A fejlécet Gina készítette, akinek ezúton is hatalmas köszönet :)

2013. március 10., vasárnap

115. Mese




‎"Egyszer, ha ráérsz meséld el, hogy milyen volt mellettem
Hazudd, hogy kurva jó és hazudd azt, hogy kellettem"


Háromszáz dolcsi és minden rendben. A fejem kába, az érzést, hogy szerelmes vagyok még mindig Nikoba, sikerült kikapcsolnom. Yvvel az asztalon ugrálunk valami ezer éves rocknótát üvöltünk torkunk szakadtából és minden szar ellenére is forog a föld…  
Csak kicsit jobban, mint kéne.
De ez per pillanat tök mellékes. Érzem, ahogy távozik belőlem a fáradt gőz, miközben két söröskorsót rúgok fel, hogy átjussak a pult tetejére és lopjak magamnak egy üveg whiskyt.
-          Kibaszottul dobog a szívem – nevet rám Yv, mire csak bólogatni tudok és tovább dobálom magam a zene ritmusára. Az enyém is dobog, az a sok szutyok amit bevettünk és elszívtunk teljesen felpörgetett mindkettőnket, de cseppet sem érdekel, hogy veszélyes is lehet a kombináció, hisz hosszú idő után először nem Alex csodaszereit nyeltem le marékszám. A koncertre el se mentünk, Andy és Derek viszont ránk lettek állítva. Kecskére káposztát… Ők sincsenek jobb állapotban, vérben forog a szemük, miközben próbálnak figyelni ránk. Hirtelen egy kéz a lábamra kulcsolódik és leránt a pultról, amit sikítva veszek tudomásul.
-          Gyere ide aranyom – ölel át egy büdös barom, akit megpróbálok ellökni magamtól, de nem megy. Gyenge vagyok.
-          Hé, haver – terem mellettem azonnal Andy, majd megkocogtatja a fószer vállát.
-          Takarodj, ő az enyém, keress másik ribancot – veti oda a pasas, mire Andy egyszerűen kitép a kezei közül és behúz neki egyet.
Nevetve figyelem, hogyan csapódik a teste a padlóra, majd ráugrok Andyre és megcsókolom. Nem tudom miért teszem, nem vagyok magamnál, egyszerűen csak ehhez van kedvem.
-          Húzzunk innen – röhög mellettem Derek, mikor meglátja, hogy kiütött pasas haverjai felénk közelednek. Leszedjük Yvet is a pultról, aztán rohanni kezdünk.
-          Nem fizettem ki a whiskyt - kacagok fel, miközben egy taxiba pattanunk.
-          Indítson már – üvölt szegény sofőrre Derek, de ő is röhög. Szerencsére épp időben indulunk el, az ajtón nem csak a pincér, hanem a vérző orrú pöcsfej is kirobban a sleppjével együtt. A táskámba túrok, majd megszámlálatlanul szórok ki jó pár dollárt az ablakon.
-          A whisky ára faszfej – hajolok ki az ablakon, majd nevetve visszaülök és most Yv száját kezdem csókolgatni, amit mindhárom pasas kigúvadt szemekkel figyel. Nevetve borzolja össze a hajam, ő sincs magánál, de azért lassan elválunk egymástól.
-          Nem vagytok normálisak – karol át lihegve Andy, mire újra nevetni kezdek.
-          Azt sosem élveztem – súgom a fülébe, majd a kitetovált mellkasát kezdem simogatni. – Szeretsz? – Kérdezem, mint egy kislány.
-          Persze, hogy szeretlek, te elmebeteg ribi – mosolyog rám.
-          És te is szeretsz Derek? Fordulok az anyósülésen heverő fiú felé, aki csak bólogat és a visszapillantó tükörből néz rám.
-          Lehet téged nem szeretni? – Nyúl hátra a kezemért.
-          Lehet – vágom rá. Még mindig szédülök és nevetek. Hogy min azt nem tudom, de képtelen vagyok ilyenekkel törődni. Túlzottan be vagyok állva. – Az apám gyűlöl, ami nem gáz, mert az érzés kölcsönös, szóval bekaphatja. Niko sem szeret, de ez sem érdekel – gyújtok rá egy cigire.
-          Jaj ne depizz már – visít fel Yv, aztán egy menő szórakozóhely címét mondja be a taxisnak, ahová berobbanunk és azonnal bevetjük magunkat a táncoló tömegbe. Őrjöngünk, jól érezzük magunkat, majd Alexék is felbukkannak. Nem tudom, hogy találtak ránk, csak azt tudom, hogy a kisördög a csípőm fogja és úgy táncolunk tovább, míg el nem üvölti magát.
-          Imádlak baby, de egy óriási faszt akarok ma – kacag a fülembe.
-          Keressünk egyet – csillannak fel a szemeim, mire Jade elmosolyodik én meg bocsánatkérően nézek rá. Nem tudom mennyire érinti érzékenyen, hogy élete szerelme épp férfiakra vadászik, én pedig még támogatom is a tervét.
-          Nyugi nincs baj. A pasik meg vannak engedve. De csak a helyesek – vigyorog ránk, mire Alex a torkáig dugja a nyelvét.
-          Nekem vannak a legjobb csajaim a világon – markol a fenekünkbe, majd éhes tigrisként kezdi végiglegeltetni a pillantását a tömegen. Egy-egy fiúról kikéri a véleményünket, míg meg nem találjuk a bárpultnál az ideális alanyt.
-          Ez tutira heteró – nevet fel Andy.
-          Cuncimókus, te is heteró vagy, de ha meg akarnálak dugni akkor hidd el, hogy ágyba bújnál velem. Tanuld meg fiacskám, hogy nincs lehetetlen – ölt nyelvet, majd  célirányosan elindul a kiszemeltje felé.
Senki sem lepődik meg azon, hogy tíz perc múlva a fiú kezét fogja és maga után húzza a férfimosdóba.


Leena őrjöng mellettem, de nem hat meg. Be van zárva a szobába egy egész napja és ez nem fog változni míg le nem áll a kokóval és a többi szarral, amit terhesen is képes magába tömni.
-          Engedj ki ez emberrablás, feljelentelek te kretén – kiabál velem én viszont eliszogatom a vodkám nem szólok hozzá és bámulom a mesét a tv-ben. – Nem hallasz? – Mászik mellém, majd bökdösni kezd, de meg se mozdulok. – Niko – rivall rám.
-          Igen? – Nézek rá halálosan nyugodtan.
-          Engedj ki – néz rám könyörgően. – Nem bírom ezt a bezártságot - kezdi el a haját csavargatni.
-          Innál, drogoznál, elvetélnél. Nem – adok választ. – Feküdj le és próbálj meg aludni, a doki is megmondta, hogy pihenned kell.
-          De nem tudok nem érted? – Üvölt megint rám.
-          Muszáj, mert baja lesz a babának – sóhajtok fel.
-          Nem érdekel ez a kibaszott gyerek. Én ezt nem csinálom hónapok át. Nem bírom. Legalább egy korty vodkát adj – próbálja meg kicsavarni az üveget a kezemből, de nem engedek neki.
-          Egész nap azért nyávogtál, mert egyedül vagy. Itt vagyok, szóval ülj le a seggedre és fogd be a kibaszott pofád, mert nem vagyok kíváncsi a hisztidre – csattanok fel. Liával akarok lenni, de nem hagyhatom egyedül Leenat, még a végén képes és kimászik az ablakon.
-          Hogy beszélhetsz így velem? – Néz rám kikerekedett szemekkel majd sírni kezd. Már csak ez hiányzott, de tényleg… Komolyan nem bírom tovább, meg fogok őrülni ettől az egésztől. Nem akarom ezt csinálni, nem akarok tőle gyereket, látni sem bírom ezt az átkozott boszorkányt, nemhogy egy légtérben lenni vele. Gyűlölöm.
Egyszerűen felállok és kisétálok. Szükségem van Liára, szükségem van arra, hogy érezzem az illatát, de nincs a szobájában. Egy biztonságitól tudom meg, hogy hol találom, így bekopogok Madhez, aki Yvvel eléggé összemelegedett az utóbbi napokban, hogy nincs-e kedve megnézni azt a klubot, ahol a lányok buliznak.
-          Adj két percet – kacsint rám, miközben beenged a szobájába és felrángat magára egy farmert. Az ajtónak támaszkodva iszogatom a vodkám, miközben meredek magam elé.
-          Hogy lehettem ekkora fasz? – Bámulok magam elé. – Mindenem meg volt. Egy nő aki szeretett, akit én is szerettem. Minden rendben volt. Most meg… - nevetek fel hisztérikusan, míg idáig is elhallatszik, hogy Leena üvölt és veri az ajtót, hogy engedjem ki.
-          Már megint siránkozol. Hol a tököd öcsém? – Néz rám Mad mosolyogva. – Kapd el a csajt, vidd szobára és győzködd addig, míg meg nem bocsát – tesz a csípőjével félreérthetetlen mozdulatokat, amitől elnevetem magam. Ha ez ilyen könnyű lenne már ezer éve ágyba vittem volna, hogy úgy győzzem meg, hogy szeretem. De nagy valószínűséggel már azt se hinné el nekem, ha kérdeznék tőle valamit.
A folyosón végighaladva belebotlunk Seanba, aki egy vörös hajú nő mellett lépked, egy kislány van a karjában, egy kisfiú pedig a vörös hajú nő kezét fogja.
-          Hello – köszön ránk mosolyogva. Még sosem láttam őt így. Úgy tűnik teljesen tiszta, mégis nyugodt és kiegyensúlyozott. – Karen, ő itt Niko és Mad, velük turnézunk, még nem találkoztatok – mutat be minket egymásnak.
-          Niko Koskinen – nyújtom a kezem a nő felé, miközben alaposan végigmérem. Olyan, mint valami modell, magas karcsú, babaarcú, olyan mintha porcelánból lenne a bőre, amihez a hosszú vörös hajzuhatag külön jól áll.
-          Karen Benson, Sean exfelesége – mutatkozik be mosolyogva, mire leesik az állam. El nem bírom képzelni ezt a drogos faszfejet, egy ilyen nő mellett főleg nem az oltár előtt. – Ő itt Lucy – néz a kislányra, akit Sean tart. – Ő pedig Noah – mutogat a gyerekekre, akik le se tagadhatnák a szüleiket. Nem lehet megállapítani, hogy kire is hasonlítanak igazán, egyszerűen tökéletes keverékei a két embernek, akik összehozták őket.
-          Lia tudja, hogy… - kezdek bele kérdőn, a szürke szemekbe nézve, mire Sean elmosolyodik.
-          Szóltam neki, de nem hiszem, hogy felfogta. Elszállt vele a ló, de Alex vigyáz rá, nem kell miatta aggódnod. Elég sokan szeretik, hogy ne essen baja – néz mélyen a szemembe. Tudom, hogy mit akar velem tudatni, mégsem tetszik a dolog egy cseppet sem, bármennyire is igaza van. De rosszul viselem, hogy még ő is az orrom alá dörgöli, hogy mekkora egy idióta voltam, mert elhagytam, hogy az egész az én hibám. Tudom, hogy miattam ijesztően sovány, hogy miattam nem képes józanul elviselni a turnét és azt is, hogy miattam van Seannal.
-          Lia? Az a Lia akiről meséltél? – Néz ránk kérdőn Karen, de az arcán halvány mosoly játszik. A nő olyan, nyugalmat sugároz magából, amilyet még sosem láttam.
-          Igen, majd őt is megismered – bólint Sean.
-          Te tudsz róla? – Esik le mellettem Mad álla. A kérdése jogos. Én se néztem volna ki Seanból, hogy a volt feleségével beszél a szeretőjéről, aki húsz évvel fiatalabb nála.
-          Sean férjnek pocsék, de attól még, hogy elváltunk, legjobb barátok maradtunk. Mindenről tudok. Rólad is hallottam már Niko – kacsint rám kedvesen, amitől az én állam esik le.
-          Ne legyél így meglepődve. Karen a legfőbb bizalmasom, de mi most megyünk. Lucy álmos – nevet fel halkan Sean, majd elbúcsúzik tőlünk és elindul a szobája felé, mi pedig a klubbig némán merengünk, mert nem értjük, hogy hogyan is lehetséges ez az egész.


Az asztalon táncolunk megint, mindenki minket néz. Más körülmények közt talán zavarna a túlzott figyelem, de most cseppet sem tudok törődni ezzel. Andy keze a derekamon van, lassan nyitom ki a szemeim, mikor a bőröm bizseregni kezd, de csak ő áll velem szemben és nem Niko, pedig csak az ő jelenlétében szoktam ezt érezni.
-          Hova lett a pólód? – Nézek rá kérdőn. Teljesen kimaradt, hogy mikor és miért szabadult meg tőle.
-          Egy kiscsajnak adtam szuvenírként úgy fél órája, de ezt már megbeszéltük – nevet rám, miközben pezsgőt locsol magára, a mellettünk álló ismeretlen szőkeség pedig élvezettel nyalogatja le róla az édes nedűt.
-          Tényleg? – Nézek rá kérdőn. Semmire sem emlékszem abból a bizonyos beszélgetésből.
-          Tényleg – bólint. – Igyál, mert kezdesz kijózanodni – nyom egy teli üveget a kezembe, amit minden mindegy alapon veszek el tőle és tovább ringatom magam a zene ritmusára, a józanító bizsergéstől viszont nem tudok szabadulni. A szemeimmel a tömeget pásztázom, aztán hirtelen minden világos lesz. Yv szőke fürtjeit szúrom ki elsőnek, a derekát Mad ölelgeti, aki szintén kirí a tömegből a hatalmas termetével, de mellettük ott áll ő is. Hiába van a fekete sapka félig a szemébe húzva, látom a villogó zöld macskaszemeket, amik engem pásztáznak végig.
-          Segíts – bökdösöm meg Andy karját, mert nem érzem úgy, hogy magamtól le tudnék szállni az asztalról, ő pedig megfogja a kezem és segít, hogy biztonságosan talajt érjek.
Valami vonz felé, valami ami az első pillanattól működik köztünk, aminek képtelenség ellenállni, még akkor is ha tudod, hogy nem szabadna. De egyszerűen csak csábít a tűz, annak ellenére is, hogy pontosan tisztában vagyok azzal, hogy a lángok ugyan gyönyörűek, ahogy táncolnak, a fa pattogó hangja lehet, hogy elvarázsol, de ha hozzáérek, a forró lángnyelvekhez, fájni fog megint. Én úgy tűnik mégsem tanulok a dologból. Újra és újra valami arra késztet, hogy megégessem magam. Nem hibáztathatok érte senkit, hisz én nem tanulok a saját hibámból. Pedig mennyire egyszerűnek is tűnik… Ha valami rossz neked, nem csinálod többet. Ha valami fájdalmat okoz, mondjuk a tűz, akkor nem érsz hozzá még egyszer, mert megtanulod már első alkalommal, hogy az nem jó neked. Erre én?
Én már megint ott állok mellette. A zenét nem hallom, az embereket nem látom, csak a méregzöld szemek lebegnek előttem, az alabástrom profil. Nincs izzadtság, alkohol vagy pacsuliszag az orromban, egyedül a fűszer és dohány édes, mérgező keverékét érzem.
-          Menj vissza – parancsol rám Yv. – Én majd elküldöm ezt a makacs fajankót.
-          Menj vissza te – nézek rá mérgesen. Nem akarom, hogy elküldje. Szabad akarok lenni ma este megint, még akkor is, ha tudom, hogy Niko zűrös, hogy holnapra még nagyobb szarban fogok ébredni, mint amiben ma keltem. Nem érdekel. Felelőtlen akarok lenni, a szerelem édes illúziójában akarok lebegni, hazudni magamnak és neki is. Hisz köztünk az egész erről szól. De ha már mást nem kaphatok csak édes gyönyörű, zűrös hazugságot, betarthatatlan ígéreteket, akkor legyen. Megelégszem ma éjjel ennyivel is. Muszáj. Szükségem van rá.
-          Lia ne csináld ezt – fogja meg Yv a vállam. Józannak tűnik, én viszont cseppet sem vagyok az. Nem tudom mi részegít meg jobban, a drog, a pia, vagy ő… De nem is érdekel. Nem akarok tiszta lenni, kábult szeretnék maradni örökre, mert akkor legalább nem fáj az élet és a szerelem.
-          Tudom mit csinálok – enyhülök meg, majd egy puszit nyomok az arcára, a pultból kiveszek egy üveg whiskyt a zsebemből megint előkaparok jó pár dollárt és beszórom a pultosnak.
-          Nem vagyok ebben egy cseppet sem biztos – néz rám Yv fintorogva, amint kinyitom az üveget és nagyot kortyolok az erős italból, ami marja a torkom, de már nem figyelek rá. A macskaszemekbe nézek, aztán eldöntöm, hogy nem érdekel senki és semmi. Ez az este az enyém és vele akarom tölteni.
-          Lelépünk? – Nézek rá kérdőn, miközben felé nyújtom a kezem.
-          Lia ne csináld ezt – sziszeg Yv mellettem, de Mad a derekára teszi a kezét.
-          Ne szólj bele, ez az ő dolguk – szól rá.
-          Nem neked kell összeszedned majd – rivall rá. Tudom, hogy mérges rám, hogy csalódást okozok neki, mert megint belesétálok a hipnózis csapdájába, de nem tudok ezzel most törődni. Kaptam pár órát az élettől vele.
Sean elég sok mindenre megtanított, többek között arra is, hogy azt tegyem ami nekem jó, abban a bizonyos pillanatban, mert lehet, hogy nem lesz holnap és az utolsó percben nem szabad majd megbánnom, hogy nem éltem egy lehetősséggel, hogy az esélyem nem játszottam ki arra, hogy legalább pár percig boldog legyek. Márpedig a boldogságot a zöld szemá ripacs jelenti, aki itt áll tőlem pár centire, vodkát kortyolgat, nem szólal meg csak néz, aztán finoman összefűzi az ujjainkat.
-          Lelépünk – szólal meg az este folyamán elsőzör, majd a kezem fogva elindul kifelé a klubból. Hallom Yv morgását, de nem számít már ez sem. Majd megbékél. Most csak megbűvölve követem a zöld szemű herceget, hiába tudom, hogy a mi mesénknek nem lesz soha az a vége, hogy boldogan éltek míg meg nem haltak…

-          Lia – szólítom meg halkan, miközben ő húz maga után valamerre, nem is tudom merre, nem is érdekel merre. A pokolba is követném.
-          Fogd be jó? – Lök a falnak, majd a nyelvét a számba tolja, hogy elhallgattasson. – Nem akarok beszélgetni, nem akarok semmiről tudni, csak élvezni akarom. Ezek a szabályok – néz mélyen a szemembe.
-          Rendben – bólintok, majd átölelem a derekát és megcsókolom. Én is csak élvezni akarom, hogy velem van.
-          Menjünk – mosolyog rám, mikor nagy nehezen elválunk egymástól.
-          Hova? – Mosolygok rá, miközben követem.
-          Nem tudom, nem érdekel, csak el innen – nevet fel, majd ugrálni kezd akár egy kislány és nagy kortyokban dönti magába a whiskyt.
Mosolyogva megyek mellette, néha megállunk csókolózni, olyan minden, mint Koppenhágában. Ő a feleségem, én pedig a férje.
De ez most mégis más. Ez nem az a higgadt, összeszedett Lia, akit én ismerek. Ez egy új nő. Egy veszélyes, ám szeretetéhes hiéna, aki nem egészen van magánál. Ezt az énjét még nem ismerem. Talán nem is akarom megismerni, mert ez nem ő. Ez csak egy álca, ami mögé elbújik, hogy ne láthassa senki mennyi fájdalom van benne. Az utcákon botorkálunk, míg bele nem csöppenünk a folyóparton egy utcabál szerű forgatagba. Ahol megint ugrálni kezd. A táskájából előkeveredik egy szál füves cigi, aminek a füstjét élvezettel szívja magába, majd engem is megkínál. A füst marja a torkom, de el is tompít. Végre én is nevetek, miközben mellette pattogok a zene ritmusára.
Sikerül teljesen kikapcsolnunk, olyanok vagyunk mint a kamaszok. Felelőtlenek, szerelmesek és tisztára őrültek.
Forog minden, az emberek elmosódott folttá válnak a szemünk előtt, csak egymást látjuk. Lia az ölembe ugrik, én pedig a fenekébe markolva tartom meg magamon. A lábai a derekam köré kulcsolódnak, a nyelve a számba siklik, miközben én tovább ringatózok vele. Nem bírjuk abbahagyni, csókolózunk egymás szájába nevetünk, leszedi rólam a sapkám és a saját fejére húzza. Viccesen áll neki, mégis gyönyörű.
-          Mindennél jobban – súgom a szájába.
-          Én is téged, bár tudnod kell, hogy ugyanennyire gyűlöllek is – néz a szemembe, miközben a kecses kis ujjaival a hajamba túr, hátrafeszíti a fejem, a fogai közé szívja az alsó ajkam én meg felmordulok, mert a vágy azonnal elönt.
-          Tudom – lihegem, mikor megérzem a saját vérem ízét a nyelvemen.
-          Helyes – nevet fel, majd táncolni kezd az ölemben, én pedig alig tudom megtartani, annyira mozog.
-          Mindenki téged néz – morgok féltékenyen, mert az összes pasi irigykedve pillant rám.
-          Ma a tiéd vagyok. Holnap megkaphatnak ők is – nevet rám. – Meg akarom fogni a Holdat – nyújtja a kezeit az ég felé, majd hirtelen lepattan rólam és elindul egy üres bódé felé. Mire észbe kapnék már a tetején ugrál.
-          Gyere le onnan – szólok rá mosolyogva, de nem hallgat rám. Kiugrál a széléig, majd a Hold felé kezd nyújtózkodni.
-          Fogom a Holdat – nevet le rám, majd megint ugrálni kezd. – Az enyém a Hold, az enyém a Hold, csak az enyém, csak az enyém a Hold – énekelget halkan, aztán hirtelen megcsúszik és leesik a bódé tetejéről, én pedig ijedten ugrok mellé.
-          Basszus, jól vagy? – vonom az ölembe, miközben azt nézem, hogy megsérült-e.
-          Auu – szisszen fel, mikor a vállához érek, ami ki van csavarodva és csúnyán le is horzsolta róla a bőrt az aszfalt, amin sikeresen landolt.
-          Bassza meg – kapom a karomba, majd kiviszem a forgatagból.
-          Nem fáj – ingatja a fejét.
-          Szerintem kiugrott, szóval megnézetünk egy orvossal – dörmögöm.
-          Hát te hülye vagy – nevet fel, miközben eldobja magát a karomban és hátravetett fejjel kacag. – Mindketten be vagyunk tépve, tehát, ha kórházba viszel valakinek kurvára fel fog tűnni, hogy nem csak ittunk, hanem tele is vagyok pumpálva egy rakás szarral, szóval kibaszottul le fognak minket csukni. Ráadásul a táskám tele van mindenféle cukorkával, ami nem egészen gyerekeknek készült – kacag hangosan.
-          Kurva életbe – mordulok fel, miközben gyengéden leteszem egy padra. Utálom, hogy be van állva, mint a gerely de mégis igaza van.
-          Nem olyan vészes – nézegeti a vállát, ami elég furán áll. Még jó, hogy nincs magánál, különben valószínűleg zokogna a fájdalomtól, így viszont legalább nem érez semmit, a drogok és az alkohol elnyomják az egészet.
-          Lószart nem – nézek rá kétségbeesetten, majd a zsebembe túrok és felhívom Alexet. Bízom benne, hogy ő tud valakit ebben az elcseszett városban, aki helyre tudja tenni Lia vállát és nem fog rákérdezni, hogy miért is nem ordít a fájdalomtól.
-          Mi van? – Morog bele a telefonba.
-          Liának asszem kiment a válla – felelem kertelés nélkül.
-          A kurva életbe. Egy órája van veled és máris baja van. Hozd vissza a hotelbe, de kibaszott sürgősen – üvölt rám, majd kinyomja a telefont.

Nem igazán értem mi ez a felfordulás körülöttünk. Mindenki aggódva pislog rám, Alex Nikoval üvöltözik, míg Jade a dokinak magyaráz, aki a vállamat nézegeti szörnyülködve. Fogalmam sincs mi ez a hatalmas cécó egy kis esés miatt, nem fáj semmim, jól érzem magam, nevetek, bár nem tudom min.
A szoba ugyan egy kicsit forog, de már egészen hozzászoktam a dologhoz.
-          Oké, ezt helyre kell tenni – sóhajt fel a doki, mire Alex abbahagyja az őrjöngést.
-          Most? – Néz elhűlve az orvosra.
-          Jó volna. Nézzük a jó oldalát, nem kell fájdalomcsillapító neki – húzza el a szemüveges pasi a száját.
-          Akkor csinálja – szól rá Alex.
-          Be kéne vinni, hogy megröntgenezzük, hogy nincs-e törés. Nem akarok nagyobb szart csinálni, mint ami van – néz rám, aztán hirtelen elszakad a film és csak egy fertőtlenítő szagú szobában térek magamhoz. Úgy tűnik senki nem hat meg, hogy nem emlékszem megint semmire, sürögnek-forognak körülöttem, Niko a kezem fogja és beszél hozzám, nagyon úgy tűnik, hogy eddig is beszélgettünk, bár halvány lila dunsztom sincs arról, hogy miről.
-          Mi a fene történik? – Nézek rá kérdőn, mire ráncba szalad a homloka.
-          Most röntgeneztek meg, nem emlékszel? – Néz rám kérdőn, mire megcsóválom a fejem.
-          Nem – nevetek fel. Elég mókásnak tűnik, hogy beszélt hozzám egészen eddig, de nem tudom, hogy miről és még csak arra sem emlékszem, hogy hogyan kerültem be a kórházba.
-          Kiütötték a drogok és az alkohol. Előfordulnak kisebb képkiesések egyes szerektől – beszél az orvos, majd egy óriási tűt szúr a vállamba, de meg se érzem.
-          Ennek nem kéne fájnia? – Nézek rá kérdőn.
-          De – bólint. - Ennek meg még jobban – csavar egyet a karomon, de csak egy kis rándulást érzek.
-          Nem akarom tudni miből és mennyit vettél be – sóhajt fel Alex mellettem.
-          Nem is fájt – csóválom a fejem.
-          Majd holnap fog – néz rám a doki komoran, miközben felköti a karom.
-          Ez megnyugtató – bólogatok mosolyogva.
-          Ki fog vigyázni rá? – Néz az orvos kérdőn a körülöttem állókra.
-          Majd én – vágja rá Niko.
-          Még csak az hiányzik – mordul fel Alex. – Tíz percig vagy vele és máris kórházba kell vinni. Majd én figyelek rá – förmed Nikora.
-          Hé, én is itt vagyok ám és tudok figyelni magamra – morgok, mert látszólag teljesen elfeledkezett mindenki arról, hogy attól még, hogy be vagyok tépve, a hallásommal nincs baj és elég idegesítő, ha úgy viselkednek, mintha ott sem lennék.
-          Oké, ez engem nem érdekel uraim. Itt egy doboz fájdalomcsillapító, egy nap szigorúan hármat vehet csak be belőle, világos? És nem ihat mellé alkoholt – adja ki az utasításokat, majd utunkra bocsát minket. Niko és Alex az egész utat végigveszekszik, csak a szállodában hagyják abba, mikor Jade rendet teremt köztük.
Niko segít lefürdeni, ami a karom miatt nem igazán megy, majd a paplan alá dug.
-          Itt maradsz velem? – Nézek rá kérdőn, mire elmosolyodik.
-          Persze, de most aludnod kell – dobja le magáról a famert és a pólót, majd mellém bújik.
-          Nem akarok aludni – dünnyögöm, miközben a mellkasára fekszek. Olyan kellemes érezni az illatát, a bőre selymét. Az ép kezemmel finoman végigsimogatom a tetoválásokat a testén, hisz nem tudhatom, hogy mikor lesz rá újra alkalmam.
-          Pihenj Kulta – szól rám rekedten.
-          Nem – csóválom meg a fejem, majd a kezem helyét az ajkaim veszik át. Gyengéden csókolom végig a mellkasát, majd lecibálom róla az alsót.
-          Lia – nyög fel, mikor a számba veszem, mindenfajta teketóriázás nélkül, mélyen szívom magamba, ő pedig nem tiltakozik tovább, a hajamba túr és élvezi, ahogy kényeztetem. Szükségem van erre az éjszakára, szeretkezni akarok vele, elfelejteni mindent, ami történt, nem akarok gondolni, hogy mi lesz ha felkelek.

Lassan enged magába, majd finoman ringani kezd rajtam, én pedig figyelem az arcát. nem akarom elhinni, hogy megint ezt tesszük. Boldog vagyok, hiába minden szar. Boldoggá tesz, már az is, hogy mellettem van.
Zihálva veszem a levegőt, miközben rámhajol és finoman a nyakamba harap, aztán szívni kezdi a bőröm. Nem érdekel, hogy Leena megint rá fog jönni, hogy kivel töltöttem az éjszakám, hogy ismét kiabálni fog. Semmi sem érdekel, csak, hogy újra együtt vagyunk.
Egy határozott mozdulattal fordítom magam alá, a feje mellett két oldalt, a tenyeremre támaszkodva kezdek mozogni benne, miközben fogva tartom a pillantását. Néha lehajolok, hogy a nyelvemmel ízlelgethessem a kemény mellbimbókat, amik akár képesek lennének átszúrni is a mellkasom, ha leereszkednék rá, de nem teszem. Látni akarom, ahogy alattam fekszik, ahogy piheg, ahogy magát simogatja, miközben hol teljesen kihúzódom belőle, hol pedig tövig merülök a testében.
A bőrömön patakokban folyik az izzadtság, bármelyik percben képes lennék elélvezni, de visszafogom magam, előbb látni akarom, ahogy ő megy el. Már alig emlékszem milyen gyönyörű, akkor amikor lecsap rá az extázis és teljesen magával sodorja.
Nem kell sokáig várni arra, hogy halkan felnyögjön, a háta ívben megfeszüljön és megérezzem, hogy rándulnak össze a rejtett izmai, amivel engem is a mennyekbe taszít. Lassan lökök még rajta párat, aztán egyszerűen nem bírom tovább megtartani magam és ráborulok, hogy az izzadt bőrét cirógatva nyugodjon meg mindkettőnk.
-          Nem akarom, hogy véget érjen ez az éjjel – suttogja halkan, miután mellé fekszem és a mellkasomra húzom.
-          Én sem – sóhajtok nagyot, majd a hajába puszilok. – Így akarok maradni örökre.  
-          Miért nem lehetünk mi boldogok? – Néz rám kétségbeesetten.
-          Lehetünk – jelentem ki határozottan, mire elhúzza a száját.
-          Nem, nem lehetünk – ingatja meg a fejét. – Nekünk mindig csak ennyi járt. Naivak voltunk, amikor azt hittük, hogy működhet – simogatja a karom gyengéden.
-          Elcsesztem, de ha hagynád, talán rendbe tudnám hozni – ölelem magamhoz szorosan, mire felkuncog, de nincs ebben a kis nevetésfélében semmi öröm.
-          Annyiszor hagytam már és mindig ugyanaz lett a vége. Tudod nem csak téged gyűlöllek, hanem magamat is. Képtelen vagyok elengedni, hiába tudom, hogy összetöröd a szívem – szólal meg csendesen.
-          Nem akarom összetörni a szíved – nyögök fel kétségbeesetten., Utálom magam, mert tényleg mindig fájdalmat okozok neki, még akkor is ha az egész nem szándékos.
-          Tudom. De, mint mondtam, te csak így tudsz szeretni. Úgy, hogy közbe bántasz és fájdalmat okozol. Én meg egy idióta vagyok, mert még az is élvezem, ha kegyetlenül belém rúgsz vagy ugrálsz a meghasadt lelkem darabkáin – sóhajt fel.
-          Ne mondd ezt – kérem halkan, mert úgy érzem a szívem megint összefacsarodik. Képtelen vagyok szembenézni azzal, amit vele tettem. Hol van már az-az erős vérmes, harcias nő akit megismertem?
-          Ez az igazság. Egy játék vagyok a számodra. Mindig is az voltam. De tudod még így is kell, szeretem amikor azt hazudod, hogy szeretsz. Nem fog ez soha változni. Ha lenne eszem már rég elbújtam volna előled valahová, ahol nem találhatsz rám, ahol nem bánthatsz. De nincs, akarom, hogy játssz, hogy bánts, hogy hazudj. hogy kihasználj. Mert amíg ezt teszed, amíg így fekszel mellettem, jól érzem magam és nem azon gondolkodom, hogy mit csinálhatsz, hogy mennyire rossz ez az egész nekem, hogy mennyire nem kéne újra és újra visszamennem hozzád. Nem érdekel az egész már Niko. Lehet, hogy én vagyok a világ legnagyobb idiótája, de akarom, hogy legalább azért magad mellett tarts, hogy legyen kit dugnod. A kurvád vagyok, a szolgád, egy ilyen akaratlan idiótát csináltál belőlem, szóval ha mindent összevetünk azt kell mondjam, hogy győztél. Bármit megtennék azért, hogy néha megbassz és egyszer-kétszer, mikor Leena elenged mellettem ébredj – suttogja.
-          Lia – nyúlok határozottan az álla alá. – Nem a kurvám vagy és nem is a szolgám. Szeretlek érted? Kibaszottul szerelmes vagyok beléd, még akkor is, ha állandóan elszúrom az egészet. Hinned kell nekem – nézek kétségbeesetten rá.
-          Hát persze – mosolyodik el. – Mondj még ilyeneket – csukja le a szemét. Érzem, hogy nem hisz nekem.
-          Kulta, kérlek – simogatom meg az álla vonalát. Nem tudom mit kéne tennem, hogy elhiggye, nem hazudok neki.
-          Aludni akarok, szóval mesélj nekem - bújik hozzám. – Meséld el, hogy milyen lehetett volna. Hogy milyen lehetne, ha együtt lennénk. Szerinted boldogok lennénk, ha együtt maradunk? Kaptam volna már fiókot tőled? Vagy összeköltöztünk volna? Milyen lenne Niko? – Kérdezi halkan, álomittasan, én pedig rájövök, hogy teljesen felesleges ma már komoly beszélgetésbe kezdeni. Még mindig be van állva és a fájdalomcsillapító is dolgozik benne. 
-          Hogy milyen lenne? Csodálatos. Minden este így aludnánk el és reggel… Reggel a csókjaimmal keltenélek. Ágyba vinném a kávét és elkényeztetnélek. Hogy boldogok lennénk-e? – Mosolyodok el, ahogy elképzelem, milyen lenne, ha tényleg együtt lennénk. – El sem tudod képzelni mennyire. Állandóan nevetnénk, a fiúkat a sírba vinnénk a bohóckodásunkkal. De tudod, sosem adom fel. Hiszek benne, hogy még lehet így. És ha eljön a napja, akkor esküszöm neked, hogy soha többé nem bántalak meg. A tenyeremen foglak hordozni és mindent megadok neked. Mindent Kulta….