-
Felkelni és most azonnal beengedni, ha már átrepültem
miattatok a kontinenst – dörömböl és óbégat egy mindkettőnk számára nagyon is
ismerős férfi az ajtó túloldalán.
-
Brandon – szalad mosolyra mindkettőnk szája. Nem tudom
eldönteni, hogy a legjobbkor vagy a legrosszabbkor érkezett-e meg a barátom, de
mire ezt végiggondolhatnám Lia már spurizik is ajtót nyitni. Mire a küszöbig
érek már egymás nyakában lógnak, teli szájjal vigyorogva. Kissé féltékeny
vagyok arra, hogy Lia ennyire örül és hát az se tesz jót ennek az érzésnek,
hogy a barátom a fenekére csúsztatja egy pimasz vigyorral a tenyerét, majd
durván belemarkol a félgömbökbe.
-
Még mindig neked van a legjobb segged egész Los
Angelesben – kacag fel Brandon, mire Lia azonnal rácsap a kezére, de úgy látom
nem igazán bánja, hogy korán reggel le lett taperolva, ráadásul elég csúnyán.
-
Csak Los Angelesben? – néz rá incselkedve, mire Brandon
röhögni kezd.
-
Aha. Hartfordban van egy csaj, akinek ezerszer jobb a
hátsója, főleg azért, mert az a popó csak az enyém. De nyugi, ő az egyetlen aki
le tud körözni. Bár ha te is a barátnőm lennél nem ezt mondanám valószínűleg –
nyújtja ki a nyelvét. – A baj ott kezdődik édes, hogy te az én országos
cimborámhoz tartozol – lépked elém mosolyogva, hogy lekezelhessünk és finoman
vállon veregessük egymást. – Amúgy miért vagytok pizsibe? Azt hittem, hogy
meztelenül fogtok rohangálni mikor rátok töröm az ajtót – kezd el dumálni, majd
lazán ledobja a dohányzóasztalra a napszemüvegét és viccesen húzogatni kezdi a
szemöldökét, a kanapén elterülve.
-
Honnan tudtad, hogy ő is itt lesz? – néz rám Lia
jelentőségteljesen, csípőre tett kezekkel.
-
Miért hol máshol lenne? – kérdez vissza Brandon
nevetve.
-
Egy hotelben? – néz rá Lia.
-
Persze…- horkant fel hitetlenkedve. - Angyalom ez a
feltevés elég abszurd, főleg, hogy mind tudjuk mennyire imádtok egymással
kufircolni – kuncog.
-
Fogd be – nevetek fel. Oké, hogy egymás előtt nincsenek
tabuk, de Lia mégiscsak nő és nem akarom megvárni, míg Brandon disznóvicceket
vagy perverz történeteket kezd mesélni. Ismerem már annyira, hogy tudjam ez
következik és ha egyszer nekilódul, akkor nincs megállás. Az elmúlt évek összes
extrém menetét felelevenítené, abból pedig azt következne, hogy egész nap itt
ülnénk. Túl jól ismerem, hogy tudjam mennyire mocskos és perverz tud lenni.
-
Ha kapok kávét meg sört, akkor ezer örömmel – pislog
nagyokat Liára, aki csak mosolyogva megcsóválja a fejét és elindul, hogy
kiszolgálja az uraságot.
-
Felöltözöm – szólalok meg halkan, majd a cuccaim
összekapva a fürdő felé indulok, hogy felfrissítsem magam.
-
Én meg levetkőzöm. Váltás van aranyom – poénkodik
Brandon, de csak addig míg elhaladva mellette erősen bele nem boxolok a
karjába. – Aú. Csak vicceltem te állat – dörzsölgeti a fájó karját, mire
nevetni kezdek és elindulok a fürdőbe, hogy lezuhanyozzak. Próbálok nem
gondolkodni, de ez elég nehéz a reggeli beszélgetésünk után. Vajon ha az enyém
lenne megint elbaltáznám? Talán csak azért kell, mert zűrös? Mert nem lehet az
enyém? Ha megkapnám már nem kéne? Igaza lenne? Elhajtanám? Összetörném? Nem.
Hülyeség az egész. Szeretem. A folyamatos gyomorgörcsöm, a mindig érte sóvárgó
testem, az állandó szívritmuszavarom mind ezt bizonyítja. Nem, ez nem szimpla vágy és vonzalom. Sürgető
kényszert érzek arra, hogy siessek és ismét a közelében legyek. Nem akarom
pazarolni a perceket és amúgy is… Brandon és Lia majdnem lefeküdtek egymással
régen. Nem biztos, hogy szerencsés őket sokáig kettesben hagyni. Lia vonzó,
Brandon meg tipikus férfi. Veszélyes párosítás.
-
Még mindig nem értem miért nem vagytok együtt – csípem
el a beszélgetés végét, mikor kilépek a fürdőből. Karba font kezekkel dőlök az
ajtófélfának. Én is kíváncsi vagyok a válaszra.
-
Megyek fürdeni – pattan fel Lia, majd el is tűnik
mellettem, anélkül, hogy válaszolna a lényegre. Hallom ahogy elfordítja a
kulcsot is a zárban, mire csalódottan sóhajtok fel. Egy lépés előre, kettő
hátra. Fasza.
-
Én ezt nem bírom – csoszogok a konyhába, koffeinért és
nikotinért. Feldúlt vagyok és kezdem elveszteni a türelmem. - Nem megy nekem ez
a harcolósdi – morgok magamban mire Brandon rosszallóan felhorkant mögöttem.
-
Feladod, mert egy nő nem dől a két szép szemedért a
karodba? Ki vagy te és mit csináltál a barátommal? – néz rám Brandon mérgesen.
-
Ne a két szép szememért dőljön a karomba, hanem mert
szeret. De ahogy láthatod, baszik rám – bökök az állammal a fürdő felé.
-
Te sík hülye vagy? – néz rám megütközve.
-
Igen, mert még nem mentem haza. Elegem van. Mi a fenét
csináljak? Mit? Lehoznám neki a csillagokat is az égről, de neki nem kell
semmi! A faszomat, én ezt nem csinálom – dünnyögök cigivel a számban, mire
Brandon elvörösödik a méregtől.
-
Neked elment az eszed. Bántottad, elküldted,
megaláztad. A két kezed össze kéne tenned, te aberrált fasz, amiért nem rúgott
még ki páros lábbal. Mégis mit képzeltél magadról? Hogy idejössz, miután nem
nősültél meg és ez elég ahhoz, hogy minden rendben legyen? Kezeltesd magad
drága barátom, mert kicsit sokat képzelsz magadról és a személyes varázsodról –
sziszegi. Látom, hogy teljesen ki van akadva. A baj ott kezdődik, hogy jogosan.
Igaza van.
-
Mit tegyek? – ülök le az egyik székre nagy hévvel és
kétségbeesetten nézek Brandon szemébe. A tekintetemmel könyörgök, hogy
segítsen, adjon tanácsot, mondja meg, hogy mit csináljak, mert nekem semmi
ötletem nincs. Mióta itt vagyok nem haladtam előre, csak toporgok egy helyben
és ez megőrjít. Akarom őt, hát hogyne akarnám, de olyan, mintha mindig falakba
ütköznék. Idióta alkukba megyek bele, csak azért, hogy a közelében lehessek, de
nem bírom betartani a játékszabályokat. Féltékeny vagyok, birtokolni akarom és
ez mindent megkeserít. Az összes édes csókot, minden gyengéd ölelést, még a
lélegzetvételeket is.
Hirtelen megint szúrni kezd a
tüdőm, köhögő görcs jön rám, összeszorul a légcsövem és nem kapok levegőt.
Érzem, hogy megint kezdődik egy asztmaroham, de a táskámhoz szédelegve
megelőzöm a bajt. Nem hallok semmit tisztán, csak tompán érzékelem, hogy valaki
mellém lép, de nem foglalkozom vele. Gyógyszer kell. Az inhalátor pedig szinte
azonnal elmulasztja a fuldoklást.
-
Jól vagy? – néz rám egy zöldeskék szempár aggodalmasan,
a hátam simogatva, miközben Brandon is mellettem térdel. Nem tudom mikor
keveredett elő Lia, csak érzem, hogy jobb nekem ha elfekszem a kanapéján.
-
Nem tudom – köszörülöm meg a torkom és próbálok mély
levegőket venni, ami ugyan fájdalmat okoz, de még mindig jobb, mintha
fulladoznék. Fogalmam sincs mitől jött rám már megint, de elé bosszantó, főleg,
hogy másra se tudok most koncentrálni, mint hogy oxigénhez jussak. Mintha egy
perc alatt elvágták volna a filmet. Az előbb még Brandonnal beszélgettem, most
meg új jelen van. A köztes idő meg teljesen kiesik mindig. Pompás.
-
Hozzak valamit? – simít végig gyengéden a homlokomon
aggódva. – Vizet? Akármit?
-
Egy csók jól jönne – mosolyodok el csukott szemmel,
mire érzem, hogy közelebb hajol, majd egy olyan gyengéd puszit nyom a
homlokomra, amibe beleremeg az egész testem. Nem erre gondoltam ugyan, de
megteszi. Egyenlőre.
Elesett, védtelen, sebezhető, én pedig ettől teljesen
elgyengülök. Miért kell ilyen hatással lennie rám? Rémes, de megint úgy
figyelem minden rezdülését, mint amikor beteg volt és ápolnom kellett. Kellett?
Nem, nem kellett, akartam. Ahogy most is akarom. Gondoskodni akarok róla.
Átkozott szerelem. Miért kell, hogy ilyen őrülten verjen a szívem, hogy
forogjon velem a Föld és ne lássak tisztán mikor a közelemben van? Miért?
Brandon a telefonon lóg, Niko vásárol, én meg embert faragok
magamból végre a fürdőben. Furcsa és
mégis egyértelmű, hogy birtokba vették a lakásom. Nem lepődök meg azon, hogy
miután a másfél órás tatarozás végére érek, minden tiszta liszt a konyhában,
még a két jómadár is, valamin pedig veszettül vitatkoznak.
-
Igenis kell rá kukorica – próbál a pizzához férkőzni
Brandon, de Niko megint arrább löki.
-
Nem akarok rá tenni – csóválja a fejét hevesen, majd nagyot
kortyol a söréből.
-
A másikon hús nincs, ezen meg kukorica nem lesz? – néz
rá a barátja elképedve.
-
Nem szereti mindenki a kukoricát – von vállat Niko,
mire felhúzom az egyik szemöldököm és megköszörülöm a torkom, mire mindketten
felém kapják a fejüket.
-
Hello édes – integet Brandon nevetve.
-
Ki az a mindenki, akinek szeretnie kéne a kukoricát? –
teszem fel az engem izgató kérdést, mikor megszólal a csengő. Brandon akár egy
taknyos gyerek rohan ajtót nyitni, mire kettőt pislognék már szinte moccani sem
lehet a lakásomban. Idegenek lepik el az egész nappalit, a konyhapulton egy
csokoládébarna hajú csodaszép lány ücsörög és a lábát lóbálja, miközben Niko
vállán pihenteti a tenyerét. Alig pár ismerős arcot látok. Zack otthon érezve
magát, félmeztelenül rohangál a konyhapult és a fotel között, hogy újabb és
újabb sört hozzon magának.
-
Hol van egy konnektor? – néz rám Brandon nagyra tágult
szemekkel, még mindig az ajtóban toporogva, mire az ablak mellett álló helyre
bökök. – Király – szól a telefonba, majd megint darálni kezd valamit.
-
Mi folyik itt? – lépek Niko mellé.
-
Beengedted Brandont – nevet fel. – Tudod Kulta, ő
csomagban jár az esetek nagy részében. Imádja a haverjait, tehát ha ő otthon
érezheti magát akkor… - von vállat vigyorogva.
-
Akkor tényleg otthon érzi magát – lesek az ajtó felé,
ahol két nyüzüge srác egy hatalmas csomagot cipel, majd mögöttük még négy fazon
lép be. A hatalmas karton dobozon egy Tv képe díszeleg, az állam pedig a
padlóra kerül, mikor három elég lengén öltözött hölgyike, cipős dobozokkal a
kezükben lépnek be a birodalmamban, ami tele van különböző videojátékokkal.
-
Hé, hé állj. Mit csináltok? – lépek Brandon mellé,
mikor tépni kezdi a kartondobozt, a többiek pedig lelkesen segédkeznek neki.
-
Óvatosan Fred, a képernyő ne sérüljön – csap egyet az
egyik fiú kezére, aki kicsit finomabban nyúl hozzá a papírhoz, de még így sem
garantált, hogy a hatalmas plazma tv megússza a dolgot. – Vettem egy tv-t. A
tiéd a hálóban van és kicsi. Ez kell nekünk – ütögeti meg a védőfóliába
csomagolt csodát, önelégülten vigyorogva.
-
Brandon, nem – szólok rá, de a hangom elnyomja a fúró
hangja, amivel a falnak esik neki valaki, hogy később fel tudják helyezni a
Tv-t. Dühösen fújtatva csattogok Nikohoz, aki megint a barna hajú csajjal
diskurál. – Segíts – ragadom meg a karját.
-
Miben? – néz rám mosolyogva. A vonásai teljesen
kisimultak, nem tűnik gondterheltnek, a reggeli fuldoklásnak pedig nyoma sincs.
– Amúgy Zoé, ő itt Lia – mutat be a pulton üldögélő lánynak, aki kedvesen
mosolyogva a kezét nyújtja felém, amit egy másodperces habozás után elfogadok.
Végül is nincs okom az ellenkezőjét tenni. Hacsaknem azért, mert az én
zöldszeműm simogatja, a tökéletesen manikűrözött mancsaival…
-
Ha jól tippelek tiéd Los Angeles legjobb hátsója –
kuncog rám, miközben tetőtől talpig végigmér.
-
Brandon – ejtem ki a számon a nevét, ami káromkodásként
hat, per pillanat, ő meg nevetni kezd Nikoval együtt.
-
Ne aggódj – huppan le a pultról, hogy hátat fordítson
nekem, majd megpaskolja a hátsóját. – Én kiérdemeltem a világ legjobbja címet –
nevet, de a szemei már nem az én arcom fürkészik, hanem a hátam mögött álló
főnökösködő srácét.
-
Te és Brandon… – mutogatok köztük, mikor leesik, hogy
mi a helyzet.
-
Együtt vagyunk – bólint mosolyogva.
-
Te vagy a lány, aki elment és uhh… - kapom a kezem a
szám elé, hogy elrejtsem a mosolyom.
-
Igen – bólogat megint. – Megregulázom – kacsint rám,
majd elindul Brandon felé, aki még mindig utasításokat oszt. Amint Zoé a
hátához simul, széles vigyor terül el az arcán. Önkéntelenül fűzik össze az
ujjaikat. Brandon mosolya még szélesebb lesz, mikor Zoé a fülébe suttog, aztán
egy puszit nyom a vállára.
-
Édesek nem? – ölel át Niko hátulról és a vállamra
hajtja az állát. – Te meg féltékeny voltál – suttog most ő az én fülembe.
-
Nem igaz – kapom fel a vizet, mire nevetni kezd.
-
Kár tagadni. Imádsz engem és a hajánál fogva rángatnál
le rólam minden lányt, aki csak a közelembe jön – suttog tovább, majd végignyal
a fülcimpámon, amitől az egész testem libabőrös lesz. – Tudod, ha szemmel tudnék ölni, most elég
sok hullát kéne elrejtenünk.
-
Miért? – fordítom el a fejem felé, de ez nem túl jó
ötlet, tekintve, hogy a szája vészesen közel kerül az enyémhez. A leheletét
érzem a bőrömön, ugyan úgy, ahogy az orrán kifújt meleg levegőt is, de a
legveszélyesebb az a két gyönyörű zöld szempár.
-
Mert mindenki téged bámul, Brandont leszámítva. Csak
nézz a szemükbe és észreveszed, hogy fejben, már az összes levetkőztetett és
többen már túl vannak veled az első meneten is – suttogja mosolyogva, mire
valamiért azonnal körbenézek. Igazat kell adnom neki, tényleg mindenki engem
bámul, bár néha egy-két tekintet elkalandozik Zoé felé, de Brandon arca
mindenkit megrettent. Úgy néz a nőjét stírölő srácokra, mintha tényleg kinyírná
őket, már csak a feltevésért is, hogy mi lenne ha ők élvezhetnék a lány
társaságát.
-
Le kell szedetni azt a tv-t Brandonnal – bontakozok ki
az öleléséből, de nem enged. Megint magához ránt és szorosan tart.
-
Az ott fog maradni. Fogadd el és mormolj el neki egy
köszönömöt – csókol a nyakamba, amitől remegni kezdek. Hát ennyi is elég, hogy
vágyat szítson bennem? Ez nem ér.
-
Dolgoznom kell ma is. Mire hazaérek, kérlek… Niko… -
nyögök fel halkan, mert újból és újból megérzem a puha ajkait a nyakam bőrén
cikázni, aztán a forró nyelvét is beveti a játékba. Utálom… Imádom…
-
Mire kérsz? Komolyan azt hiszed nem tartok veled?
Kulta… - mosolyog rám édesen, nekem meg láva kezd folyni az ereimben. Nem
teheti ezt velem megint. Nem veheti el újra a józan eszem. Nem csábíthat el
újra. Nem adhatom neki megint a szívem. A csengő ismét félbeszakít minket. Egy
vadidegen srác nyit ajtót, mintha tényleg itthon lenne, de az érkezőket
mindenki ismeri. Még mi is.
-
Srácok – távolodik el tőlem Niko egyik pillanatról a
másikra, hogy Mad nyakába vesse magát, akit Mika és Jari követ szorosan. Na meg
egy újabb lánycsapat.
-
Mi az ördög… - nézek körbe a sokaságon, majd egy gyors
intés után a szobámba megyek, ahol szerencsére egyedül lehetek. Kell pár perc
magány, mert nem bírom felfogni, hogy mi történik körülöttem.
-
Hagyj, tűnj el, kérlek – nyöszörgöm, mikor halkan
kinyílik az ajtóm. Nikora számítok, vagy Brandon valamelyik idióta cimborájára,
de tévedek.
-
Sógornőm – huppan mellém a kisebbik Koskinen, akit
eddig nem is láttam még, de a nevetését ezer közül fel lehet ismerni. Pont
olyan, mint Nikoé.
-
Hát te? – nézek fel mosolyogva, mire egy cuppanós
puszit nyom az arcomra.
-
Jöttem meglátogatni a bátyót. Brandon mondta, hogy itt
lesztek, de nem hittem, hogy ennyien – kuncog.
-
Én se. Önkényes lakásfoglalók – dünnyögöm.
-
Hm… Mégse dobsz ki mindenkit ordítva – nyúl a nyakam
alá, hogy utána a mellkasára húzza a fejem. – Örülsz nekünk valld be – mosolyog
rám.
-
Én… Nem tudom – sóhajtok nagyot. Jól esik elbújni a
tömeg elől, egy kedves srác ölelésében. Főleg, hogy a srác Niko öccse.
-
Lia, nem irányíthatnak a félelmeid. Tudom, hogy a
bátyám eléggé macerás, de szeret téged és látom rajtad is, hogy még mindig
érzel iránta valamit. Nézd, túl kevés időd van ezen a világon, ahhoz, hogy
pazarolj. Kelletek egymásnak, tehát ne habozz. Ne kövess el ilyen hibát. Ne
hagyd, hogy a félelmed irányítson, mert örök életedben bánni fogod, ha megölöd
a reményeit és hagyod elmenni. Csak gondolj bele, mennyit nyerhetsz ha adsz
neki egy esélyt. Boldogok lehettek. Ne mondd nekem, hogy nem vágysz arra, hogy
kézen fogva sétálgassatok az utcán, hogy mindenki tudja, hogy összetartoztok.
Ne mondd, hogy nem akarsz minden reggel mellette ébredni és nézni az álmos
képét meg szagolni a büdös száját – kacag fel, mire én is elmosolyodom. – Nem
állhat közétek semmi. Anyu nagyon kedvel, én egyenesen imádlak, Niko meg úgy
beléd zúgott, mint vak a gödörbe. Apuval se lesz gond. A tesóm mindent ott
hagyott érted. Helsinki helyett itt ücsörög Los Angelesben, pedig utálja ezt a
várost, miattad mégis marad. Adnod kell neki egy esélyt – puszil homlokon
gyengéden.
-
Nehéz – suttogom. - Túlságosan szeretem, hogy kibírjam
ha megint történik valami… - vallom be neki, ami a szívem nyomja.
-
Nem fog történni semmi – suttogja.
-
Komolyan te vagy a fiatalabb kettőtök közül? – kuncogok
fel, hogy eltereljem a témát. – Sokkal érettebbnek tűnsz nála.
-
Csak, mert nem engeded közel magadhoz. Pedig kéne és
akkor megmutatná a seggfej oldala mellett a szerelmes pincsit is, meg a komoly
érett férfit is és a nyávogós kisfiút, meg a munkamániás művészt és… Engedd
neki, hogy megmutassa ki is ő – suttogja.
-
Mennem kell dolgozni – ülök fel hirtelen az ágyon,
mielőtt ez a szintén zöld szemű ördög megpuhít és tényleg beadom annak a
gyönyörű pokolból jött angyalnak a derekam, akit a bátyjának nevez.
Cynthia a tarkóm masszírozza gyengéden. Nem értem minek jött
ide ő is, de jól esik az érintése. A feszültség kezd múlni a tagjaimból, amit
addig kénytelen voltam leplezni.
-
Elmentem, mire hazaérek, ne legyetek itt – hallok meg
egy dühös hangot, de nem hozzám szól.
-
Lia –kapom el a csuklóját, mikor elrohanna mellettem,
az értetlenül utána bámuló Brandon elől. – Mi a baj?
-
Semmi – vágja rá, ebből meg azonnal tudom, hogy
valamiért irtó pipa.
-
Oliver mondott valamit? – esek kétségbe. Kinyírom az
öcsém, ha ő rondított bele a dolgokba. Addig fogom ütni, amíg el nem patkol és
nem érdekel, hogy ő a saját vérem. Ha csak…
-
Nem, Niko – csóválja meg a fejét, ezzel félbeszakítva a
szélsebesen száguldó gondolataimat. A telt ajkak, most csíkká préselődnek, a
gyönyörű szemeivel gyilkos pillantásokkal méregeti a mögöttem álló lányt. –
Tüntesd el a ribancokat a lakásomból – sziszegi, majd mire leesik, hogy
féltékeny, ki is tépte magát a karomból, hogy aztán becsaphassa maga mögött az
ajtót.
-
Azt a betyár – vereget vállon Jari nevetve. – Nem
szelídül a vadcica úgy látom – mosolyog.
-
Nem, nem igazán – mosolyodok el. – De tudod, imádom
benne ezt a tüzet, még akkor is ha legtöbbször ellenem dolgozik – nézek rá
boldogan.
-
Öhm, mi lenne ha utána mennénk és megkeresnénk
Conorékat is? – dobta fel Mika az ötletet mosolyogva.
-
Hiányzik az öcséd? – kacsint rám.
-
Dehogy – int le nevetve, mikor Launo szóba kerül. –
Csak anyu szólt, hogy nézzek a körmére. Még csak egy kölyök, de csapot papot
maga mögött hagyott, hogy ide jöjjön. Fene tudja mit művel Conorral Ez a hely mindenkit megőrjít – néz körbe a
zsúfolásig megtelt lakásban, ahol az emberek, akár egy házibuliban, sört
vedelnek, videojátékoznak és hangosan beszélgetnek. Én meg magamban igazat adok
a dobosomnak. Los Angeles, egy Helsinki nyugalmához szokott embernek, maga a
bolondok háza. Finnországban minden annyira más, mint Amerikában. Be kell
vallanom hiányzik az otthonom, bár cseppet sem bánom, hogy itt vagyok Liával,
de mégis jobb lenne a tornyomban pihengetni, az ismerős utcákon bóklászni, a
kedvenc kávézómban reggelizni vele vagy sétálni egyet a parkban. Esetleg
elvinném az erdőbe, aminek a kellős közepén egy pici tó pihen, aminek a partján
annyi dal született. Micsoda ábrándok… De ehhez az kéne, hogy velem jöjjön,
hogy feltétel nélkül szeressen. Ha így lenne mindent megmutatnék neki. Az egész
világot, úgy ahogy én látom.
-
Valaki hiányzik – néz ránk Brandon bugyután, látom
ahogy az ujjain számol mire nevetni kezdek. Kicsit sok volt a sör…
-
Aleksi babázik – mosolygok a kis csajra gondolva.
-
És hol van a te babád? – néz rám nevetve.
-
Lelépett dolgozni. Azt hiszem nem tetszett neki, hogy
Cynthia simogatta a nyakam és dögönyözött egy kicsit – somolygok, ahogy
felvillan az arca előttem.
-
Akkor adjunk rá kakaót. Hátha… - vereget vállon Zoé,
majd egy kacsintás után, mint jó tyúkanyó, mindenkit összeszed, elpakoltat
velük, aztán átmegyünk a hotelbe, hogy átöltözzünk és a bárba kössünk ki.
-
Lia, téged kértek az asztalhoz – paskolja meg Dawn a
vállam. – Alex az – mosolyog, mire aprót biccentek és már megyek is az asztaluk
felé, hogy felvegyem a kisördögöm rendelését.
-
Hiányoztál este – simít végig a karomon, mikor
lehajolok hozzá egy gyors csókra. – Napok óta el vagy tűnve – biggyeszti le a
száját durcásan.
-
Ott vannak a többiek, nem unatkozol – túrok a puha
fekete tincsek közé játékosan.
-
Oké, de… - kezd bele, mire nevetni kezdek, ezzel
félbeszakítva a szóáradatot.
-
Mondták már, hogy túlságosan telhetetlen vagy? – bökök
a fejemmel a keze felé, ami Louis mancsán pihen. Az ujjaik összefűzve simulnak
a karfára, látszólag cseppet sem izgatja őket, hogy így mutatkoznak. Bár Alex
sosem zavartatta magát, de Louis hajlamos úgy viselkedni, mint egy szűzlány.
Irul, pirul, zavarba jön. Bezzeg az ágyban sosem szégyenlős…
-
Stúdióznak egész nap, ne higgy neki. Nem lenne rád
ideje – keveredik somolyogva a hátam mögé Jade, majd mintha mi sem lenne
természetesebb Alex ölébe ül. – Csak bűntudatot akar kelteni benned – simít
végig a porcelán simaságú arcon, majd egy gyengéd puszit nyom a halántékára.
-
Nem is mondtad – nézek a pokolfajzatra rosszallóan,
mire édes vigyor terül szét az arcán.
-
Jól van na… Még amúgy sem csinálunk bent semmit. Csak
tökölünk meg próbálgatunk – von vállat. Nem tudok meg tőle sokat, de nem is
most van itt az ideje. A bejárati ajtó sarkig kitárul és beáramlik egy hatalmas
tömeg. A nappalimból ismerős figurák bukkannak fel szépen sorban, majd
megjelenik Conor, Launo és így tovább lépked be az összes jómadár, én pedig
tudom, hogy ez az estém is lett baszva.
-
Nah ne – nyögök fel, mikor meglátom Nikot, aki széles
mosollyal az arcán lép be. Az egyik keze Zoé derekán pihen, a másik pedig a
vörös hajú lányén. Nevet és boldog, én meg falnak tudnék menni. Főleg, hogy a
vendégek itt is utat nyitnak neki. Pusztán a kisugárzása lenne az oka ennek?
Nem. Francokat ez. Sokkal inkább azaz ok, hogy úgy néz ki, mint valami Isten.
Abban a lehetetlenül szűk bőrnadrágban, ami épphogy a csípőcsontja aljáig ér és
abban a fekete hosszú ujjú pulóverben ami a könyökéig fel van tűrve és szabadon
hagy egy keskeny sávot, ami megmutatja a hasa hófehér bőrét, veszettül jól néz
ki. Arról ne is beszéljünk, hogy a pulcsi kivágása a tökéletes mellkasa
közepéig ér, így szabadon legeltetheti mindenki rajta a szemét. A kócos göndör
barna fürtök a bársonyosan zöld szemekbe lógnak, a sima márvány fehér arcát
tökéletesen keretezve. A legjobb pasi az egész klubban, ehhez kétség sem fér.
Dögölj meg – morgom csak gondolatban, bár én se gondolom komolyan…
-
Nem semmi – füttyent egyet Jade is elismerően, mire
grimaszolni kezdek, de pont ebben a pillanatban összetalálkozik a pillantásom
az övével. Csak egy másodperc az egész, de én mégis ledermedek. A pimasz
mosolyt és a mozdulatot, amivel megfogja a vörös hajú lány fenekét, nem lehet
nem észrevenni. Mielőtt elkapnám róla a tekintetem, már másfelé néz, megelőzve
engem. A lányra koncentrál, akinek per pillanat a halálát kívánom. Hát ennyit
ér, hogy azt mondja szeret és itt van? Persze… Higgyek neki? A nagy francokat.
Hazug disznó. Szédít itt, de a szavai mögött nincs semmi érzelem.
-
Mit kértek? Fordulok rosszul leplezett dühvel Alexék
felé, akik szintén észreveszik, hogy valami nem kóser. A kisördög csak sorolja
és sorolja az italokat én meg szorgosan jegyzetelek, egészen addig míg meg nem
látom, hogy Yv elpirul és nem válaszol
Alex kérdésére, ami arra vonatkozik, hogy ő mit iszik.
-
Elrabolhatom a hölgyet? – hallok meg egy mosolygós
hangot a hátam mögül, majd mikor megfordulok Madet pillantom meg, aki
vigyorogva nyújtja a barátnőm felé a kezét.
-
Nem kell az engedélyük – emelkedik fel Yvonne kecsesen,
hogy a hatalmas mancsba csúsztathassa a picinyke tenyerét. – Hoznál egy
tequilát az asztalukhoz? – néz rám a barátnőm kedvesen, de tudom, hogy ő is el
lett bűvölve. Minden finn férfinak varázsereje van? Francba. Senki nem tud
nekik ellenállni, még az én mindig higgadt kicsit, bár néha szertelen
drágaságom se.
-
Jah – bólintok, majd a pulthoz vonulok és Roxanne
kezébe nyomom a cetlit, aki azonnal nekiáll tálcákra halmozni az italokat,
amivel visszabűvészkedem magam Alexékhez. Már csak a tequila maradt, amit
kénytelen vagyok én kivinni, a legnagyobb helyet elfoglaló társasághoz. Az
asztalukon egy sztriptíztáncos tekereg a fiúk legnagyobb örömére és az én
legnagyobb bánatomra, ugyanis Niko kocsányon lógó szemekkel figyeli a rúdba
kapaszkodó ribancot, aki úgy látom csak neki táncol. Persze ha ez nem lenne
elég, a vörös hajú csajszi is az ölében trónol, a keze a lány combján pihen.
-
Egészségedre – teszem a barátnőm elé a poharat, aki úgy
tűnik másodpercek alatt beilleszkedett a csapatba.
-
Hé, kiscica – húz magához Conor és egy puszit nyom az
arcomra. Rég nem láttam őt sem, pedig most már egy városban tartózkodunk, de
engem lefáraszt a munka, őt meg, hogy az összes csajt meghúzza a városban. -
Hozol nekem inni? – néz rám kérlelően, mire elmosolyodom. Sosem tudok
ellenállni, amikor úgy néz rám, mint egy kivert kutya.
-
Persze – bólintok és sarkon perdülve el is indulnék,
hisz tudom, hogy csak whisky kell neki, de egy mély, rekedt hang megállít.
-
Pincérlány, még egy kört a barátaimnak – int felém
olyan bunkó és arrogáns stílusba, amilyet még sose tapasztaltam tőle. A szemei
furán csillognak, de mégis erőt veszek magamon.
-
Nem hozzám tartozik az asztalotok, hanem Mayához –
rántok vállat, de tudhatnám, hogy nem ilyen fából faragták.
-
Yvnek is hoztál inni, meg Conor rendelését is
felvetted. Nem leszek hálátlan – nyúl a zsebébe majd egy rakás pénzt dob az
asztalra, mire megütközve pislogok rá. Úgy viselkedik, mintha csak egy ribanc
lennék, akinek a kedvességét megvásárolhatná. Hát abból nem eszel kis pofám.
-
Dugd fel magadnak, majd a csajodnak a pénzed –
mosolygok rá a lehető legbájosabban, bár alig bírom visszafogni magam. Szívem
szerint a képébe önteném a piáját, hogy térjen észhez. Nem értem mi van vele.
Mielőtt elmentem még olyan más volt, most pedig ugyan az a tuskó, akit anno
megismertem.
-
A főnököd nem örülne neki, ha tudná, hogy így beszélsz
a vendégekkel – szól utánam érdes hangon, de nem veszek róla tudomást.
-
Tegyél panaszt – kiáltok vissza, majd eltűnök a
tömegben.
-
Elveted a sulykot tesó – huppan mellém Oli, mire
morogni kezdek.
-
Be fogom törni. Kedvességgel nem megy, hát majd megy
így – húzom az ölembe Cynthiát teljesen és a torkáig tolom a nyelvem. Nincs
ebben a csókban semmi érzelem, semmi bensőségesség, csak egy egyszerű smár.
Lehet, hogy Lia nem látja, de látja majd olyan, aki eljuttatja hozzá az infót,
miszerint mást csókolok ma este. Próbálok a féltékenységére alapozni, na meg
talán az is baj, hogy megint többet ittam a kelleténél. De nem érdekel. Tényleg
elegem van a macska egér játékból és egyre csak fogy az időm. Meg kell
szereznem és meg is fogom. De nincs több földön kúszás, talpnyalás,
kedveskedés, könyörgés, nyáladzás és romantika. Az neki nem kell. Ő azt a
férget akarta, aki voltam. Hát tessék itt van, elővarázsoltam. Persze nekem se
jó így bánni vele, de nem érdekel. Ha ez az ára annak, hogy rájöjjön, hogy
szükségünk van egymásra, hogy jók vagyunk együtt, akkor bántani fogom. Az már
tuti, hogy ezt szereti. Hisz ha rendes vagyok elküld a pokolba, semmibe vesz,
ha viszont mással vagyok, ha sértegetem, ha én küldöm el akkor máris másképp
viselkedik. Simulékonyabb lesz. Tiszta őrület. Nincs ebben semmi logika, de nem
hagy más választást.
Néha-néha felbukkan a tömegben,
Alex asztalánál, majd tovaillan, mint valami álom. Most is gyönyörű, sóvárog
érte minden porcikám, szívem szerint odamennék, átölelném, megcsókolnám, a
fülébe súgnám, hogy szeretem és soha többet nem engedem el, de erőt veszek
magamon és a többiekre koncentrálok. Csak most tűnik fel, hogy Mad és Yv már
nem ülnek az asztalnál. Van egy sanda gyanúm arra nézve, hogy a hotelben gyűrik
a lepedőt. Madnek miért megy ilyen könnyen? Talán Yvbe kellett volna
belezúgnom? Tök mindegy, mert nem így történt. De azzal, hogy kufircolnak adnak
egy elég jó ötletet. Kézen fogom Cynthiát és terelgetni kezdem Lia felé, majd
elhaladva mellette a lány nyakába csókolok és kituszkolom a hátsó ajtón. Még
mielőtt bezárnám visszanézek a terembe, ahol egy kikerekedett zöldeskék
szempárral nézek farkasszemet. Vállat vonok és elmosolyodom, majd becsukom az
ajtót, elmémbe égetve a sokkos arckifejezését.
-
Dugunk? – néz rám Cynthia, mire felnevetek. A langyos
szellő teljesen kijózanít. Talán meg kéne lepődnöm, hogy ilyen nyíltan
felkínálja magát, de nem teszem. Tudom milyen, volt már hozzá szerencsém.
Kicsit sajnálom szegényt, mert mindig csak kihasználom. Mikor Leena helyett őt
fektettem meg, nem volt bűntudatom, hisz ő is kapott valamit. Pár orgazmus és
némi pezsgő kompenzálta, hogy csak tárgyként kezeltem, de most tényleg
sajnálatot érzek iránta.
-
Nem, nem dugunk – csóválom meg a fejem és behúzom a
falban lévő mélyedésbe, hogy ha netán kijönne Lia, ne vegye észre, hogy nem
csinálunk semmit. Na jó, ez így nem igaz, ugyanis mindketten rágyújtunk egy
cigire.
-
Velem akarod féltékennyé tenni? – néz rám azokkal a
hatalmas barna szemeivel a lány, miközben leülök a földre és önelégülten vigyorgok.
-
Valahogy úgy – bólintok, mire ő is lehuppan és a
combomra simítja a kezét.
-
Csinálhatnánk élesbe is – suttogja a lábam simogatva,
de csak megrázom a fejem és lefogom a csuklóját.
-
Nem – vágom rá.
Máskor, más esetben, biztosan nem mondanám ezt, de Lia van odabent…
Ráadásul a gyengéd simogatás nem ér semmit. Nem izgulok fel tőle, nem önt el
vágy, nem akarok az ő teste által kielégülni. Liát akarom. Ő annyira más. Csak
egy gyengéd homlokpuszi tőle és máris készen állok a folytatásra. De ez a nyílt
felkínálkozás? Nem, nem kell. Amúgy is lelombozó, ha egy nő ilyen könnyen
odadobja magát, bár tény, hogy sokszor elfogadtam a kínálkozó lehetőséget. De
ennek nem most van itt az ideje. Csak Liára vágyom. Azt akarom, hogy ő
simogasson és érintsen meg. Az ő perzselő csókjait akarom érezni az ajkamon,
benne akarok lenni, vele akarok lenni.
-
Nem vagytok együtt – néz rám Cynthia fürkészően, mire
keserű mosolyra húzom a szám.
-
Nem, nem vagyunk – helyeselek.
-
Akkor nem megcsalás – kúszik közelebb. – És amúgy is…
Csak kefélünk – csókol szájon, de azonnal eltolom magamtól.
-
Azt mondtam, hogy nem. Ha segíteni akarsz oké, de nem
fekszem le veled cserébe – nézek rá kicsit mérgesen. Mi a fenének kell nyomulni
ennyire? A nem, az még mindig nemet jelent. Azt hittem elsőre is megérti miért
hoztam ki.
-
Szereted – húzódik vissza, mire egy bólintással
felelek. – Bocs Niko – sóhajt fel, majd újabb cigire gyújt rá. – Tudod túl jó
pasi vagy és nem tudok neked ellenállni. Gondoltam, hogy eltöltjük valami
kellemessel az időt, míg itt vagyunk – néz fel az égre, majd furcsa kifejezés
jelenik meg az arcán. – Azt se szeretnéd ha leszo…- Kérdezné, de azonnal
félbeszakítom.
-
Nem, nem akarom, hogy leszopj – csóválom meg a fejem,
mire csalódott sóhaj hagyja el az ajkait.
-
Hát akkor oké – dől a falnak. – És akkor mégis mit
művelünk? – kérdezi halkan, a szemembe nézve.
-
Csak ülünk – suttogom mosolyogva.
-
Miközben ő azt hiszi, hogy éppen belém élvezel – nevet
fel.
-
Igen – bólogatok. – Talán így rájön, hogy szeret és
kellek neki és, hogy nem akarja, hogy mással is lefeküdjek és… - magyarázom de
félbeszakít.
-
A nagy Niko Koskinen szerelmes. Tudod, mikor mellétek
kerültünk azt hittem tényleg Leena lesz az igazi a számodra. De telt az idő és
rájöttem, hogy nem így van. Nem szerettétek egymást soha igazán. Viszont mióta
ez a lány belépett a képbe, megváltoztál. Sokkal szentimentálisabb vagy, de ma…
Ma este olyan voltál, mint majdnem egy éve. Pompás, kemény, lélegzetelállító.
Ezért hittem azt, hogy visszatértél. De nem. Az a lány elvette az eszed –
suttogja.
-
És a szívem – fejezem be mosolyogva. – Tényleg
megváltoztam. Már nem a farkam irányít, hanem a ketyegőm. Megdugtam már annyi
nőt, hogy összeszámolni is sok lenne. Kutyálkodtam eleget. Másra vágyom
Cynthia. Azt akarom, hogy valaki szeressen és megértsen és támogasson.
Önzetlenül. Nem a pénzért vagy a hírnévért, hanem saját magamért. Így, egyben.
És Lia így szeretett, ezzel pedig teljesen megfogott magának. Nem kért, nem
követelt, nem fenyegetőzött. Soha nem csinált jelenetet, azért, mert
menyasszonyom van. Elfogadta a döntéseim, hagyta, hogy menjek a saját fejem
után, de mikor szükségem volt rá, azonnal jött, átölelt, törődött velem. Ő
olyan más, mint azok akiket eddig ismertem. Gyengéd és érzékeny néha, de a
legtöbb esetben egy igazi vadmacska és kioszt ha nincs igazam. Alapjáraton
türelmetlen, de velem mégis más. Bátor és ellent mer mondani, ami szintén
tetszik. Gondoskodik rólam mikor kell és egyedül hagy mikor arra vágyom. Nem
fecseg feleslegesen, de ha valamit mond az mindig őszinte. Mellette nem kell
szerepet játszani, lehetek vele szemben törékeny és gyenge, sírhatnék is, nem
használná ki soha azt, hogy sokszor sebezhető vagyok. Ráadásul a szex is isteni
vele – nevetek fel, mikor eszembe jut ez a nem elhanyagolható tényező. – Ő a
lelki társam azt hiszem. Kiegészít. Vele egy egészet alkotok.
-
Jól elkapta a töködet – kuncog fel velem szemben, mire
egyetértően bólogatok megint. Igen. Jól elkapta, de cseppet se bánom.
-
Lia, várj – botladozik utánam, de túl fáradt és dühös
vagyok rá. Csalódottság ízt érzek a levegőben. Lefeküdt vele, miközben reggel
még engem győzködött. Sírni szeretnék, mert újra átvert, pont mikor már hinni
akartam neki. És most mit lohol utánam? Menjen a pokolba. Már több órája az
esetnek, de nem bírom megemészteni, hogy kivitte a sikátorba, hogy megdöngesse.
A mosoly ami mindkettejük arcán játszott mikor visszatértek, belém égett. Nem
kéne így éreznem, hisz nem tartozik nekem semmivel, főleg nem elszámolással,
mégis fáj. Úgy érzem, hogy megint összetörte a szívem. Próbálok a lehető
leggyorsabban a hazaérni és nem veszek tudomást arról, hogy mögöttem szalad. Ki
akarom zárni a lakásomból, ki az életemből, a szívemből és a gondolataimból, de
nem hagyja.
-
Állj már meg, nem hallod? – kapja el a karom, mikor
felérünk az ajtómhoz.
-
Tűnj a fenébe – ordítom a képébe. Nem bírom visszafogni
magam. A könnyek ellepik a szemem, de nem hagyom őket kibuggyanni. Nem adom meg
neki azt örömöt, hogy sírni láthat.
-
Kulta, mi a baj? – simítana végig az arcomon, de
ellököm a kezét.
-
Menj el Niko és soha többé ne gyere ide. Gyűlöllek
érted? Gyűlöllek – kiabálok tovább. Nem bírom elrejteni a csalódottságom és még
a zárba se találok bele, a könnyfátyol miatt. Pedig tényleg nem akarok mást
csak az ágyamat és azt, hogy menjen el. Ne kínozzon tovább. Hagyjon élni végre.
-
Kulta – suttogja, de megint kiabálni kezdek. Muszáj
levezetnem rajta a mérgem és a fájdalmam.
-
Ne Kultázz itt nekem. Tűnj el a bús büdös picsába és
hívd a macádat Kultának – lököm el magamtól, mire mosolyogni kezd.
-
Láttad, hogy kiviszem – somolyog.
-
Menj a pokolba – suttogom elhűlve, az elégedett képét
nézve, majd ismét a zárral kezdek szerencsétlenkedni.
-
Fáj? Fáj, hogy vele voltam igaz? – kérdezi blazírt
hangon, mire még inkább kiakadok. – Hm… A fejedben levetült, hogy csókolom,
hogy a mellét és a formás fenekét markolászom igaz? Hogy úgy esek neki, ahogy
neked szoktam. Hogy tépem az ajkait, hogy szinte felfalom és olyan erősen
szorítom magamhoz, mintha eggyé akarnék vele olvadni – suttogja, tovább kínozva
engem, mikor is kattan a zár és bejutok a lakásomba, de mielőtt még az orrára
csaphatnám az ajtót, beslisszol mellettem és ő maga rúgja be, majd egyszerűen a
falnak szorít és eszméletlen magasságból pislog le rám. Mindketten zihálunk,
miközben fogva tartjuk a másik pillantását. Próbálom visszanyelni a könnyeim, de
egyre nehezebb. – Azon gondolkodsz, hogy őt is így simogattam-e, igaz? – nyúl a
combomhoz, majd a keze végigcsúszik a derekam vonalán, hogy aztán a nyakamra
tapadhasson. Az érintése gyengéd, de a pillantásában nincs semmi.
Kifürkészhetetlen a tekintete. – Hmm.. – mosolyodik el gonoszul, majd a nyelve
hegyét végigfuttatja az állam vonalán, hogy aztán körberajzolja az ajkaim,
amitől teljesen ledermedek, majd remegni kezdek, akár a kocsonya. Azt tehet
velem megint amit akar, tudom, hogy hiába állnék neki eltaszigálni, nem
engedne. Élvezi, hogy játszhat velem. Ez a beteges perverziója. Fájdalmat akar
okozni és megbénítani. Hát legyen.
-
Nesze. Itt vagyok, tégy amit csak szeretnél. Szúrd át
megint a szívem, aztán ess nekem, mint valami vadállat és vigyél az ágyba –
nézek rá, mire édesen elmosolyodik.
-
Már kielégítettek szivi – suttogja a fülembe. A szavai
egy arculcsapással érnek fel.
-
Gyűlöllek – csordul ki az első könnycsepp a szemem
sarkán, amit ő simogat le, hisz azonnal észreveszi. Csak állok, zihálva, falnak
vetetett háttal, a padlót nézve, míg gyengéden az állam alá nem nyúl.
-
Nézz rám – kérlel gyengéden. Mi a fene? Mi ez a hülye
játék? Az előbb még hideg volt, most pedig úgy, kér, mintha… - Nézz rám kérlek.
Nézz a szemembe Lia - susogja gyengéden, én meg megteszem, amit kér. Már úgy is
mindegy minden.
-
Mit akarsz? – nézek rá értetlenül. A bársonyos zöld
szemek szerelmesen csillognak. Annyi érzelem van bennük, ami tényleg lebénít.
-
Nem feküdtem le vele – suttogja mosolyogva.
-
Azt mondtad kielégítettek már – sziszegem.
-
Te voltál. Kielégítetted a kíváncsiságom. Tudom, hogy
szeretsz és fontos vagyok neked. Kár lenne ezek után tagadni – somolyog
felettébb önelégülten.