A cipőim lerúgom, a kulcsom a
cipőszekrény tetején lévő tálba dobom, majd újból felmarkolom a szatyrokat,
hogy a hűtőbe pakolhassak. Még mindig nem teljesen szoktam meg, hogy
Helsinkiben élek, de egyre jobban tetszik az itteni lét, még úgy is, hogy Nikoval
nem élünk együtt. Sőt, talán jobb is a saját kuckómba hazajönni, mint a
toronyba. Bár megvan a különélés hátránya is. Kevesebbet találkozunk, főleg,
hogy gőzerővel dolgozik. Kicsit beszűkült, mióta beköltöztek a stúdióba, csak a
zenére tud koncentrálni, másról nem is beszél, de nem bánom. Szeretem
hallgatni, főleg mostanában, hisz egyre lelkesebb, most, hogy kezd minden
összeállni. Szerencsére a vitánk óta többször dugja ki az orrát a stúdióból,
bár néha így is elfeledkezik magáról, így sokszor napokig nem látom, de nem is
zavar már annyira, mint a legelején, mikor elveszettnek éreztem magam nélküle,
ebben az idegen városban.
Katja és a munka amit a kiadótól
kaptam sokat segít azon, hogy ne érezzem magam magányosnak.
Bár így is hiányzik sokszor. Főleg
ma, amikor eléggé fárasztó volt a napom. Jó volna hozzá bújni, de tudom, hogy
ez ma nem lehetséges. Ma egyedül leszek, ő a stúdióban marad aztán meg együtt
vacsorázik valakivel. Az a valaki pedig van egy sanda gyanúm, hogy Leena lesz.
Hiába nem beszél róla, nem vagyok
hülye, tudom, hogy a csaj nem adta fel és ő hívogatja éjjel, ő küldözget
üzeneteket hajnalban, de ezért sem szólok. Hiába mondtam, hogy nem akarom, hogy
találkozzon vele, tudom, hogy ez elkerülhetetlen és ha igazam van, talán jobb
lesz ha most tisztázza Leenaval, hogy hányadán állnak. Az mondjuk rosszul esik,
hogy nem beszéli meg velem, de kezdem elfogadni, hogy ő ilyen, én pedig így
szerettem bele, nem akarom megváltoztatni. Ha akarja úgyis elmondja, ha meg nem
akkor hiába erőltetem, csak veszekedés lesz a vége.
A csengő este mégis megszólal,
ami meglep, hisz nem várok senkit. Talán meggondolta magát?
Vigyorogva rohanok ajtót nyitni,
de nem ő áll a küszöbön, hanem valaki akire még néla is kevésbé számítok.
-
Yv – sikítok fel, miközben a nyakába vetem magam és
olyan szorosan ölelem magamhoz, mintha ezer éve nem láttam volna.
-
Én is örülök neked, de ne ölj meg – nevet, de nem
ereszt el ő sem, én pedig a könnyeim nyeldesem vissza. Annyira hiányzott. Hisz
ő olyan, mint a testvérem, a másik felem, lélegezni is nehéz ha nincs a
közelemben, de az életünk szálai sajnos csak ritkán fonódnak össze, mégis ő a
legeslegjobb barátom. Mindennél és mindenkinél fontosabb, talán még Nikonál is,
még úgyis ha Los Angelesben hagytam, a szerelmért. – Na engedj már el, mert
hoztam ajándékot is – tol el finoman magától, bár nagyon nem akaródzik
elereszteni, viszont amint eláll a küszöbről, egy újabb arcot pillantok meg.
-
Alex? – Kerekednek ki a szemeim, amint meglátom, a
földig érő kabátban toporgó pasast.
-
Jah, de igazán beengedhetnél, mert kurva hideg van,
belémfagyott a szar is míg ideértünk – morog, de nem túlzottan érdekel, úgy
jár, mint Yv egyszerűen rávetem magam. Szerencsére a lelkesedésemmel kicsikarok
belőle is egy kacajt, ami annyira hiányzott már. Az édes kisfiús nevetés, az
illata és azok a hatalmas óceánszínű szemek, megint elkábítanak.
-
Mi a fenét csináltok ti itt? – Terelem őket beljebb még
mindig a döbbenettől idétlenül kacarászva. Hirtelen azt se tudom hova kapjak.
Jó házigazdaként azonnal nekiállnék vacsit csinálni nekik, meg forró teát de a szívem azt akarja, hogy hol az egyikből
préseljem ki a szuszt, hol a másikból. – Istenem, ez hihetetlen – kapkodom
köztük a tekintetem. Nem bírom felfogni, hogy itt állnak a nappalimban.
-
Van söröd nyuszika? – Csattog be Alex a konyhába és
elkezd kipakolni, minden alkoholtartalmú dolgot amit a hűtőben talál. – Amúgy
pofás kecó. Jobb, mint a csótánytenyészet otthon – vigyorog rám, mire
megforgatom a szemeim.
-
Hiányoztál – ölel át Yv hátulról és egy puszit nyom az
arcomra, miközben a vállamra fekteti az állát.
-
Te is nekem – suttogom.
-
Hol az urad? – fordul felém Alex, miután felpakolt
mindent, amit megkívánt.
-
A stúdióban. És a nejed? – Kötekszem vigyorogva, mire
fintorogni kezd.
-
Jade nem a nejem, de amúgy otthon van és pihen,
legalábbis nagyon ajánlom neki – dobja le az üvegeket a kanapéra. – Na csüccs
ide – huppan le ő is, aztán a térdét kezdi paskolni. Nem gondolkodom azonnal
szorosan mellé ülök, de úgy, hogy a felsőtestem nekidönthessem, ami persze így
neki kényelmetlen, így addig helyezkedik, míg félig-meddig tényleg az ölében
nem kötök ki. Nem érdekel ki mit gondol erről, hiányzik, szeretem és szükségem
van rá. Most, hogy itt van rájövök, hogy még mindig különleges a szememben.
Persze Yvről se feledkezem el, aki mellénk heveredik és kibontja az első üveg
sört, ami körbejár köztünk, miközben fecsegünk és fecsegünk.
-
Le vagy fogyva – húzom el a szám, mikor Yv felsője
felcsúszik és meglátom, hogy a csontjai kiállnak. Sosem volt túlsúlyos ugyan,
de mindig nőiesen kerekedett ahol kell, most viszont alig van rajta hús.
-
Alex életmódja mellett csodálod? – Húzza fel kérdőn a
szemöldökét, miközben elvigyorodik. Na jah… Az a csoda, ha valaki épelméjű tud
maradni az ördög házában.
-
Ne kend rám, én vigyázok rád – csapja Alex finoman
combon, mintha a kishúga lenne, Yv pedig csilingelő nevetéssel jutalmazza meg
az ördögfajzatot. – Apropó – kezd el kotorászni a kanapé mellé dobott
zsákjában. – Ki akar szállni velem? – Rángatja meg mókásan a szemöldökét,
miközben egy cigisdobozt vesz elő.
-
Te ezt komolyan átcsempészted? – Kerekednek ki a
szemeim.
-
Még jó. Ez tíz pontos cucc, amit itt kapni az szar –
borzong meg színpadiasan, miközben kihúz egy szálat, a telerakott dobozból és
meggyújtja, hogy aztán a jellegzetes szagú füstöt a lakásomba fújja szét, majd
továbbadja Yvnek, aki úgy néz ki szintén rákapott a fűre. Legalábbis remélem, hogy
csak a fűre. Bár Alex csodabogyói közt nem csodálom ha mást is adagolna neki.
De én meg mit játszom a szentet? Amint megérzem a szagát, azóta vágyom arra,
hogy meg is ízlelhessem és szerencsére nem kell sokat várni, hisz rám kerül a
sor.
-
Hű basszus, ez tényleg jó – fújok karikákat, miközben
kiélvezem a vicces cigit, majd átadom Alex mancsába.
-
Mad még mindig szingli? – Néz rám Yv kissé homályosan,
a pia miatt, de a mosolya elég sokat sejtet.
-
Aham, de tudom a címét – fújok újabb füstkarikákat a
levegőbe, majd rákacsintok, ő pedig izgatottan fészkelődni kezd. Tudom, hogy
látni akarja, van köztük valamiféle különleges vonzás. Én pedig nem akarom
gátolni. Ben óta nem volt senkije. Legalábbis senki olyan, akivel nem csak
kefélésről szólt volna a kapcsolata, így kimászok közülük és egy cetlire írom
Mad címét, majd Yv tökéletesen manikűrözött ujjai közé dugom. – Sipirc –
suttogom, kissé elszállva.
-
De hozzád jöttem – kezd el erőtlenül tiltakozni.
-
Elleszünk Alexel – döntöm a fejem az ördögöm ölébe, aki
azonnal a hajamba fűzi az ujjait és átadja a még mindig égő cigit, hogy újból
beleszívhassak.
-
Neked meg viszket a puncid, szóval húzzál el, hogy
megdugja végre valaki rendesen – csacsog Alex is, mire Yv morogni kezd.
-
Visszajövök – suttog, miközben feláll.
-
Tudom édes – dobok neki egy puszit, amit azonnal
viszonoz, majd mire kettőt pisloghatnék, már nincs is sehol.
-
Ki van éhezve a kiscsaj egy jó nagy faszra, ne
csodálkozz – kacag fel Alex, én meg azonnal felé kapom a fejem. Még mindig alig
hiszem el, hogy újra az ölébe fekszem, miközben a szőke tincseket az ujjai köré
csavargatja.
-
Hogy-hogy nem maradtál Jadedel? – Nézek rá kérdőn.
-
Hiányoztál kicsi szépség, Yv jönni akart én pedig
összepakoltam és vele jöttem – ránt vállat, de van valami a szemében, ami
további faggatózásra késztet.
-
Minden oké veletek?
-
Igen – bólint határozottan. – Jade remek nő és szeretek
vele lenni. Van egy megállapodásunk – suttog elmerengve.
-
Miféle megállapodás? – Húzom fel kérdőn a szemöldököm.
-
A pasik engedélyezve vannak. Annyival dughatok amennyivel
csak akarok. Bizarr mi? – Nevet fel, de nem úgy tűnik, hogy boldog.
-
Mi a bökkenő? – Fordulok oldalra az ölében.
-
Hogy egy nőt is engedélyezett magán kívül – néz rám
átható pillantással.
-
Ó – esik le. – Engem – suttogom elhűlve, amint
ténylegesen felfogom, hogy miről van szó.
-
Igen – mosolyodik el, miközben végigsimít az arcomon. A
gyomrom valamiért azonnal görcsbe rándul az érintésétől és valami beteges módon
átfut az agyamon, hogy lehúzom róla a vékonyka kis fekete inget. A kémia
valamiért iszonyatosan működik köztünk, de a szívem, nem hagyja mozdulni a
kezeim szerencsére. Niko akkor is velem van, mikor nincs is velem.
-
Azért jöttél, hogy… - harapom el mondatot, de tudom,
hogy így is érti.
-
Nem, csak kellesz. Ezért is lettél engedélyezve azt hiszem
– suttog. – Persze, hogy ha még egy milliméterrel arrább teszed a gyönyörű
szád, akkor tuti fel fog állni és nem garantálom, hogy kibírom anélkül ezt az
éjszakát, hogy megpróbáljam beletuszkolni valamidbe a farkam – kuncog fel,
miközben egy perverz vigyor terül szét az arcán. Én meg érzem, hogy fel kéne
ülnöm, mert Alex még mindig túl veszélyes. Hisz hiába nem egy görög Isten van
benne valami, amitől feláll a hátamon a nem létező szőr is és beindul tőle a
fantáziám. Elég csak pár emlékkép átfutása az agyamon ahhoz, hogy érezzem el
kell tőle távolodnom, amíg meg tudom tenni, hisz az ördögöm veszélyes, túl nagy
kísértést jelent, főleg, úgy, hogy tudom mire képes, az arcomtól alig pár
centire lévő szerszámával. Magamnak is szégyellem bevallani, de vágyom rá. Nem
azért mert Nikotól nem kapok meg mindent, Alex egyszerűen más. Másmilyen vele
lenni, alatta izzadni, az ő bőrét csókolni, az ő sóhajait hallani. Igen, még az
emléke is túl izgató, a vérem ugyanis már attól felforr, hogy visszaemlékszem
rá, milyen az arckifejezése szex közben, mikor élvez, mikor csókol, mikor
fölöttem liheg.
A francba.
Szédelegve ülök fel, az arcom ég,
a bőröm forró, a vérem pedig sebesen száguld az ereimben, majd a fülemben kezd
lüktetni.
-
Még mindig felizgatlak – nevet fel Alex, mire a fejem a
tenyerembe temetem.
-
Ne nevess – suttogom erőtlenül, mire a hátamra tapasztja
a tenyerét, de úgy húzódok el tőle, mintha tüzes vassal égetne. – Ne – nyögök
fel kétségbeesetten. Túl csábító az érintése.
-
Menjek el? – Kérdezi, megadva ezzel az egérutat, de a
fejem mégis tagadólag kezd billenni jobbra, ballra.
-
Huh – fújom ki a levegőt reszketősen, amint úgy érzem,
kordában tudom tartani magam és megálljt tudok parancsolni annak, hogy ilyen
közel van hozzám. – Hogy tehette ezt Jade? – Morgolódok.
-
Tudja, hogy semmi sem olyan, mióta elmentél. Én sem
vagyok olyan. Muszáj kicsit többször elveszíteni a fejem. Azt hiszem félt, hogy
végleg elvesztem a kontrollt – dől hátra a kanapén, miközben a szemembe bámul.
-
Ezt most nem egészen értem – dőlök én is hátra, ám még
mindig biztonságos távolságra maradok tőle. Hogy is lehetne még annál is jobban
elveszíteni a kontrollt, ahogy Alex alapjárton el szokta.
-
Tudod a pasikkal kicsit elfajult a kapcsolatom –
mosolyog sokat sejtetően.
-
Nem akarom tudni – nyöszörgöm nevetve.
-
Minden szembejövővel dugok, még azzal is, aki azt hiszi
magáról, hogy full hetero – kacag, akár egy gyerek.
-
Mondtam, hogy nem akarom tudni – csóválom meg
vigyorogva a fejem. Hihetetlen, hogy képes még erről is beszámolni. De
megteszi.
Idegesen nézek szét az étterembe. Nincs kedvem itt lenni. De
muszáj. Viszont ha a fotósok hamarabb lehozzák a sztorit, minthogy Liának
elmondom abból megint botrány lesz. Tuti azt fogja hinni, hogy randizunk
megint, de nem. Szerencsére Leenanak is van annyi esze, hogy nem az ablakba
ült, hanem egy hátsó sarokba. Nehezebben szúrom ki ugyan, de amint megvan
azonnal átvágok a vendégek közt.
-
Itt vagyok – jelentem be, miközben nagy elánnal kihúzom
a széket és már épp leülnék, mikor ő feláll és megpróbál megcsókolni. – Ne
csináld – söpröm le a kezeit magamról, miközben elkapom a fejem, így csak az
arcomra tud puszit adni.
-
Örülök, hogy eljöttél – mosolyog mézes mázasan, de ez
most nagyon nem jön be. Bár kétségkívül gyönyörű. A haja hullámos csigákban
omlik a hátára, a fehér tunika kiemeli az alakját, a fekete cicanadrág pedig a
vékony lábait és az a dögös térdig érő csizma… De amint elkalandozna a
tekintetem és még jobban szemügyre venném eszembe jut Lia, akit így sem tud
lekörözni, hiába olyan megint, mint valami szirén, a vérvörös ajkaival és a
bódító illatával.
-
Mit akarsz? – Nézek rá kérdőn. Próbálok kimért lenni és
hideg, de nem megy. Olyan törékenynek tűnik, akár egy baba. Képtelen lennék
bántani, hisz valaha az életemet jelentette.
-
Visszahoztam a kedvenc pólód – nyújt át egy zacskót,
amibe belekukkantok. Igen, tényleg ez volt a kedvencem egy időben, szinte
mindig ezt hordtam, hisz egy kislánytól kaptam, aki rajongott értünk, de nem
csak nekem állt jól, hanem neki is, így egy idő után ő többet hordta, mint én,
amit cseppet sem bántam. Imádtam amikor nem volt rajta más.
-
Ennyi? – Nézek rá kérdőn és állnék is fel.
-
Ne – kapja el a csuklóm. – Maradj – néz rám könyörögően,
én pedig visszateszem a hátsóm a székre.
-
Mit szeretnél még Leena? – Nézek rá fáradtan. Nincs
kedvem a játszadozáshoz. Elég egyenes embernek tartom magam, nem vagyok vevő az
ilyen játékokra. Kinőttem már belőle, főleg, hogy pontosan tudom milyen is ő.
Manipulatív, de lenyűgöző. Valahol tartok tőle. Tartok attól, hogy bedőlök
neki.
-
Szükségem van rád. Nem akarom, hogy megszakadjon a
kapcsolat köztünk. Én szeretlek – suttogja miközben az abroszt babrálja.
-
Leena kérlek – nyögök fel fájdalmasan. – Ez már lejárt
lemez. Tudom, hogy nehéz, de muszáj túllépned rajta. Van más az életemben és
nem akarom elbaltázni – fogom meg a kezét, hogy a szemembe nézzen.
-
Jobb, mint velem? – Kérdezi halkan.
-
Ha nem így lenne, nem lennék vele. Nézd szuper nő vagy,
de nem ment már nekünk együtt. Elmúlt a szerelem, kiégtünk és ha tovább
folytatjuk, ha összeházasodunk, akkor az semelyikünknek se lett volna jó –
beszélek hozzá megnyugtató hangon, miközben továbbra is a kézfején pihentetem a
kezem. – Boldogtalanná tettük volna egymást és annak gyűlölködés lett volna a
vége. Miért nem keresel valaki mást kedves? – Mosolygok rá együttérzően. Nekem
is vérzik valahol még a szívem azért, mert nem működött a kapcsolatunk, hisz
tényleg szerettem, vele akartam leélni az életem, de ami az elején még
mennybéli és édes volt a végére keserűvé és pokolivá vált. Megöltük volna
egymást. Liával sem kevésbé tüzes a kapcsolatom, hisz mindketten szenvedélyes
emberek vagyunk, de mégis vele valahogy működik a dolog.
-
Kedves? – Mosolyodik el, a megnevezésen. – Tucatnő
lettem – csóválja meg a fejét hitetlenkedve, pontosan tudva, hogy minden
gyönyörű nőt kedvesnek szólítok. Elhúzom a szám. Magam sem tudom miért hívtam
így.
-
Nem leszel soha egy a sok közül, ezt te is tudod –
szorítom meg a kezét, hogy ismét rám nézzen.
-
De az egyetlen se – biccenti oldalra a fejét.
-
Nem, az egyetlen sem – sóhajtok nagyot. Talán még az
esküvőnk napján, amikor elmondtam neki, hogy nem vehetem el, nem tudtam
biztosra, hogy Lia lesz az a bizonyos egyetlen és meghagytam a lehetőséget,
hogy visszafuthassak hozzá ha valami balul sülne el. Ma már pontosan tudom,
hogy a szőke szépség, aki eldobott értem mindent, aki ideköltözött miattam, aki
úgy tud csókolni, hogy azt hiszem belehalok, aki megédesíti a napjaim és az
éjszakáim még akkor is ha nincs velem, az igazi. Egyszerűen azt ösztöneim azt
súgják, hogy ő életem asszonya, valami láthatatlan erő mindig felé lök és már
eszem ágában sincs ellenállni neki, hisz még sosem éreztem ilyen erős köteléket
senki iránt. Még a családom iránt sem. Olyan, mintha ő lenne a testem motorja.
-
Nagyon szereted – mosolyodik el, amin meglepődök. –
Szerencsés lány. Miattam fele ennyire se csillogott a szemed – pislog nagyokat.
– N jó, néz, nem akarok nélküled élni, de megelégszem a barátságoddal. Néha
együtt vacsorázunk vagy beszélünk telfonon, iszunk egy kávét. Nem akarok
ellenségeskedni, se veled, se vele. Az mindenkinek kellemetlen lenne – magyaráz
halkan.
-
Leena, el tudod fogadni, hogy már nem te vagy a
barátnőm? Hogy Lia az a nő akire egész életemben vártam? – Nézek rá kérdőn,
mire tétovázva bólint.
-
Azt hiszem igen.
-
Azt is, hogy gyűrűt adtam neki? – Kérdezem tovább
halkan, mire fájdalmasan összerándul és nem szólal meg egy percig csak bámul a
szemembe. Tudom, hogy szíven szúrtam azzal, hogy elmondtam Lia ékszert kapott
tőlem, ő pedig még csak egy cukorkarkötőt se kapott soha, hisz képtelen voltam
neki még csak ékszerre hasonlító dolgot is adni, pedig mindig annyira várat,
hogy a születésnapján vagy karácsonykor esetleg az évfordulónkon meglepem
egyel, de mindig csalódást kellett neki okoznom.
-
Megteszek mindent oké, csak ne tűnj el az életemből –
bólint végül újra. – De, hogy szeretheted ennyire? Hisz annyira gyerek még
hozzád – néz rám értetlenül.
-
Rendeljünk vacsorát – sóhajtok fel megadóan. Liának ezt
szép kör lesz ugyan beadagolni, de nem akarok Leenval rosszban lenni, érdekel
mi történik vele, hiába minden. Amint a pincér kihozza a vacsoránkat,
önkéntelenül mesélni kezdek.
-
Tudom, hogy fiatal, bár ez a hat év semmi és tudod, úgy
érzem magam vele, mint egy kiskamasz –
pislogok rá. Direkt tanulmányozom az arcát, nem akarok neki fájdalmat
okozni.
-
És megad neked mindent? – Kérdezi, látszólag nyugodtan.
-
Talán többet is, de ismersz, nem tűnnek fel az
apróságok – rajzolok macskakörmöket a levegőben.
-
Elcsavarta a fejed – állapítja meg halkan. Nem repes az
örömtől, ami érthető, de nem is dühöng vagy hisztizik, sokkal inkább
érdeklődőnek tűnik. Talán a nőknek az kell, hogy egyenesen kimondd mit gondolsz
vagy érzek még akkor is ha fáj nekik. Lia is azt preferálta mikor nyíltan
beszéltem Leenaról és úgy tűnik ez fordított helyzetben sincs másképp.
-
Egy perc alatt elűzi minden démonom – mosolyodok el,
hisz tegnap is ez történt. Az egyik dal eltűnt, egy másik pedig nem akart
összeállni, majd a fejesek is elkezdtek piszkálni minket, mire ötkor becsaptam
magam mögött az ajtót és hazarohantam hozzá. Már a küszöbön érezte, hogy fel
tudnék robbanni, szóval azonnal, amint letettem a kabátom átölelt, a lapockámra
simította a tenyerét és a hátam simogatta, én meg hirtelen úgy éreztem minden
gondom elszáll, de ez neki nem volt elég. A kezembe nyomott egy üveg sört a
vacsora mellé, az ölembe telepedett és meghallgatott, majd pár szóval
lenyugtatta az ismét pattanásig feszült idegeimet, megcsókolt, én meg úgy
leeresztettem vele a karjaim közt akár egy lufi. Eszem ágában sem volt
felrobbanni, azaz de fel akartam robbanni. A vágytól. De erre se lehetett
panaszom.
-
Komolyan ennyire szereted azt a fruskát? – Néz rám
kérdőn, mire bólintok.
-
Meghalnék érte gondolkodás nélkül. Még a zenélést is
feladnám, hogy felköltözzünk északra kettesben és gyereket csináljunk meg
neveljünk – vágom rá gondolkodás nélkül. Nincs olyan dolog, amit meg ne tennék
érte.
-
És ő is így szeret? – Néz rám fürkészően.
-
Meglepő, de igen – nevetek fel, hisz tudom, hogy semelyik
nőnek nincs velem könnyű dolga – Bár ezt nem neked kell mondani.
-
Nem, nem nekem – bólint egyetértően. – Tudod, igazán
fura pasas vagy és nem egyszerű természettel áldottak meg, de valahogy
képtelenség nem szeretni és nem arra vágyni, hogy ölelj magadhoz szorosan, még
akkor is mikor faszfejként viselkedsz – mosolyodok el.
-
Ő faszfejként is szeret. Tudod fura, nem akar
megváltoztatni és még a rojtos farmerjeim is tetszenek neki – kuncogok fel,
pontosan emlékezve arra, hogy Leena hányszor akarta kidobatni velem a régi,
lukas, kinyúlt, kikopott cuccaim, amiket én imádtam.
-
Tudja, hogy itt vagy? – Kérdezi egy újabb falat
lenyelése után.
-
Nem, még nem, de el fogom neki mondani mindenképp.
Tiszta lappal akarom élni az életem Leena, ebbe pedig nem férnek bele a titkos
vacsorák veled. Nem akarom elszúrni érted? Szeretem, nem tudnék levegőt se
venni nélküle, annyira természetes, hogy velem, van, mint az, hogy dobog a
szívem – rántok vállat, mintha semmiség lenne, pedig tudom, hogy nem normális,
hogy ennyire bele vagyok zúgva és ilyen óriási szükségem van rá. De mit
tehetnék? Kiegészít testileg és lelkileg is, egyek vagyunk. – Ebbe a
kapcsolatba nem fér bele a titkolózás, a hazudozás, a másik átverése vagy a
megcsalás – suttogom, hisz a miénk a végére egy ilyen hazugságáradattá fajult
el.
-
Niko Koskinen normális kapcsolatban él egy lánnyal –
nevet fel Leena jókedvűen, amin megdöbbenek. De tényleg nevet, a hasát fogva,
még a könnye is kicsordul.
-
Most mi van? – Nézek rá tök értetlenül, mire még jobban
kuncogni kezd.
-
Olyan buta képet vágsz – nevet még jobban. – Na jó
elmagyarázom – nyugtatja le magát egy nagy korty levegővel. - Niko a gitárodhoz
fűződő viszonyodon kívül neked még az életedben nem volt normális kapcsolatod.
Bár a gitáros példa is rossz, hisz az se túl normális, hogy szerelmes vagy egy
hangszerbe – nevet fel megint.
-
Ez most más – vágom be a durcát és magam is meglepődök,
hogy ennyire normálisan tudunk egymással beszélgetni. – Nem akarom elveszíteni.
-
Ezért mondtad el neki, hogy majdnem lefeküdtél velem?
-
Igen, meg amúgy is. Hogy nézhettem volna másképp a
szemébe? Ő is mindig kimondja amit gondol, tehát igen, ezt az estét is el fogom
mondani neki, bár nem vagy a szíve csücske a múltkori vallomásom óta – húzom el
a szám. Igen, még ki kell tervelnem reggelig, hogy ezt, hogyan adagoljam be
neki.
-
Meg tudom érteni – nevet fel, majd eltereli a témát a
munka felé.
-
Velem alszol? – Nézek rá, immár frissen zuhanyozva,
némiképp kijózanodva.
-
Hát nem is a kanapén – húzza fel az orrát. Nincs rajta
más csak egy alsónadrág, de most, hogy észnél vagyok teljesen, már kordában
tudom tartani magam, így nem okoz problémát, hogy osztozunk a takarón. Meg se
lepődök, hogy a popsiját riszálva vonul be a hálóba és az se, hogy meg se
kérdezi melyik oldalon szeretnék aludni, egyszerűen csak elfekszik és
megveregeti a csupasz mellkasát, én meg vigyorogva bújok mellé és ölelem át a
vékony derekát. Természetes, hogy a bordáit simogatom, hogy ő a hajam babrálja.
Valahol baráti az egész, valahol viszont olyan, mintha egy piton karja tekeredne
körém, de mégis belülről akarna összeroppantani, de nem történik szerencsére
semmi.
-
Boldog vagy édesem? – Kérdezi halkan, mire
elmosolyodom.
-
Földöntúlian – bólintok. – Bár vannak néha kemény
meneteink, de hát úgy szép az élet ha zajlik nem? – Kuncogok fel, mire ő is
követi a példám.
-
Jól bánik veled? – Teszi fel az újabb kérdést.
-
Zenész – kuncogok tovább. – Mindent megtenne értem. És
veled mi van kisördög? Boldog vagy? – Pislogok fel rá.
-
Nem tudom kezelni még, hogy csak Jade van. De
megtanulom. Muszáj lesz – komorodik el.
-
Miért muszáj? – Simogatom meg az arcát gyengéden.
-
Mert el akarom venni feleségül – suttogja, olyan
hangon, mintha még ő se hinne benne, hogy komolyan ilyen gondolatok járnak a
fejében.
-
Tessék? – Ülök fel hirtelen, kikerekedett szemekkel, de
visszahúz a mellkasára.
-
Jól hallottad. A balesete és, hogy te elmentél mindent
megváltoztatott. Láttad azokat a kiéhezett keselyűket a kórházban nem? Mind a
hódolói. Jade a társam és nem akarok nélküle élni. Ideje azt hiszem
megállapodni és tudom, hogy vágyik rá, én pedig nem sajnálok mindent megadni
neki. Nekem nem számít a papír, de neki igen, tehát tök mindegy el is vehetem.
-
Hű – nyögöm ki nagy értelmesen, nem jutok szóhoz
ugyanis. Feldolgozni az infót, hogy Alex meg fog nősülni, nehezemre esik, őt
ismerve, de örülök is neki, hogy boldog és ráébredt, hogy mi hiányzott neki
eddig, ami igazából végig egy karnyújtásnyira volt tőle.
Reggel szinte egyszerre ébredünk,
fura, hogy olyan sok idő után nem Niko, hanem egy másik férfi karjai közt ér a
hajnal, de nem bánom, hogy Alex van mellettem. Neki mindig is különleges helye
lesz a szívemben.
-
Yvnek tuti jó éjszakája volt, ha nem jött vissza –
nyújtózik nagyot a kisördög, amitől a hóka bőre megfeszül a csontjain én meg
elfelejtek levegőt venni. Eszméletlen látvány még mindig ez a sok fekete és
fehér egymással keverve, de nagyon illik hozzá.
-
Szeretlek – mosolygok rá, mire homlokon puszil.
-
Én is kisbogár, de míg én lustálkodom te zuhanyzol,
aztán én megyek fürdeni, te pedig csinálhatnál nekem palacsintát – néz rám
csillogó szemekkel, akár egy kisgyerek, amitől elnevetem magam.
-
Igenis uraság – nyomok én is egy puszit az arcára, majd
kibújok mellőle és teszem amit kér.
Épp két serpenyővel bűvészkedek,
mikor megszólal a csengő, Alex pedig egy szál törölközővel a dereka körül kilép
a fürdőből.
-
Hé, nyiss ajtót, Yv jött vissza biztosan – kiabálok
neki, mire hallom, hogy morog. Kuncogok rajta magamban, hisz elég lusta dög tud
lenni, de aztán mégis felkapom a fejem.
-
Te? – Hangzik fel egy mérges és rekedt hang, mire
lekapcsolom a gázt és az előszobába sietek, ahol nem túl jó látvány fogad. Niko
áll az ajtóban, egy hatalmas szatyorral a kezében és úgy fújtat akár egy bika.
Teljesen lesápadok, hisz a helyzet eléggé félreérthető. Alex egy szál
törölközőben, én meg egy sortban és a kisördög kapucnis pulcsijában rohangálok.
Bassza meg. – Bocs a zavarásért – sziszeg Niko, miközben a szemei megvillannak
és Alex kezéb nyomja a nála lévő szatyrot, amit a pokolfajzat reflexből kap el,
de én Nikot figyelem. Az arcára ezerféle érzelem ül ki. Csalódottság, düh,
féltékenység, szomorúság, indulat, de mindezek mellett is mérhetetlen, őszinte
szerelem csillog a zöld szemekben. Aztán hirtelen megcsóválja a fejét, ökölbe
szorítja a kezét, elindulna visszafelé, majd meggondolja magát és erőből úgy
állon vágja Alexet, hogy szegény kiterül a padlón akár egy kis béka. – Hogy
tehetted ezt? – Néz rám csalódottan a zöldszemű, majd nagy léptekkel elindul
kifelé, mire vége felfogom, hogy mi történt az elmúlt percben.
-
A kurva életbe – spurizok utána, de ehhez át kell
másznom a földön heverő meztelen Alexen. – Basszus. Jól vagy? - Nézek rá, de a
lábam már tovább vinne.
-
Megmaradok – bólint az állkapcsát dörgölve.
-
Jég a fagyóban – kiabálok neki vissza már a folyosóról,
aztán Niko után futok, ahogy vagyok mezítláb, forrónadrágban. – Várj meg, nem
történt semmi – szólok rá, de már ezerrel nyargal le a lépcsőn. – Niko, kérlek,
hinned kell nekem – szedem kettesével a lépcsőfokokat, majd szó szerint
kirobbanok az utcára. Nem szalad, csak négy léptekkel remegő kezekkel, megy
előttem, én meg alig érem utol. – Állj meg a fenébe – nyúlok a karja után, de
amint hozzáérek, satuféket nyom, a falnak ken és ököllel a fejem mellett a
téglába üt, amitől összerezzenek és felsikítok. Félelmetes ahogy ott tornyosul
fölöttem, kitágult orrlukakkal, vérben forgó szemekkel, dühtől vöröslő arccal,
veszett vadkén fújtatva, az egész testében remegve.
-
Menj vissza ahhoz a buzihoz, engem pedig felejts el
örökre – fröcsög fölöttem, mire begurulok.
-
Komolyan ennyire nem bízol bennem? Azt hiszed
megcsallak? Úgy gondolod, hogy nem szeretlek és tisztellek eléggé ahhoz, hogy
ne csináljak ilyesmit? Ennyire tartod a kapcsolatunkat? Ennyire tartasz engem?
– Kérdezem indulatosan, miközben a mellkasára fektetem mindkét tenyerem és
távolabb tolom. Kivételesen zavar, hogy ilyen közel van hozzám.
-
Már legalább értem miért akartál elköltözni annyira!
Azért, hogy fogadhass mindenfajta buzeráns faszt. Legalább húzott gumit vagy
beléd élvezett ő is? Nem akarok AIDS-es lenni – sziszeg. Tudom, hogy a vörös
köd leszállt az agyára, de engem is elborít a méreg.
-
Menj a pokolba. Végig se hallgatsz. Amúgy nem mintha te
jobb lennél – nézek el az újságos bódé felé, ahol minden magazin címlapján ő
van és Leena. – Most már legalább értem miért nem velem vacsoráztál este –
vágok vissza, pedig pontosan tudom, hogy nem tett semmit. Egyszerűen ösztönösen
érzem.
-
Te nem vagy normális – néz rám elhűlve.
-
Te sem – vágom rá. Hosszú percekig farkasszemet nézünk,
semelyikünk nem pislog, csak fürkésszük a másik tekintetét. Látom rajta, hogy
tisztul a feje és
-
Baszd meg – neveti el magát hirtelen, majd a derekam
után kap és magához ölel. – Sajnálom – suttogja, mire elmosolyodom.
-
Tudod, hogy nagyon hülye vagy? – Túrok a hajába,
miközben hagyom, hogy úgy szorítson magához, mintha nem lenne rá többet
lehetősége.
-
Annyira kibaszottul szeretlek – suttog a hajamba, majd
felemel és megint téglafalnál kötünk ki. Nem érdekel, hogy az egész utca minket
bámul szörnyülködve, csak, az, hogy rájött mekkora idióta. – Nem bírnám ki, nem
– susog tovább megkönnyebbülten.
-
Mit? – Kérdezem a nyakát puszilgatva.
-
Ha elveszítenélek – motyog, miközben még jobban szorít.
A talpam fázik a hideg betonon, így a lábaim a derekáig húzom és átkulcsolom
velük. Úgy kapszkodok belé akár egy kismajom.
-
Mi lenne, ha megcsókolnál végre? – Markolok a hajába,
hogy hátrahúzzam a fejét és a szemébe nézhessek. Mák, hogy nem kell kétszer
mondani neki. Az ajkai azonnal az enyémekre tapadnak, a nyelve a száma siklik
és bebarangol minden egyes kis négyzetcentimétert.
A szívem meghasadt és összeforradt. Az érzelmi hurrikántól,
ami ezalatt az öt perc alatt lejátszódott bennem, remeg az egész testem. Csak a
feltételezés, hogy elhagy valaki más miatt, halálra rémít. Csak a gondolat,
hogy megcsal, felemészt. Nem bírom. Most, hogy tisztán tudok gondolkodni,
rájövök, hogy nem tenné meg, hogy van valami tisztességes magyarázat arra, hogy
Alex egy szál törölközőben nyitott ajtót.
A csókja elmulasztja minden kétségem, de valahol érzem, hogy
ez az érzelmi hullámvasút nem tesz jót nekünk. Olyanok vagyunk, mint két
drogos. Függünk a másiktól és ahelyett, hogy ez a dolog enyhülne csak egyre
rosszabb lesz, hisz napról napra jobban beleszeretek, így egyre nagyobb
szükségem van rá, a közelségére.
Jobban kell, mint a levegő.
Amikor megláttam azt a kertitörpét az ajtóban, egyszerűen
úgy éreztem nem akarok tovább élni.
Nélküle nem. Hisz nincs is értelme semminek. Ő az életem.
De ez be kell vallani, hogy beteges. Talán kezeltetnem
kellene magam, hisz a hozzá való ragaszkodásom nem normális. Meg az sem, hogy
már megint kívánom. Itt a nyílt utcán esnék neki szívem szerint, hogy mindenki
lássa, ez észbontó nő, akiért megvadulok, az enyém. Csak az enyém.
A birtoklási vágyam megint eluralkodik rajtam.
- Észbontó – szuszogom a szájába. A nyelvemen még érzem az
ízét, de többet akarok belőle.
- Csókolj még – nyöszörög kéjesen, miközben elsötétült
tekintettel néz rám és a hajam markolja. Nem vagyok rest teljesíteni a kérését.
Most az ő nyelve csúszik az én számba és boszorkányos ügyességgel hívja táncba
az enyémmel. Olyan, mintha egy hullámvasúton ülnék vele. Hol a mennybe, hol meg
a pokolba küld. Utálom néha ezt az érzést és mégis tudom, hogy nem élhetek
enélkül.
- Kurvára szeretlek – nézek a szemébe.
- Én is szeretlek – mosolyog rám, amitől a szívem kihagy egy
dobbanást. – De össze kéne barátkoznod Alexel – biccenti oldalra a fejét és
olyan ártatlanul pislog rám, aminek szinte azonnal bedőlök, majd kapcsolok,
hogy én és Alex nem tartozunk egy világba és nem akarok vele jópofizni. Még Lia
kedvéért sem.
- Felejtsd el – intek nemet a fejemmel.
- Niko, kérlek – cirógatja végig az orra hegyével a nyakamon
lüktető eret.
- Nem – suttogom, de kezdek gyengülni.
- Őt is szeretem. Nem szerelemmel, de szeretem. Az életem
része és nem akarom, hogy minden alkalommal amikor találkoztok kiskakasok
módjára összecsapjatok.
- Oké, de akkor te meg összebarátkozol Leenaval.
- Mi van? – Kerekednek ki a keze és úgy ugrik le rólam,
mintha maga az ördög lennék aki magával akarja vinni. – Tutira nem – rázza most
ő tagadólag a fejét.
- Miért nem? Ugyan az a helyzet vele, mint a kis buzival –
rántok vállat, miközben az arcát tanulmányozom.
- Nem igaz – sziszeg. – Én sosem akartam Alexhez hozzámenni,
ő nem zaklat és hívogat éjszaka és miatta nem titkolózom előtted – magyaráz felindulva.
- Nem titkolózom – vágom rá, mire a homlokáig szalad az
egyik szemöldöke. – Most akartam elmondani, hogy találkoztam vele, de valaki
meggátolt ebben – morgok, mert még mindig nehezemre esik feldolgozni, hogy Alex
egy szál törölközőben rohangált, az én barátnőm lakásán.
- Miért nem előtte? – Fonja össze a karjait a mellkasa előtt
fázósan, mire automatikusan leveszem a kabátom és ráterítem.
- Talán valami melegebb helyen kéne ezt megtárgyalnunk, nem
pedig az utcán ácsorogva. Meg fogsz fázni, még cipő sincs rajtad – nézek a
csupasz lábaira.
- Tökéletes itt. Tehát? – Néz rám várakozva.
- Mert nem tudtam, hogy mi lesz a beszélgetésünk vége. Amúgy
nem tudom elmagyarázni. Nem értheted, hogy milyen érzés vele lenni és veled –
hadonászok idegesen, majd a zsebembe kezdek kutatni egy cigi után, ami úgy
érzem nagyon rámfér.
- Nem vagyok egy buta szőke picsa, hidd el, ha elmondod
megértem – néz rám mérgesen.
Erre most mit mondjak? Hogy nincs igaza? Hogy nem értheti,
hogy néha azt kívánom bár ne szerettem volna belé ennyire? Hogy Leenaval minden
sokkal könnyebb volt? Hogy bár működött volna tovább, mert nyugodtabb lenne az
életem?