-
Ébresztő szépség – kezdi el puszilgatni Niko a nyakam
gyengéden. Én viszont olyan fáradtnak érzem magam, mint még talán soha.
-
Hagyjál – húzom a fejemre a takarót, mire halk, rekedt
nevetés hangzik fel. Tompa még minden. Főleg a fejem és a testem. Egyszerűen
semmim nem tudom működésre bírni és ha őszinte akarok lenni nem is akarok
működni. Még egy darabig nem. Még egy kicsikét aludni szeretnék, de persze Niko
erről nem így gondolkodik. Hideg kúszik a meleg paplan alá, megborzongatva a
testem. A mellettem lévő meg addig fészkelődik, míg be nem kerül ő is mellém a
takaró alá, elszívva az oxigént.
-
Ébredj fel gyönyörűségem – noszogat, a hátam a
mutatóujjával simogatva.
-
Nem akarok – fúrom a fejem a párnába hisztisen, de
megint csak kinevet.
-
Gyerünk Kulta, ébresztő – puszilgatja meg a vállam.
-
Nem adod fel ugye? – Dünnyögöm a párnába.
-
Nem, nem szokásom. Amúgy is egész nap aludtál, ideje
felkelni és kinyitni azokat a csodaszép szemeidet, majd a csinos kis popsid
eltolhatnád a fürdőbe egy gyors zuhanyra és összekaphatnád magad, mert dolgunk
van – suttogja a nyakamba, mire felé fordulok.
-
Dolgunk? – Nyitom ki résnyire az egyik szemem, így
megláthatom milyen széles mosoly terül szét az arcán.
-
Ühüm – csókol szájon. – Uhh... Egy fogmosás se ártana –
kuncog fel, mire grimaszolni kezdek.
-
Tudod ki kel ki így az ágyból. Lehetnél kedvesebb is
kora reggel – motyogom és elfordulok tőle azzal a szándékkal, hogy
visszaalszom.
-
Kora reggel? – Kezd el prüszkölni a röhögéstől. –
Kulta, délután négy van és meg vagyunk hívva vacsorára, plusz be akarok nézni
Aleksihez. Amúgy se láttad még a babát. Olyan gyönyörű az a kis csaj – kezd el
áradozni, de én leragadtam ott, hogy fel kéne kelnem. Szerinte…
-
Időeltolódásról, a repülőút és az azt követő egész
éjszakás ágytorna fáradalmairól hallottál már? – Fészkelem magam a karjai közé.
-
Igen – csókol a nyakamba. – De akkor is ki kell bújnod
innen mielőtt erőszakhoz folyamodom – suttog tovább, de hallom a hangján is,
hogy mosolyog.
-
Képes lennél bántani? – Húzom össze magam, mintha
félnék, de az én arcomra is kiül egy bugyuta vigyor.
-
Hajaj – bólint mögöttem feküdve, az ujjaival a derekam
vonalán zongorázva. – Simán elfenekellek. De ahelyett, hogy itt vitatkozol és
makacskodsz velem már ki is bújhattál volna régen a paplan alól és beleférne
még egy menet a zuhany alatt – nyom egy gyors csókot a tarkómra, miután
kisöprögette onnan a kósza hajszálakat.
-
Csak még egy kicsit – nyafogok, ismét szembefordulva
vele, amikor is feltűnik, hogy teljesen fel van öltözve. Megint kinyitom a
szemem, mert a tapintásomban nem bízok. Farmer és a kedvenc V-kivágású
pulcsija, amiben olyan dögös…- te miért vagy harci díszben? – Nézek rá kérdőn,
mire hangosan felnevet.
-
Azért bogaram, mert én már voltam egy fotózáson, a
stúdióban és egy rádióinterjún is túl vagyok. Valakinek dolgoznia is kell ám,
míg mások csendesen alukálnak - kacsint
rám.
-
Gonosz vagy – bújok a mellkasához ő meg átölel és egy
pár percig csendben marad. Hagyja, hogy hallgassam a szíve dobbanásait és
szépen lassan magamhoz térjek. Aztán már magamtól kezdek el nyújtózkodni, ő meg
az ágyon, a könyökére támaszkodva figyel és mosolyog. Már meg se kérdezem mitől
vág ilyen elégedett képet. Talán, mert fel tudott kelteni. Viszont az is lehet,
hogy egészen más oka van a dolognak. Sosem fogok tudni kiigazodni rajta, de azt
hiszem nem is akarok. Egy szál semmiben indulok el a fürdő felé, hogy a testem
is életre keltsem egy kicsit, a frissítő zuhany segítségével, de persze ez sem
megy simán. Amint a talpam a földet éri elkapja a csuklóm és finoman megránt,
de éppen elég erősen ahhoz, hogy a hátam a mellkasának csapódjon.
-
Pompás – puszil bele a csuklóm belső felébe, miközben
végigsimít a karkötőn, amit tőle kaptam. Az ujjai lazán megérintik az ujjamon
lévő gyűrűt is, majd egy újabb puszi után, utamra enged.
Már lélekben felkészültem arra, hogy két órás készülődés
veszi kezdetét, de amikor tíz perc múlva frissen, egy szál törölközőben kijön a
fürdőből megdöbbenek.
-
Hova is megyünk vacsizni? – Tűnik el a szekrényben
derékig, majd egy fekete csipkés melltartó landol az ágyon, amit egy ugyan
olyan francia bugyi követet.
-
Hát ha ilyen cuccokkal dobálózol, lehet sehová – nyelek
nagyot, mire azonnal kinevet.
-
Most komolyan, hova megyünk? Könyörgöm ne valami puccos
étterembe, nincs kedvem kiöltözni – néz rám kérlelően, miközben belebújik a
fehérneműjébe én meg nyálcsorgatva figyelem, hogy a tejfehér selymes bőrt,
hogyan teszi még csábítóbbá az ébenfekete csipke.
-
Az egyik barátom kíváncsi rád, szóval elég, ha
felveszel egy farmert és egy pólót – mosolygok rá, mire teszi is amit kérek.
Nem válogat, nem nyávog, csak az első keze ügyébe akadó cuccba belebújik, mégis
olyan eszméletlenül néz ki egy egyszerű farmerben és egy szűk fekete pólóban
is, mint senki más a földön.
Kézen fogva sétálunk el Aleksi
lakásáig, bármennyire is nem a szomszédba lakik. Úgy érzem kell ez a kis idő
kettesben, csak úgy együtt andalogva. Nem igazán beszélgetünk inkább csak
megmutatom neki, miért is vagyok szerelmes Helsinkibe.
A babasírás már a folyosón
hallatszik, ami mosolyt csal az arcomra. Aira tutira megizzasztja a szüleit.
Lia kicsit ijedten pislog rám, mikor kopogni kezdek, de amint találkozik a
pillantásunk az a kis kétségbeesett ránc a homlokán azonnal kisimul.
- Még nincs foga, nem harap –
súgom a fülébe, mire halk kuncogás szakad fel belőle.
- Nem vagy normális – csóválja
meg a fejét. Szívem szerint megcsókolnám, de kinyílik az ajtó és egy rémült
Aleksivel találom szembe magam, akinek a kezében ott üvölt a tünemény.
- Huh van hangja. Lehet énekes
lesz és nem gitáros? – Nevetek, Liát magam előtt beterelgetve a lakásba, aki
két puszit nyom a karikás szemű barátom arcára.
- Nem tudom mi a baja és persze
Katja ilyenkor nincs itthon – simogatja Aleksi a kis csaj hátát. – Te nő vagy,
fogd meg biztos az a baja – nyújtja Lia felé, aki rémülten pislog, az üvöltő
csecsemőre.
- Én aztán meg nem fogom –
tiltakozik rögtön, mire elmosolyodom.
- Ide vele – nyúlok érte, amint
lerúgtam a cipőm és a kabátom. – Anya mit szokott csinálni? Hmm? – Kezdek el
kérdezősködni, bár válaszra nem számítok, inkább sétálgatok, azt hiszem mikor
Oli kicsi volt anyu ezt csinálta. És dúdolt nekünk… Abból nem lehet baj.
Eszembe jut egy régi vontatott dallam és halkan elkezdek énekelni. A módszer
pedig be is válik. Aira szépen lassan már nem üvölt hanem csak nyafog, aztán
egy idő után a nyafogás is halk szuszogássá szelídül.
- Megrontod a lányom – néz rám
Aleksi fáradtan vigyorogva, de nem figyelek rá. Most babázok és kész. Valahogy
teljesen lenyugszom attól, hogy érzem a pici meleg testet az enyémen. És az
illata. Valami mennyei. Olyan finom babaszaga van, amit ha megérez az ember
azonnal kikapcsolódik az agya és hülye vigyor ül ki a fejére. Elönt valami
belső béke, valami megmagyarázhatatlan nyugalom. Hiába nem az én lányom,
egyszerűen imádom.
- Nagyon szép vagy hallod-e? –
Lép mellénk Lia vigyorogva, a pici arcot tanulmányozva. Olyan puhán érinti meg
a fejét, mintha attól félne, hogy kárt tehet benne. Nem nevetem ki érte én is
rettegtem először attól, hogy valami baja lesz attól ha megfogom.
- Biztos nem fogod meg? –
Kérdezem tőle halkan, mire rám emeli a tekintetét.
- Nem, nálad azt hiszem elég jól
érzi magát – mosolyog el és finom puszit nyom a szám sarkába, aztán beszélgetni
kezd Aleksivel, aki nagyot sóhajt, miközben a halántékát masszírozza.
- Végre csend van – néz rám
hálásan, mire ezer wattos vigyor terül szét az arcomon.
- Szarul nézel ki – ülök le én is
közéjük.
- Alig aludtam. A hülye
légzésfigyelő óránként besípolt, mi meg frászt kaptunk tőle, de kiderült, hogy
nincs semmi baja csak az a kütyü szórakozott velünk – néz olyan gyengédséggel a
szemében Airara, ahogy csak egy apa képes nézni a gyerekére.
- Katja merre van? – Néz körbe
Lia, mire Aleksi megint elmosolyodik.
- Fodrásznál, kozmetikusnál és
még egy kávét is bedob az egyik barátnőjével. Ő is kifáradt és azt mondta, hogy
ráfér a tatarozás – kuncog fel. – Bár nem tudom. Szerintem most is gyönyörű –
lágyul el ismét a tekintete.
- Mint a kamaszok – forgatom meg
a szemem, de a vigyort nem tudom letörölni a képemről.
- Bocs, hogy szerelmes vagyok a
feleségembe – legyint tarkón, miközben a konyhába caflat három üveg sörért.
- Hé, tudod ki fogja máskor
elaltatni a kis csajt – kiabálok utána.
- Majd az anyukája vagy én –
vágja magát vízszintesbe, amint visszatért. Csukott szemmel próbál beletalálni
a szájába, az üveggel és valahogy nem vagyok meglepve azon, hogy sikerül neki.
Szarul néz ki, a szemei karikásak, az arca nyúzott, de mégis ragyog és egy
bárgyú mosoly mindig a szájába sarkában játszik. Ilyen lenne apának lenni?
Vajon mit tudhat a karomban szunyókáló csöppség?
- Milyen érzés? – Bukik ki belőlem
a kérdés. Szerencsére nem kell magyarázni neki mire gondolok.
- Fantasztikus és fárasztó. Néha
azért szívesen lepasszolnám pár órára, de nem tudom elmagyarázni. Majd megérted
– kacsint rám vigyorogva.
- Elviszem – kapom fel a fejem,
mert új terv születik a fejemben.
- Mi? – Néz rám Lia rémülten.
- Tessék? – Pattannak fel Aleksi
szemei is.
- Vacsizni megyünk Bohoz, múltkor
azt mondta gyereket akar, hát most kipróbálhatja milyen – nézek rá önelégülten.
Néha tényleg lenyűgöz a zsenialitásom.
- Sosem bíznám Bora a lányom.
Sőt, nemhogy a lányom, a páfrányom se – mutat a szekrény tetején lévő növényre.
- Nem is Bora kell bízni hanem
rám meg Liára. Elleszünk vele és vacsi után visszahozzuk. Mi baja lehet pár óra
alatt? Legalább te is pihensz és Katja se babasírásra ér haza. Nem lesz semmi
baj – magyarázom lelkesen.
- Niko, ez nem hiszem, hogy jó
ötlet – csóválja meg a fejét Lia. – Nem értünk a babákhoz egy kicsit sem és
igen, nagyon édes meg minden, de mi van ha felkel? Vagy éhes lesz? Vagy
tisztába kell tenni? Vagy bármi más baja lesz – akadékoskodik.
- Gondolom Katja hagyott itt
enni, elvisszük és megetetjük a cumisüvegből. Viszünk pelenkát és tisztába
rakjuk. Nem lehet olyan nehéz – vonok vállat óvatosan, hogy fel ne ébresszem.
- Te csak azt hiszed barátom.
Szerinted a semmiért nézek ki így? – Bök a képére Aleksi is.
-
Jaj most mit izéltek? Felnőtt férfi vagyok, elbírok egy
három hónapos kis csajjal – szegem fel az állam.
-
Niko, Aira nem egy játékbaba – sóhajt Lia nagyot.
-
Feltűnt – nyújtom ki a nyelvem, amire egy
szemforgatással válaszol.
-
Pia is ott lesz? – Kérdezi Aleksi, bennem pedig
felcsillan a remény. Hajlik a dologra.
-
Igen – bólintok lelkesen.
-
Na jó, de ha bármi van azonnal hívsz és vigyázol rá
mint a szemed fényére és… - adja be a derekát Aleksi, mire Lia még inkább
elsápad, én viszont még lelkesebb leszek.
-
Oké apuci, vigyázok rá, mintha a sajátom lenne. Tudod,
hogy imádom – vigyorgok, kiélvezve a győzelmem minden egyes pillanatát.
-
Kocsival kell mennetek, nem akarom, hogy megfázzon vagy
összeszedjen valamit a buszon vagy a taxiban – áll fel Aleksi.
-
De nekem nincs jogsim – szontyolodok el.
-
Azt tudom, de Liának van – kacsint a szépségemre,
miközben egy táskába kezdi pakolni Aira cuccait és közben vagy ezer tanáccsal
lát el.
Már a kocsinál állunk, Aira még
mindig nagyban szunyókál, Aleksi pedig sopánkodni kezd.
-
Mehetünk apuci? – Nézek Aleksire mosolyogva.
-
Talán még se olyan jó ötlet – néz a hátsó ülésen lévő
babahordózóban szunyókáló angyalra.
-
Ne aggódj, nem lesz gáz. Vigyázok rá esküszöm – paskolom
meg a vállát, mire Lia nagyot sóhajt, Aleksi pedig rémeket kezd látni.
-
Vezess nagyon óvatosan oké? És hívjatok ha valami nem
oké vagy…
-
Induljunk – szakítom félbe, mire Lia puszit nyom az
aggodalmaskodó apuka arcára és bepattan a vezetőülésre, én pedig mellé
huppanok, egy utolsó intés után.
-
Te sík hülye vagy – fakad ki Lia mikor gurulni kezdünk.
-
Hé most mi bajod van? Csak egy kislány – pislogok rá
értetlenül.
-
Egy kisbaba, akinek a szülei mellett van a helye. Hogy
lehetett Aleksi olyan idióta, hogy ránk bízta? És mi van ha valami baja lesz
míg velünk van? Hogy magyarázod meg nekik? Nem is tudjuk mit kell vele
csinálni, csak elment az eszed és amilyen erőszakos makacs dög vagy,
kiharcoltad, hogy elvihessük. Ráadásul nem is hozzád megyünk hanem vendégségbe
és ők nem is tudnak róla, hogy őt is hozzuk – dühöng csendesen.
-
Mitől félsz? Mi baja lehetne? Van nálunk minden, Aleksi
mindent elmagyarázott, Bo pedig örülni fog, hogy Aira is velünk van. Pia oda
van a gyerekekért, tehát…. Hol is van a probléma? – Tárom szét a karjaim.
-
Ott, hogy két felelőtlen kamaszra bíztak egy csecsemőt
– néz rám villámokat szóró szemekkel.
-
Nem vagyok már kamasz – kapom fel a vizet. – Vagy pont
ez a baj? Hogy félsz, hogy mi van ha én is akarok majd, de te még nem állsz
készen? Ez a bajod? Rettegsz, hogy ha nem adsz nekem két éven belül egy
gyereket elhagylak, mert én már igenis vágyok egy családra? Vagy egyáltalán nem
is akarsz tőlem egy csöppséget? Mert ha így van akkor azt jobb lenne még most
tisztázni és nem húzni egymás idejét feleslegesen – támadok neki, miután
sikeresen megint elkapott a harci ideg.
-
Tudod mit? Ha ilyen faszfej módjára viselkedsz, lehet,
hogy nem akarok tőled gyereket. Nemhogy most még kilencven évesen se, sőt soha
sem – sziszegi, mikor megállunk a piros lámpánál, én meg úgy érzem maga, mintha
egy vödör jeges vízzel öntöttek volna nyakon…