92. Itt, ott…

„A szerelem olyasvalami, amit kapni kell, ami se szavakkal, se szánalommal, még észérvekkel sem megvásárolható.”

Éjfél is elmúlik, de mi még mindig fent vagyunk, egyszerűen nem akarom alvásra pazarolni az időm. Majd alszom, ha már meghaltam, de addig minden pillanatot ki akarok élvezni vele. Holnap már amúgy is az új lakásában fog aludni.

-         Na ne – nyögök fel mikor valaki megint rátenyerel a csengőre.

-         Ki lehet az ilyenkor? – Nyújtózik nagyot Lia miközben kíváncsian pislog rám.

-         Ha az embernek barátai vannak, akkor hívatlan vendégei is vannak. De egyel kevesebb barátom lesz, ha nem húzza el a csíkot a kapuból sürgősen – ölelem magamhoz.

-         Ki kéne nyitnod – néz rám édesen mosolyogva.

-         Nem, nem vagyunk itthon, húzzon el bárki is az – dünnyögöm a nyaka puha bőrébe, de a hívatlan látogatóm nem érti a telepatikus üzenetem, miszerint kitekerem a nyakát, ha nem megy el, ezzel megzavarva ezt a csodás estét.

-         Hátha valami baj van – tol el magától Lia, mire felnyögök.

-         Addig úgyse lesz újabb menet míg meg nem nézem ki az és mit akar igaz? – Húzom el a szám, mire felkacag.

-         Tiszta bolond vagy. Amúgy is egész nap nem csináltunk semmit csak az ágyban hemperegtünk, szóval Koskinen, emeld meg a formás hátsód és vonszold el az ajtóig, mert idegesít ez a csilingelés – csókol meg, mire engedelmeskedem.

-         De be ne aludj, míg visszaérek – simítok végig az oldalán, amitől azonnal megborzong, én meg kaján vigyorral a képemen, szedem fel a földön heverő melegítőalsóm.

-         Siess – suttogja, olyan érzéki hangon, amitől meg én borzongok meg.

-         Csak seggberúgok valakit és itt is vagyok – indulok el lefelé, a lépcsőfokokat kettesével szedve, hogy minél hamarabb elhajthassam azt az idiótát, aki még mindig a csengőn fekszik. Az ajtót szó szerint feltépem, mire a nyakamba borul egy sovány test.

-         Hello édes – kacag fel Leena, majd megpróbál megcsókolni, de eltolom magamtól. Totálisan részeg és nem vennék mérget venni arra, hogy más nincs a szervezetében… - Hoztam piát – lóbál meg egy zacskót a kezében, amiben összekoccannak az üvegek. – És van más is – suttogja a nyakamba csimpaszkodva, bárgyú vigyorral a képén.

-         Mi a fenét keresel te itt? – Sziszegem dühösen. Hát mindenkire számítottam, de rá nem. Most mi a faszt csináljak?

-         Gondoltam befejezhetnénk, amit múltkor elkezdtünk, deee…. – néz el mellettem. – Látom nem alkalmas – komorodik el, miközben inogva lehajol, hogy felvegye Lia cipőjét és meglóbálja az orrom előtt. – Ő jött vissza vagy beújítottál valakit? – Kérdezi gúnyosan.

-         Ő jött vissza és neked rohadt gyorsan el kéne menned – tárom ki az ajtót, mire felnevet, aztán az arca elzöldül és az üres esernyőtartóba üríti a gyomra tartalmát. – A kurva életbe – szitkozódom, miközben elkapom a derekát, hogy legalább ne essen pofával a saját hányásába.

-         Hagyjál – lök el magától, mikor már nem öklendezik, de azzal a lendülettel el is borul. – Nem kellesz. Kibaszottul gyűlöllek, takarodj vissza a kurvádhoz – sziszeg, a földön ülve, majd megpróbál feltápászkodni, persze sikertelenül.

-         Annyira rohadtul szánalmas vagy – sóhajtok fel, majd a karja alá nyúlva talpra állítom.

-         Ne érj hozzám te fasz – kezd el kiabálni, mire nagyot sóhajtok. Ilyen állapotban nem engedhetem el. Legalább egy taxit muszáj lesz hívnom neki, de ahhoz kell a telefonom, ami az emeleten van. Itt viszont addig se hagyhatom.

-         Gyere – karolom át, hogy stabilan tartsam és elindulok vele, a kanapé felé, de annyira kapálózik, hogy képtelenség, így haladni, így inkább a karomba kapom, amitől felsikít, majd újra nevetni kezd és teljesen elereszti magát. A feje hátrahajlik, a lábai és a karjai erőtlenül lógnak le, olyan mintha egy hullát cipelnék…

-         Neked is be kellett volna velem tépned. Olyan jó volt. Emlékszel milyen jó volt? – Emeli fel, az arcát, hogy a nyakamba fúrhassa. – Olyan finom sós a bőröd – nyal végig az államon. – Mint szex után – harap a fülcimpámba, amitől undorodva borzongok meg, de nem tudok mit tenni. Mégse dobhatom le a kőre. – Megkefélted igaz? Maximum tíz perce végezhettetek. Még forró a bőröd – simít végig a hátamon. – Bárcsak engem dugnál még mindig – suttogja sírósan, mikor leteszem a kanapéra.

-         Niko, mi folyik itt? – Toppan be Lia, mire bepánikolok. Ha Leena kikotyogja a múltkorit, akkor vége mindennek. Nekem kell elmondanom, de még mindig nem volt hozzá elég bátorságom.

-         Á, az új ribanc – nevet fel Leena, mire olyan gyilkos pillantást küldök felé, amilyenre csak képes vagyok.

-         Kussolj el – dörrenek rá, mire elsírja magát.

-         Ne beszélj velem, úgy, mint egy kutyával. Tudom, hogy én már csak a régi kurváid közé tartozom, de én szeretlek – bömböl, mint egy négy éves, de nem foglalkozom vele. Lia elé lépek, akinek az arca kifejezéstelen.

-         Sajnálom. Nem tudom miért jött ide, hívok egy taxit és… - fogom a kezeim közé az arcát, mire elmosolyodik.

-         Semmi baj, főzök egy kávét, te meg hozz neki egy plédet, mert szerintem halálra fagyott, egy ilyen cuccba – bök Leena felé, akinek épphogy a fenekét eltakarja a miniruha, amibe bújt. Teljesen döbbenten nézek az előttem álló gyönyörű lányra, aki az én pulcsimban és egy falatnyi sorban indul el a konyha felé. Hogy viselkedhet így? Hogy-hogy nem azt akarja, hogy azonnal dobjam ki Leenat? Ez, nem normális. Mondjuk maga a helyzet is elég képtelen.

A takarót csak rádobom Leenara, majd felrohanok a mobilomért, aztán ismét le. Lia, már a kávésbögrét próbálja Leena kezében tartani, aki annyira remeg és sír, hogy képtelen megfogni a porcelán fülét.

- Hé, nyugodj meg – simogatja a hátát finoman, mire az állam a padlón köt ki.

- Hagyjál békén – szipog az exem, mire Lia nagyot sóhajt.

- Oké – áll fel mellőle, majd hozzám sétál. Azonnal magamhoz húzom. Úgy érzem ezért a mostani jelenetért, még jobban beleszerettem, már ha ez lehetséges egyáltalán.

- Hívok egy taxit – ütöm be a számokat, de Lia kiszedi a kezemből a telefont.

- Nem hagyhatod egyedül. Ki van készülve, még valami baja lesz – néz a szemembe.

- Lia – suttogom elhűlve. Nem tudom mit mondjak. Persze, hogy féltem Leenat, de ez, hogy itt aludjon… Nem túl jó ötlet. Meg amúgy is, hogy veszi ki magát, hogy az exem és a mostani barátnőm egy házban alszik velem. Őrület.

- Niko, mi tettük ezt vele – néz szomorúan Leena felé. – Ő tényleg szeret téged és ki van bukva amiért elhagytad, miattam. Ennyivel szerintem tartozunk neki. Hozok neki valami ruhát, átöltöztetjük, kialussza magát a kanapén, holnap pedig megy minden tovább – simogatja meg az arcom. Olyan bűntudatos képet vág, mintha tényleg az ő hibája lenne, hogy Leena nem a helyzet ura, hogy bepiált és szinte biztos, hogy be is tépett, hisz megint nevet, miközben a kezeivel valamit hesseget az orra elől, miközben összefüggéstelenül motyog.

- Most nem tudom eldönteni, hogy elmebeteg vagy-e vagy csak simán lepottyantál az égből és angyal helyett ember képében puffantál a betonon – suttogom a hajába, mire felkuncog.

- Valószínűleg elment az eszem. De, ahogy a példa is bizonyítja – mutat Leena felé – ezt teszed a nőkkel, tehát a te hibád – nyom egy puszit az államra, mire megcsóválom a fejem. – Vigyázz rá – enged el, hogy az emeletre menjen, majd egy óriási pólóval térjen vissza.

Niko egy darabig tiltakozik az ellen, hogy ő öltöztesse át Leenat, de meggyőzöm, hogy hülyébben jönne ki, ha én tenném. Amúgy is tudom, hogy látta már jó párszor ruha nélkül, még egy alkalom már nem számít. Amikor megpróbálja rávenni a kacagó lányt, hogy feküdjön le aludni Leena szinte teljesen rámászik és úgy kapaszkodik belé, mintha minimum eggyé akarna válni vele. Niko válla fölött egyenesen rámnéz, olyan dühvel és haraggal a szemeiben, amilyet még nem igazán láttam ember pillantásában. Ha egy szemvillanással meg tudna ölni halott lennék. Fájdalmat akar nekem okozni, egyszerűen érzem a felém áradó gonoszságot, így meg se lepődök, mikor Niko hajába túr és a nyakát kezdi puszilgatni, miközben finnül suttog neki. Talán kiakadnék, ha nem egy kétségbeesett lány utolsó próbálkozásait nézném, amik állandó kudarcba fulladnak, hisz Niko cseppet sem örül neki, mindent megtesz, hogy lecibálja magáról a vékony karokat. Nem értem miről folyik a diskurzus, hisz finnre váltottak, de Niko eléggé ingerült és lassan kezdi elveszíteni a fejét. Eleinte még csak finoman próbálta lenyomni az ágyra, mostanra viszont már cibálja.

Nem bírom tovább nézni a vívódásukat. Nem az én dolgom. Ezt nekik kell elintézniük. Muszáj.

Már értem Niko kiábrándultságának okát. Ez a lány… Erőszakos, kegyetlen, nem fél a lelki terrortól és ha tényleg minden nap így éltek együtt, akkor cseppet sem csodálom, hogy Niko nem volt boldog mellette.

Nem vagyok dühös amiért idejött, inkább csak szánalmat érzek iránta, hisz semmi tartása nincs, semmi büszkesége. Képtelen lennék így viselkedni, főleg nem egy olyan emberrel akit szeretek.

Az ágyba bújva elmosolyodom. Mindenből Niko illata árad és a múltkori vallomása óta tudom, hogy ebben az ágyban rajtam kívül sosem feküdt más nő. Ettől is különlegesnek érzem magam. Hisz mi már az első éjszakánkat is itt töltöttük. A matrac még őrzi a teste melegét, így az ő helyére bújok. Érezni akarom. Már majdnem elalszom, mikor kinyílik az ajtó és egy nagy sóhaj kíséretében belép.

-         Minden oké? – Kérdezem álmosan.

-         Most már igen – rúgja le magáról a nadrágot, hogy bebújjon mellém és olyan szorosan öleljen át, mintha ki akarná belőlem szorítani a szuszt is. – Annyira kibaszottul szeretlek – suttogja a hajamba, amitől elmosolyodok.

-         Tudod, hogy ez a mondat mennyire jobban hangzott volna, ha kihagyod belőle, hogy kibaszottul? – Pislogok rá vigyorogva, bár be kell valljam, ez a mondat mindenképp tökéletes.

-         Tudom, hogy imádod a mocskos számat Kulta – csókol meg olyan hévvel, amitől azonnal lángba borul a testem.

-         A mocskos szádat is – sóhajtok fel, mikor elenged és lehúzza rólam a felsőm és a sortom, mondván alvás közben is érezni akarja a bőröm a bőrén. Nem tiltakozom, hagyom, hogy szinte teljesen magára húzzon és így aludjunk el.

Reggel mire felébredek, Leena már sehol sincs. Van egy sanda gyanúm arra, hogy Niko dobta ki hajnalok hajnalán. A tegnap kölcsönadott pólóm a kukába van hajítva.

-         Jól vagy? – Lépek ki Nikohoz a teraszra, ahol a gitárjával bűvészkedik.

-         Felkeltél? – Mosolyog rám, majd lerakja a hangszert, hogy én kerüljek helyette az ölébe.

-         Ühüm – csókolom meg. – De nem válaszoltál.

-         Jól vagyok. Elment reggel, egy kisebb hisztiroham után, de nem számít. Már nem – bújik a nyakamba.

-         Segítesz átvinni a holmim a másik lakásba? – Kérdezem halkan, mire dünnyögni kezd.

-         Már ma?

-         Már ma – bólintok.

-         Oké, de este van egy kis programunk, most, hogy jó idő van – mosolyog rám, mire kérdőn húzom fel a szemöldököm.

-         Jó idő? – Nevetek fel, tekintve, hogy maximum tíz fok lehet, még úgy is, hogy süt a Nap.

-         Ez már jó időnek számít – bólogat bőszen, teljes meggyőződéssel a hangjában.

-         És azt szabad tudni mi a program? – Kérdezem, a haját babrálva.

-         Sütögetünk Madnél, aztán megyünk kocsmázni. Mindenki jön. Aira első bulija – kuncog fel. – Leitatjuk Aleksit és ellopjuk a kiscsajt, majd eladjuk pár tevéért.

-         Ó, hát persze… - Nevetek fel, pontosan tudva, hogy mind az életüket adnék azért a pici lányért.

-         Ugye eljössz velem? – Néz rám kételkedve, amit nem is értek.

-         A világ végére is elmegyek veled – nyugtatom meg.

A csomagolással nem kell sokat bajlódnom, tekintve, hogy ki se pakoltam semmit. Az viszont meglep, hogy Niko kivesz egy pár ruhát a táskámból és egy üres fiókba rakja, őket a fogkefémmel együtt.

- Ha itt alszol, akkor kell pár dolog – von vállat, mikor kérdőn pislogok rá, erre viszont azonnal elnevetem magam.

- Eddig is itt aludtam, mégse kaptam fiókot, most meg, hogy elmegyek, máris jár egy?

- Jól van na. Nem megy nekem az ilyen együttélősdi. Mármint a normálisan együttélősdi – javítja ki magát, mire megint megzavarodom. Leenaval együtt élt és nem is kevés ideig…

- Nincs semmi baj – lépek mellé és a dereka köré tekerem a karjaim, nem belekötve a mondatába. – Értelek. Szereted ezt a helyet és nehéz beengedni valakit oda ahol egyedül szoktál lenni. Szükséged van az egyedüllétre, nincs ezzel semmi baj – suttogom a pólójába.

- Rád is szükségem van. Ez annyira… Bonyolult – szusszant fel. - Nem bírom elmagyarázni mit érzek. Az egyik felem már ezer éve kirúgott volna innen, a másik pedig azt akarja, hogy soha, de soha ne menj el.  Minden olyan más mióta beléptél az életemben, mindent felkavarsz és tudod, néha nagyon tudlak utálni érte – mosolyodik el. – Összezavarsz, felforgatod az egész világom és még szeszélyesebb vagyok miattad – suttog.

- Boldog vagy? – Merül fel bennem a kérdés.

- Lebegek – villannak meg a szemei, én pedig már végképp nem tudom hova tenni a dolgokat. Hisz ez most mi? Szemrehányás vagy dicséret? Jó vagy rossz? Mikor mosódott el a határ?

Fogalmam sincs.

Nem számít.

-         Este találkozunk – dőlök a taxi ajtajának, mire olyan közel jön, hogy a felsőtestünk teljesen összesimul.

-         Biztos ne menjek veled? Segítek kicsomagolni meg felavatjuk az ágyat – rángatja meg a szemöldökét. Fogalmam sincs, hogy nem fagy halálra, de nem is érdekel. A szemei lefoglalnak. Az a két csillogó zöld szempár.

-         Már felavattuk – ölelem át lazán a derekát.

-         Ünneprontó – suttogja, majd egy olyan csókot ad, amibe minden porcikám beleremeg. – Na menj Kulta, mert a végén még visszacibállak a toronyba – bontakozik ki a karjaim közül, majd megfogja az egyik kezem. – Maddel ötre nálad vagyunk – simít a fülem mögé egy kósza tincset, aztán kinyitja a taxi ajtaját és egy utolsó szájra puszi után elenged, de a visszapillantóból még látom, hosszasan néz az autó után, én pedig a világ marhájának érzem magam, amiért nem hagytam, hogy meggyőzzön arról, hogy vele maradjak.

De ez is elmúlik, amint felcipeltem a régi kuckóba a bőröndjeim és kicsomagoltam. Furcsa ennyi idő után egyedül lenni, nélküle, egy olyan helyen, ahol nem botlok a cucciba, ahol nem érzem az illatát a párnán. De megnyugtató is. Hisz tutira nem vagyok útban, nem fog senki morogni rám, mert valamit nem oda pakoltam el, ahova a tulaja szerint kellett volna és végre megint bevackolhatom magam az ablaknál lévő kis résbe egy óriás bögre tejeskávéval.

Úgy leeresztek, mint egy lufi, aztán honvágyam támad. Hiányzik Yv, Alex, Jade és a többi őrült. Vagy két órán át beszélek velük, mire kicsit enyhül a magányérzetem. Hiányoznak nagyon, de ha ott lennék akkor az őrölne fel, hogy Niko nincs velem. Yv szerencsére sosem volt elveszett lélek, úgy tűnik Alex poklába tökéletesen be tudott illeszkedni és végre azt csinálja amit szeret. Varr és szab olyan őrült dolgokat, amiket normális ember nem venne fel, de hát Alex sosem volt normális. Eléggé megtalálták egymást és ennek örülök. Tudom, hogy a kisördög vigyáz rá. Még akkor is ha bűnbe viszi és teletömi fűvel meg piával, de nem hagyja, hogy elvesse a sulykot.

-         Szeretlek – suttogom a barátnőmnek, mire felkacag.

-         Én is édes, én is. De neked most az a dolgod, hogy boldog légy. És amúgy is Mad azt mondta, hogy jöttök erre – suttogja, mire elvigyorodom.

-         Mad?

-         Igen Mad. Miért? – Kérdezi kétségbeesve, tudván, hogy elkottyintotta magát.

-         Jah, semmi – kuncogok fel. – Szingli és ő is szereti az extrém rucikat – köszörülöm meg a torkom, tudván, hogy mennyire izzott köztük a levegő.

-         És ez engem miért is érdekel? – Kérdez vissza érdektelennek tűnő hangon, de tudom, hogy ő is vigyorog.

-         Miért, nem érdekel? – Kérdezek vissza.

-         Miért érdekelne? – Húzza tovább, de nem bírjuk ki, mindketten elröhögjük magunkat. – Oké, oké, várom, hogy erre gyertek, de ez nem azt jelenti, hogy bármi is lesz, szóval ne kavarj – fenyeget meg játékosan, mire tovább kacagok.

-         Oké, de távoltarthatom tőle a csajokat míg hazaérünk? – Kérdezem halkan.

-         Haza? – Komorodik el a hangja. – Hol is van az Lia?

-         Hát ott ahol együtt vagyunk – vonok vállat. Igaza van, nincs otthonunk. Mindenhol csak vendégek vagyunk.

-         Akkor oké, tartsd őket távol, de tőlem ki fogja távol tartani a pasikat? – Kacag fel.

-         Majd Alex – nevet fel én is.

-         Jah, mert megtartja őket magának – bólogat Yv, aztán hallom a kisördög üvöltését, mire Yv nevetni kezd és közli, hogy mennie kell, aztán elbúcsúzunk én pedig az órára nézek és rájövök, hogy talán le kéne mennem a boltba, hogy vegyek ezt-azt az estére. Mégse állíthatok be üres kézzel.

Persze semmi nem olyan egyszerű, mint amilyennek látszik. A finn címkék közt alig tudok eligazodni, a bort csak speciális üzletben lehet megvásárolni és egy kerékpáros is majdnem elüt hazafelé menet, bár nem az ő hibája, hisz én szambázok a bicikliúton. Furcsa a csend, hogy senki nem rohan vagy bámul meg. Mindenki saját magával van elfoglalva, az emberek higgadtak és a város… Maga a paradicsom. Helsinki össze sem hasonlítható azokkal a helyekkel ahol eddig éltem. Még ugyan hozzá kell szoknom ehhez a nyugalomhoz, de azt hiszem menni fog.

Bár az fura, hogy a kapuban a egyik pasi majdnem az orromra vágja az ajtót, miközben látja, hogy megpakolva igyekszem befelé, de egy kisebb morgáson kívül nem reagálok többet a dologra. Minek? Ez biztos valami helyi sajátosság, hisz Nikon kívül eddig egy férfi se engedett előre vagy nyitotta ki nekem az ajtót. Talán mégis bunkók az itt élők, de majd megszokom.

A fiúk viszont pontosak. A terepjárót nem nehéz kiszúrni, főleg, hogy Niko egy édes vigyorral az arcán az ajtajának támaszkodik.

- Hello Kulta – csókol meg, amint elé érek, én meg elfelejtek lélegezni.

- Ne itt csőrözzetek, haladnunk kéne – tekeri le Mad az ablakot vigyorogva.

- Én is örülök, hogy látlak – nyúlok be az ablakon, hogy összeborzolhassam a tökéletesen felzselézett tincseit.

- Ó te nő, ezért még kapsz – sziszeg a visszapillantóban ellenőrizve, hogy mennyire tettem tönkre a frizuráját, miközben a salátát, a bort és a saját kezűleg készített muffinjaimat Niko bepakolja a csomagtartóba, aztán már gurulunk is, a város másik végébe, egy kerítés nélküli ház elé.

- Na hát itt lennénk – száll ki Mad. – Figyu van három kutyám, ugye nem parázol tőlük? – Néz rám kérdőn, mire elnevetem magam.

- Nem, nem félek tőlük – csóválom meg a fejem, mire nagyot sóhajt.

- Niko pakolj ki, addig én összeismertetem Liát a gyerekekkel – dobja a zöldszemű markába a kocsikulcsot, aki vigyorogva, kapja el.

Mad előre megy, én pedig próbálok a sarkában loholni. Amint kinyílik az ajtó, mind a három eb a gazdájára ugrik. Belőlem meg kirobban a röhögés. A két boxert még értem, de a csivava? Annyira nem illik Mad kezébe a pici magas hangú kutya…

-         Szóval ők apuci kedvencei? – Vakargatom meg a két nagyobbik kutyát, akik épp eldobják magukat a küszöbön.

-         Aham. Ő itt Hector – bök az idősebbnek tűnő boxerre - a kisebbik Merlin ez a csöppség pedig Pink – vakarja meg a szobacirkáló füle tövét. – Meg ne kérdezd, hogy kerül hozzám – suttogja.

-         Miért, hogy kerül hozzád? – Kacagok fel, mire Niko is beér minket és elkezd röhögni.

-         Kuss legyen Koskinen – ripakodik rá Mad, mire kérdőn nézek rájuk. – Oké szépség, elmondom neked – öleli át Mad a vállam. – Volt egy csaj akivel együtt laktam szinte, mondjuk, hogy komoly volt a dolog, már gyereket akart tőlem, ami tök érthető, hisz ezt a génkészletet tovább kell örökíteni – mutat végig magán beképzelten. – De én még nem szerettem volna apa lenni, így hoztam egy kutyát, hogy őt szeretgesse egy rendes baba helyett, gondoltam hazaviszi, meg ilyenek, de nem ez történt. Összevesztünk, mert azt hitte a meglepim egy jeggyűrű lesz, szakítottunk, a kutya viszont maradt. Ennyi röviden – mosolyodik el.

-         A lényeget kihagyta, de majd elmesélem – nyom egy puszit Niko a számra, majd magabiztos léptekkel beljebb sétál.

-         És ki vigyáz rájuk, míg turnézol? – Nézek a három dögönyözni való dögre.

-         Az anyukám – szólal meg Mad a nappali felől. – Nézz nyugodtan körbe, addig mi elpakolunk – kiabál, én pedig ezt teszem. A lakás, ha finoman akarok fogalmazni elég minimalista. A falak még csak rendesen lefestve sincsenek, viszont tele vannak fújva különbözi graffitikkel. A nappaliban is csak a legszükségesebb dolgok találhatók. Plazma tv, játékkonzol, fotel, kanapé és egy könyvespolc. Se kép, se szobanövény, se semmi egyéb, ami otthonosabbá tenné a házat.

-         Mi fújtuk le – húzza ki magát büszkén Niko, mikor észreveszi, hogy a falon lévő torz alakokat bámulom.

-         Jah a lakásavató buli ebből állt. Mindenki pingálhatott kedvére részegen – von vállat Mad, miközben a hűtőbe kotorászik, aztán mindenkinek kioszt egy-egy üveg sört.

-         Nem rossz – nézek körbe újra. Niko lakása tele van pakolva mindenféle kacattal, itt viszont kb. semmi sincs. – Mióta laksz itt? – Nézek rá, azt gondolván, hogy csak pár hónapja költözhetett be.

-         Három éve – mosolyog rám, miközben felül a konyhapultra. – De felesleges lenne telepakolni különböző porfogókkal, amúgy se sokat vagyok itthon.

-         Értem – bólintok, kissé megrökönyödve, tekintve, hogy még egy tisztességes tányért vagy poharat se látok sehol, a kuka műanyag evőeszközökkel van viszont tele. Amint Mad észreveszi mit bámulok neveti kezd.

-         Praktikum. Nem kell mosogatni – kacsint rám, majd lehuppan a pultról, mert megszólal a csengő és elindul ajtót nyitni.

A kis hármasunk alig húsz perc leforgása alatt a tízszeresére nő. Nem csak Nikoék bandája, hanem Brandon is tiszteletét teszi a sleppjével együtt. Ezzel pedig elkezdődik az őrület.

Míg mi kint sütünk, ő bent tökéletesen feltalálja magát. Olyan könnyen oldódik, mint a cukor a forró vízben. Mindenkivel megtalálja elsőre a közös hangot és cseppet sem riad vissza attól, hogy ennyire őrült fazon veszi körbe. Sőt… Simán beszáll a pókerpartyba és vevő Brandon őrültségeire is. Csak egy fél percig nem figyelek és máris egy kerékpár vázán áll, miközben egy számomra ismeretlen srác körbe-körbe teker vele. Az ütő is megáll bennem, mikor a srác nagyot fékez, Lia viszont kecsesen landol a füvön és hangosan nevet, mikor Brandon a nyakába ugrik, hogy összeborzolhassa a haját. A csengő újra megszólal, mire Mad megkér, hogy nyissam ki én.

Az ajtóban Katja áll, egy mózeskosárral, amiből Aira nézelődik.

-         Hello kicsi szépség – veszem ki a hordozóból. – És neked is nagyra nőtt szépség – nyomok Katja arcára egy puszit.

-         Vigyázz, a lányom van a kezedben – bukkan fel Aleksi is vigyorogva, majd lepacsizunk és bemegyünk a házba. – Ó azt hiszem elkéstünk – néz körbe a barátom, majd beveti magát a tömegbe, engem és Katját egyedül hagyva a picivel.

-         Lia? – Néz rám Katja kérdőn, mire körbenézek.

-         Szerintem a konyhában van, de fogalmam sincs. Brandon elrabolta – mosolyodok el, főleg, mert Aira a pici kezeivel a hajamat kezdi cibálni, aztán felnyúl a sapkámért és lehúzza a fejemről, hogy a szájába szuszakolja. – Mi van anyádék nem adnak enni? – Csikizem meg a hasát, mire vigyorogni kezd, én meg kiveszem a sapkát a kezéből, hogy a rózsaszín kis csoda helyére húzzam.

-         Látom elvagytok – nevet fel Katja.

-         Még jó – adok egy puszit a babának, mire Lia a látóterembe bukkan.

-         Végre megvagy – rohan hozzám. – Jaj szia tündérlány – simogatja meg Aira fejét, miközben egy gyönyörű mosoly terül szét az arcán, az én szívem pedig óriásit dobban. – Biztos jó ötlet volt idehozni őt is? – Néz Katjara aggódva.

-         Edződnie kell – bólint Kat mosolyogva. – Jó újra látni – öleli meg Liát.

-         Téged is – kacsint egyet Lia. – Neked viszont el kell bújtatnod – bök rám. – Brandonék versenyt akarnak inni. De nem akarok berúgni ilyen korán – kuncog fel.

-         Úgyse úszod meg – csókolom szájon nevetve, hiszen én látom amit ő nem. Talán gonosz vagyok, de Brandonnak kedvezek azzal, hogy nem szólok Liának, arról, hogy a cimborám épp a háta mögé oson. – Jó ivást szivi – tolom el magamtól, mire értetlenül néz rám, aztán Brandon karaji a dereka köré fonódnak.

-         Megvan a zsákmány – üvölti el magát Bran, mire Aira szemei kikerekednek és értetlenül pislog a már enyhén ittas borzos pasasra. Lia sikítva nevet, miközben Zack is megjelenik és a vállára dobja, aztán Brandonnal egyszerre hajolnak meg Aira előtt, mindketten megsimogatják a pici nóziját és eltűnnek valamerre, Liával együtt.

-         Mondhatom szépen véded – nevet fel Katja.

-         Edződik – kacsintok rá, majd kimegyünk Aleksihez és Madhez hamburgert és egyéb finomságokat gyártani, biztonságos távolságra a bent lévő elmebetegektől, akik teljesen birtokba veszik Mad otthonát.

Tízre mindenki eléggé részeg ahhoz, hogy Katja kimentse Airát a bulizó tömegből és hazavigye, az anyukájához, miután megbeszéltük, hogy a Sánta Medvében találkozunk. Mad szintén elég spicces, de még mindig elég határozott ahhoz, hogy összeterelje a népet és elindítsa őket a következő állomásra. Liát sehol sem látom, pedig már elég régóta keresem. Zoéhoz csatlakozom, aki szintén nem tudja hova tűnt a barátnőm, de azt se, hogy hol van Brandon. Nem igazán aggódunk értük, van egy sanda gyanúnk, miszerint együtt bohóckodnak valahol. Már a fél utat megtettük, mikor Liáék, hárman, Zackkel kiegészülve egy kerékpáron feltűnnek a sor végén, egy óriási amerikai zászlót lobogtatva.

-         Hé várjatok – üvölt Brandon utánunk az útón kacsázva, a nyakában Zack lóg, a vázon pedig Lia nevet. Csak mikor közelebb kerülnek hozzánk, tűnik fel, hogy mindkét srác ki van sminkelve, ráadásul elég idiótán. – Mondtam, hogy beérjük őket – vigyorog Bran vörösre pingált ajkakkal, miközben elteker mellettünk.

-         Béke és szeretet testvéreim, béke és szeretet, na meg szex és szerelem és éljen a világbéke is, na meg az alkohol – kiabál Zack, mire mindenki kórusban kezdi hajtogatni a mai este szlogenjét.

-         Minden oké? – Nézek Liára, aki a zászlóvivő szerepet vállalta magára. Hogy honnan került elő egy amerikai zászló, arról fogalmam sincs, de nem is ez köt le, sokkal inkább az, hogy Lia szoknyája fel van kissé gyűrődve, a combjaiból pedig így elég sok látszik, ami cseppet sem tetszik, főleg, mert mindenki megbámulja a tökéletes virgácsait.

-         Teljesen – bólint. – Na gyite – kacag fel, megcsapva Bran vállát, aki gyorsabban kezd tekerni.

-         Aki utoljára ér le az fizeti az első kört – kurjantja el magát, aztán veszett tempóban kezd száguldozni, bár elég nehezen tartja egyenesben a kerékpárt.

-         Mi vagyunk az elsők – ugrik le a kocsma előtt Zack, mire mi ketten majdnem elborulunk kerékpárostul mindenestül együtt, de Brandon időben támasztja ki a járművünk, így biztonságban érünk talajt. Eléggé a fejembe szállt a brutális koktéljuk, amiből fogalmam sincs hányat ittam meg és mit tartalmazott, de nem is érdekel. Jól érzem magam. Nikoék is gyorsan utolérnek minket, amint meglátom, azonnal a nyakába vetem magam.

-         Hiányoztál – suttogom a szájába, mire nevetni kezd.

-         Be vagy rúgva? – Néz rám, mire bólogatni kezdek.

-         Mindent bele koktéloztunk. Undorító egy cucc, ne próbáld ki – bólogatok nevetve és még a hideg is kiráz, ha rágondolok mennyire nehezen csúszott le az első tömény szeszből álló vacak. – Még a kávédnál is rosszabb – bukik ki belőlem, mire morogni kezd valami olyasmit, hogy igenis jó kávét csinál… De már nem érdekel. Csak egy csókot akarok, amit meg is kapok. A levegőben szikrák millió pattannak fel, a forróság megint elönt, elvesztem a fejem és csak ölelem és ölelem, miközben ízlelgetem a nyelvét, ami a számba csúszik és felfedez minden egyes négyzetcentimétert. Nem sok kell ahhoz, hogy kézen fogjam és hazarángassam, de nem tehetem, mert Zoé elkapja a karom és a bulizó tömeg közepére húz. Dobáljuk magunkat táncolunk és iszunk, már azt se tudom kik vesznek körül, de nem is kifejezetten érdekel. Mikor teljesen kifáradok megkeresem az asztalunkat és Niko ölébe ülök, aki már szintén eleget ivott ahhoz, hogy simán, mindenki szeme előtt a szoknyám alá csúsztassa a kezét és pofátlanul simogassa a combom, amitől kiráz a hideg. 

-         Játsszunk valamit – ugrik közénk Bam egy üveg Jackkel a kezében, amire kínosan figyel.

-         Mit? – Lelkesülök fel. Eddig ugyanis Brandon minden játéka tetszett. Bár kicsit merészség volt ellopni azt a zászlót, az egyik amerikai holmikat áruló élelmiszerboltról, de kit érdekel? Nem kaptak el minket és vicces volt, hogy míg a többiek gyanútlanul ide tartottak, mi lényegében törvényt sértettünk. Erről a kis csínyről a törvénytisztelő finnjeinknek viszont nem kell tudniuk.

-         Van egy ötletem – kezd el tapsikolni Zack akár egy négy éves, mi pedig alig várjuk, hogy elmondja mit talált ki.