77. Múzsa vagy szajha?

18+

" Elfelejtheti valaki szerelmét, el bosszúját, elvesztett gazdagságát; de múzsáját soha! Visszatér az hozzá, akárhányszor elűzi s gyönyörökkel árasztja el szívét."

-         Ezt vedd fel. – adom rá a bőrkabátom, ugyanis az ő pulcsijából már csavarni lehet a vizet. Nem akarom, hogy megfázzon. Szerencsére nem akadékoskodik, szó nélkül felveszi a dzsekit. Próbálok kemény lenni, de valahol mégis megmosolyogtat, hogy ilyen szeleburdi, bolond nőszemélyt sodort az utamba az élet. Persze ezt az istenért se mutatnám ki neki. Jobb ha kicsit bűnhődik és szégyelli magát, hisz van miért. A sapkám is ráadom, bár nem sokat ér, de nem érdekel. A kezeink egymásba kulcsolódnak, úgy haladunk tovább. Nem szólok hozzá, mereven előre szegezem a tekintetem, de mégis érzem, hogy lopva rám pillant. Tudom mit csinál. Az alsó ajkát harapdálja és azon gondolkodik mivel is törje meg a csendet, de ennek nem most van itt az ideje. Majd holnap. Most álmos vagyok és semmi másra nem vágyom, minthogy egy forró zuhany után magamhoz ölelhessem és aludjak.

-         Niko – suttogja a nevem bátortalanul.

-         Semmi Niko – mordulok rá, mire látványosan összehúzza magát és próbálja felvenni a tempómat. Csak most veszem észre, hogy szinte rohan mellettem. Na igen, az én lábaim majdnem kétszer olyan hosszúak, mint az övéi, ezért ha én szaporán lépkedek, akkor neki tényleg majdnem futnia kell. Kicsit lassítok, de azért még így is elég gyorsan haladok a szakadó esőben. Próbálom mindennek a jó oldalát nézni, de pokolian nehéz. A helyzetben egyetlen jót találok. Nem Los Angelesben vagyunk. Nem döglök meg a melegtől, nem folyik a seggemen is víz és nem égeti le a pofámról a bőrt az a kurva Nap. Helyette szakad az eső és szívom a szmogot, de mégis jobban őrülök ennek, mint a forróságnak.

-         Nem beszélhetnénk? – Kérdezi halkan, mikor befordulok az egyik utcasarkon, magammal rángatva őt is, akár egy rossz gyereket. Komolyan, mintha az apja lennék és ő nem lenne más, mint egy lázadó kiskamasz, aki kiszökött éjjel a tiltásom ellenére bulizni. Nem akarom tudni mit gondolnak rólunk az emberek. Kurvára nem.

-         Nem – sziszegem. – Te akartad, hogy az legyek aki, szóval most leszel szíves befogni azt a gyönyörű szád. Ma már nem akarok semmi baromságot hallani – nézek rá ingerülten. Magam sem tudom miért vagyok ideges. Jah, de. Mégis tudom. Azért mert hajnalban, ahelyett, hogy aludnék egy kibaszottul kimerítő repülőút után, rohangálnom  kell az esőben egy kurva temetőbe utána, mert még csak arra se méltat, hogy közölje, hova a picsába is rohan egy üveg vodkával és egy doboz cigivel, telefon nélkül, az éjszaka kellős közepén egy rémálomból felébredve, ami után egy törpét hív helyettem. Na, igen. Így már világos, hogy miért szivárog ki éppen a fülemen is gőz.

A lakásba érve, egyszerűen belököm az ajtót lecibálom róla a vizes göncöket és a könyökénél fogva húzom a szobája felé, de a nappaliból értetlen tekintetek merednek ránk. Látom Mikán, hogy műsorra számít, de abból most nem eszik.

- Mi a fasznak vagytok még fenn? – Nézek rájuk kérdőn.

- Mi csak kíváncsiak voltunk, hogy… - kezdi halkan Jari, de leintem.

- Él, jól van, csak flúgos – nézek Liára mérgesen. – Húzás aludni – adom ki a parancsot, mire ők jó gyerekek módjára, felállnak és visszavonulnak, ahogy mi is tesszük. Nagyon helyes…

Amint becsukódik mögöttünk az ajtó elfordítom a kulcsot a zárban. Eszem ágába sincs megkockáztatni, hogy megint vándorolni kezdjen, aztán a fürdőbe trappolok pár törölközőért. Mire visszaérek már az ágyon ül egy szál bugyiban és kapucnis pulcsiban, aminek az ujja a kézfejéig ér. Kócos és szomorú, de ez most nem kifejezetten hat meg. Csak a védelmezőösztönt kelti fel bennem.

-         Szárítsd meg a hajad – szólok rá halkan és kicsit gyengédebben, mint ahogy eddig beszélem vele.

-         Mi lenne ha nem mondanád meg, hogy mit csináljak? – Villannak meg a szemei és a kívánatos puha ajkait csíkká préseli. Cseppet sem tetszik ez a hanglejtés. Túlságosan támadó. Ó, na már csak ez hiányzott. Még, hogy ő támad! Még mit nem. Röhög a vakbelem, de tényleg. Én futkosok utána, engem vesz semmibe és még ő akad ki, mikor rászólok, hogy szárítkozzon meg, mert én hülye barom állat még így is, még most is féltem, hogy megfázik.

-         Elég legyen a hisztiből. Húzzál hajat szárítani. Most – csattanok fel.

-         Nem vagy az apám, nem mondhatod meg mit csináljak. Ha vizes hajjal akarok aludni akkor úgy fogok. Ez az én szobám és az én lakásom, itt azt csinálok amit én akarok – áll fel, keresztbe fonva a mellkasa előtt a karjait, mire végképp elgurul a gyógyszerem.

-         Na idefigyelj te hülye liba – lépkedek hozzá közelebb, mire ő hátrálni kezd, egészen addig, míg a háta a falnak nem ütközik, én meg szorosan elé lépek, de nem érek hozzá. A tenyereim a feje mellett kétoldalt a falnak támasztom és mérgesen nézek le rá, hogy tudja, bajban van. – Ne vesd el a sulykot. Jót akarok neked, nem veszed észre? Nem akarom, hogy bajod legyen. A kurva életbe, mi lenne ha felfognád végre, hogy hozzám tartozol? Hogy itt vagyok és nem bántani akarlak hanem óvni? Nem mellékesen még mindig csak egy gyerek vagy. Lehet, hogy a te neveden van a lakás, de nem te tartod fenn. Az, hogy apuci megvette neked és fizeti a számlákat, nem jelent semmit. Tudod mi a tiéd? Az a kis porfészek Los Angelesben. Az a tiéd, azt te fizeted, ahhoz van közöd, arra büszke lehetsz, erre ami itt van nem! Nem te dolgoztál meg érte, szóval ne merészeld azt mondani, hogy a tiéd. És tudod mit? Nem csinálod azt amit te akarsz, addig amíg faszságokat művelsz. Ha kell a saját baromságaidtól is megvédelek, mert kellesz, mert együtt vagyunk és tudod mit? Torkig vagyok vele, hogy mindig támadsz, mikor bizonytalan vagy, vagy félsz. Szóval most fogod magad, bemész a fürdőbe, megszárítod a hajad, megengeded a meleg vizet beállsz a zuhany alá, addig én leoperálom magamról ezt a sok vizes göncöt, aztán megyek utánad. És utána tudod mi lesz? Megtörölközünk, felöltözünk, bemászunk a paplan alá, hozzám bújsz, megcsókolsz, becsukod szépen a szemed és alszol. Érthető voltam? – Szűröm a szavakat a fogaim közt, miközben figyelem, hogy a kemény arcvonások, hogyan lágyulnak el fokozatosan. Aztán nagyon lassan felemeli a karjait és átöleli a derekam.

-         Hiányzott ez a Niko – mosolyodik el, mire fújtatok egyet, ő meg felkuncog. – Oké, oké, megyek már – nyom egy puszit a vállamra és tényleg elindul a fürdő felé.

Mosolyogva szárítom a vizes loboncot a fejem tetején, aztán ugyan olyan vigyorral a képemen kötöm fel. Végre megint az-az állat van a szobámba, akibe belezúgtam anno Helsinkiben. Kemény, erős, sérthetetlen, parancsolgató, határozott és veszélyes. Én meg imádom. Amint megnyitom a zuhany csapját, nyílik az ajtó és ő lép be mögém. Csodálattal nézem a meztelen testét, amit még mindig tökéletesnek találok. Olyan, akár egy görög Isten. Magas és nyurga, a háta széles, a csípője keskeny, a végtagjai lehetetlenül hosszúak, a nyaka kecses, a bőre makulátlan az arca pedig lélegzetelállító. De még most is a szemei azok, amik megbabonáznak. Teljesen belebolondultam. Már nem tűnik dühösnek, inkább csak fáradt és ehhez mérten is viselkedik. A tusfürdőt a tenyerébe nyomja, majd elkezdi dörzsölni a testem, miközben hagyja, hogy én is ugyan úgy simogassam a szappanos kezeimmel, a forró vízsugár alatt állva. Látom rajta, hogy alig bírja nyitva tartani a szemeit, néha elnyom egy-egy ásítást, de van aminek még ilyen állapotban sem tud parancsolni és az a teste. Bárhol érek hozzá, görcsbe rándulnak az izmai, én meg pokolian élvezem, hogy ilyen hatást váltok ki belőle.

-         Hagyd abba – mosolyodik el, mikor megint a hasa alján lévő tetoválást kezdem simogatni, aztán hátat fordít nekem. – Inkább masszírozz meg. Rám fér – néz rám a válla felett, én meg megbabonázva nyújtózkodom felfelé, hogy a lapockáin végigsimítva elérjem a vállait. Csak pár percig tart az egész, utána elzárja a csapot és kimászik a tus alól. Egy törölközőt csavar a dereka köré, egy másikat pedig a kezembe nyom, aztán csak úgy, se szó se beszéd magamra hagy. Nem haragszom rá emiatt, bár furcsállom, hogy nem esik nekem, csak kivonul a fürdőből akár egy király. Mire utolérem, már egy hosszú mackónadrágban mászik be az ágyba. Én is belebújok a pizsamámba és követem a paplan alá, ahol magához szorít, bezsebeli a csókját, jó éjt kíván és aztán rá félpercre már egyenletesen szuszog is. Én meg továbbra is figyelem őt, mosolyogva, simogatva a finom, puha bőrét.

-         Nagyon szeretlek – suttogom a fülébe mikor én is kezdek elálmosodni bár tudom, hogy nem hallja, mégis úgy érzem, hogy elalvás előtt ki kell böknöm ezt. Alig hozzáérve nyomok egy puszit a szája sarkába, mire még közelebb húz magához, dünnyög valamit az arcát pedig teljesen a nyakamba temeti. Megnyugtató a karjai közt lenni, mellette aludni.

Reggel egy tüzes csókkal ébreszt, ami meglep, de mosolyogva viszonozom, bár hirtelenjében azt se tudom, hogy hol vagyok. Nem is érdekel igazából, tök mindegy a hely, a fontos, hogy ő csókol és az ő illata vesz körbe. Nincs időm kinyitni a szemem, a nyelve már a számban van és ádáz csatát vív az enyémmel. A kezei a pólóm alá siklanak, az ujjai birtoklóan marnak a csípőmbe.

-         Reggelt - morogja a számba, majd az ajkai átvándorolnak a nyakamra, amibe finoman beleharap, én meg felnyögök. Nincs időm megszólalni, észhez térni, már ki is hámozott a felsőmből, de olyan szenvedélyesen, hogy azonnal lángra lobbantja a bőröm, a simogató mozdulatokkal, amivel egyre feljebb csúsztatja a derekamon az anyagot, a felszabadult bőrfelületet pedig apró harapásokkal borítja el.

-         Úr Isten – szakad ki belőlem, mikor a fogai a mellbimbóim kezdik karcolgatni. Vad és heves, én meg teljesen elveszítem tőle a fejem.

-         Kívánlak – nyal végig a torkomon, aztán ismét lecsap a számra. Szív, harap, markol, egy remegős kocsányává változtatva a csontjaim.

-         Basszus – mélyesztem a körmeim a hátába, mert már most azt se tudom hol vagyok és mit csinálok, mire ő szisszen fel fájdalmasan, majd még vehemensebben esik nekem. Az ujjait a combomba mélyeszti, de nem ér másképp hozzám, pedig azt várom, hogy elmerüljön bennem és újra egyek legyünk. De nem, ő mást akar. Az őrületbe kergetni. Erőszakosan a fejem fölé emeli a csuklóim, hogy a párnába szoríthassa őket, majd ismét lecsap a számra. A fogaink az erőtől összekoccannak, de semelyikünket nem érdekli a dolog. Tépjük a másik ajkait, a nyelvét hol a számba csúsztatja, hol pedig visszahúzza, én meg felnyögök, mikor elveszi tőlem a játékom. Próbálom elkapni a nyelvét a nyelvemmel, de nem enged. Ő diktál. A testem egyre jobban lüktet, minden porcikám visít érte és a gyönyörért amit adni tud. Soha, de soha nem hittem volna, hogy már ennyitől képes vagyok elélvezni, de most határozottan nagyon közel állok ahhoz, hogy átlépjem azt a bizonyos határt. A vágy amit gerjeszt egyszerűen felemészt. Játszik velem, én pedig erőtlenül vergődök alatta, amit kifejezetten élvez, legalábbis a szemei csillogása és az önelégült mosolya erről tanúskodik.

-         Kibaszott gyönyörű vagy mikor íjként megfeszülsz alattam – nyal végig a két mellem közti ösvényen, amitől még inkább meghajlik a testem.

-         Niko – nyöszörgöm, mikor a vállamba harap és nem ereszt, csak hozzám dörzsöli a kőkemény férfiasságát, amitől már csillagokat látok. Hihetetlen.

-         Csss, élvezd – csókolja végig az állam vonalát, majd az egyik kezével elengedi a csuklóim, mert pontosan tudja, hogy elég a fél mancsa is ahhoz, hogy gúzsba kössön és mozdulni se tudjak. Hát még mikor a felszabadult kezével a belsőcombom kezdi simogatni, majd váratlanul két ujját is belém csúsztatja, úgy érzem magam mintha a mennyben lennék. Már csak sóhajtozásra futja, a szívem éppen készül felmondani a szolgálatot, ennyi gyönyört ugyanis még ő sem tud elviselni. A testem lúdbőrözik, verejtékezik, a torkom csak erőtlen sóhajok hagyják el, miközben vergődök a fölém tornyosuló, életerős, illatos és kívánatos férfitest alatt, akár egy partra vetett hal. Próbálok gátat szabni az élvezetnek, de nem megy. A kezei édesen gyötörnek, kínoznak és hiába akarok vele elélvezni, nem bírom tovább. A kielégülés bódító érzése futótűzként árad szét a testemben, görcsbe rántva minden porcikám és ő ekkor dönt úgy, hogy az ujjait kihúzza belőlem és szusszanásnyi időt se hagyva nekem, úgy siklik belém, mintha mindig is egyek lettünk volna, ezzel pedig azt éri el, hogy fuldoklom a kéjben. A szemeim fennakadnak, a gerincem lassan eltörik annyira meghajlik, de őt ez kicsit sem érdekli. A csípőmbe markol és irdatlan tempóval kezd mozogni bennem, amit alig bírok követni. Az orgazmus szinte minden erőt kivett belőlem, így korán reggel, de aztán valami megmagyarázhatatlan erő arra késztet, hogy kapjam össze magam. A kezeim is szabadok már, így nincs mi visszatartson attól, hogy érintsem, csókoljam és simogassam, a tejfehér selymes bőrt. A hangok amik a torkából törnek fel, mikor a formás fenekébe markolok, hogy még jobban magamba húzzam, megérnek egy misét, hát még a férfias nyögések, mik akkor kívánkoznak ki belőle, mikor a hasa alján lévő tetoválást végigkarcolom a körmeimmel, miközben a fülcimpájába harapok. Megveszek érte és már megint a mennyország kapujában ácsorgok. A mozdulatok egyre állatiasabbá válnak, a karjai birtoklóan kulcsolják körbe a derekam, hogy egyetlen mozdulattal megfordítsa a helyzetünk, de egy fejrázás és két lökés után, mintha nem is ezt akarta volna tenni. Visszafordít maga alá, a sarkára ül, felránt az ölébe, a fenekembe markol és a nyakam harapdálja, amitől felszisszenek, hisz a fogai szinte feltépik a bőröm. Kész, végem van, nem bírom tovább. Tompa sikollyal adom tudtára, hogy ismét a fellegekbe repített, de rá kell jönnöm, hogy a saját élvezete sokkal jobban lefoglalja. A vállamba harapva hörög és remeg, én meg csak szorítom magamhoz, a nyakába lihegve. Aztán puff megszűnik a világ, hanyatt dőlök az ágyon, ő pedig rajtam feküdve kapkod levegő után.

-         Neked is jó reggelt – mosolyodok el, óráknak tűnő percek után, még mindig zihálva, dübörgő szívvel, mire azonnal felkuncog.

-         Nem bírtam tovább aludni, aztán meg nem tudtalak tovább nézni. Olyan álomszép vagy mikor alszol, hogy azonnal kanos leszek – emeli fel a fejét és csillogó szemekkel néz rám.

-         Ezért sose kérj bocsánatot – csókolom meg. Sokáig fekszünk összebújva, egymást cirógatva.

A konyhába együtt csattogunk le, mindenkit megelőzve. Még nagyon korán van, a napsugarak is halványan derengenek még, de mi már bekapcsoltuk a rádiót és fő a kávé is. Nevetve csókolózva hallgatjuk a reggeli műsort, miközben paradicsomot, uborkát és sajtot szelünk a reggelihez. Cseppet sem vagyok éhes ugyan, de azt pontosan tudom, hogy Mad vagy Mika elődugja az orrát, akkor az első amire le fognak csapni az a kávés kancsó lesz a második pedig a hűtő. Nem is figyelek az amerikai csacsogásra, de hirtelen feltűnik, hogy Lia megdermed mellettem és megáll egy mozdulat közben. Mintha lefagyott volna. Hitetlenkedő mosoly játszik az arcán, én pedig nem értem mi történt.

- Kulta – suttogom, de leint bár továbbra is rendíthetetlenül mosolyog. Próbálok rájönni, hogy mi a baj, de ha jól hallom senki olyannak nincs köze a dalhoz, akit ő ismerne. Finoman kopog az ujjaival a pulton és dúdol egy dallamot, mintha pontosan tudná, hogy mi után mi jön, aztán ugyanakkor csendesül el, mikor a srác is befejezi az éneklést.

- Ryan Brown dalát hallhattátok, szerintem zseniális lett. Ki ihlette ezt a gyönyörű szöveget?

- Egy lány – hallok meg egy hanyag rekedt választ, mire kínjában a riporter felnevet, bár kétségtelenül frappáns a srác.

- Szeretnék a lány helyében lenni – hangzik fel ismét a női hang. – Tehát ez azt jelenti, hogy nem vagy facér, vagy éppen azért született ez a keserédes vallomás, mert vége lett? – Faggatózik tovább.

- Lelépett a gyönyörűségem, egyedül vagyok – hallatszik fel az unott válasz. Ismerem az ilyet. Szabadulni akar, minél gyorsabban.

- Hát, ahogy elnézlek, nem sokáig maradsz egyedül. Még sose láttam ilyen szemeket – magyaráz a nő, mire Lia felkuncog.

- Ki ez a pasi? Ismered? – Nézek rá kérdőn, mire mosolyogva bólogatni kezd.

- Sikerült neki – nevet fel hirtelen és a nyakamba veti magát.

- Lia, nem értek semmit – ölelem át, de azét örülök annak, hogy örül.

- Ryan miatt voltam Clevelandben, egy darabig jártunk vagy nem is tudom mit műveltünk és ezt a dalt – mutogat a rádió felé. – Nekem írta – bök magára önelégült mosollyal az arcán, bár ezzel engem cseppet sem tesz boldoggá.

- Neked hány pasihoz is volt közöd? – Szalad ki a kérdés a számon, mire elfehéredik és villámok ezreit küldi felém a szemeivel.

- Ezt ugye most nem úgy értetted – sziszegi halkan, mint egy mérges kígyó.

- Hogy úgy? – Nézek rá értetlenül.

- Úgy, hogy egy ribanc vagyok, mert nem te vagy az egyetlen pasi akihez közöm volt. Már nem azért, de én se kérdezem meg, hogy hány nőt döngettél meg – csattan fel. – Hím soviniszta faszfej – morog visszafordulva a zöldségekhez.

- Na hékás, én nem azért mondtam csak elgondolkodtató, hogy… - kezdenék bele a magyarázkodásba, amivel persze semmit nem érek el csak azt, hogy a dühtől elvörösödik az arca és hozzám vág egy paradicsomkarikát, ami a mellkasomon csattan, majd a padlóra pottyan.

- Fogd be. Azért mert te pasi vagy, nem dicsőség, hogy gőzöd sincs hány nővel keféltél már. És ha elítélsz vagy kiakadsz azon, hogy nekem sem három férfi volt eddig az életemben, akkor igazán gyökér vagy – emeli fel a hangját.

- Igenis tudom hány nővel voltam együtt – akadok ki. – Körülbelül – halkulok el hirtelen. – De egy nő az más, mint egy pasi – bökök rá.

- Ugyan mégis miért? – Tárja szét a karjait és kérdőn néz rám.

- Mert egy nő teste az szent és élete párja, aki a mi estünkben én vagyok, jobban szeretné ha nem egy használt útszéli templom lenne az övé, hanem egy különleges szentély, amibe csak ő teheti be a lábát – fogalmazom meg kissé kuszán mit is gondolok erről.

- Tehát szűznek kéne lennem? – Kacag fel gúnyosan.

- Tekintve, hogy reggel mit műveltünk esély sincs erre, amit nem is bánok, csak jobban örültem volna neki, ha nem ment volna át rajtad fél New York – fakadok ki, mire nyakon önt a felvert nyers tojással, ami a rántottához volt előkészítve. A döbbenettől csak tátogok, ő viszont továbbra is védi az igazát.

- Nem vagyok kurva, de ha mégis, hát neked akkor sem lehet egy szavad se. A fél világhoz képest, fél New York nem nagy cucc – üvölti le a fejem.

- Ajaj, rosszkor jöttünk – köszörüli meg Mad a torkát, Yv kezét fogva, de látom rajta, hogy alig bírja ki, hogy ne röhögjön rajtunk és ezzel a szőke ciklon sincs másképp. – Csak egy kávét kérünk és már itt se vagyunk, folytassátok csak az eszmecserét – kuncog fel a barátom, mire dühömben hozzávágok egy konyharuhát, de ezzel csak azt érem el, hogy mindkettejükből hangos röhögés tör fel, ezzel előcsalogatva Mikát és Jarit is, akik meg se próbálnak nem nevetni, azon, hogy a tojás a fejemtől kezdve a mellkasomon át mindent beterít, majd a már padlón lévő paradicsomkarikára csöpög.

- Baszd meg – kacag Jari a hasát fogva, Mika pedig még nála is hangosabban hahotázik.

- Srácok nektek senki nem mondta, hogy a rántotta a padlón nem fog megsülni? – Néz ránk a nevetéstől könnyes szemekkel.

- El lehet takarodni a bús picsába – fakadok ki, és egy szalvétával próbálom letakarítani magamról a koszt.

- Rántott Niko lesz a reggeli, nem sima rántotta, te hülye. Hol a prézli Lia? – Nyög be Mad egy újabb poént a káromra, mire rávicsorgok.

- Várj nem forgatta bele a lisztbe a tojás előtt – vinnyog Jari is, mire Liából is kibukik egy kuncogás.

- Te meg élvezed mi? – Nézek rá dühösen, de ahogy a mosolygós arcára bámulok nem bírom tovább. A mérgem elillan és mire észbe kapnék már én is mosolygok, főleg, hogy marhára bólogat a kérdésem hallatán, úgy, mint egy kislány.

- Egy fasz vagy, de tudod… - kacsint rám, sejtelmesen mosolyogva, elharapva a mondat végét.

- Még a csokifagyinál is jobban – bólintok, aztán felvonulok, hogy lemossam magamról a mocskot. Mire visszaérek már mindenki vígan falatozik és trécsel, még Dorah is aki a reggeli mókából kimaradt, de ahogy rám néz, tudom, hogy elmesélték neki a történteket.

Újabb adag koffeint töltök a bögrémbe, majd leülök közéjük és mosolyogva figyelem, hogy mindenki tele szájjal beszél, majd Mika egy uborkával próbálja kipöckölni a száját, ami nem sikerül neki, ugyanis a zöldség kettétörik és az egyik darabja a kávéjában landol, amit mindenki hangos nevetéssel konstatál.

-         Te miért nem eszel? – Simít végig Lia a karomon.

-         Nem vagyok éhes – csóválom meg a fejem.

-         Fasza megint kezdi – morog Jari rosszalló pillantásokat vetve rám, mire Lia értetlenül pislog rá, én meg figyelmeztető pillantásokkal próbálom rávenni, hogy ki ne nyissa a lepcses száját. Ez nála bejön, de Mika nem figyel rám és beszélni kezd.

-         Ez a hülye – bök rám teli szájjal – nem figyel arra, hogy eszik-e vagy sem. Múltkor is ezért kerültél kórházba – bök rám a villájával.

-         Nem ezért volt – köszörüli meg Mad is a torkát. – A pia és a narkó volt az oka.

-         Meg, hogy kimerült – teszi hozzá Mika.

-         Elég. Nem történt semmi – nézek rá a mellettem ülő szépségre nyugtatóan, de persze nem hisz nekem. Egy pirítóst nyom a kezembe és addig szuggerál a szemével míg bele nem harapok.

Próbálok nem pánikolni, amiatt amit a srácok elkotyogtak, de azért mégis árgus szemekkel figyelem mit eszik a mellettem ülő és persze azt is, hogy mennyit. Szerencsére nem kell igazán nyaggatni, a kávé mellé betol két pirítóst és egy kis puszi után, a felé nyújtott almát is elfogadja. A telefonja hirtelen csörögni kezd, duzzogva áll fel, mert el kell engednie és nem tudom így tovább cirógatni a karja belső részét, amit tudom, hogy imád. Mégis mikor ránéz a kijelzőre széles mosoly terül szét az arcán.

-         Vagy Katja és Aleksi vagy az anyukája – mosolyog rám Jari, mire én is azonnal visszamosolygok rá. Csak most realizálódik bennem, hogy ők nem pusztán egy csapat tagjai vagy legjobb barátok. Olyanok, mint a testvérek. Mindent tudnak egymásról. Ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy Niko eltátogja felém, hogy az anyukája az, én pedig csak mosolygok azon, hogy mennyire édesen diskurál vele. Hiába felnőtt férfi, az anyukája mégiscsak az anyukája. Nem tudom levenni róla a szemem. Ahogy ott ül egy szál mackónadrágban a konyhapulton, a hihetetlenül hosszú lábait lóbálva, néha-néha beletúrva a kócos hajába még jobban beleszeretek. A hasán a bőr finoman összegyűrődik, a méregzöld szemek folyamatosan engem figyelnek, amitől pedig libabőrös lesz az egész testem. Ő is látja szerintem, hogy mi megy végbe bennem, de mégis fokozza a hatást, azzal, hogy a mutatóujjával magához int. Mint egy holtkóros, úgy állok fel és lépkedek elé, teljes a transz, tényleg képes hipnotizálni az embert azzal a két gyönyörű zöld szempárral. Amikor elé érek a lábait pici terpeszbe rakja, közéjük von, finom puszit nyom a homlokomra és a derekamat átkarolva magához húz.

-         Szeretem. Egyszerűen csak szeretem – suttogja finnül a telefonba, de így is megértem már, főleg, hogy a szemei is ezt sugározzák felém. Szemernyi kétségem sincs afelől, hogy igazat mond. A fejem a mellkasára hajtom, miközben mindkét kezemmel körbetekerem a derekát. Nem gondolok semmire, nem számít semmi, csak az, hogy ő ölel és hallgathatom az ütemes szívdobbanásokat a fülem alatt. Mikor lerakja a telefont megcsókolom, megint eljött a pillanat.

-         Szeretlek – suttogom a szemébe nézve, mire egy földöntúli mosoly terül szét az arcán.

-         Mindenféle édességnél jobban? – Kacsint rám halkan kuncogva, akár egy kisfiú.

-         Mindennél jobban – puszilom meg az arcát, ő pedig vigyorog, mint egy fogkrémreklám arca.

-         Hahó Dorah – kúszik a fülembe egy rég hallott, ámbár jól ismert rekedt férfihang.

-         Uram – pattan fel Dorah azonnal az asztaltól, vöröslő fejjel, főleg mikor az apám belép a lakásba. Fáradtnak tűnik, nyúzottnak, de be kell vallani még most is jól néz ki. Egy hatalmas kávés pohár van az egyik kezében, a hátán a gitárja, az arcát napszemüveg takarja, egészen addig míg meg nem lát.

-         Hello – tolja fel a homlokára a szemüveget, hogy a jég kék szemek egyenesen az enyémbe mélyedhessenek.

-         Szia – biccentek egyet felé. Valahogy semmi öröm nincs a viszontlátásban. Az eljegyzési buliján láttam utoljára, amikor majdnem lecsukatott, mert összetörtem a kedvenc kocsiját és balhét csaptam. A gyomrom parányira zsugorodik attól, ahogy a mögöttem ülő férfit nézi. Niko az ujjait az enyémek közé kulcsolja, majd leugrik a pultról. Már nincs sehol a kisfiú. Egy tigris áll mellettem. Állja a sarat, farkasszemet néz az apámmal, egészen addig míg Matt el nem mosolyodik és le ne pakolja a cuccait.

-         Mi még nem ismerjük egymást – lép Mad elé, aki megszeppenve pislog, a felé nyújtott kézre, aztán gyorsan kapcsol és elhadarja a nevét.

-         Örülök, hogy megismerhetem – áll fel Mika is.

-         Tegezzetek csak – mosolyodik el Matt, miután Jari kezét is megszorongatta, én pedig összezavarodom. Mi ez a kedvesség?

-         Uram én csak… - toporog Dorah zavartan, mire az apám kedvesen pislog rá.

-         Nyugodj már meg. Nem foglak megenni. Már reggeliztem. Yvonne, örülök, hogy itt vagy – ad két puszit a barátnőmnek. Ez mondjuk nem lep meg. Mindig is kedvelték egymást, bár Yv tudja amit tud, mégis mindig rendesnek tartotta Mattet. Erről azért tudnék vele vitatkozni, de felesleges. Főleg, hogy nincs is rá időm, mert már előttem áll. Mintha egy percet sem öregedett volna, mióta betöltötte a harmincat. Még most is jól áll rajta a farmer, a fekete póló és a bőrdzseki, még most is olyan, mint azon a képen, ami a falon lóg. – Hiányoztál – mosolyog rám és kisimít egy kósza tincset az arcomból, miközben elgyengülten pislog rám. – Niko – biccent a mellettem lévő férfi felé.

-         Jó reggelt – szólal meg Niko is.

-         Dorah csak azért jöttem, hogy aláírjam a papírokat, amikről beszéltünk – fordul a pótnagyim felé, aki azonnal bólint és elindul, hogy aztán egy halom mappával térjen vissza, amit az apám mind szignózik, majd már indulna is.

-         Beszélnünk kéne nem? – Szólok rá, mire rám emeli a pillantását.

-         Az esküvői meghívót majd elküldöm L.A.-be., bár addig még van időnk. A kártyád nem oldom fel, a nővéred nem tudom hol van, az anyáddal pedig nem beszéltem már két hete. Egyéb? – Tér át tárgyilagos hangnemre.

-         Daisy – nézek mélyen a szemébe, mire elfehéredik a név hallatán.

-         Honnan tudsz róla? – Nyög fel rekedten, majd zavartan körbenéz.

-         Jen meglátogatott és hozott egy nagy kupac papírt, ami róla szól. Tehát? Nem kéne… - kezdek bele, mire aprót bólint ezzel félbeszakítva.

-         De, kéne. De nem itt – néz végig mindenkin. – Feljátszok egy sávot a stúdióba és utána visszajövök érted, hogy együtt vacsorázzunk. Addig ne csinálj semmit kérlek. Nelli, kérlek szépen – néz rám könyörgően, mire aprót bólintok, de ő nem elégszik meg ennyivel – Nelli, ígérd meg, hogy nem keresed meg addig – szól rám.

-         Ígérem – bólintok kelletlenül.

-         Niko megkérhetlek, hogy figyelj rá? Tényleg nem szeretném ha felforgatna mindent, míg nem tud semmit – Néz a mellettem álló férfira, aki zavarodottan pislog rá.

-         Oké. Azt hiszem – bólogat tétován, mire az apám megkönnyebbülten felsóhajt.

-         Köszönöm. Igyekszem oké? – Néz ismét rám.

-         Csak valaki megkért, hogy működj közre és mivel régi cimbora ezért fontos ott lenned. De a gyereked várhat, mert a zene és a munka mindennél fontosabb. Tudom – gúnyolódom, mire elhúzza a száját.

-         Felhívhattál volna – szól rám.

-         Te is – vágok vissza.

-         Na jó elég. Menjen csak a dolgára én majd vigyázok Liára – szorítja meg Niko a kezem közbevágva és megelőzve egy oltári nagy veszekedést.

-         Kösz – biccent Matt, majd kilép a lakásból én meg rágyújtok egy cigire. 

-         Utálom – nyögök fel, mikor mindenki áttelepszik a nappaliba, Nikot kivéve. Ő a karjait a derekam köré fonja és hátulról hozzám simul.

-         Nyugi – suttogja a fülembe, a hüvelykujjával a hasam simogatva.

-         De nem megy – fakadok ki és próbálok uralkodni magamon, pedig szívem szerint törnék, zúznék magam körül.

-         De megy – kezdi el lágyan puszilgatni a nyakam, miközben továbbra is simogat. És igaza van. Megnyugtat az illata, az érintése és pusziáradat.

-         Mi lenne velem nélküled? – Dőlök elgyengülve a mellkasának, mire egy önelégült mosoly terül szét az arcán.

-         Nem tudom, de van egy jó hírem – nyom egy újabb puszit a fülem mögé. – Soha többé nem kell nélkülem lenned – suttogja, amitől azonnal olvadásnak indulok.