-
Ez meg miféle kérdés? – Nézek rá mosolyogva.
-
Eldöntendő – vágja rá, mire elnevetem magam.
-
Tudod, hogy mindenképpen visszamennék Los Angelesbe.
Ott lakom, vagy valami olyasmi – bizonytalanodom el hirtelen. Sose lesz már
tisztázott az a kérdés, hogy hol is lakom.
-
Nem, a kérdés az, hogy velem jössz-e? Velem szállsz-e
le a gépről? Ha igen, akkor utána talán elviszlek még egy randira. Van egy
hely, amit meg szeretnék mutatni – simogatja meg a hajam, amitől megint
elgyengülök. Furcsa, hogy ezt érzem egy ilyen pasi iránt, aki nem Niko. Semmi
sem normális vele kapcsolatban és mégis megvan a varázsa, hisz lehet, hogy teljesen,
totálisan kattos, de érdekes módon, én normálisnak érzem magam mellette. Nem
igazán tudom, hogy van ez, viszont nem is akarok foglalkozni vele. Minek?
-
Rendben – bólintok rá az ötletére.
-
Rendben – bólint ő is, majd mire egyet pisloghatnék,
már mászik is ki az ágyból, hogy felöltözzön és egy cigit dughasson a kívánatos
ajkai közé. – Na figyelj szexi, én most lelépek, a repülőjegyet elintézem és
majd küldök egy üzenetet, hogy hol és mikor. Gondolom a három barátod is velünk
jön, a kérdés már csak az, hogy a kedves nénit is visszük-e – mosolyog rám,
miközben az ingét gombolja.
-
A kedves nénit Dorahnak hívják és nem jön velünk. Nem
bírná – kuncogok fel. Valószínűleg szívrohamot kapna, ha meglátná milyen a
lakásom Los Angelesben. Ezt pedig nem kockáztatom meg.
-
Oké tündérke, vigyázz magadra – hajol le hozzám és
homlokom puszil.
-
Két csók egy reggelre már sok lenne? – Nézek rá kérdőn,
mire elneveti magát.
-
Tündérke még meg kell tanulnod, hogy a pillanatra kell
várni. Én érzem mikor van itt az ideje egy csóknak, egy érintésnek, egy
dugásnak, te még nem, de ha akarod megtanítom.
-
Mikor jó a pillanat? – Kérdezem halkan. Tényleg érdekel
mit felel.
-
Amikor megvan a varázslat a levegőben. De azt a manók nem
osztják sűrűn. Meg kell várni, a csók pedig attól lesz varázslatos, ha a
tökéletes pillanatban csattan el. Anélkül, csak egy csók, semmi több – von
vállat, én pedig homlokráncolva figyelem, ahogy elsétál. Ha ez a pasas 100-as
én nem tudom mi legyek… Hogy lehetnek ilyen eszmefuttatásai? És mégis, hogy
lehet, hogy úgy gondolom van némi igazság abban amit mond?
-
Váááá – fordulok hasra, hogy a párnába visíthassak.
Totálisan összezavar ez furcsa férfi. Olyan valahol, mint Niko öregebb és
őrültebb kiadása. Helyben vagyunk. Megint Niko. Miért nem tudom kiverni a
fejemből? Miért??? De ha már a fejemből nem is tudom kiűzni, hogy milyen volt,
legalább a szívem felejtené el. Bár a legideálisabb az lenne, ha mindkettő
törölt elemnek tekintené a fájlt, viszont ez csak hiú ábránd marad. Hiányzik.
Még most is szeretem és a fél karom adnám, ha újra mellette ébredhetnék. Ha
láthatnám az álmos gyönyörű zöld szemeit. Fene esne bele, amiért ezt tette.
Elcsavarta a fejem és eldobott, mint egy koszos rongyot. Gyűlölöm. Imádom. Fáj.
Elmúlik.
Nem, sosem múlik el. Ez nem.
Persze tudhattam volna. Ahol ilyen tűz van ott valaki meg fog égni.
De miért nekem kellett? És miért kívánom azt, hogy bár égetne meg újra, csak
még egyszer, csak utoljára? Miért hiányolom annyira azt az emésztő tüzet, ami
annyi fájdalmat és mégis annyi gyönyört okozott? Miért lett a ketyegőm egy
rohadt áruló? Miért akar hozzá szaladni még mindig?
Annyira akarom őt, még most is.
Két napig kínoz a hiánya, aztán a
reptéren, Sean megint fejbe ver. Mintha csak álom lett volna a két napos pokol.
Sikítozó lányok és testőrök hada fogja körbe, ő pedig csak szexin mosolyog,
férfiasan, magabiztosan, könnyedén lépked előre miközben integet. Teljesen
elvarázsol, hogy megint kifogástalanul néz ki. A farmerjánál csak a szürke
pólója szűkebb, a napszemüveg úgy néz ki még itt is elengedhetetlen kellék a
számára. A széles karimájú kalap mélyen a fejébe van húzva, de amint elém ér,
kicsit feljebb pöccinti.
-
Helló tündérke – köszönöm vigyorogva. A beszéde kicsit
vontatott, biztos vagyok benne, hogy nem egészen józan.
-
Szia szexi – nevetek rá, mire még szélesebb lesz a
mosolya.
-
Kávé – suttog, mire aprót biccentek és a büfé felé
fordulok. Meglep, mikor a kezem után nyúl és összefűzi az ujjainkat. – Csüccs
ide – paskolja meg a térdét, majd az ölébe húz, amint lehuppant a székre. –
Hiányoztál esőlány – suttog a nyakamba, miközben a karjait birtoklóan fonja a
derekam köré. Andyék messziről figyelnek minket, nem akarnak zavarni, de érzem,
hogy bámulnak. Ám nem csak ők tüntetnek ki a figyelmükkel. Minden szempár ránk
szegeződik, a vakuk ezerrel villognak, minden pillanatot megörökítve. Nem
törődöm semmivel, a karom a nyaka köré fonom és belesimulok az ölelésébe.
-
Miért hiányoztam? – Cirógatom meg a tarkóját.
-
Szeretem amikor irigykedve néznek – bök a fejével a
minket vizslatók felé. – Senki nem érti, hogy miért ülsz az ölemben – kuncog
fel. – De nem is baj – csókol a nyakamba, miközben a keze a combom simítja
végig. – Ha nem lennék próbaidőn, felvágnálak az asztalra és itt dugnálak meg
mindenki szeme láttára – nyalja végig a fülcimpám, amibe beleremegek. – De ez
megint nem az a pillanat – susog tovább.
-
Utálom, hogy ezt csinálod velem – sóhajtok nagyot, hisz
a testem egy perc alatt az uralma alá hajtotta.
-
Én is utálom, hogy este egy húszéves csitriről
fantáziálok éjszaka és álló fasszal kelek reggelente. De nincs mit tenni
tündérke – harap gyengéden a vállamba. Ha nem mondanák be, hogy fel lehet
szállni a Los Angelesbe tartó járatra, minden bizonnyal addig fészkelődnék az
ölébe, míg a reptér mosdójában nem kötnénk ki. Kívánom. Nincs mit tagadni ezen.
Kávé illatra ébredek, miközben egy kéz simogat. Hihetetlenül
lüktet a fejem és ég a gyomrom is. Homályos a tegnap este, de talán aki velem
van az majd elmeséli mi is történt. Lassan nyitogatom a szemeim, szerencsére
elég sötét van a szobában, így nem kell a napfénnyel is megküzdenem. Így se
járok jól. Leena meztelenül ül az ágyamon és mosolyogva húzgálja végig a
mellkasomon a műkörmös ujjait.
-
Mit csinálsz itt? – Dörzsölöm meg a szemeim álmosan,
majd felfedezem, hogy nem csak rajta nincs ruha. A nadrágom az éjjeli lámpán
lóg, a pólóm a küszöbön pihen, a zoknim a szoba két sarkában hever, az alsóm
pedig… fogalmam sincs hol van. Annyi biztos, hogy Leena csipkés rózsaszín
melltartója a fejem alatt van. Remek.
-
Vehetném sértésnek, hogy nem emlékszel rá, hogy este
arra kértél, hogy maradjak, majd kicsit elszabadult a benned lévő állat – simít
végig sejtelmesen mosolyogva a nyakán, ami ki van szívva. – De amilyen
állapotban voltál azon is csodálkozom, hogy sikerült felkelned – csókol szájon.
Tiltakozni sincs erőm.
-
Legalább húztunk gumit? – Pislogok körbe, valami
biztosítékot keresve arra nézve, hogy nem voltam olyan hülye, hogy óvszer
nélkül dugtam meg. Frász tudja hány pasit tart.
-
Tudod, hogy szedek fogamzásgátlót – húzza fel az orrát.
– Bár régen nem bántad volna, ha teherbe esek. Emlékszel? Két hónap után rá
akartál venni, hogy szüljek neked gyereket, mert nem akarsz öreg apuka lenni –
fekszik mellém nevetve és a hasamra hajtja a fejét.
-
Nem attól félek, hogy teherbe ejtelek, hanem attól,
hogy összeszedek valami finom kis nemi betegséget – morgok.
-
Reggel még mindig hisztis és gonosz vagy. Az
éjjeliszekrényen van a kávéd, idd meg – simogatja meg az oldalam. Más esetben
nem hallgatnék rá, de most úgy döntök élet halál kérdése, hogy magamba
juttathatok-e némi koffeint.
-
Amúgy – köszörülöm meg a torkom, majd rágyújtok egy
cigire. – Akkor még azt hittem, hogy ha terhes is leszel, tuti tőlem lesz a
baba. Később már nem volt ez ilyen biztos igaz? – Pislogok le rá, mire elhúzza
a száját. – De amúgy is kiröhögtél és azt mondtad akkor szülsz majd, ha harminc
leszel, addig modellkedni akarsz és abba nem fér bele, hogy úgy néz ki, mint
egy bálna – idézem vissza a szavait, amivel sikerült teljesen letörnie a
lelkesedésem.
-
Az emberek változnak Niko. Te is változtál – fészkeli
be az állát a köldökömbe.
-
Igaz – bólintok. – Mi történt tegnap? – Ráncolom össze
a homlokom.
-
A koncert totális káosz volt, de nem a te hibád, te jó
voltál. Kicsit többet ittál és lazább voltál, mint ahogy azt megszokták tőled,
de a fiúk nem bírták, hogy nem karót nyelve kell állni odafent, szóval
kiakadtak – harap az alsó ajkába. – Aztán lehánytad Mika cipőjét és elájultál.
Csak itthon tértél magadhoz, mikor becipeltelek, de akkor már elég éber voltál
mindenhol – rángatja meg a szemöldökét, tudatva, hogy begerjedtem. –
Elszakítottad a topom – bök a fejével egy mosogatórongynak tűnő anyag felé, ami
az ágytámlán van. – Még mindig tüzes vagy és türelmetlen, napokig foglak érezni
– futtatja le az ujjait a mellei közt, egészen a hasáig, majd a kinyújtott
karom kezdi cirógatni. – Gondoltam hajnalban, miután végeztél lelépek, de nem
engedtél el. Én pedig elűztem a magányod – kúszik feljebb és a szám sarkába
nyom egy puszit, amit némán hagyok. Minek is küldjem el? Hogy egyedül
fetrengjek a sötét szobába? Akkor akár itt is maradhat. Tökéletesen mindegy.
-
Most hálásnak kéne lennem? – Nézek rá kérdőn, miközben
ő a hajam simogatja.
-
Nem – csóválja meg a fejét elgondolkodva.
-
Én is így gondoltam. Nem te vagy az egyetlen kurva aki
szétteszi a lábát nekem – vonok vállat.
-
Ne legyél ilyen kretén. Hát nem látod, hogy csak én
maradtam neked? Én vagyok az egyetlen, aki szeret, aki gondoskodik rólad, aki
nem hagy el soha – fogja a két tenyere közé az arcom. A baj ezzel csak az, hogy
valahol igaza van. Rajta kívül tényleg a kutyát sem érdekelek.
-
Kibasztál velem – tör felszínre megint a sérelmem, amit
tőle szenvedtem el. – Megcsaltál, pedig szerettelek – mutatok rá a tényekre,
amit talán sose fogok tudni igazán feldolgozni, hisz nem értem a mai napig
miért tette, mikor mindent megadtam neki, ami csak tőlem telt.
-
Hagyd, hogy jóvá tegyem. Niko én boldoggá tudlak tenni.
Nem csak az ágyban, az életben is. Bármit megadok neked. Esküvőt akarsz? Hozzád
megyek. Gyereket szeretnél? Szülök neked. Kurvát akarsz? Hát leszek a kurvád.
Cseléd kell? Rendben. Csak ne hagyj el megint! Szeretlek érted? Annyira
rohadtul szeretlek – csókolgatja végig az arcom, miközben szinte könyörög, hogy
szeressem. – Nem érdekel, hogy belém rúgsz, hogy megalázol, az se, ha más
nőkkel bújsz ágyba. Megérdemlek mindent, csak egyet kérek, hogy hozzám gyere
haza mindig – néz mélyen a szemembe.
-
Miért? – Nézek rá kérdőn.
-
Nem érted még most sem? – Néz rám, úgy mintha minimum
szellemi fogyatékos lennék. – Te vagy az életem és ezt a külön töltött hónapok
se tudták semmissé tenni. Bármit megtennék érted csak hagynod kell, hogy a
közeledben maradjak és kiszolgáljam minden vágyad. Akármit megkaphatsz tőlem –
susog, miközben gyengéden simogat.
-
Már nem szeretlek Leena – sóhajtok fel, miközben
szorosan lehunyom a szemeim. Fáj a fejem, nem tudom mit kéne tennem vagy
egyáltalán azt, hogy mit is akarok én. Azaz de tudom mit pontosítva, kit
akarok. Liát, de ez kivitelezhetetlen.
-
Tudom – bólint komolyan. – Őt szereted most is. Tudod
mit? Nem érdekel. Ha összefutsz vele tőlem szeresd, vidd vacsizni, dugd meg,
csinálj vele amit akarsz, csak hagyd, hogy veled legyek. Ennyit kérek nem
többet. Szabad vagy csak azt kell engedned, hogy én szerethesselek – kuporodik
a karomba.
-
Leena, komolyan az ágyasom akarsz lenni? – Ráncolom
össze hitetlenkedve a homlokom. Ő nem ilyen lány. Ő mindig többet akar. Ezért
is szerettem bele anno. Ambiciózus, magabiztos, vicces, energikus, dögös. Nem
alázkodik meg csak így. Főleg nem egy férfi kedvéért. Ha a testét oda is adja
viszonylag könnyen a szívét és a lelkét nem engedi. Azért küzdeni kell, azon
nem lehet csak úgy átgázolni és ha mégis valaki megsebzi, hát egy felbőszített
oroszlánnal tud vetekedni.
-
A tiéd akarok lenni – suttogja az ajkaim közé, majd
olyan kétségbeesetten csókol meg, hogy megremegek tőle. Nem tudok ellenállni
vagy nemet mondani. Végül is nem kér szinte semmit csak, hogy néha vigyem ágyba,
hogy mellettem lehessen. Miért ne? Miért ne tehetnénk egymást ismét boldoggá?
Miért ne lehetne ő az aki mellettem van, aki mellett nem érzem magam olyan
rohadtul egyedül?
Lia elment, sosem fog
megbocsátani, de ha mégis, hát Leenat ismét elhagyhatom. Addig pedig…
Addig csókolhatom és hazudhatom,
hogy kell nekem.
Izgatott vagyok. Mintha életem
első randija lenne. Tudom, hogy csak bulizni megyünk, de Seannal megjelenni
valahol, az más, mintha csak úgy egy pasival indulnék neki az éjszakának.
-
Kész vagy már baby? – Dugja be Alex a fejét a szobámba.
Ma este nála alapoztuk meg a hangulatot. Elmosolyodom ahogy rá nézek. A
pupillái teljesen ki vannak tágulva, a hatalmas óceánszínű szemei ki vannak
festve, az ajkán rózsaszín szájfény pihen, a fején flitteres kalap díszeleg, a
fehér trikója teljesen a testére tapad, a fekete farmer a combjaira simul, a
körmei feketére festve virítanak az ujjai között pedig egy füves cigi füstölög.
Imádnivaló, dögös, polgárpukkasztó és szívem szerint ágyba vinném, hogy
leszedhessem róla az összes ruhát és lenyalogathassam a kívánatos ajkairól azt
az isteni ízű szájfényt. De nem lehet. Már felöltöztem, a hajam is kész és a
vörös rúzs nem mutatna jól a bőrömön elkenődve. De ez ma ilyen buli. Valami
meleg producer szülinapjára vagyunk hivatalosak. Alex alanyi jogon van
meghívva, na meg a régi románc miatt, ami közte és az ünnepelt közt szövődött
sokáig, engem viszont Sean csábított el, aki perceken belül itt lehet értünk.
-
Készen – bólintok, miután a vörös körömcipő is
felkerült a lábamra.
-
Gabriel is tök készen van – kuncog fel édesen, akár egy
gyerek, aki rossz fát tett a tűzre, de mégse bánja a kis csínytevését. -
Szerinted lecsuknak, mert elhoztam ide? – Öleli át a vállam és selypítve beszél
hozzám. Sikerült már a buli előtt elszállnia. – Végül is szóltunk a szüleinek és
beleegyeztek. Báááár… - nyújtja el a szót. – Arról nem volt szó, hogy teletömöm
mindenféle finomsággal – néz rám, mintha a cinkostársa lennék. – Tudod a kokót
egész jól bírja, a whiskyvel vannak bajai. De majd megedződik ugye? – Terel be
a saját szobájába, ahol tényleg ott ücsörög a kisangyal. Még most is álomszép,
ahogy a hullámos szőke fürtjei a sápadt arcába hullnak. Valahogy nem csodálkozom
azon, hogy Alex nem bírt neki ellenállni és ki tudja hanyad rangú játékszerként
elcsábította magához.
-
Még tök pucér – nevetek fel, amint meglátom, hogy
teljesen szétesve ücsörög és a falat kémleli.
-
Hát igen! Ezért hoztalak ide! Segítened kéne, hogy mit
adjunk rá. Én erre gondoltam – ugrál a
szekrényhez, mint egy ovis és egy fekete női ruhát vesz elő, amiben ő már
többször parádézott előttem is itthon.
-
Előbb fürdenie kéne – nézek végig az angyalkán – majd
lehuppanok mellé és finoman végigsimítom a vállát.
-
Te is látod a törpéket? – Pislog rám kérdőn, hatalmasra
tágult szemekkel.
-
Hát persze édes. De menj el zuhanyozni, a törpék
megvárnak oké?
-
Zuhany? – Bámul rám értetlenül.
-
Igen – bólintok. - Feltéve, ha nem akarod, hogy a
combod összeragadjon Alex spermájától – bökök a lábaira, ahol még mindig ott
van a pokolfajzatom élvezetének nedve, amin nem csodálkozom hisz alig egy órája
még az egész ház tőlük volt hangos, meg az ágynyikorgástól.
-
Kicsit fáj a fenekem – motyog Gabriel, amin elnevetem
magam.
-
Azon csodálkoznék, ha nem fájna – kacagok. Végülis
komoly igénybevételnek van kitéve szegény fiú. Szerintem nem tudja hova került,
de jobb is.
-
Majd meggyógyítom, reggel – csillannak fel Alex szemei.
– Hol van Jade? – Néz körbe, mintha csak most tűnne fel neki, hogy élete
szerelme eltűnt. – Jade! Jade! Jade! – Kiabál fel-le ugrálva és tapsikolva akár
egy négyéves. – Jade!
-
Mi van már? – Keveredik elő Jade mosolyogva, egy üveg
pezsgővel a kezében, szintén teljesen bekészülve, egy olyan mini ruhában, ami
csoda, hogy bármit is takar belőle.
-
Meggyógyítjuk Gabrielt ketten? – Ugrik Alex a párja
nyakába majd egy cuppanós puszit nyom a szájára.
-
Hát persze életem – bólogat Jade. – Gondolom, velünk
alszik ismét – mosolyog elnézően, mire megforgatom a szemeim. Furcsa, hogy
nincs kiakadva azon, hogy meg kell osztoznia Alexen, az ágyán, ráadásul egy
pasival. Azaz nem is eggyel hisz itt van Louis is, aki időről időre csatlakozik
a fiúkhoz és ha ez se lenne elég, tegnap Alex addig sutyorgott nekem még én is
az ágyukban kötöttem ki. – De ahogy elnézem előbb össze kéne kanalazni – lépked
ő is mellénk kissé ingatagon.
-
Yvet nem láttad valahol? Ő varrja a kabátom és sehol se
találom. De nekem kell az a kabát, annyira szexi – nyavalyog Alex.
-
A szobájában van, a kabátoddal együtt. Menj és keresd
meg Liával, addig én életet lehelek az angyalba – kacsint rá Jade, mire Alex
elkomorul.
-
Na ácsi, ácsi! Te csak ne lehelgess rajtam kívül
senkibe életet oké? Ha lehelgetni akarsz, hát itt van ez – kezdi el az övét
bontogatni, de Jade lefogja a csuklóit.
-
Nem úgy gondoltam te féltékeny, perverz kis dög – nevet
fel, pedig ha ő is félrekacsintgatna, Alexnek akkor se lehetne egy szava se. De
ez az ő dolguk, jobb ha kimaradok belőle. – Te már kiszívtad szegényt teljesen,
én csak restaurálom, hogy használható állapotba legyen oké? De ezt egy bögre
kávéval és egy hideg zuhannyal gondoltam megoldani. Viszont ne vidd a te lehelgetni
valód messzire, ki tudja mi lesz később – mosolyog rá pajkosan, amitől Alex
arcát egy eszeveszett vigyor lepi el. Kezdek félni, hogy szétreped az arca.
-
A limóban az ölembe buksz, most közlöm – pattan fel,
majd kézen ragad és elkezd kifelé vonszolni. – Uhhh, gáz, hogy megint úgy állok
ettől a nőtől, mint a cövek. Elég rám néznie – borzong meg látványos, miközben a
szabad kezével eligazgatja magát a szűk farmerban, a másikkal pedig tovább
rángat a folyosón, majd kopogás nélkül feltépi az ajtót. Yv ma sem néz ki
jobban, mint tegnap, a szemei alatti karikákat még az alapozó se tudta elfedni,
az egész lány csont és bőr és ő is szét van esve. Aggódom érte, bár tudom, hogy
alig alszik mostanában, tekintve, hogy Alex éjjel-nappal boldogítja a jobbnál
jobb jelmezötleteivel, amit a barátnőm megpróbál megvalósítani.
-
Óh Alex – mosolyodik el Yv fáradtan, amint meglátja,
majd pattan is fel, hogy az ágyhoz rohanhasson, ahol egy lila kabát pihen, amit
tollak díszítenek. – remélem jó lesz – nyomja büszkén vigyorogva a kezébe, mire
a kisördög azonnal bele is bújik a rikító ruhadarabba, ami úgy áll rajta,
mintha ráöntötték volna. Minden bizonnyal azért, mert rá is öntötték.
-
Ez tökéletes – sóhajt fel, miközben végigsimít az
anyagon, majd felkapja Yvet és a termetét meghazudtoló könnyedséggel pörgeti
meg a levegőben. – Eszméletlen vagy és imádlak – puszilja szájon, amin
meglepődök egy kissé, de azért velük együtt nevetek. – Megyek megmutatom a
többieknek – ugrál ki a szobából, akár egy bakkecske, én pedig nevetve dőlök le
a bevetetlen ágyra. Fáradt vagyok, de boldog. Szeretek ebben az őrültek házában
lenni. Itt minden olyan könnyű.
-
Csak szerintem hasonlít egy kisiskolásra? – Néz rám Yv
fáradtan mosolyogva, miközben felveszi a cipőjét, aztán felszív két csík
kokaint, ami a fésülködőasztalra van kihúzva.
-
Nem, de te nem viszed kicsit túlzásba a kokót? –
Biccentem oldalra a fejem.
-
Ezek nélkül nem bírnám az iramot. Alex egy
energiabomba. Képes hajnal kettőkor is rám törni az ajtót és kikövetelni, hogy
tervezzek neki ruhát – köszörüli meg a torkát. – És tudod milyen…. Nem lehet
neki nemet mondani. Ha valamit akar azt azonnal akarja – sóhajt nagyot, aztán
egy laposüveget süllyeszt el a táskájába, de csak azután, hogy belekortyolt.
-
Mikor aludtál utoljára? – Pislogok rá aggódva. Félek,
hogy túlzottan beszippantotta Alex és ez az egész elmebaj, ami a házban
uralkodik. Elvégre már hónapok óta itt él és neki nem volt pihenő. Én hiába
szeretek itt lenni, lehet, hogy nem bírnám a nap huszonnégy órájában a
kiképzést.
-
Fogalmam sincs, de ne aggodalmaskodj annyit oké? Bírom,
ha pedig lemerülök esküszöm, hogy bekopogtatok hozzád elfoglalom az ágyad és
addig ki se mászok a takaró alól, amíg ki nem pihentem magam oké? – Mosolyog
rám biztatóan.
-
Oké – bólintok, ebben a percben pedig megszólal egy
duda a ház elől. Sean! Úgy pattanok fel, mintha tűt szúrtak volna a hátsómba,
majd tizenéves csitriket megszégyenítő izgatott kacajjal fogom kézen a
barátnőm, hogy leszáguldhassunk a lépcsőn. A lépcső alján Andybe botlok, aki
Debby és Lily derekába kapaszkodva röhögcsél.
-
Kurvára be vagyok állva mókuska – kacag rám, amint
meglát, majd Deborah hátsójára paskol, aki meglepetten sikít fel, aztán
mindhárman egyszerre nevetnek össze.
-
Látom, de azért óvatosan oké? – Nézek rá kérlelően, ő
pedig megérti, hogy nem viselném el, ha ő is úgy járna, mint Pete.
-
Nem lesz baj, tudom hol a határ – kacsint rám, amire
egy szemforgatással felelek. Istenem, ha mindenki tudná hol a határ jó is
volna. De itt soha nem tudta senki. Talán mert Alex házában egy szabály van,
hogy nincs szabály, így pedig határok se léteznek. De amint meglátom Seant,
tollas stricikalapban és halvány rózsaszín bundában elfelejtem, hogy hány
emberért is kéne aggódnom. Az ő szájából is egy kövér spangli lóg ki a szemét
megint takarja egy napszemüveg, a mosolya ismét pimasz, a bőrnadrág pedig úgy
feszül rá, mintha a második bőre lenne.
-
Gyere ide – tárja szélesre a karjait nevetve, nekem
pedig nem kell kétszer mondani, felugrok az ölébe és nem érdekel, hogy
ideális-e a pillanat vagy sem megcsókolom. A füttykoncert, ami elkezdődik,
amint a szájára tapadok hidegen hagy, csak a vékony imádnivaló ajakit akarom az
enyémeken tudni. Annyira felizgat, mint szinte senki más a világon. Hogy lehet,
hogy még ilyen buzis cuccba is összefut a nyál a számban tőle? És ahogy csókol…
Istenem még a gyomrom is beleremeg, a tűzbe, ami kettőnk közt egyre nagyobb
lángon ég. A whisky ízét érzem a nyelvem hegyén, teljesen elveszek ebben az
ismerős, szenvedélyes csókban.
-
Akarlak – nyögök a szájába, mire elneveti magát.
-
Nem adják azt olyan könnyen – dönt a falnak, majd egy
kemény, de rövid csókot nyom a számra. - Dögös vagy – siklik a hatalmas tenyere
a fenekemre.
-
Úgy nézek ki, mint egy kurva – nevetek fel, hisz
tényleg ez az igazság.
-
Akkor ma én leszek a stricid. Ennél úgy sincs jobb
biznisz – nyal végig a torkomon, majd a számba dugja a spanglit.
Ha minden döbbent arckifejezésért kapnék egy eurót,
valószínűleg gazdag ember lennék. Hát ezt váltja ki, hogy Leena kezét fogom,
mikor belépünk a divatbemutató helyszínére? A fotósok teljesen megőrülnek
attól, hogy ismét együtt jelenünk meg, hát még attól, hogy hozzám bújik én pedig
kérdés nélkül, ösztönösen karolom át a derekát. Tia mellettem a fejét csóválja,
de nem szólal meg. Már a kocsiban tisztáztam vele, hogy nem vagyok senki
véleményére kíváncsi. Azt teszek amit akarok, elvégre felnőtt férfi vagyok.
Lehet a döntéseimmel nem egyet érteni, de közbeavatkozni nem.
Mika és Mad épp ezért nem jöttek el ma, pedig szintén
hivatalosak erre a pofavizitre. Szívük joga, a lényeg az, hogy az én seggem le
tudják kapni az újságírók és ezt sajnos mindenki tudja.
Utálom, hogy utálnak, de azt még jobban utálnám, ha éjjel
nem lenne senki mellettem és egyedül kezdenék el megőrülni attól, hogy a lány
akit szeretek nincs velem. Sőt sokkal inkább attól, hogy mással van. Utálom még
a gondolatot is. De így van.
Így legalább van aki azt hazudja, hogy szeret, hogy érdek
nélkül van velem. Én pedig azt tudom hazudni, hogy hiszek neki. Kölcsönös
átverés.
-
Már megint vele? - Lép mellém Oli rosszallóan pislogva
a távozó Leena felé.
-
Legalább te ne kezdd el öcsi – intem le, miközben egy
cigit tuszkolok a számba és a székem kezdem keresni. Szerencsére Tia kiment és
rábök egy fehér kényelmetlennek tűnő összecsukható csodára az első sorban.
-
Hülyeséget csinálsz – ránt vállat. – Tia hívott, hogy
jöjjek ide, mert szarul nézne ki két üres szék az első sorban. Mad és Mika
ennyire nem bírják elviselni, hogy fasz vagy? – Liheg szorosan a sarkamban az
öcsém.
-
Befognád? – Nézek rá villámokat szóró szemekkel, a
vállam mögött, miközben végigbukdácsolok a sorok között. Alapjáraton nincs
bajom azzal, hogy Oli amolyan ami a szívén az a száján típus és sosem tudja
befogni a lepcses száját, de most komolyan kezd az idegeimre menni.
-
Oké, vettem. Nem akarsz róla beszélni – tartja fel a
kezeit magadóan. – Mikor mondod el anyáéknak? – Locsog tovább.
-
Soha – vágom rá szűkszavúan.
-
Ugye tudod, hogy ki fognak akadni, ha az újságokból
tudják meg, hogy megint azt a… - harapja el a mondat végét, mikor újból csúnyán
nézek rá. – Szóval Leenat preferálod – fogalmazza meg finomabban a
mondanivalóját.
-
Tudom – huppanok le a székre, majd intek Tiának, aki
azonnal mellettem terem. – Hoznál egy pohár pezsgőt? Azaz nem, inkább egy
üveggel – morfondírozok el. Ha Oli fog mellettem ülni, kell valami ami elbódít,
mert ha józan maradok tuti megölöm.
-
Nem lehetne, hogy legalább addig józan maradj, amíg
nyilvános helyen vagy?
-
Te ültetted mellém – bökök a testvéremre. – Szóval nem,
nem lehetne. Kérek egy üveg pezsgőt. Most – parancsolok rá.
-
Ha nem én megyek úgyis szerzel magadnak igaz? – Húzza
fel kérdőn az egyik szemöldökét.
-
Nem, akkor nem pezsgőt szerzek, hanem valami jóval ütősebbet,
szóval spuri van – hessegetem el.
-
Csak, hogy tudd, nem vagyok a cseléded, szóval kérd
szépen – vágja csípőre a kezeit, miközben morcosan pislog rám.
-
Lécci – rezgetem meg a szempilláim, mire megforgatja a
szemeit és eltűnik valamerre.
-
Liával mi lesz? – Fordul felém újra Oli, miközben a
lábaival dobol.
-
Hagyd már abba – fogom le a térdét idegesen.
-
Bocsi, tudod, hogy nem bírok egy helyben maradni sokáig
– mosolyog bűnbánóan.
-
Hogyne tudnám, hogy egy hiperaktív, minden lében két
kanál, kis seggdugasz vagy. Én vagyok a bátyád volt szerencsém már párszor a
kibírhatatlan természetedhez, nem véletlenül fogadtam meg, hogy soha többet nem
jössz velem turnéra, mert mindenkit megőrjítesz magad körül a hülye pörgéseddel
és azzal, hogy senkit nem hagysz aludni, mert neked pofáznod kell folyamatosan
valami baromságról, ami senkit sem érdekel – dörrenek rá.
-
Mekkora egy tapló seggfej vagy ma – húzza fel az orrát.
-
Ma is – vigyorgok önelégülten.
-
Lia akkor is jobb nő és kedvesebb is és viccesebb is és
anyuék is jobban szerették, meg én is és… - kezdi el felsorolni Lia előnyeit,
mire elkapom a tarkóját és erősen összecsípem rajta a bőrt rajta, amitől
felszisszen.
-
Nem kell felsorolnod, hogy milyen volt. Tudom, vele
éltem, de vége van érthető? – Sziszegek mérgesen. – Nagyon jó lenne, ha
elfelejtenétek mind, hogy valaha hozzánk tartozott! Mert már nincs itt és nem
is lesz soha többé. Az, ami köztünk volt nem volt több egy fülledt románcnál,
amit mindketten élveztünk, de több úgyse lehetett volna belőle. Csak egy kislány,
én pedig férfi vagyok és egy igazi vérbeli nőre van szükségem, olyanra aki nem
elrohan, hanem szembenéz a problémákkal – jelentem ki határozottan, bár én is
tudom, hogy hazudok, mégis megteszek mindent, hogy elhitessem a környezetemmel,
de legfőképpen saját magammal, hogy már nem fáj az elvesztése, mert nem
szerelem volt köztünk. Igen, ez az új taktikám. Hogy bejön-e? Még nem tudom,
csak remélni merem, hogy igen. Talán ha eleget hangoztatom, hogy ez az igazság,
végül én is elhiszem, akkor pedig a barátaim és a családom is kénytelen lesz
elfogadni, hogy ez a valóság. Az átírt valóság.
-
Tanulj meg hazudni Niko – sziszeg az öcsém, mire
elengedem a nyakát, amit fájdalmasan dörzsölgetni kezd. – Tudod, kezdem azt
hinni, hogy lehet, hogy hat év van köztetek, de ő mégis jóval érettebb, mint
te. Még, hogy férfi – horkant fel. – Olyan vagy, mint egy ostoba kamasz, akinek
megsértették a hiúságát és most piával meg ribancokkal vigasztalódik, akik
elhitetik vele, hogy mekkora ász, pedig csak egy szánalmas romhalmaz vagy
nélküle semmi több. Mintha nem is a bátyám lennél – morog, majd tüntetőleg a
mellette ülő felé fordul, bemutatkozik neki és nem szól hozzám többet. Utálom,
hogy ennyire éles a szeme a lelki dolgokhoz, de Tia időben megérkezik a
pezsgőmmel, ami megakadályozza, hogy itt egy divatbemutató kellős közepén, az
első sorban omoljak össze.
Igen, Oli szavai pia nélkül
totálisan megsemmisítenének.
Ő is tudja, hogy Lia és én örökre
össze fogunk tartozni. Hisz rá vártam egész életemben, ugyanúgy ahogy ő is rám.
Hiába más úton haladunk, mi ketten örökre egyek leszünk, hiába tagadja. Hiába
tagadom.
Hisz odabent, legbelül, tudom,
hogy látni akarom, hogy vissza akarom kapni azokat a gyönyörű boldog perceket,
amiket hagytam kicsúszni a markomból.
Vissza akarom kapni őt. Hisz ő a
mindenem.
Talán Los Angelesben újra
láthatom, talán mindent újra kezdhetnénk akkor. Talán együtt öregszünk meg.
De miért érzem úgy, hogy erre túl
kevés az esély?
Nem baj, ha nem is jön vissza
hozzám, akkor is szeretni fogom. A szívem képtelen lenne hűtlen lenni hozzá.
Mindig várni fogok rá.
Mindig.