5. Véletlenek márpedig…

“Nem játszik apácát a szajha, rám néz a szája szélét nyalja.”


Úgy néz ki akár egy angyal. Mégis olyan, mint maga az ördög. Tüzes, temperamentumos, szemtelen, fiatal és az ágyban… Még attól is megremegek, ha belegondolok mit műveltünk alig tíz perce. Egyszerűen fantasztikus. Ostoba kis csitri, de úgy tekeri a csípőjét, úgy tud nézni azokkal a meghatározhatatlan színű szemeivel, hogy felforr a vérem. Már akkor tudtam, hogy meg akarom kapni, mikor meghallottam a hangját a backstage-ben. Azzal a szándékkal mentem a színpad mögé, hogy lerángatom onnan. Mégis, hogy képzeli, hogy hozzáér a mikrofonomhoz? Ki akartam tekerni a nyakát mindenkinek, aki hozzá mert nyúlni a hangszereinkhez, engedély nélkül. Honnan vették egyáltalán a bátorságot, hogy fellépjenek a számunkra fenntartott színpadra? Nem tudom, de megtették. Conort messziről kiszúrtam, de a felháborodásom akkor sem csillapodott. Aleksi észrevett a színpad elől. Úgy ismer, mint a tenyerét, tudta, hogy robbanni készülök. Megelőzte a bajt azzal, hogy befoglalta a dobokat. Ismeretlenül is kísérték ezt a vadidegen, fekete hajú démont. Az arcát nem láttam akkor még. De a feneke is eléggé lekötötte a figyelmem.
Amit a pulton levágott. Ó édes Istenem. Beleremegett a nadrágom, miközben néztem, hogy vonaglik. Persze dühös is voltam rá. Elvonta a figyelmet a mi produkciónkról. De az a csók… Az a csók mindent elfeledtetett velem. Mintha kikapcsolt volna az agyam. A szívem úgy kalapált, mintha egy maratont futottam volna le. Megőrjít.
Féltékennyé tett mikor láttam, hogy flörtöl a kisgyerekkel, és hát Conorral sem barátinak tűnt a kapcsolatuk. Mindenkit az ujjai köré csavart az angyali arcával és a szajha stílusával. Különleges kombináció ugyebár… És ez kell a férfiaknak. Ha viszont mindez nem lenne elég, van humora, a mosolya gyönyörű, az illata eszméletlen, a kisugárzása pedig bárkit képes elbűvölni. Nem csoda, hogy az összes pasi magával akarta vinni. De velem jött. Azaz inkább én hurcoltam magammal, de nem tiltakozott.
És most itt fekszik, hozzám bújva édesen szuszog. Olyan ártatlan és védtelen akár egy angyal. Varázslatosan szép. A bőre puha és selymes, bár több helyen ott virít rajta a tenyerem lenyomata. Talán kicsit durván bántam vele. Nem kellett volna ennyire szorítani a törékeny testét. De elvesztettem a fejem szex közben. Azt sem tudtam igazán mit csinálok. Csak azt tudtam, hogy akarom őt, minden porcikáját. Ő pedig olyan odaadó volt és olyan élvezetet okozott, mint eddigi életem során egy nő sem.
Már rég nem érzek lelkiismeret furdalást azért, mert megcsalom Leenat. Szerettem, évek óta együtt voltunk, el is jegyeztem, de nem vagyunk egymáshoz valók. És amúgy is, ő most távol van. Túl messze. Én pedig férfi vagyok. Ő sem gondolhatta komolyan, hogy hónapokig nem leszek együtt egy nővel sem. Na, nem mintha ő nem csalt volna már meg. De ha a mostani stiklijeim kiderülnek - márpedig ki fognak - , abból megint botrány lesz. Már el is kezdtem felkészülni lélekben a veszekedésre, az ordibálásra, a sírásra, a fenyegetőzésre, a nagy jelenetekre. Szinte rutinná vált, a féltékenységi rohamokkal együtt. Idejét se tudom mikor beszélgettünk utoljára úgy, hogy nem kaptunk hajba, vagy nem emlegettük fel a múlt sérelmeit.
De most nem akarok Leenaval foglalkozni. Fáradt vagyok, kimerült, de ma éjszaka legalább nem vagyok magányos. Hisz van mellettem egy csodálatos lány. Az utolsó cigarettát is eloltom, majd szembe fordulok vele, szorosan magamhoz húzom, az arcom a hajába temetem és mélyeket szippantok az isteni illatából. Jó érzés bőrt érezni a bőrömön, valaki mellett elaludni. A puha karcsú test még közelebb préselődik hozzám. A mellkasomon érezem a meleg levegőt, ami az orrán áramlik ki. Önkéntelenül is mosoly kúszik az arcomra, így ér az álom.


„Ha hidegen tudsz célozni, szavaid pontosabban fognak találni, mintha őrjöngve üvöltözöl. Az őrjöngő, önuralmát elvesztett ember rövid idő alatt nevetségessé válik.”


Hajnalban egy szirénázó mentőautó hangjára riadok fel. A szemeim reflexszerűen pattannak ki. Ez nem az én szobám, állapítom meg nagy értelmesen. A fejem kissé sajog, de nem vészes. Szépen lassan minden felrémlik, ami az éjszaka történt. De bennem van a kétség, hogy lehet csak álmodtam az egészet. A kéz ami a derekamon pihen viszont meggyőz arról, hogy valóban mindent átéltem. A cikornyás tetoválással díszített kar Nikohoz tartozik, aki még nagyban durmol mögöttem. Az éjjeliszekrényen lévő óra hajnali ötöt mutat. Ideje távoznom. Óvatosan bújok ki a karjából, majd még egy utolsó pillantást vetek rá. A csípőjén épphogy csak át van vetve a vékony takaró, a hosszú lábak kilógnak alóla és a meztelen felsőtestét se fedi semmi. Édes miközben alszik, az ajkai résnyire nyitva vannak pár göndör barna tincs az arcába lóg. Nem áll szándékomban felkelteni, így lábujjhegyen osonok ki a szobából. Meztelenül lépkedek le a lépcsőn, hogy felöltözzek és kilibbenjek az ajtón. Szerencsére nem csapok zajt. Egy bajom van, hogy gőzöm nincs hol is vagyok. Egy biztos, mocskosul hideg van még mindig. Az utca végéig sétálok, megnézem az utcatáblát, majd taxit hívok, ami alig öt perc alatt megérkezik és hazavisz.
Otthon elmerülök egy kád forró vízben majd bebújok az ágyba és alszom.

A telefonom csörgésére térek magamhoz. Nagyokat ásítva tapogatózok az éjjeli szekrényen, hogy megtudjam ki is zaklat hajnalban.
- Mi van? - mordulok fel.
- Neked is jó reggelt kislányom - hallom meg az apám hangját. Elhúzom a szám. Ő az utolsó, akivel beszélni szeretnék.
- Szia - nyögök fel miközben résnyire nyitom a szemeim. Az óra tizenegyet mutat. - Mi a helyzet? - kérdezem, hogy le tudjuk az udvariassági köröket minél gyorsabban. Tudom, hogy oka van annak, hogy hív.
- Helsinkiben vagy még? - tér rá a lényegre. Semmi arra vonatkozó kérdés, hogy hogy vagyok, jól érzem-e magam, mit tudom én… Nem. Minek is? Ez az én apám. A kis kedvence a közelében van, én már nem számítok.
- Igen - sóhajtok fel. Fél kézzel megnyomkodom az orrnyergem és lepörgetem magamban mit is kell csinálnom ma.
- Remek - csendül fel a hangja izgatottan. - Holnap tízre legyél az VAMG-nál. Van egy kis munka - közli a lényeget.
- Mit kell csinálni? - kérdezem halkan.
- Dalt írni, egy zenekarnak. A szövegíró ihlethiányban szenved, viszont az idő sürget, ki kéne adni a lemezt. Te tudsz dalt írni… - magyarázza.
- Tudom, tudom. Az idő pénz, a kutya ugat, de amelyik kutya ugat az nem harap, de akkor az időnek miért van vasfoga? - teszem fel a viccesnek szánt kérdést miközben összegzem magamban a lényeget. Ha nincs kész a lemez időre, az apám pénzt fog bukni és valószínűleg elég sokat ha rám csörgött, hogy másszak be és segítsek.
- Nelli, hagyd ezt abba. Told be a csinos popsid holnap tízre a stúdióba, írj pár számot aztán mehetsz amerre akarsz, nem érdekel - csattan fel.
- Igenis főnökúr, értettem - morgom.
- Helyes. Szia - vágja rá, majd meg se várva, hogy elköszönjek bontja a vonalat.
- Seggfej - sziszegem. Értem már, hogy miért vált el tőle anyu. Egy kibírhatatlan idióta.
Egy szempontból érdeklem és az az üzlet. Szerinte az anyám lánya vagyok, de arra elég korán rájött, hogy egyetlen egy szempontból rá is ütök. A zenét én is ugyan úgy imádom ahogy ő, dalt is ugyan olyan profin tudok írni, mint ő. A tehetségem tőle örököltem. Szerencsére csak ezt. Tizennégy voltam, mikor az első szerzeményem megmutattam neki. Odaadta az egyik feltörekvő csitrinek, aki a kiadónál volt, amiben ő is társtulajdonos. A slágerlista élére került a dalom. Azóta állandóan engem ugraszt ha ihlethiányos sztárocskák hisztiznek és az ő pénzét teszik kockára azzal, hogy nem alkotnak időre valamit. Én pedig megyek. Szeretem csinálni és más dolgom sincs. Úgy vagyok vele, hogy ezzel megdolgozom a pénzért, amit elszórok az utazgatásaim során.
Úgy érezem meghalok, ha nem aludhatok még fél órát, de muszáj felkelnem. Megígértem Conornak. Lassan csoszogok el a fürdőig, hogy gyors zuhanyt vegyek és embert faragjak magamból. A testem szörnyű állapotban van. Mintha megvertek volna… Mégis mosolygok, ahogy a kék foltokat nézem amik a testem borítják. Niko ujjainak nyomai tisztán kivehetőek a bőrömön. Pár foglenyomat is virít a nyakamon, a vállamon és a mellemen. Csodálatos éjszaka volt, egy eszméletlenül szenvedélyes szeretővel. Picit sajnálom, hogy többször nem futok vele össze. Eltölthettünk volna még pár kellemes órát együtt. De így alakult.
A nap hét ágra süt odakint. Bezzeg tegnap olyan hóvihar volt, amilyet még soha nem láttam. A legkényelmesebb farmeromba és pólómba bújok bele miután odateszem a kávét főni. Egy kis smink, mert ugye az sose árt és már töltöm is ki a csészékbe az éltető koffeint. Az ajtót egy ügyes mozdulattal becsukom, majd átmászok a szomszédba. Két kopogás és nyílik is az ajtó. Persze nem Conor nyitja ki, hanem a szőke lány, akit az éjjel kiszúrt magának. Széles vigyorra húzódik a szám.
- Helló - köszönök.
- Szia - pislog rám megilletődve. Látszólag indulni készül ugyanis kabátban és csizmában toporog a küszöbön. Nem tűnik túl kipihentnek. Vajon miért?…
- Kiscica - bukkan elő Conor is egy szál szürke mackónadrágba, ezer wattos vigyorral az arcán. A kidolgozott hasizmait előszeretettel mutogatja most is. Ha nem lennénk ilyen jóban, ha nem úgy tekintenék rá a kevéske idő ellenére is amit együtt töltöttünk, mintha a bátyám lenne, most ráugranék. De az én éjszakám is kimerítő volt és nem tudok úgy nézni rá, mint potenciális szexpartnerre. A lányt szó nélkül szájon csókolja majd kitereli a lakásból, engem pedig behúz. Egy gyors köszönést mormol a szőke nehézbombázónak és rácsukja az ajtót. Kirobban belőlem a nevetés. Hogy lehet ilyen pofátlan valaki? Megint rádöbbenek, hogy mennyire hasonlítunk mi ketten. Bár én egy szó nélkül léptem le Nikotól.
- Kávé - bukik rá azonnal az egyik bögrére, mintha ezer éve nem ivott volna egy kortyot sem, vagy valami olyan elixírt hoztam volna, amitől az összes dögös csaj az ágyába kerül seperc alatt. A konyhába lépked, és nekiáll reggelit csinálni. Ez már rutinná vált nálunk. Ő főz, én hozom a piát és szórakoztatom az unalmas pillanataiban. Az egész napot együtt töltjük. Filmet nézünk, részletes beszámolót tartunk az éjszakánkról, kitárgyaljuk a szőke csaj és Niko teljesítményét, mindezt olyan természetességgel, mintha az időjárásról beszélgetnénk. Este újabb buliba hivatalos, én segítek neki elkészülni. Elég piperkőc tud lenni, mit ne mondjak. De ezért vagyok én. Megmondom mit vegyen fel, mihez. Ráadok egy kalapot és útjára bocsátom. Engem is invitál, de tudom, hogy ha ma éjszaka is valami idegen ágyában kötök ki, részegen (amire valljuk be elég nagy az esély), akkor holnap használhatatlan leszek. Ha pedig holnap használhatatlan leszek, nem lesz dal amit a zenekar előadhat. Ha nincs dal, az apám pénzt fog bukni, amiből rögtön következik, hogy nagyon pipa lesz. Ha az apám pipa lesz, akkor pedig képes letiltani a kártyáim… Ha letiltja a kártyám itt ragadok Helsinkiben. Az pedig senkinek sem jó. Nem áll szándékomban túl sokáig időzni itt északon, a fagyban. Nem őrültem még meg teljesen. Ezt a lehetőséget inkább kihagyom. Azért köszi…

Másnap reggel pontosan érek a stúdióba. Úgy üdvözölnek, mintha maga Isten jött le volna az égből. Nem értem miért ugrál mindenki körbe, mint valami királykisasszonyt. Oké, hogy az apám is résztulajdonos, de akkor is… Utálom a talpnyalókat. Az egyik titkárnő egy irodába vezet, tudja miért jöttem, így készségesen előkotor pár dalt, amit a zenekar énekese írt. Gyorsan átfutom a sorokat. Szerelem, halál. Ez mindegyikben a fő téma. Nagyot sóhajtok és nekiállok firkálni. A fejemben már van egy dallam, ami azt hiszem megfelelő lesz az ihlethiányos sztárocskának, de persze változtathat rajta ő is, ha valami nem tetszik majd neki. Elég rugalmasnak tartom magam, nem ragaszkodom száz százalékosan az elképzelésemhez, elvégre nem az én zenekarom, nem nekem kell majd előadnom, felénekelnem, aztán színpadra vinnem. Én csak az alapot akarom a kezébe adni. Túl szeretnék lenni minél gyorsabban az egészen, hogy aztán elhúzhassam innen a csíkot. Meg is írom az első dalt, de tudom, hogy kell még pár, hogy legyen miből válogatni. Aztán lehet, hogy mind tetszeni fog a fiúknak, akikről igazából nem tudok semmit, csak azt, hogy öten vannak és kemény rockzenét játszanak. Ha szerencsém van mindegyikre rábólintanak és végeztem is.
Kell még egy kávé…
Nagy léptekkel indulok ki az irodából, hogy a mini konyhából szerezzek némi koffeint, amitől talán gyorsabban fog menni a munka. Szerencsére pont most főzött az egyik asszisztens egy hatalmas kancsóval, így nekem is jut. Nem vagyok szívbajos, kiszolgálom magam. Hirtelen ordibálásra leszek figyelmes.
- Honnan a picsából szereztétek ezt a bányarémet? Elöl deszka, hátul léc. És az arca… Ó anyám, mint Gollam a Gyűrűk urából. Megzakkantatok? Senki nem izgul rá! Senki! Érted? Hogy a kurva életbe rendezzek így klipet ha még egy normális modellt sem tudtok szerezni? Azt hiszed egy ilyen ribanccal meglehet köztük a kémia? Ismered, nem? Nem fog vibrálni a videóban. De kell az a kibebaszott vibrálás, hogy jó legyen az a kurva kisfilm - üvölt egy pasas.
- Brandon én… - kezd bele Hanna a magyarázkodásba. Ő az itteni kirendeltség főnöke. Minden rajta csattan. Bevallom sajnálom szegényt.
- Szarok rá! Szarok az egészre - hallom meg a pasas kiabálását. - Úgy van elcseszve ez az egész kurva forgatás, ahogy van!
Kíváncsian lépek ki a helységből, ahol eddig tartózkodtam, a folyosóra. A kávém kavargatva figyelem a közeledő alakjukat, miközben a hátam az ajtófélfának vetem. A srác a finnekhez képest alacsony, nem üti meg 180-at, de közel áll hozzá, a fekete göndör haja kilóg a szintén fekete sapka alól, ami a fejébe van húzva. A válla széles, a teste izmos, amit a gyűrött ing is látni enged. Nem egy izompacsirta, de férfias. Az arca borostás, a szakadt kék farmer is jól áll neki. A kezében a napszemüvegét szorongatja, a körmei feketére vannak festve. Mindent összevetve nem néz ki rosszul. De ahogy káromkodik… Anyám, még én sem tudok így a legcifrább pillanataimba sem. Minden mondatában elejt egy baszd meg-et. De a kedvenc szava úgy tűnik a kurva.
- Meg kell csinálni a klipet. Neked kell megcsinálnod - fogja meg Hanna a karját miközben nekiáll győzködni.
- Ezzel a ribanccal nem lehet dolgozni. Nem, nem és nem - üvölt magából kikelve majd kiszakítja magát Hanna karmai közül és elindul egyenesen felém. Magában végig puffog. Laza mozdulattal túr bele a farzsebébe, majd elővesz egy szál cigit és rágyújt.
- Brandon itt nem dohányozhatsz - szól rá Hanna idegesen. Már vörösödik az ő feje is a visszafojtott dühtől. Látom, hogy robbanni készül és csak kicsi hiányzik neki ahhoz, hogy felképelje ezt az idiótát. Magamban jót kuncogok rajtuk.
- Cseszek rá! Nem vagy az anyám! Azt csinálok amit akarok, akkor amikor akarom! És kell ez a retkes cigi. Most - fordul ismét a nő felé széttárt karokkal, majd beleszív a cigijébe és egyenesen Hanna felé fújja a füstöt. A kiskosztümös nő kezei ökölbe szorulnak. Biztos vagyok benne, hogy ha tehetné bepancsolna ennek az öntelt baromnak, de van ami megakadályozza. Csak tudnám mi…
Még én se gyújthatok rá itt a folyosó kellős közepén. Bár az irodában, ahol ma dolgozom, megtehetem büntetlenül. Ezt kibuliztam magamnak. Legyen már valami előnye, hogy a vezetéknevem kezdőbetűje szerepel a cégtáblán.
A srác újra nekiindul. Hirtelen emeli fel a fejét, mikor már csak alig két lépes van köztünk. A tekintetünk találkozik, az arcán széles vigyor terül el egy fél perc alatt. A szemei felcsillannak, majd tetőtől talpig végigmér. Kétszer is. Én csak állok ott a kávém kavargatva és várom, hogy mégis mi fog ebből kisülni.
- Ő - fordul Hanna felé miközben rám bök. - Ő kell! - jelenti ki határozottan, majd beleszív a cigijébe. - Fel vagy véve csinibaba - vigyorog rám öntelten. - Hanna, hol a picsában rejtegetted eddig ezt a bombázót? Vele kellett volna kezdeni, a kurva életbe! Fordulj körbe kis csillag - néz rám csillogó szemekkel miközben az ujjával is mutatja mit vár tőlem. Úgy tűnik a látványom nagyon fellelkesíti.
- Lesheted - mosolygok rá angyalian.
- Kicsi csillag - mosolyodik el miközben úgy néz rám, mintha valami ostoba liba lennék és megcsóválja a fejét. - Ha Brandon bácsi azt mondja, hogy forogsz, akkor te forogsz. Ha Brandon bácsi azt mondja, hogy mosolyogj, mosolyogsz! Most már az én alkalmazottam vagy - vigyorog. - Pörögj, hadd lássam, hogy a hátsó karosszéria is dögös-e.
- Nem vagyok az alkalmazottad, seggfej - tagolom neki továbbra is rendíthetetlenül nyugodtan, miközben az arcomon végig ott van az a bizonyos kurva anyád vigyor.
- Cica ne makacskodj. Szerepelsz egy videoklipbe, amit én rendezek. Minden lány erről álmodik - tárja szét a karjait miközben a melleim bámulja. - Ez jobb, mintha nyernél a lottón. Ha gondolod még meg is húzlak forgatás után és bemutatlak a zenekar tagjainak is. Szerintem ők is játszanának veled egy kicsit - mosolyog.
- Köszi, de inkább kihagyom. Ha már cicának titulálsz tudhatnád, hogy a macskák patkányokkal nem kezdenek, csak ha éhesek. Reggeli akarsz lenni? - somolygok, majd elindulok az iroda felé.
Épphogy belekortyolok a bögrémbe, mikor egy ajtó vágódik ki és újabb üvöltözés kezdődik el.
- Nem fogsz rám sózni valami ócska kurvát a hülye dalaival! Majd ha kész leszek kész leszek! Slussz. Az én dalaim én írom, nem kell segítség! Ha csúszunk, akkor csúszunk. Teszek rá magasból, itt én vagyok az Isten! De nem piszkálhat bele senki a dolgainkba! Érted? - kiabál egy nagyon is ismerős hang magából kikelve. Az ereimben megfagy egy fél pillanatra a vér. Tudom ki robbant ki az ajtón. Nem is kell látnom hozzá.
- Haver - csendül fel Brandon hangja. - Nézd mit találtam. Ő lesz a csaj, aki a klipbe szerepelni fog. Dögös mi? - kuncog fel. Nem akarok megfordulni. A nyakam merném tenni rá, hogy a zöldszemű van valahol mögöttem.
- Szarok rá Brandon, hogy milyen ribanc szerepel a klipben. Ezek a barmok felvettek valami csitrit, aki bele akar piszkálni a dalaimba és meg akarja mondani, hogy mit csináljak. Egy tehetségtelen kurvát akarnak a nyakamba sózni. A faszom ki van ezzel az egésszel - őrjöng. Azt hiszem eljött az ideje, hogy színre lépjek. Szinte biztos vagyok benne, hogy rólam van szó.
- A kurva fogjuk rá, hogy stimmel, a tehetségtelen kevésbé - fordulok sarkon mosolyogva miután mély levegőt veszek. Hát persze, hogy Niko az… Miért is ne ő lenne? A szemei villognak a dühtől és a meglepettségtől. Kihasználom a lépéselőnyöm és végignézek rajta. Na jó, szó szerint falom a látványát, hisz most is eszméletlenül néz ki. Fekete bakancs, sötétkék farmer, hosszú ujjú fekete V-kivágású póló, ami teljesen a testére tapad. És én tudom mi van a ruha alatt… A haja most laza copfba van kötve a tarkójánál. A szemei még hangsúlyosabbak a szemceruzától.
- Te - sziszegi miközben hatalmas lépésekkel közelít felém. A tekintete elborul a dühtől. Fogalmam sincs mitől ilyen pipa. Jobbnak látom letenni a csészém még azelőtt, hogy elém érne, így egy gyors mozdulattal behajolok a kis konyhába és a mikro tetejére teszem a bögrém, majd visszafordulok felé és várok. Hát mindenre számítok de arra nem, hogy belök a pici helyiségbe becsukja az ajtót, majd a torkomnál fogva a falnak szegez. Nem szorítja igazán a nyakam, de mégsem érzem biztonságosnak, hogy az ujjai a torkom köré fonódnak.
- Elment az eszed? - sziszegem most már én is dühösen, de nem tudok szabadulni a karmai közül.
- Csak egy okot mondj, hogy ne tekerjem ki a nyakad - fröcsögi felém a szavakat.
- Eressz már el - fektetem a tenyerem a mellkasára. - Mi a frász bajod van? Elgurult a gyógyszered? - nyögök fel, mikor kicsit erősebben préseli az ujjait a bőrömre.
- Otthagytál egyetlen árva szó nélkül - csattan fel. Az üvöltése sérti még az én edzett dobhártyáimat is. Összerezzenek az erős hangtól. - Most pedig itt parádézol? Hogy a faszba találtál meg? Miért jó neked, hogy belecseszel a dalaimba? Miért Cornelia? - kérdezi egyre halkabban. Az utolsó két szó nem több, mint egy alig hallható suttogás. Beleborzongok abba, ahogy kiejti a nevem azon a gyönyörű mély hangján.
- Engedj el - kérem. A szemébe nézek, ami még mindig eszelős dühtől csillog. - Engedj el - szólok rá erélyesebben. A nyakamról ugyan lehullnak az ujjai, de a testét az enyémhez préseli. Kénytelen vagyok felemelni a fejem ha a beszélgetést nem a mellkasával akarom folytatni. A két tenyerét a fejem mellett a falnak támasztja és onnan pislog le rám. Fogalmam sincs miért, de ahogy a szemébe nézek a torkomból hisztérikus kacagás tör fel. Meglepetten pislog rám majd ismét dühbe gurul.
- Mi olyan marha vicces? - Kérdezi dühösen.
- Te - bököm ki, mikor én is rájövök mi a jó kedvem oka.
- Én? - Kerekednek ki a szemei. Látszik rajta, hogy azt hiszi megőrültem.
- Igen, te - bólogatok miközben levegő után kapkodva próbálok csillapodni, de még mindig ki-ki bukik belőlem a kuncogás.
- Elmesélnéd nekem, hogy mégis mi késztet arra, hogy kiröhögj? - hajol hozzám közelebb. A hangja reszelős, a lehelete csiklandozza a bőröm, az illata megint csak elbódít. Kiráz a hideg. Valahol érzem, hogy veszélyes tovább nevetnem, hogy kárt tehet bennem, hogy szemrebbenés nélkül képes eltöri a nyakam, ha úgy tartja kedve, hogy eszelős, hogy őrült és most még dühös is. Mégsem bírok megálljt parancsolni magamnak. Félnem kéne és ehhez az érzéshez megfelelően kéne cselekednem, de nem megy. Megint játszok, és kockára teszem a nyakam. Más ember behúzná fülét farkát, mikor egy ilyen vademberrel van összezárva egy alig öt négyzetméteres helyiségbe, én pedig… Én sosem logikusan cselekszem. A helyzet rám nézve ugyan fenyegető, mégis van bennem valami, ami nem hagyja, hogy összehúzzam magam és csak úgy sodródjak az árral. Nem, én még inkább kihívom magam ellen a sorsot… Kihúzom magam, már amennyire tudom és büszkén szegem fel az állam.
- Nevetséges vagy Niko Koskinen - kezdek bele. A hangom határozott és erőteljes. - Azért dühöngsz, mert nem te dobtál ki az ágyadból, hanem magamtól léptem le! Megtépáztam az egód? Nem vagy hozzászokva, hogy egy nő lelép mellőled, egyetlen szó nélkül? Mégis mit vártál? Hogy kávét főzök, reggelit csinálok, majd az egészet ágyba viszem neked és csókkal keltelek? Hogy megalázom magam még egy numera reményében? Hogy hiú ábrándokat fogok kergetni és azt fogom mondani, hogy egyetlen éjszaka alatt beléd szerettem és nem tudok nélküled élni? Te pedig kinevethettél volna és megmutathattad volna merre van az ajtó… Ismerem a fajtád. Fáj, hogy te is játékszer lettél a kezemben, hogy nem csak te játszottál. Rám nem hatott a varázsod, mint a többi tizenéves kislányra… Nem úgy viselkedtem, mint a többiek, akiket eddig sikerült megdöntened. Nem ájultam el tőled, nem akartam, hogy belém zúgj, nem akartam tőled semmi többet, mint amit megkaptam. Ez a bajod igaz? Zenészek - horkanok fel. - Azt hiszed Isten vagy miközben… - folytatom a mondókám mikor hirtelen az ajkamra tapad.
Úgy csókol, mintha a lelkemre fájna a foga. Megdöbbenni sincs időm a nyelve a számba csúszik és szinte felfal. El akar csak hallgattatni, mert tudja, hogy igazam van. Én meg hagyom. A karjaim a nyaka köré kulcsolom és viszonzom az édes becézgetést. Szorosan tapadunk össze, a szikrák újból pattognak köztünk. Kívánom, és ő is engem. A keze a hátam mögé csúszik majd le a gerincem mentén, végül pedig a fenekemen állapodik meg.
- Niko - csattant fel egy férfihang odakintről, de nem foglalkozunk vele, eluralkodik rajtunk szépen lassan a vágy. - Most azonnal engedd ki a lányt, mert ha nem betöröm az ajtót. Az egy dolog, hogy te fizeted ki, de még rendőrt is hívok - fenyegetőzik a számomra teljesen ismeretlen pasas. De a szavai feloszlatják a hozzám tapadó férfiban a ködöt. Elenged. Morog valamit, de nem értem egy szavát se. Finnül beszél.
- Ki kell mennünk, de még nem végeztünk - suttogja miközben feljebb húzza a nadrágját, aminek az övtartójába csúsztattam az ujjaim alig pár másodperccel ezelőtt és végigsimít a hajamon. Csalódottan nyögök fel, mikor hátat fordít nekem és kinyitja az ajtót. Egész szép kis tömeg gyűlt össze míg mi idebent voltunk. A kávém felkapva én is követem Nikot a folyosóra. Mérhetetlen düh lobban bennem. Ha nem zavarnak meg minket most már valószínűleg meztelenül simulnánk össze. Elcseszték…
- Jól vagy? - lép mellém egy két méterszer két méteres pasi.
- Miért ne lennék? - morranok fel flegmán. - Bár jobban is lehetnék ha nem akarod ránk törni az ajtót - sziszegem. A srác szemei kikerekednek majd mindent tudó mosolyra húzza az ajkait. Pár ember még felkuncog a mondandóm hallatán, Hanna megbotránkozva néz rám, a maradék idegennel együtt. - Vége a műsornak! Lehet oszolni - hessegetem a népet a kezemmel miközben megindulok az iroda felé. Kell egy cigi…
Az ajtót olyan lendülettel vágom ki, amitől rögtön rájöhetnek a kint lévők, hogy jobban járnak ha nem szólnak most hozzám. A székbe ülve azonnal rágyújtok. Mély levegőkkel próbálom csillapítani magam, több kevesebb sikerrel.
- Eero Lehtinen vagyok - jön be egy mosolygós középkorú pasi.
- Nem tud meghatni - közlöm azonnal. Tudnám minek jött ide…
- Az apád mondta, hogy felvágták a nyelved - kuncog fel. - Én vagyok a srácok menedzsere. Cornelia igaz? - ül le az asztal másik oldalán lévő székbe.
- Csak Lia. Ha Nellizni mersz, mint az a seggfej, aki az apámnak nevezi magát, nagyon nem leszünk jóban - sziszegem cseppet sem barátságosan.
- Rendben van Lia. Látom Nikoval már megismerkedtetek. Sajnálom, elég forró fejű, de biztos vagyok benne, hogy nem akart bántani. A többiek kint vannak, mindjárt behívom őket és megpróbálunk így heten közös nevezőre jutni. A problémával már biztos tisztában vagy. Nikonak nincs ihlete, de nem akarja, hogy segíts neki. Ő akarja megírni a dalait, de valljuk be ez mostanában nem megy neki. Nem tudom mi van vele, de nem is számít. Az albumnak kész kell lennie… - adja elő a mesét.
- Tudom - szakítom félbe miközben előrébb csúszok a székkel és az asztalra könyökölök. Az ujjaim közt tovább füstölög a cigaretta. Alaposan megfigyelem a fickót. Élére vasalt fehér ing, fekete farmernadrág. Elegáns és sármos, de soha nem kezdenék vele. Az ujján jegygyűrű csillog. Tehát házas… - Én írom a dalt, ti kipofozzátok aztán mindenki boldog, főleg az apám és én, mert ő sok pénzt keres, én meg végre leléphetek innen. Tisztában vagyok a dolgokkal - eresztek meg egy mosolyt felé.
- Okos lány vagy - mosolyog rám. - De lenne itt még valami. Brandon a legújabb videoklip rendezője. Téged akar. Komoly summát tehetnél zsebre, ha kamera elé állnál és rólam is levennél egy kis plusz terhet. Benne vagy? - kérdezi.
- Még meglátjuk. De van egy dolog, amit én kérek. Nem akarom, hogy bárki is megtudja, hogy az apám itt résztulajdonos. Hanna tartja a száját. Neked is ezt kéne tenned - somolygok rá. Parancsnak hangzik, amit mondok.
- Rendben - bólint Eero.
Kedvelem a pasit… Fél szavakból is érti mit akarok. Nem halandzsázik. Kemény és határozott. Igazi érett férfi. Valószínűleg kell is, hogy egy szedett-vedett rock banda ügyeit intézni tudja. Mégis tudja hol van a helye. Végre valaki, aki nem egy kis buta libaként kezel…
- Egy dal már kész van - jelentem be majd a kezébe nyomom a papírt. Gyorsan végigfutja a sorokat, az arca felragyog.
- Pompás. Hozom a fiúkat. Niko elég harapós lesz és ha ő az a többiek se lesznek barátságosabbak. Készülj fel - somolyog miközben feláll.
- Nem félek - kacsintok rá.


Ott vannak a véletlenek. Amik nincsenek. A két naiv őrült azt hitte, hogy egyetlen éjszaka után sikerül kikerülniük egymás bűvköréből. Hogy egy kósza éjszaka volt az egész és soha többet nem találkoznak. Mégis egyetlen éjszaka alatt is sok sérülést okoztak a másiknak. A férfi fizikait, a nő pedig a partnere egóját tépázta meg pár halk lépéssel. De mit ad az író? Ismét találkoztak. Felizzanak, ahogy ez lenni szokott. Annyira vonzzák egymást, mint amennyire taszítják. Gyűlölnek és kívánnak. Égnek. Őrültekké válnak. Képesek bármire csak, hogy megkapják, amit akarnak. Nem ismerik a félelmet. Csak a harc a lényeg, a saját vágyaik.
Aztán ott vannak az álláspontok. Vélemények. Akivel meg kéne találnunk a közös hangot, biztos, hogy azzal bocsátkozunk harcba. Dacból nem engedünk. Csak azért sem… Bizonyítani akarunk, dühöngünk, ha nem tudjuk meggyőzni a másikat a saját igazunkról. És ha nem kapjuk meg amit akarunk? Újból harcba megyünk. Torkokat harapunk át, szíveket tépünk ki, hogy a végén ott álljunk véresen, a csatamező kellős közepén és elmondhassuk mi győztünk. De volt értelme? Nem… Ebbe soha nem gondol bele senki mikor harcol. A vér a győztesre szárad, nem bírja majd levakarni magáról, örökre rajta ragad az áldozatok bélyege. Akkor majd rájön, hogy annak a szívét is kitépte kegyetlenül, aki az övét dobogásra késztette. Holtan esik akkor össze? Vagy mégis higgyünk a mesékben? Jön a jó tündér és visszaforgatja az idő kerekét… Újrakezdhetnénk akkor. De vajon másképp is csinálnánk?