A fejlécet Gina készítette, akinek ezúton is hatalmas köszönet :)

2011. július 22., péntek

26. Összetört

18+

„A szerelem mindenkit meghülyít. Olyan, mint a háború, az éhínség, vagy az olajszennyezés, egy idő után már nem emlékszünk, mi tett minket boldogtalanná a történelemben. Második alkalommal talán még nehezebb szembesülni a ténnyel, hogy nem szeretnek viszont, akkor már tudod, mit éreztél az első csalódáskor. Amikor először vagy szerelmes, az valami hihetetlen érzés. Másodszorra viszont, miután már összetörték a szíved, óvatosabbá válsz. Egy kicsit érzékenyebb leszel attól, hogy eldobják az érzéseidet, de mégis beleesel a csapdába újra és újra és újra…”

Amikor összezáródott pont az orra előtt az ajtó, úgy éreztem megfulladok. Csak egy karnyújtásnyira volt tőlem és nem érinthettem meg, mert elrohantam. A szemébe nézve valami ismét megváltozott bennem. Addig a pillanatig menekülni akartam és távol lenni tőle, de amint sikerült elérni a célom az összes sejtem fellázadt ellenem és visítva követelték, hogy menjek vissza hozzá.
Azok a szemek, édes jó Istenem, annyi mindent ragyogtak felém és én azt akartam, hogy kimondja. Hallani akartam mindent, amit az a két csodálatos méregzöld szempár megsúgott nekem. De szerettem volna ha ki is mondja, ha hallhatom a hangját. Tudtam, hogy csak egyetlen esélyem van, ha elszalasztom nincs tovább. Az agyamban rövid zárlat keletkezett, az érzelmeim fojtogattak, automatikusan szálltam le a következő megállónál, hogy visszafordulhassak. Abba se lehettem biztos, hogy ott lesz-e még a megállóban, mikor visszaérek, abba pedig végképp nem, hogy ki akarja-e mondani azt, amit hallani akar a szívem.
De ott volt. Ott térdelt a földön és hisztérikusan kacagott, akár egy őrült. Remegő térdekkel indultam meg felé, de az arcomra mosoly kúszott, ami ott is maradt egészen addig, amíg hozzá nem értem. Akkor villámok százezrei csaptak le rám, a szívem pedig ki akart törni a bordáim közül, hogy Niko tenyerébe ugorhasson. Hisz hiába minden, ő volt e kicsinyke szerv tulajdonosa. Már rég miatta dobogott, még ha ezt nem is akartam beismerni magamnak. Aztán mikor felnézett és a tekintetünk összekapcsolódott végleg elvesztem. Ha akartam volna, akkor se tudok megszólalni.
Most pedig itt vagyok, a karjai szorosan ölelnek körbe, az illata eltelíti a tüdőm, erőtlenül simulok hozzá és azt hiszem boldog vagyok. Kit érdekel a minket bámuló tömeg? Az a lényeg, hogy itt van, hogy szinte magába olvaszt, hogy érzem a szíve dobbanásait, hogy lubickolhatok a kisugárzásában, hogy a bőre semmihez sem fogható illata rám is átragad picit.
- Miért rohantál el? - tol el magától és olyan mélyen fúrja a tekintetét az enyémbe, hogy beleremeg a gyomrom. Én meg csak tátogok, mint valami partra vetett hal, miközben úgy néz rám, mintha meg akarna ölni. - Válaszolnál? - csattan fel picit, mire magamhoz térek. Valami sosem változik…
- Mert kergettél - vágom rá dühösen. Niko szemei kikerekednek, majd egy fél percig hitetlenkedve pislog rám. - Ne nevess - ütöm meg a hasát, mire abbahagyja a röhögést és újra magához ránt.
- Ne csináld ezt még egyszer - mosolyog rám, aztán az arcom a két puha meleg tenyere közé fogja és az ajkait finoman az enyémeknek nyomja. Megremeg az egész testem, attól ahogy gyengéden kóstolgat, nem kapkod most sem. Eszembe jut az első csókunk, ami kísértetiesen hasonlít a mostanihoz. A karjaim a nyaka köré fonom, mire még szorosabban ölel magához, szinte összeroppant, de cseppet sem érdekel. A nyelve lassan csúszik át a számba, az íze újabb lavinát el bennem. Forr a vérem, többet akarok belőle. Az ujjaim maguktól cirógatják a tarkóját, a testem teljesen az övéhez préselem, egy papír fecnit se tudnának közénk tuszkolni. Szinte már el is felejtettem milyen a csókja íze, pedig álmomban mindig éreztem, de mégsem volt ugyan ilyen. Ilyen tökéletes és finom. Lassan enged el, mikor már az összes levegő kiszorul mindkettőnk tüdejéből és mosolyogva néz a szemembe.
- Kulta - suttogja, én viszont nem bírok megszólalni csak követem a példáját és vigyorgok, mint valami futóbolond. Hosszú percekig állunk ott összeölelkezve, majd egyik pillanatról a másikra a karjába kap, mire felsikítok.
- Mit művelsz? - nézek rá mosolyogva, miközben a nyakába kapaszkodom.
- Semmit - nyom egy puszit a számra, majd fellép a mozgólépcsőre.
- Tudok járni - nevetek fel, mikor az aluljáró lépcsőjén lassan felcipel.
- Nem engedlek el, még a végén megint elszaladsz - kuncog fel és az első taxiig nem tesz le.
Amint beszállunk az autóba az ölébe húz, az egész utat végig csókolózzuk. Nem bírok betelni vele. Most sem érdekel merre tartunk, csak az a lényeg, hogy itt van. Velem. A boldogsághullámok nem eresztenek, csak vigyorgok és nem akarom elhinni, hogy mégis találkoztunk, hogy újra magamhoz ölelhetem, hogy érezhetem a dohánnyal kevert parfümillatot és a szíve dobbanásait. A sofőr torokköszörülésére elengedjük egymást, Niko fizet, majd a hátára kap és becipel a hotelbe. A recepciós elképedve nézi, hogy úgy csimpaszkodok belé akár egy kis majom az anyjába, miközben vigyorgunk akár a tejbe tök. A kulcsot fél percen belül megkapjuk, majd máris liftben vagyunk, ahol lassan a talpamra állít és szenvedélyes csókban részesít. Az ujjaim azonnal az inge gombjait kezdik kioldozni, majd mikor szétnyílik az anyag, finoman végigsimítok a mellkasán. Tudom, hogy miért jöttünk ide és egy csepp kifogásom sincs ellene. Az ő tenyere is a fenekemre vándorol, majd közelebb húz magához, az ágyéka az enyémnek nyomódik, érzem mennyire kíván, önkéntelenül is belemosolygok a csókunkba.
A szobába érve a táskám a földön koppan, egymást csókolva araszolunk el a hálóig, út közben megszabadulva a felsőinktől, mire a küszöbhöz érünk, már az övcsatját is kibontom és épp a cipzárral vívok ádáz küzdelmet.
- Akarlak - nyögi a számba, mikor az ágy szélébe ütközünk. Kacér mosollyal az arcomon lököm a párnák közé, majd egy fél percet se habozva azonnal fölé kúszok és lerángatom róla az összes rajta maradt feleslegessé vált anyagot, hogy a meztelen bőrét simogathassam. Ő is lehúzza rólam a bőrnadrágot a pillanat törtrésze alatt, így már semmi se áll az utunkba. Kiéhezve csókolom végig minden egyes porcikáját, a vér őrült iramban száguldozik az ereimben, az ölem beteljesülésért lüktet, de ki akarok élvezni minden egyes vele töltött pillanatot. A szenvedély eluralkodik rajtunk, a külvilág megszűnik, csak mi vagyunk az egész univerzumba, más pedig nem is számít. A keze végigvándorol az egész testemen, hol birtoklóan markol belém, hol csak gyengéden cirógat, ezzel pedig pattanásig feszíti a húrt benne, de nem maradok adósa. Az egész testét végigcsókolom, mindenütt ízlelni akarom, érezni, ahogy meg-megremeg, ahogy izmai görcsbe rándulnak, hallani szeretném ahogy felnyög, ahogy felmordul. Akarom őt, mindennél jobban. A köldökébe nyalok, mire a hajamba markol, fel akar rántani, de gyorsabb vagyok nála és az ágaskodó férfiasságára kulcsolom az ujjaim, majd teljes egészében eltüntetem a számban, mire kipattannak a szemei és a levegő a tüdejében reked. Zihálva élvezi ahogy kényeztetem, a pillantásunk összeforr, az arca eltorzul a gyönyörtől, nincs csodálatosabb dolog nála a Földön ebben a pillanatban.
- Ne - nyög fel hirtelen és újból megpróbálja megakadályozni, hogy tovább játsszak a lüktető férfiasságán a nyelvemmel és az ujjaimmal, de én tudom mit akarok. Látni akarom, hogy elélvez, így nem hagyom magam és addig izgatom, míg már nem bírja tovább visszatartani az élvezetét. Átadja magát a gyönyörnek, vergődik a puha matracon miközben az egész teste megrándul én pedig úgy mosolygok, mint egy elégedett kiscica, aki az előbb lefetyelte ki a tejesköcsög tartalmát. A hasát és a medencecsontját simogatom, miközben még egyszer végigsimítok a nyelvemmel a férfiasságán, aztán lassan fölé kúszok. Csukott szemmel piheg, de mikor a nyelvem hegyét végighúzom az ajkain, hirtelen a hátamra gördít és egy sejtelmes mosolyt villant felém, majd megcsókol. Az élvezetének íze keveredik a csókjáéval én pedig úgy érzem, hogy már ennyitől is a mennyországba kerülök, de persze, hogy tartogat még jó pár dolgot a tarsolyában. A számról áttér a fülcimpámra, majd belenyal a fülkagylómba, amitől összerándul a gyomrom, aztán szépen lassan a nyakam csókolgatja, majd a kulcscsontom szívogatása következik, végül pedig a melleim veszi kezelésbe. A mellbimbóim kőkeményen és ágaskodva várják, hogy hozzájuk érjen, de csak egyszer húzza végig a nyelve hegyét rajtuk, nedves csíkot hagyva maga mögött, aztán pedig finoman rájuk fújja a tüdejében lévő levegőt, mire az egész testem megremeg, felnyögök, a karom pedig lúdbőrözni kezd. Elégedetten vigyorog rám, mikor lihegve a tarkójára csúsztattam a tenyerem, hogy közelebb húzhassam magamhoz, de most ő nem hagyja magát. Többször megismétli az előbbi műveletet, egészen addig míg nyöszörögni nem kezdek. A hátam ívbe feszül, ő pedig megkegyelmez nekem, azaz ezt hiszem naivan. Az ajkait az egyik puha halomra tapasztja, míg a másikat az ujjaival izgatja, én pedig csak vergődöm a karjai közt. Hát még mikor finoman terpeszbe feszíti a combjaim és a térdemtől egészen a nőiességemig végigfuttatja a nyelvét a puha bőrön.
- Niko - sikítok fel, mikor egy puszit nyom a hasam aljára és a combhajlatom kezdi csókolgatni. Egyetlen pillanatra néz fel, a szemei gonoszul villognak, én pedig szinte eszméletem vesztem, mikor egyetlen gyors mozdulattal végigfuttatja a nyelve hegyét a vágyaim középpontján, majd hol az ujjaival, hol pedig a szájával ingerel tovább. Tehetetlenül markolom magam mellett a lepedőt, tudom, hogy hiába könyörögnék, nem fog megállni addig míg engem is el nem ér a gyönyör, amire persze nem kell sokáig várni. Amint a melleimre simítja a tenyerét, megfeszülök és átlépem a mennyország kapuját.
Szorosan lehunyom a szemeim és úgy pihegek, próbálok visszatérni a földre, de nem olyan könnyű ám az, főleg ha egy ilyen pasi repített odáig. Érzem, ahogy feljebb kúszik, majd finom csókot hint az ajkaimra.
- Hiányoztál kulta - búgja a fülembe, miközben rám nehezedik és lágy puszit nyom a halántékomra. Lassan nyitom ki a szemem és a tekintetét keresem. A szemei boldogan csillognak, az ujjai a derekam cirógatják, majd lejjebb vándorolnak és újból izgatni kezd. Lustán cirógatom a hátát, ismét körberajzolom a testén lévő tetoválásokat, miközben folyamatosan egymás szemébe nézünk és csak mosolygunk. A lélegzetvételeink lassan felgyorsulnak, a kéjsóvár énünk újból a felszínre tör, a lábaim a csípője köré kulcsolom, teljesen feltárva ezzel magam, ő pedig nem habozik tovább és tövig belém nyomul, amitől csillagokat látok. Hosszú percekig nem mozdul, csak liheg, az arcát a nyakhajlatomba fúrja, miközben úgy ölelem magamhoz, mintha az életem múlna rajta. Talán így is van… Élvezzük, hogy egyek vagyunk, érzem ahogy lüktet bennem, ahogy kitölt és feszít, a bőre illata elbódít, a testéből áradó hő felmelegíti a jégpáncélt a szívem körül, a szíve szapora dobbanásai, amit a mellkasomon érzek mosolygásra késztet, de a vágyam sürget, így a rejtett izmaimat összehúzom ezzel mozgásra késztetve. Eltűnik hirtelen az összes kontroll, csak az állatias ösztönök maradnak meg, amik gyors tempóra sarkalnak minket. Hajszoljuk egymást a beteljesülés felé, félúton a hátára gördítem anélkül, hogy kicsúszna belőlem és eszeveszett iramban kezdek mozogni. A szoba csendjét csak a nyögéseink zavarják meg, az izzadságcseppek finoman csorognak végig a gerincem vonalán, az egész testem úszik a verejtékben, Niko tenyere csúszkál a melleimen, majd hirtelen felül, a fenekem alá nyúl és úgy mozgat tovább, miközben a nyakam csókolgatja, én pedig a körmeim a hátába mélyesztem, aztán már csak arra leszek figyelmes, hogy ismét szárnyakat kapok és repülök fel egészen a felhőkig, ugyan abban a pillanatban, amikor ő is megremeg és átadja magát a kielégülésnek. Erőtlenül dőlünk el, ő a párnák közé, én pedig rá. A puha izzadságtól nedves és sós bőrét puszilgatom, miközben az ujjai a hajamba vándorolnak. Nem elég ennyi belőle. Sosem elég.
Az egész éjszakát végigszeretkezzük, csak fél órákra bóbiskolunk el egymás karjaiban, majd valamelyikünk szeme mindig kipattan és addig-addig puszilgatjuk és cirógatjuk a másikat míg meg fel nem ébred az alvó fél, hogy azután egy újabb gyönyörteli együttlét vehesse kezdetét.
Hajnali fél ötkor kipattan a szemem, Niko halkan szuszog mellettem, odakint még sötét van. Minden tagom zsibbad, a mellettem fekvő férfi teljesen rám tekeredett az éjszaka folyamán. Vigyázva kászálódok ki mellőle, mert hihetetlenül szomjas vagyok, de nem akarom felébreszteni. A térdeim majdnem felmondják a szolgálatot mikor felállok, remeg az egész testem, minden erőmet leszívta az ágytorna.
A mini bárban csak egy üveg whiskyt találok, lusta vagyok elmenni a fürdőig és amúgy is vissza akarok menni mellé, hogy nézhessem ahogy alszik, így kikapom az üveget, egy poharat és a táskámat magamhoz véve visszacsoszogok a hálóba. A sarokban lévő fotelbe kuporodom, majd töltök magamnak egy pohár italt és kutatni kezdek a táskámban a cigi, után, de a marihuánás zacskóra hamarabb rábukkanok. - Végülis… Miért ne? - sóhajtok fel, majd elkezdem betekerni a vicces cigit. Hosszú percekig nézem, ahogy Niko a párnát magához ölelve békésen szuszog, az arcomra levakarhatatlan mosoly költözik, aztán rágyújtok és lehúzom a pohárka tartalmát. Az ablakon kibámulva nézem a sűrű sötét felhőket, amikből perceken belül szakadni kezd az eső. A nagyapám mindig azt mondta, hogy a vihar rossz ómen, de sose hittem neki. Engem megbabonázott, most is vigyorogva figyelem, ahogy villámlik. Nem félek a mennydörgéstől, inkább csodálattal tölt el. A kedvem egyre jobb lesz a harmadik pohár whisky után és gondolom a fű is dolgozni kezd bennem.
- Mit csinálsz? - hallok meg egy rekedt, álmos és kissé dühös hangot, mire összerezzenek, ugyanis ebben pillanatban hatalmasat dörög az ég. A szoba sötétjében kígyózik a füst, de még így is látom, hogy a zöld szemek haragosan villognak felém.
- Szomjas voltam - suttogom.
- És miért whiskyt iszol ha szomjas vagy? - kérdezi számon kérően, mire elpattan a cérna.
- Mert ez van a mini bárban. Amúgy sincs hozzá semmi közöd - vágom hozzá durcásan.
- Ó és fogadok, hogy csak füves cigi van nálad, azért nem rendeset szívsz - csattan fel ingerülten, mire kikerekednek a szemeim és a vörös köd elönti az agyam.
- Ha tudni akarod igen, csak füves cigi van nálam, de ha nem hiszed kutasd át a táskámat - vágom hozzá az asztalon pihenő retikült, mire tátott szájjal bámul rám, én viszont képtelen vagyok a szemébe nézni, így egy újabb pohár tartalmát tüntetem el és ismét a sötét felhőket kezdem bámulni.
- Hol van Leena? - szólalok meg hirtelen. Ez a kérdés motoszkál bennem, azóta, hogy felhozott ide. Tudom, hogy nem aludt vissza, hallom a lélegzetvételeit azt, ahogy kihúzza fiókot, majd az öngyújtó halk kattanását.
- Kínában. Dolgozik - adja meg a rövid és tömör választ, majd mély levegőt vesz és kifújja füstöt.
- Miért jöttél utánam? - kíváncsiskodom, de még mindig nem nézek rá.
- Beszélni akartam veled - susogja, de a hangja keménynek hangzik a szoba csendjében.
- Elhagyod? - nyúlok az ismét teli töltött pohár után és belekortyolok.
- Miért tenném? - kérdezi, mire teljesen lefagyok, a kezem megáll a mozdulatban. A szívem ezzel az egy kérdéssel darabokra töri. Miért tenné?
Elkínzott mosolyra húzom az ajkaim, mélyen magamba szívom az utolsó slukkot is, majd elnyomom a csikket az asztalon lévő hamutálba, felállok összeszedem a ruháim és a fürdőbe vonulok.
A világ legnagyobb marhájának érzem magam. Mit is képzeltem? Jézusom! A fejem szívem szerint a zuhanykabin falába verném. Hogy lehettem ennyire ostoba? Tudhattam volna, hogy csak egy dugásra kellek neki. Miért voltam ennyire naiv? Miért gondoltam azt, hogy elhagyja a menyasszonyát és megkér, hogy maradjak vele? Hülye, hülye, hülye Lia. Nem vagyok képes sírni, bármennyire is fáj, hogy tízmilliónál is több darabra törte egyetlen kérdésével a szívem. Inkább felkacagok, a saját ostobaságomon. A meleg víz erőteljesen zubog rám, az arcom vízsugár felé tartom és hagyom, hogy lemossa a kicsorduló könnyeim. Ordítani tudnék, annyira fáj, de nem teszem. Mocskosnak érzem magam, így gyors mozdulatokkal lecsutakolom magamról az érintéseit, az illatát, azt akarom, hogy ennek az éjszakának még az emlékét is nyelje el a lefolyó. A bőröm vörösre dörzsölöm, de még mindig érzem magamon a nyálát, a számban a csókja ízét, a nőiességemen pedig az élvezete ragacsos nedvét. Hányingerem van. Hogy feküdhettem le vele megint? Jézusom! Átvert. Újra. És én bevettem. Persze nem ígért semmit, de… Basszus nincs de. Álomvilágba ringattam magam. Én voltam a hülye. Ő nem mondott semmit. Nem ígért semmit.
Mély levegőt véve zárom el a csapot, majd szárazra törlöm magam és felöltözöm. A hálóba visszalépve, rá se nézve, megfogom a whiskysüveg nyakát és nagy kortyokban tüntetem el az erős italt anélkül, hogy megborzonganék tőle. Érzem, hogy figyel, de elzárkózom előle, csak el akarok menni most már. Távol akarok lenni tőle. Minél messzebb annál jobb.
- Mi a fene van veled? - kapja el hirtelen a csuklóm és villámokat szóró szemekkel néz rám.
- Mi lenne? - sziszegem a képébe. Nevetséges. Még, hogy nem tudja. Épp az előbb zúzta porrá a szívem, amit a kezébe adtam. Mégis mit gondolt? Hogy örömtáncot lejtek, mert másodjára vágta hozzám, hogy nem kellek neki?
- Az Istenit Lia! - csattan fel és a kelleténél jobban megszorítja a csuklóm, mire felszisszenek, ő pedig rögtön elenged. - Úgy vedeled azt a kibaszott whiskyt, mintha víz lenne. Meg se borzongsz tőle. Hajnali hat van és be vagy állva rendesen. Hol van az a lány, akivel Helsinkiben találkoztam? - néz mélyen a szemembe, mintha onnan ki tudná olvasni a válaszokat.
- Meghalt - vágom rá gondolkodás nélkül és így is gondolom. Niko szemei kikerekednek, döbbenten pislog rám pár pillanatig, majd végül megszólal.
- Én… A francba is - túr a hajába és hátat fordít nekem, majd keserűen felnevet. - Én akartalak - fordul ismét szembe velem és a szemembe néz. Most rajtam a sor, hogy megdöbbenjek. Akart? Mégis mi a fenét jelentsen ez?
- Akartál? - nézek rá értetlenül.
- Igen - bólint. - Akartalak Lia. Azt a lányt akartam, aki Helsinkiben voltál. De most nem látlak. Megváltoztál. Drog, pia… Rehab?
- Rehabon a nővérem miatt voltam - szólok közbe.
- És mégis miért csukatott be? - néz mélyen a szemembe.
- Meg akartam ölni egy embert – nyögöm ki, mire azt hiszem sokkot kap.
- Mit akartál csinálni? - kérdezi halkan.
- Meg akartam ölni Jacket, mert megölte a barátnőm, de nem sikerült, Jen pedig a karomba szúrt egy tűt és mire felébredtem azon a helyen voltam - darálom le a lényeget idegesen.
- Te embert akartál ölni? - néz rám elképedve, mire aprót bólintok.
- Meg kellett volna halnia. Megérdemelte az a féreg - szólalok meg ismét.
- Hát ez remek - nevet fel idegesen.
- Nem ez a lényeg - vágom rá dühösen.
- De igen, ez a lényeg. Én akartalak téged. Jézusom - kacag fel hisztérikusan.
- És most miért nem akarsz? - kiabálok rá. Nem értem mit akar. Nem értem mit akar kihozni ebből az egész beszélgetésből.
- Te nem vagy az a lány, akinek hittelek. Nálad még Leena is jobb - suttogja a szemembe nézve, mire meghűl a vér az ereimben.
- Nem vagyok neked elég jó - vonom le a konklúziót. Visítani tudnék. Hogy mondhatja, hogy nálam a menyasszonya is jobb, aki fűvel fával csalja, aki szintén él a drog adta kábulat lehetőségével és még sorolhatnám, hogy mit el nem követ ellene. Mitől lenne ő, pont ő jobb nálam? Aztán Niko beszélni kezd és mindenre magyarázatot kapok.
- Nem Lia, nem vagy elég jó. Még csak egy kislány vagy. Egy hisztis kiscsaj, aki képes lenne embert ölni, mert a barátnője több kábszert vett be a kelleténél és keres egy bűnbakot, akin leverheti a dolgot, mert egyedül képtelen megküzdeni a gyásszal és a fájdalommal. Ez az oviban volt nálunk utoljára menő. Elcsábította a kis srác a barátom egy csokival ezért én elveszem a kiskutyáját, hogy fájdalmat okozzak neki… Aztán azt hiszed, hogy vedelni és drogozni menő és gőzöd sincs arról milyen tiszta szívből szeretni valakit. Csak egy gyerek vagy. Nem nő. Tudod azt hittem te más vagy, mint a többi lány, hogy benned van valami, valami különleges de úgy látszik tévedtem. Csak egy elkényeztetett kislány vagy, akit anyuci és apuci ajnároz, akinek pénze van, akinek mindent a feneke alá raktak, aki egy New York-i luxusépületben él, aki apuci bankszámláját használja és körbeutazza az egész világot cél nélkül, mert lusta ahhoz, hogy egyetemre menjen, vagy bármit is kezdjen az életével, elvégre minek is ha az apád keresett már annyi dohányt az évek alatt, hogy untig elég legyen még a dédunokáinak is. Világ életedben körberajongtak, de csak azért, mert az apád híres. Csak egy buta pici lány vagy kedvesem, aki semmit nem tud az életről - suttogja határozottan. - Fel kell nőnöd. Mit is hittem? Még csak tini vagy. Tizenkilenc éves. Nem drágám - lép közelebb, majd a tenyerét az arcomra simítja. - Mi nem vagyunk egymáshoz valók. Tévedtem veled kapcsolatban.
- Nem kellek neked - nézek rá, érzem ahogy megremeg a szám.
- Nem kulta. Nem kellesz, mert csak egy gyerek vagy - ölel át és egy puszit nyom a homlokomra, de én ebben a percben darabjaimra hullok. Ellököm magamtól felkapom a táskám, majd meg sem állok az ajtóig. Küszködök a könnyeimmel, de csak azért is visszafordulok és végignézek még rajta utoljára.
- Nem tudsz te rólam semmit Niko Koskinen. Soha ne felejtsd el ezt a reggelt, mert ez az a nap, amit örök életedben bánni fogsz. Bánni fogod, hogy elengedtél. Ég veled - csúsztatom kilincsre a kezem.
- Bárcsak megbánnám - hallom az utolsó szavait a küszöbön kívülről, lassan csukom be az ajtót, várok, hátha meggondolja magát, de nem teszi.

Nem tudom, hogy kerülök az utcára, egy biztos, hogy fél perc alatt bőrig ázom, de így legalább ráfoghatom, hogy nem a zokogás, hanem a hideg ráz és az arcomon gördülő cseppek nem könnyek, hanem esőcseppek. Egyedül bolyongok, a sötét utcán, aztán hirtelen észreveszek egy pasast, aki kóvályogva, szintén csurom vizesen botorkál velem szemben. Az egyik kezében egy üveg tömény szesz van, a másik kezének mutatóujjára a bőrkabátja akasztója csavarodik, amit nem értek miért a vállán átvetve cipel ilyen időben ahelyett, hogy belebújna. Az arcán bárgyú mosoly játszik, a hófehér könyékig felgyűrt ingének egyetlen gombja is rossz lukban van, a nadrágja épphogy a csípőjéig ér, alig takarva valamit a lényegből. A fejébe fekete kalap van húzva, a borostás arca nagy részét fekete lencséjű napszemüveg takarja, a meztelen, sima mellkasára tökéletes rálátásom nyílik. A sírásom hirtelen abbamarad mikor megáll és leveszi a napszemüvegét. Alig két lépés van köztünk, a pupillái annyira ki vannak tágulva, hogy úgy néz ki a szemei fekete színűek, aztán persze ki tudja. Van a fazonba valami, ami a szívem fájdalmáról eltereli seperc alatt a figyelmem. Nem bírom levenni róla a szemem, nem vagyok képes elmenni mellette. Csak állunk az esőben hosszú percekig és nézzük egymást, majd a nadrágja zsebébe nyúl és elővesz egy szál cigarettát, amit a kalapjának karimája véd meg az elázástól. Percekig szenved az öngyújtójával, de nem sikerül tüzet csiholnia. Nikoról teljesen meg is feledkezem, mosolyt csal a férfi az arcomra, hálás vagyok neki ezért, így közelebb lépek hozzá és némán tűzzel kínálom. A pasas mélyen néz a szemembe, a szájából lóg ki a cigi miközben elereszt egy vigyort és a lángba tartja a vékony rudat. Félrebiccentett fejjel bámul mosolyogva miután hátrább húzódik, majd kiveszi a szájából a nikotinnal teli rudat kifújja a füstöt, ami kígyózva száll az ég felé és egyszerűen se szó, se beszéd, megcsókol. Tudom, hogy nem vagyok normális, hisz egy vad idegen pasassal csókolózom a szakadó esőben egy tök idegen városban, ráadásul egy szót sem váltottam eddig vele, de az a csók… Édes Istenem. Bizserget és hevesebb vágtára készteti a szívem. Egyszerűen megbabonáz. Édes, kissé alkohol ízű, de mégis olyan finom, gyengéd és szenvedélyes egyben. Csak az ajkaink érintkeznek, esélyt hagy ezzel arra, hogy eltoljam magamtól, de valamiért eszembe se jut, hogy eltaszítsam, inkább közelebb húzom a tarkójánál fogva, mire a hosszú ujjait a derekamra simítja. Persze a zöldszemű csókjánál nem jobb az idegennel váltott nyelvcsata, de épphogy csak elmarad mögötte. Egy hajszál választja el egymástól a kettőt. Nem értek semmit, a fejemben eluralkodik a káosz, akarom ezt a férfit, még úgy is, hogy semmit nem tudok róla. Lassan enged el, majd ismét a szájába veszi a cigarettát, miközben kifújja a füstöt felém fordítja a szűrőt, így én is nagyot slukkolok a sűrű füstből. Széles mosoly terül el az arcán, miközben lefagyva állok előtte. A bőrkabátot, amit eddig a kezében lóbált rám adja, felhúzza a cipzárt, az egyik nedves szőke fürtöm az ujjai közé fogja és közelebb húzza magához az arcom. Egy újabb puszit nyom a számra, én pedig csukott szemmel várom a folytatást, ami nem jön. Az agyamig lassan jut el a léptei hangja, mire azonnal kipattan a szemem, de ő már nincs előttem, sarkon fordulva nézek utána.
- A kabát - szólalok meg, mire egy tánclépésnek is beillő mozdulattal megfordul és elvigyorodik.
- Tartsd meg tündérem - búgja felém rekedt hangon miközben folyamatosan hátrál, felcsapja a napszemüvegét ismét az ajkai közé veszi a cigarettát, megfordul és fütyörészve tovább sétál egy intés után. Én pedig csak állok továbbra is földbe gyökerezett lábbal, mosolyogva és nézek utána egészen addig, amíg el nem tűnik az egyik sarkon. Mély levegőt veszek, a kabátból áradó illat pedig teljesen elszédít.
- Egyszer még találkozunk - suttogom magamnak.

Egy férfi összetörheti a szíved, egy férfi megnevettethet, egy férfi kielégíthet, egy férfi a sárba tiporhat, egy férfi szerethet, egy férfi vigyázhat rád, egy férfi elcsábíthat, egy férfi megszédíthet, egy férfi oltalmat adhat, egy férfi lehet udvarias, egy férfi lehet szörnyeteg, egy férfi megkínálhat, egy férfi elvehet. Lehet, hogy egyetlen férfi teszi meg ezeket veled, az, akit mindenkinél jobban szeretsz, de lehet, hogy az összestől kapsz egy-egy pofont, akivel dolgod volt. Egy dolog biztos csak akkor állhatsz fel a férfiaktól osztott csapásokból, ha igazi nő vagy.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése