„Aki összeomlik, rendszerint nem érzi, mikor ér a szakadék
fenekére. Csak zuhan, zuhan lefelé. Ezt az egész összeomlást azoknak találták
ki, akik az életben valami olyan után kutattak, amit a saját környezetük nem
tudott nyújtani nekik. Vagy csak azt hitték, hogy nem tud nyújtani. És
abbahagyták a kutatást. Abbahagyták, mielőtt még igazán elkezdték volna.”
Ha nem szeretném és félteném ennyire, most tutira kitekerném
a nyakát puszta kézzel. Nem értem mi ütött belé, hogy miért lök el. Nem
bántottam, nem ütöttem meg, nem én nyomtam a cigim csikkjét a csuklójába, nem
én törtem el se a kezét se a bordáit és a válla sem miattam ugrott ki. Mégis
úgy viselkedik, mintha én vertem volna meg.
-
Te sem vagy a bizalmasom – tetézi még egy kicsit a
bajt, mire nem bírom türtőztetni tovább magam és mielőtt még őt ráznám meg,
hogy térjen már észhez, felállok és lesöprök mindent az asztaláról dühömben.
Törnek a vázák, a parfümös üvegcsék, de ő meg sem rezzen csak néz rám kimérten
és hidegen, amitől úgy érzem, hogy sikerül megfagyasztania a gyomrom. Valami
nem stimmel vele, ő nem ilyen. Ő dühöng és kiabál, nem pedig csak bámul, mint
egy hulla, akinek nyitva hagyták a szemét. Mély levegőkkel nyugtatom magam,
majd ismét mellé sétálok és leguggolok az ágya mellé.
-
Kulta, kérlek – nyöszörgöm, miközben megfogom a kezét,
bár tudom, hogy nem örül ennek se, de mindig elviseli, nekem meg szükségem van
arra, hogy érezzem a bőre melegét, mert enélkül élve elenyészek. – Miért
menekülsz előlem? Miért nem hagyod, hogy vigyázzak rád? – Kérdezem nagyon
halkan, mert teljesen megtört az, ahogy viselkedett mióta kórházba került. És
úgy terveztem, hogy elmondja ki bántotta, elásom a férget élve, majd
visszamegyek hozzá, segítek neki, lesem minden kívánságát, este magamhoz húzom
és átölelem, hogy nyugodtan tudjon aludni és érezze biztonságban van. Soha
többé, senki nem bánthatja, mert én megvédem, ha kell a saját életem árán is.
Talán rájött volna, hogy képes vagyok őt megóvni és úgy szeretni, ahogy
egyetlen férfi sem szerethet nőt. Önzetlen lettem volna és törődő, ő pedig
megérthette volna, hogy összetartozunk és mindent megadhatok neki, amit Sean, ő
pedig velem jött volna, miután teljesen felépült és nyugodtan éltük volna
tovább az életünket. Igen, ilyen romantikus álmokat kergettem, de ő már abban a
percben áthúzta az összes számításom, amikor kinyitotta a szemét. Úgy tűnt egy
percig se vágyik a törődésemre, nem akar a karomba bújni, nem akarja, hogy
átöleljem, hogy fogjam a kezét, azt meg végképp nem, hogy megcsókoljam.
Hirtelen rájövök, hogy ő még most is másabb, mint bármelyik nő. Erősebb,
függetlenebb és mindaz, ami történt vele, még jobban megacélozta. Nekem kellett
volna, hogy szerethessem, hogy érezzem él és rendbejön, de ezt csak
éjszakánként tehettem, mikor begyógyszerezték és mély álomba merült. Csak akkor
simogathattam az arcát és puszilhattam meg, csak akkor zúdíthattam rá, hogy
mennyire nagyon szeretem.
-
Nem akarom, hogy vigyázz rám. Csak egyedül akarok lenni
– sziszegi, miközben a keze élettelenül hever a tenyerembe. Már megint nem néz
rám, én pedig nem értem mit vétettem.
-
Nem tudlak egyedül hagyni – ingatom a fejem. Egyszerűen
úgy érzem képtelen vagyok itt hagyni, mellette kell lennem, az én helyem itt
van, ahol ő van.
-
Hallottad, hogy mit kért. Menj el – hallom meg a hátam
mögül Matt hangját, mire hitetlenkedve nézek rá, aztán Liára.
-
Maga sosem törődött vele – nézek az apjára vádlón, mire
összeszűkíti a szemeit.
-
Ő az én lányom, neked pedig semmi közöd hozzá. Tartsd
tiszteletben, amit kér és menj el, mielőtt kidobatlak. Nem mellékesen semmit sem
tudsz arról, hogy mit érzek iránta vagy, hogy hogyan törődök vele, de nincs is
ebbe beleszólásod, szóval kifelé a szobájából. Ha veled akarna lenni,
elhiheted, hogy nem repült volna sérülten New Yorkig – vágja a képembe, nekem
meg ökölbe szorul a kezem. A baj, hogy igaza van, de még most sem értem, hogy
miért is alakult így az egész. Lassan állok fel, egy puszit nyomok Lia
homlokára, majd mélyen a szemébe nézek.
-
Itt leszek kint, ha kellek, csak szólj oké? – Kérem
halkan, az arcát simogatva, ami napról napra egyre szebb, bár az én szememben
összeverve is ő volt a legcsodásabb nő.
-
Haza is mehetsz akár – veti oda, majd az oldalára
fordul és nyakig magára húzza a takarót, én pedig nagyot sóhajtva kimegyek a
szobájából.
Amint becsukódik az ajtó Matt és Niko mögött, azonnal
kipattanok az ágyból és előkeresem az ágy alól a whiskyt, majd a
fésülködőasztalra kihúzok pár csík kokaint, hogy eltüntessen mindent ami a
fejemben van. Niko jelenléte megint felkavart mindent, képtelen lennék aludni,
de a fáradtságot már nem bírom máshogy elviselni. A kezem remegni kezd egy idő
után, a szoba körvonalai elmosódnak, furcsa alakok bontakoznak ki a falak
közül, akik nem hagynak békén, így a fürdőbe zárkózom, de az ajtó alatt
bekúsznak hozzám és gonosz dolgokat suttognak. Úgy érzem Igor figyel, hogy ő
küldte az árnyékokat, hogy lássák itt van-e Niko és ha igen akkor újra
bántsanak, de most már nem csak engem hanem őt is. Szinte látom ahogy a
gorillái lefogják a férfit akit szeretek, ahogy újra és újra megüti, ahogy a
földre küldi majd rugdosni kezdi, de nem tudok segítséget kérni, nem tudom
megvédeni.
Mira hirtelen megérinti a vállam, majd gonosz kacaj tör fel
a torkából. Az arcomba hajolva csak annyit suttog megérdemeltem, majd nevetve
kezd körözni a szobába egészen addig míg Pete elő nem keveredik és rám nem
vigyorog.
Az én hatalmas gyönyörű medvém, aki hűvösen néz rám.
-
Látom valaki jól elbánt veled – suttog, mire
megremegek. Ő nem lehet itt. Ő halott, egy koporsóban fekszik, ott voltam a
temetésén, az édesanyja elátkozott ezerszer. De nem csak ő, Mira is halott, a
kezem közt tartottam mikor meghalt, ültem a sírjánál, vittem neki füvet és piát
és beszélgettem a sírkövével, mert vele már nem tudtam. Mindkettejüket a drog
vitte el.
-
Már nem számít – felelem, mert még ha valahol tudom,
hogy nem is igaziak, jó, hogy itt vannak mellettem.
-
Én is meg akartalak ütni – simul a hátamhoz, szinte
érzem az izmait, a karjait, amik a derekam fogják körbe. Erős, sebezhetetlen
és… halott. – Sokszor, nagyon sokszor, mert annyi fájdalmat okoztál – susog a
fülembe, miközben Mira előttem táncikál, pörög és eszelősen nevet, pont úgy,
mint utoljára ebben a lakásban, azon a bizonyos bulin, ami után összeesett az
utcán és örökre elment. – Mindig csak bántod a férfiakat, játszol velük –
fordít magával szemben, a szemei vörösek és haragosak, én pedig kezdem úgy
érezni, hogy megőrülök. – Megérdemelted – lök el magától.
-
Téged senki sem szeret – énekelget Mira halkan. – Neked
senkid sincs – trillázza mosolyogva. – Senkit nem érdekelne ha meghalnál –
nevetgél tovább. – De itt se vár senki, itt se hiányzol senkinek se – kacag
fel. – Sosem látogatsz meg, sosem – túr a hajába fejcsóválva. – Elfelejtettél,
pedig azt mondtad én vagyok a legjobb barátod. Én voltam az egyetlen, aki
befogadott, mikor bekerültél a suliba, mindenki más összesúgott a hátad mögött,
mert Anders lánya vagy. ráadásul cseppet sem hasonlítasz a nővéredre. jent az
apád is imádja, az anyádnak is ő az igazi büszkesége, te viszont senkinek nem
kellesz. egy felesleges kolonc vagy mindenki nyakán. Yvnek már rég meg kellett
volna szabadulnia tőled. Őt is csak tönkreteszed, ahogy mindent magad körül,
mert képtelen vagy megbecsülni azokat, akik szeretnek. Egy elkényeztetett kis
bestia vagy, aki pont olyan fennhéjázó és undorító drogos lett, mint az apja,
akit állítólag mindig megvetettél, de valljuk be titkon csodálod őt – hajol az
arcomba.
-
Nem vagyok, olyan, mint ő – csóválom a fejem. fájnak a
szavaik, jobban, mint bármi.
-
De igen – kiabál Pete. – Én szerettelek, te viszont
mást akartál mindig. neked sosem volt jó semmi amit kaptál. Most pedig, hogy a
tiéd lehetne a pasi, aki után csorgattad a nyálad ellököd, hogy őt is
megkínozd, mert egy önző ribanc vagy, akii senkit nem szeret csak saját magát –
kiabál felbőszülten, akár egy bika.
-
Téged is szerettelek – felelem, mire felnevet.
-
A nagy szart, az életemet szeretted és el is vetted –
üvölt.
-
Nem, nem, nem – kiabálok rájuk. – Nem igaz. Hagyjatok
békén – robbanok ki a fürdőből. Friss levegőre van szükségem és egy helyre,
ahol nem üldöznek szellemek, akik azt
hajtogatják, hogy rossz ember vagyok és megérdemeltem, amit kaptam. Kell egy
hely, ahol nincsenek árnyékok, de a szobám ajtaja be van zárva. Hiába tépem a
kilincset, nem tudok kijutni, Mira, pete és a sötét alakok csak forognak
körülöttem, egyre gyorsabban és gyorsabban, a hajamba kapnak, sikítanak,
nevetnek és nem hagyják, hogy
meneküljek, ahogy Igor sem hagyta, hogy elfussak előle. Nincs egy hely se ahol
biztonságban lehetnék, már megint nem jön senki, aki segítene, hiába kiabálok.
Senkit nem érdekel, senkinek nem számítok….
Lia…
Kettesével szedjük a lépcsőfokokat, mikor meghalljuk, hogy
sikít. Soha nem hallottam még ilyen kétségbeesett, horrorfilmbe illő sikolyt.
Mintha nyúznák, mintha meg akarnák ölni. A kulcs a szobájához Matt zsebében
van, amit azért zárt be, hogy ne tudjam kijátszani és ne mehessek be a
lányához, de nem várom meg. Berúgom az ajtót egyetlen mozdulattal, de amint
belépek egy vaskos könyv majdnem fejbe is talál. A szoba romokban hever, Lia
sikít, sír és remeg egész testében, pedig senki sincs a szobában, mégis úgy
tűnik, hogy küzd valakivel, akihez minden kezébe akadó tárgyat próbál
hozzávágni.
-
Kulta – szólok rá, mire egy gyertyatartót lendít felém,
de a szemeiben semmi élet nincs. Még sose láttam ilyennek. Félelmetes.
Körbe-körbe rohangál a szobába és hesseget valamit a kezével, mint egy őrült,
míg el nem kapom és le nem fogom azelőtt, hogy saját magában kárt tenne. Nem
merem túl erősen szorítani, mert tudom, hogy még mindig nem gyógyult meg, így
viszont miközben vérfagyasztóan sikít nekem esik. Üt, rúg, karmol és harapna
is, ha nem fognám le. – Hé higgadj le – szólok rá határozottan, mire hatalmasat
taszít rajtam, amitől kibillenek az egyensúlyomból és az ágyra zuhanok, ő pedig
a sarokba húzódik, leül a földre a fülére tapasztja a kezeit és hintáztatja
magát, de legalább már nem dobálózik és kiabál. Csak sír, csendesen és reszket,
mintha fázna. El se bírom képzelni, hogy mi baja lehet csak nézem hosszan,
ahogy az ajtóban állók is, míg el nem kezdi a saját bőrét karmolni. Nem
hagyhatom,, hogy magát bántsa, így letérdelek elé és lefogom a kezeit, mire
újra felsikít és vergődni kezd, beverve a fejét a falba. Úgy tűnik nem törődik
se a törött bordáival, se a kezével, amiről már félig sikerült lebontania a
gipszet. – Kulta elég, mi a fene ütött beléd? - kiáltok rá, de mintha meg se
hallaná.
-
Dorah járt itt valaki rajtunk kívül? – Dörren rá matt
az ajtóban álló nőre, aki aprót bólint. – Kokain. Mindent felerősít, amit érez
– sziszegi az apja, majd tárcsázni kezd, Lia pedig hirtelen ismét leáll.
hullaként fekszik a karomban, miközben ringatom, csak mered a plafonra és nem
mozdul, nem szólal meg, nem csinál semmit, míg meg nem próbálom kisöpörni az
arcába ragadt hajtincseket a szeméből. Akkor felpattan és elrohan a másik
sarokba, nekem pedig a szívem szakad bele, hogy így kell látnom. Mintha elment
volna az esze. Pár férfi lép a szobába, Lia felkapja a fejét és rettegve néz
rájuk. Orvosnak tűnnek, de nem vagyok biztos abban, hogy igazam van.
-
Ne – csóválja meg hevesen a fejét, mikor közelebb
lépnek hozzá. Az egyik férfi elé guggol, de még meg se érinti, mikor nekiesik,
mintha meg akarná magát védeni, de nem megy semmire. gyenge, mint a harmat, az
egyik pasi lefogja, majd tűt döf a karjába, amitől fél percen belül elernyed, a
nagyobb darab fickó pedig felkapja.
-
Hé, hová viszik? – kiáltok utánuk, mikor elsétálnak
vele, Matt pedig a vállamra rakja a tenyerét.
-
Valami nem stimmel vele – suttogja megtörten, mire
felhorkantok.
-
Na nem mondod, fel se tűnt _ sziszegem, miközben a
fickók után megyek. Mika szorosan a sarkamban van, Yv csak sokkosan mered maga
elé, majd elsírja magát és Madhez bújik.
-
Megbolondult – zokogja, de még a feltételezés is rossz
viccnek tűnik, akkor is, ha alig pár perce tényleg úgy viselkedett, mintha
elment volna a józan esze. Mire utolérjük őket, már kocsiba tették, Mika pedig
beterel a bérelt autójába, hogy követhessük őket. Valahogy nem tetszik a
klinika ahová matt hozatta, nem kórház, sokkal inkább elmegyógyintézet a hely,
de Lia nem bolond. Maximum most egy kicsit labilis, de ez érthető mindazok
után, ami vele történt.
Nem tudom hová viszik csak azt,
hogy minket egy szobába terelnek, aminek az ajtaján egy nő neve szerepel. A
berendezés elég szegényes, egy kanapé, egy asztal, néhány polc amin dossziék
vannak, de a baj, hogy fogalmam sincs miért vagyunk itt. Liának csak arra lenne
szüksége, hogy biztonságban érezze magát és valószínűleg az is hülye ötlet
volt, hogy az apja bezárta a szobájába, de ha hazavisszük minden rendben lesz.
El se kellett volna vinni, de minden olyan gyorsan történt, hogy lehetetlen
lett volna tiltakozni. Két óra is eltelik, mire nyílik az ajtó. Épp időben
ugyanis a türelmem végére értem és már éppen az vagyok, hogy felállok és
megkeresem, hogy hova vitték. Egy nő lép be az ajtón fehér köpenyben,
barátságosan mégis kissé gondterhelten mosolyogva. Olyan negyven pluszosnak
nézem, a szemei okosan csillognak, de nem hiszem, hogy bármi szükség lenne rá.
haza akarom vinni Liát és kész.
-
Jó napot – köszön, miközben az asztala mögé sétál és
egy kartont dob a fára, amin Lia neve díszeleg. Cseppet sem tetszik nekem, hogy
máris kartonja van. Minek, hisz úgyse marad itt. Tuti nem hagyom, hogy bolondok
és drogosok közé zárják. – A nevem Dr. Eva Grant, önök pedig gondolom mind
Cornelia hozzátartozói – ül le a székébe, majd egyesével végignéz az egész
társaságon. Barátságosnak tűnik, de cseppet sem érdekel a nő. a lányt akarom,
akit szeretek és már itt sem vagyunk.
-
Mi történt vele? Miért viselkedett úgy, mint egy
futóbolond? - Kérdezi meg Yv, ami valószínűleg mindenkit érdekel a szobába. A
doktornő felsóhajt, majd az asztalra könyököl és nagyon komolyan néz a
mellettem álló lány szemébe, akit Mad szorosan ölel magához.
-
Őszintén? Fogalmam sincs – rázza meg a fejét. – Mióta
idehozták egy szót sem szól, tehát nem tudom kiszedni belőle, hogy mi jár a
fejében, de ahogy látom nemrég balesete volt – néz rajtunk végig, mire a hajamba
túrok.
-
Nem baleset volt – sziszegem idegesen, kibámulva az
ablakon. még mindig elfog a düh, ha rágondolok, hogy valaki kezet emelt arra a
nőre akit szeretek.
-
Megverték – világosítja fel Mika a dokit, aki halkan
sziszegni kezd, majd kinyitja Lia kartonját és felír valamit. – Ennek már több
hete, azóta egyszer viselkedett így – ingatja a fejét ő is teljesen ledöbbenve
és totálisan tanácstalanul.
-
Ön a barátja? – kérdezi a nő mosolygósan, mire felkapom
a fejem a pillantásom pedig találkozik a nő barna szemeivel, amikben hirtelen
felgyullad a felismerés. – ön a barátja – mosolyog rám, mire elhúzom a szám.
-
Hát ez nem ilyen egyszerű – kotyog közbe Mad, mire Eva
érdeklődve felé fordul. – Niko a szerelme – bök rám - de Lia férjnél van és nem
akarja elhagyni Seant, aki a pasija, de mégse a pasija, mert őt szereti.
Mondtam, hogy kacifántos – ránt vállat, mikor a doki homlokráncolva néz rá.
-
És hol van a férje? – Kérdezi miközben végignéz a
társaságon.
-
Börtönben – szólal meg Matt halkan.
-
Kábítószerrel való visszaélés és próbaidő megsértése
miatt, nem ő verte meg – szólal meg Alex is, akivel a hetek alatt, amit a
kórházban töltöttünk Lia mellett egészen normalizálódott a kapcsolatunk.
-
Értem – hümmög Eva, majd előveszi a papírjait és ismét
jegyzetelni kezd, de nekem elfogyott a türelmem.
-
Vége a teadélutánnak? Mert látni akarom most azonnal és
hazavinni – szólalok meg feldúltan, mert nem értem mi a fenét keresünk még
mindig itt. A nő leveszi a szemüvegét, majd kicsit megdörzsöli az orrnyergét,
aztán a szemembe néz.
-
Ez nem lesz ilyen egyszerű – szólal meg, mire kérdőn
felhúzom a szemöldököm. Nincs ebben semmi bonyolult részemről.
-
Odavisz ahol van és már itt se vagyunk – vonok vállat.
Diplomás orvos és mégis úgy tűnik elég nehéz felfogású.
-
Így is lehetne – bólint, miközben komolyan néz a
szemembe. – De mint mondtam fogalmam sincs mi baja van Corneliának, az viszont
biztos, hogy per pillanat mentálisan nincs jól – sóhajt fel, mire majdnem
kiröhögöm. Semmit se tud róla, nála épebb emberrel még nem találkoztam. Persze
most kicsit nehezebb vele, de mindazok után, ami történt az lenne a csoda, ha
nem félne és teljesen jól lenne.
-
Azt akarja mondani, hogy megőrült? – Kérdezi Matt
ingerülten, mire az orvos elmosolyodik.
-
Ó, nem, dehogy. Távol álljon tőlem ilyen kijelentést
tenni, de mint mondtam nem beszél, így nem tudom pontosan mi a baj. Az viszont
biztos, hogy most nem reagál a külvilágra. Már kiment belőle a nyugtató, amit
adtak neki, amikor behozták, de ő mégsem önmaga. Gondolom nem megszokott nála,
hogy fekszik és üvegesen mered egy plafonra, miközben alig pislog és nem beszél
egy szót sem – néz rajtunk végig.
-
Zöldség lett? – Szalad ki Mad száján hitetlenkedve az
együgyű és talán kissé sértő ám lényegre törő kérdés, mire egyszerre nézünk a
dokira, aki csak mosolyog rendíthetetlenül.
-
Ez erős túlzás. De ha már így szeretnénk leírni a
helyzetet azt mondanám, hogy Cornelia lehúzta a rolót és úgy döntött kizárja
egy időre a külvilágot a tudatából. Nem sokat tudok az előzményekről, de amit
most elmondtak már önmagában sok lehet egy fiatal lánynak – túr a hajába.
-
És még a negyedét se tudja – nyög fel Alex, miközben
lehuppan a kanapéra és az arcát a tenyerébe temeti.
-
Oké, nézzék nem mondom, hogy nincs baj, mert nagyon is
nagy baj van, de hiszem, hogy minden rendbe hozható Cornelia fejében, viszont
ehhez önök is kellenek – néz végig rajtunk egyesével. Nem akarom tudni mit
gondol a tagbaszakadt bagázsunkról én csak látni akarom Liát, mert tiszta
baromságnak tűnik, amit ez a nő magyaráz nekem. Ő nem zárhat ki a világából
senkit, főleg nem engem. Az lehet, hogy idegenekkel nem akar beszélni, de ha
minket meglát biztos megszólal. – Először mindenkivel egyesével elbeszélgetnék,
hogy tudjam mi is a helyzet, hogy milyen traumák érték Corneliát, ami miatt úgy
dönthetett, hogy köszöni szépen elege van. Aztán kitaláljuk, hogy hogyan vegyük
rá, hogy ismét beengedjen minket és reagáljon is ránk – magyaráz, de nem értem
mit akar kihozni ebből a baromságból.
-
Látni akarom – jelentem ki ellentmondást nem tűrően.
-
Mindent a maga idejében – szól rám a nő türelmesen, de
nekem már elfogyott minden önuralmam.
-
Nézze, nem tudom mit zagyvál itt össze, de az, hogy magával
nem akar beszélni az nem jelent semmit. Látni akarom, mert biztos vagyok benne,
hogy velem beszélni fog, tehát határozottan megkérem, hogy vigyen oda ahol van
vagy magam keresem meg – sziszegem mérgesen, mert nincs kedvem több felesleges
kört futni.
-
Látom nem a türelméről híres – nevet fel, majd feláll
az asztaltól. – Legyen – bólint beleegyezően. – Viszont készüljön fel, hogy nem
lesz kellemes látvány. Ő most nem az a lány, akit maga ismer, a teste és az
elméje börtönbe zárta a személyiségét – indul el a folyosón, majd a lifthez
sétál, ami egy mágneskártyával működik. A harmadikra érve egy terem előtt
haladunk el, aminek nincsenek falai. Néhányan dúdolgatnak magukban, néhányan a
tv-t bámulják, de senki sem beszél. Nem tűnik semelyik ember elmebetegnek, de
mégis van bennük valami furcsa, ami görcsbe rántja a gyomrom. A helyiség után
szobák jönnek vagy legalábbis gondolom, hogy azok hisz többnek nyitva van az
ajtaja, sokan alszanak, sokan olvasnak, de engem már nem érdekel egy itt lévő
se csak Lia.
-
Itt van? – Kérdezem nagyot nyelve, mikor megállunk egy
fehér ajtó előtt.
-
Egyszerre egy emberrel megyek… - kezd bele a nő, de én
azonnal benyitok. Nem érdekel senki más, látnom kell, de azonnal. arra viszont
mégse vagyok felkészülve ami fogad. A szobában vaksötét lenne, ha az
éjjeliszekrényen nem világítana egy kislámpa. – be – lép utánam a doktornő,
majd meglepetten néz körbe. – Behúzta a függönyöket és lámpát gyújtott –
motyogja. Tehát nem így hagyta a szobát ahogy most van. Liát viszont én nem így
adtam át neki… Az ágyon fekszik, mackónadrágban és pólóban, úgy ahogy elhozták,
üvegesen mered előre a semmibe, nekem meg megszakad a szívem.
-
Kicsim – lépek az ágyhoz, de rám se néz, arcizma se
rezzen csak bámul maga elé. – Kulta hallasz? – Simogatom meg a haját, de még
csak nem is pislog. Mintha csak a váza lenne itt, de belőle semmi. – Ne csináld
ezt velem – könyörgök neki halkan, a hangom megremeg, majd el is csuklik. – Hé,
szólalj meg – kérlelem csendesen, de semmit sem csinál. Még csak rám se néz. –
Nem vagy vicces életem, ha meg akarsz ijeszteni jelentem sikerült – cirógatom
az arcát, de továbbra sem reagál.
-
Jöjjön – teszi Eva a vállamra kezét, de csak a fejem
rázom.
-
Nem hagyom itt – suttogom.
-
Kérem – nyúl a hónam alá, majd felhúz én pedig bénultan
tűröm, hogy kivezessen a szobából. Amint Yv az arcomra néz elsírja magát,
bennem pedig belül valami ripityára törik. Muszáj a falnak dőlnöm, de ez sem
elég. képtelen vagyok megtartani magam, így szépen lassan a földre csúszom és csak csóválom a fejem, mert lehetetlennek
tűnik az egész. Egy rossz álom, amiből muszáj gyorsan felébrednem. Matt robban
be utánam, de azonnal ki is fordul, őt pedig Alex követi, aki ugyan hosszú
percekig bent van nála, de olyan sápadt mikor kilép, hogy tudom ő se ment vele
semmire.
-
Megpróbálod? – kérdezi Mad halkan Yvet, aki csak sír és
tagadólag rázza a fejét.
-
Nem, nem akarom úgy látni – bújik még jobban a
mellkasához. Minden olyan zavaros, nem értem, hogy hogyan történhetett ez, ő
egyszerűen nem zárhat ki a világából. Engem nem! Szeret és pontosan tudja, hogy
én is szeretem, lehetetlen, hogy ne akarjon többé tudomást venni rólam.
Eva türelmesen megvárja, amíg
mindenki úrrá lesz a döbbenetén és a fájdalmán, aztán visszaterel minket az
irodájába. Amint becsukódik mögöttünk az ajtó, azonnal elé lépek.
-
Gyógyítsa meg – szólok rá, mire megint mosolyogni kezd.
-
Elhiheti, hogy ezt szeretném én is – bólint.
-
Mondja mit kell csinálnunk, hogy visszakapjuk –
türelmetlenkedik Alex, mire Eva ránéz és elneveti magát.
-
Látom mind nagyon szeretik – kuncog fel. – De
semelyikük sem a türelmes, márpedig most szükség lesz erre. Valószínűleg egy
hosszú folyamat előtt állunk, mert a sok faramuci helyzet sem egyszerre zúdult
Cornelia nyakába. ha jól sejtem elég régóta keveredik olyan dolgokba, amikkel
egy fiatal lány nem könnyen birkózik meg és valószínűleg önök mindig azt
látták, hogy könnyedén veszi az akadályokat – ül le közénk.
-
Gyerekkora óta ezt csinálja – suttogja Yv, majd Mattre
néz, aki csak bámul maga elé.
-
Függő voltam – szólal meg halkan. – Ebben nőtt fel. Már
négy hetesen repülőn ült, öltözőkbe és turnébuszokon nőtt fel, drogos
rocksztárok vigyáztak rá és mikor a heroin iránta vonzalmam a tetőpontjára ért
szinte havonta küldtek vagy rehabra és vagy ezerszer lőttem magam túl, amit ő
mindig végignézett, vagy legalábbis a következményeit látta a kábítószer iránti
rajongásomnak de sose sírt. Előttem nem – köszörüli meg a torkát. – Nem sokra
fog velem menni, mert engem gyűlöl – dől hátra, én pedig végre meglátom benne
az apát, ami elképeszt.
-
Szerintem nem gyűlöli és amúgy is van máris egy közös
pontjuk, a drogok, ön ismeri legrégebb óta, magával kezdjük. Megkérek
mindenkit, hogy menjen ki – szól ránk az orvos, de matt frusztrált nevetése
mindenkit megállít.
-
Komolyan azt hiszi, hogy ismerem a lányom? Könyörgöm még
azt se tudom kicsinek mi volt a kedvenc plüsse vagy milyen zenét szeret
hallgatni. Szart se tudok róla, ha őszinte akarok lenni. Amikor kicsi volt nem
érdekelt, hogy mi van vele, ott volt neki az anyja, estére ő is befut vele
beszélgessen, ő ismeri a gyerekünk. Sosem számított se ő, se a nővére.
Megkaptak mindent amit akartak és én ezzel le is tudtam az apai
kötelességeimet. A zenéről tudok mindent, de a lányaimról – kacag fel idegesen.
– A karrierem és a heroin volt az én szerelmem nem a családom – fakad ki,
mintha most esne le neki, hogy mennyi mindent szúrt el Liával.
-
Oka van annak, hogy maga hívta ki az embereim és ott
volt, amikor kellett, tehát szerintem igenis van miről beszélgetünk – néz Matt
szemébe komolyan, majd mindenkit kizavar, hogy aztán egyesével váltsuk egymást
nála. Még Mika és Mad is hamarabb juthat be, mint én, amit nem igazán értek,
hisz ők nem is nagyon ismerik Liát. Már csak Alex és én vagyunk hátra, ugyanis
az anyukája gépe még mindig nem szállt le, én pedig meglepve veszem tudomásul,
hogy még most sem engem hív be a doki, hanem a mellettem álló, szintén
idegroncs férfit. Talán vele beszélget a leghosszabb ideig, de az időt most
annyira nem érzékelem, hogy az hihetetlen. Csak arra tudok gondolni, hogy pár
emelettel feljebb ott fekszik a nő akit tiszta szívből imádok és úgy tűnik,
hogy teljesen összeroppant, mi pedig nem vettük észre. –
-
Niko, bejönne? – Néz rám az orvos barátságosan
mosolyogva, én p3edig aprót biccentek és felállok. Minden tagom nehéznek tűnik,
nm akarok mást csak visszakapni őt és boldognak látni. Nem érdekel mi az ára,
nem érdekel mit kell tennem, de muszáj visszajönnie. Lassan ülök le a székre,
miközben azon gondolkodom, hogyan juthattunk idáig. Elmosolyodom, mikor a
hamutálra nézek, amiből lassan csorognak ki a csikkek. tehát Alex
kierőszakolta, hogy rágyújthasson. Mi8nden csikk végén rózsaszín kis
szájfénycsík van, ebből pedig tudom, hogy más nem lehetett. Én is a zsebembe
túrok, majd előkotorom a cigim.
-
Szóval mi a terv? – nézek az orvosra kérdőn, mert
jelenleg csak az érdekel, hogy Lia meggyógyuljon és valahogy biztos vagyok
abban, hogy egy orvosnak van valamiféle sejtése arról, hogy hogyan is érjük el
Liánál, hogy ne csak feküdjön, akár egy darab fa.
-
Nincs terv. A többieknek is felajánlottam a tegeződést
szóval, ha gondolja… - kezd bele, de én nekem most nincs kedvem ezekhez az
udvariassági körökhöz.
-
Rendben – vágom rá.
-
A többiek meséltek a Corneliával valókapcsolatodról, de
kíváncsi vagyok arra, hogy te, hogy látod a dolgokat – dől hátra én meg
megfeszülök egy pillanatra, mert gőzöm sincs honnan kéne az egészet kezdeni.
-
Csak Lia. utálja ha Corneliának hívják – nyögöm, mert
valahogy most mégis a tökölés tűnik a megfelelő taktikának.
-
Rendben, szóval Lia és te…. – kezd bele, de belőlem
kiszakad egy vallomás.
-
Szeretjük egymást, de nálunk nagyobb barmokat még nem
hordott a hátán a föld – foglalom össze röviden és tömören, hogy mi is a
helyzet, mire Eva nevetni kezd.
-
Szóval szereted – mosolyog. – Hogy szereted? – Kérdezi
halkan, mire összeráncolom a homlokom. Hát nem egyértelmű?
-
Nagyon – bököm ki, mire újabb mosoly a válasz. – Vele
akarom leélni az életem és ezt kb. azóta tudom, hogy évekkel ezelőtt megláttam
hátulról egy bárban helsinkiben, ahol a zenekarommal felléptünk, de ő úgy
döntött, hogy ha nincs előzenekar, akkor ellophatja a mikrofonállványom és
betöltheti ezt a szerepet, amiért ki akartam tekerni a nyakát, de megláttam,
hogy milyen jó a feneke és hát egyből nem a fejére pályáztam – felelem a lehető
legőszintébben, hogy mi történt.
-
Le akartál vele feküdni – bólint.
-
Ő a legszebb nő, akit valaha láttam, szerintem mindenki
le akar vele feküdni, amint megpillantja, aki pedig nem az holt biztos, hogy
homokos, bár ha azt vesszük Alex is lefeküdt vele és ő is buzi, de ez azt
hiszem, hogy most lényegtelen – fújom ki a füstöt idegesen.
-
Szerelem első látásra? – Kérdezi mosolyogva.
-
Most már azt mondom, hogy igen, akkoriban viszont
egészen másképp gondolkodtam rólunk. Menyasszonyom volt akivel már elég régóta
nem működött a kapcsolatunk, de ragaszkodtam hozzá és szerettem még, viszont
Lia mindent amiben hittem felborított körülöttem. Mint egy hurrikán –
mosolyodom el én is, miközben visszagondolok milyen gyorsan is történt minden.
– Tudja elég gyorsan kiderült, hogy úgy passzolunk, mint a borsó meg a héja –
sóhajtok fel.
-
A szexre céloz? – Néz rám kérdőn Eva, mire érzem, hogy
elpirulok a nyílt kérdés hallatán. Nem hinném, hogy bárkinek bármi köze is
lenne a szexuális életünkhöz és amúgy is… nem akarom kiteregetni. – Mindent
tudnom kell ahhoz, hogy segíteni tudjak – bíztat, mire aprót biccentek.
-
A szexre is, de nem csak a szex volt a lényeg. Azaz az
elején még igen, de aztán egyre jobban kötődtem hozzá és minél jobban kötődtem
hozzá annál jobban bántottam, hogy eltaszítsam. Nem akartam elfogadni, hogy egy
ilyen kis fruska, elrabolta a szíven, úgy, hogy én azt észre se vettem –
sóhajtok nagyot.
-
Tehát ha jól értem megpróbáltad elüldözni - néz a
szemembe, mire aprót biccentek, de aztán rájövök, hogy az igazság nem egészen
ez.
-
Mondjuk, hogy mindig elkergettem, de mikor elment utána
kaptam és visszahúztam. Mint a macska az egérrel – húzom el a szám, mert
tényleg ezt csináltam. – Gyűlöltem ha mellettem volt, de gyűlöltem akkor is,
amikor nem. Ha elment hiányzott, ha ott volt az őrületbe kergetett. Nem tudtam
mit akarok igazán, azaz volt egy elképzelésem, miszerint elveszem Leenat és
boldogan élek, míg meg nem halok, de hát ez sehogy se jött össze. Megismertem
Liát és egy idő után be kellett látnom, hogy Leenat már nem akarom, nem
szeretem, de képtelen voltam elküldeni, hogy új kapcsolatot kezdjek vele. Szóval
kínoztam őt, a menyasszonyom és magam is, sőt mindenkit a környezetünkben, hisz
bármit is csinálok az nem csak rám hat ki, hanem a bandára is, akik utálták az
akkori párom, Liát viszont befogadták, mintha mindig is közénk tartozott volna,
ettől pedig azt hiszem még jobban begőzöltem – vonok vállat mert már semmiben
sem vagyok igazán biztos.
-
Tehát ha jól értem állandóan felkavartad körülötted a
vizet, mikor már épp lenyugodott volna – suttogja, mire aprót biccentek. –
remek – kezd el jegyzetelni, én pedig nem tudom minek örül ennyire. Tovább
faggat és kérdez, én pedig mesélek neki, míg a történetünk végére nem érünk. Az
utolsó percben mikor még teljesen magánál volt én voltam vele. Én láttam
utoljára normálisnak és én láttam először olyan állapotban…
A napok csak telnek és nem történik semmi. Eva nem enged be
hozzá senkit, ő próbálkozik vele, de mindhiába. Továbbra sem beszél, nem csinál
semmit. Az első héten még arra is nehéz rávenni, hogy egyen vagy igyon valamit,
az egyetlen dolog, amit elfogad az a gyógyszer, amit minden reggel és este be
kell vennie. A lakásában verünk tábort mindannyian. Mika se megy haza,
mellettem marad, de időközben Jari is befut, mert itt akar lenni, hogy
segítsen, bár nagyon úgy tűnik, hogy ezen a helyzeten nem lehet segíteni. Csak
Aleksi marad otthon a családjával, de ő is naponta telefonál. Hálás vagyok
nekik, ahogy az öcsémnek is, aki szintén ide repült. ha ők nem lennének
valószínűleg feküdhetnék be Lia mellé, de erősnek kell lennem.
-
Beenged hozzá Eva - ront be Yv kopogás nélkül a
szobájába, amit most én használok. Szükségem van erre, hogy a dolgai közelében
lehessek, hogy érezzem az illatát, amit az ágynemű ont magából.
-
Tessék? – kapom fel a fejem, mert én hiába rimánkodok,
nem mehetek még a közelébe se. Yvonne szélvészként száguld végig a szobán, egy
táskába pizsamát tesz és kényelmes ruhákat, na meg egy csomó olyan holmit, amit
Liának szüksége lehet.
-
Azt mondta, hogy bemehetek hozzá – vigyorog.
-
Jobban van? – ülök fel az ágyon, mire az arcvonásai megkeményednek.
-
Nem, bár Eva szerint haladás, hogy hajlandó felülni. De
többször talált már rá úgy, hogy az ablakpárkányon ült és nézte a kertben
sétálókat, azt mondja ez azt jelenti, hogy érdeklődik még mindig a külvilág
iránt, de legalábbis próbálkozik azzal, hogy beengedje újra a külső ingereket –
mosolyodik el újra.
-
Én is bemehetek? – Állok fel, mire megcsóválja a fejét.
-
Nem hiszem, nem mondta, hogy te is gyere – von vállat,
miközben tovább pakol. Könyvek, zenelejátszó, füzet és egy csomó dolog, amit nem
is biztos, hogy használni fog. Yv viszont bizakodik, én pedig öltözni kezdek.
Együtt lépjük át a klinika kapuját, majd besétálunk Evahoz,
aki mosolyogva köszönt.
-
Én mikor láthatom? – Kérdezem türelmetlenül, mire
elmosolyodik és megsimogatja a vállam.
-
Túl sok lennél most még neki, apránként kell haladni.
Ha igazam van, most már ismét próbálkozik azzal, hogy nyisson. Yv tűnik minden
barátja közül a legbiztonságosabbnak. Ő nem bántotta soha és elég szoros a
kapcsolatuk, de sosem volt semmi szexualitás köztük, nem úgy, mint Alexel.
Bennük bízik a férjén kívül a legjobban valószínűleg, téged veszélyként
érzékelne. Nem akarlak letörni Niko, de azt hiszem te leszel majd az utolsó,
aki láthatja, bár ki tudja mi játszódik le Lia fejében. Meglátjuk rendben? –
Mosolyog fel rám, de én csak morgok.
-
Mondd meg neki, hogy szeretem – kérem Yvet, a lift
előtt állva, amivel én nem mehetek fel, aki aprót bólint, majd egy puszi után,
Lia cuccait szorongatva elindul felfelé, én pedig csak remélem, hogy ő rá bírja
venni, hogy megszólaljon.