A fejlécet Gina készítette, akinek ezúton is hatalmas köszönet :)

2012. április 23., hétfő

71. Vagy így, vagy úgy



„Elértünk egy olyan pontra, ahol már annyira szerettem, és annyi közünk volt egymáshoz, hogy én képtelen lettem volna ugyanúgy folytatni. Többet szerettem volna, vele akartam lenni. Egész egyszerűen elképzelni sem tudom, hogy egy helyben topogjunk, hogy ugyanezt folytassuk akár egy kicsit is hosszabb távon. Vagy előre, vagy vissza, de mozdulni kellett.”

-         Felkelni és most azonnal beengedni, ha már átrepültem miattatok a kontinenst – dörömböl és óbégat egy mindkettőnk számára nagyon is ismerős férfi az ajtó túloldalán.
-         Brandon – szalad mosolyra mindkettőnk szája. Nem tudom eldönteni, hogy a legjobbkor vagy a legrosszabbkor érkezett-e meg a barátom, de mire ezt végiggondolhatnám Lia már spurizik is ajtót nyitni. Mire a küszöbig érek már egymás nyakában lógnak, teli szájjal vigyorogva. Kissé féltékeny vagyok arra, hogy Lia ennyire örül és hát az se tesz jót ennek az érzésnek, hogy a barátom a fenekére csúsztatja egy pimasz vigyorral a tenyerét, majd durván belemarkol a félgömbökbe.
-         Még mindig neked van a legjobb segged egész Los Angelesben – kacag fel Brandon, mire Lia azonnal rácsap a kezére, de úgy látom nem igazán bánja, hogy korán reggel le lett taperolva, ráadásul elég csúnyán.
-         Csak Los Angelesben? – néz rá incselkedve, mire Brandon röhögni kezd.
-         Aha. Hartfordban van egy csaj, akinek ezerszer jobb a hátsója, főleg azért, mert az a popó csak az enyém. De nyugi, ő az egyetlen aki le tud körözni. Bár ha te is a barátnőm lennél nem ezt mondanám valószínűleg – nyújtja ki a nyelvét. – A baj ott kezdődik édes, hogy te az én országos cimborámhoz tartozol – lépked elém mosolyogva, hogy lekezelhessünk és finoman vállon veregessük egymást. – Amúgy miért vagytok pizsibe? Azt hittem, hogy meztelenül fogtok rohangálni mikor rátok töröm az ajtót – kezd el dumálni, majd lazán ledobja a dohányzóasztalra a napszemüvegét és viccesen húzogatni kezdi a szemöldökét, a kanapén elterülve.
-         Honnan tudtad, hogy ő is itt lesz? – néz rám Lia jelentőségteljesen, csípőre tett kezekkel.
-         Miért hol máshol lenne? – kérdez vissza Brandon nevetve.
-         Egy hotelben? – néz rá Lia.
-         Persze…- horkant fel hitetlenkedve. - Angyalom ez a feltevés elég abszurd, főleg, hogy mind tudjuk mennyire imádtok egymással kufircolni – kuncog.
-         Fogd be – nevetek fel. Oké, hogy egymás előtt nincsenek tabuk, de Lia mégiscsak nő és nem akarom megvárni, míg Brandon disznóvicceket vagy perverz történeteket kezd mesélni. Ismerem már annyira, hogy tudjam ez következik és ha egyszer nekilódul, akkor nincs megállás. Az elmúlt évek összes extrém menetét felelevenítené, abból pedig azt következne, hogy egész nap itt ülnénk. Túl jól ismerem, hogy tudjam mennyire mocskos és perverz tud lenni.
-         Ha kapok kávét meg sört, akkor ezer örömmel – pislog nagyokat Liára, aki csak mosolyogva megcsóválja a fejét és elindul, hogy kiszolgálja az uraságot.
-         Felöltözöm – szólalok meg halkan, majd a cuccaim összekapva a fürdő felé indulok, hogy felfrissítsem magam.
-         Én meg levetkőzöm. Váltás van aranyom – poénkodik Brandon, de csak addig míg elhaladva mellette erősen bele nem boxolok a karjába. – Aú. Csak vicceltem te állat – dörzsölgeti a fájó karját, mire nevetni kezdek és elindulok a fürdőbe, hogy lezuhanyozzak. Próbálok nem gondolkodni, de ez elég nehéz a reggeli beszélgetésünk után. Vajon ha az enyém lenne megint elbaltáznám? Talán csak azért kell, mert zűrös? Mert nem lehet az enyém? Ha megkapnám már nem kéne? Igaza lenne? Elhajtanám? Összetörném? Nem. Hülyeség az egész. Szeretem. A folyamatos gyomorgörcsöm, a mindig érte sóvárgó testem, az állandó szívritmuszavarom mind ezt bizonyítja.  Nem, ez nem szimpla vágy és vonzalom. Sürgető kényszert érzek arra, hogy siessek és ismét a közelében legyek. Nem akarom pazarolni a perceket és amúgy is… Brandon és Lia majdnem lefeküdtek egymással régen. Nem biztos, hogy szerencsés őket sokáig kettesben hagyni. Lia vonzó, Brandon meg tipikus férfi. Veszélyes párosítás.
-         Még mindig nem értem miért nem vagytok együtt – csípem el a beszélgetés végét, mikor kilépek a fürdőből. Karba font kezekkel dőlök az ajtófélfának. Én is kíváncsi vagyok a válaszra.
-         Megyek fürdeni – pattan fel Lia, majd el is tűnik mellettem, anélkül, hogy válaszolna a lényegre. Hallom ahogy elfordítja a kulcsot is a zárban, mire csalódottan sóhajtok fel. Egy lépés előre, kettő hátra. Fasza.
-         Én ezt nem bírom – csoszogok a konyhába, koffeinért és nikotinért. Feldúlt vagyok és kezdem elveszteni a türelmem. - Nem megy nekem ez a harcolósdi – morgok magamban mire Brandon rosszallóan felhorkant mögöttem.
-         Feladod, mert egy nő nem dől a két szép szemedért a karodba? Ki vagy te és mit csináltál a barátommal? – néz rám Brandon mérgesen.
-         Ne a két szép szememért dőljön a karomba, hanem mert szeret. De ahogy láthatod, baszik rám – bökök az állammal a fürdő felé.
-         Te sík hülye vagy? – néz rám megütközve.
-         Igen, mert még nem mentem haza. Elegem van. Mi a fenét csináljak? Mit? Lehoznám neki a csillagokat is az égről, de neki nem kell semmi! A faszomat, én ezt nem csinálom – dünnyögök cigivel a számban, mire Brandon elvörösödik a méregtől.
-         Neked elment az eszed. Bántottad, elküldted, megaláztad. A két kezed össze kéne tenned, te aberrált fasz, amiért nem rúgott még ki páros lábbal. Mégis mit képzeltél magadról? Hogy idejössz, miután nem nősültél meg és ez elég ahhoz, hogy minden rendben legyen? Kezeltesd magad drága barátom, mert kicsit sokat képzelsz magadról és a személyes varázsodról – sziszegi. Látom, hogy teljesen ki van akadva. A baj ott kezdődik, hogy jogosan. Igaza van.
-         Mit tegyek? – ülök le az egyik székre nagy hévvel és kétségbeesetten nézek Brandon szemébe. A tekintetemmel könyörgök, hogy segítsen, adjon tanácsot, mondja meg, hogy mit csináljak, mert nekem semmi ötletem nincs. Mióta itt vagyok nem haladtam előre, csak toporgok egy helyben és ez megőrjít. Akarom őt, hát hogyne akarnám, de olyan, mintha mindig falakba ütköznék. Idióta alkukba megyek bele, csak azért, hogy a közelében lehessek, de nem bírom betartani a játékszabályokat. Féltékeny vagyok, birtokolni akarom és ez mindent megkeserít. Az összes édes csókot, minden gyengéd ölelést, még a lélegzetvételeket is.
Hirtelen megint szúrni kezd a tüdőm, köhögő görcs jön rám, összeszorul a légcsövem és nem kapok levegőt. Érzem, hogy megint kezdődik egy asztmaroham, de a táskámhoz szédelegve megelőzöm a bajt. Nem hallok semmit tisztán, csak tompán érzékelem, hogy valaki mellém lép, de nem foglalkozom vele. Gyógyszer kell. Az inhalátor pedig szinte azonnal elmulasztja a fuldoklást.
-         Jól vagy? – néz rám egy zöldeskék szempár aggodalmasan, a hátam simogatva, miközben Brandon is mellettem térdel. Nem tudom mikor keveredett elő Lia, csak érzem, hogy jobb nekem ha elfekszem a kanapéján.
-         Nem tudom – köszörülöm meg a torkom és próbálok mély levegőket venni, ami ugyan fájdalmat okoz, de még mindig jobb, mintha fulladoznék. Fogalmam sincs mitől jött rám már megint, de elé bosszantó, főleg, hogy másra se tudok most koncentrálni, mint hogy oxigénhez jussak. Mintha egy perc alatt elvágták volna a filmet. Az előbb még Brandonnal beszélgettem, most meg új jelen van. A köztes idő meg teljesen kiesik mindig. Pompás.
-         Hozzak valamit? – simít végig gyengéden a homlokomon aggódva. – Vizet? Akármit?
-         Egy csók jól jönne – mosolyodok el csukott szemmel, mire érzem, hogy közelebb hajol, majd egy olyan gyengéd puszit nyom a homlokomra, amibe beleremeg az egész testem. Nem erre gondoltam ugyan, de megteszi. Egyenlőre.

Elesett, védtelen, sebezhető, én pedig ettől teljesen elgyengülök. Miért kell ilyen hatással lennie rám? Rémes, de megint úgy figyelem minden rezdülését, mint amikor beteg volt és ápolnom kellett. Kellett? Nem, nem kellett, akartam. Ahogy most is akarom. Gondoskodni akarok róla. Átkozott szerelem. Miért kell, hogy ilyen őrülten verjen a szívem, hogy forogjon velem a Föld és ne lássak tisztán mikor a közelemben van? Miért?
Brandon a telefonon lóg, Niko vásárol, én meg embert faragok magamból  végre a fürdőben. Furcsa és mégis egyértelmű, hogy birtokba vették a lakásom. Nem lepődök meg azon, hogy miután a másfél órás tatarozás végére érek, minden tiszta liszt a konyhában, még a két jómadár is, valamin pedig veszettül vitatkoznak.
-         Igenis kell rá kukorica – próbál a pizzához férkőzni Brandon, de Niko megint arrább löki.
-         Nem akarok rá tenni – csóválja a fejét hevesen, majd nagyot kortyol a söréből.
-         A másikon hús nincs, ezen meg kukorica nem lesz? – néz rá a barátja elképedve.
-         Nem szereti mindenki a kukoricát – von vállat Niko, mire felhúzom az egyik szemöldököm és megköszörülöm a torkom, mire mindketten felém kapják a fejüket.
-         Hello édes – integet Brandon nevetve.
-         Ki az a mindenki, akinek szeretnie kéne a kukoricát? – teszem fel az engem izgató kérdést, mikor megszólal a csengő. Brandon akár egy taknyos gyerek rohan ajtót nyitni, mire kettőt pislognék már szinte moccani sem lehet a lakásomban. Idegenek lepik el az egész nappalit, a konyhapulton egy csokoládébarna hajú csodaszép lány ücsörög és a lábát lóbálja, miközben Niko vállán pihenteti a tenyerét. Alig pár ismerős arcot látok. Zack otthon érezve magát, félmeztelenül rohangál a konyhapult és a fotel között, hogy újabb és újabb sört hozzon magának.
-         Hol van egy konnektor? – néz rám Brandon nagyra tágult szemekkel, még mindig az ajtóban toporogva, mire az ablak mellett álló helyre bökök. – Király – szól a telefonba, majd megint darálni kezd valamit.
-         Mi folyik itt? – lépek Niko mellé.
-         Beengedted Brandont – nevet fel. – Tudod Kulta, ő csomagban jár az esetek nagy részében. Imádja a haverjait, tehát ha ő otthon érezheti magát akkor… - von vállat vigyorogva.
-         Akkor tényleg otthon érzi magát – lesek az ajtó felé, ahol két nyüzüge srác egy hatalmas csomagot cipel, majd mögöttük még négy fazon lép be. A hatalmas karton dobozon egy Tv képe díszeleg, az állam pedig a padlóra kerül, mikor három elég lengén öltözött hölgyike, cipős dobozokkal a kezükben lépnek be a birodalmamban, ami tele van különböző videojátékokkal.
-         Hé, hé állj. Mit csináltok? – lépek Brandon mellé, mikor tépni kezdi a kartondobozt, a többiek pedig lelkesen segédkeznek neki.
-         Óvatosan Fred, a képernyő ne sérüljön – csap egyet az egyik fiú kezére, aki kicsit finomabban nyúl hozzá a papírhoz, de még így sem garantált, hogy a hatalmas plazma tv megússza a dolgot. – Vettem egy tv-t. A tiéd a hálóban van és kicsi. Ez kell nekünk – ütögeti meg a védőfóliába csomagolt csodát, önelégülten vigyorogva.
-         Brandon, nem – szólok rá, de a hangom elnyomja a fúró hangja, amivel a falnak esik neki valaki, hogy később fel tudják helyezni a Tv-t. Dühösen fújtatva csattogok Nikohoz, aki megint a barna hajú csajjal diskurál. – Segíts – ragadom meg a karját.
-         Miben? – néz rám mosolyogva. A vonásai teljesen kisimultak, nem tűnik gondterheltnek, a reggeli fuldoklásnak pedig nyoma sincs. – Amúgy Zoé, ő itt Lia – mutat be a pulton üldögélő lánynak, aki kedvesen mosolyogva a kezét nyújtja felém, amit egy másodperces habozás után elfogadok. Végül is nincs okom az ellenkezőjét tenni. Hacsaknem azért, mert az én zöldszeműm simogatja, a tökéletesen manikűrözött mancsaival…
-         Ha jól tippelek tiéd Los Angeles legjobb hátsója – kuncog rám, miközben tetőtől talpig végigmér.
-         Brandon – ejtem ki a számon a nevét, ami káromkodásként hat, per pillanat, ő meg nevetni kezd Nikoval együtt.
-         Ne aggódj – huppan le a pultról, hogy hátat fordítson nekem, majd megpaskolja a hátsóját. – Én kiérdemeltem a világ legjobbja címet – nevet, de a szemei már nem az én arcom fürkészik, hanem a hátam mögött álló főnökösködő srácét.
-         Te és Brandon… – mutogatok köztük, mikor leesik, hogy mi a helyzet.
-         Együtt vagyunk – bólint mosolyogva.
-         Te vagy a lány, aki elment és uhh… - kapom a kezem a szám elé, hogy elrejtsem a mosolyom.
-         Igen – bólogat megint. – Megregulázom – kacsint rám, majd elindul Brandon felé, aki még mindig utasításokat oszt. Amint Zoé a hátához simul, széles vigyor terül el az arcán. Önkéntelenül fűzik össze az ujjaikat. Brandon mosolya még szélesebb lesz, mikor Zoé a fülébe suttog, aztán egy puszit nyom a vállára.
-         Édesek nem? – ölel át Niko hátulról és a vállamra hajtja az állát. – Te meg féltékeny voltál – suttog most ő az én fülembe.
-         Nem igaz – kapom fel a vizet, mire nevetni kezd.
-         Kár tagadni. Imádsz engem és a hajánál fogva rángatnál le rólam minden lányt, aki csak a közelembe jön – suttog tovább, majd végignyal a fülcimpámon, amitől az egész testem libabőrös lesz.  – Tudod, ha szemmel tudnék ölni, most elég sok hullát kéne elrejtenünk.
-         Miért? – fordítom el a fejem felé, de ez nem túl jó ötlet, tekintve, hogy a szája vészesen közel kerül az enyémhez. A leheletét érzem a bőrömön, ugyan úgy, ahogy az orrán kifújt meleg levegőt is, de a legveszélyesebb az a két gyönyörű zöld szempár.
-         Mert mindenki téged bámul, Brandont leszámítva. Csak nézz a szemükbe és észreveszed, hogy fejben, már az összes levetkőztetett és többen már túl vannak veled az első meneten is – suttogja mosolyogva, mire valamiért azonnal körbenézek. Igazat kell adnom neki, tényleg mindenki engem bámul, bár néha egy-két tekintet elkalandozik Zoé felé, de Brandon arca mindenkit megrettent. Úgy néz a nőjét stírölő srácokra, mintha tényleg kinyírná őket, már csak a feltevésért is, hogy mi lenne ha ők élvezhetnék a lány társaságát.
-         Le kell szedetni azt a tv-t Brandonnal – bontakozok ki az öleléséből, de nem enged. Megint magához ránt és szorosan tart.
-         Az ott fog maradni. Fogadd el és mormolj el neki egy köszönömöt – csókol a nyakamba, amitől remegni kezdek. Hát ennyi is elég, hogy vágyat szítson bennem? Ez nem ér.
-         Dolgoznom kell ma is. Mire hazaérek, kérlek… Niko… - nyögök fel halkan, mert újból és újból megérzem a puha ajkait a nyakam bőrén cikázni, aztán a forró nyelvét is beveti a játékba. Utálom… Imádom…
-         Mire kérsz? Komolyan azt hiszed nem tartok veled? Kulta… - mosolyog rám édesen, nekem meg láva kezd folyni az ereimben. Nem teheti ezt velem megint. Nem veheti el újra a józan eszem. Nem csábíthat el újra. Nem adhatom neki megint a szívem. A csengő ismét félbeszakít minket. Egy vadidegen srác nyit ajtót, mintha tényleg itthon lenne, de az érkezőket mindenki ismeri. Még mi is.
-         Srácok – távolodik el tőlem Niko egyik pillanatról a másikra, hogy Mad nyakába vesse magát, akit Mika és Jari követ szorosan. Na meg egy újabb lánycsapat.
-         Mi az ördög… - nézek körbe a sokaságon, majd egy gyors intés után a szobámba megyek, ahol szerencsére egyedül lehetek. Kell pár perc magány, mert nem bírom felfogni, hogy mi történik körülöttem.
-         Hagyj, tűnj el, kérlek – nyöszörgöm, mikor halkan kinyílik az ajtóm. Nikora számítok, vagy Brandon valamelyik idióta cimborájára, de tévedek.
-         Sógornőm – huppan mellém a kisebbik Koskinen, akit eddig nem is láttam még, de a nevetését ezer közül fel lehet ismerni. Pont olyan, mint Nikoé.
-         Hát te? – nézek fel mosolyogva, mire egy cuppanós puszit nyom az arcomra.
-         Jöttem meglátogatni a bátyót. Brandon mondta, hogy itt lesztek, de nem hittem, hogy ennyien – kuncog.
-         Én se. Önkényes lakásfoglalók – dünnyögöm.
-         Hm… Mégse dobsz ki mindenkit ordítva – nyúl a nyakam alá, hogy utána a mellkasára húzza a fejem. – Örülsz nekünk valld be – mosolyog rám.
-         Én… Nem tudom – sóhajtok nagyot. Jól esik elbújni a tömeg elől, egy kedves srác ölelésében. Főleg, hogy a srác Niko öccse.
-         Lia, nem irányíthatnak a félelmeid. Tudom, hogy a bátyám eléggé macerás, de szeret téged és látom rajtad is, hogy még mindig érzel iránta valamit. Nézd, túl kevés időd van ezen a világon, ahhoz, hogy pazarolj. Kelletek egymásnak, tehát ne habozz. Ne kövess el ilyen hibát. Ne hagyd, hogy a félelmed irányítson, mert örök életedben bánni fogod, ha megölöd a reményeit és hagyod elmenni. Csak gondolj bele, mennyit nyerhetsz ha adsz neki egy esélyt. Boldogok lehettek. Ne mondd nekem, hogy nem vágysz arra, hogy kézen fogva sétálgassatok az utcán, hogy mindenki tudja, hogy összetartoztok. Ne mondd, hogy nem akarsz minden reggel mellette ébredni és nézni az álmos képét meg szagolni a büdös száját – kacag fel, mire én is elmosolyodom. – Nem állhat közétek semmi. Anyu nagyon kedvel, én egyenesen imádlak, Niko meg úgy beléd zúgott, mint vak a gödörbe. Apuval se lesz gond. A tesóm mindent ott hagyott érted. Helsinki helyett itt ücsörög Los Angelesben, pedig utálja ezt a várost, miattad mégis marad. Adnod kell neki egy esélyt – puszil homlokon gyengéden.
-         Nehéz – suttogom. - Túlságosan szeretem, hogy kibírjam ha megint történik valami… - vallom be neki, ami a szívem nyomja.
-         Nem fog történni semmi – suttogja.
-         Komolyan te vagy a fiatalabb kettőtök közül? – kuncogok fel, hogy eltereljem a témát. – Sokkal érettebbnek tűnsz nála.
-         Csak, mert nem engeded közel magadhoz. Pedig kéne és akkor megmutatná a seggfej oldala mellett a szerelmes pincsit is, meg a komoly érett férfit is és a nyávogós kisfiút, meg a munkamániás művészt és… Engedd neki, hogy megmutassa ki is ő – suttogja.
-         Mennem kell dolgozni – ülök fel hirtelen az ágyon, mielőtt ez a szintén zöld szemű ördög megpuhít és tényleg beadom annak a gyönyörű pokolból jött angyalnak a derekam, akit a bátyjának nevez.
                                                                                                           

Cynthia a tarkóm masszírozza gyengéden. Nem értem minek jött ide ő is, de jól esik az érintése. A feszültség kezd múlni a tagjaimból, amit addig kénytelen voltam leplezni.
-         Elmentem, mire hazaérek, ne legyetek itt – hallok meg egy dühös hangot, de nem hozzám szól.
-         Lia –kapom el a csuklóját, mikor elrohanna mellettem, az értetlenül utána bámuló Brandon elől. – Mi a baj?
-         Semmi – vágja rá, ebből meg azonnal tudom, hogy valamiért irtó pipa.
-         Oliver mondott valamit? – esek kétségbe. Kinyírom az öcsém, ha ő rondított bele a dolgokba. Addig fogom ütni, amíg el nem patkol és nem érdekel, hogy ő a saját vérem. Ha csak…
-         Nem, Niko – csóválja meg a fejét, ezzel félbeszakítva a szélsebesen száguldó gondolataimat. A telt ajkak, most csíkká préselődnek, a gyönyörű szemeivel gyilkos pillantásokkal méregeti a mögöttem álló lányt. – Tüntesd el a ribancokat a lakásomból – sziszegi, majd mire leesik, hogy féltékeny, ki is tépte magát a karomból, hogy aztán becsaphassa maga mögött az ajtót.
-         Azt a betyár – vereget vállon Jari nevetve. – Nem szelídül a vadcica úgy látom – mosolyog.
-         Nem, nem igazán – mosolyodok el. – De tudod, imádom benne ezt a tüzet, még akkor is ha legtöbbször ellenem dolgozik – nézek rá boldogan.
-         Öhm, mi lenne ha utána mennénk és megkeresnénk Conorékat is? – dobta fel Mika az ötletet mosolyogva.
-         Hiányzik az öcséd? – kacsint rám.
-         Dehogy – int le nevetve, mikor Launo szóba kerül. – Csak anyu szólt, hogy nézzek a körmére. Még csak egy kölyök, de csapot papot maga mögött hagyott, hogy ide jöjjön. Fene tudja mit művel Conorral  Ez a hely mindenkit megőrjít – néz körbe a zsúfolásig megtelt lakásban, ahol az emberek, akár egy házibuliban, sört vedelnek, videojátékoznak és hangosan beszélgetnek. Én meg magamban igazat adok a dobosomnak. Los Angeles, egy Helsinki nyugalmához szokott embernek, maga a bolondok háza. Finnországban minden annyira más, mint Amerikában. Be kell vallanom hiányzik az otthonom, bár cseppet sem bánom, hogy itt vagyok Liával, de mégis jobb lenne a tornyomban pihengetni, az ismerős utcákon bóklászni, a kedvenc kávézómban reggelizni vele vagy sétálni egyet a parkban. Esetleg elvinném az erdőbe, aminek a kellős közepén egy pici tó pihen, aminek a partján annyi dal született. Micsoda ábrándok… De ehhez az kéne, hogy velem jöjjön, hogy feltétel nélkül szeressen. Ha így lenne mindent megmutatnék neki. Az egész világot, úgy ahogy én látom.
-         Valaki hiányzik – néz ránk Brandon bugyután, látom ahogy az ujjain számol mire nevetni kezdek. Kicsit sok volt a sör…
-         Aleksi babázik – mosolygok a kis csajra gondolva.
-         És hol van a te babád? – néz rám nevetve.
-         Lelépett dolgozni. Azt hiszem nem tetszett neki, hogy Cynthia simogatta a nyakam és dögönyözött egy kicsit – somolygok, ahogy felvillan az arca előttem.
-         Akkor adjunk rá kakaót. Hátha… - vereget vállon Zoé, majd egy kacsintás után, mint jó tyúkanyó, mindenkit összeszed, elpakoltat velük, aztán átmegyünk a hotelbe, hogy átöltözzünk és a bárba kössünk ki.


-         Lia, téged kértek az asztalhoz – paskolja meg Dawn a vállam. – Alex az – mosolyog, mire aprót biccentek és már megyek is az asztaluk felé, hogy felvegyem a kisördögöm rendelését.
-         Hiányoztál este – simít végig a karomon, mikor lehajolok hozzá egy gyors csókra. – Napok óta el vagy tűnve – biggyeszti le a száját durcásan.
-         Ott vannak a többiek, nem unatkozol – túrok a puha fekete tincsek közé játékosan.
-         Oké, de… - kezd bele, mire nevetni kezdek, ezzel félbeszakítva a szóáradatot.
-         Mondták már, hogy túlságosan telhetetlen vagy? – bökök a fejemmel a keze felé, ami Louis mancsán pihen. Az ujjaik összefűzve simulnak a karfára, látszólag cseppet sem izgatja őket, hogy így mutatkoznak. Bár Alex sosem zavartatta magát, de Louis hajlamos úgy viselkedni, mint egy szűzlány. Irul, pirul, zavarba jön. Bezzeg az ágyban sosem szégyenlős…
-         Stúdióznak egész nap, ne higgy neki. Nem lenne rád ideje – keveredik somolyogva a hátam mögé Jade, majd mintha mi sem lenne természetesebb Alex ölébe ül. – Csak bűntudatot akar kelteni benned – simít végig a porcelán simaságú arcon, majd egy gyengéd puszit nyom a halántékára.
-         Nem is mondtad – nézek a pokolfajzatra rosszallóan, mire édes vigyor terül szét az arcán.
-         Jól van na… Még amúgy sem csinálunk bent semmit. Csak tökölünk meg próbálgatunk – von vállat. Nem tudok meg tőle sokat, de nem is most van itt az ideje. A bejárati ajtó sarkig kitárul és beáramlik egy hatalmas tömeg. A nappalimból ismerős figurák bukkannak fel szépen sorban, majd megjelenik Conor, Launo és így tovább lépked be az összes jómadár, én pedig tudom, hogy ez az estém is lett baszva.
-         Nah ne – nyögök fel, mikor meglátom Nikot, aki széles mosollyal az arcán lép be. Az egyik keze Zoé derekán pihen, a másik pedig a vörös hajú lányén. Nevet és boldog, én meg falnak tudnék menni. Főleg, hogy a vendégek itt is utat nyitnak neki. Pusztán a kisugárzása lenne az oka ennek? Nem. Francokat ez. Sokkal inkább azaz ok, hogy úgy néz ki, mint valami Isten. Abban a lehetetlenül szűk bőrnadrágban, ami épphogy a csípőcsontja aljáig ér és abban a fekete hosszú ujjú pulóverben ami a könyökéig fel van tűrve és szabadon hagy egy keskeny sávot, ami megmutatja a hasa hófehér bőrét, veszettül jól néz ki. Arról ne is beszéljünk, hogy a pulcsi kivágása a tökéletes mellkasa közepéig ér, így szabadon legeltetheti mindenki rajta a szemét. A kócos göndör barna fürtök a bársonyosan zöld szemekbe lógnak, a sima márvány fehér arcát tökéletesen keretezve. A legjobb pasi az egész klubban, ehhez kétség sem fér. Dögölj meg – morgom csak gondolatban, bár én se gondolom komolyan…
-         Nem semmi – füttyent egyet Jade is elismerően, mire grimaszolni kezdek, de pont ebben a pillanatban összetalálkozik a pillantásom az övével. Csak egy másodperc az egész, de én mégis ledermedek. A pimasz mosolyt és a mozdulatot, amivel megfogja a vörös hajú lány fenekét, nem lehet nem észrevenni. Mielőtt elkapnám róla a tekintetem, már másfelé néz, megelőzve engem. A lányra koncentrál, akinek per pillanat a halálát kívánom. Hát ennyit ér, hogy azt mondja szeret és itt van? Persze… Higgyek neki? A nagy francokat. Hazug disznó. Szédít itt, de a szavai mögött nincs semmi érzelem.
-         Mit kértek? Fordulok rosszul leplezett dühvel Alexék felé, akik szintén észreveszik, hogy valami nem kóser. A kisördög csak sorolja és sorolja az italokat én meg szorgosan jegyzetelek, egészen addig míg meg nem látom, hogy  Yv elpirul és nem válaszol Alex kérdésére, ami arra vonatkozik, hogy ő mit iszik.
-         Elrabolhatom a hölgyet? – hallok meg egy mosolygós hangot a hátam mögül, majd mikor megfordulok Madet pillantom meg, aki vigyorogva nyújtja a barátnőm felé a kezét.
-         Nem kell az engedélyük – emelkedik fel Yvonne kecsesen, hogy a hatalmas mancsba csúsztathassa a picinyke tenyerét. – Hoznál egy tequilát az asztalukhoz? – néz rám a barátnőm kedvesen, de tudom, hogy ő is el lett bűvölve. Minden finn férfinak varázsereje van? Francba. Senki nem tud nekik ellenállni, még az én mindig higgadt kicsit, bár néha szertelen drágaságom se. 
-         Jah – bólintok, majd a pulthoz vonulok és Roxanne kezébe nyomom a cetlit, aki azonnal nekiáll tálcákra halmozni az italokat, amivel visszabűvészkedem magam Alexékhez. Már csak a tequila maradt, amit kénytelen vagyok én kivinni, a legnagyobb helyet elfoglaló társasághoz. Az asztalukon egy sztriptíztáncos tekereg a fiúk legnagyobb örömére és az én legnagyobb bánatomra, ugyanis Niko kocsányon lógó szemekkel figyeli a rúdba kapaszkodó ribancot, aki úgy látom csak neki táncol. Persze ha ez nem lenne elég, a vörös hajú csajszi is az ölében trónol, a keze a lány combján pihen.
-         Egészségedre – teszem a barátnőm elé a poharat, aki úgy tűnik másodpercek alatt beilleszkedett a csapatba.
-         Hé, kiscica – húz magához Conor és egy puszit nyom az arcomra. Rég nem láttam őt sem, pedig most már egy városban tartózkodunk, de engem lefáraszt a munka, őt meg, hogy az összes csajt meghúzza a városban. - Hozol nekem inni? – néz rám kérlelően, mire elmosolyodom. Sosem tudok ellenállni, amikor úgy néz rám, mint egy kivert kutya.
-         Persze – bólintok és sarkon perdülve el is indulnék, hisz tudom, hogy csak whisky kell neki, de egy mély, rekedt hang megállít.
-         Pincérlány, még egy kört a barátaimnak – int felém olyan bunkó és arrogáns stílusba, amilyet még sose tapasztaltam tőle. A szemei furán csillognak, de mégis erőt veszek magamon.
-         Nem hozzám tartozik az asztalotok, hanem Mayához – rántok vállat, de tudhatnám, hogy nem ilyen fából faragták.
-         Yvnek is hoztál inni, meg Conor rendelését is felvetted. Nem leszek hálátlan – nyúl a zsebébe majd egy rakás pénzt dob az asztalra, mire megütközve pislogok rá. Úgy viselkedik, mintha csak egy ribanc lennék, akinek a kedvességét megvásárolhatná. Hát abból nem eszel kis pofám.
-         Dugd fel magadnak, majd a csajodnak a pénzed – mosolygok rá a lehető legbájosabban, bár alig bírom visszafogni magam. Szívem szerint a képébe önteném a piáját, hogy térjen észhez. Nem értem mi van vele. Mielőtt elmentem még olyan más volt, most pedig ugyan az a tuskó, akit anno megismertem.
-         A főnököd nem örülne neki, ha tudná, hogy így beszélsz a vendégekkel – szól utánam érdes hangon, de nem veszek róla tudomást.
-         Tegyél panaszt – kiáltok vissza, majd eltűnök a tömegben.


-         Elveted a sulykot tesó – huppan mellém Oli, mire morogni kezdek.
-         Be fogom törni. Kedvességgel nem megy, hát majd megy így – húzom az ölembe Cynthiát teljesen és a torkáig tolom a nyelvem. Nincs ebben a csókban semmi érzelem, semmi bensőségesség, csak egy egyszerű smár. Lehet, hogy Lia nem látja, de látja majd olyan, aki eljuttatja hozzá az infót, miszerint mást csókolok ma este. Próbálok a féltékenységére alapozni, na meg talán az is baj, hogy megint többet ittam a kelleténél. De nem érdekel. Tényleg elegem van a macska egér játékból és egyre csak fogy az időm. Meg kell szereznem és meg is fogom. De nincs több földön kúszás, talpnyalás, kedveskedés, könyörgés, nyáladzás és romantika. Az neki nem kell. Ő azt a férget akarta, aki voltam. Hát tessék itt van, elővarázsoltam. Persze nekem se jó így bánni vele, de nem érdekel. Ha ez az ára annak, hogy rájöjjön, hogy szükségünk van egymásra, hogy jók vagyunk együtt, akkor bántani fogom. Az már tuti, hogy ezt szereti. Hisz ha rendes vagyok elküld a pokolba, semmibe vesz, ha viszont mással vagyok, ha sértegetem, ha én küldöm el akkor máris másképp viselkedik. Simulékonyabb lesz. Tiszta őrület. Nincs ebben semmi logika, de nem hagy más választást.
Néha-néha felbukkan a tömegben, Alex asztalánál, majd tovaillan, mint valami álom. Most is gyönyörű, sóvárog érte minden porcikám, szívem szerint odamennék, átölelném, megcsókolnám, a fülébe súgnám, hogy szeretem és soha többet nem engedem el, de erőt veszek magamon és a többiekre koncentrálok. Csak most tűnik fel, hogy Mad és Yv már nem ülnek az asztalnál. Van egy sanda gyanúm arra nézve, hogy a hotelben gyűrik a lepedőt. Madnek miért megy ilyen könnyen? Talán Yvbe kellett volna belezúgnom? Tök mindegy, mert nem így történt. De azzal, hogy kufircolnak adnak egy elég jó ötletet. Kézen fogom Cynthiát és terelgetni kezdem Lia felé, majd elhaladva mellette a lány nyakába csókolok és kituszkolom a hátsó ajtón. Még mielőtt bezárnám visszanézek a terembe, ahol egy kikerekedett zöldeskék szempárral nézek farkasszemet. Vállat vonok és elmosolyodom, majd becsukom az ajtót, elmémbe égetve a sokkos arckifejezését.
-         Dugunk? – néz rám Cynthia, mire felnevetek. A langyos szellő teljesen kijózanít. Talán meg kéne lepődnöm, hogy ilyen nyíltan felkínálja magát, de nem teszem. Tudom milyen, volt már hozzá szerencsém. Kicsit sajnálom szegényt, mert mindig csak kihasználom. Mikor Leena helyett őt fektettem meg, nem volt bűntudatom, hisz ő is kapott valamit. Pár orgazmus és némi pezsgő kompenzálta, hogy csak tárgyként kezeltem, de most tényleg sajnálatot érzek iránta.
-         Nem, nem dugunk – csóválom meg a fejem és behúzom a falban lévő mélyedésbe, hogy ha netán kijönne Lia, ne vegye észre, hogy nem csinálunk semmit. Na jó, ez így nem igaz, ugyanis mindketten rágyújtunk egy cigire.
-         Velem akarod féltékennyé tenni? – néz rám azokkal a hatalmas barna szemeivel a lány, miközben leülök a földre és önelégülten vigyorgok.
-         Valahogy úgy – bólintok, mire ő is lehuppan és a combomra simítja a kezét.
-         Csinálhatnánk élesbe is – suttogja a lábam simogatva, de csak megrázom a fejem és lefogom a csuklóját.
-         Nem – vágom rá.  Máskor, más esetben, biztosan nem mondanám ezt, de Lia van odabent… Ráadásul a gyengéd simogatás nem ér semmit. Nem izgulok fel tőle, nem önt el vágy, nem akarok az ő teste által kielégülni. Liát akarom. Ő annyira más. Csak egy gyengéd homlokpuszi tőle és máris készen állok a folytatásra. De ez a nyílt felkínálkozás? Nem, nem kell. Amúgy is lelombozó, ha egy nő ilyen könnyen odadobja magát, bár tény, hogy sokszor elfogadtam a kínálkozó lehetőséget. De ennek nem most van itt az ideje. Csak Liára vágyom. Azt akarom, hogy ő simogasson és érintsen meg. Az ő perzselő csókjait akarom érezni az ajkamon, benne akarok lenni, vele akarok lenni.
-         Nem vagytok együtt – néz rám Cynthia fürkészően, mire keserű mosolyra húzom a szám.
-         Nem, nem vagyunk – helyeselek.
-         Akkor nem megcsalás – kúszik közelebb. – És amúgy is… Csak kefélünk – csókol szájon, de azonnal eltolom magamtól.
-         Azt mondtam, hogy nem. Ha segíteni akarsz oké, de nem fekszem le veled cserébe – nézek rá kicsit mérgesen. Mi a fenének kell nyomulni ennyire? A nem, az még mindig nemet jelent. Azt hittem elsőre is megérti miért hoztam ki.
-         Szereted – húzódik vissza, mire egy bólintással felelek. – Bocs Niko – sóhajt fel, majd újabb cigire gyújt rá. – Tudod túl jó pasi vagy és nem tudok neked ellenállni. Gondoltam, hogy eltöltjük valami kellemessel az időt, míg itt vagyunk – néz fel az égre, majd furcsa kifejezés jelenik meg az arcán. – Azt se szeretnéd ha leszo…- Kérdezné, de azonnal félbeszakítom.
-         Nem, nem akarom, hogy leszopj – csóválom meg a fejem, mire csalódott sóhaj hagyja el az ajkait.
-         Hát akkor oké – dől a falnak. – És akkor mégis mit művelünk? – kérdezi halkan, a szemembe nézve.
-         Csak ülünk – suttogom mosolyogva.
-         Miközben ő azt hiszi, hogy éppen belém élvezel – nevet fel.
-         Igen – bólogatok. – Talán így rájön, hogy szeret és kellek neki és, hogy nem akarja, hogy mással is lefeküdjek és… - magyarázom de félbeszakít.
-         A nagy Niko Koskinen szerelmes. Tudod, mikor mellétek kerültünk azt hittem tényleg Leena lesz az igazi a számodra. De telt az idő és rájöttem, hogy nem így van. Nem szerettétek egymást soha igazán. Viszont mióta ez a lány belépett a képbe, megváltoztál. Sokkal szentimentálisabb vagy, de ma… Ma este olyan voltál, mint majdnem egy éve. Pompás, kemény, lélegzetelállító. Ezért hittem azt, hogy visszatértél. De nem. Az a lány elvette az eszed – suttogja.
-         És a szívem – fejezem be mosolyogva. – Tényleg megváltoztam. Már nem a farkam irányít, hanem a ketyegőm. Megdugtam már annyi nőt, hogy összeszámolni is sok lenne. Kutyálkodtam eleget. Másra vágyom Cynthia. Azt akarom, hogy valaki szeressen és megértsen és támogasson. Önzetlenül. Nem a pénzért vagy a hírnévért, hanem saját magamért. Így, egyben. És Lia így szeretett, ezzel pedig teljesen megfogott magának. Nem kért, nem követelt, nem fenyegetőzött. Soha nem csinált jelenetet, azért, mert menyasszonyom van. Elfogadta a döntéseim, hagyta, hogy menjek a saját fejem után, de mikor szükségem volt rá, azonnal jött, átölelt, törődött velem. Ő olyan más, mint azok akiket eddig ismertem. Gyengéd és érzékeny néha, de a legtöbb esetben egy igazi vadmacska és kioszt ha nincs igazam. Alapjáraton türelmetlen, de velem mégis más. Bátor és ellent mer mondani, ami szintén tetszik. Gondoskodik rólam mikor kell és egyedül hagy mikor arra vágyom. Nem fecseg feleslegesen, de ha valamit mond az mindig őszinte. Mellette nem kell szerepet játszani, lehetek vele szemben törékeny és gyenge, sírhatnék is, nem használná ki soha azt, hogy sokszor sebezhető vagyok. Ráadásul a szex is isteni vele – nevetek fel, mikor eszembe jut ez a nem elhanyagolható tényező. – Ő a lelki társam azt hiszem. Kiegészít. Vele egy egészet alkotok.
-         Jól elkapta a töködet – kuncog fel velem szemben, mire egyetértően bólogatok megint. Igen. Jól elkapta, de cseppet se bánom.



-         Lia, várj – botladozik utánam, de túl fáradt és dühös vagyok rá. Csalódottság ízt érzek a levegőben. Lefeküdt vele, miközben reggel még engem győzködött. Sírni szeretnék, mert újra átvert, pont mikor már hinni akartam neki. És most mit lohol utánam? Menjen a pokolba. Már több órája az esetnek, de nem bírom megemészteni, hogy kivitte a sikátorba, hogy megdöngesse. A mosoly ami mindkettejük arcán játszott mikor visszatértek, belém égett. Nem kéne így éreznem, hisz nem tartozik nekem semmivel, főleg nem elszámolással, mégis fáj. Úgy érzem, hogy megint összetörte a szívem. Próbálok a lehető leggyorsabban a hazaérni és nem veszek tudomást arról, hogy mögöttem szalad. Ki akarom zárni a lakásomból, ki az életemből, a szívemből és a gondolataimból, de nem hagyja.
-         Állj már meg, nem hallod? – kapja el a karom, mikor felérünk az ajtómhoz.
-         Tűnj a fenébe – ordítom a képébe. Nem bírom visszafogni magam. A könnyek ellepik a szemem, de nem hagyom őket kibuggyanni. Nem adom meg neki azt örömöt, hogy sírni láthat.
-         Kulta, mi a baj? – simítana végig az arcomon, de ellököm a kezét.
-         Menj el Niko és soha többé ne gyere ide. Gyűlöllek érted? Gyűlöllek – kiabálok tovább. Nem bírom elrejteni a csalódottságom és még a zárba se találok bele, a könnyfátyol miatt. Pedig tényleg nem akarok mást csak az ágyamat és azt, hogy menjen el. Ne kínozzon tovább. Hagyjon élni végre.
-         Kulta – suttogja, de megint kiabálni kezdek. Muszáj levezetnem rajta a mérgem és a fájdalmam.
-         Ne Kultázz itt nekem. Tűnj el a bús büdös picsába és hívd a macádat Kultának – lököm el magamtól, mire mosolyogni kezd.
-         Láttad, hogy kiviszem – somolyog.
-         Menj a pokolba – suttogom elhűlve, az elégedett képét nézve, majd ismét a zárral kezdek szerencsétlenkedni.
-         Fáj? Fáj, hogy vele voltam igaz? – kérdezi blazírt hangon, mire még inkább kiakadok. – Hm… A fejedben levetült, hogy csókolom, hogy a mellét és a formás fenekét markolászom igaz? Hogy úgy esek neki, ahogy neked szoktam. Hogy tépem az ajkait, hogy szinte felfalom és olyan erősen szorítom magamhoz, mintha eggyé akarnék vele olvadni – suttogja, tovább kínozva engem, mikor is kattan a zár és bejutok a lakásomba, de mielőtt még az orrára csaphatnám az ajtót, beslisszol mellettem és ő maga rúgja be, majd egyszerűen a falnak szorít és eszméletlen magasságból pislog le rám. Mindketten zihálunk, miközben fogva tartjuk a másik pillantását. Próbálom visszanyelni a könnyeim, de egyre nehezebb. – Azon gondolkodsz, hogy őt is így simogattam-e, igaz? – nyúl a combomhoz, majd a keze végigcsúszik a derekam vonalán, hogy aztán a nyakamra tapadhasson. Az érintése gyengéd, de a pillantásában nincs semmi. Kifürkészhetetlen a tekintete. – Hmm.. – mosolyodik el gonoszul, majd a nyelve hegyét végigfuttatja az állam vonalán, hogy aztán körberajzolja az ajkaim, amitől teljesen ledermedek, majd remegni kezdek, akár a kocsonya. Azt tehet velem megint amit akar, tudom, hogy hiába állnék neki eltaszigálni, nem engedne. Élvezi, hogy játszhat velem. Ez a beteges perverziója. Fájdalmat akar okozni és megbénítani. Hát legyen.
-         Nesze. Itt vagyok, tégy amit csak szeretnél. Szúrd át megint a szívem, aztán ess nekem, mint valami vadállat és vigyél az ágyba – nézek rá, mire édesen elmosolyodik.
-         Már kielégítettek szivi – suttogja a fülembe. A szavai egy arculcsapással érnek fel.
-         Gyűlöllek – csordul ki az első könnycsepp a szemem sarkán, amit ő simogat le, hisz azonnal észreveszi. Csak állok, zihálva, falnak vetetett háttal, a padlót nézve, míg gyengéden az állam alá nem nyúl.
-         Nézz rám – kérlel gyengéden. Mi a fene? Mi ez a hülye játék? Az előbb még hideg volt, most pedig úgy, kér, mintha… - Nézz rám kérlek. Nézz a szemembe Lia - susogja gyengéden, én meg megteszem, amit kér. Már úgy is mindegy minden.
-         Mit akarsz? – nézek rá értetlenül. A bársonyos zöld szemek szerelmesen csillognak. Annyi érzelem van bennük, ami tényleg lebénít.
-         Nem feküdtem le vele – suttogja mosolyogva.
-         Azt mondtad kielégítettek már – sziszegem.
-         Te voltál. Kielégítetted a kíváncsiságom. Tudom, hogy szeretsz és fontos vagyok neked. Kár lenne ezek után tagadni – somolyog felettébb önelégülten.