzékeny bőrét. A nyögései a fülemben visszhangoznak, lehunyom a szemem és próbálok nem elsülni, de aztán hirtelen teljesen rám ereszkedik és ettől egy állatias morgás tör fel a torkomból. Az érzés, hogy egyek vagyunk semmihez sem fogható. Kipattannak a szemeim, egyszerűen látni akarom az arcát. Az alsó ajkába harapva nyöszörög, tudom, hogy így próbálja visszatartani a sikolyát, de én hallani akarom. Hallani akarom az élvezete hangját. Hirtelen ülök fel, a hajába markolva hátrarántom a fejét és a torkát végigkarcolom a fogaimmal, amitől nem bírja tovább és kiereszti a hangját és ezzel együtt a körmeit is a hátamba mélyeszti. Egyetlen erőteljes lökés és megint a hátamon találom magam, ő pedig mozogni kezd rajtam. Úgy köröz a csípőjével, mint egy Istennő, kienged magából, majd újra befogad és nem engedi, hogy felüljek, hogy megcsókolhassam. A tenyerét a mellkasomra tapasztja és az ágynak szegez. Tudom mit akar és nem tiltakozom tovább. Összeszorított fogakkal nézek a szemébe, miközben táncol rajtam és vörös csíkokkal cifrázza ki az egész felsőtestem. Csak azt engedi, hogy a csípőjébe markoljak, de a tempót ő diktálja. Aztán pajzán fény csillan a szemébe és mire észbe kapok már premier plánban nézhetem, hogy a saját mellét markolássza, amivel persze az őrületbe kerget. Minden önuralmamra szükségem van ahhoz, hogy ne toljam el a tenyerét a testéről, hogy a saját kezem tapaszthassam az édes halmokra. Figyelem, ahogy gyöngyözni kezd a bőre, ahogy a szenvedély percről percre egyre jobban elveszi a fejét, de érzem, hogy már én se bírom sokáig. Az ujjaim a hasára simítom majd a combjai közé csúsztatom az egyik kezem, amitől megint hangos sikoly hagyja el a torkát. Annyira hirtelen robban mindkettőnkben a bomba, hogy szinte fel se fogom, hogy mi történik. Kikapcsol az agyam, megszűnik a világ, csak a hangját hallom, ami az enyémmel keveredik. Aztán csak a zihálásunk marad. A mellkasomra omlik, a haja beteríti a vállaim, a csókja meggyógyítja a kiszáradt, fájó ajkaim. Megint elönt a béke, a nyugalom. Itt van a karomban, még mindig egyek vagyunk, az előbb szeretkeztünk megint egy őrületeset, amibe még a kis lábujjam is belezsibbadt, érezhetem a kapkodó lélegzetvételit meg a gyors szívdobbanásait. Mi kell még? Talán az, hogy ez örökké tartson.

-         Hogy lehet még mindig ennyire jó? – kérdezi halkan kuncogva.

-         Fogalmam sincs, de soha senkivel nem volt még ilyen jó a szex. Talán nálunk ez a sok gyakorlás teszi – puszilok a hajába mosolyogva, miközben átölelem a derekát, ugyanis eddig arra se éreztem magamban erőt, hogy megemeljem a kisujjam.

-         Leszívod minden energiám – ásít nagyot, mire én nevetek fel.

-         Aludj édes, aludj – suttogom. – Nem ébresztelek fel többet – húzom magunkra a takarót, mire az oldalamba csíp.

-         Ne mondj ilyen baromságot – mordul rám. – Ezért akármikor felébreszthetsz – puszilja meg a karom, amin jót mosolygok. Nem szólunk többet egymáshoz, mert a kimerültségtől mindketten megint mély álomba merülünk.

Még sötét van mikor megérzem, hogy a hasam simogatja a takaró alatt. Most én fekszem neki háttal és ő simul hozzám.

-         Ébresztő – puszilgatja a hátam, mire morogni kezdek. Nem akaródzik felkelni, ha csak nem azért ébreszt, amiért én keltettem fel. Az érintései megint felizgatnak, ezzel pedig egyre biztosabbá válik, hogy szexmániás vagyok. Nem tudok még ébredés után, félkómában se másra gondolni csak arra, hogy vele legyek. A fáradtság és az ágy közt vacilálok. Ha kinyitom a szemem, tuti, hogy megint gerincre vágom még akkor is ha nem ezért kelteget, de jár az édes büntetés, mert hajnalok hajnalán felzavar az álmomból. Ha viszont visszaalszom és nem törődök vele, ki tudja hány érzéki percet szalasztok el… Nehéz döntés, mert fáradt vagyok. A fejem a párnába fúrom, úgy nyöszörgök, Lia viszont megint a gerincemen zongorázik le a fenekemig.

-         Niko, kellesz – susogja rám hajolva a fülembe. A lehelete forró, a keze pedig a már megint tettre kész testrészem köré kulcsolódik. – Dugni akarok. Most – jelenti ki ellentmondást nem tűrően, mire egyből kipattannak a szemeim és hirtelen a hátamra gördülök.

-         Mi nem dugunk – kapok a tarkója után és olyan erővel rántom magamhoz, hogy a fogaink összekoccannak, de úgy tűnik cseppet sem bánja. – Hogy mondhatsz ilyet? – sziszegem. – Már az első éjszakánk sem a puszta kefélésről szólt, pláne nem a mai.

-         Jól van – nyög fel, mert a nyakát csókolgatom. – Igazad van – leheli, ami önelégült mosolyt csal a képemre és az álmosságomról teljesen elfeledkezve szorítom magamhoz. Tetszik, hogy életében először igazat ad nekem, bár van egy olyan tippem arra nézve, hogy per pillanat a saját anyját is eladná csak, hogy ne hagyjam abba a teste kényeztetését.

-         Mondd, hogy szeretkezni akarsz velem – csókolok a fülébe, mire felnyög.

-         Szeretkezni akarok veled. Most – néz vágytól lángoló szemekkel rám. Ki lenne olyan hülye, aki egy ilyen kérésre nemet mondana? Hát nem én…

A Nap melengeti a bőröm. Nincs kedvem kinyitni a szemem. Túl jó itt feküdni a karjai közt, álom és ébrenlét közt lebegve. Érzem, hogy ő is most ébredezik, pontosan tudom mikor nyitja ki a szemeit, mert azonnal elfordítja a fejét az ablaktól. Biztos vagyok abban, hogy a fény zavarja. Bámul egy darabig, a pillantása szinte lyukat éget belém, ő is tudja, hogy fent vagyok, mert egy puszit nyom az ajkamra, amiből egy lágy és érzéki csók lesz, majd mikor elválunk még szorosabban fűzi körém a karjait és szembe fordul velem. Csukott szemmel cirógatjuk egymást anélkül, hogy egy szót is szólnánk. Csak simogatom a puha bőrét, míg ő a hajammal játszik és néha-néha egy-egy puszit nyom a homlokomra. Nem tudom levakarni a mosolyt az arcomról. Mi is lehetne jobb annál, minthogy egy átszeretkezett éjszaka után annak a karjai közt ébredj és lustálkodj, akit a világon mindennél jobban szeretsz? A bőrömet cirógató keze lassan lelassul, majd teljesen elernyed. A lélegzetvételeiből, tudom, hogy visszaaludt. Nem bírom tovább, felsandítok az arcára, ami most kissé nyúzott, de mégis csodálatos. Sötét borosta fedi az arcát, a szemei alatt pedig hatalmas karikák éktelenkednek, mégis gyönyörű, ahogy szuszog, ahogy a szemhéja meg-megrebben miközben álmodik, ahogy édes grimaszba torzul néha az arca. Egyszerűen imádni való.

- Szeretlek – suttogom, mert biztos vagyok abban, hogy nem hallja.

Jó darabig nézem, hogy alszik, de egy idő után zsibbadni kezdek. Kibújok mellőle az ágyból, elmegyek lezuhanyozni, aztán kiülök a teraszra cigizni, miután felhozattam egy bögre kávét magamnak. Nem akarom felébreszteni, így nem kapcsolom be a Tv-t, inkább felkapom az egyik asztalon heverő könyvet és olvasni kezdek.

-         Lia? – hallom meg a kétségbeesett kérdést, mire azonnal felállok, mert azt hiszem, hogy még mindig alszik és rémálom gyötri. De a háló ajtajában egy nagyon feldúlt tekintetű meztelen férfiba botlok, aki zihálva veszi a levegőt.

-         Mi a baj? – lépek elé és kisimítom az arcába lógó göndör fürtöt.

-         Basszus – szorít magához, olyan erővel, hogy azt hiszem mentem eltörik minden csontom. – Ne csinálj ilyet többet – suttogja zaklatottan, levegő után kapkodva.

-         Milyet? – tolom el finoman magamtól, csak annyira, hogy rá tudjak nézni.

-         Hogy kibújsz mellőlem az ágyból. Neked ott a helyed – bök a fejével a háló felé. – A karomban, mikor felkelek – teszi hozzá. – Azt hittem elmentél megint.

-         Itt vagyok – simogatom meg az arcát és szorosan magamhoz ölelem. A hasa korgása választ szét minket. Nevetve húzódok el tőle, mire ő is elmosolyodik.

-         Bocsi – pislog rám édesen, mire megcsóválom a fejem.

-         Told be a szexi hátsód a fürdőbe és zuhanyozz le, addig hozatok fel reggelit – csapok finoman az említett testrészre.

-         Mi lenne ha inkább csatlakoznál hozzám? – rángatja meg a szemöldökét, mire elnevetem magam megint.

-         Nem, nem. Én már fürödtem – nyújtom ki a nyelvem.

-         Jól van na – sóhajt fel, majd tényleg eltűnik a fürdőbe. Hallom a vízcsobogást, miközben rendelek. Túl sokáig időzik a fürdőbe, már a reggelit is felhozták, de ő még mindig nem bukkant fel. Hajt a kíváncsiságom és amúgy is… Ki tudná megállni, hogy egy gyönyörű meztelen férfitestet bámuljon, amin végigfutnak a kövér vízcseppek? Senki, így a kíváncsiságomtól hajtva belépek a fürdőbe. Meglepődve veszem tudomásul, hogy a kádban fekszik csukott szemmel, de amint meghallja, hogy belépek felnyitja az egyik szemét és elmosolyodik.

-         Leskelődünk, leskelődünk? – kérdezi halkan.

-         Ühüm – bólogatok és a kád szélére huppanok. A nyál összefut a számban már a látványától is. A márvány fehér vizes bőre, a frissen borotvált arca, a csillogó zöld szemei és a gyönyörű ívű ajkai, teljesen megbabonáznak. Talán szégyellnem kéne, hogy ennyire bámulom a tökéletességét, de nem megy. Hisz ő a leggyönyörűbb ember, akit valaha láttam.

-         Még mindig nincs kedved csatlakozni? – kérdezi mosolyogva, mire csak nemet intek a fejemmel, de azért a kezem a vízbe csúsztatom, hogy a víztükrön végigsimítva eljuttassam a kezem a hasáig, ami azonnal összerándul, mikor megérintem. Furcsa vonzást érzek. Valami belül arra kényszerít, hogy végigcirógassam a puha illatos bőrt. Simogatni akarom, érezni. Minden kapcsolatomban fontos volt persze eddig is a testiség, de ilyet még sosem éreztem. Nem csak a szexre vágyom, nem is az a lényeg, hanem sokkal inkább az érintés. A tenyerem végigsiklik a mellkasán, majd a nyakán, hogy aztán az arcán állapodjon meg. A hüvelykujjammal az ajkait simogatom, mire elmosolyodik és finoman megfogja a csuklóm, hogy gyengéden végigpuszilgassa az összes ujjam.

-         Ki fog hűlni a víz – suttogom.

-         Nem érdekel – nyom egy puszit a csuklómra is, majd megint összekapcsolódik a pillantásunk. – Kulta – szólal meg halk bizonytalan hangon.

-         Hm? – mosolygok rá bátorítóan.

-         Semmi, hagyjuk – visszakozik, de már felkeltette a kíváncsiságom.

-         Mit szeretnél? – fűzöm össze az ujjainkat.

-         Honnan tudod, hogy szeretnék valamit? – terel.

-         A szemeid mindent elárulnak. Bökd ki bátran, amit akartál – biztatom.

-         Hazajössz velem Helsinkibe? – kérdezi most már magabiztosan.

-         Öhmm… - nézek rá hitetlenkedve. Hirtelen azt se tudom erre mit mondjak. – Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne összefutni a menyasszonyoddal – húzom el a szám.

-         Nincs Helsinkiben és még pár napig nem is lesz. De ha mégis hazajön az is mindegy, nem igazán érdekel. Elbújunk a toronyba, oda pedig nincs kulcsa – magyarázza, a kezem simogatva. – Estére otthon lehetnénk – mosolyog rám reménykedve.

-         Miért? – nézek rá kérdőn. Tényleg nem értem miért nem jó itt.

-         Hiányzik az otthonom. A tornyom. És szerintem Madék is örülnének neked. Elmehetnénk a Sánta Medvébe vagy nem is tudom – ránt vállat. – Gyere velem haza – győzköd tovább, mire az alsó ajkamba harapok. Helsinki? Csodás hely és szerettem ott lenni, dehogy megint visszamenjek? Nem is tudom…

-         Míg megfürdesz átgondolom – suttogom, aztán felállok és kimegyek, hogy egy cigi társaságában találjak egy okot arra, hogy miért ne menjek vele akár a világ végére is. De nincs semmi indokom nemet mondani. Elvégre tök mindegy hol vagyunk. Itt vagy nála…

Egy szál farmerben csoszog ki a hálóból, a haját törölgeti, majd átkarol hátulról és kiveszi a kezemből a cigit, hogy az utolsó két slukkot ő szívja el. Aztán asztalon lévő pogácsáért nyúl, lehuppan mellém és várakozva néz rám, de én nem szólalok meg. Még nem. Inkább megcsinálom a kávéját és a bögrét a kezébe nyomom, amit egy csókkal köszön meg.

-         Döntöttél már? – néz a szemembe türelmetlenül, ami megmosolyogtat.

-         Igen – bólintok, mire ráncba szalad a homloka.

-         Igen, döntöttél már, vagy igen, hazajössz velem? – néz rám kérdőn.

-         Veled megyek – dőlök a karfának, mire felragyog az arca.

-         Szuper – lelkesül fel. Az egész lénye elégedettséget tükröz, én meg örülök, hogy ezt én váltom ki belőle. A lábaim az ölébe húzza és masszírozni kezdi a talpam, ami iszonyat jól esik.

-         De csak két napom van. Vissza kell mennem dolgozni, már így is túl sok szabit vettem ki – dünnyögöm.

-         Rendben – sóhajtja, majd lefoglalja a jegyeket és pakolni kezd.

Mire pedig észbe kapok már egy Helsinki felé tartó gépen ülök Niko mellett, aki a kezem szorongatja és gyors egymásutánban lehajt két pohár whiskyt.

-         Félsz? – nézek rá nevetve, mire morcos képpel fordul felém.

-         Utálok repülni, de nem félek. Csak könnyebb így kibírni – ránt vállat, de nagyon feszült.

-         Gyere – húzom a fejét a vállamra, majd finoman simogatni kezdem a haját, amitől egyre nyugodtabb lesz és nem hisztizik tovább. Inkább mély álomba merül, amiből én cirógatom fel, leszállásnál.

Az arca átszellemül, amint kilépünk a reptérről és ez még gyönyörűbbé teszi. Látszik rajta, hogy imádja Helsinkit, hogy ez az otthona és van egy sejtésem, hogy képtelen lenne máshol élni. Sugárzik a boldogságtól és ez engem is boldoggá tesz.

-         Ott egy taxi – didergek, ugyanis iszonyatosan hideg van, de szerencsére nem akar sétálni, így gyorsan bepattanunk és meg sem állunk a toronyig, ahol életünk első közös éjszakáját töltöttük, ahol annyi varázslatos pillanatot töltöttünk el együtt. Valahogy nem lepődök meg azon, hogy megint őrületes kupleráj fogad. Minden szanaszét hever. Ruhák, gitárok, lemezek, takarók, párnák, üres üvegek és dobozok. Kész disznóól van, de mégsem tudok kiborulni ezen. Megmosolyogtat a rendetlensége és az is, hogy megint bocsánatkérően pislog rám.

-         Tudom buli volt és nem volt időd összepakolni – nevetek fel, miközben ledobálom a holmim.

-         Jah… Valami olyasmi – pislog rám akár egy kisfiú aki a szidásra vár a rumli miatt.

-         Az alsógatyád mióta tárolod a fogason? – nevetek fel, mikor meglátom, hogy a fekete boxer a kabátoknak fenntartott helyen lóg.

-         Nem tudom – ránt vállat nevetve. – De te, hogy-hogy nem vagy kiborulva? – öleli át a derekam.

-         Miért lennék? – nézek rá értetlenül.

-         Hát minden nő, aki belép ide szörnyülködik, hogy hogyan lehet így élni, te meg csak nevetsz az egészen – bújik a nyakamba.

-         A te lakásod. Semmi közöm hozzá, hogy mekkora kupiban laksz. Ha te így érzed jól magad, nekem mindegy. Bár a padlón kialakíthatnánk egy sávot, amin lehet közlekedni. Félek, hogy rálépek valamire – nézek körbe, mire megint nevetni kezd.

-         Hihetetlen vagy – csókol meg. – De tudod mit? Összepakolok.

-         Miattam igazán nem kell – szólok rá, de már el is kezdi összeszedni a földre szórt ruhákat, majd mindegyiket megszagolja.

-         De, néha muszáj. Csak azt tudnám, hogy ezek most koszosak vagy tiszták? – szalad ráncba a homloka, én meg megint nevetni kezdek.

-         Szerintem jobb ha mind bedobod a mosógépbe. Nem árt nekik – vágok hozzá egy pólót, ami a cipős szekrényén hever.

-         Jah nem. Begyűröm mindet egy zsákba azt majd elvitetem a mosodába, ott majd tisztává varázsolják mindet – mászik be a konyhába és tényleg egy hatalmas hullazsák méretű szatyorba kezdi gyűrni a cuccait.

-         De hát… van mosógéped nem? – nézek rá értetlenkedve, mikor a sporttáskája tartalmát önti a mosodába szánt holmik közé.

-         Aha, csak nem tudom használni – bólogat, mire hitetlenkedve nézek rá.

-         Huszonhat évesen nem tudsz mosni? – szakad ki belőlem a röhögés, mire durcásan néz rám.

-         Nem. Na és? - kérdezi sértődötten.

-         Na jó. Elég – veszem ki a zsákot a kezéből. – Gyere – ragadom meg a kezét és a fürdő felé húzom, ahol anno a mosógépet láttam.

-         Mit csinálsz? – kérdezi mikor a csempére borítom a szatyor tartalmát.

-         Megtanítalak mosni te mamlasz. Gyere ide – intek felé, mire bizonytalanul mellém lép.

-         Én nem tudok – suttogja, mintha szégyen lenne.

-         Én se tudtam, de nem nagy ördöngösség. Csak gondolom te az első kudarc után feladtad és nem barátkoztál tovább ezzel a szörnyeteggel – húzom végig az ujjaim a masinán. – Amúgy nem nagy cucc, főleg, hogy alig van olyan cuccod ami nem fekete – dobok arrább egy piros inget és két fehér pólót, a fekete holmikat meg szétválogatom. – Szedd össze a földön lévő holmikat, addig kikutatom hol tartod a mosószert – mosolygok rá, mire haptákba vágja magát, tiszteleg egyet és tíz perc alatt minden a lakásban szétszórt ruháját a fürdőbe hozza, ami annyira tele lesz, hogy alig lehet megtalálni a csempét. Az irányításommal bekerül az első adag a gépbe, Niko pedig büszkén mosolyog mikor forogni kezd a dob.

Jó három órába telik, mire az egész házat rendbe rakjuk, a földszintet és az első emeletet én nyerem meg, a pincében és a másodikon viszont ő maga rak rendet. Fáradtan dőlünk be az óriási kádba, ahol egymást mosdatjuk meg, aztán kényelmes holmiba bújunk, együtt főzünk és teregetünk ki. Mindenhol tiszta ruhák lógnak, de legalább rend van és sikerült a por és rohadó kaja szagot is kiűzni a toronyból, ami mindkettőnket elégedetté tesz. Együtt heverészünk a kanapén. Én a tv-t kapcsolgatom, ő pedig olvas. Egy mukkot sem értek a képernyőn menő műsorból, de azért kitartóan figyelem a történéseket. Elbűvöl a kissé pattogós nyelv, de ugyan akkor álomba is ringat.