126. Hajó

„Több milliárd nő él itt a földön, és közülük sokan elmennek, a legtöbben meg egészen rendben vannak… de aztán van egy-kettő olyan, akinél megbolondul a természet, és úgy rakja össze őket, hogy az egyszerűen hihetetlen. Úgy, hogy áll az ember, nézi, és egyszerűen nem hiszi el. Mindenük tökéletes. A mozgásuk követhetetlen, felfoghatatlan, az ember csak nézi a bokájukat, nézi a térdüket, nézi a könyöküket, nézi a mellüket, és az egész összeáll egy gigantikus, észbontó totalitássá, ami ráadásul azzal a gyönyörű szemmel és a kissé kajánul lebiggyesztett ajakkal úgy fest, hogy pillanatokon belül éktelen nevetésben tör ki, amiért az ember úgy lemerevedik a jelenlétében, mint egy darab szar a hideg betonon. És ez a néhány természeti csoda természetesen tudja, hogyan öltözködjön, és hogyan szórjon még a hajával is szikrákat a levegőbe. És vissza is él vele.”

Hihetetlen egy pasas még most is. Képtelen vagyok kiigazodni annak ellenére is, hogy már rengeteg időt töltöttem vele.

Újra pimasz és magabiztos, amivel elkápráztat ismét. Nem tudom melyik énjét szeretem jobban. Ezt a kissé faragatlan, szenvedélyes, beképzelt vadállatot, vagy azt az érzékeny, néha félénk, kedves pasit, aki alig egy órája volt.

-          Melyik az igazi Niko? Akit most látok vagy az, akit eddig láttam? – Kérdezem meg halkan. Totálisan le vagyok nyűgözve megint. Ez a szemét kis dög újra és újra eléri a célját és sose számít neki, hogy milyen eszközzel készteti arra a szívem, hogy hevesebben verjen.

-          Mindkettő – von vállat lazán. Hanyagnak tűnik, de tudom, hogy nem az.

-          Hihetetlen vagy – fújom ki frusztráltan a tüdőmben rekedt levegőt, miközben a hátamra dőlök és a tenyereimbe temetem az arcom. Már megint nem tudom mit csináljak, hisz való igaz, hogy nagy valószínűséggel az a  jövő rám vár, amit ő az előbb elmondott. De talán lehet más is. Sean ugyan nem fog megváltozni és nem is akarom, hogy ezt tegye, de én még változhatok. Lehetek boldog, még akkor is, ha ez jelen pillanatban képtelenségnek tűnik.

-          Ezért vagy belém szerelmes – jelenti ki pofátlanul vigyorogva, mire szívem szerint betörném az orrát, hogy ne legyen ennyire rohadtul biztos magában.

-          Mire mész vele, ha nem megyek veled helsinkibe és nem hagyom el miattad a férjem, - Húzom fel kérdőn az egyik szemöldököm, hogy lelohasszam a mosolyát, ami sikerül is. A vonásai megkeményednek könnyedén nyomja el a cigijét a hamutálba, aztán mire egyet pisloghatnék fölém kerekedik, a csuklóim a matracra szorítja és villámokat szóró szemekkel néz rám.

-          Utoljára mondom el, hogy kurvára nem érdekel, hogy papíron Sean felesége vagy, mert mindketten pontosan tudjuk, hogy ha tetszik, ha nem, én vagyok az urad – sziszegi mérgesen. Úgy néz ki, mint egy veszélyes vadállat, aki bármelyik percben képes lenne darabokra szaggatni. A hirtelen hangulatváltásait még most is képtelen vagyok elég gyorsan követni, de nagy nehezen, az elfogyasztott kábítószer és alkohol ellenére is feltámad bennem a düh.

-          Nekem te nem vagy az uram, nem parancsolhatsz nekem és megköszönném, ha azonnal elengednél – vágom a képébe, mire újra elmosolyodik.

-          Tudod ezt imádom benned az első perctől fogva – csókol homlokon, de nem ereszt, én pedig pontosan tudom, hogy hiába minden, ha ő le akar fogni, akkor le is fog fogni, kár küzdenem, jóval erősebb nálam. – Nincs még egy ilyen nő, akiben ennyi tűz, akiben ennyi szenvedély égne – vigyorog ezerrel, ami végképp összezavar. – Imádom, hogy ennyire makacs, csökönyös dög vagy, hogy az első perctől kezdve küzdesz ellenem és hiába teszek bármit sosem hódolsz be. Ez tesz téged különlegessé, ezért vagy több, mint bárki más. Benned van a simulós kiscica, aki szívesen dorombol, de a szemeid – nevet fel, miközben én egyre dühösebben fújtatok rá. – Ha szemmel ölni lehetne Kulta, már ezerszer megöltél volna. És micsoda halál lenne – kuncog tovább. – Sosem találkoztam még hozzád foghatóval, gyönyörű vagy okos, egy igazi kis vipera és mégis annyira nő – somolyog. – Az én nőm, mert én vagyok a férjed, a szerelmed, az urad, az életed és totálisan mindegy, hogy mit mondasz azzal a hazug nyelvvel, mert a gyönyörű szemeid elárulnak. Parancsolni pedig a szélnek, a tengernek és a tűznek sem lehet kedves, bolond lennék ha ezzel próbálkoznék nálad, hisz nem sokban különbözöl a természettől, a jellemed miatt. Nem lehet a Napnak se megmondani, hogy mikor süssön, az esőnek se, hogy mikor essen. Ilyen vagy, tombolsz, mint a legvadabb vihar aztán kellemes langyos szellővé válsz, majd hirtelen újra feltámadsz és haragosan korbácsolod fel az óceánt, elsüllyesztve a hajókat, sziklákat mozgatva. Lenyűgöző – néz mélyen a szemembe én pedig már megint elfelejtek levegőt venni a bársonyos zöld szemek miatt, amik az arcom vizslatják.

Még, hogy nem vagyok az ura… Kit akar átverni? Hisz úgy néz rám, mint akit megbabonáztak. Szeret és velem fog jönni vagy ha nem is velem hát utánam.  Ő az egyetlen, aki mellett nyugodt tudok maradni. Elhozta a békét a számomra, amit olyan régóta kerestem, hogy már magam sem tudtam mi után is kutatok. Persze állandóan veszekszünk, folyamatosan harcolunk egymással, mégis mindketten tudjuk, hogy együtt kell lennünk. Képesek vagyunk egymásnak bármit megbocsátani, a haragunk amilyen gyorsan jön, olyan gyorsan tova is száll, éppen ezért minden éjszaka egy ajándék vele, hisz képes vagyok mellette nyugodtan aludni. Reggelente viszont mindig azt érzem, hogy újra meg kell harcolnom érte, hogy azon az éjszakán is végül békében aludjunk el egymás mellett. Igazi, folyamatos kihívás. Mi más kéne még egy férfinek egy ilyen gyönyörű harcias mégis gyengéd nőn kívül?

-          Azt hiszed normális, hogy ennyire ki tudsz hozni a sodromból és mindig martjuk egymást? - zökkent ki a gondolataimból, mire újra elmosolyodom. El vagyok varázsolva teljesen a szépségétől és az erőtől, ami a szemeiből sugárzik még mindig és ez sosem fog már megváltozni.

-          Lehet, hogy nem normális, de tudod a normális unalmas, mi pedig nem vagyunk azok – csókolom meg, mire ficánkolni kezd alattam bár ő is tudja, hogy feleslegesen. Amíg én nem akarom, addig nem szabadulhat.

-          Erőszakos seggfej – sziszegi, mikor lihegve elválok tőle.

-          Valld már be, hogy imádod, hogy egy erőszakos seggfej vagyok – kérem nevetve.

-          Addig ne vegyél levegőt – vágja rá durcásan, mire jókedvűen felnevetek.

-          Mulattatsz kedves  - dőlök mellé, majd mielőtt még kipattanna mellőlem az ágyból köré fonom a karjaim és magamhoz ölelem úgy, hogy mozdu7lni se bírjon.

-          Eressz már el – próbál meg eltaszítani, de semmire sem megy.

-          Kimerültem Kulta, nem lehetne, hogy aludjunk, ez az éjszakai tivornya egy rakás díszbuzival nem nekem való már – nyomok el egy ásítást, de ő továbbra is szabadulni próbál. – Na, elég legyen már te nő – szólok rá.

-          Ki nem állhatom, amikor ilyen vagy – morog, de legalább nem ficánkol, helyette megadja magát és hozzám simul, ami mosolygásra késztet ismét.

-          Hiszi a piszi – puszilom meg az orra hegyét, mire végleg lecsendesedik, hagyja, hogy magamhoz húzzam, az arcom a hajába temessem és a hátát cirógassam. – Mindennél jobban Kulta – suttogom álmosan, mert tényleg kimerültem, ráadásul holnap meglepetéssel készülök neki, amiről még nem tud. ha ez nem győzi meg, hogy jöjjön velem haza, akkor végleg el kell könyvelnem, hogy nála fafejűbb némberrel még nem volt dolgom.

Sikerül időben felkelnem és összepakolnom mindent, amire szükségünk lehet, majd egy hatalmas bögre kávéval a kezemben, besétálok hozzá és leülök az ágy szélére. Összegömbölyödve alszik, a párnáját szorongatja és halkan szuszog. olyan sebezhető és kiszolgáltatott, amilyen egy ember csak alvás közben lehet, a szépsége mégis olyan, mintha nem evilági lenne. Minden reggel szebbnek és szebbnek látom, ahogy kócosan mindenfajta, festék és máz nélkül alszik, az ösztön pedig, hogy örökre magamhoz láncoljam és mindentől megvédjem szintén napról napra erősödik fel bennem. Nem érhet véget a kapcsolatunk, nem, mikor minden reggel őt akarom bámulni és ébreszteni a csókjaimmal és ha rajtam múlik hát nem is fog véget érni soha.

-          Ébresztő – puszilok bele a nyakába, miközben az arcába hulló tincseket eltűröm a füle mögé. – kelj fel kedves – puszilgatom tovább, mire megrebbennek a szempillái.

-          Korán van – nyöszörög, mire elmosolyodom, mert igaza van.

-          Tudom, de hoztam kávét – simogatom, miközben a fülébe duruzsolok.

-          Inkább bújj vissza, majd főzünk másikat – nyűgösködik, mire felkuncogok. hát nem csak én nem vagyok kibékülve a reggelekkel…

-          Nem lehet, mert elrabollak – suttogok tovább, mire végre felnyitja a szemeit és kérdőn néz rám.

-          Elrabolsz? – Ráncolja össze végül a homlokát is, mire bólogatni kezdek, aztán a háta alá nyúlok és felhúzom ülő helyzetbe, hogy mögé tudjak mászni.

-          El bizony – karolom át a derekát. Szerencsére még nem tért annyira észhez, hogy akármi ellen is tiltakozzon.

-          Miért? – Néz rám kérdőn, miközben engedelmesen kortyolni kezdte a kávét.

-          Mert jól hangzik – kuncogok a fülébe, mire morogni kezd újra.

-          Én erre aztán fel nem szállok – makacsolom meg magam a lélekvesztőt látva, amire felé akar cibálni.

-          Akkor viszlek – kap könnyedén a vállára a kikötőben lévő férfiak legnagyobb mulatságára és mire kettőt pisloghatnék már a fedélzeten is vagyok. Az egész bárka pici, koszos és cseppet sem bizalomgerjesztő. Niko viszont magabiztosan oldja el a köteleket és mire tiltakozhatnék már be is indítja a motort.

-          Na ácsi, hol vannak a matrózok vagy ki a csudák? – trappolok utána idegesen.

-          Csak ketten vagyunk. Kibéreltem egy napra a hajót – vigyorog, mint a tejbetök.

-          El fogunk süllyedni, nem vagy te se kalóz, se halász és amúgy is, mióta tudsz te egyáltalán hajót vezetni? – esek kétségbe, mert ahogy egyre távolabb érünk a parttól annál jobban ringatózik alattunk a ladik és a nyílt vízen csak ketten vagyunk.

-          Mindig is tudtam – kacag fel, ami újra megdöbbent. – Oké, tény, hogy elég régóta nem voltam vízen, de kicsinek a nagypapám elég sokat vitt minket az öcsémmel hajókázni, szóval ragadt rám ez az, ne aggódj, nem fogunk az óceánba veszni – fogja meg a kezem, majd egy puszit nyom a kézfejemre.

-          De akkor is, ehhez nem kéne valami jogosítvány vagy akármi? – kapaszkodom meg az egyik lécbe, mikor megdob minket egy nagyobb hullám és hirtelen elveszítem az egyensúlyom.

-          Fejezd már be a sopánkodást, inkább vidd le a cuccaink a kabinba – szól rám ellentmondást nem tűrően. Cseppet sem tetszik ez az egész hajókázás nekem, főleg úgy nem, hogy egész éjjel kint leszünk a nyílt vízen. Mégis engedelmeskedem, más úgyse tudok tenni, megfogom a hátizsákját és a gitárját, amit ide is magával cipelt a hűtőtáskával együtt és a rozoga lépcsőkön a hajó aljába megyek, felfedezni magamnak a koporsóm belsejét, mert abban valahogy teljesen biztos vagyok, hogy mindketten meghalunk. A kis fülkében csak egy ágy, egy hűtő és egy aprócska komódszerű valami áll, elég szűkös és porszagú, de nem is várok mást egy ilyen kopott bárkától. Nagyot sóhajtva huppanok le az ágy szélére, majd a hajamba túrok és mély levegőt veszek, ha eddig nem lettem volna meggyőződve arról, hogy Niko teljesen, totálisan őrült, hát akkor most végképp bebizonyosodott.

-          A hajósoknak jár a rum – jön utánam egy hatalmas üveggel nevetve. Az ajtón csak úgy fér be ha összegörnyed, valahogy nem rá van méretezve a hely, de amint belép kiegyenesedik é meghúzza az üveget.

-          Tudod nem gondoltam, hogy azért rabolsz el, hogy megölj - nyúlok a rumért majd én is belekortyolok.

-          Nyugodj meg – simogatja meg az arcom, magabiztosan mosolyogva. – nem fogunk meghalni.

-          Tíz óra van és iszol, ketten vagyunk ezen a lélekvesztőn és ha te kiütöd magad holtbiztos, hogy én nem fogom tudni kormányozni ezt az izét, elsodródunk, a rádió be fog dögleni, jön egy vihar, felborulunk és megfulladunk – festem le a lelki szemeim előtt lebegő képet.

-          Túl sok filmet nézel – kacag fel hangosan, majd a kezem után nyúl és felhúz az ágyról. -  De akkor jöjjön velem matróz, megtanítom, hogyan irányítsa a hajót, hogy ha netántán a kapitány tök részeg lenne, akkor se vesszünk oda – nevet tovább, aztán a fedélzetre vonszol, be abba a kis fülkébe, ahol mindenféle műszer van. Egy kampón egy matrózsapka lóg, amit röhögve húz a fejembe, de én csak fintorgok. – Első lépés, hogy jó matróz légy, hogy igyál – nyomja az üveget a kezembe, aminek már most hiányzik a negyede. Nem tiltakozom, ha már halálra vagyunk ítélve, akkor legalább az utolsó perceket ne rettegésben, hanem vidáman töltsem. – Na gyere – húz a műszerek elé, majd egyesével megmutogatja, hogy mi micsoda, a rádió működését is bemutatja, ahogy a jelzőpisztoly használatát is végül pedig a kormányhoz húz. Jó ideig együtt irányítjuk a hajót én pedig egyre jobban élvezem, hogy ketten vagyunk, immár elég távol Los Angelestől és senki nem háborgat minket. A keze hirtelen eltűnik az enyémről, mire ijedten kapom fel a fejem, de nem történik semmi, nem ütközünk jégsziklának, mint a Titanicban és zátonyra se futunk, így nevetni kezdek.

-          Egyedül vezetem a hajót – vigyorog rám büszkén, mire rákacsintok.

-          Megmondtam, hogy nem nagy cucc matróz – csókolok a nyakába, miközben figyelem minden rezdülését. Imádom, hogy még most is megremeg a karjaim közt, akár egy végtelenül szerelmes csitri. Mégis olyan erős, a kezdeti sopánkodása ellenére most egyedül kormányoz.

-          Köszönöm – suttogja halkan, miközben erősen szorítja a kormányt. Nem súgom meg neki, hogy teljesen felesleges az egész élvezem, hogy élvezi a kis kiruccanásunkat.

-          Lemegyek egy kicsit, addig tartsd az irányt – csókolom meg gyengéden. Az íze újra és újra elbódít, sosem fogom már megszokni, hogy ilyen selymes és finom minden egyes csókja. Halálosan szerelmes vagyok, de ezt nem mondom el neki ismét, inkább elszakadok tőle és magára hagyom. A kabinba megyek behűtöm a pezsgőt, amit magammal hoztam, előhúzok egy plédet és előkeresem a virágot, amit neki szánok és amit a hajó tulaja szerzett be nekem. Elég messze vagyunk már mindentől ahhoz, hogy lehorgonyozzunk, így felmegyek hozzá. A fedélzeten terítek meg a kései ebédhez, beszélgetünk és egyszerűen csak elrepül az idő felettünk, már megy le a nap, mikor leszaladok a pezsgőért és a gitáromért, hogy zenéljek neki egy kicsit. Nyálas és romantikus az egész, mégsem túl gejl, ami megfeküdné a gyomrát. Nem vallok neki szerelmet, nem mondom, hogy szeretem, nem próbálom meg meggyőzni újra, hogy jöjjön velem és hagyjon maga mögött mindent, felejtse el Seant, váljon el tőle és élje le velem az egész életét. megfogadtam, hogy nincs több könyörgés, ha a szememből nem tudja kiolvasni, hogy mire vágyom és mi mindent hajlandó lennék feladni érte, akkor a szavak teljesen feleslegesek.

-          Énekelsz is vagy csak pengeted azt a gitárt? - Néz rám kérdőn egy pohár pezsgőt kortyolgatva, miközben én cigizem és a húrokat nyúzom.

-          Még nem döntöttem el, hogy kiérdemeltél-e egy ingyenes privát koncertet. Tudod a rajongóim, ezért milliókat is fizetnének – mosolygok rá, miközben cigivel a számban  magyarázok neki.

-          Nem vagyok rajongó – húzza fel az orrát, mire elvigyorodom. Nem az, hát persze, hogy nem…. Soha nem is volt rajongó, ha az lett volna talán szóba se állok vele. Őt nem érdekli a hírnevem vagy a pénzem, neki is kijárt mindből, nem a tehetségem szereti, hanem engem, a gyarló embert.

-          Attól függ honnan nézzük – cukkolom mégis. – A testemért biztos vagyok benne, hogy rajongsz – pöckölöm le a hamut a cigimről egy tálba.

-          Hát persze, mindenki oda van a csontos seggedért – csóválja meg a fejét, mire elnevetem magam ugyanis a szemei egy rajongó lány csillogásával néznek végig rajtam.

-          Nem mindenki, de te biztosan – felelem magabiztosan.

-          Néztél már tükörbe? Csont és bőr vagy, egy gramm izom sincs rajtad, a bordáid kiállnak, az alkatod cseppet sem férfias, magas vagy és pokolian vékony, ha kissé lányosabb lenne még a pofid, mehetnél modellnek – nyújt nyelvet gonoszkodva. Én is tisztában vagyok vele, hogy az alkatom milyen, de azzal is, hogy ő pontosan így szeret, ahogy vagyok. Hirtelen teperem le a pléden, a csuklóit a feje fölött leszorítom, ő pedig meghökkenve néz rám.

-          Ennek ellenére mégse tudod soha levenni rólam a szemed, ha meztelenül flangálok előtted és képtelen vagy betelni velem. Ha nem így lenne nem tudom miért bámulnád, ahogy zuhanyozom, miközben te fogat mosol, úgy, mintha megszűnne körülötted a külvilág. Ráadásul nulla izomzattal is erősebb vagyok nálad, amit imádsz, még akkor is, ha azt mondod, hogy gyűlölöd, amikor a testi erőfölényem fitogtatom, ráadásul bárkinek könnyedén be tudom törni az orrát vagy szétrúgni a seggét, de én nem ettől érzem magam férfinak – harapok a torkába finoman, amitől halkan felnyög, nekem meg azonnal feláll.

-          Mitől vagy férfi? A farkadtól? – horkant fel, de tudom, hogy ez már megint csak a játék része.

-          Mitől vagy nő? A melledtől? – Vágok vissza azonnal.

-          Nálad szörnyebb pasast nem ismerek – sóhajt fel. – Önző vagy, beképzelt, szeszélyes, figyelmetlen és mégis…. – vesz mély levegőt.

-          Nem tudsz nélkülem élni – suttogom a szájába.

-          Nem ezt akartam mondani. Inkább azt, hogy annak ellenére, hogy ilyen szemétláda vagy, még mindig meglep, hogy teljesen elbűvölsz – nyom egy puszit az ajkaimra, amiből egy szenvedélyes csók lesz. Képtelen vagyok elengedni többé, hisz igen, ő tényleg látja, hogy mennyire szörnyű ember vagyok, ismeri minden rossz és jó tulajdonságom, kezelni is tudja a természetem és képes elfogadni. nem akar változtatni rajtamén pedig nem tudok betelni vele. Lassan csókolom, a bőre illatát mélyen magamba szívom. Annyira természetes, annyira finom, annyira kecses, annyira szép. Megőrjít.

Az egész éjszakát a fedélzeten töltjük, sosem hittem volna, hogy egy hajón fogok szeretkezni vele, hogy a hajnal egy ilyen bárkán fog érni, miközben a férfi akit szeretek a testével melegít. Nem akarok visszamenni soha. Itt akarok maradni vele kettesben vagy még messzebbre hajózni, de az összes illúzióm lerombolja, mikor felkel mellőlem és kényelmes ruhába bújva kávét melegít, aztán felhúzza a horgonyt és elindul vissza a part felé. Túl idilli volt az egész, el kéne végre fogadnom, hogy mesék nem léteznek és nekünk nincs jövőnk, de nehéz, mikor most itt van mellettem, nézhetem a kenguruzsebes pulcsiba bújtatott alakját, miközben kávét kortyol és a sirályokat bámulja. Még most is olyan, mint egy félisten, hiába piszkáltam este azzal, hogy nincs benne semmi férfias, ő is pontosan tudta, hogy nem gondolom komolyan. Nála férfiasabb férfival még sosem találkoztam. Mellette képes vagyok igazán nőként viselkedni és ez jó.

-          Szeretlek – bújok hozzá hátulról, felkészítve magam lélekben arra, hogy elengedjem ismét, akkor is, ha tudom, hogy mikor lelép újra össze fog törni a szívem és most még Sean se lesz itt, hogy megvigasztaljon, ahogy Alex is körülbelül akkor lesz nászúton, mikor ő elhagy, én pedig ha Yv velük megy egyedül maradok.

-          Minäkin rakastan sinua Kulta – suttogja finnül, mert úgy tűnik, hogy megfogadta soha többé nem mondja, hogy ő is szeretem engem az én nyelvemen, de mégis értem a szavait, hisz pár dolog már így is ragadtam rám. – Nem fogsz velem jönni – suttogja. Nincs semmi kérdő hangsúly a mondatában, egyszerűen kijelenti.

-          Nem – csóválom meg a fejem, mert bármennyire is fáj, úgy érzem, hogy így helyes. Nem szól semmit, visszavisz a partra, majd a lakásom felé vesszük az irányt. Mindketten csendesek vagyunk még otthon is, ő valamit ír a füzetébe, néha a gitárját pengeti, míg én vacsorát főzök, egészen addig míg meg nem szólal a csengő. halovány lila dunsztom sincs arról ki lehet az, de amint meglátom Karent az ajtóban toporogni a két gyerekkel leesik az állam.

-          Meglepetés – mosolyog rám, majd megölel. Mindenki számára furcsa, hogy annak ellenére, hogy tudom Seannal még most is sokszor elgyengülnek és lefekszenek egymással jóban vagyunk. Noah valami játékon pötyög Olívia meg az ujját cumizva érdeklődve néz befelé a lakásba.

-          Mit kerestek itt? Seannal van valami? – kérdezem halkan, mire Karen megcsóválja a fejét, aztán az alsó ajkába harap.

-          Ő jól van, viszont sürgősen el kell utaznom és nincs kire hagynom a srácokat. A babysitter szabadságon van, az anyukám sincs a városban,. a barátaim pedig nincsenek oda a gyerekekért – fintorog.

-          Ha jól értem nekem kéne figyelnem rájuk – nyúlok le Olívia kezéért, aki felém nyúl.

-          Csak két nap az egész esküszöm, de ha jól látom vendéged van – néz végig Karen mosolyogva Nikon, aki idő közben felállt a kanapéról és mindenki fölé magasodva mögém lép, a kislány pedig idegesen és kissé félve szorítja meg a kezem, mire bátorítóan mosolygok le rá.

-          Niko Koskinen, Karen Benson – mutatom be őket egymásnak, majd felemelem Olíviát, aki továbbra is az ujját cumizza és bizalmatlanul méregeti a mögöttem lévő férfit. – Ő Olívia, ő pedig Noah - mutatom be a gyerekeket is. Noah egy fél percre felnéz a játékából és köszön, a kezemben lévő apróság viszont nem hajlandó megszólalni, szégyenlősen bújik a nyakamba.

-          Hello - köszön Niko is, én meg kérdőn nézek rá, mert fogalmam sincs mit szól ahhoz, hogy két napig a férjem gyerekeire figyeljünk. – Szereted a kakaót hercegnő? - Mosolyog Olíviára, aki aprót bólint, Noah pedig felsandít a magas idegenre. – te is kérsz kishaver vagy virtuálisan táplálkozol? – kérdezi halkan, mire Noah morogni kezd, de elrakja a játékát és besétál a lakásba ezzel mindent eldöntve.

-          Oké – adom meg magam, mire Karen örömmámorban úszva ölel meg,. aztán átadja a gyerekek cuccait, elköszön tőlük és szélvészként távozik. Olívia a nyakamba kapaszkodik és erősen szorít, még csak három éves ismeretlen neki a terep és úgy tűnik Niko sem tetszik neki így elsőre, Noah viszont pont olyan, mint az apja. Lazán követi a szeretett férfit a konyhába, aki azonnal nekiáll kakaót csinálni.

-          Ki ez a bácsi? – suttogja Olívia a fülembe, miközben a táskájukkal együtt becipelem a lakásba.

-          Egy számomra nagyon kedves ember – súgom neki vissza.

-          A szerelmed – néz rám Noah egy felnőtt komolyságával, ami még most is meglep. Sosem viselkedik tipikus gyerekként, hihetetlenül okos és másodpercek alatt átlát a szitán. Neki nem lehet hazudni, őt nem lehet megtéveszteni vagy átverni, Seannak se sikerült soha, mindig tudja mikor van az apja magánál és mikor nincs, az első találkozásunknál is olyan könnyedén jelentette ki, hogy az apukája már megint be van drogozva, mint én kislányként Mattről. Talán pont ezért találtuk meg elég gyorsan a közös hangot, hisz azonos keresztet cipelünk azaz én már csak cipeltem. Tudom min megy át és azt is tudom, hogy ez mennyire rossz neki, de ahogy tudom igyekszem megkönnyíteni a dolgát. Nem érdemli ezt egy gyerek sem, de ők is kénytelenek ugyanazt átélni, mint én, amibe minden alkalommal beleszakad a szívem, hisz ennek nem így kéne lennie. Aprót bólintok Noah kijelentésére, mire ő is cinkosan visszakacsint rám. Nem tűnik dühösnek, amiért nem az apjába vagyok szerelmes, sokkal inkább megértő, bennem pedig fellobban a düh Sean iránt, amiért nem becsüli meg ezt a két okos és csodás gyereket és képes eléjük helyezni a heroint.

-          Össze vagy firkálva, mint apa – suttogja Olívia halkan, de az Istenért se venné ki a hüvelykujját a szájából, ami megmosolyogtat. Ő sokkal félénkebb, mint a bátyja, bizalmatlanabb, de mégis kíváncsi és érdeklődő, ha pedig feloldódik nagyon cserfes és vicces.

Nézem, hogy hogyan foglalkozik a srácokkal, hogy milyen gondoskodó és gyengéd, úgy figyel rájuk, akár egy igazi anyatigris, mégis inkább a barátjuknak tűnik, a bizalmasuknak, én pedig elgondolkodom, hogy mi lenne, ha ez a két kölyök, a miénk lenne. Furcsa ebben a szerepben látni, de legalább bebizonyítja, hogy tényleg ő a tökéletes nő a számomra, hogy csodás lenne anyának is. Olívia próbál a lehető legtávolabb maradni tőlem, Noah viszont elég barátkozós, mindenről kifaggat. Ki vagyok, mivel foglalkozom, honnan jöttem…. úgy tűnik sosem fogy ki a kérdésekből, ráadásul mindenhez van valami hozzáfűznivalója, ami megnevettet, de arra is rájövök, hogy Seannál szerencsésebb balfácán nincs az egész világon. Nem csak a mostani, de a volt felesége is gyönyörű és talpraesett, a gyerekei lenyűgözőek, ugyanis ugyan centiről centire, de Olívia is közelebb kúszik, majd mire előkerül a Brandon által hozott videójáték, már mellettem ül és a karomon lévő tetoválásokat figyeli, majd ő is halkan kérdezősködni kezd.

-          Fagyit akarok – jelenti ki a kislány ellentmondást nem tűrően, mire összenézünk Liával és mindkettőnk elmosolyodunk. Olívia egy igazi kis hercegnőként viselkedik, aki hozzá van szokva, hogy minden kívánsága teljesül. Van egy olyan sanda gyanúm, hogy a mellettem ülő nő sem volt gyereknek másabb nála.

-          Az nincs itthon – csóválja meg Lia a fejét, mire a gyerek durcásan néz ránk.

-          Akkor hozzatok – feleli, mire elnevetem magam. Ha Aira is ilyen lesz pár év múlva hát nem irigylem Aleksit.

-          Mi lenne, ha mi mennénk a fagyihoz? Lesétáljuk a vacsorát – állok fel, majd összeszedem a tányérokat. Valahogy nem zavar, hogy két gyerek pörög körülöttünk, akik nem is a mieink. Természetesen vesszük az akadályokat Liával, mintha arra lettünk volna teremtve, hogy gyerekeket neveljünk, a baj csak az, hogy ők nem a mieink. Újra belém hasít a vágy, hogy saját csöppségek rohangáljanak körbe, hogy a saját hercegnőm vihessem fagyizni, hogy a saját lányomra segítsem fel a cipőt és vegyem a karomba, majd a lépcsőkön leérve az én gyerekem fogja meg a kezem, miközben folyamatosan csacsog, mindenféle csacskaságról, olyan komolysággal, mintha éppen a világot akarná megváltani. Persze nem csak Olívia, de Noah és kiköveteli a figyelmem, úgy érzem magam, hogy én vagyok az új játékuk, amit nem tudnak megunni. Lia hajlandó a háttérbe húzódni és csak akkor lép elő, amikor Olívia az összes fajta fagyit felsorolja mikor megkérdezem,. hogy mit kér.

-          Egyezzünk ki három gombócban oké? – Simít végig a világosbarna fürtökön, mire a kislány mérgesen néz rá, aztán mikor rájön, hogy nem nyerhet, aprót bólint.

-          De kérek csoki reszeléket is – alkudozik, mire a lány, akit szeretek felnevet, nekem meg a kacagásától görcsbe rándul a gyomrom és hevesebben kezd verni a szívem. Imádom, amikor ilyen önfeledten nevet, hát még mikor közelebb hajol és megérzem az illatát. Ugyan a kezemben lévő gyerek arcára nyom puszit és nem az enyémre, mégis belémcsap a villám, hisz finoman a hátamra simítja a tenyerét. Mire elpusztítjuk a hideg édességet, mindkét gyerek csupa maszat lesz, ráadásul Olívia el is álmosodik, hazafelé, már én cipelem és majdnem  elalszik a vállamon, de fürdés után mégis kiköveteli, hogy én mondjak neki mesét.

-          Lia? – lépek ki a nappaliba, mikor már mindketten alszanak, ő viszont úgy tűnik nincs a lakásban, de a hangomra, elhúzódik az egyik függöny és meglátom, hogy a tűzlépcsőn ül és cigizik.

-          Elaludtak? – néz rám kérdőn, mire aprót biccentek és kimászok mellé. – Baj van? – Kérdezem halkan, mert az arcára van írva, hogy valami bántja.

-          Nem ezt az életet érdemlik – jelenti ki, én pedig rájövök, hogy a saját gyerekkorára gondol, ami valószínűleg csak abban különbözik Sean gyerekeiétől, hogy ő még a testvérével se volt jóban. – és te sem ezt érdemelted – teszi hozzá, miután kifújta a füstöt.

-          Ezt most nem értem – ráncolom össze a homlokom, miközben én is rágyújtok.

-          Ha Leena nem vetél el akkor  mostanában születne meg a babád, már ha tőled volt – suttogja, mire fájdalmasan rándul össze a szívem. nem akarok erre gondolni, így is pocsék érzés. – Jó apa lennél, úgy bántál ma velük, ahogy Seannak kéne, Leena viszont megölte azt a picit. Gyűlölöm azt a nőt – néz a szemembe és a tekintetében tényleg pusztító lángok vannak. Forr az indulattól. – Szétválasztott minket és még a saját testében növekvő kicsire se vigyázott, pedig tudta, hogy mennyire akarod azt a babát akkor is, ha esetleg nem tőled van, de megfosztott tőle. Engem pedig megfosztott tőled, a lehetőségtől, hogy amit ő nem becsült meg arra én vigyázhassak. Ki nem állhatom, szívem szerint megkeresném és megcibálnám, amiért így bánt veled – dühöng csendesen.

-          Nem csak ő volt a hibás, amiért zátonyra futott a kapcsolatunk – sóhajtok fel, mert ez az igazság.

-          Hogy a fenébe védheted még most is őt? – néz rám, mintha félnótás lennék.

-          Nem védem – tiltakozom rögtön. – De ez az igazság. Felelőtlen volt és gonosz, a fejébe szállt, hogy szerettem és mindenkivel szemben hajlandó voltam kiállni érte, mert elvakított teljesen mindaz, amit iránta éreztem, de én se voltam szent Lia. Sokszor vettem semmibe és nem foglalkoztam vele, a saját érdekeim minden elé helyeztem, magára hagytam és rengetegszer elfeledkeztem arról egy-egy turné során, hogy van egy nő, aki otthon rám vár. Természetesnek vettem, hogy mellettem van és sosem köszöntem meg neki, hogy hazavár. Te sok szempontból türelmesebb vagy velem, mint ő valaha volt, mert ebben nőttél fel. Tudod mivel jár lemezt készíteni, turnézni, hogy mennyire fárasztó sokszor az egész. Tisztában vagy vele, hogy sokszor szétszórt vagyok és nem veszed zokon, ha már azt se tudom milyen nap van és nem hívlak fel, ha megígérem, ő viszont nem tudta ezeket kezelni – magyarázom halkan. – Valljuk be az én életem, nem normális mederben folyik – túrok a hajamba.

-          Persze, hogy tudom, hogy nem könnyű egy sikeres zenész ritmusához alkalmazkodni. Te akkor alszol, mikor más ébren van és akkor kelsz, amikor egy normális ember fekszik. De ez akkor sem magyarázat – csóválom meg a fejem dühösen. Nézni őt Sean gyerekeivel felért egy arcon csapással. Csodás férfi és hiszem, hogy mindent megérdemel, amire csak vágyik, mégis minden balul sült el. Leena miatt én nem tehetem boldoggá, de közben az a némber is elbaltázta az egészet és most mindenki a földön ül, mintha senkinek nem jutott volna szék. Mérges vagyok és már megint nem tudom mi lenne a jó. vágyom a boldogságra, amit ő jelent, de a biztonságot Sean jelenti és erről sem akarok lemondani, a kettőn egyszerre viszont nem megy. Niko sosem elégedne meg a szeretői státusszal, ő nem az a férfi. Neki vagy minden kell vagy semmi és amúgy is képtelen lenne elviselni, ha an férjemhez mennék haza. Már megint felkavarodott az állóvíz, minden zavaros nekem meg gőzöm sincs arról merre kéne mennem. A szívem azt súgja, hogy pakoljak össze és irány egy ügyvédi iroda, ahol beadom a válókeresetet, majd onnan a következő úti cél Helsinki, ahol Nikoval együtt lehetnénk, de a szívem már ezerszer összetört és mindig úgy tűnt, hogy sosem a jó irányba visz. és itt jön képbe az eszem, aki azt harsogja, hogy jó nekem Sean mellett, ő nem bánt, mellette nyugodt lehetek, nem kavar fel, de nem is sebez meg. Biztonságot ad, otthont, családot, mindent amim sosem volt és amit senki más nem adott meg nekem rajta kívül.

-          Máshogy gondolkodtok és igazad van Leena szörnyű dolgokat tett, de nem élhetsz te se haraggal és én se. Véget ért minden köztünk végleg, amikor elment a baba, de már előtte se volt köztünk régóta semmi, már azelőtt sem, hogy te besétáltál volna az életembe – fogja meg a kezem mosolyogva.

-          Miért akartad elvenni mégis, ha azt mondod, hogy már azelőtt se volt minden rendben, mikor mi megismerkedtünk? Miért nem hagytad el? – Nézek rá értetlenül, mert ezek a dolgok még most sem férnek a fejembe.

-          Te miért nem hagyod el Seant, mikor tudod, hogy csak mellettem lehetsz boldog? Miért nem válsz el, mikor szeretjük egymást és mindketten ugyanazt akarjuk? Mert makacs voltam és küzdeni akartam én is Kulta, akárcsak te a kapcsolatomért. Hinni akartam, hogy lehet jó és boldog, ragaszkodtam hozzá és az emlékeimhez, amik olyan édesek és szépek voltak, de a végére megkeseredtek – cirógatja finoman az ujjait. – Tudod mi lett a vége, mindhármunk megszívta és most te ugyanazt csinálod, amit én tettem, pedig az én példámból tanulhattál volna – néz a szemembe.

-          Seant ne hasonlítsd Leenahoz – sziszegem.

-          Miért ne? Mindketten manipulatívak, drogoznak, önzők és remek színészek – sorolja, de leintem.

-          Fogd be. Sean nem ilyen – szólok rá.

-          Én se ilyennek láttam Leenat és láthatod, mi lett a vége. Nyisd már ki a szemed! – Szól rám. – Semmiben sem különböznek – néz mélyen a szemembe, az arcáról pedig süt, hogy teljesen meg van győződve arról, hogy neki van igaza.

-          Nem akarok erről beszélni – állok fel, lezártnak tekintve a témát, ő pedig hagyja. utánam lépked a fürdőbe, hogy együtt zuhanyozzunk le, majd megágyaz a kanapén kettőnknek, míg én bemegyek a hálóba, hogy ránézzek a srácokra, akik édesen durmolnak, nekem meg újra meghasad a szívem.