1. Talán...

"Van úgy, hogy találkozunk valakivel, talán sose láttuk addig, de alighogy rápillantunk, érdekel, mielőtt egy szót is váltottunk volna."


Egyszer volt, hol nem volt… Állj! Stopika! Nem, ez nem az a mese lesz. Basszus. Nincs Tündérország, nincs Óperenciás tenger, kurta farkú kismalac, aranytojást tojó tyúk. Ha nem hiszed járj utána? Na igen, az még stimmel is. Gonosz boszorkák? Akadnak. Ördögök, szörnyek? Majd még meglátjuk. Tanulság? Majd a végén kiderül. Lehet, hogy azzal is szolgálhatunk, bár a történet nem tanmesének készül. Hogy mire számítsunk? Ne a Grimm fivérek aranyos történeteire. Bár Holle anyó itt is lengeti a párnáit…

Piszkosul hideg van. Kellett nekem idejönni. Da ha már itt vagyok legalább maradtam volna a lakásomba. De nem. Én nem tudok megülni soha a hátsómon. Meg persze az eldugott kis csehókba való meghívásoknak se tudok ellenállni. Köszi Conor. A mulatós mindenségit a világodnak. Kellett neked bekopogni, hogy menjek le én is abba a füstös kocsmába, ahol szerinted a világ legjobb vodkáját adják. Ajánlom, hogy igazad legyen barátom, mert ha nem, akkor Isten óvjon a haragomtól.
Az ujjaim már abszolút nem érzem. A fülem se igazán. Otthon kellett volna maradnom. Igen az lett volna a legjobb. Egy jó meleg tea, takaró és ablakból nézni, ahogy esik a hó. A frászkarikát esik. Szakad. De bentről még szépnek tűnt. És nem volt ilyen hihetetlenül hideg. Mi a jó büdös fenének jöttem én ide? Ihletért. Stimmt. De nem juthatott volna valami melegebb hely eszembe?
Próbálom szedni a lábam. Próbálom én. De már az is lefagyott a térdig érő hóban, ami egyre csak szakad. Pedig esküszöm, hogy rendesen felöltöztem. A Michelin gumiemberke elbújhat mögöttem. Éljen a réteges öltözködés.
Hazafelé taxival megyek, ez is szent.
Hirtelen tűnik fel a fény az alagút végén. A reménysugár. A Sánta medve logója messziről virít. Még inkább megszaporázom a lépteim. Már csak két lépés… És igen! Meleg.
Áuuu. Most, hogy beléptem és fejbe kólint a lentről felfelé áradó fülledt és forró levegő elkezdenek kiolvadni a csontjaim. Ez pedig piszkosul fáj. Mintha ezer késsel szurkálnák a füleim, a lábujjaim és kezeim. Ide a vodkámmal és akkor senkinek nem esik bántódása!
Villám gyorsan bújok ki a kabátomból, majd bekerül a táskámba a sapkám, a sálam, a kesztyűm és a vastag pulcsim is, ugyebár egy női táskába minden elfér. A lépcsőn leindulva a pincekocsmába már most felhallatszódik a bódító rockzene. Széles mosolyra húzódik a szám, már amennyire a fagyos arcom engedi a mosolygást. A lengőajtón átlépve a fülembe kúszik az eddig tompán hallott zaj. Igazi koncerthangulat van. Én pedig beleszeretek a Sánta medvébe már most. Tömeg, emberek. Igen, mindig is szociális lény voltam. Persze vannak antiszociális pillanataim is, de többnyire az emberek közt érzem jól magam. Azonnal belevetem magam a feketébe öltözött csoportosulásba. Lehet, hogy a vörös felső nem volt jó választás? Én vagyok az egyetlen, aki nem talpig feketében jött. Na, most már mindegy. Nincs az az Isten, hogy én visszamenjek átöltözni. Átjutni a tömegen egyszerűen képtelenségnek tűnik. Egészen addig, míg meg nem látom Conort aki egy hatalmas vigyorral az arcán nyúl a kezem felé és behúz a pultig.
- Szia, kiscica - nyom két puszit az arcomra.
- Hello baby - kacagok fel. - Hol a világ legjobb vodkája? - Rángatom meg mosolyogva a szemöldököm mire a pultra csap és a csapos fülébe üvölti, hogy mit is kérünk. Nem aprózza el a dolgot. Egy egész üveggel rendel majd a kezem után nyúl és átrángat az embereken egy színpad közeli asztalig.
- Lia - mutat rám - ő itt Launo, aki kedves jó barátom.
- Hello, amúgy Cornelia vagyok - köszönök, neki két puszival miközben ledobom a cuccom az egyetlen szabad székre és én is lehuppanok. Conor azonnal lerak elém egy feles poharat és egy üveg sört. A kispohárba már tölti is a vodkát, először nekem majd Launonak.
- Kippis - emeli, magasba majd összekoccintjuk és lehúzzuk az erős italt.
- Huh… - borzongok meg. - Ez tényleg jó - mosolyodok el mire Launo vállon vereget.
- Bírlak - közli, mire elnevetem magam.
- Én még nem. De még pár kör ebből - bökök az üvegre - és foglak - fejezem be a mondatot vigyorogva.
- Akkor igyunk - kiált fel Launo. A felesek szépen lassan fogynak. Meg a hangunk is. Ugyanis a tömeg ahelyett, hogy oszlana egyre nagyobb lesz. Zavar, hogy csak a nép áltál szolgáltatott zajt hallom, zene meg már megint sehol.
- Conor - rebegtetem meg a szempilláim egy ártatlan mosollyal fűszerezve.
- Nem - vágja rá gondolkodás nélkül.
- Na de Conor - kezdek el nyávogni. Tudom, hogy ezzel a hanggal az idegeire megyek.
- Mit akarsz kiscica? - Fordul felém.
- Énekelünk? - Pislogok rá olyan ártatlanul, mint a ma született bárány.
- Tudsz? - Röhög fel hangosan mire jól vállon boxolom. Tudja, hogy tudok. Mivel a szomszédom és pont a zene alakította ki köztünk a baráti viszonyt. Ő gitározik, én énekelek ez pedig egy-egy hideg estén jó mulatságnak minősül.
- Légysziii - fogom meg a karját és elkezdem rázni.
- Oké cica, oké, csak ne rángass - adja, meg magát nevetve majd ismét elkapja a csuklóm és elvonszol a színpadig. Nem túl magas így könnyedén fellépek. Conor felkapja, az egyik gitárt, én pedig elkapom a mikrofont. Még mindig nagy a zaj, de nem bánom cseppet sem. Ahogy a mikrofonhoz érek, megszűnik a külvilág. Én vagyok, Conor és a gitár. Slussz. A zene varázsa. Csukott szemmel mosolyogva énekelek. A csípőm külön életet él. Hallom, hogy az emberek lassan elhalkulnak. Érzem magamon a pillantásukat. Igen, ezt akartam. Ezt akarom!
És hirtelen kitör mindenkiből a lelkesedés. Bekapcsolódik a játékba a dob is. A vállam felett hátrapillantva meglátok egy raszta hajú srácot, aki egy mosollyal az arcán biccent felém mire felkacagok. A színpad előtt tolongókra nézek. Huhh… Ennyi ember egy ekkora helyen. Szép. De ha rajtam múlik, akkor szórakozni fogunk. Nem igazán értettem eddig miért van itt egy teljes zenekarnak elegendő felszerelés kihasználatlanul. De most jó szolgálatot tesznek a hangszerek. Az emberek hangosan éneklik velem a szöveget, néhányan elég hamisan, de hol bánom én ezt? Még egy srác lép fel mellénk és felkapja a basszusgitárt. Rögtönzött zenekart hozunk itt össze alig egy perc alatt. Több korsó sör indul el a színpad felé és érdekes módon mind az én lábam előtt köt. Vigyorogva biccentek az összes elém érkezőnek aki “megszán” egy-egy itallal.
Hirtelen valami fura érzésem lesz. Mintha valaki röntgen szemekkel pásztázna végig. Figyelem az előttem tolongó embereket, de úgy néz, ki senki nem akar a vesémig látni. A pillantást amúgy is a hátamba érzem. Conor felé fordulok, de ő csukott szemmel pengeti a húrokat. A dobnál ülő se engem figyel és a basszusgitáros se. Paranoiás is lettem már? Egy fejrázással próbálom a hülyeségem kiűzni. De nem megy. Érzem. Az ösztöneim egyszerűen folyamatosan sikítanak, hogy valaki figyel. De nem tudok rájönni ki az a valaki.
A dalnak vége szakad, és hatalmas tapsvihar tör ki. Felkapom a söröket. Kezdem magam egy bajor csaposnak érezni. De egyedül cipelem csak azért is el az asztalig.
- Ez durva volt - visítja Launo a fülembe mire elvigyorgom magam.
- Köszi. Ide azzal a vodkával - nyúlok az asztal másik végén álló üveg felé majd töltök és lehúzom az erős italt.
- Szerintem simán megtetted elő zenekarnak - vigyorog rám Conor.
- Miért lesz itt valami koncert? - Csillan fel a szemem.
- Aham, nézd - bök a fejével a színpad felé. És tényleg.
A srác, aki a dobhoz ült két fazonnal beszélget, miközben átrendezik az egész színpadot. Na, jó a dob marad a helyén, de minden más átkerül. Kíváncsian figyelem az eseményeket.
- Helsinki leghíresebb bandája játszik ma. Az amcsiknál meg itt Európában is tök sikeresek. De ebből a kocsmából indultak. Szóval fogalmazzunk úgy, hogy a fanatikus rajongók ide járnak, ha látni akarják hazai terepen őket. A dobosuk a bátyám - magyarázza Launo büszkén.
- Értem - bólintok.
De nem igazán kavar fel a dolog. Ha zenéről van, szó azt hiszem, senki nem tud újat mutatni. Apám is zenész. Én meg találkoztam már annyi zenekarral, hogy ihaj.
Launo és Conor tovább magyaráznak én is bekapcsolódok a beszélgetésbe. Cukkoljuk egymást folyamatosan. Én pedig élvezem a fiúk társaságát. Hirtelen ismét megérzem a hátamba azt a pillantást, amit a színpadon is. De nem foglalkozok vele. Már nem. Bolond képzelgésnek tekintem a dolgot. Egészen addig, míg a tömeg fel nem kurjant. Nem értem mit üvöltenek, hisz nem igazán beszélek finnül, de a kiabálás ráébreszt, hogy valószínűleg felállt a zenekar. Ez sem hat meg. A vodka jobban izgatja a fantáziám. Hátha elnyomja ezt a fura, de bizsergető érzést. Conor és Launo a színpad felé fordulnak, míg én előkutatom a táskám legmélyéről a cigit. Amint lenyomom az öngyújtót és fellobban, a láng megszólal a gitár.
Nem rossz. Nagyon nem rossz. Sőt, kifejezetten jó.
Ezek az első gondolataim. Na meg az, hogy akárki is bámul annak kinyomom, a szemét csak jöjjek rá ki az az átkozott. Persze ha nem csak képzelődöm. Mert ugyebár ez is benne van a pakliba. A srácok tombolva, üvöltözve kezdik énekelni a szöveget. Pedig az énekes még bele se csapott a nótába. Hirtelen elcsendesedik a tömeg. Megborzongok. Egy mély és tiszta férfihang csendül fel. Karcos, érdes, rekedt és mégis szó szerint simogatja a lelkem. Ilyet még sose éreztem egy daltól sem. De ez… Ez valami teljesen más. Tiszta libabőr a karom, belül pedig olyan forróság önt el, mintha vér helyett láva folyna az ereimbe. Nem bírom ki, hogy ne forduljak a színpad felé, hogy lássam is azt, akit ilyen hanggal áldottak meg az istenek.
Életem legnagyobb hibáját követem el. A legeslegnagyobbat.
Egy hihetetlenül zöld szempárral találom szembe magam. A világ legdögösebb, legmisztikusabb, legfelkavaróbb palijához tartoznak azok a méregzöld szemek. Úr Isten.
A gyomrom egyszerűen görcsbe rándul. Félhosszú kócos barna haj, baba arc, egy fekete könyékig felgyűrt hosszú ujjú pulcsiba és egy szintén fekete nadrágba bújtatott test és két vadítóan zöld szempár, amit szintén fekete festék keretez. Ez a látvány ami fogad. És a keze… Az egyikben egy cigi füstölög a másikban pedig egy pohár bort tart. A hosszú ujjai óvatosan kulcsolják körbe a poharat. Őrület. De a szemei. Azok valami fura kábulatba ejtenek. És ezt csak fokozza a hangjával és a kisugárzásával. Folyamatosan engem néz, amitől nem jövök zavarba, de érzem, hogy valami kattog odabent a lelkem legmélyén. Megszűnik a külvilág. Hallom a hangját, bámulom, az arcát miközben lassan a számhoz emelem a már percek óta parázsló cigit. Mélyen magamba szívom, a káros füstöt mire a pasas elmosolyodik és leutánozza a mozdulatom. Most rajtam a sor így én is elővillantom a legszebb mosolyt, amit produkálni tudok. Folyamatosan egymás szemébe nézünk. Egyszerűen nem tudom levenni róla a tekintetem. Nem megy. Talán nem is akarom. Nem is érdekel az egész. A dalnak vége, de még mindig egymást nézzük. Lassan köszörüli, meg a torkát majd belekortyol a borba és újból beleszív a cigijébe. A füst, ami a száján áramlik, kifelé egyenesen felém jön. Ismét érzem a bizsergést. A kábulatomból Conor ébreszt fel.
- Niko kinézett magának. Hipnotizál - röhög fel. Elszakítom a pillantásom a pasiról.
- Hipnotizál? - Kacagok fel. Bár most, hogy jobban belegondolok nem is akkora hülyeség ez az elmélet.
- A szemei. Megvadulnak érte a csajok és ő elkapta a tekinteted. Most is téged néz, és míg énekelt te se bírtál szabadulni kiscica. Gőzünk nincs mit művel igazából de az eredmény tutira az, hogy ágyba cibál másnap meg lelép - magyarázza Conor lelkesen mire Launo is bőszen bólogat igazat adva a barátjának.
- Csak nehogy én hagyjam ott másnap - mosolygok rájuk mire döbbenten néznek mindketten.
- Le akarsz feküdni vele? - Jön Launotól a kérdés.
- Ha meghív egy italra, akár - vigyorodok el miközben a rákacsintok és meghúzom a söröm.
- Te céda - kacag fel Conor mellettem majd cuppanós puszit nyom az arcomra, amit nevetve viszonzok.
Igen, nem tagadom kissé szabad erkölcsű nőszemély vagyok. Szeretem a szexet és élvezem is. Már ha a pasi ért hozzá. De erről a rekedt hangú hipnotikus tekintetű idegenről egyszerűen nem bírom elképzelni, hogy ne teljesítsen jól az ágyban.
Na, most van elég! Nem fantáziálunk róla. Még…
A hangja folyamatosan kábít. De ellenállok. Kemény stramm nő vagyok. A tömeg őrjöng, a koncert pedig egyszerűen csodálatos. Rég hallottam már igazán jó rockzenét. Tökéletes.
- Kisebb technikai szünet következik - köszörüli meg a zöldszemű a torkát az egyik dal végén. Hallani a hangján, hogy mosolyog.
- Igyál Niko - kiabál be valaki mire mindenkiből hangos röhögés tör fel.
Launo folyamatosan faggat. Honnan jöttem, kik a szüleim, mit szeretek csinálni, mit nem szeretek csinálni. A kérdésekből úgy néz ki sosem fogy ki. Én pedig válaszolok. Kedves srácnak tűnik. Conor is folyamatosan belekotyog a beszélgetésünkbe ráadásul mindig valami hülyeséggel traktál minket így jókat nevetünk a beszélgetés közben.
- Ezt a pultnál álló küldi - lép mellém a pincérnő egy korsó sörrel a kezében. Azonnal arra fordulok amerre a fejével bök. A zöld szemű. Niko. Magamban ízlelgetem a nevét. Mosolyogva néz a szemembe mire aprót biccentek neki köszönetképpen. Visszabólint jelezve, hogy egészségemre mire a pincérnő ismét megszólal.
- Azt üzeni, hogy ezen a papíron rajta van a száma. Ha van kedved hívd fel - nyomja a kezembe a fecnit. Gyors pillantást vetek a papírra. Szépen ír ahhoz képest, hogy férfi. Na, jó nem gyöngybetűk de mégis. Van az írásában (is) valami különleges. A pincér már lépne is el de megragadom a karját és intek neki, hogy hajoljon közelebb.
- Mondd meg neki kérlek, hogy analfabéta vagyok, ha valamit akar, jöjjön ide - kiabálom túl a tömeget.
A lány elképedve néz rám. Mintha valami másik bolygóról jöttem volna. Ezek szerint nincsenek itt ahhoz szokva, hogy egy csaj nem ájul egyből a helyi sztár karjaiba. Hirtelen széles mosoly terül el az arcán én pedig a kezébe nyomom a cetlit majd ő lelép én pedig visszafordulok a sörömhöz.
Conor hangos röhögésben tör ki mellettem, Launo pedig csak bámul rám. Vigyorogva kortyolom a söröm egészen addig míg Conor el nem kezdi kommentálni a mögöttem történő eseményeket.
- Baszd meg - röhög fel hangosan. A sör majdnem az orrán jön ki a nevetéstől.
- Mi van? - Vigyorgok rá. Bár van egy-két tippem mi is történhet a pultnál.
- Niko ki van akadva asszem. Teljesen kikerekedett a tekintete mikor a pincér csaj a kezébe nyomta a fecnit, amit neked küldött. Várj… Idejön - közli.
Gyere csak barátocskám. Elkapom a Heinekenes üveget és nagy kortyokban próbálom eltűntetni, hogy mire ideér, felállhassak. Magamban gyorsan leszámolom hány másodpercem van, míg átverekedi magát a tömegen. Egy… Kettő… Három… Négy… És… Ötre elfogy a söröm. Conor arcáról leolvasom, hogy mögöttem van. Azonnal felpattanok.
- Bocs srácok, mindjárt jövök elfogyott az italom - vigyorgok rájuk. Conor és Launo egyszerre röhög fel, amit egy elégedett mosollyal veszek tudomásul majd megpördülve elhaladok a zöld szemű mellett. Az illata fejbe csap. Dohány és még valami meghatározhatatlan illat. Valami, amit még soha nem éreztem. Először a mosdóba megyek. Hideg vizet locsolok az arcomba majd kilépek és a pulton áthajolva üvöltöm a csapos fülébe a rendelésem.
- Tiedätkö pikkuveljeni? - Lép mellém egy hatalmas pasas. Azt hiszem a zenekar dobosa.
- Tessék? Öhmmm… Én nem beszélek finnül - magyarázok angolul hátha megérti.
- Azt kérdeztem, hogy ismered-e az öcsémet? - Mosolyog rám miután rájön, hogy angolul tudok csak kommunikálni vele, így átvált az én nyelvemre.
- Ki mondta, hogy ismerem? - Vigyorgok rá mire ő is megereszt egy mosolyt.
- Egy asztalnál ültök - közli a tényállást. Hát barátom ez nekem eddig fel se tűnt…
- Az még nem azt jelenti, hogy ismerem. Conor a szomszédom. És ha minden igaz az öcséd barátja - osztom meg a tudomásomra jutott infót.
- Így van. Mika vagyok - nyújtja felém a hatalmas mancsát de én inkább két puszit nyomok az arcára miután lábujjhegyre tornázom magam.
- Cornelia de mindenki Liának hív - mutatkozom be én is. Még jó, hogy magas sarkú csizmát vettem fel. Ha nem így lenne komoly bajban lennék. Minden finn ilyen rohadt magas?
- Meghívhatlak valamire? - Kérdezi mosolyogva.
- Köszi, nem. Már kértem - mosolygok.
- Nem vagy finn - vigyorog tovább miközben belekortyol a sörébe.
- Baj? - Húzom fel kérdőn a szemöldököm.
- Nekem nem - kacag fel.
Közben megérkeznek a kikért italok. Gyorsan fizetek, és komoly borravalóval toldom meg a végösszeget.
- Niko kedvenc bora - bök Mika a pohárra.
- Neki viszem. Meghívott egy sörre illik viszonozni - kacsintok rá mire újabb nevetéssel válaszol. A söröm és a zöldszeműnek szánt borospoharat a fejem felé emelve haladok vissza az asztalunk felé. Mily meglepő, hogy Niko szerezett magának egy széket. És pont mellém telepedett le. A poharat elé rakom mire rám pillant a válla felett. Azok a szemek…
- Egészségedre - huppanok mellé miközben a tekintetemmel kutatok a cigim után a rumlis asztalon. Launo mintha a fejembe látna az egyik üres korsó mögé nyúl és felém nyújtja a dobozt. Hálás mosolyt villantok felé miközben egy szálat a számba veszek. Az öngyújtót még megfogni sincs időm máris felém nyújtja a sajátját a zöldszemű. Elmosolyodok a kedves gesztuson majd megpróbálok bekapcsolódni a társalgásba. Ismét magamon érzem a tekintetét. Most már biztos vagyok benne, hogy ő akart belém látni az átható pillantásával. Eszembe jut a fogadalmam, hogy kinyomom annak a szemét, aki bámul, de most már teljesen megváltozik az erről alkotott véleményem. Ezeket a szemeket vétek lenne bántani. Annyira gyönyörűek. Meg hát azért van, hogy nézzen vele.
- Niko Koskinen - nyújtja felém a kezét.
- Cornelia Anders - mutatkozok be én is. A kezem a kezébe csúsztatom. Villámok milliói cikáznak végig a bőröm alatt. A keze puha és meleg. Pedig a bőre olyan hófehér, mintha vámpír lenne, vagy nem is tudom.

Talán így kezdődnek a tipikus szerelmi történetek. A tündérmesék. Talán… Talán elég, hogy egy füstös csehóban találkozik egy férfi és egy nő. Talán elég egy pillantás, egy mosoly, egy hang, egy illat, egy kézfogás, hogy elinduljon a kémia és a szerelem örvénye magával ragadjon. Talán így van. Talán csak annyi kell, hogy egy messziről jött lány barátkozni és mulatni akarjon. Talán elég, hogy a zene imádta összeköt egy csoportot. Talán elég egy dallam, egy formás nő látványa ahhoz, hogy elinduljon egy hazai terepen lévő nőcsábász fiúban valami. Talán elég a vadászösztön, az akarom és enyém lesz bódító érzése. Talán felolvad a jég körülöttük egy fagyos északi helyen. Talán a hópelyhek is megolvadnak, talán a régi sebek is begyógyulnak. Talán Holle anyó is nyugdíjba vonul. Talán fellobban a tűz. Talán egy tipikus szerelmi történet van alakulóban. Talán…