29. Fáj

„Fáradt szemünkön összefogódzva guggol a szorongás.
El ne menekülj, most kezdjük csak látni egymást.
A mámor - rikító selyem volt csak - elszakadt -
téged szeretlek immár, nemcsak magamat.”

A szállodához érve, kipattanok az autóból és körbenézek az utcán. Olyan érzésem van, mintha figyelnének. A kokain csodája… Paranoiás lesz tőle az ember, de annyira valóságos az egész, hogy fel sem fogod, hogy csak a képzeleted játszik veled.
A zsebemben ott lapulnak a kis tasakok, a kokain még mindig dolgozik a szervezetemben, ahogy az alkohol is. Ha csak egy rendőr is kiszúrja, hogy nem vagyok teljesen jól és átkutat, akkor végem van. Gyors lépésekkel menekülök be a hallba, majd megkönnyebbülten fújom ki a levegőt. Úgy érzem itt már biztonságban vagyok. Nem kapcsolhatnak le, csak fel kell támolyognom a szobámba és annyi.
A recepciós lány érdekesen méreget, mikor elé lépve elkérem tőle a kulcsot, aztán leesik neki, hogy ki vagyok és mosolyogva nyújtja át a kis mágneskártyát. Ellököm magam a pulttól, amibe addig kapaszkodtam és szédülni kezdek. A fények elvakítanak, de amint félig meddig kitisztul a kép fekete szörnyeket fedezek fel az üvegajtón túl. Annyira valóságosak. A vérvörös szemükkel engem néznek. Minden más elmosódik körülöttem, olyan érzésem támad, hogy a padló billeg a talpam alatt, mintha egy hajón lennék amit a hullámok, az áramlatok sodornak ide-oda. A pánik magával ragad, a szívem feldübörög, mikor a szőrös fekete izék kacagni kezdnek. Az üvegajtót beteríti a nyáluk, ami csak úgy fröcsög, miközben gonoszan nevetnek rajtam. Hirtelen kapom össze magam és beszaladok a liftbe, mikor meglátom, hogy lassan bejönnek az ajtón és felém közelednek. A szobámba érve azonnal bezárkózom és a fürdőig meg se állok. Lihegve vetődöm le a hideg csempére, a fejem a tenyerembe hajtom és próbálok minden őrült képzelgésemtől megszabadulni. Aztán eszembe jut, hogy a pánikot mivel lehet megszüntetni. A megoldás ott lapul a zsebembe. Csak egy kanál kell, amit nem nehéz beszerezni.
Mély levegőt véve tántorgok el a zsúrkocsiig, amin a vacsorát hozták. Találok egy tiszta evőeszközt, amivel visszabotorkálok a fürdőbe. A heroin mellé szerencsére bontatlan csomagolású steril fecskendőt is mellékeltek, így nem kell még azt is kunyiznom valahonnan. Nem először lövöm be magam, de minden egyes alkalommal megremeg a kezem, mikor a kristályokat a kanálba öntöm. Tudat alatt félek az anyagtól, sosem lehet tudni… Nem akarok függő lenni, de most úgy érzem mindennél nagyobb szükségem van arra, hogy elszálljak akár egy héliummal töltött lufi. Az öngyújtómmal melegítem fel a cuccot, hogy aztán a fecskendőbe szívhassam és miután a sálammal elszorítom a karom belőjem magamnak ezt a csodás és mégis veszélyes anyagot. Amint a vérembe jut a heroin, azonnal érzem a hatását. A fecskendő kiesik a kezemből én pedig magasra emelkedem. Tényleg lebegek. Iszonyat rég éreztem magam ennyire szabadnak és boldognak. A szörnyek és a pánik egyszerűen eltűnnek és ezt mind a heroinnak köszönhetem. Csak ülök a fürdő közepén egy darabig és élvezem az érzést, amit bennem kelt a cucc. Gondtalan leszek, magabiztos, erős, csodálatos.
Egyedül kezdek bulizni. Pörgök, forgok a hotelszobába, miközben a hifiből valami kibaszott szar zene szól, de most még erre is képes vagyok riszálni magam. A teraszra ugrálva rágyújtok egy cigire. London a lábaim előtt hever. A sűrű füst csak úgy gomolyog a hideg sötét éjszaka levegőjébe. Nem fázom, csak ez a kellemes transz szerű őrült kábulat ural. Nincs bennem se félelem, se fájdalom, se bűntudat. A korlát első fokára állva nagyot köpök a világra. A hajam borzolja a szél, a nyálam majdnem visszafröccsen rám, de mégis megúszom.
- Én vagyok az Isten - üvöltöm a csendes éjszakába, majd felnevetek. Tényleg úgy érzem magam, mintha én szartam volna a spanyol viaszt. Bármit megtehetek. És meg is teszem. Vedelni kezdek, mint a gödény, az üres sörös üvegeket pedig a falhoz csapkodom, mert jó mókának tűnik. Az egyik falon lógó kép üvegét sikeresen betöröm, mert nem pontosan célzok, de nem igazán hat meg a dolog. Sőt, további rombolásra késztet. Felborítom az üvegasztalt, a lakosztályom nappali részét teljesen sikerül leamortizálnom. A hálóba vonulva ledobálom magamról a ruháim. Egy szál alsógatyában kezdek ugrálni az ágyon, próbálom megérinteni a plafont, de egyszer sikerül olyan nagy lendülettel felugranom, hogy a fejem búbját keményen beleverem a falba. Egy pillanatra megszédülök, kibaszottul megfájdul a fejem. Aztán hirtelen elnyel a sötétség.

Pete a hátam csókolgatásával ébreszt. Széles mosoly kúszik az arcomra, az egyik kezem hátra nyújtom, hogy én is végigsimíthassak rajta, de mikor nem a meztelen bőrét érintem, hanem a farmer durva anyagát, elkedvtelenedem. Morcosan, duzzogva nyitom ki a szemem, mire Pete felnevet és egy csókot nyom az ajkaimra.
- Ne nézz így kicsikém - suttogja a fülembe, majd gyengéden a fülcimpámba harap és belenyal a fülembe, amitől felkuncogok. - Igen, ezt szeretem, mikor nevetsz - búgja, miközben rám tehénkedik. Jó érzés a súlyát érezni magamon, a testéből áradó hő felmelegít. Csak most tűnik fel, hogy milyen hideg van.
- Miért vagy felöltözve? - motyogom álmos hangon, de még így is érezni a szemrehányást.
- El kell mennem, van egy kis dolgom - suttogja a fülembe miközben az oldalam cirógatja, lepkeszárny finomsággal.
- Én is mehetek? - kérdezem halkan.
- Jobb lenne ha itt maradnál Yv-vel - nyom egy puszit a nyakamra, de felszisszenek. Azonnal kisöpri a hajat onnan. - Basszus - sziszegi.
- Mi van? - nézek rá értetlenül, mikor legördül rólam.
- A nyakad elég csúnya - néz rám bűntudatosan, de mikor a karjára esik a pillantásom elnevetem magam.
- Te se vagy jobb állapotban - mosolygok rá miközben a körmeim nyomán végigfuttatom az ujjaim, de a szemei amint az arcomra néz még inkább kikerekednek. Óvatosan nyúl a számhoz és gyengéden végigsimít az alsó ajkamon.
- Ó a szentségit - suttogja elborzadva. Érzem, hogy fáj a simogatása, de nem tudom, hogy miért, aztán persze beugrik. Este picit felrepedt az ajkaim a fogaitól.
- Hé, nyugi. Nincs semmi baj - ülök fel. Nem zavar, hogy nincs rajtam semmi, este úgyis minden porcikám felfedezte már. Tudom, hogy szavakkal nem fogom tudni megnyugtatni így a tenyerem az arcára simítom és gyengéden megcsókolom. Az íze most is elbódít, van valami a levegőben, egy különleges vibrálás. Jó érzés.
- Ha minden jól megy este lesz egy kis meglepetésem - mosolyog rám mikor elválunk egymástól. Olyan kedves, bár az éjszaka előbújt belőle a vadállat, de most… Annyi gyengédség sugárzik belőle, ami elképeszt.
Már tudom, hogy elég sokoldalú személyiség. Több arca van és én mindet meg akarom ismerni. Van benne valami, ami vonz. Tudni akarom a titkait, olvasni akarok a szeméből, meg akarom fejteni, hallgatni akarom ahogy zenél, el akarok repülni abba a dimenzióba ahol ő van mikor gitározik és élvezni minden egyes pillanatot, amit vele tölthetek. Tudom, hogy ő nem fog megsebezni, valami belül ezt súgja. Hogy szeretem-e? Nem. Nem őt szeretem, hanem azt, amit csinál. Azt az érzést szeretem, hogy szüksége van rám. Olyan, mint egy gyerek. Minden művész ilyen, én pedig szeretnék anyáskodni felette ha arra van szüksége, mert számomra is jó, hogy ott lehetek a közelébe, hogy a részese lehetek az életének. Talán ez majd meggyógyítja a sebet a szívemen. Ő nem küld el, ő kompenzálja a Nikotól kapott pofont. A zöldszeműnek már van valakije, valaki aki vigyáz rá, gondoskodik róla és így már én nem férek bele a képbe. De Petenek senkije sincs. Csak a gitárja és a bandája. Neki kellek. Szüksége van rám. Legalábbis nagyon remélem, hogy így van.
Kisebb fáziskéséssel jut el a tudatomig, hogy valami meglepetést emlegetett alig fél perccel ezelőtt. A kíváncsiságom azonnal életre kell, a szemeim felcsillannak, miközben úgy bújok hozzá akár egy hízelgős macska.
- Milyen meglepetés? - nézek rá ártatlanul pislogva, miközben a tarkóját kezdem cirógatni.
- Ha elárulnám kicsikém, akkor nem lenne meglepi - nevet fel, majd egy újabb csókot nyom az ajkaimra.
- Na de… - tiltakozom mikor elenged.
- Psszt - teszi a mutató ujját a szám elé. - Várd ki - simít végig a hajamon, majd egy utolsó puszi után felkapja a széken lógó bőrkabátját és kilibben az ajtón.
Csalódottan szusszantok fel. Vajon mire készülhet? Hova ment? És hol van Yv?
Kipattanok az ágyból. Hiányzik a barátnőm. Gyors zuhany után, felöltözve vonulok át a szobájukhoz, de hiába kopogok Yvonne nincs sehol. A recepcióhoz vonulok, ahol egy vörös hajú lány halál unott fejjel a körmét reszelgeti. Jó pár percbe telik mire rám emeli a tekintetét és kérdőn pislog rám.
- Yvonne Duttont keresem, a 623-as szobában lakik Ben öhm… basszus nem tudom a srác vezetéknevét. Egy piros hajú gitáros fazon, elég feltűnő - magyarázom.
- Tudom kiről beszélsz - bólint. - Ben elment, a lány pedig az étteremben van - bök a lengőajtóra, ami a motel hallját és éttermét hivatott különválasztani.
- Köszi - mosolygok rá.
Yvonne-t nem nehéz kiszúrni. A legeldugottabb asztalnál ücsörög és a kávéját kavargatja. Elég nyúzottnak tűnik, pedig az arcát napszemüveg takarja.
- Szabad ez a hely kisasszony? - állok meg mellette mosolyogva, mire felemeli a fejét és pár percig nem szól hozzám. Valami nincs rendben, de hogy mi, na azt nem tudnám megmondani.
- Lia? - biccenti oldalra a fejét. Úgy kérdezi, mintha nem ismerne fel, mintha nem látott volna már ezer éve.
- Igen - vigyorgok, majd lehuppanok vele szemben. - Jól vagy szivi? - csúsztatom a tenyerem az asztalon lévő kezére.
- Asszem - bólint tétován.
- Hé - szorítom meg a mancsát. - Mi van? - kérdezem aggódva.
- Kicsit betéptünk Bennel az este - húzza halvány mosolyra az ajkait, bennem viszont felmegy a pumpa.
- Mit vettél be? - kérdezem furcsa éllel a hangomban. Mira jut eszembe. Ő is így kezdte. Betépett egy kicsit, most pedig halott…
- Csak füveztünk, meg felszívtunk pár csík kokaint - rántja meg a vállát.
- Yv - sziszegem. - Ne csináld ezt - nézek rá aggódva.
- Jól éreztük magunkat, ennyi - néz mélyen a szemembe miután lecsapja az asztalra a napszemüvegét. A szemei vérben forognak, alattuk pedig sötét karikák éktelenkednek. Ijesztően néz ki.
- Néztél ma már tükörbe? - kérdezem szemrehányóan.
- Tudom, hogy nézek ki, de mi lenne ha te nem prédikálnál nekem? Az Isten verje meg, te is szívsz, ne legyél álszent - csattan fel.
- Igen, de nem néztem még soha így ki tőle - vágok vissza, mire harsány nevetés tör fel a torkából.
- Mira halála után sem? - húzza gúnyos mosolyra az ajkait. Tudja, hogy igaza van.
- Az más - suttogom és lehajtom a fejem. Még most is fáj. Olyan élénken él bennem az emléke annak az éjszakának mikor meghalt. Valahol mélyen magam hibáztatom. Ha nem tartok bulit, ha nem indulunk el, ha… Kár azon gondolkodni mi lett volna ha. Mira halott és ezen senki és semmi nem tud változtatni.
- Nem Lia, nem más. Olyan voltál, mint egy szellem és napi nyolc csíkot is felszívtál. Te nekem ne prédikálj - mosolyodik el. - Nem vagyok függő és tudom, hogy féltesz, de felesleges. Nem fogok belehalni, mert én nem vagyok Mira - simít végig az asztalon pihenő kezemen. - Milyen volt London?
- Érdekes - bököm ki. Kár vitatkozni vele. Végülis tényleg képmutatás lenne ha lecseszném, én is beszedtem ezt azt… - Találkoztam a zöldszeművel, lesitteltek minket, anyu és apu megint összegabalyodtak, aztán azonnal össze is rúgták a port… - kezdek bele a rövid és tömör felsorolásba, de Yv felemeli a kezét.
- Állj - szól rám, mire azonnal befejezem a pofázást és kérdőn nézek rá. - Mi az, hogy találkoztál a finnel? Mit keresett az ott? - kérdez rá.
- Koncertjük volt és meg volt hívva anyu bulijára. Lényegtelen - legyintek.
- Nem lényegtelen. Részleteket akarok. Most - dől előre mosolyogva, én pedig beszélni kezdek. Yv végighallgat, a számára nem tetsző részeknél felmordul. Kiadok magamból mindent, miközben kávézunk és cigizünk. Fel se tűnik, hogy repül az idő. Egyszerűen szükségem van arra, hogy elmondjam valakinek mit érzek. Mire a mondandóm végére érek Yv egyszerűen hátradől a székén, mélyen beszív a cigijébe és egyetlen szót jelent ki.
- Szereted - mosolyodik el.
- Én nem… - kezdenék tiltakozni kapásból, de aztán rájövök, hogy ez nem kérdés volt, sokkal inkább kijelentés. Yvonne a legjobb barátnőm… Kár tagadni. - Igen, szeretem - sóhajtok fel és most, hogy kimondtam még rosszabb az egész. A fejem a falba akarom verni, hátha akkor nem fáj annyira a szívem.
- Cornelia Anders szerelmes - nevet fel Yv, de én sajnos nem tudok osztozni a jókedvében. - Azért egy valamit megmondhatnál - dől ismét előre és megint mélyen a szemembe néz. - Ha szereted, miért ülsz itt? Miért nem küzdesz érte? Miért nem bizonyítod be neki, hogy téved? - kérdezi és látszik rajta, hogy tényleg nem érti, mit keresek itt, mikor a szívem valahol messze van, valahol Európában.
- Mert semmi értelme - húzom keserű mosolyra a szám. - Menyasszonya van, akit szeret. Nincs szüksége rám, nem kellek neki. Minek fussak olyan szekér után, ami nem vesz fel? Tudod Yv, Niko nem olyan, mint a pasik akikkel eddig dolgunk volt. Ő más - mosolyodom el.
- Mitől más? - ráncolja össze a homlokát.
- Nem tudom - csóválom meg a fejem nevetve, mire Yv úgy néz rám, mint egy őrültre. - Ha belép egy helyre minden szem rászegeződik, olyan kisugárzása van, aminek nem lehet ellenállni. Egyszerűen elveszítem a fejem, nem tudok gondolkodni ha mellettem van. Megszűnik az egész világ és csak ő létezik akkor számomra. Érezted már azt, hogy bármid, de tényleg akármid odaadnád azért, hogy egyetlen ember a karjában tartson? Hogy megérinthesd, hogy simogathasd, hogy hozzábújhass, hogy érezhesd a bőrét a tenyered alatt, az illatát pedig az orrodban? Fuldoklom a közelében, de ha nincs velem akkor szinte fizikailag fájdalmat okoz a hiánya. Annyira intenzív ez az egész - sóhajtok fel.
- Ez a szerelem kislány - szorítja meg Yv a kezem és együtt érző pillantást vet rám. Mintha azt közöltem volna vele, hogy halálos beteg vagyok és csak pár hónapom van hátra, úgy néz rám…

A telefonom csörgésére térek magamhoz. Fájdalmat okoz minden egyes mozdulat, még az is, hogy felnyissam a szemhéjaim. A fejem szétreped, hányingerem van és nem csak fizikailag, de pszichikailag se vagyok a toppon. Tisztában vagyok azzal, hogy az éjszaka folyamán elég erőteljesen betéptem, de, hogy mit tettem azután arról gőzöm sincs. Bár nem is érdekel. Semmi sem érdekel. Élni sincs kedvem… A szívem is sajog, a lelkem is fáj, minden egyes apró porcikám egyetlen nőt akar. Liát. Az illatát még érzem a párnán, ez pedig eszembe juttatja mekkora állat vagyok. Itt volt velem, itt lehetne most is, feltéve ha nem vagyok olyan gyökér, hogy elküldjem. De megtettem. Pedig milyen jó lenne ha most a mellkasomhoz bújva aludna, vagy a telefon helyett ő ébresztett volna egy mézédes csókkal, ha itt volna mellettem, ha hozzáérhetnék.
Kénytelen vagyok kimászni az ágyból, de amint talpra állok azonnal megszédülök és visszahuppanok a matracra. Második próbálkozásra mégis sikerül elvergődni a fürdőig, szerencsére még éppen időben. Olyan erős hányinger tör rám, mint még soha. Igazából csak epét tudok hányni, a tegnap kora délutáni vacsora már rég felszívódott. Vagy negyed órám megy el azzal, hogy megnyugtassam a háborgó gyomrom, aztán erőtlenül, leizzadva, továbbra is émelyegve mászok be a zuhanykabinba. Picit jobban érzem magam a langyos fürdő után, de ez is csak addig tart, míg egy szál törölközőbe csavarva ki nem csoszogok a nappaliba, hogy kávét és pirítóst rendeljek. A kis helyiség egy csatatérre emlékeztet.
- Ó a kurva életbe - tátom el a szám. Tudom, hogy én vertem szét a helyiséget. Üvegszilánkok hevernek mindenfelé, ha ezt bárki is meglátja abból baj lesz. De nincs mit tenni. Éhes vagyok és mennem kell. Kérek egy takarítást, mire felöltözöm a szobapincér már kopog is ajtómon. Csak annyira nyitom ki az ajtót amennyire nagyon muszáj, elég ha akkor látják mekkora pusztítást végeztem, mikor nem vagyok itt. Az erkélyen reggelizem, egy cigivel megtoldva. Ma is szakad az eső, de legalább este továbbállunk.
Limuzin szállít a rádió székházához, az idő, a szürke ég hűen tükrözik a hangulatom. Meg se próbálok mosolyogni, mint ahogy általában szoktam. Csak szívom a cigiket egymás után, és belesüllyedek az önsajnálatba. Nem áll szándékomban erőt venni magamon, nem érdekel az egész cirkusz ami körülöttünk folyik, csak teszem a dolgom, mert muszáj, mert nincs más választásom. Az üvegépület előtt rajongók százai ácsorognak. Csodálom a lelkesedésük, nem érdekli őket, mennyire hideg van, hogy milyen szar az idő, itt állnak, egy-egy autogram, esetleg fénykép reményében, de nincs kedvem hozzá. Kordonokkal tartják távol őket, két biztonsági őr közre fog abban a pillanatban, amint kiszállok a kocsiból és betuszkolnak az épületbe. Amint a biztonságos előtérbe érek, azonnal előveszem a következő szál cigarettám, de épphogy csak meggyújtanám mellém áll egy nő.
- Az épületben tilos a dohányzás - mosolyog rám. - Kristin Turner vagyok - nyújtja felém a kezét, de bunkó módon nem fogadom el. Egyszer nézek végig rajta. Nincs benne semmi extra. Farmer, fekete rövid ujjú blúz, balerinacipő. Tipikus asszisztens kinézete van. A barna göndör haja a háta közepéig ér. Úgy néz ki, mint aki épp most lépett ki a szépségszalonból. Olyan fontoskodó fejet vág és ez abszolút nem tetszik.
- Merre kell menni a 6-os stúdió felé? - nézek rá unottan, miközben csak azért is rágyújtok. Egy slukk után egyszerűen fogja és kiveszi a számból a cigit, majd kilép a bejárati ajtón és az egyik pocsolyába dobja. Egy percig leesett állal bámulok rá, majd elvörösödik a fejem a dühtől.
- Mégis mi a faszt képzelsz magadról? Az az én kibaszott cigarettám volt - kiabálok magamból kikelve, mire a lány elhúzza a száját.
- Mint mondtam, az épületben tilos a dohányzás. Jöjjön utánam - fordul sarkon, majd a lift felé veszi az irányt.
- Rá akarok gyújtani egy kurva cigire - üvöltök utána, mire minden szempár ránk szegeződik. Fogalmam sincs mi történik velem, nem szoktam ilyen hisztit kicsapni, mert nem gyújthatok rá, de most teljesen szét vagyok csúszva. Képtelen vagyok viselkedni. Csak rá akarok gyújtani.
- Majd a dohányzó helyiségben rágyújthat uram - szól vissza Kristin a válla felett. Puffogva indulok el utána, szerencséjére az első utunk az egyetlen dohányzó helyiség felé vezet. Kristin eltűnik pár pillanatra, én pedig rágyújtok. Gyűlölöm ezt az egészet. Kurvára nincs kedvem itt lenni és ostoba kérdésekre válaszolni, de Eero a torkomon nyomná le a golyóim ha lelépnék, így inkább maradok és próbálok jópofát vágni a dologhoz. A lány egy halom papírral a kezében lép be, majd leül a velem szemben lévő fotelbe. Átnézzük a kérdéseket, de látszik a fején, hogy csak egy elkényeztetett sztárocskának tart. Látszik rajta, hogy semmi kedve nincs itt ücsörögni velem és udvariasan viselkedni, kávéval, üdítővel kínálni és lesni a kívánságaim, egyszerűen csak rátukmáltak, mert nem volt más hülye, aki bevállalta volna, hogy a tíz méteres körzetembe kerüljön. Szívem szerint a képébe üvölteném, hogy én se vagyok kíváncsi a pofájára és igazán befoghatná már, mert elég nagyfiú vagyok ahhoz, hogy szóljak ha szükségem van valamire, de tisztában vagyok vele, hogy ez a dolga. Tisztára kell nyalnia a seggem, ezért fizetik.
Miután mindennel végeztünk, egyszerűen bekísért a stúdióba. Egy Jeff nevű fazon lép ki a szobából, gyors bemutatkozás és pár perces beszélgetés után egy székben találom magam. Minden felgyorsul. Ő kérdez, én válaszolok a magam fanyar stílusában. Már annyira unom az egészet, azt, hogy mindig mindenki ugyan azt kérdezi, hogy egy rakás baromságot kitalálok. Hazudok, mint a vízfolyás, de egy valamire nem számítok.
- A finn újságok lehoztak egy cikket miszerint szakítottál a menyasszonyoddal, egy fekete hajú titokzatos lány miatt, aki a legutóbbi videoklipetekben is feltűnt. Igaz ez? - szegezi nekem a kérdést, én pedig hirtelen se köpni, se nyelni nem bírok. Egyszerűen nem voltam felkészülve arra, hogy bárki is szóba hozza ma Liát. Ez nem volt rajta a papíron, amit pár perccel ezelőtt Kristinnel átnéztem. Kénytelen vagyok válaszolni, nem ülhetek itt kukán, élő egyenes adásban.
- Természetesen kacsa az egész - adom meg a cáfolatot szemrebbenés nélkül, miközben csak arra tudok gondolni, hogy rá kéne gyújtanom, miután kitekertem a kis ribinek, meg ennek a tenyérbe mászó képű riporterfiúnak a nyakát. - Az a lány szerepelt ugyan a klipben és igen az is igaz, hogy jóban lettünk, de a titokzatos lány amúgy sem Finnországban él, már nem is beszélünk egymással, puszta munkakapcsolat volt köztünk, de azalatt az egy nap alatt megkedveltem. Ennyi történt. Nem szakítottunk Leenaval. Össze fogunk házasodni. Boldogok vagyunk - jelentem ki. A hangom őszintén cseng, pedig minden szavam színtiszta hazugság. Azaz majdnem minden szavam. Lia tényleg nem Helsinkiben él és az is igaz, hogy el fogom venni Leenat. A turné után, ha minden jól megy, a feleségem lesz. Csak remélem, hogy jó döntést hozok ezzel.
Szerencsére a srác nem boncolgatja tovább a témát, de már csak az említése is felkavar. Rajta jár innentől kezdve az agyam, alig tudok koncentrálni a további kérdésekre. A lelkemben vihar dúl, olyan vihar amilyen még soha nem tombolt bennem. Tíz perc kínszenvedés után viszont véget vet Jeff az interjúnak. Köszönés nélkül robbanok ki a helyről, majd bevágódok a limóba.
- Álljon meg - szólok előre a sofőrnek, mikor felfedezek egy italboltot. Igen, kell némi pia a hotelben, a bőröndömben pedig van még egy kis hasis. De előtte innom kell. Mindenkit félrelökdösve robbanok be a boltba és két üveg vodkával távozom. Még szerencse, hogy nálam van a bankkártyám, ugyanis a tegnap esti ribi minden készpénzem elvitte.
Mire visszaérünk a hotelhez, rendesen sikerül berúgnom. Konkrétan a hotel őre rángat ki a kocsiból, mert képtelen vagyok magamtól kiszállni. A nyílt utcán majdnem összecsuklok, így a hónom alá nyúlva betámogat. Eero a hallban ül, szúrós szemekkel néz rám, ennyit bírok felfogni az egészből. Viccesnek tartom, hogy dühös rám, bár mikor int a nagydarab fickónak, hogy tessékeljen be a liftbe, felfordul a gyomrom. Szerencsére nem hányom tele a szálloda hallját.
- Szia - integetek Eeronak mikor a pasas bedob a konzervdobozba.
- Hozasson fel még egy erős fekete kávét - mordul rá a menedzserem a pasasra, majd megnyomja az egyik gombot, az ajtó összecsukódik én meg összecsuklom. Eero az ingem gallérjánál rángat fel, majd a lift hideg falához ken és kivárja míg a szemébe nem nézek. Forog velem a világ, tompán fogom fel csak, hogy mi történik körülöttem.
- Ostoba, hülye, vadbarom - üvölt Eero torka szakadtából. - Mi a faszt képzelsz magadról te hülye gyökér? - sziszegi az arcomba.
- Hé - nyögöm ki nagy nehezen. - Mi bajod van? - nézek rá értetlenül. - Csak egy kicsit ittam - kuncogok fel.
- Hogy mi a bajom? Még, hogy mi bajom? Mégis mit képzelsz mi bajom van? - kiabál tovább, de valahogy nem érzem a helyzet súlyát. Nem veszem komolyan, nem fogom fel, hogy bajban vagyok és, hogy Eero kibaszottul dühös rám. Csak bámulok rá bambán egészen addig, míg fel nem érünk az emeletünkre és el nem kapja a fülcimpám.
- Áuu ez fáj. Engedj el te retkes buzi - nyávogok, mint valami ringyó, de nem ereszt. A fülemnél fogva rángat végig a folyosón, mintha egy taknyos kölyök lennék.
- Indíts befelé - üvölt rám, majd bependerít az egyik ajtón. Nem a saját szobámba vagyunk ennyi tuti, meg az, hogy a srácok eléggé szétcsúszva hevernek szanaszét a szobában lévő, székeken, fotelekben és kanapén.
- Mika húzódj arrébb - kiabál a dobosunkra, aki a kanapén terpeszkedik, majd a karomnál fogva mellé dönt.
- Muszáj kiabálni? - nyög fel Jari, mire Eero dühtől vörös fejjel néz rá.
- Muszáj - emeli fel még jobban a hangját, aztán rágyújt egy cigire és fel alá kezd járkálni a szobában, miközben folyamatosan motyog. Idő közben felhozzák a kávénkat és még valami löttyöt külön nekem. Amint lenyelem a pohárka tartalmát, azonnal rosszul leszek. Senki nem figyel rám. A banda minden egyes tagja elég megviseltnek tűnik, valószínűleg mindenkinek elég jó volt az éjszakája. Eero az egyetlen, aki józan. Mikor látja, hogy majdnem elájulok, felhúz és a fürdőbe vonszol, majd ruhástól betesz a zuhany alá és rám enged egy jó adag hideg vizet. Összekoccannak a fogaim. Miért így akarnak kijózanítani mindig? Szadista barmok. Bár bevallom tényleg magamhoz térek valamelyest.
Nem tudom honnan szerez Eero nekem tiszta és száraz ruhát, de kétségtelen, hogy mire visszaér ott van a kezében.
- Törölközz meg és öltözz fel. Már csak az hiányzik, hogy tüdőgyulladást kapj – sziszegi, majd becsapja az ajtót maga után.
Teszem amit kér, aztán kicsoszogok. Most már realizálódik bennem, hogy valami nagyon nincs rendben. Nem véletlenül vagyunk összeterelve. Megbeszélés szaga van a dolognak, márpedig a megbeszélések nálunk mindig csak akkor vannak, ha komoly szart kevertünk. Mindenki kinyúlva csukott szemmel fetreng, de amint belépek Eero elkiáltja magát.
- Takarodjatok a kanapéra!
Szépen, mint a verebek egymás mellé ülünk. Egy szempontból jó, hogy így nyomorgunk. Nem tud senki kidőlni a sorból.
- Remélem tudjátok, hogy ez így nem fog működni… - kezd bele Eero a mondókájába, mi pedig várjuk, hogy mi lesz a folytatás.


Az élet olyan, mint egy hullámvasút. Csak sajnos itt nem lehet előre látni mikor megyünk lefelé és mikor felfelé. Azt szokták mondani, hogy ha leérünk a saját magunk által ásott gödör legaljára, onnan már csak felfelé tudunk mászni. De mi van ha nincs erőnk? Persze vannak dolgok amik felemelnek egészen az égig. Lehet ez a drog, a pia, a szerelem és még ezer más, de mindnek megvan a maga veszélye és többségük csak ideig óráig juttat el a mennyországba. Aztán újra ott vagyunk ahol a part szakad…


u.i.: Halovány lila dunsztom sincs arról mikor lesz legközelebb friss, szóval ne kérdezzétek. Ha kész vagyok felteszem, megígérem.
Csók:
Kesha

28. Mocskos vágyak

Erőteljesen 18+-os fejezet következik!!!!

„A szex az öntudat tudatos elvesztése.”


Reggel halk sutyorgásra ébredek. Nincs kedvem kibújni az ágyból, de tudom, hogy muszáj lesz.
Ma egy új lapot kezdek. Egy Niko mentes élet új lapját… Bár azzal, hogy már ébredés után is felé terelődnek a gondolataim…. Na igen, ennyit erről.
Apu kávét főzött, ha nem csal a szimatom. Márpedig, ha koffeinről van szó sosem csal. A finom aromájú, erős kávéillat belengi a szobát és kicsábít a puha párnák közül. Lábujjhegyen osonok ki a folyosóra, majd le a konyhába.
- Jaj ne - nyögök fel, mikor meglátom a szüleim, akik összetapadva csőröznek a konyha kellős közepén.
Határozottan nem akarom tudni mit műveltek éjjel. Bár mindkettejük nyaka ki van szívva, anyu testét csak apu pólója takarja, míg az egyetlen lakásban tartózkodó hímnemű személyen egy szál farmer van csak. Nincs sok kétségem afelől, hogy az éjjel anyu elérte, hogy apu elfelejtse mekkora összeg is hiányzik a bankszámlájáról a kis akciónk miatt.
- Hupsz - mosolyog anyu, mikor kiszáll apu szájából.
- Jó reggelt - sóhajt fel apa, de nem engedi el a karjában lévő nő derekát.
Ahhoz képest, hogy elváltak még mindig működik köztük a kémia. Nem is kicsit működik köztük… Együtt élni képtelenek persze, de ha valamiben világ életükben kitűnően kiegészítették egymást, az a szex. Az ágyban vagy éppen a földön, a konyhapulton, a kocsi hátsó ülésén, a backstage-ben, a turnébuszon… á nem is fontos, hogy hol, a lényeg, hogy szex közben és után mindig tökéletesen szót tudtak érteni. Szóval kerek egy órán keresztül bírják, hogy ne kezdjenek el vitázni valami baromságon. Ennyi időm van meginni a kávém és lelépni szépen csendben. Valószínűleg nemrég végeztek…
- Csüccs - húzza ki anyu a széket nekem, mire nagyot sóhajtva még kicsit sokkolva az előbb látottaktól leülök melléjük, majd a kancsóért nyúlok, amiben a bitang erős fekete kávé gőzölög.
- Kaphatok egy cigit? - nézek a szüleimre, boci szemekkel, mire anyu csak elém csúsztatja az egyik dobozt, apu viszont morogni kezd.
- Nem kéne cigizned - dohogja.
- Nem kéne megcsalnod a cicababád az ex nejeddel - vágok vissza azonnal, mire apu szemei haragosan villannak meg, anyu viszont felkuncog.
- Nyugi. Még reggel van - somolyog, a mellettem ülő.
- Akkor sem kéne cigiznie. Még csak tizenkilenc éves - dohogja apu, mire anyu elneveti magát.
- Baby, te tizenkilenc évesen lőtted magad és víz helyett vodkát ittál, szóval azt hiszem ha most lecseszed a lányod a cigi miatt picit képmutatónak fogsz tűnni - simítja anyu hátra a jég kék szemekbe lógó szőke tincseket, mire apu arcvonásai kicsit ellágyulnak, de a feszültség még így is ott vibrál a levegőben.
- Visszarepülök Chicagóba - szakítom meg a csendet, ami hosszú percek óta a levegőben lóg. A szüleim ugyanis sikeresen elvesztek egymás tekintetében, nekem pedig ettől hányingerem van. A rózsaszín buborék ismét körbeveszi őket, de én már tisztában vagyok azzal, hogy ez a kis lángolás, ami ismét begyulladt köztük, csak ideig óráig tart. Holnap már egymást átkozva hajigálnak különböző tárgyakat a másik fejéhez, aztán az egyikük elviharzik és annyi. Vége a hatalmas szerelemnek. Én már csak tudom… Világ életükben így éltek. Túl nagy hévvel égnek, túl szenvedélyesek és erős akaratúak. Képtelenek engedni, vagy kompromisszumot kötni, mindketten a saját szabályaik szerint akarnak élni. Túl önzőek.
Én és Jen pedig a tökéletes képmásaik vagyunk. Igazából ha jobban belegondolok ostobaság volt azt képzelni, hogy örökbe fogadtak. Le se tagadhatnám őket. Túlságosan hasonlítunk egymásra. Igen, az apámra is. Még akkor is, ha szívem szerint letagadnám, hogy közöm van hozzá, tudom, hogy lehetetlen lenne. Pont olyan, mint én. Vagy én vagyok olyan, mint ő? Fogalmam sincs.
- Miért mész te Chicago-ba? - jön egy kisebb fáziskésés után a kérdés aputól.
- Yvonne ott van - vonom meg a vállam.
- Ó - jön az értelmes válasz. - Amúgy mi is volt ez a tegnap esti kis balhé? - emeli fel kérdőn az egyik szemöldökét.
- Matt - szól rá anyu miközben összeráncolja a homlokát.
- Mi van? - förmed rá apu. - Csak szeretném tudni, hogy miért is kellett nektek a nyílt utcán koncertezni, ami miatt az én számlám rövidült meg egy kisebb vagyonnal - sziszegi.
- Tudod mit te seggfej? - pattan fel anyu, mire én felsóhajtok. Kezdődik.. - Hívd fel az ügyvédem és átutalom azt a kibaszott pénzt, amit az óvadékra fizettél ki - kapja fel a vizet.
- Kibaszottul nem a pénz érdekel - csattan fel apu is, majd kezdetét veszi az üvöltözés. Válogatlanul szórják egymás fejéhez a szitkozódásokat, én pedig jobbnak látom, ha levonulok a csatatérről. Nem tűnik fel nekik, el vannak foglalva azzal, hogy felhánytorgassák egymásnak a múlt sérelmeit. A vendégszobában találok pár ruhát a szekrényben. Van egy tippem, hogy apu egyik csinibabája hagyta még itt őket, de most jó szolgálatot tesznek nekem. Miután felöltözök, taxit hívok, hogy minél hamarabb távozhassak a háborús övezetből, ugyanis a szüleim veszekedésétől még mindig zeng az egész ház.
- Elmentem - kiabálok be nekik a konyhába, de rám se bagóznak. Csendben zárom be magam után az ajtót, majd a szállodáig vitetem magam, aztán a reptér felé veszem az irányt. Szerencsém van, pont sikerül jegyet szereznem a következő gépre, ami messze visz Európától, a családomtól és tőle…

A londoni koncert az utcán lévő kis balhé ellenére is meg van tartva, bár semmi kedvem az egészhez. Csak felsétálok a színpadra és teszem a dolgom, de a szívem és az eszem valahol egészen máshol jár. Olyan vagyok odafenn, mint egy szellem. Lián jár az eszem, azon, hogy mennyire elszúrtam. Inkább a börtönt választotta helyettem, ez pedig sok mindent elárul nekem. Megbántottam. De most már tök mindegy.
A mókuskerék, ami a turné élettel jár forog tovább, én pedig nem szállhatok ki. Fel kell állnom a színpadra ha tetszik, ha nem, ha van kedvem hozzá, ha nem. A jegyeket eladtuk, a stadion megtelt, az embereket érdekli, amit csinálunk, a shownak folytatódnia kell, de amint lejövök a színpadról, azonnal terelnek is a busz felé, hogy részt vehessünk az after partyn, ami újabb pózolással és műmosolyok tucatjával jár.
A fiúk nem szólnak egy szót sem, de a tekintetük mindent elárul. Egy nagy kalap szar voltam ma este. Mégis hálás vagyok azért, hogy nem tolnak le a produkcióm miatt, hogy tolerálják a faszságaim, hogy csendben maradnak és nem baszakodnak még ők is. Mindenki tudja, hogy Lia miatt voltam ilyen, Mad csak együtt érzően vállon vereget, majd elhúzza a száját. A tekintetük elárulja, hogy nem haragszanak rám, se a mai este miatt, se azért, hogy múltkor elküldtem őket a picsába és részegen tajtékozva azzal fenyegetőztem, hogy feloszlatom a bandát. Tudják, hogy ilyen vagyok, megtanulták már kezelni a baromságaim és ezért mérhetetlenül hálás vagyok nekik. Itt vannak, mellettem állnak, pedig tényleg egy igazi seggfej voltam velük. Meghúzom magam cserébe és kussban maradok. Nem balhézom mikor a klubba érünk, pedig tényleg nincs semmi kedvem a parádézáshoz, mégis megerőltetem magam és ha már a koncertet elbasztam legalább a bulin próbálok lélekben jelen lenni. Kellenek a szponzorok és a kapcsolatok, hogy tovább fusson a szekér és ehhez sajnos nagy mértékben én kellek. Rám kíváncsiak, az én vérem kell nekik, engem akarnak szétszedni, az én hátamról akarják lehúzni a bőrt, az én energiám akarják leszívni, nem az övékét és én önként és dalolva hagyom, hogy megnyúzzanak. Ez a minimum, amit megtehetek a barátaimért, nem akaszthatom az ő nyakukba még ezt is. Bőven elég, hogy a koncertet végigvitték a hátukon helyettem és elviselhetővé varázsolták a bulit, hogy ne törjön ki a lázadás és a közönségünk ne követelje vissza a jegy árát. Ha ők nem teszik bele a maximumot, akkor nem tudom mi lett volna. Tuti, hogy kritikán aluli minősítést kapunk.
Újságírók, producerek és nagykutyák tucatja vár ránk, nincs más hátra, mint előre tehát belevetjük magunkat a tömegbe. A többiek talán még élvezik is az egész hercehurcát, hisz valljuk be ki van nyalva a seggünk rendesen. Nekem viszont egy kínzással ér fel, hogy mosolyognom kell, mikor szívem szerint elbujdosnék és sírnék egy sötét sarokban.
Persze vigyorgunk mind, beszélgetünk a fejesekkel és élünk az ingyen pia adta lehetőségekkel. Mindenki elengedi magát, a feszültség oldódik bennünk.
Nincs mit szépíteni éjfél után öt perccel már merev részeg vagyok, forog az egész világ velem, így lezuhanok az egyik székre és elalszom. A kötelező köröket szerencsére már letudtam, így nincs olyan nagy gáz azzal, hogy az asztalon hortyogok, de természetesen nem sokáig van nyugtom. Miért is lenne?
- Hé - rázogat valaki, mire kinyitom a szemem és ülő helyzetbe tornázom magam. - Jól vagy? - néz rám egy ismeretlen nehézbombázó mosolyogva, akire épphogy csak képes vagyok fókuszálni a résnyire nyitott szemeimmel. Pár percig csak értetlenül bámulok rá és próbálom felfogni mit is kérdezett, majd lassan kitisztul a kép és összerakom a választ, amit vele is megosztok:
- Ha az ott fű a kezedben és van még nálad akkor jól leszek - mosolyodom el, mikor megérzem a marihuana jellegzetes szagát, ami a lány kezében füstölgő rudacskából száll felém.
- Van itt más is - kacsint rám, majd a tenyerét a combomra csúsztatja, a melleit pedig kitolja. Valahogy nem hoz lázba a szilikonnal felpumpált műmell látványa, de az ígérete miszerint van nála még drog, vonzóvá teszi a macát.
Igen, repülnöm kell egy kicsit. Túl sok szar szakadt a nyakamba, de ha betépek, akkor majd sikerül elfeledkeznem erről az egész kibaszott világról. Liáról… Jah, kábultan talán megfeledkezem arról az elcseszett reggelről. De ehhez valószínűleg előbb ágyba kell vinni a csinibabát. Rajtam nem fog múlni.
- Hozzád vagy hozzám? - kúszok a noname lányhoz közelebb, majd a ruhából majdnem kibuggyanó műcicikre tapasztom a tenyerem és a nyakába csókolok. Jó illata van, de semmi extra nincs benne, nem hoz annyira lázba, csak egy gyors menet lesz, egy egy éjszakás ingyen kaland. Persze próbálom kicsit összeszedni magam, de az elfogyasztott tömény szesz még mindig dolgozik bennem, a gyomrom is felfordul, de mély levegőt veszek és lecsillapítom a háborgó szervet. A csaj nyakát csókolgatom, csábítgatom, bár nem valószínű, hogy nagyon győzködni kell ahhoz, hogy ágyba bújjon velem és megossza velem a nála lévő cuccot, hisz már attól is felnyög, hogy végighúzom az ütőerén a nyelvem hegyét. Valamit még mindig nagyon tudok... Szét fogja tenni a lábát, nem kell különösebb csáberő ahhoz, hogy ezt elérjem. Csak egy ribanc, aki arra megy, hogy minél több híres emberrel megbasztassa magát.
Nekem viszont lazítanom kell egy kicsit. Tisztességes játék ez. Én be akarok tépni, ő kefélni akar velem. Nincs itt semmi hiba.
- Menjünk - csúsztatja a farkamra a tenyerét, majd finoman rám szorít, vigyázva nehogy fájdalmat okozzon. Bevallom, azonnal úgy állok, mint a cövek. Meg se próbálom elrejteni a dudort a gatyámon, amikor felállunk az asztaltól. Minek? Elkapom a ribancot a derekánál fogva és elindulok kifelé. Jari vigyorog mikor meglátja, hogy távozni készülök a szőkeséggel, de már ő sem szín józan. Mika vállon vereget egy kacsintás kíséretében aztán visszafordul a saját kis háreméhez. Madet, Aleksit és Katjat nem látom sehol, de Eero elkapja a karom az ajtóban.
- Engedd ki a gőzt, de délben jelenésed van a helyi rádió stúdiójában. Jó mulatást - mosolyog rám, mire aprót bólintok jelezve, hogy értettem és kituszkolom a rihét a bejárati ajtón.
A limuzin szerencsére még a rendelkezésünkre áll, így habozás nélkül beszállok a kocsiba, a csinibabát pedig az ölembe húzom, aki amint becsukódott az ajtó azonnal rám veti magát és megcsókol. Szinte letépi rólam az ingem, majd a vörösre rúzsozott ajkaival a mellkasom és a nyakam kezdi csókolgatni, de eltolom magamtól. Az állánál fogva kényszerítem, hogy a szemembe nézzen, miközben a miniszoknya alá csúsztatom az egyik kezem és a combja belső részét kezdem simogatni.
- Mi van nálad? - búgom a szájába. Tudatosan nézek rá úgy ahogy, tudom, hogy ettől az összes csaj elfelejt levegőt venni.
- Kokó, herka, fű, hasis - sorolja megbabonázva, majd a nyelvét kidugja és körberajzolja a szám. - Szolgáld ki magad - dobja mellém a táskáját, majd lejjebb csúszik.
- Te is - sóhajtok fel, mikor az ujjai az övcsatomra vándorolnak és kiszabadítja a férfiasságom a gatyámból, miközben én kiszórom az ülésre a táska teljes tartalmát, majd lehúzom a sofőrtől elválasztó falat és megkérem, hogy autókázzunk addig míg nem szólok neki. A pasas aprót bólint, mire visszahúzom a falat, de a vigyorát még így is észreveszem a visszapillantó tükörből, majd a fekete fal felér és nem foglalkozom tovább vele. A tündérke kikerekedett szemei és a kacér, mohó mosolya jobban lefoglal. Imádom mikor valaki ilyen csodálattal tekint a legbecsesebb testrészemre, viszont van, ami még a ribancnál is jobban érdekel, az pedig a drog. Tényleg ideje betépni.
A kis fehér poros zacskó mellett teszem le a voksom. A fű nem reptet el elég messzire, a herointól meg bevallom félek, így kizárásos alapon marad a kokain. A tasak tartalmát a hűtő sima felületére borítom, majd Eero kocsiban hagyott névjegykártyájával csíkká formálom.
- Gyerünk már - noszogat a csaj hozzám dörgölőzve, ugyanis nem tud hozzám férni addig, míg a kokainnal szöszmötölök.
- Türelem bogárka - vezetem a szabad kezem ismét a szoknyája alá, majd a bugyiját félrehúzva két ujjam is feltolom neki, mire végre abbahagyja a mocorgást mellettem és hangosan felsikít az élvezettől. Már most látom, hogy picit nimfomániás a csaj, szóval alaposan meg kell majd kefélnem a cuccért cserébe.
Vigyázva, hogy egy kicsi se menjen kárba felszippantom az asztalon lévő csíkot és hátradőlök az ülésen. A leányzó konkrétan abban a pillanatban beleül a kezembe, az ujjaim teljesen eltűnnek a testében. Csodálkozom, hogy nem csúszik fel neki az egész öklöm, annyira nedves és tág, de mikor ficánkolni kezd, hogy élvezethez jusson kihúzódom belőle.
- Nyald le - nyújtom a szája elé az ujjaim, mire azonnal teszi, amit kérek. Mélyen a szemembe nézve szopogatja le az saját élvezetének nedveit a kezemről, majd újból az ölembe fészkeli magát. Felizgat.
Hátradőlve nézem végig, ahogy megszabadul a mini ruhától, csak a bugyija marad rajta és a magsarkú. Érzéki kört ír le a csípőjével, de nem enged magába. Mondjuk gumi nélkül nem is engedném. Nem hülyültem meg teljesen, nem akarok semmit elkapni, teherbe meg végképp nem szeretném ejteni.
- Szopj le - adom ki az utasítást. A nyers szavaktól felcsillannak a szemei, majd lecsusszan az ölemből és térde ereszkedik. Az ujjaival kezd becézgetni először, de rámordulok. A száját akarom nem a kezét. Nem kell még egyszer elmondani, a torkáig enged én pedig felnyögök az élvezettől, miközben a fejem hátrabicsaklik. Puha, meleg, bársonyos és nedves. Mi kell még? Egy cigi. Nem habozok rágyújtani, miközben a csaj szaporán bólogatni kezd és a nyelvével is ingerel.
A kokain lassan kezd dolgozni bennem, de királynak érzem magam tőle.
Bárgyú mosoly terül szét az arcomon miközben az egyik kezembe a cigi füstölög, a másikkal pedig a cicababa hajába túrok, hogy nézhessem, hogy ügyködik rajtam.
Egy császárnak se lehet jobb élete. Mindenem megvan. Kokain, pénz, hírnév, egy ribanc, aki szó nélkül térdel előttem és teszi a dolgát, ráadásul mindezt egy limuzinban, mindenki más meg menjen a pokolba. Csak ennyi kell.
Bűntudat? Lelkiismeret furdalás? Egyik sem kerít a hatalmába per pillanat. Repülök akár a papírsárkány az égen és kibaszott jól érzem magam. Szarok mindenre és mindenkire. Önző rohadék vagyok? Igen! És?
Senkinek nem tartozom elszámolással.
A tenyerem a lány tarkójára simítom és még beljebb csúsztatom a szájába a férfiasságom. A szemét ellepik a könnyek és öklendezni kezd, próbálja felemelni a fejét, de nem hagyom, hisz a torka tovább ingerel és egyre nagyobb élvezethez juttat, pár másodperc után mégis hagyom, hogy kiengedjen az ajkai közül és levegőhöz jusson. Zihálva kapkod oxigén után, várom, hogy elküldjön a pokolba, mert majdnem megfulladt a farkamtól, de csak csillogó szemekkel néz rám és újból rám bukik. Mit ne mondjak meglep, hogy ennyire készséges, valahol mélyen még van bennem valami emberség, amit a kokain mámora sem tudott kiirtani belőlem, így nem húzom ismét karóba, hisz valószínűleg nem lehet túl kellemes érzés számára.
Lebegek, majd mikor érzem, hogy közeledik a csúcs zihálni kezdek. A drog felerősíti bennem a gyönyört, de eszembe juttat valakit.
- Lia - simítok végig a lány haján, és teleélvezem a csaj száját. Remeg az egész testem, egy pillanatra azt hallucinálom, hogy tényleg ő térdel előttem, de aztán kitisztul a kép úgy ahogy és rájövök, hogy nem.
Aztán már nincs megállás, egy bábbá válok, hagyom, hogy a lány újra életet leheljen belém, de nem érzem már jól magam annyira. Csak Liára tudok gondolni. Képek ugranak be folyamatosan. Az első pillantás, a mosolya, mikor odaadtam neki a kosárnyi vörös rózsát, az első csókunk, az érzés, amikor először gondoltam úgy, hogy kicsúszott a kezemből, aztán mikor újra megpillantottam, miközben magában motyogott az utcán, a rémült tekintete mikor elkaptam a karját és a falhoz préseltem, az első éjszakánk, a Helsinkis városnézés, a közös munka, a heroin mámoros este utáni ébredés, az első pofon, amit tőle kaptam, a búcsúnk a reptéren, a viszontlátás és az utolsó közös éjszakánk…
Minden egyes pillanat olyan elevenen jelenik meg a szemem előtt, mintha most történne. De nem…
Most a szőke szilikon mellű ribanc mászik vissza az ölembe, majd az ülésre szórt cuccai közül egy gumit vesz elő, feltépi a tasakot, rám simogatja az óvszert, aztán már belém is ült. Üres tekintettel bámulom az arcát, nem mondom, hogy nem élvezem, hogy rajtam lovagol, de egyszerűen nem hoz lázba. Talán mégis a heroint kellett volna választani… Talán akkor nem érezném magam ilyen üresnek.
Erőt veszek magamon és a nyakhajlatába fúrom az arcom. Rendes volt végül is velem a csaj, egy kis kényeztetés kijár neki cserébe, így a nyakát kezdem csókolni és a melleit simogatom. Nem merek erősebben rámarkolni a felpumpált cicikre, félek, hogy kidurran a szorításomtól az implantátum. A feneke alá nyúlva segítem a mozgását, hallom, ahogy a fülembe szuszog, miközben minden létező módon próbálja emlékezetessé tenni számomra az estét, de én tudom, hogy hiába minden erőfeszítés, két nap múlva nem fogok emlékezni rá. A mellbimbói karcolnak, a sikolya a fülembe kúszik, mikor a legérzékenyebb pontjára találnak ujjaim és finoman simogatni kezdem, majd hátrabicsaklik a feje és elélvez. Én pedig abban a pillanatban hátradöntöm az ülésen és gyors tempóban kezdek mozogni, hogy én is újból a csúcsra érjek. Persze eközben őt is sikerül ismét a fellegekbe repíteni, a második orgazmus egyszerre rántja édes görcsbe a testünket. A testemből minden erő kiszáll egyszerűen ráhanyatlok az alattam fekvő nőre.
Piszok mód nem vagyok magamnál, valami furcsa zsibbadtság lesz úrrá a tagjaimon, a szemem lecsukódik és megszűnik a külvilág.
Mintha puha bárányfelhők közé zuhantam volna, amik szállnak a gyönyörű kék égen. Fújja őket a nyári szellő valamerre és nem számít merre csak el onnan, ahol vannak. Engem is magukkal visznek a Nap felé, ami elvakít, de mégis csodálattal tölt el.
- Niko - simogatja valaki a hátam, mire a képzelet tengeréből visszaúszom valóságba.
- Igen? - nyitom ki a szemem. A hangom erőtlen, csak most veszem észre, hogy az arcom szinte szétreped annyira vigyorgok.
- Minden rendben? - néz rám a lány halványan mosolyogva.
- Aham. Bocsi - rázom meg egy picit a fejem, majd lekászálódok róla.
- Hallottam, hogy jó vagy - néz rám kacér pillantással miközben kinyújtózik. A mellei megfeszülnek, a bordái kirajzolódnak a vékony bőre alatt miközben beszél. - De, hogy ennyire - susogja, mire elnevetem magam.
- Örülök, hogy jól érezted magad - simítok végig a vádliján miközben megpróbálom magamra rángatni a gatyám, miután megszabadultam a használt óvszertől. A lány is felül, visszabújik a ruhájába, majd hozzám simul és egy újabb csókra nyújtja az ajkait. Egy sima semmitmondó érzelemmentes nyelvjáték veszi kezdetét, aztán elengedjük egymást. Míg felveszem az ingem, addig ő a táskájába pakol vissza, de megfogom a csuklóját.
- Mennyiért adod el? - bökök a kis tasakokra az ujjammal.
- Mennyi van nálad? - mosolyog rám, mire előkutatom a tárcám. Nincs nálam sok font, de a csaj szó nélkül kikapja a kezemből a bankjegyeket, majd előre szól a sofőrnek, hogy álljon meg.
- Viszlát Niko Koskinen - csókol meg újra, aztán kipattan a kocsiból. Megszólalni sincs időm már újra úton vagyunk. Csak ülök és szorongatom a kezemben lévő apró tasakokat, bárgyún vigyorogva. Eszem ágában sincs kijózanodni mostanság…

A cipőm sarka halkan koppan a fapadlón. A folyosó sötétségben úszik, de nincs kedvem felkapcsolni a lámpát. A szívem annál hevesebben ver, minél közelebb érek az ajtajához. Mosolyogva állok meg a küszöb előtt. Tudom, hogy hajnal három van, de ez per pillanat cseppet sem zavar és remélem őt sem fogja. Magabiztosan kopogok aztán nem marad más hátra, mint várni.
A túloldalról halk morgás szűrődik ki, majd kattan a zár és egy nagyon álmos szemű, kócos, borostás, egy szál semmiben ajtót nyitó férfival találom szembe magam. Mit ne mondjak felizgat a látványa. Itt áll félkómásan, meztelenül előttem és cseppet sem zavartatja magát.
- Mi az Isten fasza van? - néz rám résnyire nyitott szemekkel, mire halkan felkuncogok.
- Mondd, hogy kellek neked - simulok Pete izmos és erős mellkasához gondolkodás nélkül. Úgy érzem csak erre van szükségem. A megerősítésre, hogy igenis van valaki, aki akar, aki szeret, aki várt rám…
- Lia? - ölel át tétován, mire a nyakát kezdem csókolgatni.
- Visszajöttem hozzád - búgom a bőrébe.
Azt hiszem ebben a pillanatban minden világossá válik számára. A karjai birtoklóan fonnak körbe, az ajkai egyből lecsapnak a számra, egyetlen mozdulattal ránt be a szobájába, majd már csak az ajtó csapódására leszek figyelmes. A testem a falhoz szorítja én pedig átadom neki magam. Az acélkeménységű izmok minden egyes apró érintésemtől görcsbe rándulnak. Az én testem is érzékenyen reagál a cirógatásokra, a mellbimbóim már attól megkeményednek, hogy ruhán keresztül épphogy végigsimít rajtuk. Vadállatként csap le a nyakamra, mikor a kezem a férfiasságára vándorol. Finoman futtatom végig rajta az ujjaim, élvezem, hogy ennyitől is kőkeménnyé válik. A fogai a nyakam puha bőrébe vájnak. A fájdalom eltörpül a kéj semmihez sem fogható érzése mellett. Kívánom, nem akarok semmi mást csak, hogy végre a magáévá tegyen. Úgy esik nekem, mint aki ezer éve nem volt nővel. Szó szerint leszaggatja a ruháim. Ijesztő is lehetne, hogy ennyire elveszíti a kontrollt maga felett és az ösztönei veszik át az irányítást, de engem inkább izgalomba hoz, hogy ennyire eldurvul. Érzem, hogy a rajtam maradt csipkecsoda nedves lesz, de a bugyim sem kíméli, mire észbe kapok, az is cafatokban végzi a padlón. A fenekem alá nyúlva emel fel, majd mélyen a szemembe néz és egyetlen mozdulattal tövig nyomul belém. A tűz, ami a sötétbarna szemekben ég, a szenvedély, ami ott vibrál a levegőben, a kemény lökés, amivel elmerül bennem, olyan élvezetet okoz, amitől hangos sikoly hagyja el a torkom. A körmeim a vállába fúródnak, miközben iszonyatos tempóban mozogni kezd bennem. Az ujjai és a fogai szinte szétszaggatják a testem, a férfiassága feszít. Hihetetlen erővel merül el bennem újra és újra, én pedig nem bírok gátat szabni a nyögéseimnek. Lázba hoz, hogy ilyen állat módjára bánik velem, a nyers férfias erő ellen ha akarnék akkor se tudnék semmit tenni. De nem is akarok. Miért akarnék? Marcangoljuk egymás ajkait egy darabig, érzem, hogy a kelleténél erősebben harap az alsó ajkamba és apró sebet váj rajtam a metszőfoga. A vérem íze keveredik az övével, a testünk izzadtságban úszik, majd a puha vastag ajkait a mellbimbóimra tapasztja és szívni kezdi, amitől az egész testem megremeg a karjaiban, majd elönt a gyönyör. A körmeim a gerince vonalát karistolják végig, miközben gátlástalanul nyögve, nyöszörögve adom a tudtára, hogy elértem a kielégülést. Aztán hangos morgás tör az ő torkából is, a férfiassága megremeg, majd még egy utolsó lökés után belém élvez.
Zihálva támasztja a homlokát az enyémnek, vigyorogva és lihegve nézünk a mélyen a másik szemébe, miközben várjuk, hogy tisztuljon a köd, ami az agyunkra telepedett. Picit megroggyan a térde, mire ijedtemben még szorosabban fonom körbe a csípőjét a lábaimmal. Halk, rekedt kacaj tör fel a torkából, majd picit lendít rajtam, hogy újra stabilan tudjon tartani.
- Imádlak - búgja a számba, aztán egy gyengéd csókban forrunk össze. Egymás ajkait falva kezd el lépkedni velem az ágy felé, hogy a puha matracra fektessen anélkül, hogy kicsúszna belőlem. Érzem, ahogy újra elárasztja a vér az alsó régióit, majd ismét mozogni kezd.
Kikerekednek a szemeim egy pillanatra, az ajkaim kacér mosolyra húzódnak…
Újra és újra adózunk a testi szerelem oltárán, egészen hajnalig. Mikor már nincs több erőnk egymásba gabalyodva, izzadtságtól sikamlós testtel merülünk mély álomba.
Ezen az éjszakán se Niko, se Mira nem kísért. Jó helyen vagyok, biztonságban…

A szex nem szerelem. De a szex szerelem nélkül is lehet jó. Meg kell tanulni különbséget tenni a két dolog közt, ugyanis sokan összevonják a kettőt. A szerelem ábrándokba ringat, a szex pedig sokszor kiábrándít minket. Talán egy közös van bennük. Sosem olyan, mint amilyennek elképzeljük. Van, hogy jobb és van, hogy sokkal rosszabb. Mindig csalódást okoznak. A szerelem vagy összetöri a szíved, minden álmod és az egész életed vagy egy rózsaszín buborékba zár, ami könnyen kipukkanhat ugyan, de ha mégsem, akkor állítólag maradéktalanul boldoggá tesz. A szex… A szex nem tör meg, egyszerűen csak jó. Nem kell hozzá érzelem, hogy átéld a katarzist. Mégis mindenki szerelemre vágyik, nem szexre. Érdekes dolog ez. A lelkünket akarjuk kielégíteni többnyire és nem a testünket. Pedig lehet jobban járnánk, ha a szívünk nem kevernénk bele semmibe. Egyszerűen csak vigyáznánk rá, hisz olyan törékeny szerv.

Közérdekű közlemény:

Halihó!
Van pár bejelenteni valóm, ezért írok ismét egy kisregényt nektek.
Pénteken elutazom csak vasárnap jövök haza, nem leszek net közelben, tehát friss sem várható. DE, ha lesz kedvem írni ezalatt a pár nap alatt, akkor alkotok valamit nektek, ami vasárnap este felkerül az oldalra. De ez tényleg attól függ milyen hangulatomba leszek, nem ígérek semmit.
Viszont hétfőtől (augusztus 1-től) minimum két hétig tuti nem lesz frissítés. Kiveszem szépen a szabadságom én is. Lesz másfél hetem itthon egyedül, amit szeretnék a barátaimmal tölteni, aztán augusztus 8-tól lovas tábor van, és utána még lehet, hogy szépen elhúzunk valahová, mint a vadlibák pihizni pár napra, de ez még képlékeny.
Tudom, hogy ez így majdnem két és fél hét friss nélkül (már ha minden úgy alakul ahogy most kalkulálom) de nekem is nyár van és szükségem van egy kis szünetre. Lassan eljutok odáig, hogy csak gépelve meg nyerítve fogok tudni kommunikálni az emberekkel, ezt meg nem szeretném.
Az oldal nem zárul be, nem vagyok alkotói válságban, nem jut eszembe eltűnni örökre, tehát nem kell megijedni, semmi ilyesmi nem áll a dolog háttérében, nem csömörlöttem meg, még mindig imádok írni és ötletem is van bőven.
Egyszerűen csak nem lesz időm alkotni és ha őszinte akarok lenni nem is akarok vadászni néhány kósza percet arra, hogy nekiüljek gépelni. A szabadidőm inkább alvással, olvasással, hülye sorozatok bámulásával vagy a barátaimmal akarom tölteni, nem a gép előtt ülve. Szerintem ez érthető.
Viszont akinek van kedve, azzal jövő héten, a szabadságom első hetén, nagyon szívesen tartok egy újabb pesti találkozót. Ha valaki vidékről jönne az szóljon, el tudom szállásolni (persze a kapacitás véges). Ez csak egy lehetőség, rajtatok múlik éltek-e vele. E-mailben lehet ám jelentkezni, a címem azóta sem változott (kesha420@gmail.com).
Csóközön:
Kesha

27. Vakon

http://www.youtube.com/watch?v=pV_JuPEk0Hc&feature=related

„Haladni akarsz az életedben, de sokszor egyik lábad a féken van. Ahhoz, hogy szabad lehess, meg kell tanulnod elengedni. Elengedni a sérüléseket. Elengedni a félelmet. Nem táplálni tovább a régi fájdalmakat. Az az energia, amivel a múltadba kapaszkodsz, visszatart az új élettől. Mi az, amit ma elengednél?”


Csak ülök a fotelban és nézem a csukott ajtót. Talán életem legnagyobb hibáját követtem el és Liának igaza lesz. Halálom napjáig átkozni fogom ezt a reggelt. De egyelőre úgy érzem, hogy jó döntést hoztam. A lány, akivel az éjszakát töltöttem nem Lia volt. Nem az én Liám. Csak egy árnyék, egy ostoba gyerek. Valaki akinek köze sincs ahhoz a lányhoz, aki az emlékeimben élt. Persze az ágyban ugyan olyan csodálatos, de ha ránézel látod, hogy valami nincs rendben. Persze fáj, mert azt hittem, hogy ő egy csodálatos és különleges nő. Különb mindenkinél. Képes lettem volna szeretni, de ő nem az akinek hittem.
Megérteni ezt pokoli fájdalommal jár. De jobb most kinyitni a szemem és elküldeni, mint később megtenni ugyan ezt. Leena legalább nem játssza meg magát, Lia viszont egy maszk mögé bújik, amin ha átlát az ember, akkor észreveszi, hogy a színpompás feldíszített, érdekes és gyönyörű munka alatt semmi sincs. Amit eddig temperamentumnak hittem, arról kiderült, hogy csak hiszti, amiről azt hittem önérzet, az csak gyerekes dac, amiről azt gondoltam, hogy kalandra vágyás, az így, megvilágítva nem több, mint céltalan bolyongás.
Hogy is hagyhatnám el egy gyerekért Leenat? Mihez kezdtem volna vele? Nem apa akarok lenni, hanem férfi. Férfi egy vérbeli nő mellett, aki képes szívből szeretni, aki mellettem áll és támogat, valaki olyanra van szükségem, mint amilyen Katja Aleksi mellett. Liáról azt hittem ilyen, de nem. Csak még egy púp lenne a hátamon. Nem bírná mellettem és én se tudnám elviselni. Bár jó nagy marha voltam, ez is igaz. Olyan fiatal még. Csak egy kis csitri. Nem való neki még az élet. Főleg nem az én életem.
Nem is tudnék semmit sem adni neki. Még az újdonság varázsa sem hatna rá, hisz világ életében zenészek közt mozgott, ráadásul nem is akármilyen zenészek között. Nem bűvölné el a turné élet, a fények, a hangok, az országok, az emberek. Ő nem tudja ezeket értékelni, hisz az apja híres, mindent látott már, ami ezzel jár.
Egyszerűen meg kell tanulnom elengedni a képet, ami bennem élt róla és akkor megszűnik a mellkasomon lévő nyomás.


Az eső úgy tűnik ezen a borús elcseszett reggelen nem akar elállni. Talán a nagypapámnak mégis igaza volt. A villámlás, a mennydörgés és a vihar rossz ómennek minősül. De most már nem tökéletesen mindegy? Csak azt tudnám, miért nem vagyok elég jó senkinek. Se az apámnak nem kellettem, se Nikonak, se senkinek… Kicsi a mellem? Nagy a fenekem? Ronda vagyok? Buta? Mi a frász bajuk van velem? Mi az, amit én nem tudok megadni nekik? Miért jobb nálam Jen? Miért jobb nálam Leena? Miért jobb nálam mindenki? Mit csinálok rosszul? Nem vagyok elég vicces, kedves, aranyos? Nem értem. Én ezt komolyan nem értem. Mit kéne másképp csinálnom? Miért néz át rajtam mindenki, mintha láthatatlan lennék? Mi a hiba? Nem lehetek ennyire elcseszett… Jó géneket örököltem elvileg. Az apám egy kibaszott jó basszusgitáros, az anyámat pedig minden férfi imádja… Elcseréltek volna a kórházban és nem is ők a szüleim? Talán két szerencsétlen balféktől származom? Krumplit kéne pucolnom valami ócska étteremben mellettük? Esetleg örökbe fogadtak? Úgy minden érthető lenne. Igen, csak ez lehet a magyarázat. Apu talán azért nem szeret, mert nem is az ő gyereke vagyok. Előfordulhat… Ha az elméletem igaz, akkor viszont minden világos.
El lettem baszva rendesen.
- Lia, mi a frászt művelsz itt kint az esőben? - kap el egy férfi. Hirtelen azt se tudom ki ő. A hangja ismerős, de minden olyan tompa. Az arcára nézve, csak értetlenül bámulok rá. Mit akar tőlem ez a pasas? Ki ő? Honnan ilyen ismerős? Találkoztunk már valahol ez biztos. De hol? Honnan tudja a nevem? Miért ölel magához ilyen védelmezően? Felnézek a neontáblára. Ó… Most már tudom hol vagyok, a lábaim maguktól hoztak a hotelhez, ahol az egész banda megszállt.
- Örökbe fogadtak? - nézek a férfi arcára.
- Mi van? - kerekednek ki a szemei.
- Max, válaszolj kérlek - sóhajtok fel, mikor rájövök, hogy a férfi, aki magához ölel a pót apám. Ő biztos tudja az igazat.
- Mit vettél be pici lány? - nyúl az állam alá és fürkészően néz a szemembe.
- Hé, nem vagyok betépve, csak szeretném tudni az igazat - fakadok ki.
- Butaságokat beszélsz - mosolyodik el. - Mondjuk olyan szagod van akár egy utolsó kocsmatölteléknek, szóval nem csodálom. Gyere felviszlek - csúsztatja a derekamra a tenyerét és befelé kezd terelni. Hát akkor igaz. A szüleim nem is a szüleim. Remek. Tizenkilenc évig titkolták előlem, de így legalább mindent értek. Ha nem így lenne Max válaszolt volna és meggyőz arról, hogy hülye vagyok. E helyett nem szól egy szót sem.
Hagyom, hogy felvigyen a szobámba, levetkőztessen és szárazra dörgöljön, majd betakargasson.

Ismét rémálmok gyötörnek. Mira sikítása a fülembe kúszik, szinte hallom, ahogy a körmei a koporsó fájába mélyednek. Segíteni akarok neki, de nem tudok. Annyira élethű az egész. Látom, ahogy berágják magukat a férgek a koporsóba és őt kezdik el zabálni, miközben ott fekszik hófehéren és sikít. Az arca annyira rémült, fáj neki és nem tehetek semmit.
- Lia, Lia - rázogat valaki. - Ébredj - suttogja valaki a fülembe, mire sikítva ülök fel. Kapkodom a levegőt, az arcomon gyors egymásutánban peregnek le a könnyek, az egész testem úszik a verejtékben.
- Hé csak álom volt - suttogja a mellettem ülő kissé kómás és kócos férfi, majd a karjába húz és ringatni kezd akár egy gyereket.
- Láttam Mirát - szipogom.
- Csak álmodtál gyönyörűm. Nincs semmi baj - csitítgat Max, miközben szorosan ölel magához és puszikkal szórja tele a hajam. - Nincs semmi baj, vigyázok rád.
- Fájt neki, nagyon fájt - magyarázom összefüggéstelenül.
- Kicsikém, nem fáj neki semmi már. Ő jobb világban van, hidd el nekem. Ez pedig csak egy rossz álom volt - néz mélyen a szemembe. - Érted Lia? Csak álmodtál - simogatja az arcom, mire egy pár pillanatig csak hatalmasakat pislogva nézek rá, aztán eljut a tudatomig, hogy Maxnek igaza van.
- Oké - bólintok, mire Max nagyot sóhajtva az ágytámlának dönti a hátát és a karjába húz.
Hosszú percekig ülünk néma csendben, mindvégig a vállam cirógatja, én pedig szépen lassan megnyugszom. Az agyam folyamatosan jár, ismét elgondolkodom azon, hogy mi bennem a hiba. De nem jutok semmire. Muszáj Max véleményét megtudnom.
- Ronda vagyok? - nézek rá, mire kikerekedett szemekkel pislog rám aztán kirobban belőle a nevetés. Nem értem mi ilyen mulatságos.
- Hülye vagy - kacag tovább.
- Max - bököm oldalba. - Komolyan kérdeztem - nézek rá. Nem tudom mit láthat az arcomon, de abbahagyja a nevetést.
- Gyönyörű vagy, hidd el nekem. És mielőtt jönnél azzal, hogy örökbe fogadtak-e közlöm, hogy nem. Megszívtad, mert Matt tényleg a vér szerinti apád. Lehet jobban jártál volna, ha anyád megcsalja és mondjuk a postás spermájától fogansz meg, de száz százalék, hogy Matt lánya vagy - mosolyog rám.
- Akkor mi a nem jó bennem? Miért nem vagyok elég senkinek? - nézek rá értetlenül. Azt hiszem, hogy ő okosabb, hisz tapasztaltabb és érettebb. Talán ő tud válaszolni.
- Ki mondta, hogy nem vagy elég jó? - néz rám összehúzott szemekkel.
- Apunak nem kellek és… - kezdek bele, de lepisszeg.
- Apád imád. Egy seggfej, de oda meg vissza van érted. Egyszerűen nem tudja kimutatni, ennyi a baj vele. De fogadok, hogy egy másik pasi miatt rúgtál be tegnap - mosolyog rám. - Tőle van a kabát? - bök a széken lévő dzseki felé.
- Nem - csóválom meg a fejem. - Egy pasastól kaptam este - mosolyodom el.
- Az a finn fajankó mondott neked valamit - néz rám mindent tudóan.
- Igen - bólintok, miközben elhúzom a szám. Kár lenne tagadni. Max átlát rajtam.
- Északi paraszt - morogja az orra alatt, mire felkuncogok. Északi paraszt… Végülis. Igaza van. Tényleg egy paraszt. - Öltözz - ugrik ki az ágyból, majd magára rángatja a bőrnadrágját.
- Hova megyünk? - nézek rá.
- Csak öltözz és ne kérdezz - kacsint rám, miközben az inge után nyúl.
- De hát… - kezdek tiltakozni.
- Nincs de hát - pirít rám mosolyogva, majd felhúz és a fürdőbe tuszkol.

Mikor teljes harci díszben kilépek frissen és fiatalosan, már ő is készen van. A gitártok a hátán lóg, amin nem csodálkozom, soha nem megy a kis kedvence nélkül sehová, mondván soha nem lehet tudni mikor csókolja homlokon a múzsa, amitől rátör az ihlet. Ismét meglepődök azon, mennyire dögös lehet valaki negyvenen túl is. Max tipikusan az a férfi akiért az összes nő oda van. A széles mellkasán a félig begombolt fekete kockás ing finoman megfeszül, a csuklóján karkötők tucatja csörög, a nyakában is lóg pár lánc, az orrában lévő karika nem teszi nevetségessé, mint a legtöbb férfit. A nadrág teljesen a testére simul, kétséget sem hagyva afelől, hogy egy igazi férfi viseli. A kedvencem mégis a szakadt, lyukas tornacipő, ami már akkor is megvolt mikor megszülettem, mégsem hajlandó megválni tőle. Annyira különleges pasas. Pamnek hatalmas szerencséje van, hogy Max a férje. Erről pedig beugrik megint valami.
- Hol vannak a fiúk? És Pamela? - nézek rá. Már esteledik és ha minden igaz az egész napot mellettem töltötte.
- Meglepi - kacsint rám, majd a homlokára tolja a napszemüvegét, ami a kócos, göndör, félhosszú, fekete haját hajpántként fogja hátra. Mire észbe kapok már össze is kulcsolja az ujjaink és az utcáig el se enged. Ott már vár ránk egy taxi, ami egyenesen az egyik sportcsarnok elé visz, ahol több ezer ember áll és vár arra, hogy beengedjék őket.
- Koncerteztek? - nézek rá értetlenül, miközben fizet.
- Öhm… Nem igazán - csóválja meg a fejét vigyorogva. - Azaz igen, csak nem odabent - kuncog fel, majd kiszáll és engem is kisegít. Körbejárjuk az utcát, majd a legnagyobb sor szélén leszedi a hátáról a gitártokot és a földre helyezi. Tátott szájjal bámulok rá. Az a tok több ezer dollárt ér, mivel egyedi készítésű, ő pedig csak simán a földre dobja, majd kiveszi belőle a kicsikéjét és felcsatolja a hevedert.
- Mit művelsz? - nézek rá teljesen összezavarodva.
- Nézz körbe - mosolyog rám, én pedig megteszem amit kér. A kutya sem bagózik ránk, nem értem mit akar itt.
- Látnom kéne valamit? - pislogok rá értetlenül, mire elneveti magát.
- Te tudod ki vagyok. A fúj, hogy ők is tudják - bök a tömegre. - De mivel nem a tv-ben vagyok, vagy nem hátul a backstageban ücsörgök egy korsó sörrel a kezemben, a kutya nem figyel rám. Több millióan gyakorolják a szólóim, ezer meg egy újságban szerepeltem, végigcsináltam egy rakás fellépést, van x lemezem és most rám se bagózik senki, pedig több hozzáértő szerint - rajzol a hozzáértő szónál macskakörmöket a levegőbe - a világ egyik legjobbja vagyok. De most, hogy itt álok az utcán nem fognak többnek nézni, mint egy ócska utcazenésznek egészen addig, míg le nem esik nekik, hogy láttak már valahol. De nem vagyok kevésbé tehetségtelen azért, mert nem bagóznak most rám, mert nem ismernek fel kapásból. Nem vagyok kevesebb vagy rosszabb. Ugyan az vagyok, mint aki a lemezborítókon néz rájuk, ugyan az, aki a színpadon áll. Csak egyszerű ember - mosolyog rám. - Nem bennem van a hiba, hanem bennük - nevet fel. - Na gyere ide - int közelebb, majd közli, hogy mi is az első szám. Nincs se erősítő, se mikrofon. Semmi. Csak ő és én. Kezdem kapisgálni mit akar ezzel az egésszel.
Nem bennem van a hiba. Niko a bolond, mert nem látja azt, ami a szeme előtt van. Ez a tény valahogy megnyugtat és ugyan nem vigasztal meg, de megtanít arra, hogy hiába minden, ha valaki vak akar maradni azzal hiába teszel bármit, úgy sem fogja kinyitni a szemét.
Max rágyújt egy cigire, majd a húrok közé csap. Én meg csak énekelgetek. A fenét se érdekli, hogy itt zenélgetünk, egyszerűen elsétálnak Max mellett az emberek, mintha ott se lenne. Máskor bezzeg a nevét skandálják, fotót akarnak vele csinálni, autogramot kérni, rajonganak érte és a bugyijukba olvadnak a látványától. De most nem, pusztán azért, mert ebben a pillanatban nem kell fizetniük azért, hogy hallgathassák a csodálatos játékát, csak azért, mert kiállt ide full egyedül, mindenféle extra nélkül. Fene nem ismer rá. Vagy ha mégis, akkor nem akarnak hinni a szemüknek. Nem akarják észrevenni, hogy a világ legjobb gitár virtuóza alig egy karnyújtásnyira van tőlük. Nevetséges és ironikus az egész. Képtelen egy helyzet.
Max most is teljes erőbedobással nyúzza a húrokat, de senkit nem érdekel. Röhej.
Negyvennégy évesen is úgy ugrál, mint mikor húsz volt, ugyan úgy tépi és szaggatja a hangszerét, ugyan olyan erőbedobással zenél, mint máskor. Olyan, mintha transzba esett volna, mintha megszűnt volna számára a külvilág, mintha azóta, hogy meg fogta a gitárt semmi másra nem lenne képes figyelni, csak a húrok hangjára. Én pedig felveszem a ritmust.
- Az ott nem Max a Promiseból? - suttogja egy lány aki a sorban áll.
- Hülye vagy. Mit keresne ő itt? - néz rá a másik.
- De, nézd már meg - böki oldalba. A barna hajú hitetlenkedő, dühösen néz felénk, majd eltátja a száját.
- Baszd meg. Ez tényleg ő - nyög fel.
Aztán olyan dolog történik amire abszolút nem számítok. Egy kamion gördül mellénk, a rak rész ajtaja pikk pakk felnyílik és három őrült nő pattan le. Most én döbbenek meg. Az anyám egy farmer sortban és egy sima fekete topban csípő riszálva indul el felénk. A piros magas sarkú csizmája a combja közepéig ér, a sminkje még az enyémnél is durvább. Maximum huszonnyolcnak néz ki ebben a szerelésben, hát még mikor mellé lép Carol néni és Pamela, hasonló cuccban egy rakás szórólappal a kezükben. Minden szempár rájuk szegeződik. Úgy néznek ki, mint három vérbeli luxus prosti, de van bennük valami különleges fenségesség. A tartásuk, a szemük csillogása. Ó, bárcsak én is így néznék ki majd negyven évesen. Aztán Tom és Joe is lehuppan a kamionról mögöttük pár rakodómunkás pakolni kezd. Semmit sem értek. Pamela Max mellé sétál, kiszedi a szájából a cigit, mélyen beleszív és miközben a férje tovább játszik megcsókolja. A pót apám csak bárgyún vigyorog mikor elengedik egymást, és egy újabb slukk után Pam visszadugja a szájába az égő rudacskát.
- Szevasz húsom - kacsint rám, majd Carol és anyu is leoszt egy puszit.
- Mi így csináltuk ezt régen - villannak meg anyu szemei, majd a szórólapot a kezében tartva beveti magát a tömegbe és kiabálni kezd a másik két gráciával együtt. A figyelem seperc alatt ránk terelődik. A kapuban álló lányok és fiúk, felénk fordulnak, hirtelen mindenkinek leesik, hogy Max nem koldus, hanem egy profi. A kamionból hangfalak kerülnek elő, erősítők, ez, az, amaz, majdnem minden, ami egy profi koncerthez kellhet. Tom dobfelszelését egy szempillantás alatt felállítják a raktérben a technikusok, Max bedugja az erősítőt, Joe is mellénk lép, anyuék is körénk állnak és indul a móka, pont abban a pillanatban mikor egy limuzin gördül el előttünk. Hirtelen fékcsikorgásra leszek figyelmes, a fekete luxusautó lefékez mellettünk, az ablaka lehúzódik és egy villogó zöld szemű pasas néz velem farkasszemet. Csak most tűnik fel az oszlopon lévő plakát. Hát ők koncerteznek ma este. Maxra nézek, aki csak vigyorog, a többiekkel együtt, belőlem pedig kirobban a nevetés. Az anyám, Pam és Carol is mellém lépked, majd egyszerre felemeljük a középső ujjunk. Ezzel pedig azt hiszem mindent elmondtam neki.
Futótűzként terjed a hír, hogy a Promise ex tagjai rögtönzött koncertet adnak a nyílt utcán, Matt Anders lányával kiegészülve. Több tv csatorna is a helyszínre vonul, kész káosz uralkodik el az utcán.
Egy biztonsági őr lép a limuzin mellé, majd vált pár szót Nikoval, de már senkit nem érdekel, hogy megérkezett az a zenekar akire vártak, mindenki ránk figyel.
- Gyertek fel a kamionra - üvölti túl Maxék menedzsere a tömeget, akik tombolnak a nyílt utcán. Max bólint, majd szépen mindenki felpattan a kocsira és újabb számba csapnak bele.
Az eső ismét szakadni kezd, nem London lenne…
- Tarts bakot - mosolygok az egyik technikusra, majd a segítségével felmászok a kamion tetejére. Niko lassan száll ki a kocsiból és egyenesen a szemembe néz, miközben az ajtónak támaszkodik és rágyújt egy cigire. A szemei most is világítanak, de nincs rám semmilyen hatással. Persze az arca és lénye most is gyönyörű, de egyszerűen megvilágosodom. Ő a vak. Ő nem látja, hogy mi lakozik bennem, mert ostoba és nem akarja látni. Csak állok a szakadó esőben és mélyen a szemébe nézek. A harag, a gyűlölet amit reggel éreztem, a csalódottság, egyszerűen semmivé foszlik bennem. Csak egy idegent látok a limuzin előtt. Egy férfit, aki ugyan csodálatosnak tűnik, de belül üres, és magányos. Aki azt se tudja eldönteni mit akar. Aki éhezik a szeretetre, de képtelen elfogadni, ha valaki közeledik hozzá. Ha pedig ő szeret azt nem bírja kimutatni, mert retteg attól, hogy sebezhetővé válik, pedig már így is millió seb díszeleg rajta.
Furcsa kettősség uralkodik rajta.
Gyerekes vagyok? Lehet. De ő sem különb nálam.
Megnyugszom, egyik pillanatról a másikra. A lelkemben dúló vihar, egyszerűen nem tombol tovább. A por ami felkavarodott, amitől nem láttam az utat, most leülepszik és hirtelen ismét tisztává válik minden. Vissza kell mennem Chicagoba, Petehez. Élni az életem, nélküle.

A hajából patakokban folyik a víz, miközben csak áll a tetőn és a szemembe néz. A ruhái a testére tapadnak, minden egyes porcikája kirajzolódik a vizes göncök alatt. Ámulatba ejtően gyönyörű. De ez csak a máz… Erre mindig muszáj emlékeztetnem magam.
Keresem a szemében az undort, az utálatot, de egyszerűen nem találok ott semmi mást csak szánalmat. Az ajkai hirtelen mosolyra görbülnek, várom, hogy mikor veszíti el a fejét és kezd el megint hisztérikusan nevetni, de nyugodt marad. Túl nyugodt. Alig láthatóan megcsóválja a fejét, majd leül a kamion tetejének szélére és lóbálni kezdi a lábát. Aztán beszél valamit az anyjával, aki csak mosolyog, a fiúk pedig új dalba kezdenek bele, amit a szirénák hangja zavar csak meg. A rendőrök körbeveszik a kamiont, mire egy körszakállas fazon beszélni kezd az egyikkel anélkül, hogy Liáék a rögtönzött kis koncertjüket félbehagynák. Igazából nem is érdekel az egész. Csak nézni akarom a lányt a platón.
A hangja hirtelen jut el tudatomig. Olyan, mintha egy angyal hangját hallanám. A szemei minden érzelmét elárulják. Villámcsapásként súlyt le rám a tény, miszerint tévedtem.
A cigaretta kiesik a kezemből, bele a legnagyobb tócsába, ő pedig csak mosolyog.
A kisugárzása fejbe kólint. Nyugalmat áraszt magából és szeretetet. Olyan mély szeretetet, amitől fájni kezd a szívem.
- Lehetetlen - suttogom magam elé meredve. Nem, nem tévedhettem ekkorát, ez egyszerűen képtelenség. Reggel olyan más volt. Reggel egy gyerek állt előttem, nem ez a nő. Nem hibázhattam ekkorát. Vagy csak pillanatnyi elmezavar volt nála. Egy kis női hiszti?
Jézusom.
Mit tettem? Mit?
A mellkasom fájni kezd, ahogy nézem miközben minden egyes apró kocka a helyére kerül.
Elüldöztem magamtól.
Az arcán látszik, hogy fáj neki minden szó, amit a fejéhez vágtam hajnalban, de nem omlott össze. Egyszerűen beletörődött abba, hogy nem kell nekem. Pedig ha tudná… Istenem ha tudná, hogy nagyobb szükségem van rá, mint a levegőre. Késő, mert elszúrtam.

Azt hittem nehezebb lesz elengedni őt. Meglepő módon viszont nem. Egyszerűen nem közös az utunk. Ő nem hozzám tartozik, hanem Leenahoz. Minden értelmet nyer. Csak egy állomás volt az életemben. Tanulnom kellett tőle. Bele kellett kicsit szeretnem. Fájdalmat kellett okoznia, nekem pedig meg kellett tanulnom felállni azután, hogy egy hatalmas pofont kevert le számomra. Olyan pofont, amitől egy pillanat erejéig megtántorodtam és a padlóra kerültem. De ezt is túléltem, az élet megy tovább. Persze nélküle, de megy, megy és nem áll meg egy percre sem.
Reggel még azt hittem össze fog omlani a világ, eljön az apokalipszis, végem lesz. Nekem és mindenkinek, csak, mert nem kellek neki. És lám, lám mégis forog tovább a Föld. Nem szűnt meg dobogni a szívem. Visszautasított. Na és?
Tele kéne sírnom a kispárnám? Szereznem kéne egy kardot és bele kéne dőlnöm?
Ó, nem.
Egyszerűen csak mosolyogni tudok az egészen. Nekem vannak barátaim, emberek, akik szeretnek, akik támogatnak, akik várnak rám.
Neki nincs semmije. Csak egy ribanc. A média ribanca, Leena ribanca, a menedzsere ribanca. Kereskedik vele mindenki. Eladja magát, az érzései, a gondolatait, a testét, a csinos kis pofiját. Persze jó pénzért, de mit is kap cserébe? Hírnevet? És mire megy vele? Kitörölheti vele a seggét.
Ő veszített többet. Nem kellettem neki? Hát rendben. Nem kellett neki egy olyan ember, aki szerette volna, aki támogatta volna, aki nem a vérét akarta volna… Ez az ő baja.
Én képes vagyok nevetni, de ő? Ő sírni fog. Tőlem várja a könnyeket, azt lesi mikor törik el a mécses, mikor borulok ki, mikor hullok szét, de eszembe sincs sírni és kiabálni.
Az arcán annyi érzelem tükröződik. A csodálatos alabástrom profil, a villogó zöld szemek, mindent elárulnak nekem.
Nincs dráma, hisz nem történt semmi. Azt hittem ha újra látom, úgy fognak záporozni a könnyeim, mint most az esőcseppek. De nem.
- Kisasszony szálljon le onnan most azonnal - rivall rám egy egyenruhás, mire rákapom a tekintetem.
- He? - nézek rá, értelmesen. Gőzöm nincs baja van. Miért baj, hogy itt ücsörgök?
- Szálljon le onnan - néz rám dühösen.
- Oké - bólintok mosolyogva, majd Max alám lép és levesz a tetőről.
Most tűnik csak fel, hogy anyuékat pár rendőr betessékeli egy autóba ők meg csak kacagnak, mint az őrültek.
- Jöjjön le onnan - morog az egyik zsaru, mire Max óvatosan elteszi a gitárját és rágyújt egy cigire, majd a tarkóján összekulcsolja az ujjait és leugrik a platóról. Szépen sorban letartóztatják a kis bagázsunk minden tagját, én meg csak pislogok. Már zenélni is törvénytelen? Remek.
- Őt hagyják - hallok meg egy rekedt hangot, miközben engem is lesegítenek a kamionról.
- Uram kérem - nyújtom előre a kezem mosolyogva és szempilla rebegtetve, mire a rendőr csak néz rám. Szerintem még soha senki nem kérte ilyen szépen, hogy vigyék be az őrsre, bilinccsel a csuklóján.
- Lia - sziszegi Niko.
- Mi van? - pislogok rá.
- Ne csináld ezt - sóhajt fel.
- Biztos úr. Miattam van ez az egész kalamajka, lenne oly kedves odaadni azt a csudiszép karperecet? - nézek a mellettünk álló bamba fazonra.
- Maga az Anders lány - világosodik meg az egyenruhás, majd dühösen villannak meg a szemei. - Elkényeztetett kis bestia. Azt hiszi, mert az apja híres mindent megtehet. Majd adok én magának rendbontást, meg utcán koncertezést, engedély nélkül. Mondjuk min csodálkozom, az a semmirekellő zenész apja se volt jobb mikor itt járt. Törünk, zúzunk, megfektetjük a lányokat… Nem esett messze az alma a fájától - dohogja miközben hátra rántja mindkét kezem aztán a hideg fém kattan a csuklómon. Kirobban belőlem a nevetés. Ó, ha tudná, mennyire nem hasonlítok az apámra.
- Viszlát Niko - vigyorgok hátra a vállam felett.
- Álljon meg - lép mellénk a zöldszemű, mire a zsaru lefékez. - Csak egy percet kérek - néz mélyen a rendfenntartó erő szemébe, majd pár zöld hasút csúsztat a kezébe.
- Egy perc - bólogat a fószer, majd két lépéssel arrább megy.
- Miért nem hagyod, hogy segítsek? - ragadja meg Niko a vállam és a tekintetét mélyen az enyémbe fúrja.
- Nem kell a segítséged és megköszönném ha elengednél - mosolygok rá bájosan.
- Lia, kérlek. Nem akarhatsz egy cellában éjszakázni. Ledumálom, hogy elengedjenek, bejössz velünk, megszárítkozol aztán hazaviszlek - simít végig az arcomon.
- Inkább a börtönt választom. Azért köszi - vigyorgok rá. - Mehetünk - kiáltok hátra a pasasnak, mire azonnal elvezet.
Niko csak áll a szakadó esőben, egy asszisztens lép mellé esernyőt tartva felé, hogy ne ázzon el teljesen. Én pillanatokon belül a rendőrautóban kötök ki. Nem bírom levenni róla a szemem, de a vigyorom se tudom levakarni. Látom a döbbentet az arcán. Az autó elindul én pedig tudom, hogy most láttam őt utoljára.
Lassan halad a kocsi, a nép teljesen meg van zavarodva, a rendőrök próbálnak rendet tenni, de káosz uralkodik mindenfele.
- Jó kis buli volt - kuncog fel Max mellettem, mire elnevetem magam.
- Az volt. De ha mindenkit lecsuktak ki szól az ügyvédnek? - nézek rá.
- Már szóltunk az apádnak - kacsint rám, mire kikerekednek a szemeim.
- Itt van?
- Ühüm - bólint. - Mire minket bevisznek, szerintem már le is tette értünk az óvadékot - kuncog fel.

- Hogy lehetsz ennyire felelőtlen? Basszus Suz már nem vagy húsz éves. És még a gyereket is belekevered - hallom már a kapuból apu üvöltését.
- Jaj csak mókáztunk egyet - sóhajt fel anyu, mire mosoly kúszik az arcomra.
- Mi lenne ha nem úgy mókáznátok, hogy a sittre kelljen jönnöm értetek? - üvölt apu magából kikelve.
- Ne dramatizáld túl Matt - kacag fel anyu.
- Nem változol - sóhajt fel apu, pont mikor belépünk.
- Helló haver - kacag fel Max, mire felénk kapja fejét.
- Basszus - nyög fel. - Hozzanak azonnal a lányomnak egy takarót. Ha baja lesz beperelem az egész kócerájt - kap el apu feldúltan egy egyenruhást.
- Nincs semmi bajom - mosolyodom el, mikor melléjük érünk.
Apu azonnal leveszi a kabátját és rám teríti, majd a karjába zár és egy puszit nyom a homlokomra.
- Mi a fenét műveltetek már megint a bolond anyáddal? - sóhajt fel.
- Csak koncerteztünk - vonom meg a vállam hanyagul. Jó érzés, hogy átölel. Most érzem, hogy fontos vagyok neki. A karjai biztonságot nyújtanak, az illata ismerős még most is pedig ezer éve nem ölelt át. Az egész testem remegni kezd, mire apu a hátam kezdi dörzsölgetni.
- Teljesen átfagytál bogaram. Miért az esőben kell parádéznotok? Nem vagytok normálisak - sziszegi, de a hangja inkább aggódó, mint dühös.
- Mit keresel itt? - nézek fel rá, mire elmosolyodik.
- Suzy hívott, de tegnap este nem tudtam elmenni a koncertre, a lemezcéggel volt egy kis baj. Nem tudtam, hogy te is itt vagy - simít végig a vizes hajamon. - Mindjárt leteszem értetek az óvadékot, aztán hazamegyünk - nyom egy újabb puszit a homlokomra.
Persze nem megy olyan simán minden, mint ahogy azt gondoltuk. Szerencsére a hírnév most segített rajtunk és nem kellett hetvenkét órán át a rendőrőrs vendégszeretetét élveznünk. Mindannyiunkat kihallgattak, felvették a jegyzőkönyvet, kaptunk egy ejnye bejnyét, egy zsíros csekket, amin az óvadék összege volt és hát nagyon úgy tűnt, hogy lesz még egy kisebb pénzbírság is a rendbontásból, de így is viszonylag olcsón megúsztuk a dolgot.
- Gyertek - ölel át minket apu mosolyogva, mikor végre elengednek minket. Anyu az egyik oldalán, míg én a másikon haladunk egész a nyílt utcáig, ahol a szokásos limuzin vár már ránk.
A londoni lakásán kötünk ki, ahol egy gyors zuhany után az ágyba terel minket, egy ígérettel miszerint reggel még beszélgetünk…

Bajba több okból is keveredhet az ember. Van, hogy nem is tud róla, hogy rosszat tesz, aztán csak jön a derült égből a villámcsapás. Lesünk, mint hal a szatyorban.
De legtöbbször, mindig tudatosan teszünk rosszat. Vannak lelkiismeretes gonosztevők, akik egész életükben bánják, hogy elloptak egy csokit a boltból, még akkor is ha utána visszavitték. Vannak bolond bűnözők, akik nem veszik komolyan az egészet, nem érzik a tettük súlyát és csak nevetnek a kihágásokon. Vannak viszont kegyetlenek is, akik csak a bűnért bűnöznek. Attól boldogok, hogy rosszat tesznek és a következmények, abszolút nem számítanak.

26. Összetört

18+

„A szerelem mindenkit meghülyít. Olyan, mint a háború, az éhínség, vagy az olajszennyezés, egy idő után már nem emlékszünk, mi tett minket boldogtalanná a történelemben. Második alkalommal talán még nehezebb szembesülni a ténnyel, hogy nem szeretnek viszont, akkor már tudod, mit éreztél az első csalódáskor. Amikor először vagy szerelmes, az valami hihetetlen érzés. Másodszorra viszont, miután már összetörték a szíved, óvatosabbá válsz. Egy kicsit érzékenyebb leszel attól, hogy eldobják az érzéseidet, de mégis beleesel a csapdába újra és újra és újra…”

Amikor összezáródott pont az orra előtt az ajtó, úgy éreztem megfulladok. Csak egy karnyújtásnyira volt tőlem és nem érinthettem meg, mert elrohantam. A szemébe nézve valami ismét megváltozott bennem. Addig a pillanatig menekülni akartam és távol lenni tőle, de amint sikerült elérni a célom az összes sejtem fellázadt ellenem és visítva követelték, hogy menjek vissza hozzá.
Azok a szemek, édes jó Istenem, annyi mindent ragyogtak felém és én azt akartam, hogy kimondja. Hallani akartam mindent, amit az a két csodálatos méregzöld szempár megsúgott nekem. De szerettem volna ha ki is mondja, ha hallhatom a hangját. Tudtam, hogy csak egyetlen esélyem van, ha elszalasztom nincs tovább. Az agyamban rövid zárlat keletkezett, az érzelmeim fojtogattak, automatikusan szálltam le a következő megállónál, hogy visszafordulhassak. Abba se lehettem biztos, hogy ott lesz-e még a megállóban, mikor visszaérek, abba pedig végképp nem, hogy ki akarja-e mondani azt, amit hallani akar a szívem.
De ott volt. Ott térdelt a földön és hisztérikusan kacagott, akár egy őrült. Remegő térdekkel indultam meg felé, de az arcomra mosoly kúszott, ami ott is maradt egészen addig, amíg hozzá nem értem. Akkor villámok százezrei csaptak le rám, a szívem pedig ki akart törni a bordáim közül, hogy Niko tenyerébe ugorhasson. Hisz hiába minden, ő volt e kicsinyke szerv tulajdonosa. Már rég miatta dobogott, még ha ezt nem is akartam beismerni magamnak. Aztán mikor felnézett és a tekintetünk összekapcsolódott végleg elvesztem. Ha akartam volna, akkor se tudok megszólalni.
Most pedig itt vagyok, a karjai szorosan ölelnek körbe, az illata eltelíti a tüdőm, erőtlenül simulok hozzá és azt hiszem boldog vagyok. Kit érdekel a minket bámuló tömeg? Az a lényeg, hogy itt van, hogy szinte magába olvaszt, hogy érzem a szíve dobbanásait, hogy lubickolhatok a kisugárzásában, hogy a bőre semmihez sem fogható illata rám is átragad picit.
- Miért rohantál el? - tol el magától és olyan mélyen fúrja a tekintetét az enyémbe, hogy beleremeg a gyomrom. Én meg csak tátogok, mint valami partra vetett hal, miközben úgy néz rám, mintha meg akarna ölni. - Válaszolnál? - csattan fel picit, mire magamhoz térek. Valami sosem változik…
- Mert kergettél - vágom rá dühösen. Niko szemei kikerekednek, majd egy fél percig hitetlenkedve pislog rám. - Ne nevess - ütöm meg a hasát, mire abbahagyja a röhögést és újra magához ránt.
- Ne csináld ezt még egyszer - mosolyog rám, aztán az arcom a két puha meleg tenyere közé fogja és az ajkait finoman az enyémeknek nyomja. Megremeg az egész testem, attól ahogy gyengéden kóstolgat, nem kapkod most sem. Eszembe jut az első csókunk, ami kísértetiesen hasonlít a mostanihoz. A karjaim a nyaka köré fonom, mire még szorosabban ölel magához, szinte összeroppant, de cseppet sem érdekel. A nyelve lassan csúszik át a számba, az íze újabb lavinát el bennem. Forr a vérem, többet akarok belőle. Az ujjaim maguktól cirógatják a tarkóját, a testem teljesen az övéhez préselem, egy papír fecnit se tudnának közénk tuszkolni. Szinte már el is felejtettem milyen a csókja íze, pedig álmomban mindig éreztem, de mégsem volt ugyan ilyen. Ilyen tökéletes és finom. Lassan enged el, mikor már az összes levegő kiszorul mindkettőnk tüdejéből és mosolyogva néz a szemembe.
- Kulta - suttogja, én viszont nem bírok megszólalni csak követem a példáját és vigyorgok, mint valami futóbolond. Hosszú percekig állunk ott összeölelkezve, majd egyik pillanatról a másikra a karjába kap, mire felsikítok.
- Mit művelsz? - nézek rá mosolyogva, miközben a nyakába kapaszkodom.
- Semmit - nyom egy puszit a számra, majd fellép a mozgólépcsőre.
- Tudok járni - nevetek fel, mikor az aluljáró lépcsőjén lassan felcipel.
- Nem engedlek el, még a végén megint elszaladsz - kuncog fel és az első taxiig nem tesz le.
Amint beszállunk az autóba az ölébe húz, az egész utat végig csókolózzuk. Nem bírok betelni vele. Most sem érdekel merre tartunk, csak az a lényeg, hogy itt van. Velem. A boldogsághullámok nem eresztenek, csak vigyorgok és nem akarom elhinni, hogy mégis találkoztunk, hogy újra magamhoz ölelhetem, hogy érezhetem a dohánnyal kevert parfümillatot és a szíve dobbanásait. A sofőr torokköszörülésére elengedjük egymást, Niko fizet, majd a hátára kap és becipel a hotelbe. A recepciós elképedve nézi, hogy úgy csimpaszkodok belé akár egy kis majom az anyjába, miközben vigyorgunk akár a tejbe tök. A kulcsot fél percen belül megkapjuk, majd máris liftben vagyunk, ahol lassan a talpamra állít és szenvedélyes csókban részesít. Az ujjaim azonnal az inge gombjait kezdik kioldozni, majd mikor szétnyílik az anyag, finoman végigsimítok a mellkasán. Tudom, hogy miért jöttünk ide és egy csepp kifogásom sincs ellene. Az ő tenyere is a fenekemre vándorol, majd közelebb húz magához, az ágyéka az enyémnek nyomódik, érzem mennyire kíván, önkéntelenül is belemosolygok a csókunkba.
A szobába érve a táskám a földön koppan, egymást csókolva araszolunk el a hálóig, út közben megszabadulva a felsőinktől, mire a küszöbhöz érünk, már az övcsatját is kibontom és épp a cipzárral vívok ádáz küzdelmet.
- Akarlak - nyögi a számba, mikor az ágy szélébe ütközünk. Kacér mosollyal az arcomon lököm a párnák közé, majd egy fél percet se habozva azonnal fölé kúszok és lerángatom róla az összes rajta maradt feleslegessé vált anyagot, hogy a meztelen bőrét simogathassam. Ő is lehúzza rólam a bőrnadrágot a pillanat törtrésze alatt, így már semmi se áll az utunkba. Kiéhezve csókolom végig minden egyes porcikáját, a vér őrült iramban száguldozik az ereimben, az ölem beteljesülésért lüktet, de ki akarok élvezni minden egyes vele töltött pillanatot. A szenvedély eluralkodik rajtunk, a külvilág megszűnik, csak mi vagyunk az egész univerzumba, más pedig nem is számít. A keze végigvándorol az egész testemen, hol birtoklóan markol belém, hol csak gyengéden cirógat, ezzel pedig pattanásig feszíti a húrt benne, de nem maradok adósa. Az egész testét végigcsókolom, mindenütt ízlelni akarom, érezni, ahogy meg-megremeg, ahogy izmai görcsbe rándulnak, hallani szeretném ahogy felnyög, ahogy felmordul. Akarom őt, mindennél jobban. A köldökébe nyalok, mire a hajamba markol, fel akar rántani, de gyorsabb vagyok nála és az ágaskodó férfiasságára kulcsolom az ujjaim, majd teljes egészében eltüntetem a számban, mire kipattannak a szemei és a levegő a tüdejében reked. Zihálva élvezi ahogy kényeztetem, a pillantásunk összeforr, az arca eltorzul a gyönyörtől, nincs csodálatosabb dolog nála a Földön ebben a pillanatban.
- Ne - nyög fel hirtelen és újból megpróbálja megakadályozni, hogy tovább játsszak a lüktető férfiasságán a nyelvemmel és az ujjaimmal, de én tudom mit akarok. Látni akarom, hogy elélvez, így nem hagyom magam és addig izgatom, míg már nem bírja tovább visszatartani az élvezetét. Átadja magát a gyönyörnek, vergődik a puha matracon miközben az egész teste megrándul én pedig úgy mosolygok, mint egy elégedett kiscica, aki az előbb lefetyelte ki a tejesköcsög tartalmát. A hasát és a medencecsontját simogatom, miközben még egyszer végigsimítok a nyelvemmel a férfiasságán, aztán lassan fölé kúszok. Csukott szemmel piheg, de mikor a nyelvem hegyét végighúzom az ajkain, hirtelen a hátamra gördít és egy sejtelmes mosolyt villant felém, majd megcsókol. Az élvezetének íze keveredik a csókjáéval én pedig úgy érzem, hogy már ennyitől is a mennyországba kerülök, de persze, hogy tartogat még jó pár dolgot a tarsolyában. A számról áttér a fülcimpámra, majd belenyal a fülkagylómba, amitől összerándul a gyomrom, aztán szépen lassan a nyakam csókolgatja, majd a kulcscsontom szívogatása következik, végül pedig a melleim veszi kezelésbe. A mellbimbóim kőkeményen és ágaskodva várják, hogy hozzájuk érjen, de csak egyszer húzza végig a nyelve hegyét rajtuk, nedves csíkot hagyva maga mögött, aztán pedig finoman rájuk fújja a tüdejében lévő levegőt, mire az egész testem megremeg, felnyögök, a karom pedig lúdbőrözni kezd. Elégedetten vigyorog rám, mikor lihegve a tarkójára csúsztattam a tenyerem, hogy közelebb húzhassam magamhoz, de most ő nem hagyja magát. Többször megismétli az előbbi műveletet, egészen addig míg nyöszörögni nem kezdek. A hátam ívbe feszül, ő pedig megkegyelmez nekem, azaz ezt hiszem naivan. Az ajkait az egyik puha halomra tapasztja, míg a másikat az ujjaival izgatja, én pedig csak vergődöm a karjai közt. Hát még mikor finoman terpeszbe feszíti a combjaim és a térdemtől egészen a nőiességemig végigfuttatja a nyelvét a puha bőrön.
- Niko - sikítok fel, mikor egy puszit nyom a hasam aljára és a combhajlatom kezdi csókolgatni. Egyetlen pillanatra néz fel, a szemei gonoszul villognak, én pedig szinte eszméletem vesztem, mikor egyetlen gyors mozdulattal végigfuttatja a nyelve hegyét a vágyaim középpontján, majd hol az ujjaival, hol pedig a szájával ingerel tovább. Tehetetlenül markolom magam mellett a lepedőt, tudom, hogy hiába könyörögnék, nem fog megállni addig míg engem is el nem ér a gyönyör, amire persze nem kell sokáig várni. Amint a melleimre simítja a tenyerét, megfeszülök és átlépem a mennyország kapuját.
Szorosan lehunyom a szemeim és úgy pihegek, próbálok visszatérni a földre, de nem olyan könnyű ám az, főleg ha egy ilyen pasi repített odáig. Érzem, ahogy feljebb kúszik, majd finom csókot hint az ajkaimra.
- Hiányoztál kulta - búgja a fülembe, miközben rám nehezedik és lágy puszit nyom a halántékomra. Lassan nyitom ki a szemem és a tekintetét keresem. A szemei boldogan csillognak, az ujjai a derekam cirógatják, majd lejjebb vándorolnak és újból izgatni kezd. Lustán cirógatom a hátát, ismét körberajzolom a testén lévő tetoválásokat, miközben folyamatosan egymás szemébe nézünk és csak mosolygunk. A lélegzetvételeink lassan felgyorsulnak, a kéjsóvár énünk újból a felszínre tör, a lábaim a csípője köré kulcsolom, teljesen feltárva ezzel magam, ő pedig nem habozik tovább és tövig belém nyomul, amitől csillagokat látok. Hosszú percekig nem mozdul, csak liheg, az arcát a nyakhajlatomba fúrja, miközben úgy ölelem magamhoz, mintha az életem múlna rajta. Talán így is van… Élvezzük, hogy egyek vagyunk, érzem ahogy lüktet bennem, ahogy kitölt és feszít, a bőre illata elbódít, a testéből áradó hő felmelegíti a jégpáncélt a szívem körül, a szíve szapora dobbanásai, amit a mellkasomon érzek mosolygásra késztet, de a vágyam sürget, így a rejtett izmaimat összehúzom ezzel mozgásra késztetve. Eltűnik hirtelen az összes kontroll, csak az állatias ösztönök maradnak meg, amik gyors tempóra sarkalnak minket. Hajszoljuk egymást a beteljesülés felé, félúton a hátára gördítem anélkül, hogy kicsúszna belőlem és eszeveszett iramban kezdek mozogni. A szoba csendjét csak a nyögéseink zavarják meg, az izzadságcseppek finoman csorognak végig a gerincem vonalán, az egész testem úszik a verejtékben, Niko tenyere csúszkál a melleimen, majd hirtelen felül, a fenekem alá nyúl és úgy mozgat tovább, miközben a nyakam csókolgatja, én pedig a körmeim a hátába mélyesztem, aztán már csak arra leszek figyelmes, hogy ismét szárnyakat kapok és repülök fel egészen a felhőkig, ugyan abban a pillanatban, amikor ő is megremeg és átadja magát a kielégülésnek. Erőtlenül dőlünk el, ő a párnák közé, én pedig rá. A puha izzadságtól nedves és sós bőrét puszilgatom, miközben az ujjai a hajamba vándorolnak. Nem elég ennyi belőle. Sosem elég.
Az egész éjszakát végigszeretkezzük, csak fél órákra bóbiskolunk el egymás karjaiban, majd valamelyikünk szeme mindig kipattan és addig-addig puszilgatjuk és cirógatjuk a másikat míg meg fel nem ébred az alvó fél, hogy azután egy újabb gyönyörteli együttlét vehesse kezdetét.
Hajnali fél ötkor kipattan a szemem, Niko halkan szuszog mellettem, odakint még sötét van. Minden tagom zsibbad, a mellettem fekvő férfi teljesen rám tekeredett az éjszaka folyamán. Vigyázva kászálódok ki mellőle, mert hihetetlenül szomjas vagyok, de nem akarom felébreszteni. A térdeim majdnem felmondják a szolgálatot mikor felállok, remeg az egész testem, minden erőmet leszívta az ágytorna.
A mini bárban csak egy üveg whiskyt találok, lusta vagyok elmenni a fürdőig és amúgy is vissza akarok menni mellé, hogy nézhessem ahogy alszik, így kikapom az üveget, egy poharat és a táskámat magamhoz véve visszacsoszogok a hálóba. A sarokban lévő fotelbe kuporodom, majd töltök magamnak egy pohár italt és kutatni kezdek a táskámban a cigi, után, de a marihuánás zacskóra hamarabb rábukkanok. - Végülis… Miért ne? - sóhajtok fel, majd elkezdem betekerni a vicces cigit. Hosszú percekig nézem, ahogy Niko a párnát magához ölelve békésen szuszog, az arcomra levakarhatatlan mosoly költözik, aztán rágyújtok és lehúzom a pohárka tartalmát. Az ablakon kibámulva nézem a sűrű sötét felhőket, amikből perceken belül szakadni kezd az eső. A nagyapám mindig azt mondta, hogy a vihar rossz ómen, de sose hittem neki. Engem megbabonázott, most is vigyorogva figyelem, ahogy villámlik. Nem félek a mennydörgéstől, inkább csodálattal tölt el. A kedvem egyre jobb lesz a harmadik pohár whisky után és gondolom a fű is dolgozni kezd bennem.
- Mit csinálsz? - hallok meg egy rekedt, álmos és kissé dühös hangot, mire összerezzenek, ugyanis ebben pillanatban hatalmasat dörög az ég. A szoba sötétjében kígyózik a füst, de még így is látom, hogy a zöld szemek haragosan villognak felém.
- Szomjas voltam - suttogom.
- És miért whiskyt iszol ha szomjas vagy? - kérdezi számon kérően, mire elpattan a cérna.
- Mert ez van a mini bárban. Amúgy sincs hozzá semmi közöd - vágom hozzá durcásan.
- Ó és fogadok, hogy csak füves cigi van nálad, azért nem rendeset szívsz - csattan fel ingerülten, mire kikerekednek a szemeim és a vörös köd elönti az agyam.
- Ha tudni akarod igen, csak füves cigi van nálam, de ha nem hiszed kutasd át a táskámat - vágom hozzá az asztalon pihenő retikült, mire tátott szájjal bámul rám, én viszont képtelen vagyok a szemébe nézni, így egy újabb pohár tartalmát tüntetem el és ismét a sötét felhőket kezdem bámulni.
- Hol van Leena? - szólalok meg hirtelen. Ez a kérdés motoszkál bennem, azóta, hogy felhozott ide. Tudom, hogy nem aludt vissza, hallom a lélegzetvételeit azt, ahogy kihúzza fiókot, majd az öngyújtó halk kattanását.
- Kínában. Dolgozik - adja meg a rövid és tömör választ, majd mély levegőt vesz és kifújja füstöt.
- Miért jöttél utánam? - kíváncsiskodom, de még mindig nem nézek rá.
- Beszélni akartam veled - susogja, de a hangja keménynek hangzik a szoba csendjében.
- Elhagyod? - nyúlok az ismét teli töltött pohár után és belekortyolok.
- Miért tenném? - kérdezi, mire teljesen lefagyok, a kezem megáll a mozdulatban. A szívem ezzel az egy kérdéssel darabokra töri. Miért tenné?
Elkínzott mosolyra húzom az ajkaim, mélyen magamba szívom az utolsó slukkot is, majd elnyomom a csikket az asztalon lévő hamutálba, felállok összeszedem a ruháim és a fürdőbe vonulok.
A világ legnagyobb marhájának érzem magam. Mit is képzeltem? Jézusom! A fejem szívem szerint a zuhanykabin falába verném. Hogy lehettem ennyire ostoba? Tudhattam volna, hogy csak egy dugásra kellek neki. Miért voltam ennyire naiv? Miért gondoltam azt, hogy elhagyja a menyasszonyát és megkér, hogy maradjak vele? Hülye, hülye, hülye Lia. Nem vagyok képes sírni, bármennyire is fáj, hogy tízmilliónál is több darabra törte egyetlen kérdésével a szívem. Inkább felkacagok, a saját ostobaságomon. A meleg víz erőteljesen zubog rám, az arcom vízsugár felé tartom és hagyom, hogy lemossa a kicsorduló könnyeim. Ordítani tudnék, annyira fáj, de nem teszem. Mocskosnak érzem magam, így gyors mozdulatokkal lecsutakolom magamról az érintéseit, az illatát, azt akarom, hogy ennek az éjszakának még az emlékét is nyelje el a lefolyó. A bőröm vörösre dörzsölöm, de még mindig érzem magamon a nyálát, a számban a csókja ízét, a nőiességemen pedig az élvezete ragacsos nedvét. Hányingerem van. Hogy feküdhettem le vele megint? Jézusom! Átvert. Újra. És én bevettem. Persze nem ígért semmit, de… Basszus nincs de. Álomvilágba ringattam magam. Én voltam a hülye. Ő nem mondott semmit. Nem ígért semmit.
Mély levegőt véve zárom el a csapot, majd szárazra törlöm magam és felöltözöm. A hálóba visszalépve, rá se nézve, megfogom a whiskysüveg nyakát és nagy kortyokban tüntetem el az erős italt anélkül, hogy megborzonganék tőle. Érzem, hogy figyel, de elzárkózom előle, csak el akarok menni most már. Távol akarok lenni tőle. Minél messzebb annál jobb.
- Mi a fene van veled? - kapja el hirtelen a csuklóm és villámokat szóró szemekkel néz rám.
- Mi lenne? - sziszegem a képébe. Nevetséges. Még, hogy nem tudja. Épp az előbb zúzta porrá a szívem, amit a kezébe adtam. Mégis mit gondolt? Hogy örömtáncot lejtek, mert másodjára vágta hozzám, hogy nem kellek neki?
- Az Istenit Lia! - csattan fel és a kelleténél jobban megszorítja a csuklóm, mire felszisszenek, ő pedig rögtön elenged. - Úgy vedeled azt a kibaszott whiskyt, mintha víz lenne. Meg se borzongsz tőle. Hajnali hat van és be vagy állva rendesen. Hol van az a lány, akivel Helsinkiben találkoztam? - néz mélyen a szemembe, mintha onnan ki tudná olvasni a válaszokat.
- Meghalt - vágom rá gondolkodás nélkül és így is gondolom. Niko szemei kikerekednek, döbbenten pislog rám pár pillanatig, majd végül megszólal.
- Én… A francba is - túr a hajába és hátat fordít nekem, majd keserűen felnevet. - Én akartalak - fordul ismét szembe velem és a szemembe néz. Most rajtam a sor, hogy megdöbbenjek. Akart? Mégis mi a fenét jelentsen ez?
- Akartál? - nézek rá értetlenül.
- Igen - bólint. - Akartalak Lia. Azt a lányt akartam, aki Helsinkiben voltál. De most nem látlak. Megváltoztál. Drog, pia… Rehab?
- Rehabon a nővérem miatt voltam - szólok közbe.
- És mégis miért csukatott be? - néz mélyen a szemembe.
- Meg akartam ölni egy embert – nyögöm ki, mire azt hiszem sokkot kap.
- Mit akartál csinálni? - kérdezi halkan.
- Meg akartam ölni Jacket, mert megölte a barátnőm, de nem sikerült, Jen pedig a karomba szúrt egy tűt és mire felébredtem azon a helyen voltam - darálom le a lényeget idegesen.
- Te embert akartál ölni? - néz rám elképedve, mire aprót bólintok.
- Meg kellett volna halnia. Megérdemelte az a féreg - szólalok meg ismét.
- Hát ez remek - nevet fel idegesen.
- Nem ez a lényeg - vágom rá dühösen.
- De igen, ez a lényeg. Én akartalak téged. Jézusom - kacag fel hisztérikusan.
- És most miért nem akarsz? - kiabálok rá. Nem értem mit akar. Nem értem mit akar kihozni ebből az egész beszélgetésből.
- Te nem vagy az a lány, akinek hittelek. Nálad még Leena is jobb - suttogja a szemembe nézve, mire meghűl a vér az ereimben.
- Nem vagyok neked elég jó - vonom le a konklúziót. Visítani tudnék. Hogy mondhatja, hogy nálam a menyasszonya is jobb, aki fűvel fával csalja, aki szintén él a drog adta kábulat lehetőségével és még sorolhatnám, hogy mit el nem követ ellene. Mitől lenne ő, pont ő jobb nálam? Aztán Niko beszélni kezd és mindenre magyarázatot kapok.
- Nem Lia, nem vagy elég jó. Még csak egy kislány vagy. Egy hisztis kiscsaj, aki képes lenne embert ölni, mert a barátnője több kábszert vett be a kelleténél és keres egy bűnbakot, akin leverheti a dolgot, mert egyedül képtelen megküzdeni a gyásszal és a fájdalommal. Ez az oviban volt nálunk utoljára menő. Elcsábította a kis srác a barátom egy csokival ezért én elveszem a kiskutyáját, hogy fájdalmat okozzak neki… Aztán azt hiszed, hogy vedelni és drogozni menő és gőzöd sincs arról milyen tiszta szívből szeretni valakit. Csak egy gyerek vagy. Nem nő. Tudod azt hittem te más vagy, mint a többi lány, hogy benned van valami, valami különleges de úgy látszik tévedtem. Csak egy elkényeztetett kislány vagy, akit anyuci és apuci ajnároz, akinek pénze van, akinek mindent a feneke alá raktak, aki egy New York-i luxusépületben él, aki apuci bankszámláját használja és körbeutazza az egész világot cél nélkül, mert lusta ahhoz, hogy egyetemre menjen, vagy bármit is kezdjen az életével, elvégre minek is ha az apád keresett már annyi dohányt az évek alatt, hogy untig elég legyen még a dédunokáinak is. Világ életedben körberajongtak, de csak azért, mert az apád híres. Csak egy buta pici lány vagy kedvesem, aki semmit nem tud az életről - suttogja határozottan. - Fel kell nőnöd. Mit is hittem? Még csak tini vagy. Tizenkilenc éves. Nem drágám - lép közelebb, majd a tenyerét az arcomra simítja. - Mi nem vagyunk egymáshoz valók. Tévedtem veled kapcsolatban.
- Nem kellek neked - nézek rá, érzem ahogy megremeg a szám.
- Nem kulta. Nem kellesz, mert csak egy gyerek vagy - ölel át és egy puszit nyom a homlokomra, de én ebben a percben darabjaimra hullok. Ellököm magamtól felkapom a táskám, majd meg sem állok az ajtóig. Küszködök a könnyeimmel, de csak azért is visszafordulok és végignézek még rajta utoljára.
- Nem tudsz te rólam semmit Niko Koskinen. Soha ne felejtsd el ezt a reggelt, mert ez az a nap, amit örök életedben bánni fogsz. Bánni fogod, hogy elengedtél. Ég veled - csúsztatom kilincsre a kezem.
- Bárcsak megbánnám - hallom az utolsó szavait a küszöbön kívülről, lassan csukom be az ajtót, várok, hátha meggondolja magát, de nem teszi.

Nem tudom, hogy kerülök az utcára, egy biztos, hogy fél perc alatt bőrig ázom, de így legalább ráfoghatom, hogy nem a zokogás, hanem a hideg ráz és az arcomon gördülő cseppek nem könnyek, hanem esőcseppek. Egyedül bolyongok, a sötét utcán, aztán hirtelen észreveszek egy pasast, aki kóvályogva, szintén csurom vizesen botorkál velem szemben. Az egyik kezében egy üveg tömény szesz van, a másik kezének mutatóujjára a bőrkabátja akasztója csavarodik, amit nem értek miért a vállán átvetve cipel ilyen időben ahelyett, hogy belebújna. Az arcán bárgyú mosoly játszik, a hófehér könyékig felgyűrt ingének egyetlen gombja is rossz lukban van, a nadrágja épphogy a csípőjéig ér, alig takarva valamit a lényegből. A fejébe fekete kalap van húzva, a borostás arca nagy részét fekete lencséjű napszemüveg takarja, a meztelen, sima mellkasára tökéletes rálátásom nyílik. A sírásom hirtelen abbamarad mikor megáll és leveszi a napszemüvegét. Alig két lépés van köztünk, a pupillái annyira ki vannak tágulva, hogy úgy néz ki a szemei fekete színűek, aztán persze ki tudja. Van a fazonba valami, ami a szívem fájdalmáról eltereli seperc alatt a figyelmem. Nem bírom levenni róla a szemem, nem vagyok képes elmenni mellette. Csak állunk az esőben hosszú percekig és nézzük egymást, majd a nadrágja zsebébe nyúl és elővesz egy szál cigarettát, amit a kalapjának karimája véd meg az elázástól. Percekig szenved az öngyújtójával, de nem sikerül tüzet csiholnia. Nikoról teljesen meg is feledkezem, mosolyt csal a férfi az arcomra, hálás vagyok neki ezért, így közelebb lépek hozzá és némán tűzzel kínálom. A pasas mélyen néz a szemembe, a szájából lóg ki a cigi miközben elereszt egy vigyort és a lángba tartja a vékony rudat. Félrebiccentett fejjel bámul mosolyogva miután hátrább húzódik, majd kiveszi a szájából a nikotinnal teli rudat kifújja a füstöt, ami kígyózva száll az ég felé és egyszerűen se szó, se beszéd, megcsókol. Tudom, hogy nem vagyok normális, hisz egy vad idegen pasassal csókolózom a szakadó esőben egy tök idegen városban, ráadásul egy szót sem váltottam eddig vele, de az a csók… Édes Istenem. Bizserget és hevesebb vágtára készteti a szívem. Egyszerűen megbabonáz. Édes, kissé alkohol ízű, de mégis olyan finom, gyengéd és szenvedélyes egyben. Csak az ajkaink érintkeznek, esélyt hagy ezzel arra, hogy eltoljam magamtól, de valamiért eszembe se jut, hogy eltaszítsam, inkább közelebb húzom a tarkójánál fogva, mire a hosszú ujjait a derekamra simítja. Persze a zöldszemű csókjánál nem jobb az idegennel váltott nyelvcsata, de épphogy csak elmarad mögötte. Egy hajszál választja el egymástól a kettőt. Nem értek semmit, a fejemben eluralkodik a káosz, akarom ezt a férfit, még úgy is, hogy semmit nem tudok róla. Lassan enged el, majd ismét a szájába veszi a cigarettát, miközben kifújja a füstöt felém fordítja a szűrőt, így én is nagyot slukkolok a sűrű füstből. Széles mosoly terül el az arcán, miközben lefagyva állok előtte. A bőrkabátot, amit eddig a kezében lóbált rám adja, felhúzza a cipzárt, az egyik nedves szőke fürtöm az ujjai közé fogja és közelebb húzza magához az arcom. Egy újabb puszit nyom a számra, én pedig csukott szemmel várom a folytatást, ami nem jön. Az agyamig lassan jut el a léptei hangja, mire azonnal kipattan a szemem, de ő már nincs előttem, sarkon fordulva nézek utána.
- A kabát - szólalok meg, mire egy tánclépésnek is beillő mozdulattal megfordul és elvigyorodik.
- Tartsd meg tündérem - búgja felém rekedt hangon miközben folyamatosan hátrál, felcsapja a napszemüvegét ismét az ajkai közé veszi a cigarettát, megfordul és fütyörészve tovább sétál egy intés után. Én pedig csak állok továbbra is földbe gyökerezett lábbal, mosolyogva és nézek utána egészen addig, amíg el nem tűnik az egyik sarkon. Mély levegőt veszek, a kabátból áradó illat pedig teljesen elszédít.
- Egyszer még találkozunk - suttogom magamnak.

Egy férfi összetörheti a szíved, egy férfi megnevettethet, egy férfi kielégíthet, egy férfi a sárba tiporhat, egy férfi szerethet, egy férfi vigyázhat rád, egy férfi elcsábíthat, egy férfi megszédíthet, egy férfi oltalmat adhat, egy férfi lehet udvarias, egy férfi lehet szörnyeteg, egy férfi megkínálhat, egy férfi elvehet. Lehet, hogy egyetlen férfi teszi meg ezeket veled, az, akit mindenkinél jobban szeretsz, de lehet, hogy az összestől kapsz egy-egy pofont, akivel dolgod volt. Egy dolog biztos csak akkor állhatsz fel a férfiaktól osztott csapásokból, ha igazi nő vagy.