6.Ütközet

"Nem akarok veszekedni veled, életem, csak eltérő a nyelvszemléletem. De mire ezt kimondom, a vita kulturált hangneme addigra persze megszűnt, - és már rég veszekszünk, - mert te úgy érzed, hogy neked esek, - pedig csak a vitastílusom az, ami az átlagosnál kicsit hevesebb, - én meg azt veszem zokon, - hogy mért azon lovagolsz, hogy hogy mondom, és nem amiket mondok, azokon, - szóval a ló velünk eléggé elszaladt, - a cérna elszakadt, - és áll a bál, - és már egyikünk sem érvel, csak sértetten hallgat, vagy ordibál."


A szőke raszta hajú srác az első aki belép. Aleksi, ha jól emlékszem. Egy bocsánatkérő mosolyt villant felém, majd azonnal el is komorul. A szeméből is ki tudok olvasni mindent. Néma jelzés ez, hogy ugyan neki semmi baja nincs velem, de úgy fog viselkedni ahogy a többiek, szóval ne lepődjek majd meg. Alig észrevehetően bólintok neki miközben végignézek rajta. Szakadt farmer, tornacipő, fehér póló és a gitárja. Az arca kedves és barátságos. A tekintetet nyílt. Nem az a tipikus tökös csávó. Konfliktuskerülőnek tűnik, aki nem szeret elől állni a színpadon. Jó neki a háttérben a basszusgitárjával. A keze hihetetlenül szép, egyetlen ékszert visel csak, a jegygyűrűjét. Igazi művészkezek. Kell is a gitárhoz. Mindent összevetve szimpatikus, de nem ő lesz az, aki ki fog állni a dalom mellett. Ő a többséget, a bandáját fogja támogatni még akkor is, ha nem ért velük egyet.
Aleksit egy hosszú szőkésbarna hajú, körszakállas fazon követi. Igazi szépfiú. Az anyukák kedvence is lehetett volna belőle. De nem lett az… Van benne is valami fenségesség, ami Nikoban. Vékony, magas, határozott fellépésű. Tipikus finn… Semmit nem lehet leolvasni az arcáról.
- Jari vagyok - lép elém és a kezét nyújtja.
- Lia - biccentek egyet miközben a tenyerem a lapátkezébe csúsztatom. Egy férfi kézfogásából meg lehet állapítani milyen ember. Mindig ezt mondta a nagyapám. Jari vérbeli, életerős férfinak tűnik. Nem beképzelt, de nem is kishitű. Egészséges önbizalommal áldották meg az égiek. Magabiztos, tudja mit akar és meg is szerzi magának. Talán picit maximalista is. A ruhája tökéletes. Minden úgy áll rajta, ahogy kell. Fekete ing, feszes testhez simuló farmer, tornacsuka. Laza, de mégis elegáns. Talán hívő… A nyakában ugyanis egy rózsafüzér lóg. Pár lánc lóg le a nadrágjáról. Én az ilyet csak kutyaláncnak hívom, de hát kinek mi tetszik. Egy biztos, hogy büszke nagyon. Szigorúnak tűnik. Jéghideg, fegyelmezett. Nem tudom eldönteni mit is gondol rólam. Van egy olyan tippem, hogy nem kedvel. Úgy érzem, hogy jobb lenne őt a magam oldalán tudni. Ezt viszont csak úgy érhetem el, ha bizonyítok neki. Ha tetszik majd neki amit írtam, nyeregben leszek. Talán… Aleksivel ellentétben biztos vagyok benne, hogy el fogja mondani az őszinte véleményét, de hogy szembeszegül-e a többiekkel, Nikoval? Nem tudom…
A következő alaktól bevallom megijedek. Ránézek az arcára és egy dolog jut eszembe: tíz év börtönt neki. Eszelősnek tűnik. Valami ketyója biztos, hogy van. Magas ő is, de a többiekkel ellentétben csupa izom. Széles vállak, hatalmas bicepsz, izmos alkar, óriási kezek amiben a gitárját szorongatja. A mellkasán és hasán lévő izmok kidomborodnak a szürke testére feszülő póló alatt. Rövidre nyírt fekete haj, barna szemek. Nem szívesen kerülnék a kezei közé. Valószínűleg puszta kézzel képes porrá törni egy ember csontjait. Tipikus rossz fiú, bár nem zenésznek inkább maffiózónak néz ki.
- Mad - vigyorog rám. - Te pedig Lia, igaz? - kérdezi.
- Pontosan - bólintok.
Oké, igazam volt. Valószínűleg nem véletlenül kapta a Mad nevet ami annyit tesz, hogy őrült. Nem akarom tudni mit művelt. A karjait és a nyakát tetoválások tömkelege borítja. Valószínűleg van máshol is… Félelmetes egy alak. Lehet, hogy most mosolyog, de abban is biztos vagyok, hogy pillanatokon belül el bír borulni az elméje és akkor kő kövön nem marad. Vele nem kezdhetek ki, hisz százszor akkora, mint én és nem mernék mérget venni arra, hogy úriember… Nem hiszem, hogy lelkiismeret furdalást okoz neki ha megüt egy nőt. Márpedig ha az ökle találkozna bármimmel, azt valószínűleg nem élném túl. Nincs kedvem még meghalni, főleg nem egy gitáros keze által.
Utánuk jön Mika. Végre valaki örül nekem. Mindenkit félrelökve az útjából lép elém, majd felkap a székből és bordaropogtató ölelésben részesít. Önkéntelenül is felnevetek a lelkesedésén.
- Szia - nyom két puszit az arcomra.
- Hello. Hogy van Launo? - kérdezem.
- Beléd van zúgva - mosolyog rám, mire újból kibukik belőlem a nevetés.
- Oké, akkor majd felhívom - vigyorgok rá, mire ő is kacagni kezd.
- Örülök, hogy téged küldtek a nyakunkra - néz rám komolyan.
- Ezzel egyedül vagy - mordul fel Niko. Nem foglalkozom vele.
Mika az egyetlen, aki mosolyog a bandatagok közül. Kemény menet lesz, ezt már most tudom… Ó miért is nem a dobossal kezdtem abban a hülye csehóban? Mindent összevetve nem néz ki rosszul. Lazább mint a többiek, van egy kis glam rockos beütés a stílusában. Bőrnadrág, türkizkék póló, lenyalt szőke haj, fekete szemceruzával kihúzott gyönyörű kék szemek. Láncok tömkelege lóg a nyakában és a csuklóján is több tucat karkötő figyel. Csajmágnes. Ezzel az egy szóval is lehetne jellemezni. Egyszerű srácnak tűnik, nincs benne semmi veszélyes. Kedves, barátságos. Azt hiszem ő a társaságban a bohóc. Elsőre legalábbis így tűnik.
Niko hirtelen lép előre. A levegő azonnal megtelik feszültséggel. Ő a domináns hím a bandában, ez rögtön látszik. Irányításra termett. A kisugárzása nem csak rám hat, hanem a csapatára is. Tisztelik és elfogadják a véleményét. Ő a fejes, a frontember. Szóval vele kell megvívni a csatát, megint. Újból a szemembe néz. Már tudom mit csinál. Hipnotizálni próbál. Menne is neki valószínűleg ha nem lennék felkészülve. Rágyújtok egy cigire és csak bámulom az arcát. Tudom mire vár. Hogy essen le az állam, hogy vesszek el egy másik világba, amibe ő küld. Uralkodni akar rajtam. Hatást gyakorolni rám, hogy azt tegyem, amit ő akar. De nem engedek neki. Látom az arcán, hogy kezdi megint elveszíteni a fejét, mert nem jön össze a terve. Nem olvadok a bugyimba a szemeitől kivételesen. Mulattat a mérge. Nem bírom leplezni a mosolyom, így inkább engedem, hadd terüljön szét az arcomon. Talán ezt nem kellett volna…
- Tűnj el innen Lia, ha jót akarsz magadnak - csattan fel hirtelen.
- Ó, most megint jön a dühöngünk, ha nem kapunk meg valamit című mese? Gyerekes vagy - mosolygok rá, majd beleszívok a cigarettámba. A fiúk feszülten figyelnek a kanapéról, amire letelepedtek. Eero az ajtóban áll, Niko pedig az asztal másik oldalán lévő bőrszékben foglal helyet, velem szemben.
- Nem viccelek kislány. Te az én dalaimba nem nyúlsz bele - sziszegi dühösen.
- Akarsz fogadni? - Húzom fel kérdőn a szemöldököm. Élvezem, hogy én irányítok. Nálam van az összes jó lap és ki is fogom játszani mindet.
- Tűnj el innen. Tűnj el a stúdióból. Tűnj el Helsinkiből. Nem tudod mire vagyok képes - csap az asztalra ingerülten.
- Meg kéne ijednem? Én most csak egy hisztis pojácát látok magam előtt, akinek szüksége van rám. Ha olyan kurva jó vagy miért nincs kész még az album? Ha Istennek titulálod magad, miért nem írtad meg azt a retkes dalt? Nekem sincs kedvem itt ülni, veled. Lenne jobb dolgom is - magyarázom még mindig nyugodtan.
- Jah, dughatnál valami barommal. Ahhoz értesz. De a zenéhez semmi közöd! Szóval kedvesem menj és szedj fel valami nagyfarkú majmot, tedd szét neki a lábad, a dalszerzést meg hagyd meg nekem. Mindenki csinálja azt, amihez ért ugyebár - hajol előre. Az arcán önelégült mosoly játszik. Úgy érzi ezzel a beszólással a lelkembe tiport. De megint csak mellé lőtt...
- Te is voltál olyan barom, hogy megdugj - sziszegem, de még mindig mosolygok. - Szóval most jól figyelj rám te nagyfarkú majom, ha tetszik, ha nem kénytelen leszel együtt dolgozni velem. Mindenki tudja miért vagyunk itt ugye? - nézek a többiekre. Csak biccentenek. - Remek. Akkor olvassátok el ezt - tolom Niko elé a lapot, amin a szöveg van. Meglepődve pislog rám.
- Te máris írtál egy dalt? - kerekednek ki a szemei.
- Igen - bólintok. - Olvasd már el, aztán add tovább! - Szólok rá, hátha észhez tér és nem csak pislog rám, mint borjú az új kapura. - Aztán ha nem tetszik, kitalálunk valamit. Alapnak megteszi. Nem muszáj így maradnia. Elvégre ti adjátok elő. Elolvastam pár szerzeményeteket. Az alapján csináltam. De nyúljatok bele bátran. Erőszakoljátok meg, tegyétek a magatokévá, bánom is én - nyúlok a kávésbögrém után.
Niko anélkül adja át Madnek a lapot, hogy ránézett volna. A kezei ökölbe szorulnak egy pillanatra, aztán ő is rágyújt. Gyilkos pillantásokkal méreget, de nem tud meghatni. Szeretőnek jó, de mint ember… Egy hisztis pöcs, finoman fogalmazva is.
Tíz év börtön gyorsan átfutja a sorokat, hümmög egy kicsit, majd tovább adja a mellette ülőnek a szöveget. Látszik, hogy járnak a fogaskerekek az agyában. Elgondolkozva néz rám, majd az ujjaival úgy tesz, mintha pengetné a gitárját. Oké. Egy pipa. Tuti azon agyal, hogy mi legyen a zene mögötte. Remek. Önelégülten vigyorgok rá, mire ő is elmosolyodik és aprót bólint. Egy megvan…
A következő Mika. Szerintem ha szar lenne a szöveg, ő akkor is lelkesedne érte. Ugyan azt csinálja, mint Mad. Továbbadja a szöveget, majd az ujjaival a térdén kezd dobolni. Kettő megvan…
Aleksi jön. Ráncolja picit a homlokát, de a végén csak elmosolyodik. Úgy néz ki neki is tetszik. Harmadik pipa…
Jari… Tőle bevallom picit félek. Niko után azt hiszem ő jön a ranglétrán. Még mielőtt elkezdené olvasni az általam írt sorokat, mélyen a szemembe néz. A tekintete villog, mintha sugallni akarna felém valamit, de nem tudok rájönni mi az. Nála van legtovább a dalszöveg. Tanulmányozza, értelmezi, morfondírozik… Az arca most elég beszédes az első pillanatokhoz képest.
- Niko, ezt tudjuk használni. A csaj úgy tűnik mégis tud szöveget írni. Egy-két helyen majd változtatni kell rajta azt hiszem, de nem annyira rossz - dörmögi még mindig a papírt nézve. Hirtelen néz fel. A tekintetünk találkozik. Mázsás kőtömbök szakadnak le rólam, mikor elmosolyodik és rám kacsint. Tetszik nekik…
- Nem - csattan fel Niko.
- Miért nem? - fakad ki Mika.
- Mert én azt mondtam - kiabál rá.
- Ne hisztizz. Tudjuk, hogy neked most nem megy a dalírás. Ez pedig jó, ha tetszik, ha nem, akkor is. Ha nem használjuk csúszni fogunk - magyarázza Mad higgadtan.
- Én írom a szövegeket - üvölt magából kikelve a zöldszemű, a bandája felé fordulva. - Mindig is így volt és így is lesz. Nem nyúlhat hozzá a dalainkhoz senki. Legközelebb mi lesz? Dj-t hívnak, megmixelik a zenénket, hogy valami tuc-tuc szart játsszunk? Készen kapjuk a szövegeket? Hát nem értitek mire megy ki ez az egész? Ez a mi bandánk. Nem kell valami hatodik személy, aki megmondja mit csináljunk, mit énekeljek. Akkor elveszítenénk a saját stílusunk - magyarázza idegesen. A kezeivel hevesen gesztikulál.
- Niko, nézd - szólal meg Jari. - Kész kell lennünk. Muszáj. Ha te nem hozol össze most valamit, ezt kell használnunk. Nem szórakozhatsz. Most nem. Nem csak rólad van szó, nem csak a te egód és büszkeséged a lényeg. Ez a mi bandánk is. Megígértük a rajongóknak, hogy hozzuk a lemezt. Nem fogok miattad segget csinálni a számból! A mi pénzünkkel is játszol ha tovább makacskodsz. Ha csúszunk a lemezzel, nem tudunk időben elindulni turnézni. Az pedig komoly bevételkiesés. Nem engedhetjük meg magunknak. Túl sokat tettünk bele ebbe az egészbe. Túl sok energia, idő, pénz, ihlet van benne. Nem tehetjük kockára… Most nem, hogy befutottunk. Annyit dolgoztunk érte, mi így öten együtt. Csak nézd meg… - nyújtja felé a lapot.
- Vele vagytok - suttogja elhűlve, miközben elveszi a szöveget.
- Hagyd már abba a nyafogást - sóhajtok fel. - Eero szereznél nekem egy gitárt? Megmutatom a fiúknak milyen dallamra gondoltam.
- Megyek - bólogat bőszen, majd kilibben az ajtón és egyedül hagy ezzel az öt őrülttel. Már nem érdekelnek a többiek. Niko arcát figyelem. Egyszerűen gyönyörű. A márvány fehér bőre csodálatos kontrasztot alkot a hosszú íves sötétbarna szempillákkal, amik árnyékot vetnek az arcára és a dús mégis vékony szemöldökével. Az álla vonala annyira szabályos és egyenes, hogy szerkeszteni se lehetne ennél tökéletesebbet. Az egész arca férfias, markáns és hihetetlenül szabályos. A bőre egyszerűen makulátlan. Akár egy gyereké. Ide látszik, hogy puha és bársonyos. Szívem szerint végigsimítanék rajta, de nem tehetem. Inkább tovább tanulmányozom. Az orra egyszerűen édes. Nem tudok rá jobb szót. És azok az ajkak… Ó anyám. Összefut már attól is a nyál a számban ha rá gondolok, hogy mit tud művelni a szájával. Az alsó ajka jóval teltebb a felsőnél de az ívük… Mintha maga Isten rajzolta volna személyesen. Minden bizonnyal ő maga alkotta meg ezt a férfit. De az legalábbis száz százalék, hogy a keze benne van a dologban. Két egyszerű földi halandó ember gyereke nem lehet ilyen csodálatos.
Aranyosan grimaszol miközben erőt vesz magán és mégis elolvassa az általam írt sorokat. Ha valami tetszik neki finoman a szájába harap, viszont ha valamit nem talál jónak, akkor a homloka ráncba szalad. Annyira könnyű most olvasni róla. Mintha egy nyitott könyv lenne. De nem az. Sőt… Bonyolult és megfejthetetlen.
- Szar az egész - szólal meg a végén. A hangja komolyan cseng, de a szemében van valami furcsa csillogás. Mintha mégis lelkesedne a dologért. Mintha meg akarná csinálni. Nem szólok semmit csak mosolygok.
- Csinálj jobbat - vágok vissza.
- Ebből? - Lengeti meg a lapot a kezében miközben pimaszul vigyorog. - Esélyesebb, hogy a Föld és Mars közt híd épül az elkövetkezendő évben, minthogy ebből a firkálmányból slágerlistást dalt csinálok.
- Nem muszáj az én dalomból jót kihozni. Ha olyan király vagy itt egy toll és írj másikat - vigyorgok rá gonoszul, miközben a kezébe nyomom az egyik írószerszámot. Tudom, hogy nem képes rá. De talán tévedek…
Nekiáll firkálni. Nem látom mit művel, de egy biztos, hogy nagyon vigyorog. Úgy tűnik hihetetlenül elégedett magával miközben alkot, engem pedig majd megesz a fene, hogy megtudjam mégis mit művel.
Amikor először megmutatja mit csinált hat percen keresztül, szívem szerint felpofoznám. Aztán rájövök, hogy rajzolni is tud. Na meg az is leesik, hogy az általa lerajzolt kezet, aminek csak a középső ujja áll felfelé, hogy tudom a magam javára fordítani.
- Szeretnéd, hogy bekapjam? - kacsintok rá. A szemei egy fél pillanatra kikerekednek, de gyorsan összeszedi magát. Széles vigyor terül el az arcán, miközben a tekintete elsötétül. Újra ott van a tűz a zöld szemekben. A vágy tüze.
- Nem is tudod mennyire… - búgja azon a nagyon mély és nagyon érzéki hangján.
- Srácok mi is itt vagyunk - köszörüli meg a torkát Jari, de hallani a hangján, hogy mulattatja a civódásunk.
- Ha nem lennétek itt, már rég az asztalon kefélnénk - fordul hátra Niko vigyorogva. - De sajnos most dolgoznunk kell. Majd utána kulta… - néz újra a szemembe én pedig alig várom, hogy végezzünk és meg tudjam mi is lesz utána. Az ajtó hirtelen nyílik ki, Eero lép be.
- Oké, még élsz - fújja ki a levegőt megkönnyebbülten miután végig néz rajtam, majd a kezembe nyomja a hangszert.
A gitár minden másról eltereli a figyelmem. Gyönyörű. Csukott szemmel simogatom meg a húrokat, majd óvatosan pengetni kezdem. A hangok amiket előcsalogatok, elbűvölnek. Pont így képzeltem el. Álomszerű az egész. Egy másik világba kerülök a zene által. De semmi sem tart örökké, Niko keze az enyémhez ér. Csak egy pillanat az egész mégis megremeg az egész testem. Kellemes borzongás fut végig a hátamon, a szemeim pedig kipattannak. Egy nagyon mosolygós zöld szempárral találom szembe magam. Az asztalon lévő lapra bök. A dal amit írtam… Szóval nem csak rajzolt, de javított is. Halvány mosoly kúszik az ajkaimra, amint megpillantom a satírozások mellett, a finom vonalú, kissé dőlt de végtelenül elegáns és kifinomult betűket. Még az írása is árulkodik a személyiségéről. Ezer közül is fel lehetne ismerni a sorait. Én pedig nekirugaszkodom. Pengetem a gitár húrjait, megelevenítem a dallamot, ami a fejembe költözött, aztán énekelni kezdek.
Jó, jó… De nem az igazi. Nem az én torkomból kéne szólnia. Azért folytatom, hisz biztos vagyok benne, hogy ha majd Niko énekli fel sokkal, de sokkal jobban fog szólni. Én szenvedek… Nem magamnak írtam elvégre. Egyre inkább elmegy a kedvem az egésztől. Neki kéne előadnia. A fenébe is… És ez még csak az első bekezdés fele. Érzem, hogy minden szempár engem vizslat a szobában. Nincs rossz hangom, a rám irányuló figyelemmel sincs bajom, de most ideges leszek. Egyszerűen zavar, hogy ennyien vannak körülöttem és minden mozdulatom árgus szemmel lesik, miközben a lehető legtisztább hangon próbálok énekelni.
Arra eszmélek, hogy a dal életre kel egy szempillantás alatt. Hogy mitől? Egy rekedt, karcos, érdes hangtól, ami kiegészíti az enyémet. Az eredmény? Lenyűgöző. Néha elhallgat ugyan és hagy engem kibontakozni, de időről időre visszakapcsolódik. Örömmámorban úszva fejezem be a dalt.
- Ez… ez… - nyökögi Eero.
- Szuper - fejezi be Mad. - Duettként kéne megcsinálni. Lia benne vagy? Jól működik együtt a hangotok - bólogat bőszen.
- Nincs az az Isten - vágom rá.
- Ez még amúgy sem jó - köszörüli meg a torkát Niko. - Mad a gitárt - nyúl a hangszer felé. Meg is kapja azonnal.
Teljesen belemerülünk a zenébe. Én munkaként fogom fel, ők viszont lebegnek attól, hogy agyalhatnak, kipróbálhatnak különböző ritmusokat, dallamokat, szövegeket, hangokat.
Ebéd közben is megy a vita, hogy hogyan hangozna a dal a legjobban. Duett legyen vagy sem? Gyors vagy lassú? Mély vagy magas? Őrület az egész. Én se úszom meg. Nikoval többször is egymás nyakának ugrunk. Egyszerűen nem vagyunk képesek kompromisszumot kötni, együtt dolgozni, sőt egy térben lennünk sem ajánlatos huzamosabb ideig. Az ajtócsapkodástól és üvöltözéstől, amit óránként lerendezünk egymás közt egy-egy felvetés és egyet nem értés miatt már meg se rezzennek a többiek. Nyugiban elszívnak egy cigit, míg mi kiabálunk torkunk szakadtából. Most is ez megy…
- Csinálj, amit akarsz te botfülű barom - üvöltök magamból kikelve. Már-már kezdek berekedni az egész napos csatázástól. És őszintén szólva nagyon is unom az egészet. Nincs türelmem hozzá, hozzájuk. A táskám felkapom, majd az asztalon lévő cuccaim is felmarkolom és kivágtatok az irodából.
- Hé, csinibaba! Hova mész? - Kiabál utánam Brandon akiről idő közben kiderült, hogy a srácok egyik legjobb barátja. Nem csoda, hogy hozzánk csapódott a délután folyamán. Nikoval nagyon is egy húron pendülnek. Mióta megismerkedtek, Brandon rendezi a videoklipjeiket, illetve az album borítókat is ő alkotja. Emellett profi BMX-es. Még egy dolog tuti vele kapcsolatban. Egy hatalmas nagy seggfej akárcsak Niko. Madarat tolláról, embert barátjáról ugyebár… Bár Brandon sokkal szerethetőbb és viccesebb, most mégis ingerülten válaszolok. A zöldszemű pattanásig feszítette az idegeim.
- Haza! Távol tőled és tőlük. Soha, de soha, de soha nem láttam még ennyi idiótát egy rakáson. Úgy viselkedtek akár az óvodások! Egy rakás nyomorult hisztis pöcs. Elegem van! Főleg a melletted álló beképzelt faszból volt mára sok. Á… - kiabálok a vállam felett, miközben a lift felé caflatok.
Érj már ide…- könyörgök magamban miközben tovább nyomogatom a hívó gombot.
- Nem mehetsz el - ripakodik rám Hanna és Eero egyszerre.
- Ó dehogynem! Csak figyeljetek - nézek rájuk dühösen. - Hazamegyek és mocskosul be fogok rúgni. Ti meg csináljatok, amit akartok - vonom meg a vállam, majd beszállok az idő közben megérkező felvonóba és végre egyedül vagyok. Mély levegőkkel próbálom nyugtatni magam, de nem megy. Az egész nap egy rémálom. Felsikítok. Egyszerűen nem bírom tovább. Most már legalább nem kell visszafogni magam. A lift falát kezdem rugdosni, miközben torkom szakadtából visítok. Muszáj valahogy levezetnem a feszültségem. Zihálok már, de meg is könnyebbülök. A hátam a falnak vetem és hagyom, hogy leeresszek teljesen. Az egész napos feszültség most tovaszáll. Megkönnyebbülök. Végre vége van. Az ajtó kinyílik én meg úgy érzem újjászülettem. Még a portásra is képes vagyok mosolyogni. Az utcára kilépve teljesen fellélegzek. Ennyi volt. Soha viszont nem látásra Niko Koskinen. A cigim viszont elfogyott… Helsinkihez képest szépen süt a nap, pedig már késő délután van. A napszemüvegem felcsapom és körbenézek. Az út túloldalán felfedezek egy kisebb pubot. Ott biztos nikotinhoz tudok jutni. Egy kis alkohol se ártana egy ilyen nap után… A kérdés el is dől. Átvágtatok az autók közt és szó szerint berobbanok a kocsmába. A pasik szeme azonnal megakad rajtam. Simogatja az egóm a tekintetük. Mosolyogva sétálok el a pulthoz. Alig értem viszont a pincér angolját. Nagyon durva akcentussal beszél, de sikerül megértenünk egymást. Míg ő az italom készíti, addig én körbenézek. Telt ház… Elhúzom a szám. Tehát a pultnál kell elfogyasztanom a fröccsöm. Sebaj. Feltornázom magam a bárszékre és rágyújtok. Nagyot sóhajtok. Jól esik a sűrű füst. Ellazulok.
- Ott van egy szabad asztal. Láttam, hogy azt kerested - bök a pincér a sarokba mosolyogva miközben átadja a poharat.
- Köszi - biccentek egyet neki hálásan.
Kényelembe helyezem magam az asztalkánál. Jó érzés csak ülni, inni, cigizni és magamba fordulni. Hallgatom a rádióból szóló zenét és nem csinálok semmi mást. Nem gondolkodom, nem akarok gondolkodni.

Szegény, szegény, szegény lány azt hiszi elmenekülhet a szörnyek elől. De hát ők már az ajtó elől ólálkodnak. Megy a susmus…

- Én aztán be nem megyek - fonja össze a karjait a mellkasa előtt Mad.
- Én se - csóválja meg Jari a fejét. A hosszú tincsek csak úgy repkednek az arca körül.
- Rám ne is nézzetek. Leharapná a fejem - tiltakozik Brandon azonnal.
- Niko volt a legnagyobb seggfej - köszörüli meg Mika a torkát.
- Ez igaz - bólogat Aleksi is bőszen.
Én viszont meg se szólalok. Csak nézem a füstös üvegfalon át a sarokban ücsörgő lányt. A szemei le vannak hunyva, édesen mosolyog miközben dohányzik és a fejével köröz. Talán fáj a nyaka… Meg kéne masszírozni. Ó basszus… Egy hülye pöcsöt csinál belőlem. Mikor masszíroztam én meg valakit is? Még Leena se tud rávenni soha. Túl önző vagyok ahhoz, hogy én adjak valakinek valamit. Neki meg végképp nem. Egy kibírhatatlan ribanc. Bár most szükségünk van rá… Tényleg tud dalt írni. Picsába. Szívem szerint magamra vállalnám a feladatot és szó nélkül bemennék hozzá, hogy megbékítsem. De az azt jelentené, hogy beismerem, hogy hibáztam, hogy kell a segítsége, hogy egyedül nem tudom megoldani… Azt meg soha. Inkább felkötöm magam. Nem hajtok fejet egy csitri előtt. De milyen dögös kis csitri. Jóval idősebbnek néz ki a koránál. Talán a fekete hajzuhatag teszi. Igazi angyalfürtök. És azok a szemek. Még most se tudom eldönteni, hogy kéknek vagy zöldnek minősülnek. A kettő keveréke egy kis türkizes beütéssel megtoldva. Eszméletlen. Soha nem láttam még ilyen színű szempárt. Ki nem nézné ebből a törékeny lányból az ember, hogy egy igazi harapós hárpia. A nyelvét rendesen felvágták, úgy kiabált, hogy bevallom néha még én is meglepődtem. Pillanatokon belül fel tud fortyanni. Mintha Pandora szelencéjét nyitnánk ki azzal, hogy felhúzzuk. Csapkod, üvölt, meggondolatlanul vágja a másik fejéhez a sértéseit és rendre célba is talál. Még Mad torkának is nekiugrott, szemrebbenés nélkül. Pedig valljuk be a barátom hatszor akkora, mint ő. Mégis pikk pakk kiosztotta. Mindenki csak feszülten pislogott miközben állt csípőre tett kézzel Mad felett és lekapta a tíz körméről. Meg mertem volna esküdni, hogy kitekeri a nyakát és ehelyett - talán életében először - a gitárosunk behúzta fülét farkát és nem szólalt meg többet. Ez a sárkány abszolút nem tisztel senkit. Legalábbis a zenekar tagjait, Eerot, Brandont, Hannát és engem biztos nem. Zabolátlan ribanc… Mégis levakarhatatlan és őszinte a mosolyom.

Két tűz találkozott. Kioltják egymást? Vagy összecsapnak és a lángjuk az égig fog érni? Túlhevül a levegő? El fog égni minden? El lehet oltani őket, vagy megvárjuk míg elfogy az oxigén körülöttük és kialszanak maguktól? Jó kérdések igaz? Pokoli a forróság, hisz két pokolfajzat találkozott. Mi fog ebből kisülni? Mire kiderül talán szénné ég minden…