98. Kisebbségi komplexus

18+

„A féltékenység gyökere mindig az önbizalomhiány, az az érzés, hogy rosszabb vagyok másoknál, az összehasonlításkor pórul járok, vagyis előre felkészülök a vereségre.”

Várakozóan nézek rá, de ő csak a falnak dönti a hátát és rám se nézve szívja a cigijét.

-         Hát persze – dünnyögök és elindulok visszafelé a lakásomba. Mit is vártam tőle? Hogy majd képes lesz kifejteni, mi is történik velünk?  Mert valami történik, valami ami nem jó.

-         Várj – szól utánam, de tőlem csak egy fáradt sóhajra futja. Lefagy a talpam és nincs kedvem egy újabb vitához. – Kérlek Kulta, vacsorázz velem – kapja el a csuklóm és finoman magához ránt, majd megint úgy néz rám, ahogy mindig is szokott mikor el akar érni valamit. Utálom, hogy nem tudok neki ellenállni, de ahogy a karjai a derekamra fonódnak, minden ellenállásom megszűnik. Az illata újból elkábít és ismét bebizonyítja, hogy a hipnotikus tekintetével megint egy agyilag zokni, akaratlan bábbá tud változtatni. Képtelen vagyok neki ellenállni. Olyan, mintha mindig rá vártam volna.

-         Te főzöl – egyezek  bele, mire elvigyorodik.

-         Mindennél jobban – suttogja a hajamba, aztán egy olyan csókot ad, amitől véglegesen elvesztem a fejem. – Hétvégén pedig megint leléphetnénk a kis házhoz – suttog, én meg elmosolyodok, hisz az ott töltött napok mindig varázslatosak.

Mire észbe kaphatnék, ő már sehol sincs. Önkívületben mászok vissza az ördögömhöz, aki a konyhaasztalnál ücsörög, immár felöltözve, festett pillákkal és ajkakkal, miközben az állát egy jéggel teli konyharuhán pihenteti.

-         Csak az ökle kemény? – Néz rám vigyorogva, mire megforgatom a szemeim. Nem vele fogom megtárgyalni, hogy Niko hol kemény még. – Na mi van édes? Összebalhéztatok és azt hiszi, hogy egész este én farkaltalak? Mert ha így van akkor… - harapja el a mondat végét sejtelmesen, miközben perverz fény gyúl az óceánszínű szemekben.

-         Hagyd abba Alex – szólok rá finoman.

-         Oké beszállhat ő is. Én téged duglak, ő meg engem? Vagy jobban tetszene az a felállás, miszerint ő dug téged én meg őt? Hm… Nem is rossz. Elég jó segge van és a szája… Értem ám miért zúgtál bele. Bár igazán megoszthatnád velem, hogy mekkora a farka – magyaráz tovább, mire egy gyilkos pillantást lövellek felé.

-         Elveted a sulykot – sziszegem, bár valamiért megint lüktetni kezd a vérem. Két ilyen pasival egy ágyban… Basszus, tiszta hülye vagyok. Niko előbb ölné meg, minthogy hagyja, hogy Alex hozzámérjen. Az meg még abszurdabb feltételezés, hogy ő és Alex… Pedig milyen gyönyörűek lennének együtt… De vajon én el tudnám viselni, hogy más is hozzáérjen? Nem. Bár Niko birtoklási vágyát nem tudom felülmúlni, de valószínűleg még Alex nyakát is elnyesném, ha kikezdene a pasimmal, még akkor is ha pontosan tudom, hogy nincs esélye a zöldszeműnél.

-         Vajon Yv merre jár? – Pattan fel hirtelen témát váltva.

-         Gondolom Helsinkit tanulmányozza – nevetek fel.

-         Aha, hát persze – nevet fel Alex. - Max az óriást tanulmányozza vagy az óriási izéjét – kuncog tovább, én meg megint szemforgatva figyelem, ahogy a táskájába nyúl és bevesz egy rakat bogyót, amit whiskyvel öblít le. – Te is kérsz? Lazább leszel – tolja felém a dobozkát, de érzem, hogy ha elfogadom, megint el fogom veszíteni az eszem.

-         Nem kösz – intek nemet, bár nehéz megállni. Jó lenne… De nem szabad. Még a végén is úgy végzem, ahogy Matt.

-         Na gyerünk, ne kéresd magad – noszogat Alex. – Vagy sodorjak egy cigit? – Húzza fel kérdőn a szemöldökét, aztán mögém lép és a vállam kezdi masszírozni. – Tiszta görcs vagy kislány, nem áll jól neked a stressz. Idő előtt ráncos leszel, ha ennyit nyűglődsz – susog, miközben a bőröm alatt lévő csomókat próbálja eltüntetni.

-         Ne vigyél bűnbe – nyögök fel. Olyan jól esik az érintése, az illata körbeleng én pedig már ettől is úgy érzem, hogy elkábulok.

-         Nem kell vinni kicsim. Mész te magadtól is – suttog a fülembe, én meg rájövök, hogy igaza van.

-         Csak egy cigi – adom meg magam, mire angyalian felnevet.

-         Igenis kisasszony – csókol a nyakamba, amitől kiráz a hideg.

-         Miért csinálod ezt velem? – Nézek rá, miközben mellém huppan és a számba tesz egy szálat.

-         Csak kíváncsi vagyok – mosolyog rám, miközben meggyújtja a végét. A keserű füst marja a torkom, nagyokat pislogok, hogy tisztán láthassam a pokolfajzat arcát.

-         Mire? – Fújom a plafon fülé a füstöt.

-         Hogy van-e még hatalmam feletted, de ahogy elnézlek… - biccenti oldalra a fejét, egy édes vigyor kíséretében, miközben végigsimít az arcomon. – Van – suttog, nagyon közel az ajkaimhoz. – És mindig is lesz – futtatja végig a puha ujjait a karomon, amitől libabőrös leszek.

-         Hagyd abba – húzódom el tőle.

-         Nem csinálok semmi olyat, amit nem akarsz. Tudod édes rámkenheted, de vonzódsz hozzám most is. Az első perctől fogva begerjesztelek, hiába tagadod – néz rám a hatalmas szemeivel.

-         Őt szeretem – jelentem ki egy újabb slukk után.

-         Tudom – bólint. – De engem is akarsz, mert olyan vagy, mint én. Csak játszod a jókislányt, mert ezt várja tőled az a fasz. Viszont te is imádsz a penge élén táncolni, szereted elveszíteni a fejed és hiába vágysz arra, hogy egy normális kapcsolatban élj, te is tudod, hogy az nem neked való. Neked kell a tűz, mert szereted ha éget. Ezért is zúgtál bele abba a majomba. Mert veszélyes rádnézve, viszont most, hogy a tiéd és mindent megtesztek annak érdekében, hogy átlagos pár legyetek, már nem is olyan érdekes a dolog, igaz drágám? Tuti, hogy nedves a bugyid már attól is, hogy itt vagyok és suttogok neked, mert most én vagyok a csábítóbb – sziszegk a fülembe, mire kirúgom magam alól a széket és a konyha másik végébe húzódok. Igaza van.

-         Menj a pokolba – suttogok elhűlve, majd a fürdőbe rohanok és kulcsra zárom az ajtót. A nevetése viszont áttör a réseken is, hiába menekülök előle…

Nem egy életbiztosítás, Liát kettesben hagyni a törpével, de muszáj megtennem. Bíznom kell benne, bármilyen nehéz is.

Hazaérve kibontok egy sört és kicsit összepakolok a konyhába. Valahogy kényszert érzek arra, hogy felszámoljam a disznóólat magam körül, tudván, hogy ma velem tölti az éjszakát. Arra már nincs időm, hogy magamból is embert faragjak, hisz amint lekapcsolom a gázt, egy kulcs fordul a zárban és ő lép be az ajtón.

-         Hello – lép be hozzám egy széles vigyorral az arcán, majd a nyakamba ugrik. A hirtelen súlytól megtántorodok, de gyorsan megtalálom az egyensúlyt. A szemei furcsán csillognak.

-         Beszívtál? – Nézek rá kérdőn, mire elhúzza a száját.

-         Csak egy picit – mutatja az ujjaival is, hogy mennyire pici az a pici. – Megcsókolnál végre? – Néz rám türelmetlenül, de választ se várva az ajkaimra tapad és szinte felfal. Próbálom eltolni, de amint megérzem a boszorkányos nyelvét végigsimítani az alsó ajkamon, feladom a harcot és a falnak döntve én is marcangolni kezdem a száját. Dühös vagyok rá, de vágyom is rá. Az ingem markolássza, miközben a tenyerem a fenekére siklik. Nem teketóriázom, le akarom vezetni a mérgem rajta, így egy laza mozdulattal a konyhaasztalra dobom, felgyűröm a szoknyáját, letépem a bugyiját, majd a melleit kezdem simogatni a felsőjén keresztül. A keze a nadrágom elejére siklik, az övem egy gyors mozdulattal kioldja, majd letolja rólam az alsómmal együtt. Nem kell sokáig simogatnia ahhoz, hogy úgy érezzem felrobbanok, így lesöpröm a lüktető férfiasságomról a kezét, még azelőtt a markába élveznék. Veszek két mély lélegzetet, a nyakába harapok megszívom a puha bőrt, hogy Alex majd reggel tudja kivel is van ez a gyönyörű dög, aztán tövig siklok belé. Csak a kéjes nyögését hallom a fülemben, de abban a pillanatban mikor végre eggyé válok vele, kikapcsol az agyam. A testem megint azt az ősi vad ritmust diktálja, amit mindig, mikor vele vagyok. Ész nélkül nyársalom fel újra és újra, miközben ő addig-addig markolja az ingem míg ketté nem szakad a vékony anyag, így pedig szabadon cifrázhatja ki a bőröm a körmei segítségével. Néha fel-felsziszenek, de látszólag cseppet sem érdekli, hogy fájdalmat okoz, így én sem törődök vele. Az összes lehetséges helyen megbélyegzem, a végére már csak a nyakába tudok nyögni. A szemeim önkéntelenül csukom le, majd még gyorsabb tempóra kapcsolok, csak a kielégülés iránti vágy hajt már, na meg az, hogy neki is jó legyen. De a sóhajaiból arra következtetek, hogy immár ő is csillagokat lát nem csak én, aztán egy utolsó mélyre hatoló lökés után megroggyannak a térdeim és nem bírom tovább, rámszakad az ég. Ő is így jár, hátravetett fejjel élvez el, miközben a fenekembe markol. Finoman végignyalok a torkán, a bőre sós és nyirkos, én meg úgy érzem jöhet máris a következő menet.

-         Baszd meg – suttogja zihálva, a nyakamba kapaszkodva tartva magát, egy olyan mosollyal az arcán, amitől görcsbe ugrik a gyomrom.

-         Megtörtént – nyomok egy csókot a duzzadt ajkára, amitől elmosolyodik.

-         Hiába nem szereted ezt a kifejezést, de ez volt életem egyik legjobb dugása – suttogja.

-         Mert tapasztalatim szerint jobban szereted a gyors és vad meneteket, mint a romantikus ágyban hempergést – csúszok ki belőle, majd felhúzom a gatyám. – De igen, erre a dugás a legjobb kifejezés – kacsintok rá.

-         Hm… Nem kéred ki magadnak, hogy nem dugtunk, hanem szeretkeztünk? – Néz rám kérdőn, miközben megigazítja a ruháját.

-         Nem – kapom le magamról a szakadt inget és kukába hajítom, miután megállapítom, hogy menthetetlen az anyag, ugyanis nem csak a gombok szakadtak le, hanem a varrás mentén is eltépődött a szövet. – Szeretkezni olyan lánnyal lehet, aki fejben tiszta és nincs elszállva. Dugni viszont bárkivel képes az ember – nézek rá lesújtóan. Azt akarom, hogy szégyellje el magát legalább egy kicsit, amiért így állított be hozzám.

-         Úgy nézel rám, mintha egy ribanc lennék – gyújt rá egy cigire, miközben az arcom fürkészi.

-         Mert néha úgy viselkedsz, mint egy ribanc – vágom rá, ugyanis dühít, hogy minden idiótával olyan jóban van. Nem számít neki, hogy kivel osztja meg az ágyát. Egy normális nő nem bújik egy paplan alá a régi szeretőjével, mikor komoly kapcsolatban van. Eddig azt hittem képes vagyok ezt szó nélkül hagyni, de most, hogy beállva jött ide, nem tudom türtőztetni magam.

-         Nem mintha bajod lenne vele, mikor ócska kurvaként nyögök a füledbe – sziszeg, miután hozzám simult és rámarkolt a farkamra. – Megint áll? Nem is rossz egy szajhától nem? – Villannak meg a szemei.

-         Hagyd abba – lépek el tőle és én is rágyújtok.

-         Oké – adja meg magát, amin meglepődök. – Bár gőzöm sincs mi a bajod – huppan fel a konyhapultra, mire két lépéssel átszelem a köztünk lévő távolságot és a képébe mászok.

-         Hogy mi a bajom? – kapom fel a vizet. – Az, hogy az a buzeráns köcsög megint telepumpált valami szarral, te meg hagyod magad és ha ő megjelenik simán lenyelsz bármiféle szutykot, amit a markodba nyom.

-         Őrülj neki, hogy csak füvet nyom a kezembe meg bogyókat, mert hidd el, hogy szívesen nyomna mást is markomba, amiből jönne olyan cucc, amit lenyelhetek – sziszeg, miközben egy gonosz vigyor terül el a képén. Tudja, hogy mit csinál, még betépve is. Az idegeimmel játszik, élvezi, hogy majd’ felrobbanok, látszik az arcán, hogy direkt csinálja.

-         Fejezd be jó? – Kérem halkan.

-         Szeretlek te barom – fogja a két tenyere közé az arcom. – Rohadtul szeretlek és ez felemészt – dönti a homlokát az enyémnek. Olyan gyengének és törékenynek tűnik. A zöldeskék szemekben két óriási krokodilkönny csillog. Nem értem mi van vele, de érzem, hogy nem oké valami.

-         Mi a baj Kulta? – Ölelem magamhoz védelmezően, mire remegni kezd.

-         Nem tudom – suttogja a nyakamba, miközben úgy kapaszkodik belém, mintha attól félne, hogy eltűnök.

-         Hé, mondd el, hogy miért csináltad – simogatom a hátát. Érzem, hogy szüksége van rám, hogy valami bántja, hogy megint kattog valamin, amin nem kéne.

-         Félek – suttog megint.

-         Mitől? – Emelem ki a nyakamból az arcát, hogy a szemébe tudjak nézni. – Kulta megijesztesz. Mi van? – simogatom meg az arcát gyengéden.

-         Félek ennyire szeretni téged. Ez nem jó – csóválja meg a fejét, miközben lenyeli a könnyeit, én meg elmosolyodok. Hát ez lenne a baj forrása?

-         Én is félek. De ez a jó benne. Olyan tűz van bennünk, ami veszélyes és igen, lehetséges, hogy irtóra meg fogjuk égetni magunkat – suttogom. – De fontos vagy nekem és hiába félek nem szállok el, hogy elmeneküljek ettől az érzéstől. Ez a valóság édes.

-         Úgy érzem megfulladok – néz rám. Nem csak  a teste az ajkai is remegnek.

-         Tudom – bólintok. – Már nem csak lelkileg van rád szükségem, hanem fizikailag is. Na jó – sóhajtok fel és a plafonra nézek, majd vissza rá. – Emlékszel mikor múltkor felhívtál és miközben beszéltünk ziháltam? – Kérdezem halkan, mire aprót bólint. – Megkérdezted minden rendben van-e, én pedig azt mondtam, hogy igen, de nem volt igaz. Pokoli napom volt. Valami fapina csinált velem interjút reggel és szét akart szedni, a családomról és rólad faggatott, majd Leena hívott valami hülyeség miatt, aztán ha ez nem lenne elég bementem a stúdióba és egy főmufti pattogott nekem, hogy csináljuk populárisabbra az anyagot, mert úgy eladhatóbb lesz a lemez, mire úgy felidegesítettem magam, hogy a fülemen is gőz jött ki. Nem kaptam levegőt, megint rámtört egy roham, mikor hívtál Tia épp az inhalátort kereste. De meghallottam a hangod és vége lett az egésznek – vallom be, azt amit nem akartam elmondani, mert ez az eset engem is halálra rémisztett. Nem akartam elhinni, hogy nincs szükségem gyógyszerre.

-         Ó – formálja butácska tekintettel a kis szócskát, miközben kikerekednek a szemei.

-         Ó bizony – mosolyodok el. - Még a tüdőm is reagál rád. A hangodra – döntöm a fejem a nyakába.

-         Ez ijesztő – suttogja a hátam simogatva.

-         Az – értek vele egyet. – Még sosem éreztem ilyet. Tudod hányszor fordult meg a fejemben, hogy elmenekülök? De abba meg belebetegednék.

-         Mi a fene történik velünk? – Kérdezi hosszú percek után, mire elnevetem magam. Mintha nem tudná…

-         Ezt hívják úgy, hogy szerelem – suttogom immár ismét a szemébe nézve.

-         És most mi lesz? – Néz rám tanácstalanul, amivel megint nevetésre ösztönöz.

-         Megpróbáljuk kihozni ebből az őrületből a legjobbat – csókolom szájon.

-         De hogy? – Pislog rám. Olyan elveszettnek tűnik, értetlennek, kiszolgáltatottnak, mint még soha.

-         Mondjuk első lépésben megvacsorázunk, másodikban pedig összebújunk és megnézünk valami filmet, de semmi romantikus szarság – figyelmeztetem, mire elmosolyodik.

-         Oké.

A napok gyorsan telnek, próbálok kettészakadni, de nem megy. Nappal Alex és Yv társaságát élvezem, éjszaka viszont Nikoval vagyok. Ő is egyensúlyozik, köztem és Leena közt, aki ha finoman akarok fogalmazni folyamatosan kihasználja, hogy áldásom adtam a barátságukra. Hol ezért hívja, hol azért, de ma…

Ma a kompromisszum jegyében közös program lesz. Az egész zenekar, na meg Katja, Leena, Alex, Yv és én.

-         Hogy a tökömbe vettél rá arra, hogy korizni menjek? – Néz rám Alex rosszallóan.

-         Én se tudok, semmi gáz – mosolygok rá, miközben már a csizmám húzom. Egyedül Yv nem aggódik emiatt a kis összeröffenés miatt. Talán, mert ő már ivott némi vodkát és elszívott egy spanglit is. Nekünk is kellett volna. De már mindegy. Mad dudál, mi pedig elindulunk lefelé. Valahogy nem lepődök meg azon, hogy Yv és az óriás majdnem a motorháztetőn állnak neki, egymás társaságát élvezni, de Alex szerencsére megállítja őket egy tapló beszólással.

-         Már tudom miért nem kedvel téged Niko – vigyorodik el Mad, miközben kezet ráz az ördögömmel.

-         Merre jár? – Nézek rá kérdőn, rosszat sejtve.

-         Leena ment érte, de amúgy is Aleksiéknél volt, gyerekezni. Ha nem tudnám, hogy nem pedofil... Bár te is elég fiatal vagy – gonoszkodik, mire vállon verem, de van egy sanda gyanúm arra, hogy nekem ez jobban fáj, mint neki.

A többiekre a pálya előtti parkolóban találunk rá. A hatalmas társaságban alig találom meg azt akit keresek. Csak a hangját hallom, közvetlenül mögülem.

- Annyira hiányoztál – fonódik két kar hátulról a derekam köré, miközben érzéki hangon a fülembe duruzsol. Az illata teljesen körbeleng, a térdeim pedig azonnal remegni kezdenek. Erőtlenül dőlök neki, olyan jó, hogy itt van, a testéből árad a meleg. Biztonságos a karjai közt lenni, de látni szeretném az arcát és végre érezni akarom a csókja ízét is, így addig mocorgok, míg a szoros bilincs meg nem lazul annyira, hogy szembefordulhassak vele. A szemei smaragdként csillognak, az ajkai édes mosolyra húzódnak.

- Még mindig szerelmes vagyok a mosolyodba – sóhajtok nagyot, hisz megint úgy érzem, hogy elég volt csak ránéznem ahhoz, hogy eufóriába essek, és szinte a testemen kívül lebegjek valami édes buborékban, amit ő hoz létre, mikor rámnéz vagy átölel.

- Csak a mosolyomba? – Néz rám huncutul, mire én is mosolyogni kezdek.

- A világ leggyönyörűbb szemeibe is – suttogom, miközben a nyaka köré fonom a karjaim.

- És még? – Hajol egészen közel az arcomhoz, már érzem az édes leheletét is, az orra hegye az enyémet súrolja, majd finoman végigcirógatja vele az állam és egy könnyed puszit nyom a halántékomra, miközben szorosabbra fonja a karjait a derekam köré. Megszűnik a tér, az idő, nem érdekel hányan várnak ránk, csak az, hogy csókoljon meg végre. Az ujjaim a hajába futtatom, miközben emlékeztetem magam arra, hogy levegőt nem ártana vennem.

- Azokba a mézédes ajkakba is, de már el is felejtettem, hogy csókolni jól tudsz-e – vigyorodom el, mire a homlokáig szalad a szemöldöke.

Hm… Igazad van. Túl rég volt, ideje felfrissítenem az emlékezetedet – bólint, aztán végre megkapom amit akarok. Az ajkai finoman játszanak az enyémekkel, majd óvatosan szétfeszíti a szám, hogy a nyelve is bekapcsolódhasson az édes évődésbe, miközben a testünk összetapad. Hosszan csókoljuk egymást, de sajnos az oxigénhiány miatt muszáj szétválnunk. Vigyorogva döntöm a fejem a mellkasára, mikor egy olyan jelenség kúszik a látóterembe, amitől megfeszül az egész testem.

Leena.

Olyan, mint egy igazi Istennő, egy végzet asszonya, egy… Nem is tudom mi. Gyönyörű, minden szem rászegeződik, ahogy az a sok piros és fekete keveredik rajta, olyan érzésem támad, mintha ő lenne a kárhozottak királynője. És ahogy Nikot mellé képzelem, belesajdul a szívem. Ők ketten, a fenségességükkel, a tartásukkal, a szépségükkel egyszerűen tökéletesek együtt.

Nekem meg kisebbségi komplexusom van, hisz kicsit sem csíptem ki magam, mára, ez a lány pedig ragyog.

Még magamban is fáj kimondani, de ők ketten igazáén összeillenek. Viszont Niko mégis valami furcsa megmagyarázhatatlan indíttatásból engem ölel magához és az én tincseimmel játszik.

-         Szia – lép mellénk Leena, miközben kedvesen mosolyog rám. Hát kisanyám, barátnők azok tuti nem leszünk, mert hiába minden látni a szemén, hogy ara fáj a foga, ami az enyém.

-         Hello – biccentek én is kedvesen, bár egy negyed kanál vízbe bele tudnám ölni.

-         Látom azonnal a hatalmad alá vonod – mosolyog tovább, de én érzem, hogy  ez nem elismerés, sokkal inkább szemrehányás.

-         Ahogy ő is engem – bólintok, mire Alex is mellénk keveredik. Még mindig fintorog, cseppet se tetszik neki a mai program, csak a kabátja belső zsebében lévő két kis laposüveg miatt, na meg az ígéretnek miszerint holnap reggel is palacsinta lesz a reggeli, hajlandó elviselni a hideget és a társaságot.

-         Mehetünk már végre? – Morog köszönés nélkül, mire Niko megforgatja a szemeit, az egyik kezét a farmerom zsebébe csúsztatja míg a másikban egy cigit szorongat.

-         Mindig ilyen faragtalan vagy? – hangzik fel Leena hangja a hátunk mögött.

-         Mindig ilyen hülye picsa vagy? – Mordul rá Alex, mire Nikoval összenézünk.

-         Érdekes délutánunk lesz – suttogja a fülembe, nekem meg muszáj egyetértenem vele.

97. Régi szerelmek

„Már nem szerettem, csak valami távoli nosztalgiával gondoltam rá. Jó lett volna ugyanúgy szeretni, mint hónapokkal ezelőtt, úgy éreztem, sokkal boldogabb lehetnék, ha még mindig őt szeretném.”

A cipőim lerúgom, a kulcsom a cipőszekrény tetején lévő tálba dobom, majd újból felmarkolom a szatyrokat, hogy a hűtőbe pakolhassak. Még mindig nem teljesen szoktam meg, hogy Helsinkiben élek, de egyre jobban tetszik az itteni lét, még úgy is, hogy Nikoval nem élünk együtt. Sőt, talán jobb is a saját kuckómba hazajönni, mint a toronyba. Bár megvan a különélés hátránya is. Kevesebbet találkozunk, főleg, hogy gőzerővel dolgozik. Kicsit beszűkült, mióta beköltöztek a stúdióba, csak a zenére tud koncentrálni, másról nem is beszél, de nem bánom. Szeretem hallgatni, főleg mostanában, hisz egyre lelkesebb, most, hogy kezd minden összeállni. Szerencsére a vitánk óta többször dugja ki az orrát a stúdióból, bár néha így is elfeledkezik magáról, így sokszor napokig nem látom, de nem is zavar már annyira, mint a legelején, mikor elveszettnek éreztem magam nélküle, ebben az idegen városban.

Katja és a munka amit a kiadótól kaptam sokat segít azon, hogy ne érezzem magam magányosnak.

Bár így is hiányzik sokszor. Főleg ma, amikor eléggé fárasztó volt a napom. Jó volna hozzá bújni, de tudom, hogy ez ma nem lehetséges. Ma egyedül leszek, ő a stúdióban marad aztán meg együtt vacsorázik valakivel. Az a valaki pedig van egy sanda gyanúm, hogy Leena lesz.

Hiába nem beszél róla, nem vagyok hülye, tudom, hogy a csaj nem adta fel és ő hívogatja éjjel, ő küldözget üzeneteket hajnalban, de ezért sem szólok. Hiába mondtam, hogy nem akarom, hogy találkozzon vele, tudom, hogy ez elkerülhetetlen és ha igazam van, talán jobb lesz ha most tisztázza Leenaval, hogy hányadán állnak. Az mondjuk rosszul esik, hogy nem beszéli meg velem, de kezdem elfogadni, hogy ő ilyen, én pedig így szerettem bele, nem akarom megváltoztatni. Ha akarja úgyis elmondja, ha meg nem akkor hiába erőltetem, csak veszekedés lesz a vége.

A csengő este mégis megszólal, ami meglep, hisz nem várok senkit. Talán meggondolta magát?

Vigyorogva rohanok ajtót nyitni, de nem ő áll a küszöbön, hanem valaki akire még néla is kevésbé számítok.

-         Yv – sikítok fel, miközben a nyakába vetem magam és olyan szorosan ölelem magamhoz, mintha ezer éve nem láttam volna.

-         Én is örülök neked, de ne ölj meg – nevet, de nem ereszt el ő sem, én pedig a könnyeim nyeldesem vissza. Annyira hiányzott. Hisz ő olyan, mint a testvérem, a másik felem, lélegezni is nehéz ha nincs a közelemben, de az életünk szálai sajnos csak ritkán fonódnak össze, mégis ő a legeslegjobb barátom. Mindennél és mindenkinél fontosabb, talán még Nikonál is, még úgyis ha Los Angelesben hagytam, a szerelmért. – Na engedj már el, mert hoztam ajándékot is – tol el finoman magától, bár nagyon nem akaródzik elereszteni, viszont amint eláll a küszöbről, egy újabb arcot pillantok meg.

-         Alex? – Kerekednek ki a szemeim, amint meglátom, a földig érő kabátban toporgó pasast.

-         Jah, de igazán beengedhetnél, mert kurva hideg van, belémfagyott a szar is míg ideértünk – morog, de nem túlzottan érdekel, úgy jár, mint Yv egyszerűen rávetem magam. Szerencsére a lelkesedésemmel kicsikarok belőle is egy kacajt, ami annyira hiányzott már. Az édes kisfiús nevetés, az illata és azok a hatalmas óceánszínű szemek, megint elkábítanak.

-         Mi a fenét csináltok ti itt? – Terelem őket beljebb még mindig a döbbenettől idétlenül kacarászva. Hirtelen azt se tudom hova kapjak. Jó házigazdaként azonnal nekiállnék vacsit csinálni nekik, meg forró teát  de a szívem azt akarja, hogy hol az egyikből préseljem ki a szuszt, hol a másikból. – Istenem, ez hihetetlen – kapkodom köztük a tekintetem. Nem bírom felfogni, hogy itt állnak a nappalimban.

-         Van söröd nyuszika? ­– Csattog be Alex a konyhába és elkezd kipakolni, minden alkoholtartalmú dolgot amit a hűtőben talál. – Amúgy pofás kecó. Jobb, mint a csótánytenyészet otthon – vigyorog rám, mire megforgatom a szemeim.

-         Hiányoztál – ölel át Yv hátulról és egy puszit nyom az arcomra, miközben a vállamra fekteti az állát.

-         Te is nekem – suttogom.

-         Hol az urad? – fordul felém Alex, miután felpakolt mindent, amit megkívánt.

-         A stúdióban. És a nejed? – Kötekszem vigyorogva, mire fintorogni kezd.

-         Jade nem a nejem, de amúgy otthon van és pihen, legalábbis nagyon ajánlom neki – dobja le az üvegeket a kanapéra. – Na csüccs ide – huppan le ő is, aztán a térdét kezdi paskolni. Nem gondolkodom azonnal szorosan mellé ülök, de úgy, hogy a felsőtestem nekidönthessem, ami persze így neki kényelmetlen, így addig helyezkedik, míg félig-meddig tényleg az ölében nem kötök ki. Nem érdekel ki mit gondol erről, hiányzik, szeretem és szükségem van rá. Most, hogy itt van rájövök, hogy még mindig különleges a szememben. Persze Yvről se feledkezem el, aki mellénk heveredik és kibontja az első üveg sört, ami körbejár köztünk, miközben fecsegünk és fecsegünk.

-         Le vagy fogyva – húzom el a szám, mikor Yv felsője felcsúszik és meglátom, hogy a csontjai kiállnak. Sosem volt túlsúlyos ugyan, de mindig nőiesen kerekedett ahol kell, most viszont alig van rajta hús.

-         Alex életmódja mellett csodálod? – Húzza fel kérdőn a szemöldökét, miközben elvigyorodik. Na jah… Az a csoda, ha valaki épelméjű tud maradni az ördög házában.

-         Ne kend rám, én vigyázok rád – csapja Alex finoman combon, mintha a kishúga lenne, Yv pedig csilingelő nevetéssel jutalmazza meg az ördögfajzatot. – Apropó – kezd el kotorászni a kanapé mellé dobott zsákjában. – Ki akar szállni velem? – Rángatja meg mókásan a szemöldökét, miközben egy cigisdobozt vesz elő.

-         Te ezt komolyan átcsempészted? – Kerekednek ki a szemeim.

-         Még jó. Ez tíz pontos cucc, amit itt kapni az szar – borzong meg színpadiasan, miközben kihúz egy szálat, a telerakott dobozból és meggyújtja, hogy aztán a jellegzetes szagú füstöt a lakásomba fújja szét, majd továbbadja Yvnek, aki úgy néz ki szintén rákapott a fűre. Legalábbis remélem, hogy csak a fűre. Bár Alex csodabogyói közt nem csodálom ha mást is adagolna neki. De én meg mit játszom a szentet? Amint megérzem a szagát, azóta vágyom arra, hogy meg is ízlelhessem és szerencsére nem kell sokat várni, hisz rám kerül a sor.

-         Hű basszus, ez tényleg jó – fújok karikákat, miközben kiélvezem a vicces cigit, majd átadom Alex mancsába.

-         Mad még mindig szingli? – Néz rám Yv kissé homályosan, a pia miatt, de a mosolya elég sokat sejtet.

-         Aham, de tudom a címét – fújok újabb füstkarikákat a levegőbe, majd rákacsintok, ő pedig izgatottan fészkelődni kezd. Tudom, hogy látni akarja, van köztük valamiféle különleges vonzás. Én pedig nem akarom gátolni. Ben óta nem volt senkije. Legalábbis senki olyan, akivel nem csak kefélésről szólt volna a kapcsolata, így kimászok közülük és egy cetlire írom Mad címét, majd Yv tökéletesen manikűrözött ujjai közé dugom. – Sipirc – suttogom, kissé elszállva.

-         De hozzád jöttem – kezd el erőtlenül tiltakozni.

-         Elleszünk Alexel – döntöm a fejem az ördögöm ölébe, aki azonnal a hajamba fűzi az ujjait és átadja a még mindig égő cigit, hogy újból beleszívhassak.

-         Neked meg viszket a puncid, szóval húzzál el, hogy megdugja végre valaki rendesen – csacsog Alex is, mire Yv morogni kezd.

-         Visszajövök – suttog, miközben feláll.

-         Tudom édes – dobok neki egy puszit, amit azonnal viszonoz, majd mire kettőt pisloghatnék, már nincs is sehol.

-         Ki van éhezve a kiscsaj egy jó nagy faszra, ne csodálkozz – kacag fel Alex, én meg azonnal felé kapom a fejem. Még mindig alig hiszem el, hogy újra az ölébe fekszem, miközben a szőke tincseket az ujjai köré csavargatja.

-         Hogy-hogy nem maradtál Jadedel? – Nézek rá kérdőn.

-         Hiányoztál kicsi szépség, Yv jönni akart én pedig összepakoltam és vele jöttem – ránt vállat, de van valami a szemében, ami további faggatózásra késztet.

-         Minden oké veletek?

-         Igen – bólint határozottan. – Jade remek nő és szeretek vele lenni. Van egy megállapodásunk – suttog elmerengve.

-         Miféle megállapodás? – Húzom fel kérdőn a szemöldököm.

-         A pasik engedélyezve vannak. Annyival dughatok amennyivel csak akarok. Bizarr mi? – Nevet fel, de nem úgy tűnik, hogy boldog.

-         Mi a bökkenő? – Fordulok oldalra az ölében.

-         Hogy egy nőt is engedélyezett magán kívül – néz rám átható pillantással.

-         Ó – esik le. – Engem – suttogom elhűlve, amint ténylegesen felfogom, hogy miről van szó.

-         Igen – mosolyodik el, miközben végigsimít az arcomon. A gyomrom valamiért azonnal görcsbe rándul az érintésétől és valami beteges módon átfut az agyamon, hogy lehúzom róla a vékonyka kis fekete inget. A kémia valamiért iszonyatosan működik köztünk, de a szívem, nem hagyja mozdulni a kezeim szerencsére. Niko akkor is velem van, mikor nincs is velem.

-         Azért jöttél, hogy… - harapom el mondatot, de tudom, hogy így is érti.

-         Nem, csak kellesz. Ezért is lettél engedélyezve azt hiszem – suttog. – Persze, hogy ha még egy milliméterrel arrább teszed a gyönyörű szád, akkor tuti fel fog állni és nem garantálom, hogy kibírom anélkül ezt az éjszakát, hogy megpróbáljam beletuszkolni valamidbe a farkam – kuncog fel, miközben egy perverz vigyor terül szét az arcán. Én meg érzem, hogy fel kéne ülnöm, mert Alex még mindig túl veszélyes. Hisz hiába nem egy görög Isten van benne valami, amitől feláll a hátamon a nem létező szőr is és beindul tőle a fantáziám. Elég csak pár emlékkép átfutása az agyamon ahhoz, hogy érezzem el kell tőle távolodnom, amíg meg tudom tenni, hisz az ördögöm veszélyes, túl nagy kísértést jelent, főleg, úgy, hogy tudom mire képes, az arcomtól alig pár centire lévő szerszámával. Magamnak is szégyellem bevallani, de vágyom rá. Nem azért mert Nikotól nem kapok meg mindent, Alex egyszerűen más. Másmilyen vele lenni, alatta izzadni, az ő bőrét csókolni, az ő sóhajait hallani. Igen, még az emléke is túl izgató, a vérem ugyanis már attól felforr, hogy visszaemlékszem rá, milyen az arckifejezése szex közben, mikor élvez, mikor csókol, mikor fölöttem liheg.

A francba.

Szédelegve ülök fel, az arcom ég, a bőröm forró, a vérem pedig sebesen száguld az ereimben, majd a fülemben kezd lüktetni.

-         Még mindig felizgatlak – nevet fel Alex, mire a fejem a tenyerembe temetem.

-         Ne nevess – suttogom erőtlenül, mire a hátamra tapasztja a tenyerét, de úgy húzódok el tőle, mintha tüzes vassal égetne. – Ne – nyögök fel kétségbeesetten. Túl csábító az érintése.

-         Menjek el? – Kérdezi, megadva ezzel az egérutat, de a fejem mégis tagadólag kezd billenni jobbra, ballra.

-         Huh – fújom ki a levegőt reszketősen, amint úgy érzem, kordában tudom tartani magam és megálljt tudok parancsolni annak, hogy ilyen közel van hozzám. – Hogy tehette ezt Jade? – Morgolódok.

-         Tudja, hogy semmi sem olyan, mióta elmentél. Én sem vagyok olyan. Muszáj kicsit többször elveszíteni a fejem. Azt hiszem félt, hogy végleg elvesztem a kontrollt – dől hátra a kanapén, miközben a szemembe bámul.

-         Ezt most nem egészen értem – dőlök én is hátra, ám még mindig biztonságos távolságra maradok tőle. Hogy is lehetne még annál is jobban elveszíteni a kontrollt, ahogy Alex alapjárton el szokta.

-         Tudod a pasikkal kicsit elfajult a kapcsolatom – mosolyog sokat sejtetően.

-         Nem akarom tudni – nyöszörgöm nevetve.

-         Minden szembejövővel dugok, még azzal is, aki azt hiszi magáról, hogy full hetero – kacag, akár egy gyerek.

-         Mondtam, hogy nem akarom tudni – csóválom meg vigyorogva a fejem. Hihetetlen, hogy képes még erről is beszámolni. De megteszi.

Idegesen nézek szét az étterembe. Nincs kedvem itt lenni. De muszáj. Viszont ha a fotósok hamarabb lehozzák a sztorit, minthogy Liának elmondom abból megint botrány lesz. Tuti azt fogja hinni, hogy randizunk megint, de nem. Szerencsére Leenanak is van annyi esze, hogy nem az ablakba ült, hanem egy hátsó sarokba. Nehezebben szúrom ki ugyan, de amint megvan azonnal átvágok a vendégek közt.

-         Itt vagyok – jelentem be, miközben nagy elánnal kihúzom a széket és már épp leülnék, mikor ő feláll és megpróbál megcsókolni. – Ne csináld – söpröm le a kezeit magamról, miközben elkapom a fejem, így csak az arcomra tud puszit adni.

-         Örülök, hogy eljöttél – mosolyog mézes mázasan, de ez most nagyon nem jön be. Bár kétségkívül gyönyörű. A haja hullámos csigákban omlik a hátára, a fehér tunika kiemeli az alakját, a fekete cicanadrág pedig a vékony lábait és az a dögös térdig érő csizma… De amint elkalandozna a tekintetem és még jobban szemügyre venném eszembe jut Lia, akit így sem tud lekörözni, hiába olyan megint, mint valami szirén, a vérvörös ajkaival és a bódító illatával.

-         Mit akarsz? – Nézek rá kérdőn. Próbálok kimért lenni és hideg, de nem megy. Olyan törékenynek tűnik, akár egy baba. Képtelen lennék bántani, hisz valaha az életemet jelentette.

-         Visszahoztam a kedvenc pólód – nyújt át egy zacskót, amibe belekukkantok. Igen, tényleg ez volt a kedvencem egy időben, szinte mindig ezt hordtam, hisz egy kislánytól kaptam, aki rajongott értünk, de nem csak nekem állt jól, hanem neki is, így egy idő után ő többet hordta, mint én, amit cseppet sem bántam. Imádtam amikor nem volt rajta más.

-         Ennyi? – Nézek rá kérdőn és állnék is fel.

-         Ne – kapja el a csuklóm. – Maradj – néz rám könyörögően, én pedig visszateszem a hátsóm a székre.

-         Mit szeretnél még Leena? – Nézek rá fáradtan. Nincs kedvem a játszadozáshoz. Elég egyenes embernek tartom magam, nem vagyok vevő az ilyen játékokra. Kinőttem már belőle, főleg, hogy pontosan tudom milyen is ő. Manipulatív, de lenyűgöző. Valahol tartok tőle. Tartok attól, hogy bedőlök neki.

-         Szükségem van rád. Nem akarom, hogy megszakadjon a kapcsolat köztünk. Én szeretlek – suttogja miközben az abroszt babrálja.

-         Leena kérlek – nyögök fel fájdalmasan. – Ez már lejárt lemez. Tudom, hogy nehéz, de muszáj túllépned rajta. Van más az életemben és nem akarom elbaltázni – fogom meg a kezét, hogy a szemembe nézzen.

-         Jobb, mint velem? – Kérdezi halkan.

-         Ha nem így lenne, nem lennék vele. Nézd szuper nő vagy, de nem ment már nekünk együtt. Elmúlt a szerelem, kiégtünk és ha tovább folytatjuk, ha összeházasodunk, akkor az semelyikünknek se lett volna jó – beszélek hozzá megnyugtató hangon, miközben továbbra is a kézfején pihentetem a kezem. – Boldogtalanná tettük volna egymást és annak gyűlölködés lett volna a vége. Miért nem keresel valaki mást kedves? – Mosolygok rá együttérzően. Nekem is vérzik valahol még a szívem azért, mert nem működött a kapcsolatunk, hisz tényleg szerettem, vele akartam leélni az életem, de ami az elején még mennybéli és édes volt a végére keserűvé és pokolivá vált. Megöltük volna egymást. Liával sem kevésbé tüzes a kapcsolatom, hisz mindketten szenvedélyes emberek vagyunk, de mégis vele valahogy működik a dolog.

-         Kedves? – Mosolyodik el, a megnevezésen. – Tucatnő lettem – csóválja meg a fejét hitetlenkedve, pontosan tudva, hogy minden gyönyörű nőt kedvesnek szólítok. Elhúzom a szám. Magam sem tudom miért hívtam így.

-         Nem leszel soha egy a sok közül, ezt te is tudod – szorítom meg a kezét, hogy ismét rám nézzen.

-         De az egyetlen se – biccenti oldalra a fejét.

-         Nem, az egyetlen sem – sóhajtok nagyot. Talán még az esküvőnk napján, amikor elmondtam neki, hogy nem vehetem el, nem tudtam biztosra, hogy Lia lesz az a bizonyos egyetlen és meghagytam a lehetőséget, hogy visszafuthassak hozzá ha valami balul sülne el. Ma már pontosan tudom, hogy a szőke szépség, aki eldobott értem mindent, aki ideköltözött miattam, aki úgy tud csókolni, hogy azt hiszem belehalok, aki megédesíti a napjaim és az éjszakáim még akkor is ha nincs velem, az igazi. Egyszerűen azt ösztöneim azt súgják, hogy ő életem asszonya, valami láthatatlan erő mindig felé lök és már eszem ágában sincs ellenállni neki, hisz még sosem éreztem ilyen erős köteléket senki iránt. Még a családom iránt sem. Olyan, mintha ő lenne a testem motorja.

-         Nagyon szereted – mosolyodik el, amin meglepődök. – Szerencsés lány. Miattam fele ennyire se csillogott a szemed – pislog nagyokat. – N jó, néz, nem akarok nélküled élni, de megelégszem a barátságoddal. Néha együtt vacsorázunk vagy beszélünk telfonon, iszunk egy kávét. Nem akarok ellenségeskedni, se veled, se vele. Az mindenkinek kellemetlen lenne – magyaráz halkan.

-         Leena, el tudod fogadni, hogy már nem te vagy a barátnőm? Hogy Lia az a nő akire egész életemben vártam? – Nézek rá kérdőn, mire tétovázva bólint.

-         Azt hiszem igen.

-         Azt is, hogy gyűrűt adtam neki? – Kérdezem tovább halkan, mire fájdalmasan összerándul és nem szólal meg egy percig csak bámul a szemembe. Tudom, hogy szíven szúrtam azzal, hogy elmondtam Lia ékszert kapott tőlem, ő pedig még csak egy cukorkarkötőt se kapott soha, hisz képtelen voltam neki még csak ékszerre hasonlító dolgot is adni, pedig mindig annyira várat, hogy a születésnapján vagy karácsonykor esetleg az évfordulónkon meglepem egyel, de mindig csalódást kellett neki okoznom.

-         Megteszek mindent oké, csak ne tűnj el az életemből – bólint végül újra. – De, hogy szeretheted ennyire? Hisz annyira gyerek még hozzád – néz rám értetlenül.

-         Rendeljünk vacsorát – sóhajtok fel megadóan. Liának ezt szép kör lesz ugyan beadagolni, de nem akarok Leenval rosszban lenni, érdekel mi történik vele, hiába minden. Amint a pincér kihozza a vacsoránkat, önkéntelenül mesélni kezdek.

-         Tudom, hogy fiatal, bár ez a hat év semmi és tudod, úgy érzem magam vele, mint egy kiskamasz –  pislogok rá. Direkt tanulmányozom az arcát, nem akarok neki fájdalmat okozni.

-         És megad neked mindent? – Kérdezi, látszólag nyugodtan.

-         Talán többet is, de ismersz, nem tűnnek fel az apróságok – rajzolok macskakörmöket a levegőben.

-         Elcsavarta a fejed – állapítja meg halkan. Nem repes az örömtől, ami érthető, de nem is dühöng vagy hisztizik, sokkal inkább érdeklődőnek tűnik. Talán a nőknek az kell, hogy egyenesen kimondd mit gondolsz vagy érzek még akkor is ha fáj nekik. Lia is azt preferálta mikor nyíltan beszéltem Leenaról és úgy tűnik ez fordított helyzetben sincs másképp.

-         Egy perc alatt elűzi minden démonom – mosolyodok el, hisz tegnap is ez történt. Az egyik dal eltűnt, egy másik pedig nem akart összeállni, majd a fejesek is elkezdtek piszkálni minket, mire ötkor becsaptam magam mögött az ajtót és hazarohantam hozzá. Már a küszöbön érezte, hogy fel tudnék robbanni, szóval azonnal, amint letettem a kabátom átölelt, a lapockámra simította a tenyerét és a hátam simogatta, én meg hirtelen úgy éreztem minden gondom elszáll, de ez neki nem volt elég. A kezembe nyomott egy üveg sört a vacsora mellé, az ölembe telepedett és meghallgatott, majd pár szóval lenyugtatta az ismét pattanásig feszült idegeimet, megcsókolt, én meg úgy leeresztettem vele a karjaim közt akár egy lufi. Eszem ágában sem volt felrobbanni, azaz de fel akartam robbanni. A vágytól. De erre se lehetett panaszom.

-         Komolyan ennyire szereted azt a fruskát? – Néz rám kérdőn, mire bólintok.

-         Meghalnék érte gondolkodás nélkül. Még a zenélést is feladnám, hogy felköltözzünk északra kettesben és gyereket csináljunk meg neveljünk – vágom rá gondolkodás nélkül. Nincs olyan dolog, amit meg ne tennék érte.

-         És ő is így szeret? – Néz rám fürkészően.

-         Meglepő, de igen – nevetek fel, hisz tudom, hogy semelyik nőnek nincs velem könnyű dolga – Bár ezt nem neked kell mondani.

-         Nem, nem nekem – bólint egyetértően. – Tudod, igazán fura pasas vagy és nem egyszerű természettel áldottak meg, de valahogy képtelenség nem szeretni és nem arra vágyni, hogy ölelj magadhoz szorosan, még akkor is mikor faszfejként viselkedsz – mosolyodok el.

-         Ő faszfejként is szeret. Tudod fura, nem akar megváltoztatni és még a rojtos farmerjeim is tetszenek neki – kuncogok fel, pontosan emlékezve arra, hogy Leena hányszor akarta kidobatni velem a régi, lukas, kinyúlt, kikopott cuccaim, amiket én imádtam.

-         Tudja, hogy itt vagy? – Kérdezi egy újabb falat lenyelése után.

-         Nem, még nem, de el fogom neki mondani mindenképp. Tiszta lappal akarom élni az életem Leena, ebbe pedig nem férnek bele a titkos vacsorák veled. Nem akarom elszúrni érted? Szeretem, nem tudnék levegőt se venni nélküle, annyira természetes, hogy velem, van, mint az, hogy dobog a szívem – rántok vállat, mintha semmiség lenne, pedig tudom, hogy nem normális, hogy ennyire bele vagyok zúgva és ilyen óriási szükségem van rá. De mit tehetnék? Kiegészít testileg és lelkileg is, egyek vagyunk. – Ebbe a kapcsolatba nem fér bele a titkolózás, a hazudozás, a másik átverése vagy a megcsalás – suttogom, hisz a miénk a végére egy ilyen hazugságáradattá fajult el.

-         Niko Koskinen normális kapcsolatban él egy lánnyal – nevet fel Leena jókedvűen, amin megdöbbenek. De tényleg nevet, a hasát fogva, még a könnye is kicsordul.

-         Most mi van? – Nézek rá tök értetlenül, mire még jobban kuncogni kezd.

-         Olyan buta képet vágsz – nevet még jobban. – Na jó elmagyarázom – nyugtatja le magát egy nagy korty levegővel. - Niko a gitárodhoz fűződő viszonyodon kívül neked még az életedben nem volt normális kapcsolatod. Bár a gitáros példa is rossz, hisz az se túl normális, hogy szerelmes vagy egy hangszerbe – nevet fel megint.

-         Ez most más – vágom be a durcát és magam is meglepődök, hogy ennyire normálisan tudunk egymással beszélgetni. – Nem akarom elveszíteni.

-         Ezért mondtad el neki, hogy majdnem lefeküdtél velem?

-         Igen, meg amúgy is. Hogy nézhettem volna másképp a szemébe? Ő is mindig kimondja amit gondol, tehát igen, ezt az estét is el fogom mondani neki, bár nem vagy a szíve csücske a múltkori vallomásom óta – húzom el a szám. Igen, még ki kell tervelnem reggelig, hogy ezt, hogyan adagoljam be neki.

-         Meg tudom érteni – nevet fel, majd eltereli a témát a munka felé.

-         Velem alszol? – Nézek rá, immár frissen zuhanyozva, némiképp kijózanodva.

-         Hát nem is a kanapén – húzza fel az orrát. Nincs rajta más csak egy alsónadrág, de most, hogy észnél vagyok teljesen, már kordában tudom tartani magam, így nem okoz problémát, hogy osztozunk a takarón. Meg se lepődök, hogy a popsiját riszálva vonul be a hálóba és az se, hogy meg se kérdezi melyik oldalon szeretnék aludni, egyszerűen csak elfekszik és megveregeti a csupasz mellkasát, én meg vigyorogva bújok mellé és ölelem át a vékony derekát. Természetes, hogy a bordáit simogatom, hogy ő a hajam babrálja. Valahol baráti az egész, valahol viszont olyan, mintha egy piton karja tekeredne körém, de mégis belülről akarna összeroppantani, de nem történik szerencsére semmi.

-         Boldog vagy édesem? – Kérdezi halkan, mire elmosolyodom.

-         Földöntúlian – bólintok. – Bár vannak néha kemény meneteink, de hát úgy szép az élet ha zajlik nem? – Kuncogok fel, mire ő is követi a példám.

-         Jól bánik veled? – Teszi fel az újabb kérdést.

-         Zenész – kuncogok tovább. – Mindent megtenne értem. És veled mi van kisördög? Boldog vagy? – Pislogok fel rá.

-         Nem tudom kezelni még, hogy csak Jade van. De megtanulom. Muszáj lesz – komorodik el.

-         Miért muszáj? – Simogatom meg az arcát gyengéden.

-         Mert el akarom venni feleségül – suttogja, olyan hangon, mintha még ő se hinne benne, hogy komolyan ilyen gondolatok járnak a fejében.

-         Tessék? – Ülök fel hirtelen, kikerekedett szemekkel, de visszahúz a mellkasára.

-         Jól hallottad. A balesete és, hogy te elmentél mindent megváltoztatott. Láttad azokat a kiéhezett keselyűket a kórházban nem? Mind a hódolói. Jade a társam és nem akarok nélküle élni. Ideje azt hiszem megállapodni és tudom, hogy vágyik rá, én pedig nem sajnálok mindent megadni neki. Nekem nem számít a papír, de neki igen, tehát tök mindegy el is vehetem.

-         Hű – nyögöm ki nagy értelmesen, nem jutok szóhoz ugyanis. Feldolgozni az infót, hogy Alex meg fog nősülni, nehezemre esik, őt ismerve, de örülök is neki, hogy boldog és ráébredt, hogy mi hiányzott neki eddig, ami igazából végig egy karnyújtásnyira volt tőle.

Reggel szinte egyszerre ébredünk, fura, hogy olyan sok idő után nem Niko, hanem egy másik férfi karjai közt ér a hajnal, de nem bánom, hogy Alex van mellettem. Neki mindig is különleges helye lesz a szívemben.

-         Yvnek tuti jó éjszakája volt, ha nem jött vissza – nyújtózik nagyot a kisördög, amitől a hóka bőre megfeszül a csontjain én meg elfelejtek levegőt venni. Eszméletlen látvány még mindig ez a sok fekete és fehér egymással keverve, de nagyon illik hozzá.

-         Szeretlek – mosolygok rá, mire homlokon puszil.

-         Én is kisbogár, de míg én lustálkodom te zuhanyzol, aztán én megyek fürdeni, te pedig csinálhatnál nekem palacsintát – néz rám csillogó szemekkel, akár egy kisgyerek, amitől elnevetem magam.

-         Igenis uraság – nyomok én is egy puszit az arcára, majd kibújok mellőle és teszem amit kér.

Épp két serpenyővel bűvészkedek, mikor megszólal a csengő, Alex pedig egy szál törölközővel a dereka körül kilép a fürdőből.

-         Hé, nyiss ajtót, Yv jött vissza biztosan – kiabálok neki, mire hallom, hogy morog. Kuncogok rajta magamban, hisz elég lusta dög tud lenni, de aztán mégis felkapom a fejem.

-         Te? – Hangzik fel egy mérges és rekedt hang, mire lekapcsolom a gázt és az előszobába sietek, ahol nem túl jó látvány fogad. Niko áll az ajtóban, egy hatalmas szatyorral a kezében és úgy fújtat akár egy bika. Teljesen lesápadok, hisz a helyzet eléggé félreérthető. Alex egy szál törölközőben, én meg egy sortban és a kisördög kapucnis pulcsijában rohangálok. Bassza meg. – Bocs a zavarásért – sziszeg Niko, miközben a szemei megvillannak és Alex kezéb nyomja a nála lévő szatyrot, amit a pokolfajzat reflexből kap el, de én Nikot figyelem. Az arcára ezerféle érzelem ül ki. Csalódottság, düh, féltékenység, szomorúság, indulat, de mindezek mellett is mérhetetlen, őszinte szerelem csillog a zöld szemekben. Aztán hirtelen megcsóválja a fejét, ökölbe szorítja a kezét, elindulna visszafelé, majd meggondolja magát és erőből úgy állon vágja Alexet, hogy szegény kiterül a padlón akár egy kis béka. – Hogy tehetted ezt? – Néz rám csalódottan a zöldszemű, majd nagy léptekkel elindul kifelé, mire vége felfogom, hogy mi történt az elmúlt percben.

-         A kurva életbe – spurizok utána, de ehhez át kell másznom a földön heverő meztelen Alexen. – Basszus. Jól vagy? - Nézek rá, de a lábam már tovább vinne.

-         Megmaradok – bólint az állkapcsát dörgölve.

-         Jég a fagyóban – kiabálok neki vissza már a folyosóról, aztán Niko után futok, ahogy vagyok mezítláb, forrónadrágban. – Várj meg, nem történt semmi – szólok rá, de már ezerrel nyargal le a lépcsőn. – Niko, kérlek, hinned kell nekem – szedem kettesével a lépcsőfokokat, majd szó szerint kirobbanok az utcára. Nem szalad, csak négy léptekkel remegő kezekkel, megy előttem, én meg alig érem utol. – Állj meg a fenébe – nyúlok a karja után, de amint hozzáérek, satuféket nyom, a falnak ken és ököllel a fejem mellett a téglába üt, amitől összerezzenek és felsikítok. Félelmetes ahogy ott tornyosul fölöttem, kitágult orrlukakkal, vérben forgó szemekkel, dühtől vöröslő arccal, veszett vadkén fújtatva, az egész testében remegve.

-         Menj vissza ahhoz a buzihoz, engem pedig felejts el örökre – fröcsög fölöttem, mire begurulok.

-         Komolyan ennyire nem bízol bennem? Azt hiszed megcsallak? Úgy gondolod, hogy nem szeretlek és tisztellek eléggé ahhoz, hogy ne csináljak ilyesmit? Ennyire tartod a kapcsolatunkat? Ennyire tartasz engem? – Kérdezem indulatosan, miközben a mellkasára fektetem mindkét tenyerem és távolabb tolom. Kivételesen zavar, hogy ilyen közel van hozzám.

-         Már legalább értem miért akartál elköltözni annyira! Azért, hogy fogadhass mindenfajta buzeráns faszt. Legalább húzott gumit vagy beléd élvezett ő is? Nem akarok AIDS-es lenni – sziszeg. Tudom, hogy a vörös köd leszállt az agyára, de engem is elborít a méreg.

-         Menj a pokolba. Végig se hallgatsz. Amúgy nem mintha te jobb lennél – nézek el az újságos bódé felé, ahol minden magazin címlapján ő van és Leena. – Most már legalább értem miért nem velem vacsoráztál este – vágok vissza, pedig pontosan tudom, hogy nem tett semmit. Egyszerűen ösztönösen érzem.

-         Te nem vagy normális – néz rám elhűlve.

-         Te sem – vágom rá. Hosszú percekig farkasszemet nézünk, semelyikünk nem pislog, csak fürkésszük a másik tekintetét. Látom rajta, hogy tisztul a feje és

-         Baszd meg – neveti el magát hirtelen, majd a derekam után kap és magához ölel. – Sajnálom – suttogja, mire elmosolyodom.

-         Tudod, hogy nagyon hülye vagy? – Túrok a hajába, miközben hagyom, hogy úgy szorítson magához, mintha nem lenne rá többet lehetősége.

-         Annyira kibaszottul szeretlek – suttog a hajamba, majd felemel és megint téglafalnál kötünk ki. Nem érdekel, hogy az egész utca minket bámul szörnyülködve, csak, az, hogy rájött mekkora idióta. – Nem bírnám ki, nem – susog tovább megkönnyebbülten.

-         Mit? – Kérdezem a nyakát puszilgatva.

-         Ha elveszítenélek – motyog, miközben még jobban szorít. A talpam fázik a hideg betonon, így a lábaim a derekáig húzom és átkulcsolom velük. Úgy kapszkodok belé akár egy kismajom.

-         Mi lenne, ha megcsókolnál végre? – Markolok a hajába, hogy hátrahúzzam a fejét és a szemébe nézhessek. Mák, hogy nem kell kétszer mondani neki. Az ajkai azonnal az enyémekre tapadnak, a nyelve a száma siklik és bebarangol minden egyes kis négyzetcentimétert.

A szívem meghasadt és összeforradt. Az érzelmi hurrikántól, ami ezalatt az öt perc alatt lejátszódott bennem, remeg az egész testem. Csak a feltételezés, hogy elhagy valaki más miatt, halálra rémít. Csak a gondolat, hogy megcsal, felemészt. Nem bírom. Most, hogy tisztán tudok gondolkodni, rájövök, hogy nem tenné meg, hogy van valami tisztességes magyarázat arra, hogy Alex egy szál törölközőben nyitott ajtót.

A csókja elmulasztja minden kétségem, de valahol érzem, hogy ez az érzelmi hullámvasút nem tesz jót nekünk. Olyanok vagyunk, mint két drogos. Függünk a másiktól és ahelyett, hogy ez a dolog enyhülne csak egyre rosszabb lesz, hisz napról napra jobban beleszeretek, így egyre nagyobb szükségem van rá, a közelségére.

Jobban kell, mint a levegő.

Amikor megláttam azt a kertitörpét az ajtóban, egyszerűen úgy éreztem nem akarok tovább élni.

Nélküle nem. Hisz nincs is értelme semminek. Ő az életem.

De ez be kell vallani, hogy beteges. Talán kezeltetnem kellene magam, hisz a hozzá való ragaszkodásom nem normális. Meg az sem, hogy már megint kívánom. Itt a nyílt utcán esnék neki szívem szerint, hogy mindenki lássa, ez észbontó nő, akiért megvadulok, az enyém. Csak az enyém.

A birtoklási vágyam megint eluralkodik rajtam.

- Észbontó – szuszogom a szájába. A nyelvemen még érzem az ízét, de többet akarok belőle.

- Csókolj még – nyöszörög kéjesen, miközben elsötétült tekintettel néz rám és a hajam markolja. Nem vagyok rest teljesíteni a kérését. Most az ő nyelve csúszik az én számba és boszorkányos ügyességgel hívja táncba az enyémmel. Olyan, mintha egy hullámvasúton ülnék vele. Hol a mennybe, hol meg a pokolba küld. Utálom néha ezt az érzést és mégis tudom, hogy nem élhetek enélkül.

- Kurvára szeretlek – nézek a szemébe.

- Én is szeretlek – mosolyog rám, amitől a szívem kihagy egy dobbanást. – De össze kéne barátkoznod Alexel – biccenti oldalra a fejét és olyan ártatlanul pislog rám, aminek szinte azonnal bedőlök, majd kapcsolok, hogy én és Alex nem tartozunk egy világba és nem akarok vele jópofizni. Még Lia kedvéért sem.

- Felejtsd el – intek nemet a fejemmel.

- Niko, kérlek – cirógatja végig az orra hegyével a nyakamon lüktető eret.

- Nem – suttogom, de kezdek gyengülni.

- Őt is szeretem. Nem szerelemmel, de szeretem. Az életem része és nem akarom, hogy minden alkalommal amikor találkoztok kiskakasok módjára összecsapjatok.

- Oké, de akkor te meg összebarátkozol Leenaval.

- Mi van? – Kerekednek ki a keze és úgy ugrik le rólam, mintha maga az ördög lennék aki magával akarja vinni. – Tutira nem – rázza most ő tagadólag a fejét.

- Miért nem? Ugyan az a helyzet vele, mint a kis buzival – rántok vállat, miközben az arcát tanulmányozom.

- Nem igaz – sziszeg. – Én sosem akartam Alexhez hozzámenni, ő nem zaklat és hívogat éjszaka és miatta nem titkolózom előtted – magyaráz felindulva.

- Nem titkolózom – vágom rá, mire a homlokáig szalad az egyik szemöldöke. – Most akartam elmondani, hogy találkoztam vele, de valaki meggátolt ebben – morgok, mert még mindig nehezemre esik feldolgozni, hogy Alex egy szál törölközőben rohangált, az én barátnőm lakásán.

- Miért nem előtte? – Fonja össze a karjait a mellkasa előtt fázósan, mire automatikusan leveszem a kabátom és ráterítem.

- Talán valami melegebb helyen kéne ezt megtárgyalnunk, nem pedig az utcán ácsorogva. Meg fogsz fázni, még cipő sincs rajtad – nézek a csupasz lábaira.

- Tökéletes itt. Tehát? – Néz rám várakozva.

- Mert nem tudtam, hogy mi lesz a beszélgetésünk vége. Amúgy nem tudom elmagyarázni. Nem értheted, hogy milyen érzés vele lenni és veled – hadonászok idegesen, majd a zsebembe kezdek kutatni egy cigi után, ami úgy érzem nagyon rámfér.

- Nem vagyok egy buta szőke picsa, hidd el, ha elmondod megértem – néz rám mérgesen.

Erre most mit mondjak? Hogy nincs igaza? Hogy nem értheti, hogy néha azt kívánom bár ne szerettem volna belé ennyire? Hogy Leenaval minden sokkal könnyebb volt? Hogy bár működött volna tovább, mert nyugodtabb lenne az életem?