A fejlécet Gina készítette, akinek ezúton is hatalmas köszönet :)

2011. május 20., péntek

3. Háború

http://www.youtube.com/watch?v=zkBVEN7IDJY

"Mindegyik háborúban van egy pillanat, amikor minden megváltozik. Egy pillanat, amikor az út elkanyarodik. A szövetségesek és a frontvonalak átrendeződnek, és az ütközet szabályai újraíródnak. Egy ilyen pillanat megváltoztathatja a harc természetét, vagy eldöntheti valamelyik fél javára. Megteszünk hát mindent, hogy megragadjuk a pillanatot. Felkészülünk a változásra. Szívünket megkeményítjük. Félelmünket elfojtjuk. Összeszedjük az erőinket, és jeleket keresünk a csillagokban. Ám ezeket a pillanatokat, a játékszabályok változását örök homály fedi. A végzet láthatatlan keze mozgatja a bábukat a sakktáblán, és bármennyire is készülünk rá, bármennyire is tartunk ellen a változásnak, számítunk a pillanatra, harcolunk az elkerülhetetlen ellen, végül mégsem állunk készen, amikor elérkezik."


A pasik azonnal felém fordulnak. A lányok figyelmét ezzel még persze nem tereltem el. De ami késik nem múlik. Nesze neked Niko Koskinen. Majd megtanulod, hogy Cornelia Anderssel nem kezdhetsz büntetlenül. Még jól is jön, hogy épp játszik a zenekar. Legalább van mire riszálni a csípőm. Na, akkor lássuk mit is tanultunk hastáncon… Igen, azt hiszem ez volt az. A hatás nem marad el. A szemem lecsukom és abban a pillanatban önelégült mosoly terül szét önkéntelenül is az arcomon. Csak a dobra figyelek miközben mozgok. Nem igazán zavar, hogy keskeny a pult és épphogy csak meg bírok rajta állni. Azt akarom, hogy mindenki engem figyeljen. Főleg ő. Akinek a pillantása ismét áthatol a bőrömön. Érzem, tudom. Lia vs. Niko. 1:0. Én nyerek. Magamra vontam a figyelmét. De ez nem elég mindenkiét akarom. Még a tizenéves kislányokét is. Na nem mintha én sokkal idősebb lennék. Ez elv kérdése nálam. Nekem kell a figyelem középpontjába lennem, ha törik, ha szakad, ha dörög, ha esik.
Valamire mégis jó volt az a pár óra a fura egyiptomi nőcivel. Minden trükköt megtanultam tőle két hét alatt. A csípőm tovább tekerve guggolok le lassan, hogy aztán ugyan olyan tempóban, ugyanúgy mozogva felemelkedjek. Az összes pasi üdvrivalgásban tör ki. Mind finnül kiabál felém így egyetlen szót sem értek. Egy dolog azért biztos. Tetszik nekik a műsor. Akkor adjunk rá kakaót. Úgy tekerem a testem, mint egy kígyó és kinyitom a szemem. Direkt nem Nikora nézek először. A népeket pásztázom. Elégedett vagyok hisz most már mindenki engem figyel és nem a híres neves zenekart. A lányok kissé féltékenyen figyelik a pulton táncoló alakom, bár van aki csodálattal tekint rám. Velük még jóba is lehetnék ha azt tervezném, hogy ide költözöm. De nem tervezem. Már nem sokáig leszek itt.
Miután végeztem a kocsmavendégek megfigyelésével a színpadra nézek. Látszik, hogy profik. Ugyan senki nem őket nézi mégis játszanak tovább. Még akkor is mikor Niko leugrik egy könnyed mozdulattal az emelvényről. Akár egy igazi ragadozó. Hirtelen eltűnik a szemem elől de föntről egész gyorsan kiszúrom az alakját. Vigyorogva közelít felém miközben tovább énekel. Én se hagyom abba a vonaglást de ahogy a szemébe nézek ismét érzem azt az őrült bizsergést. A zöld szemek villognak a gyér lámpafényben, a hófehér bőréről amit különböző fekete minták tarkítanak jobb nem beszélni. Úgy figyel akár egy macska aki kiszúrta az áldozatát. A sok fekete ruhába öltözött nagyrészt szőke és kék szemű ember közt szinte világít az ő tekintete. Kirívó egyéniség. Fogalmam sincs miért jön egyenesen felém. Nem tudom mit akar. De kíváncsi vagyok és elönt az adrenalin a várakozástól. Két lépés után egyenesen előttem áll. Én pedig megdermedek. Pár másodpercig csak állunk és nézünk, bámuljuk a másikat. Ő csak mosolyog és énekel, én pedig próbálom a rakoncátlan szívem megnyugtatni, de nem sikerül. A levegőt egyre gyorsabban szedem. Tudom, hogy történni fog valami. Tudom.
A mikrofont a pultra csapja amint elénekelte az utolsó sort is és abban a pillanatban utánam nyúl. Megijedni sincs időm máris a karjában vagyok. Azt hiszem jobb is, hogy úgy préseli a testem a testéhez, mintha magába akarna olvasztani ugyanis az illata és a kisugárzása megszédít. Holt biztos, hogy nem bírnék megállni a saját lábamon. Nincs is rá szükség. Magabiztosan tart miközben újra elkapja a pillantásom. Újabb másodpercekig nem történik semmi. Már ha semminek lehet nevezni, hogy a szívem ki akar törni a mellkasomból, az adrenalin vadul száguld az ereimbe és nem kapok levegőt nagyrészt, ha pedig mégis sikerül némi oxigént juttatni a tüdőmbe azonnal az ájulás szélére kerülök hisz a dohány és a parfüm illat az orromba kúszik. Úgy hat rám az egész lénye, mint valami kábítószer. Szárnyaim nőnek, repülök, szállok a puha bárányfelhők között és nincs megállás. Lassan közelít felém miközben fokozatosan hátradönt. Muszáj a karjába kapaszkodnom. Szabadulnék én…
Dehogy szabadulnék. Kit akarok becsapni? Jó nekem ott ahol vagyok.
Az arca egyre közelebb kerül az enyémhez. A pillantásom a szájára téved. Gyönyörű puha ajkai vannak. Csókra termettek, rajzolni se lehetne szebbet. Az én szám bezzeg kiszárad így gyorsan végigfuttatom rajtuk a nyelvem. Ő pedig megakad a mozdulatban, a pillantása a számra téved. Döbbenten pislog kettőt majd ismét elmosolyodik. És innentől nincs megállás. Lassan de biztosan érinti a száját az enyémhez. Mintha elektromos áram futna végig az egész testemen. Megremegek. Csak óvatosan épphogy hozzámérve simogatja az ajkaival az enyémeket. A tenyerem miután a karján és a vállán is végigsimítotok a tarkójára kúszik. Muszáj kapaszkodnom valamibe hisz kezdem magam úgy érezni, mint Neo a Mátrixban a hátradöntött póztól. És hát mi lehetne biztosabb fogódzkodó, mint ez az isteni pasi? A karjai még szorosabban csavarodnak körém. Az alsó ajkam finoman kezdi ízlelgetni én pedig nem tiltakozom. Bár azt hittem ennél jóval szenvedélyesebb lesz, de meglepetést okoz. A csókja óvatos, higgadt, finom és hátborzongatóan jó. Akármennyire is higgadt mégis tele van tűzzel. Az egyik kezem a mellkasa puha bőrére kúszik. Oda ahol a szíve van. Érzem, hogy mennyire erőteljesen ver. Ütemes, tele van élettel ugyan úgy ahogy ő. Hirtelen veszíti el a fejét mikor az eddig a tarkóján pihenő ujjaim a hajába túrnak. Az eddig nyugodtnak mondható szívritmusa hirtelen felgyorsul. Mire észbe kapok már csókol erővel, a nyelve a számba siklik és őrült, szívritmuszavart okozó táncba hívja az enyémet. Ha az agyam nem jelezné, hogy emberek vannak itt tuti ledönteném és nem állnánk meg itt. A lehelete édes, kissé mentolos és dohányillatú, a nyelve selymes és olyan íze van, mint a legfinomabb méznek. És hát csókolni azt valljuk be nagyon tud. Lassan engedi el a nyelve a nyelvem én pedig kétségbeesek. Nem lehet még vége. Akarok még belőle. Ennyi nekem nem elég. De most nem én vagyok a főnök. Ő dönt. Tovább ízlelgeti az ajkaim, egyre lassabban majd egy utolsó puszit nyom rájuk és elválik tőlem. Óvatosan hoz egyenesbe de még mindig érzem az erőt amivel magához szorít. Hirtelen pattannak fel a szemeim. Lehet, hogy egy újabb hibát követtem el? Hisz a zöld szemek vidáman csillognak, az ajkai pedig széles mosolyra húzódnak. Azt se tudom, hogy fiú vagyok-e avagy lány. A taps és a kurjangatás hangja a fülembe kúszik. Én is elmosolyodom. Oké. Lia vs. Niko 1:1.
Nem bánom.
- Vissza kell mennem kulta - suttogja halkan mégis meghallom. De mi a fene az a kulta? Ezt ki kell derítenem. Aprót biccentek mire vigyorogva végigsimít a számon, kicsit megrázza a fejét és elindul a színpad felé.
- Hölgyem - bökdösi meg a vállam egy pasas mire felé kapom a fejem.
- Igen? - Nézek rá értetlenül. Mire a tálcát ami a kezében van a kezembe nyomja. Van ott minden, pezsgő, jéger, sör, bor és ki tudja még mi…
- Az urak küldik - mutat végig a tömegen.
Kacagva pillantok ismét a tálcára amin egy rakat névjegykártya avagy szalvétára felfirkált név és telefonszám van.
Jó kis aratás. Ezt már szeretem. Nagy nehezen sikerül elegyensúlyozni az asztalunkig. Conor ezer wattos vigyorral az arcán néz rám majd fütyülni kezd. Kacagva huppanok le mellé és úgy igazítom a széket, hogy a hátam a mellkasának tudjam vetni.
- Hol hagytad a barátnőd? - Kérdezem miután a karjába dőlök. Ez alatt a pár hét alatt olyan lett, mint a bátyám, aki sose volt.
- Barátnő? Nekem nincs olyanom. Cicáim vannak aki szívesen dorombolnak egy kis simiért cserébe - kuncog a fülembe. - De most ne róluk beszéljünk. Szép kis műsort csaptál és ahogy látom nem csak nekem lett szűkebb a nacim a táncodtól - bök a tálcányi piára. - Lehet, hogy pályát tévesztettem és lányokat kéne futtatnom. Te lennél az egyes számú árucikkem. Jót kaszálnánk. Mit szólsz az ötlethez? - Néz rám vigyorogva.
- Még meggondolom - nyomok egy puszit az arcára majd Nikora nézek aki ismét énekel a színpadon. A szemei dühösen villognak.
- Ajaj, ilyet többet ne csinálj. Niko akármennyire csontos is, nagyot tud ütni. Nincs kedvem kinyíratni magam csak egy puszi miatt, ha már meg kell halnom egy jó kis mocskos szex után legyen - rángatja meg a szemöldökét amitől elnevetem magam. - Amúgy mi volt az a csók kiscica? Azt hiszed nem láttam? - Kérdezi nevetve.
- Csak egy csók. És amúgy is, te inkább meg se szólalj. Egész este egy számomra noname csaj szájából lógtál ki - boxolom vállon játékosan.
- Nem csak számodra noname - vigyorog önelégülten.
- Hova lett? - Kérdezem.
- Lecseréltem - mutat egy még szerintem is dögös hosszú szőke hajú lány felé, aki a pultnál ácsorog. - Ma ő melegíti majd az ágyam. Amúgy is az a lány nem tudott csókolni. Egy vérbeli férfit, olyat, mint amilyen én vagyok nem. Szerintem csak a tizenéves kissrácokkal szórakozott eddig. Én viszont férfi vagyok. Ma nincs kedvem a szüzikékhez. Vadmacskát akarok - sóhajt fel miközben kaján vigyor terül el a képén. - És ha téged mára Niko már lefoglalózott, nem maradt más hátra, mint azt a csinibabát berángatni az ágyikómba, nehogy magányos legyek az éjjel. Tudod, hogy félek a sötétben egyedül - kacag.
- Javíthatatlan nőcsábász vagy - nézek a szemébe.
- Te pedig egy igazi nimfomániás céda. Épp ezért imádjuk egymást. Kár, hogy nem találkoztunk már a kiindulási ponton.
- Manhattanben? - Húzom fel a szemöldököm kérdőn mire határozottan bólint. - Tudod, hogy én nem onnan indultam.
- Tudom, tudom. Budapesti lány vagy. Bár tudnám hol van az az ország aminek a fővárosában ilyen csajok rohangálnak - simítja ki a hajat a nyakamból, hogy a helyére az állát támassza. - Tudod kiscica lehet, hogy nem New Yorkban nőttél fel hanem valahol a balkánon, de ha Manhattanben találkozunk, akkor te most nem Niko ágyába készülnél bebújni, én pedig nem költenék komoly összeget a szöszi miatt. Jó páros lennénk. Kár, hogy pár hét alatt olyan lettél, mint a testvérem. Oké, szó se róla megdugnálak, mert bűnös lélek vagyok és a “vérfertőzés” is csak egy új pont lenne a bűnlajstromomon, de azt hiszem nem lenne az igazi a dolog - magyarázza komolyan. Én pedig igazat adok neki.
- Így is sok közös van bennünk. Amúgy Magyarország nem a balkánon van hanem közép- Európában - nézek rá durcásan. Nem igaz, hogy nem bírja megjegyezni.
- Igen kiscica sok bennünk a közös. Mindketten megveszünk az ellenkező nemű egyénekért, szórjuk a családunk pénzét két kézzel miközben a testi gyönyörök oltárán áldozunk és bulizunk, mint az aranyifjak akiknek semmi gondjuk nincs a világon, de valamiért mégis mindketten messzire menekültünk Manhattantől. Őrizgetjük a saját kis sötét titkainkat - mosolyodik el. A szemei komolyan csillognak. Imádom ezt a pasast.
- Ígérd meg, hogy sose hagysz magamra - kérem halkan.
- Kiscica - simít végig az orromon. - Te vagy az egyetlen olyan nő az életemben akit még nem dugtam meg három találkozás után, az anyámat leszámítva. Történelmet írtál ezzel nálam, a történelmi személyeket pedig soha senki nem felejti el. Főleg nem én. Még jó, hogy nem hagylak el soha. Mi ketten vagyunk a tökéletes szövetségesek. Bár megpecsételhetnénk ezt a szerződést az ágyban - vigyorodik el újra.
- Conor Jeremy Reynolds. Te javíthatatlanul szexmániás vagy - csapom meg ismét a vállát.
- Ohó, bagoly mondja verébnek. Na kiscica, ha megbocsátasz én most elmegyek vadászni. Ha nem találkoznánk ma már akkor jó éjt, holnap együtt reggelizünk délben. A kávét te hozod. Vigyázz magadra és ha bármi van csak hívj. Niko egy vérbeli seggfej tud lenni - húzza el a száját majd végigsimít a hajamon és az arcomon, végül pedig egy puszit nyom a homlokomra. Mindig ilyen testvérről álmodtam. De hát helyette egy nővérem van, akivel ki nem állhatjuk egymást. Ez van…
Érdekes módon nem maradok így se egyedül. Különböző fura figurák jönnek az asztalomhoz, hogy bemutatkozzanak. Főleg a zenekar tagjainak barátai és ismerősei próbálnak szóba elegyedni velem. Niko úgy tűnik eléggé magányos farkas. Mindenki más testvére, barátnője, kutyája macskája odajön hozzám. Tőle viszont senki. Vagy csak nem kíváncsiak rám a hozzátartozói. Na, ja. Ez is egy eshetőség. Bár ahogy a koncertet élvező tömeget elnéztem senkiről nem bírom elképzelni, hogy bárkinek is köze lenne hozzá. A pillantásunk időről időre összekapcsolódik. A gyomrom pedig rendre görcsbe rándul azoktól a káprázatos zöld szemektől. És az a mosoly ami folyamatosan az arcán játszik egyszerűen elbűvöl.
Kezdem magam úgy érezni, mint egy szerelmes tini lány. A tini még úgy ahogy stimmel is, de a szerelem nem nekem lett kitalálva. Nem is hiszek benne könyörgöm. Azt se tudom mi az. Túlságosan megfoghatatlan dolog. Ilyen szempontból olyan vagyok, mint a férfiak többsége. Amire nincs racionális magyarázat, amit nem látok, amit nem érinthetek meg, amit nem lehet felfogni, az nem is létezik. Mondhat akárki akármit… Akinek meg ez a hozzáállás nem tetszik az elmehet a búsba.
A tálca tartalma szépen lassan fogy. Persze nem egyedül puszilom be a töménytelen mennyiségű alkoholt, megosztom azokkal akik pár perc elejéig lehuppannak mellém.
- Lia igaz? - Mosolyog rám az újabb jövevény.
- Igen - bólintok a magas szőke lánynak.
- Leülhetek? - Kérdezi félénken.
- Persze - vágom rá gondolkodás nélkül.
- Katja vagyok - nyújtja a kezét felém. - Aleksi felesége - mosolyog.
- Biztos - vigyorgok rá. - Nem tudom ki az az Aleksi.
- A magas raszta hajú pasas a basszusgitárral a kezében - néz a férjére. A szemeiben valami furcsa áhítattal vegyes büszkeség van. Ha nem a felesége lenne azt mondanám olyan, mint valami groupie, aki a bálványozza a színpadon álló, zenébe merülő férfit. A szemei csillognak miközben az ajkain halvány mosoly játszik. Aleksi felé nézek aki a színpadról egy pillanatra - mintha érezné, hogy a párja figyeli - kinyitja a szemeit és végigpásztázza a tömeget. Az arcán millió érzelem suhan át. Nem mindről tudom megállapítani mi az, de mikor meglátja Katjat elmosolyodik és az ő szemei és felcsillannak. A tökéletes Barbie és Ken. Szerelmesek… Legalábbis ebben a téveszmében élnek. Pfújjj.
- Mit jelent az, hogy kulta? - Szegezem a kérdést Katjanak. Kezdem unni, hogy ugyan mellettem ül, mégis olyan mintha nem itt lenne, hanem valahol az égben.
- Kulta? - Kapja rám a tekintetét majd elmosolyodik. - Niko mondta neked? - Kerekednek ki a szemei hirtelen.
- Igen - bólintok.
- Húú… - ámul el amit nem tudok mire vélni, de nem izgatom magam rajta. - A kulta annyit tesz,hogy kincsem.
Erre nem tudok mit mondani. Meglepetten pislogok Katjara majd a pillantásom újra Nikora téved. Valami felkavarodik bennem. Hogy mi azt nem bírnám megmondani, de egy dologban biztos vagyok, hogy most mennem kell. Egyszerűen az ösztöneim azt suttogják, hogy kapjam fel a cuccaim és sétáljak ki az ajtón, aztán vissza se nézzek. Én pedig hallgatok rájuk és megfutamodok. A táskám felkapom, az öngyújtóm a zsebembe csúsztatom, a rózsáim is magamhoz veszem, majd Katjara nézek aki értetlenül pislog rám.
- Most mennem kell, ne haragudj. Örülök, hogy találkoztunk - varázsolok egy mosolyt az arcomra majd a válaszát meg se várva rohanok ki a klubból. A lépcsőn felfelé veszem fel a pulcsim és a kabátom. Nem tudom mi ütött belém de nehezen veszem a levegőt. A lengőajtót úgy vágom ki, hogy hangos csattanással csapódik vissza. Ha valaki jött volna mögöttem biztos úgy fejbe verem vele, hogy ott marad. De szerencsém van. Senki nem jön utánam. Remeg a kezem mikor előhalászom a cigim. A hó még mindig hatalmas pelyhekben hull. Az alkohol viszont még mindig kellően melegít. A séta mellett döntök. Muszáj kiszellőztetni a fejem. A hideg levegő az arcomba csap miközben mélyen magamba szívom a füstöt. Normál tempóban haladok hazafelé. Niko tekintete, mintha az agyamba égett volna. Nem tudok szabadulni tőle. Ahhoz képest, hogy esküdni mertem volna rá, hogy vele töltöm a ma estét, most egyedül sétálok hazafelé. Az illata is felidéződik bennem. A tekintetét újra érzem a hátamba. Teljesen felkorbácsolt. Az érzékeim felbolydultak. Olyan, mintha itt lenne a közelembe. De nincs. Be kell fejeznie a koncertet. Még időben eljöttem. Egyáltalán miért gondolok rá? Távozz Niko Koskinen a fejemből, most azonnal!


Félelmet keltő érzéseket akár egyetlen szó is kiválthat az emberből. Akár egy bomba ami pillanatok alatt felrobban és ki tudja milyen pusztítást végez. Az ösztönök súgnak, mi pedig hallgatunk rájuk. Menekülünk, fejvesztve. Mindegy hova, mindegy merre csak el onnan. El a veszélyforrástól jó messzire.
Aztán ott vannak a barátok akiket talán egyetlen perc alatt a bizalmunkba fogadunk, de vannak olyanok is akikre évek után sem merjük rábízni a legféltettebb titkainkat. De ha két embert összeköt valami, például a futni vágyás és az élvezetek mértéktelen hajszolása, akkor meglehet az összhang. Ők lesznek a szövetségesek. Életünket adjuk értük, ugyan úgy ahogy ők miattunk. Felbonthatatlan, kimondott vagy kimondatlan kapocs ez, de ott van. Láthatatlan mégis keményebbek leszünk tőlük. Akár a gyémánt.
És ott vannak az ellenségünk ismerősei is. Akiket vonz a titokzatos ellenfél. Ők már tudják, amit mi még csak sejtünk. A vadászat elkezdődött. Hogy ki a vad és ki a vadász ugyan még nem tisztázott, de pont ettől érdekes a dolog. Ezért a másik tábor katonái úgy repülnek ránk és dongnak körül, mint a méhek. Érdekesek vagyunk a szemükben. Fel akarnak térképezni, hogy segítsék a bajtársukat.
Okosak vagyunk? Ki tudjuk őket játszani? Meg bírjuk őket téveszteni? Egy mosollyal el bírjuk őket kápráztatni? Sosem lehet biztosan tudni. Csak remélhetjük, hogy ügyesen kevertük meg a lapjainkat.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése