81. Kapcsolatok

„Mindannyian keresünk valakit, azt a különleges személyt, aki majd megadja azt, ami hiányzik az életünkből. Valakit, aki képes társaságot nyújtani, vagy segítséget, vagy biztonságot, és néha, ha nagyon keressük, megtaláljuk azt, aki képes mindhármat nyújtani. Igen, mindannyian keresünk valakit, és ha nem találjuk, csak remélhetjük, hogy ő talál meg minket.”

A taxiból kiszállva azonnal megpillantom. Zsigerből érzem, hogy a lány, aki hanyagul a falnak dőlve áll és cigizik, a húgom. Az arca legnagyobb részét óriási napszemüveg takarja, ahogy az enyémet is. Ahogy apuét is szokta. Egy szőke hajú, magas kacsú nő áll mellette, aki valamit hevesen gesztikulálva magyaráz neki, de nem figyel. Ő is észrevett engem. Ahogy látom egy arcizma sem rezzen meg. Egy percen át bámuljuk egymást, mígnem a nőnek is feltűnik, hogy Daisy valamit figyel és ő is felém fordul. Amint meglát, nagyot sóhajt és int egyet felém, mire lehajtom a fejem, utoljára végignézek magamon, az izzadt tenyerem a farmeromba törlöm és közelebb lépek hozzájuk.

- Cornelia igaz? – Szólít meg a nő.

- Csak Lia – nézek rá és a kezem nyújtom felé, amit azonnal meg is ráz.

- Renée vagyok, Daisy anyukája – mutatkozik be kedvesen, de nem igazán izgat, hogy ő kicsoda. Csak a húgom érdekel.

- Tudom – bólintok azért mégis, de már megint a velem szemben állót bámulom. Abszurd helyzet. Itt áll előttem, bagózik és a képembe fújja a füstöt, úgy néz ki, mint egy szakadt szupermodell, szinte kész nő és életemben mégis most látom először. Látszólag cseppet sem kíváncsi rám és nem is érdekli az egész helyzet, ami pedig engem bosszant. Valahogy nem erre számítottam.

- Daisy, megmondtam már, hogy nyomd el azt a cigit – pirít rá az anyja, de ő csak azért sem oltja el.

- Tehát eddig te voltál apuci legkisebb szeme fénye? – Tolja a homlokára a napszemüveget én meg elfelejtek levegőt venni, attól a kék szempártól. Pont ugyan olyan, mint Matt. Semmi különbség nincs köztük. Megdöbbentő.

- A szeme fénye kissé túlzás – húzom ki magam, mikor elkezd méregetni. Ha így, hát így. Matt mellett nőttem fel és ahogy elnézem ez a lány egy az egyben arra a faszfejre ütött, tehát nem lesz itt semmi probléma. Vagy ha mégis hát így jártam. De tudom kezelni a helyzetet és ahogy elnézem kell is.

- Oké lányok, én most magatokra hagylak titeket. Daisy viselkedj jó? És maximum este tízre legyél otthon. Nincs kedvem megint utánad kajtatni éjszaka és valami buliból hazacipelni, rendben? – Néz rá szúrósan Renée, mire Daisy elhúzza a száját.

- Jó kislány leszek anyuci – válaszol gúnyolódva, mire az anyja nagyot sóhajt és egy bocsánatkérő pillantás kíséretében elköszön tőlem is.

- Bemegyünk? – Nézek rá a fejemmel a kávézó felé bökve.

- Tőlem – von vállat hanyagul, majd ellöki magát a faltól és besétál.

Megdöbbentő hanyagsággal dobja le magát az egyik székre, majd a pincér felé kezd pislogni egy olyan angyali mosollyal az arcán, amitől elámulok. Én nem tudok ilyet húsz évesen, pedig hat éve gyakorolom. Pimasz és szemtelen, cseppet sem zavarja, hogy itt ülök vele szemben, amint a srác kijön a pultból, hogy felvegye a rendelésünket azonnal kikezd vele. Semmi kétség, tényleg Anders lány. A fiú minden szaván úgy csüng, mintha valami nagyon okos dolgot mondana, ráadásul idétlenül vigyorog is mintha a kávérendelés vicces is lenne. Lenyűgöz, hogy Daisy mennyire tisztában van magával és, hogy milyen gyorsan használja ki az adottságait. Úgy dobálja a haját, mint egy édes kislány, de a szemében ott van az a tűz amiért megőrülnek a pasik. Ugyan azt csinálja, mint én az ő korában. Valahogy nem lepedők meg azon, hogy a kávénk mellé ingyen csokis sütit is kapunk, meg egy tök felesleges szalvétát, amin a srác a telefonszámát kéri el. Mosolyognom kell. Le se tagadhatnám, hogy van köze hozzám. Én is ilyen voltam.

-         Tehát, látni akartál – fordul felém hirtelen.

-         Kíváncsi voltam – bólintok.

-         És? – Néz rám fürkészően.

-         Mit és? – Kérdezek vissza.

-         Meg fogsz gyilkolni a vagyonért? Ki fogsz borulni, mint a másik, az a hogy is hívják? Jen! Meg akarsz fenyegetni? – Néz rám szúrósan.

-         Matt engem gyűlöl, nincs mit vesztenem. Maximum nyerhetek egy normális féltesót. Jen más tészta. Kicsit paranoiás és elmebajos. Rá mondhatnád, hogy apuci szeme fénye – nevetek fel.

-         Rólad semmit nem tudok – biccenti oldalra a fejét. – Jen bemutatkozott már telefonon keresztül.

-         Nem lep meg, engem is megkeresett, hogy csináljunk ki, de mondjuk, hogy nem vagyunk jó testvérek, így már csak elvből sem megyek bele a hülye kis terveibe – magyarázom, miközben figyelem a reakcióit, de egy szemöldökráncoláson kívül nem csinál semmit.

-         Nem New Yorkban laksz ugye? – Kezd el kérdezni és most először látom felcsillanni a kíváncsiságot a szemében. Még mindig tartózkodó, de legalább érdeklődik.

-         Los Angelesben van per pillanat a székhelyem. Vagyis volt, mert holnap indulok Helsinkibe és pár hétig ott leszek. Nem tudom igazán, hogy hol is lakom. Sose volt igazi otthonom – rántom meg a vállam.

-         Az szar lehet – húzza el a száját, mire nevetni kezdek. Olyan őszinteséggel bukik ki belőle ez a megállapítás, ami jó kedvre derít.

-         Eléggé, de van előnye is. Húsz évesen nem sokan mondhatják el magukról, hogy már bejárták a fél világot – nézek rá, mire újabb kérdőjelek jelennek meg a kék íriszekben.

-         Igaz, hogy Niko Koskinennel jársz? – Teszi fel a kérdést.

-         Igen, mondhatjuk, hogy járunk – bólogatok újra.

-         Mekkora egy mázlista vagy – sóhajt nagyot, egy ábrándos pillantás kíséretében.

-         Erről azért vitatkozhatnánk – kacagok fel újra. 

-         Mindenesetre te jobb fejnek tűnsz, mint az előző bigéje. Bár azt hiszem, ha nem lennél az akkor is ezt kéne mondanom, mert a nővérem vagy – vág elgondolkodó képet hirtelen.

-         Nézd Daisy velem nem kell udvariaskodnod. A mi családunk nem az a fajta, de már találkoztál Mattel és ezt gondolom egyből levágtad – nézek mélyen a szemébe.

-         Nem örült nekem, rám vágta az ajtót első körben – mosolyodik el.

-         De te sem vagy az a feladós fajta ha jól sejtem – mosolygok rá.

-         Nem, nem igazán – ingatja meg a buksiját.

-         Akkor jó – bólintok rá és úgy tűnik ez lerombolja a falait. Fecsegni kezd, akár egy igazi tini. Csacsog a suliról, a pasikról, a családjáról és ő is mindent tudni akar rólam és az apánkról. Hogy milyen volt mellette gyereknek lenni. Én pedig mesélek készségesen és próbálom nem összetörni az illúzióit az apjával szemben. Próbálok a jó dolgokra koncentrálni, de néha kicsúszik egy-egy megjegyzés a számon, amin jókat mosolyog és megérti, hogy hiába beszélek neki róla úgy ahogy, nem vagyunk jóban és nem is leszünk talán soha.

Másfél óra alatt sikerül rendet raknom a lakásban, az itt maradt holmikat, begyömöszölöm egy sporttáskába.

A kanapén ülve egy üveg sörrel a kezemben csak bambulok magam elé.

Vége.

Végleg vége.

Most jut el a tudatomig, hogy egy korszak ma végképp lezárult az életemben. A Leenaval közös korszakom. Majdnem három év egy dobozba kerül, a doboz pedig fel egy szekrény tetejére, hogy ott sárguljon és porosodjon.

Most van időm gondolkodni, azon, hogy mit dobtam el magamtól. Hiába emlékezek vissza a szép dolgokra, a szerelemre ami köztünk izzott, nem érzek semmiféle megbánást. Ennek így kellett lennie.

Persze tartozom Leenanak, hisz annyi mindent tanultam tőle és annyi mindent kaptam. Ha felébred meg kell köszönnöm neki a boldogságot, amit az okozott, hogy mellettem ébredt éveken át, de a pofonokról sem kell megfeledkezni, hisz azért is hálás vagyok. Ha nem így alakult volna, most talán nem lennék Liával, nem találtam volna rá és nem lennék az aki most vagyok.

Tényleg sokkal jövök neki és le fogom róni a tartozásom, azzal, hogy kihúzom ebből a nihilből, amibe bele akarja fojtani magát.

A tervezgetésben, emlékezésben halk kopogás zavar meg. Gőzöm sincs ki lehet, de mégis felállok, hogy ajtót nyissak. Ha valami díler az, annak tuti betöröm a képét, de ha a szomszéd az akkor se állok jót magamért. Viszont kellemes csalódás ér, a küszöbön ugyanis egy régi cimborám toporog, nagykabátban, sálban és napszemüvegben.

- Bo? – Pislogok rá, mire elmosolyodik.

- Mi van már meg se ismersz? – Tolja a fekete napszemüveget a homlokára, a mosolygós, per pillanat fekete színű szemeit rám emelve. Úgy néz ki, mint valami gyászhuszár, de már megszoktam tőle ezt a sok feketeséget, amihez a hidrogén szőkére szívott tincsei elég jól mennek. Csak tudnám minek az a hülye kontaktlencse.

- Mit keresel itt? – állok félre az útjából. Semmit sem változott mióta nem láttam. Még mindig olyan, mint egy grufti és egy titkosügynök keveréke, az arca egy gonosz törpéére hasonlít és hát a méreteiben sem áll távol az utóbbitól, mégis az egyik legkedvesebb barátom.

- Mad hívott, hogy ugorjak át, ha itthon vagyok és mentsem meg a valagad az éppen alvó sárkánytól, ha esetleg felébredne. Még király, hogy három utcával arrább lakom és simán át tudok cangázni hozzád. Ja és mondott valamit, valami alkoholról is – vágódik le a kanapéra olyan erővel, amitől megnyekken alatta az egész bútor, tiltakozva a rá nehezedő súly ellen.

- Sör? – Indulok meg a hűtő felé.

- Kezdetnek megteszi – kacsint rám a válla felett a bakancsos lábát az üvegasztalra téve.

- Ti is pihenőn vagytok? – Nézek rá.

- Mondjuk – bólint. – Asszonykám hazarendelt – nevet fel rekedten. Na persze… Ő is arról híres, hogy Helsinkibe jön a nője miatt, félbehagyva a melót.

- Még mindig nem vágott ki? – Huppanok mellé egy újabb üveg sörrel felszerelkezve.

- Szerelmes belém – von vállat. – Ne kérdezz semmit. Néha én se értem mit eszik rajtam, de addig jó nekem míg elviseli a faszságaim – mosolyodik el.  – És veled mizu? – Néz rám kérdőn.

- Hozzád hasonlóan szerelmes vagyok, csak én tudom, hogy rajtam mit eszik a csajom – kacsintok rá, mire elröhögi magát.

- És akkor minek ülsz itt? Miért nem döngeted a dögös szőkéd? – Biccenti félre a fejét miután jó nagyokat kortyolt a söréből.

- Honnan tudod, hogy szőke? – Kérdezek rá meglepetten.

- Elfelejted, hogy én is frontman vagyok, csak veled ellentétben tudok olvasni, mert nem csak király énekes, de kultúrálódó emberi lény is vagyok. A csapból is ti folytok. A hírek itthon is futótűzként terjednek – magyarázza.

- Tehát mindenki tud Liáról – sóhajtok fel.

- Jah – bólint a zsebében kutakodva, de mivel már tudom mit akar felé nyújtom a dobozom és megkínálom én egy szál cigivel.

- Éljen a média – koccintjuk össze cinikusan az üvegeink nyakát.

- Tehát hol van a cicababa? – Pislog rám kérdőn.

- New Yorkban. Holnap jön, majd bemutatom – mosolyodom el. Valahogy zsigerből érzem, hogy ki fogják idegelni egymást Liával, aztán meg rohadt jóban lesznek. Sajnos semelyikük nem könnyű eset. Bo elég elvont figura, bizalmatlan és visszahúzódó az idegenekkel. Ha szar napja van ő is hajlamos tipikus faszfejként viselkedni és talán kicsit el is van szállva magától, de ezt szerencsére mi ,akik ismerjük nem érezzük. Velünk szemben próbál normális lenni, de ha éppen el van borulva jobb nem hozzászólni. Néha még talán nálam is szeszélyesebb. Volt már szerencsém egy elmebajos pillanatához, amikor egy filézett nyers lazacot vágott egy fotóshoz, ami egyenes a pasas képén csattant. Oké, volt benne pia is meg minden, de akkor szabályosan megijedtem tőle. Úgy üvöltött, mint a sakál és majdnem meg is verte a fószert. Azért jó buli volt. Megértettem, hogy miért teszi, hisz neki is van magánélete és elpattan néha mindannyiunknál a húr, mikor valami szent és sérthetetlen dologba próbálják beleütni a dolgukat a firkászok. Ilyen a család, a szerelmi élet vagy éppen az otthonunk. Hiába küldtük el, a pasi nem akart leakadni egészen addig, míg a hal pofán nem verte, a gépe meg, amit az arcunkba nyomott a sós vízben nem landolt.

A végeredmény?

24 óra őrizetben, némi pénzbírság és egy éhező zongorista.

A többi már történelem.

- Alig várom – kacsint rám Bo, visszarántva a jelenbe. – Csaphatnánk valami vacsis, iszogatós estét. Aztán úgyis kijön a lemez és húzok turnézni, szóval nem leszek itthon. De ha jól emlékszem egy-két helyen veled is összefutok majd – mereng el.

- Lehet, még nem néztem meg a dátumokat. Az tuti, hogy mi még pár hétig, itthon döglünk a fiúkkal. Aleksi babázik – mosolyodom el, hisz alig várom, hogy láthassam a kis csajt. Kíváncsi vagyok mennyit nőtt.

- Tudod, azon gondolkodtam, hogy megpendítem Piának a gyerek dolgot – keményednek meg a vonásai, mire leesik az állam. Bo és a gyerek? Nem, ez nem igazán fér össze.

- Tessék? – Kérdezek vissza, hátha rosszul értettem. Az én flúgos cimborám gyereket akar?  

- Azt hiszem akarok nemzeni egy utódot – néz rám komolyan.

- Ez most komoly? – Ráncolom össze a homlokom.

- Aha. Azt hiszem – bólogat, de nem túl meggyőző. – Csak valahogy ki kéne bújni a házasság alól. Az viszont nehéz lesz. Pia előbb férjhez akar menni és csak aztán gyereket szülni, de a házasság az nem nekem való. Nem fér össze az elveimmel – vigyorodik el.

- Miért a gyerek igen? – Röhögök fel.

- Jah, jó buli lenne. Egy kis totyogós a backstageben sikítozná, hogy apa mikor meglát. Király lenne – mosolyodik el bárgyún.

- És előtte? Haver az a gyerek, nem totyogósan pottyan ki. Vannak szükségletei, mondjuk nem árt neki egy apa, már a kezdetektől fogva. Az elején becsinál, eszik, ordít meg alszik. Elbírsz ezzel? Vagy otthagyod a csajod a kölyökkel és lelépsz turnézni? – Próbálok rávilágítani, hogy a mi életformánkkal ez a gyerekcsinálás nem is olyan könnyű meló. Azaz a csinálás az, de a nevelés…

- Nem, jönnének velem. De valószínűleg ehhez Piának is lesz egy-két szava. Főleg rajta, meg az antibaby bogyókon múlik a dolog. De azért valld be, hogy ötletnek nem rossz – néz rám komolyan.

- Hát nem tudom – ingatom meg a fejem. Furcsa gyerekekről meg családalapításról beszélni pont Boval.

- Te is akartál. Tényleg a szöszke akar? – Kérdezi halkan.

- Még nem hinném. Csak húsz éves, meg amúgy is. Alig vagyunk együtt pár hete, az, hogy majdnem egy éve húzogatom, meg ő is húzogatta az én agyam, nem számít. Majd egyszer persze, de nem most – csóválom a fejem.

- Jogos – helyesel. – Mi azért már öt éve együtt vagyunk. Jesszus. Öt éve nem keféltem mással – sápad el. – Fura dolog ez a monogámia – rázkódik meg.

- És szegény csajnak ebből négy évébe telt, hogy elérje azt, hogy összebútorozz vele – kacagok fel, mert emlékszem mennyi vita ment erről anno. Az együttj árás még elment Bonál, de az együttélés. Na az már más tészta. Mennyit változott a világ egy év alatt.

- Tudod, hogy nem akartam elkötelezni magam ennyire. Azt hiszem megzápult az agyam. Utálom a gyerekeket – néz rám zavartan. – Komolyan gyereket akarok? Pia elvette az eszem – kezd el hadarni. Mindig ezt csinálja mikor ideges.

- Higgadtság – teszem a vállára tenyerem.

- Könnyen beszélsz. Én azt hittem, hogy mindig a zene lesz az első és egyetlen szerelmem. Aztán jött ez a bige, azzal a dögös taperolni való testével, azzal a cuki röhögésével, a hülye ártatlanságot tükröző mogyoróbarna szemeivel, meg azzal a dús, hosszú hullámos lobonccal és meghülyített. Olyan dolgokra vesz rá, amit sose akartam. Elköltöztem a partról, be a városközpontba, eladtam a fekete falú lakásom és most egy orgonaszínű hálóban alszom, mert neki az tetszett. Reggel ágyba viszem neki a kávét, sőt múltkor még virágot is vittem. Sms-t küldök, pedig tudod, hogy utálok azon a szaron pötyögni és most meg gyereket akarok? Mi a fene jöhet még? Tényleg meggyűrűz? Na nem. Én aztán tuti nem házasodok meg.

- Nyughass már – röhögöm ki, mert teljesen kivörösödik az arca a felindultságtól.

- Szakítanom kell vele. Figyu meghúzhatom nálad magam pár napig? – Néz rám kérdőn, mire megint értetlenül nézek rá.

- Hogy jutottunk el attól, hogy gyereket akarsz odáig, hogy lelépsz?

- Hát nem érted? Ha így megy tovább minden felborul – fakad ki.

- Cssss… Halkabban, Leena alszik és mit ne  mondjak rá is fér – pisszegem le.

- Kell még sör – pattan fel és egy újabb üveget tesz a magáévá.

- Huszonnyolc vagy, természetes, hogy gyereket akarsz, szóval ne parázz és ne csinálj semmi marhaságot oké? Pia szeret és te is szereted. Ha tényleg akarsz egy lurkót, hát ülj le és beszélj vele, ha meg nem, akkor maradjon minden úgy ahogy van. Fiatalok vagytok még, van időtök – mosolyodok el.

- Úgy beszélsz, mint az öregapám. Átmosta az a csaj teljesen az agyad mi? – Vigyorog rám.

- Jaj fogd már be. Ha már baby sittert játszol legalább csináld rendesen és ne bosszants.  Lia jön, megismered és eldöntöd, hogy boszorkány-e aki kihipózta az agyam.

- Az összes csaj boszorkány. Meglátod a saját banyád, beindul az a bizonyos kémia, azaz te azt hiszed, hogy kémia, de közben csak megbabonáznak egy életre a pillantásukkal és mi pasik agyatlan bábukká változunk. Olyan dolgokat akarunk, amiket addig soha. Gyereket, kertes házat, egy papírt arról, hogy a boszorkány a mi tulajdonunk és joggal törhetjük el kezét, lábát annak, aki a tulajdonunkhoz ér vagy ha ránéz simán kiszúrhatjuk a banyánkra hajtó pöffedék szemét. A legfurább, hogy ha megtaláltad a saját boszorkád, aki elkapta a töködet, már nem is akarsz másikat. Csak az az egy létezik és fel se tűnik, hogy évek óta nem dugtál meg másik nőt rajta kívül, hisz attól az egytől mindent megkapsz és sosem kockáztatnád meg, hogy elveszítsd, mert a világ már nem lenne ugyanolyan nélküle és a bűvölete nélkül. Felkavarja az az egy az egész életed és egy idő után már azért sem üvöltesz, mert zeneírás közben megzavar valami olyan hülyeséggel, hogy nyisd ki az egyik befőttesüveget. Sőt, boldogan teszed, mert fasza férfinak érzed magad attól az egyetlen csavaró mozdulattól, amivel megadja magát a kupak. És az a leheletfinom puszi amit a szádra nyom utána a boszorkád hálája jeléül, a mennyekig repít és tudod, hogy senki más csókjától nem éreznéd ott magad, tehát éppen ezért tényleg sosem kockáztatsz. Mert igenis mellette akarsz felkelni reggel, az ő kezét akarod fogni bevásárlás közben és éjszaka mikor alszik, Holdat játszol és vigyázol az álmára miközben elképzeled, hogy milyen lenne nagy pocakkal vagy öregen a karjaidban tartani – suttogja.

- Te tényleg szerelmes vagy – döbbenek le.

- Ő az igazi. Azt hiszem így mondják – mosolyodik el. – Az első perctől kezdve tudtam, hogy ez lesz, amint megláttam eldőlt minden. Biztos voltam benne, hogy felbolygat körülöttem mindent és hiába az álzsörtölődés, nem fogom bánni. Ezért nem akartam összecuccolni vele, mert tudtam, hogy ha jó lesz vele lakni, akkor soha többé nem lesz semmi olyan mint előtte, hogy teljesen magába bolondít. Képes vagyok egész éjjel bámulni és mostanában rákaptam, hogy a hasára teszem a tenyerem és azon filózom, hogy milyen érzés lenne ha lakna odabent valaki, aki egy idő után mocorogna, majd még több idő után közénk fészkelné magát mikor vihar van. Veled is ez lesz ne aggódj – kuncog fel rekedten. Az ábrándozó képe teljesen ledöbbent, de igazat kell adnom neki. Én már most így vagyok Liával.

- Megértelek – bólogatok.

- Jól megszívtuk – nevet fel.

- Mit szívtatok meg? – Botorkál ki Lenna a hálóból a homlokát dörzsölve.

- Magadhoz tértél? – Pattanok fel, mire Bo furán néz rám, de rá se hederítek.

- Nem, csak hallucinálsz – mordul rám. – Adna valaki egy kibaszott fájdalomcsillapítót? – Néz ránk, mire Bo dudorászni kezd jelezve, hogy esze ágában sincs segíteni rajta, így kénytelen vagyok én keresni egy Algopyrint.

- Tessék – nyomom a tenyerébe a gyógyszert.

- Kösz. Látom összepakoltál – néz rám grimaszolva. – És még felügyelőtiszt is van veled – gúnyolódik Bo-ra nézve, aki vigyorogva mutatja fel neki a középső ujját. – Csak szeretnéd, hogy bekapjam – szól be Leena azonnal, én meg csak kapkodom köztük a fejem.

- Nem, én csak azt szeretném, ha valami a torkodon akadna ribanc. Nemi betegségre nem vagyok vevő. Ha a szádba vennéd azonnal lerohadna a farkam – sziszegi Bo.

- A mid? Arra a kis koktélvirslire gondolsz, ami löttyedten himbálózik a lábad közt? Én arra nem lennék büszke köcsög – mosolyodik el Leena gonoszul, mire Bo azonnal nyitná a száját, de közbeavatkozom.

- Elég legyen – csitítom őket. – Van még valahol a kábszerből? – Szegezem Leenanak a kérdést, aki megint mosolyogni kezd, a szemei pedig megvillannak. Tudom, hogy van, de hiába kutattam át a házat nem találtam többet sehol. Ki kell húznom belőle hol tartja a vésztartalékokat. A régi rejtekhelyeken ugyanis nincs egy gramm se, semmiből.

- Mi van cica, be akarsz tépni velem? Csináljuk hármasban? Ezért hívtad ide ezt a kis mitugrász faszt? Erre gerjedsz mostanság? Belőve kefélni? Erre tanított az új kurvád? – Pislog nagyokat.

- Hagyd ezt abba most – csattanok fel.

- Uhh, a nyuszika ideges – áll fel, majd hozzám dörgölőzik. – Hiányzom igaz? Áll a farkad? – Nyúlna a lábam közé, de elkapom a csuklóját.

- Ne mondjam még egyszer – szólalok meg újra vészjósló hangon. – Nem dugni jöttem. A cuccaimért ugrottam be és most csak azért vagyok itt, hogy… - kezdek bele, de félbeszakít.

- Hogy szentet játssz? Takarodj vissza ahhoz a ribanchoz – lök el magától és megint olyan arckifejezést ölt magára, mint aki megtébolyult.

- Segíteni akarok – nézek rá komolyan.

- Kibaszottul nincs szükségem a segítségedre. Húzzatok el mindketten a gecibe – kezd el üvöltözni, miközben a hűtőhöz lép és egy üveg vodkát vesz magához.

- Én már az elején megmondtam, hogy dilis a csaj. Menjünk Niko – áll fel Bo, de nincs szívem itt hagyni így Leenat. Ki tudja mit művelne magával. Az egy dolog, hogy iszik, még az se gáz ha kergeti a sárkányokat, de amilyen állapotban van, nem vennék mérget arra, hogy nem követ el valami végzeteset. Azt pedig tudom, hogy soha, de soha nem bocsátanám meg magamnak. Hisz elvégre valaha ő volt a mindenem, miatta keltem fel reggel és miatta nem lőttem fejbe magam amikor úgy éreztem nem bírom tovább. Régen szerettem és ha másért  nem hát ezért nem hagyom itt.

- Leena kérlek, nézz rám – állom a háta mögé mit sem törődve a barátommal.

- Tűnj el – suttogja megtörten.

- Nem megyek sehová, míg össze nem szeded magad, meg nem mondod, hol van a maradék cucc és ki nem öntöd magadtól a piát – nyúlok a kezében lévő üveg nyakához.

- Had nyírja ki magát. Mit szenvedünk itt Niko? – Lép mellénk Bo.

- Befognád végre? – Dörrenek rá.

- Jól van na. Figyu te – bök Leenara. – Niko tényleg segíteni akar, bár nem tudom miért, mert szerintem jobb lenne a világnak, ha felkötnéd magad, de mindegy is… - mosolyodik el, mikor egy szúrós pillantással jutalmazom a beszólásáért. -  Ez az én véleményem. Nem számít. De mi lenne ha megkönnyítenéd a dolgát és eldalolnád, hogy hova tetted azt a kibaszott szart, amitől ilyen hülye lettél – vált viszonylag normális hangnemre, amiért elönt a hála. Tudom, hogy az első perctől kezdve ki nem állhatja és a hosszú évek alatt eddig ez volt a legkedvesebb megnyilvánulása Leena felé.

- Mit számít, hogy ha meghalok? Nincs senkim, senki se szeret, senkinek nem hiányoznék. De tudod Niko tényleg meg kellett volna öljelek, hogy az a kurva érezze milyen elveszíteni valakit, aki a mindenséget jelenti neked – fordul velem szembe, hogy a szemembe mondhassa, mit is gondol. – Tudod, ha akkor meg teszem akkor én nem érzem ezt… - érinti meg a mellkasát. – De megelőztél és te öltél meg engem – suttogja.

- Zöldségeket beszélsz. Az Istenért, mi csak szakítottunk. Nem állt meg az idő és nem ért véget az élet. Térj már észhez – rázom meg, mire megint bőgni kezd.

- Persze neked nem, de velem mi van? – Zokog mire Bo nagyot sóhajt.

- Tegyük jeges víz alá, akkor talán abbahagyja a hisztit – szólal meg, mire vicsorogni kezdek. Most komolyan mindketten az én idegeimen akarnak táncolni, ami már így is pattanásig feszült? Ha így megy tovább a csukott ablakon át vágom ki mind a kettőt. Ezért jöttem haza? Fasza.

- Haza kéne menned a szüleidhez Leena – ugrik be az ötlet.

- Haza? – Pislog rám értetlenül.

- Igen – bólintok, mire az alsó ajkába harap és elgondolkodik a dolgon.

- Oké – suttogja.

-         Látlak még? – Néz rám kérdőn, mire elmosolyodom.

-         Mindenképp – ölelem meg. Egy darabig csak áll, majd a karjai felemelkednek és a vállamon kötnek ki.

-         Tudod, furcsa ez az egész – suttogja a fülembe.

-         Nekem mondod? – Nevetek fel, mire egy szőke tincse a számban köt ki. Vagy az enyém az? A vízparton lágyan lengedezik a szél, összekavarva a hajunkat, így már nem is tudom melyik az ő és melyik az én tincsem. Talán megint vissza kéne festeni feketére a hajam. Nikonak amúgy is jobban tetszik…

-         Mi lenne ha maradnál és holnap is találkoznánk? – Tol el magától és valami furcsa izgatottság lesz úrrá rajta.

-         Nem lehet. Niko vár rám, mennem kell – kezdek el a komp felé lépkedni vele, ami hazaviszi.

-         Nagyon szereted ugye? – Kérdez rá halkan.

-         Az életemnél is jobban – bólogatok, miközben azon kezdek gondolkodni, hogy milyen jó is lesz újra a karjai közt aludni, megcsókolni azt a gyönyörű puha száját, érezni a bőre illatát. Már hiányzik a kesernyés, férfias parfümmel kevert dohányillat.

-         Ő is szeret? – Néz rám kíváncsian.

-         Ezt majd tőle kérdezd meg – mosolygok rá.

-         Komolyan? Találkozhatok vele? Bemutatsz neki? – Lelkesedik fel.

-         Igen, elvégre a családom része vagy. Már mindenkivel találkozott csak veled nem. Ezt pótolni kell – kacsintok rá.

-         Király – csapja össze a tenyerét, majd megint olyan komolyan pislog rám, akár egy mindent tudó felnőtt. – Lia… - szólít meg, mire kérdőn nézek rá.

-         Hm?

-         Kérdezhetek valamit?

-         Persze – bólintok.

-         Boldog vagy? – Mélyeszti a tekintetét az enyémbe, mintha onnan akarná kiolvasni a választ, de nincs á szükség, hisz azonnal rávágom a választ.

-         Igen, mert Niko boldoggá tesz.

-         Előtte nem voltál boldog? – Biccenti finoman félre a fejét.

-         Nem, mert nem találtam a helyem a világban. Tegnap este sokat gondolkodtam és rájöttem, hogy ott vagyok otthon ahol ő van, hogy Niko a boldogságom kulcsa és míg ő nem volt addig csak ténferegtem a nagyvilágban céltalanul. Még most sem igazán tudom, hogy miből akarok élni, de azt tudom, hogy őt boldoggá kell tennem minden egyes nap egészen addig amíg azt akarja, hogy mellette legyek, gondoskodjak róla és szeressem. Ez a küldetésem – viccelem el a dolgot a végére.

-         És Matt boldoggá tette az anyukádat? – Böki ki halkan, ami ténylegesen érdekli.

-         Igen, de anyám mazochista alkat, akárcsak én. Boldog volt akkor is mikor Matt kínozta a lelkét. Nézd Daiy, ő az apád és az, hogy nekem olyan a kapcsolatom vele amilyen nem jelent semmit. Nem tartom jó embernek vagy jó apának, de ettől még neked lehet vele más a viszonyod. Már nem drogozik és nem iszik, így sokkal másabb. Ismerd meg és aztán döntsd el, hogy tényleg akarod-e vele tartani a kapcsolatot.

-         Oké, akkor majd hívlak – mosolyodik el végül, aztán megölel és felszáll a kompra én pedig a kavargó gondolataim társaságában, hazasétálok, hogy összepakoljak és kialudjam magam, hogy másnap frissen érkezzek meg Helsinkibe.

A talpam épphogy csak érinti a finn reptér padlóját, máris megjelenik két hatalmas szekrény mellettem.

- Cornelia Anders? – Szegezik nekem a kérdést, komoly akcentussal, mire furán nézek rájuk.

- Igen – bólintok.

- Jöjjön velünk kérem – fognak közre és még mielőtt tiltakozhatnék, már el is vezetnek valamerre. Egy kihalt folyosón haladunk végig. Hamar rájövök, hogy esélytelen lenne velük társalgást kezdeményezni, valószínűleg nyelvi akadályokba ütköznénk. Az előttem sétáló férfi hirtelen megáll az egyik ajtónál, majd megereszt egy mosolyt felém és betuszkol a küszöbön túlra.

- Mi a fene… - morranok fel, de aztán ahogy levegőt veszek minden mérgem semmivé foszlik. Parfüm és dohány. Niko…

- Hello Kulta – simul hozzám hátulról, majd a nyakamba csókol. Amint ez az érzéki kis puszi véget ér, megfordulok és fülig érő mosollyal az arcomon a nyakába ugrik. Nevetve nyúl a fenekem alá, hogy megtartson. Az ajkaim azonnal az ajkaira tapasztom, hogy végre érezhessem az ízét, a szája puhaságát. Hihetetlenül hosszú és szenvedélyes csókban forrunk össze, miközben a testünk szorosan egymáshoz préselődik.

- Végre – veszek mély levegőt mikor elengedjük egymást.

- Kibaszottul hiányoztál – ölel magához, én meg a mellkasára hajtom a fejem és mosolyogni kezdek, amint meghallom a hiányolt életerős szívdobbanásokat. Otthon vagyok.

- Te is nekem – suttogom.

- Gyere picim, húzzunk haza – kezd el kifelé terelgetni.

- De a cuccaim – tiltakozok azonnal.

- Már a kocsiban vár rád az összes bőröndöd. Amúgy bocs, hogy így, de a reptér fényes délben nem a legbiztonságosabb itt sem – kulcsolja össze az ujjainkat, aztán elindulunk a parkoló felé, ahol alig állnak autók. Tia az egyik kocsi mellett telefonál, de amint meglát nagyot sóhajt és elbúcsúzik a beszélgetőpartnerétől.

- Hála a jó égnek, hogy megérkeztél – ölel meg.

- Hé – nevet rá Niko.

- Miről maradtam le? – Nézek rájuk felváltva, mire mindketten elvigyorodnak.

- Mindegy – int egyet Tia.

Értetlenül nézek rájuk, de aztán úgy döntök tényleg lényegtelen. Az egyetlen lényeges dolog, hogy Niko fogja a kezem és egész út alatt nem ereszti el a szám. Ha nem söpörném le a kutakodó mancsait újra és újra magamról, valószínűleg itt a kocsiban, Tia szeme láttára megerőszakolna.

-         Menjünk már gyorsabban – suttogja rekedten a nyakam csókolgatása közbe, amitől kiráz a hideg és kénytelen vagyok a számba harapni, ha nem akarok hangosan is felnyögni.

-         Hagyd már abba – nevet fel Tia. – Olyan vagy, mint egy hormontúltengéses tini – mosolyog ránk a visszapillantóból. – Sose láttalak még ilyen kanosnak.

-         Nem is fogsz, de most menjünk már – kezd el nyafogni Niko, akár egy kölyök. Már csak a toporzékolás hiányzik. Szerencsére Tia nem tököl sokáig és hamar a toronyhoz érünk. Niko szó szerint kipattan mellőlem, majd mire én is kikászálódok már a cuccaimmal a kezében áll.

-         Tudod mit mondtam ugye? – Néz rá Tia a búcsúzkodásnál.

-         Nem kések, nem bujkálok, kedves vagyok és nem csinálok balhét – bólogat Niko bőszen.

-         Okos fiú. Na húzás – ölel meg minket. – Holnap este jövök érted – veregeti még vállon finoman. Mintha az anyukája lenne.

-         Igenis – indul meg Niko befelé, én pedig egy utolsó mosolyt villantok Tia felé és követem az előttem haladót, aki a ház bejáratánál megtorpan. – Kinyitod? – Vigyorog rám, mire meghökkenve nézek rá. Hisz a saját kulcsa ott pihen a markában, mégis azt várja, hogy én helyezzem a sajátom a zárjába. Tuti ennek is van jelentősége, csak én nem értem mi.

 A táskám aljáról kikutatom a két kis kulcsot és szépen sorban elforgatom őket a zárban. Már lépnék be, de visszaránt a derekamnál fogva, hogy aztán egy gyors mozdulattal az ölébe kaphasson és ahogy a friss házasoknál szokás átvigyen azon a bizonyos küszöbön.

- Isten hozott Kulta – tesz le gyengéden az előszobába egy szívdöglesztő mosoly kíséretében.