„Az ember sose tudhatja előre. Néha napján jobb, ha reggel
ágyban marad, és magára húzza a takarót.”
Hideg van, egész éjjel csak forgolódtam az ágyamba, miközben
egy fullasztó gombóc egyre jobban elzárja a torkom. Egyedül vagyok, félek, a
magány őrjítő érzése pedig szépen lassan eluralkodik rajtam. Nem akarok egyedül
lenni. Nem akarok mindent elveszíteni. Miért nem kezdtem olyan lánnyal, aki nem
ilyen zűrös? Egy kedves kis tüneményes csaj kellett volna, akinek én vagyok az
egyetlen. Aki békésen szuszogna mellettem és kiskutyaként loholna mindenhova
utánam. De valószínű attól is megőrülnék. Nem lenne semmivel jobb, mint Liával.
A hiba nem a nőkkel van, hanem velem. Én se tudom mit akarok. Tuti elmebeteg
vagyok. Valami nem okés. Lehetetlen, hogy valaki ne bírjon ki pár napot egy
csaj nélkül.
Az óra is csörög, a telefon is, én meg a fejemre húzom a
takarót. Egész éjjel nem aludtam, faszságokon agyaltam, most pedig, hogy fel
kéne függeszteni a plafonbámulást és a Lián meg az exeimen, különösen a Leenan
való filózást, rámtör az álmosság.
-
Hagyjatok békén- dünnyögöm a párnámba.
Ma valahogy a szokásosnál is hisztisebb vagyok, a szorító
görcs, ami a gyomrom feszegeti pedig csak egyre rosszabbá válik. Az órát seperc
alatt ki tudom iktatni, de a telefon túlvégén lévő személy kitartónak bizonyul.
-
Ki a tököm vagy? – Emelem a fülemhez a készüléket,
anélkül, hogy megnézném ki zargat.
-
Az aki szétrúgja a segged – üvölt Tia a telefonba, mire
a homlokom ráncba szalad.
-
Mi a fene bajod van? Már fent vagyok és nem késtem el
sehonnan – dörmögök, miközben kicsavarom magam a paplanból és ránézek az órára.
7:30. Remek.
-
Fél órád van beérni – közli majd lecsapja a telefont.
-
Ennek meg mi a picsa baja van? – Kérdezem magamtól
értetlenül. – Biztos megjött neki – rántok vállat, aztán egy hatalmas
nyújtózkodás közben kiszámolom, hogy felhívhatom-e már Liát, de arra jutok,
hogy most még nem zargatom. Túl korán van. Ki tudja mikor került ágyba. Ki
tudja kivel került ágyba…
Állj,
elég.
A
saját ágyában aludt egyedül. Bíznom kell benne és le kell győznöm ezt a hülye
érzést ami eluralkodik rajtam szépen lassan.
Jobb
lesz inkább, ha lezuhanyzom és megiszom a kávém aztán meg kiderítem, hogy Tia
miért is van így felpaprikázva kora reggel. Igen, valószínűleg mindenki jobban
jár.
De
mégis nehezen indul a reggel. A vizet a kávéfőző mellé öntöm, a fekete szemek
se a tartályba landolnak elsőre.
Jaj
bárcsak itt lennél…
Bárcsak
elmúlna ez a hányinger és fullasztó szorítás.
Talán
egy langyos zuhany segít. De persze nem. Nem lazítja el az elgémberedett még
mindig alvó tagjaim. A dezodor erős illata sem ébreszt fel, sem a fogkrém
mentolos íze. Álmos vagyok, kedvtelen. De azért összekaparom magam. A zenében
reménykedek. A munka majd kikapcsol. De mióta is gondolok úgy a dalfelvételre,
mint a munkára? Mióta feladat és nem szórakozás?
Mióta
elment…
Nem
lesz ez így jó… Nagyon nem.
A
szekrényben toronyban állnak a ruhák amiket különböző divatszakértők küldtek,
hogy reklámozzák velem a cuccaikat, mégis a legszakadtabb legrégebbi farmerom
kapom ki, ami még csoda, hogy nem kopott el annyira, hogy kint legyen belőle a
hófehér seggem. Vagy legalábbis az alsógatyám. Ha így lenne legalább lenne mit
írniuk az újságokba a piócáknak. Magamban mosolygok, mert látom a
szalagcímeket.
A
Kulo énekese csődbe ment. Már gatyára se telik neki. Vajon mi vezethetett
idáig?
Poén
lenne. Na hátha ma végleg szétfoszlik és nem csak a térdemnél lesz egy óriási
szakadás, hanem a hátsómnál is.
De,
hogy fokozzam a hatást a szintén ezer éves, még az apámtól örökölt fekete
kapucnis pulcsimba bújok bele. Ha nem is dögös, de legalább meleg.
Hajléktalan
style? Pipa. Tia nagyon fog örülni nekem… Még jobban, mint ahogy reggel tette.
Utálja, ha csövesként öltözködök. De Liának legalább bejön. És amúgy is
kényelmes. Tehát? Le van szarva ki mit gondol.
Azért
van amit nem hanyagolok el ma sem.
Szemceruza.
A
reggeli rituáléhoz tartozik már régóta, hogy akár egy nő kihúzzam a szemeim.
Ami régen csak tinikori lázadás volt, mára a részemmé vált. Szemceruza nélkül
meztelennek érzem magam. Bár kibaszott nagy baromság az egész. De ez van. Egy
kibaszott nagy barom vagyok.
Kávé.
Cigi. Könyv.
Már
csak ezek hiányoznak ahhoz, hogy indulásra kész legyek.
Csak
addig, míg meg nem érkezik Mad, hogy felszedjen és elszállítson a kiadóig.
Jót
tesz olvasás, kikapcsol és mindig egy másik világba ránt. Egy-egy könyvben
olvasott gondolat pedig befolyásolja a napom is néha.
De ma
alig van időm erre is, mert megint csörög a mobilom. Mad hív, de kinyomom.
Mindig így csináljuk. Lassan startra késszé válok, utolsó korty, utolsó slukk,
utolsó sor. De a kocsiban sem egy mosolygós barát vár, hanem egy morcos Mad. Ma
mindenkinek szar napja van úgy tűnik.
-
Reggelt – dörmögöm egy újabb cigire rágyújtva.
-
Elmebeteg – szűri a fogai közt, miközben csúnyán néz
rám, de beindítja a motort, én meg felé kapom a fejem.
-
Ez most nekem szólt vagy csak beszélgetsz valakivel,
aki nincs is itt? – Nézek körbe az autóba, hogy tutibiztos legyek abban, hogy
ketten vagyunk.
-
Neked szólt. Ki másnak? – Dörmög morcosan.
-
Ó és mégis miért? – Kíváncsiskodom.
-
Mi a fenéért nem fizetsz elő egy hülye újságra se? –
Néz rám felhúzott szemöldökkel.
-
Mert nem érdekel mit írnak? – Kérdezek vissza. – Na de
most komolyan mondd már mi van – noszogatom, mert van egy sanda gyanúm, hogy a
napi bulvárban megint én vagyok a téma. Népszerűség átka ugyebár. De ha így van
és megint valami baromságot hordtak össze, akkor van egy tippem, hogy Tia is e
miatt volt ideges reggel.
-
Lefeküdtél Leenaval ugye? – Szegezi nekem a kérdést egy
piros lámpánál megállva, de látszik rajta, hogy szinte teljesen biztos abban,
hogy megtettem. Én viszont köpni nyelni nem tudok az első percben, majd miután
feldolgozásra került az infó, röhögni kezdek. Talán mégse lesz olyan rossz ez a
nap, mint hittem, hisz a hónap poénja már elhangzott. Sőt mit a hónapé, az évé.
– Most mit röhögsz? – Mordul rám, míg én próbálok levegőhöz jutni, de be kell
vallanom kifejezetten jól mulatok már a feltételezésen is. – Én a helyedben nem
mosolyognék ennyire, tekintve, hogy minden ezzel van tele. Szerinted mennyi
időbe telik, hogy a képek és a hír átjusson Amerikába, el Liához? – Sziszegi,
mire abbahagyom a nevetést. Igen, ilyen megvilágításból nézve már nem is olyan
mulatságos a történet.
-
De én nem feküdtem le vele – kérem ki magamnak.
-
Akkor mit keresett nálad hajnalban? – Csattan fel.
-
Mit tudom én – rántok vállat. – Beszélgetni akart, meg
azt mondta hiányzom, de elküldtem. Egy ujjal se értem hozzá – teszem fel
védekezőleg mindkét tenyerem.
-
Tuti? – Húzza fel az egyik szemöldökét kérdőn, mire
hevesen bólogatni kezdek.
-
Persze, hogy az – erősítem meg szóban is, kissé talán
felháborodva. Hisz maga a feltételezés is sértő. Na nem azért, mert Leena szar
nő lenne, egyszerűen csak nem.
-
Oké, én hiszek neked, de akkor is szarul fest, hogy
tőled távozott a sötétség leple alatt – húzza el a száját.
-
Van nálad egy olyan szennylap? – Nézek rá kérdőn, a
hátsó ülésre pislantva.
-
Kidobtam – húzza el a száját.
-
Sebaj, Tia valószínűleg rendelkezik egy példánnyal –
sóhajtok fel fáradtan.
-
Abban biztos lehetsz – mosolyodik el Mad először a mai
reggel folyamán.
Nem is tévedünk. A pótanyánk már a recepción toporog.
Madet mosolyogva köszönti és még puszit is kap, rám viszont úgy néz, hogy ha
gyerek lennék tutira összepisilném magam tőle.
-
Velem jössz – int köszönés nélkül, majd sarkon fordul
és elindul az irodája felé. A háta mögött kullogva figyelem, hogy már megint
összesúgnak az itt dolgozók a hátam mögött. Csókoltatom az összes gyökér újságírót,
akiknek nincs jobb dolguk hajnal háromkor, minthogy a házam előtt bújkáljanak.
Idióták…
Tia tényleg mérgesnek tűnik, de tudom, hogy imád és egy-két
szebb pillantás után már nem lesz semmi baj. Max. vennem kell neki egy csokor
virágot, meg egy hatalmas dobozzal a kedvenc édességéből.
-
Leül – bök a székre miután beértünk a pici, ám nagyon
is csajos szobába. Látszik, hogy szinte itt él.
-
Az újságról van szó ugye? – Kérdezek rá nyíltan, miután
helyet foglaltam, ő meg fel-alá sétálgat, kávét tölt magának, kinyitja az
ablakot aztán ő is leül velem szembe és csak bámul rám. Már nem tűnik dühösnek,
inkább fáradt és nyúzott. A telefon az asztalon folyamatosan rezeg. Munkamobil,
amin mindig a sajtótól keresik… Igen a cikkel lesz baj.
-
Hajnali négykor felzargattak, hogy nézzem meg a
postafiókomban lévő képeket. Fél órán át üvöltöttem, felkeltettem a gyerekem,
eltörtem a kávéskancsóm és mégis megjelent ez – tolja az orrom elé a
napilapokat, ahonnan csak az én arcképem köszön vissza. Meg Leenaé. És az
ostobábbnál ostobább szalagcímek mind azt hirdetik, hogy ezen a hideg napon
felmelegítettük egymást…
-
Nézd sajnálom, de nem történt semmi. Marhaság az egész.
Sosem csalnám meg Liát és ezt, te is tudod – sóhajtok fel, miközben rágyújtok
egy cigire. Meglepődök mikor Tia is kiszolgálja magát a dobozomból.
-
Tudom, de ez most nem jó nekünk. Új albumon dolgoztok,
nem kell a botrány. Nem mellékesen Anders kiadójánál vagy – temeti az arcát a
tenyerébe. – Miért nem tudsz egy kicsit gondolkodni, mielőtt beengedsz valakit
a lakásodba? Niko, az Isten szerelmére – néz újra rám. – Már nem egy ismeretlen
kissrác vagy, neked számolnod kell ezekkel – söpri egyetlen mozdulattal a
papírkosárba a lapokat. A magánéleted a te dolgod, te neked kell ezt beadagolnod
Liának, bár tény és való, hogy a képek miatt tuti nem lesz rózsás kedvében.
Viszont nekem is megkönnyíthetnéd a dolgom, ha nem kéne folyamatosan hivatalos
közleményeket írnom és elsimítanom ezeket a dolgokat. Végre kezdtek lenyugodni
és elült a botrány, amiért nem vetted el a csajt, de ez… - sóhajt nagyot
elkeseredetten.
-
Mit kellett volna tennem? Az ég szerelmére majdnem
három évet lehúztam mellette, a mennyasszonyom volt, el akartam venni, családot
akartam vele alapítani, nem küldhetem el csak úgy. Vagy most már soha többé nem
találkozhatok vele? Meg nem beszélhetünk? Francba is, nem igaz, hogy nem lehet
ezt az egészet normálisan kezelni – fortyanok fel, de nem Tiára vagyok mérges,
hanem arra, hogy ilyen helyzetbe kerültem.
-
Hívd fel Liát jó? Jobb, ha tőled tudja meg mint mástól
– néz rám komolyan.
-
Más? – Pislogok értetlenül. Elég korán van, csak nem
tudatja vele más, hogy Leena az este nálam járt. Aztán valami bekattan. – Az
apja – suttogom, majd pattanok is fel, hogy telefonálhassak.
-
Los Angelesben újra? – Morog valaki a hátam mögött. Ó,
ezt a hangot nemrég hallottam… Könyörgöm ne!
-
Mit keresel itt Matt? – Kérdezem halkan, épp az utolsó
centjeimet a kávéautomatába dobva. Kell egy újabb kávé. Muszáj, mert ha nem
összeesem.
-
Téged – vágja rá.
-
Remek – morgok. – Nem lehetne, hogy mondjuk elmenj New
Yorkba és megnézd, hogy ott vagyok-e? – Fordítom felé az arcom gúnyosan.
-
Nagyon humoros kislány – húzza el a száját. – De nem,
nem lehetne.
-
Oké, akkor essünk túl rajta. Mit csináltam már megint?
– Nézek rá felhúzott szemöldökkel. Oka van annak, hogy itt van. Már csak az a
kérdés, hogy mi. Tuti nem az érdekli, hogy vagyok
Az
sosem érdekelte. Az is tuti, hogy nem Jade állapota izgatja vagy, hogy hogyan
bírom a strapát. Nem… Ő nem ilyen. Valamit akar. Vagy csak szimplán rontani
szeretné a levegőt.
-
Igazából semmit – von vállat hanyagul, miközben utánam
lépked, hogy kint rágyújthassunk. – Bár fura, hogy megint itt vagy. Egy biszex
pasi lelkét ápolgatni. De végülis tök mindegy. Úgy is azt csinálsz amit akarsz –
szív bele mélyen a cigijébe.
-
Akkor? – Nézek rá kérdőn.
-
Mi van azzal a másikkal, aki miatt múltkor otthagytad a
vacsorát? – Néz érdeklődően rám.
-
Miért érdekel? – Pislogok rá gyanakvóan.
-
Csak úgy – vágja rá, de tudom, hogy hazudik.
-
Minden oké. Helsinkibe van, mert valakinek a kiadója
ostorral veri egy új albumért – nézek rá célzatosan. - Amint itt végeztem
megyek vissza. De te nem ezért vagy itt – mondom ki, amit gondolok.
-
Nem, egy lemezen dolgozok én is, azért vagyok L.A-ben.
Viszont ma felhívtak a kiadótól. Finnországban botrány van a lovagod körül –
mélyeszti a tekintetét az enyémbe.
-
Pontosabban? – Noszogatom, hogy térjen végre a
lényegre.
-
Leena hajnalban tőle távozott – jelenti ki, mire
kikerekednek a szemeim.
-
Mi van? – Szalad ki a számon, mire apu lehajtja a
fejét.
-
Tehát nem tudtad – köszörüli meg a torkát. – Nézd, nem
tudom, hogy mi van, de úgy gondoltam jobb, ha úgy állsz a dolgokhoz ahogy az a
pökhendi barom – rántja meg ismét a vállát.
-
Ó micsoda gondos apa vagy – gúnyolódom, bár tudom, hogy
ez nem az ő hibája. De nincs más, akin kitöltsem a mérgem. Niko és Leena
együtt? Nem, az lehetetlen. Tuti van rá magyarázat. De mégis mi? Semmi! Basszus.
Nehezemre esik feldolgozni az infót. Kell egy újabb cigi,
hogy észhez térjek a sokkból. Tudom, hogy Matt nem hazudik. Kétségem sincs
efelől.
De akkor?
Most mi van?
Kiteszem a lábam a városból ők meg…? Tényleg megtenné?
Férfiból van, én meg ki tudja mikor megyek vissza, szóval
elméletben elképzelhető a dolog. Évekig együtt voltak, nem múlhatott el ez sem
nyomtalanul.
De basszus… Tudja, hogy szeretem. És hát ő is… Vagy nem?
Csak hóbort lennék? Zenész… Most, hogy ténylegesen birtokolhatott, már elvesztette
az érdeklődését?
Hányingerem van és szédülök.
Mintha kirántották volna a lábam alól a talajt.
Mi az Istent csináljak most? Hívjam fel? Kérdezzem meg? És
akkor mi lesz? Bevallja, én meg leugrok a tetőről? Vagy nem vallja be, mert
nincs is mit? Vagy nem vallja be, pedig lenne mit és tiszta hülyének fog nézni?
Franc essen beléd Koskinen. Miért kellett ezt csinálnod?
És mi van, ha múltkor sem pusztán hazavitte? Nem, Bo nem
az a hazudozós fajta.
A vállamon ülő ördög mellé viszont leszáll a kisangyal is,
aki azt suttogja, hogy bíznom kell benne.
De olyan nehéz.
Hisz olyanok közt nőttem fel, mint amilyen ő. Zenészek.
Semelyik nem a hűségéről híres.
Basszus mit nem adnék egy pohár whiskyért, vagy inkább egy
üvegért, hogy a fejemben lévő vészcsengőket elnyomhassam. Vagy inkább egy füves
cigi kéne, hogy elmúljon ez a hülye érzés. Vagy két csík kokain, hogy ismét
magabiztos legyek pár percen át.
-
Min gondolkodsz? – Néz rám Matt kérdőn, mire elhúzom a
szám.
-
Azon, hogy kibaszottul el kéne húznod, most, hogy elcseszted
a napom. Veregesd magad vállon és légy magadra kurvára büszke – vágom hozzá
keményen a véleményem.
-
Nem akartam elrontani a napod. Csak azt akarom, hogy
tisztán láss. Nelli, ő nem a legjobb ember számodra – magyarázza, teljes
meggyőződéssel.
-
Ó igen, tudom nekem senki nem elég jó – legyintek. –
Menj el jó? Nem akarlak látni, nem akarok veled beszélni. Egyedül akarok lenni
– kérem halkan.
-
Ahogy gondolod – bólint. – Szeretlek, ezt ne feledd
soha – hajol le, hogy egy puszit nyomjon a homlokomra, amin annyira meglepődök,
hogy tátva marad a szám.
Persze nincs sok időm. Alex vár. És nála tuti van valami,
ami hirtelen rámtörő őrjítő fejfájást elmulasztja.
-
Mi van cicacsillag? – Kérdezi halkan, mikor mellé
telepedek.
-
Niko az exével találkozgat hajnalban – bököm ki. –
Nincs valami gyógyszered? Szétrobban a fejem – nézek rá kérlelően, mire
hamiskásan elmosolyodik.
-
Mert mindig elfelejted bevenni a piruláid – kezd el
kutakodni a zsebébe, majd egy címkézetlen dobozkát vesz elő. Gőzöm sincs mi van
benne, annyi tuti, hogy nem szimpla fájdalomcsillapító. De nem is érdekel, mit
tartalmaz a parányi fehér bogyó, mert biztos vagyok benne, hogy segíteni fog.
Legalábbis egy darabig.
Gondolkodás nélkül nyelem le, bízom Alexben és abban, hogy
tudja, mi van benne.
Alig egy perc múlva pedig megszűnik a nehézlégzésem és
máris nem tűnik minden olyan rossznak. Az agyam szépen lassan eltompul az
arcomra egy nyugodt mosoly telepedik. Most végre jó. Most végre minden jó. Csak
egy kis nyugalom, ennyi kellett.
-
Köszönöm – bököm ki halkan, miközben hátradőlök a
kényelmetlen széken és lehunyom a szemem. Erre vágytam, ez kellett. Béke. Úgy
árad szét bennem, mintha egyenesen a vénámba lőtték volna. Átmelegíti a szívem,
ami megint megfagyni készült, elmulasztja a fejfájást és megint jól érzem
magam. Nem figyelek semmire, csak a légzésemre. Kellemes ez a lebegés. Érzem,
hogy Alex átöleli a vállam, majd a hajammal kezd játszani.
-
Gyönyörű vagy mikor el vagy szállva – szűrődik be a
nyugodt csendbe a hangja. Érzem, hogy idióta vigyorra rándul a szám sarka. Egy
kis bók és még jobb az egész. Basszus, miért nem jutott eszembe hamarabb? Hisz
vele annyiszor átéltem már ezt a csodát. Olyan érzés tör rám egy idő után,
mintha a bőröm alatt valakik táncolnának. Csiklandós érzés, ezért kuncogni kezdek.
Megkönnyebbülök és hirtelen semmi nem érdekel. Ha megdugta azt a ribancot,
akkor az kurvára az ő baja. Nekem itt van Alex és vagy ezer másik pasi, aki
bármit megtenne értem.
Teljesen szétcsúszok, szinte folyóssá válok. Legalábbis
így érzem magam. Mintha jégből vízzé majd vízből párává változnék. Csak szállok
és lebegek és nem érdekel semmi és senki. Még a telefonom csörgése se. Meg se
nézem ki keres, csukott szemmel szinte ösztönösen emelem a fülemhez a
készüléket.
-
Mi kéne, ha volna? – Suttogom vontatottam, majd
felkuncogok. Mókás ez a telefonálós dolog. Valaki, aki nagyon messze van tőled
hallja, hogy mit mondasz. Vajon, hogy működik? Sose néztem utána. És ki hallja
még a beszélgetésünket? Tök mindegy.
-
Kulta? – Csendül fel az a jellegzetes rekedt hang a fülemben,
mire megint kuncogni kezdek. Kincsemnek hív… Pedig megbaszta azt a ribancot.
Van bőr a képén. Szép teljesítmény Koskinen, hogy rohadnál meg…
-
Mi van? – nevetek fel, mert valami megint csikizi a
gyomrom. Bárcsak tudnám mi az. Alex kacagása is a fülembe kúszik. Mintha egy
kisördög nevetne. Olyan édes. Nem kell kinyitnom a szemem, tudom milyen képet
vághat. Mint egy kisfiú. Igen, mikor nevet olyan őszinte öröm ül ki a
vonásaira, mint a gyerekeknek. A szemei a lehetségesnél is nagyobbra tágulnak
és huncutul ragyognak mindig, miközben a pici hófehér fogai kivillannak. Imádom
a nevetését. – Nevess még nekem – nyitom ki a szemem, de rögtön le is csukom.
Alex ragyogása elvakít.
-
Minden oké? – Kérdezi halkan, gyanakvóan Niko.
-
Ó hogyne. Nem történt ma semmi érdekes. Ja, de mégis. Meglátogatott
az apám, hogy közölje velem, hogy a pasim a volt kurváját dugja. De semmi gáz.
Hidd el nekem, hogy soha életemben nem voltam még ilyen jól – nevetek fel újra.
Tényleg vicces, mert ott vannak a tények, miszerint megcsaltak, megaláztak és
piszok csúnyán átvertek, ráadásul mindezt egy olyan pasi tette, akiért bármit
odaadtam volna, mégse érzem magam rosszul. Sőt kifejezetten fel vagyok dobva.
Legalább nem kell látnom a mocskos képét többet. Melyik csajnak van akkora
mákja, mint nekem? Szerencse, hogy több ezer kilométer választja el tőlem, így
nulla az esélye annak, hogy valaha is felbukkanjon az életemben újra.
-
Nem feküdtem le vele – jelenti ki határozottan, mire
még inkább nevetni kezdek. Még hazudik is. Hát ez igazán remek. – Hinned kell
nekem – kér kétségbeesetten.
-
Ühüm és akkor mégis mit keresett hajnalban nálad?
Aranyat? – Kérdezem gúnyolódva.
-
Berúgtál igaz? – Tereli el a témát. Hohó! Azt már nem
kisbarátom.
-
Közöd? De gondolom nem véletlen, hogy nem válaszolsz a
kérdésemre – mordulok fel. A jókedvem kezd semmivé foszlani. Ez is az ő hibája.
De nem baj, mert Alex itt van és a kis csodaszeres doboza tele van még
pirulákkal. – Kérek még – fordulok felé és mint egy kislány az édességért úgy
nyújtom én is felé a tenyerem.
-
Nem lehet szivi, még ez se múlt el teljesen – simogatja
meg az arcom gyengéden, mire azonnal bevágom a durcát. Ha nem lenne Niko a
telefonba, tuti kikövetelném a gyógyszerem, de a mérges hangja bombaként robban
az éterbe.
-
Mi a fasszal a töm az a buzi? Be vagy tépve mi? Lia az
Istenért… - kezd el háborogni, de félbeszakítom.
-
És te mi a fasszal tömöd azt a kurvát? – Csattanok fel
én is. Már én se tudom mit beszélek.- Jah, hogy pont azzal. Te csak ne szólj
bele a dolgaimba – kezdek el kiabálni. Ennyit a békéről és a nyugalomról…
-
Hát nem érted, hogy nem dugtam meg? – Kiabál ő is.
-
Akkor mit csinált nálad? – Követelőzöm. Tudni akarom a
választ. Muszáj tudnom, még akkor is, ha fáj, ha talán jobb lenne, ha nem
tudnám.
-
Tíz percet volt nálam, beszélgetni akart meg
visszaszerezni de elküldtem – hadarja üvöltve. Én meg tudom, hogy igazat mond.
Érzem.
-
Miért nem mondtad el megint? Mit titkolsz? – Kérdezem
halkan szomorúan. Aztán beugrik. – Szereted ugye? – kapok a torkomhoz, mert úgy
érzem megfulladok már a gyanútól is, hogy megbánt mindent ami köztünk történt.
Hogy visszamegy hozzá…
-
Mindig szeretni fogom, de… - Kezd el magyarázkodni én
viszont egyenlőre nem vagyok többre kíváncsi. Kinyomom a telefont. Ennyi bőven
elég volt mára Nikoból.
-
Lia? Lia? – Kiabálok, de már csak a telefon búgását hallom. Megpróbálom
visszahívni, hátha csak a vonal ment szét, de ki van kapcsolva. – A jó büdös
kurva francba – üvöltök, majd dühömbe a falhoz vágom a telefont. De ez se elég.
A következő, ami a téglának csattan
az-az öklöm. A szívembe hasító fájdalmat nem mulasztja el. Csak azt érem el
vele, hogy a kezem is veszettül fáj. De ez nem csak azért van, mert a bőröm
lehorzsolódik.
- Mi
a fene? – Lép ki Tia utánam, a dohányzó helyiségbe, míg én sziszegve vizsgálom
a vérző kezem. – Lia nem volt boldog – állapítja meg, majd finoman a kezébe
fogja a kezem és vizsgálni kezdi. – Nem néz ki jól, elviszlek az orvoshoz –
ingatja a fejét.
-
Szívzűrre is ad fájdalomcsillapítót? – Morgok.
- Nem
Niko, azt sajnos mindenkinek magának kell elintéznie – húzza el a száját.
- Ezt
mondd Liának is. Az a köcsög adott neki valamit. Be volt állva és végig se
hallgatott. Csak kinyomta a hívást és kikapcsolta azt a szart – intek a törött
mobilom felé, ami a földön hever, miután rágyújtottam egy cigire. Ideges vagyok
és sértett. – Nem bízik bennem – fakadok ki.
- Hé,
az a kép elég érdekes, főleg az időpont miatt – simítja a vállamra a tenyerét. –
Próbáld meg megérteni őt is. Te mit tennél a helyében? – Húzza fel kérdőn a
szemöldökét, miközben elmosolyodik. Ismer. Pontosan tudja, hogy részegen
tombolnék valahol… Tehát lényegében ugyan azt, mint amit Lia tesz. Pusztítanám
magam és az agysejtjeim. Mindent megtennék azért, hogy kikapcsoljam az
érzékeim. Halálra marna a féltékenység. Megőrülnék a fájdalomtól. Igen, én is
kételkednék és valószínűleg ugyan azt tenném amit most ő tesz. Nem lennék rá kíváncsi, se az okokra, se az
észérvekre.
-
Utálom Leenat – sóhajtok fel.
-
Tudhattad volna, hogy nem lesz könnyű menet vele – pislog rám Tia
elgondolkodva. – Mindent meg fog tenni, hogy visszakapjon. Nélküled egy senki,
miattad lett munkája, te forgattad a gépezetet. Szerinted elenged téged és
minden fényűzést és csillogást ami veled jár csak úgy? – Néz rám, mintha naiv
lennék. Talán az is vagyok. Hittem abban, hogy simán fog menni az elválás. Hogy
tényleg hagy élni, tovább, valaki mással. Hisz mikor elváltunk, azt mondta,
próbáljam meg. Meg persze azt is, hogy várni fog rám. És én is hagytam
kiskaput… Hátha nem jön össze Liával. De már tudom, hogy összejön, feltéve, ha
Leena nem kavar be. Francba az egésszel. Amint elhajítom a csikkem, Tia a kocsija
felé kezd terelgetni. Egyre jobban érzem, hogy a kezem kicsit taccsra vágtam,
fáj, lüktet és nagyon úgy néz ki, hogy még egy új telefont is kell vennem. De
azt majd Tia elintézi. Ugyan úgy ahogy most is azonnal felszól a srácoknak,
hogy bevisz a kórházba, szóval nélkülem kezdjenek jammelgetni.
Ennek
se örülök, de most valahogy kisebb gondom is nagyobb annál, hogy nélkülem
indulnak el egy úton, ami ki tudja, hova fog vezetni.
Tia
kapcsolatai révén, azonnal egy doki keze alá kerülök, aki csavargatni kezdi az
ujjaim, amitől még jobban fájni kezd az egész. Az őszülő pasi hümmög egy sort,
majd elküld röntgenre, ahova szintén soron kívül jutok be.
Alig
tíz perc után kiderül, hogy elrepedt két csontom, tehát kapok egy szép nagy kötést
és egy doboz fájdalomcsillapítót. Fantasztikus. Így, hogy fogok gitározni?
Sehogy…
Full
szerencsétlennek érzem magam. Valahogy most semmi nem jön össze. De miért nem?
Az
egész napra rányomja a bélyegét, hogy Lia nem áll velem szóba. Hiába kapok új
telefont és hiába tárcsázom újra és újra a számát, nem veszi fel, amitől egyre
frusztráltabb leszek. Vajon mit csinálhat? Ugye nem bújik ágyba Alexel?
67
órája talpon. Azt hiszem kezdek kimerülni, muszáj hazamennem. Alex tud pihenni,
abban a különszobában, de nekem is muszáj. Amúgy is hajnal kettő van. Nem
tehetek most semmit.
-
Alex haza kell mennem – fordulok a vállamon bóbiskoló ördögfajzat felé.
- Ne
hagyj itt – néz rám könyörgően.
-
Neked se ártana lezuhanyoznod és aludnod egyet. Jadehez úgy sem mehetünk be,
késő van, felesleges itt ülni – simogatom meg a kimerültségtől nyúzott arcát.
- De
mi van, ha történik valami? – Néz rám feldúltan.
-
Stabil, túl van a nehezén, te is tudod. Muszáj aludnunk – suttogom.
- Én
nem megyek sehová – makacsolja meg magát.
-
Ahogy gondolod – vonok vállat, majd elkezdem összeszedni a cuccaim.
-
Ennyit érünk? – Néz rám vádlón.
- Ezt
most hagyd abba – pislogok rá dühösen. Otthagytam értük Nikot, ébren vagyok és
kiszolgálom, kell pár óra alvás.
-
Menj csak – szól utánam mikor a lift felé veszem az irányt. – Vissza se gyere –
kiabál, de elengedem a fülem mellett. Nincs kedvem a veszekedéshez. Álmos
vagyok.
-
Reggel találkozunk – nézek a szemébe, mielőtt még beszállnék a fémdobozba.
Tudom, hogy csak az egyedüllétet utálja, de tényleg képtelen vagyok tovább
maradni.
A
földszinten viszont káosz fogad. Vajon mi történhetett? Miért rohangál mindenki
őrült módjára? Tuti valami baleset. De akkor miért van itt ennyi furcsa
öltözetű ember? Mintha mind Jade barátai lennének, de nem…
Tök
mindegy.
Lenne…
-
Jaj elég a parából. Hazamegyek, szálljatok le rólam –
csendül fel a hátam mögül egy ismerős hang.
-
Sean, itt kéne maradnod. Legalább éjszakára – kérleli
egy nő. Ó, igen. Nem csalás, nem ámítás és nem is tévedés. Sean… Amint megfordulok,
a tekintetem rögtön találkozik az övével. Alig háromlépésnyire torpan meg
tőlem, miközben az ingét gombolja be. Most is tökéletes. Férfias, erős és
elkápráztató. A kémia valahogy rögtön beindul, amint elmosolyodik.
-
Tündérek is járnak erre? – Húzza fel az egyik
szemöldökét kérdőn, miközben egy pimasz mosoly terül szét az arcán, a kék
szemei pedig veszélyesen kezdenek csillogni.
-
És még maga az ördög is felbukkan – biccentem oldalra a
fejem, hogy alaposabban szemügyre vehessem. Hihetetlen milyen erő sugárzik
belőle. Csak nézem és mosolyogni támad kedvem, hiába vagyok fáradt és elgyötört.
-
Sean mennünk kell – lép mellé egy nő.
-
Menj csak – pislog rá.
-
De megmondta a doki, hogy valakinek veled kell maradnia
– sóhajt nagyot.
-
Majd ez a tündér vigyáz rám – néz rám célzatosan,
szemtelen vigyorral az arcán.
-
Ismered? – Pislog rá, majd rám kérdőn a nő. De a
folyosón keringő emberek is kíváncsiak a válaszra. Mintha mind Sean miatt
lennének itt.
-
Matt Anders pici hercegnője – suttogja Sean, de végig
az én szemembe néz, miközben továbbra is pimaszul vigyorog.
-
Ó… Öööö… Ő – habog a nő, mire Sean rekedten felnevet.
-
Indulunk – szól oda egy sofőr kinézetű pasinak, kihasználva
a nő zavarát, aki azonnal felpattan egy másik nagydarab fickóval karöltve.
-
Sean. Nem veszed komolyan ezt az egészet – suttogja
amint észbe kap.
-
Gina, menj haza aludni – szól rá ellentmondást nem tűrő
hangon, majd mellém lép és mit sem törődve a sok kérdő pillantással átöleli a
derekam. – Hazaviszlek jó? Elég szarul nézel ki – kacsint rám édesen
mosolyogva, miközben kiterelget az ajtón, be egy hatalmas terepjáróba.