96. Összepasszolunk

„Számtalan szép ember él a világon, milliók, akikbe beleszerethetsz. De olyan, akinek a szája tökéletesen illik a tiedhez, csak egy létezik.”

Már csak az arckifejezéséért is megérte kimondani ezt a képtelen mondatot. Olyan vihogás tör rám, mintha veszett hiéna lennék, ő meg csak üveges tekintettel bámul rám, még mindig sokkos állapotban. Mint aki nem tudja eldönteni, hogy örüljön-e annak, amit mondtam vagy szaladjon-e ki a világból.

-         Nyugi nem gondoltam komolyan, még együtt élni se tudunk – röhögök eszelősen, mire magához tér.

-         Miért nem? – Néz rám kérdőn, de a vonásai kisimulnak hirtelen.

-         Na miért? – Húzom fel kérdőn a szemöldököm továbbra is a hasam fogva.

-         Én tényleg elvennélek csak kicsit hirtelen jött, hogy rábólintottál – magyarázkodik, mire a két tenyerem közé fogom az arcát.

-         Egyszer, ha tisztességesen megkéred a kezem, igent fogok mondani – csókolom meg. Kissé még mindig le van fagyva, de azért kapcsol és viszonozza a közeledésem. – De van még időnk, nem kell kapkodni. Jó ez így – suttogom a szájába.

-         Mit tesz az, hogy tisztességesen kérjem meg a kezed? Rózsaszirmok, gyertyafény, féltérdre ereszkedés, bársonydoboz, gyémántgyűrű? – Húzza fel kérdőn az egyik szemöldökét.

-         Nem ragaszkodom semelyikhez. Na jó, a gyémántgyűrűs ötlet tetszik – kuncogok fel, a karjai közé bújva.  – De csak akkor, ha akkora kő lesz a foglalatban, hogy nem tudom tőle felemelni a kezem – kacagok fel, jelezve, hogy ez tényleg csak vicc. Valahogy nem bírom elképzelni, hogy gyémántgyűrűt kapjak tőle. Nem illik hozzánk.

-         Tehát a kreativitásomra bízod? Nincs semmi elvárás? Semmi kiskori álom? Gyerekként nem gondoltál arra, hogy majd jön a herceg fehér lovon, lepattan a nyeregből miközben virágszirmok hullnak az égből, kanyarít egy olyan szerelmi vallomást, amitől anyukád is, apukád is sírva adja áldását a frigyre, majd leborul eléd és könyörög, hogy részesítsd abban a kegyben, hogy a felesége leszel, aztán boldogan éltek míg meg nem haltok? – Simogatja finoman a derekam, miközben mosolyogva a nyakamba motyog.

-         Hű, élénk a fantáziád – nevetek fel újra, ahogy elképzelem a jelenetet vele, az anyukámmal, Mattel és a fehér lóval körítve. – Nem semmi ilyesmi, amúgy. Tizenkét évesen bosszantottam azzal Mattet, hogy Vegasban fogok házasodni tök részegen. Én frakkban leszek, a vőlegényem pedig habos babos fehér ruhában és egy Elvis imitátor fog minket összeadni, majd eljátszom minden örökségem egy kaszinóba – kacagok fel.

-         Öhmm – köszörüli meg Niko a torkát, miközben próbálja visszafogni a nevetését. – Nem fogsz rávenni, hogy fehér habcsókruhában várjalak az oltárnál. Az Elvis imitátorról és Vegasról még tárgyalhatunk, a kaszinózásról is, bár jobban örülnék, ha józan lennél mikor igent mondasz nekem – csókol a nyakamba, amitől kiráz a hideg.

-         Sosem gondoltam komolyan ezt az ötletet. Bár kétségtelen, hogy jól hangzott és mindenki valami ilyesmit várna el tőlem, tekintve, hogy Anders lány vagyok, de a hagyományos szertartás jobban vonz – vonok vállat.

-         Kulta, amúgy kérdezhetek valamit? – Suttog a fülembe.

-         Ha nem azt, hogy hozzád megyek-e, akkor igen – kacagok fel.

-         Nem, nem azt – mosolyog a nyakamba. – Leena miatt jött fel ez az egész? – Dörgöli az orrát a bőrömhöz, amitől csiklandósan húzódom össze.

-         Az ő hívása volt a kiváltó ok – vallom be őszintén. – Tudod, nem csak te vagy féltékeny – teszem hozzá, mire hirtelen leteper a plédre és fölém tornyosul. Sokáig csak az arcom tanulmányozza, a könyökére támaszkodva, majd egy lágy csókot lehel az ajkaimra és a hajam kezdi babrálni. Kétszer is szólásra nyitja a száját, de mindkétszer meggondolja magát, aztán egy nagy levegőt vesz és mégis belekezd.

-         Tudom, hogy félsz tőle, mert olyan erősen kötődtem hozzá, még akkor is mikor már pontosan tudtam, hogy téged akarlak, hogy majdnem elvettem – suttogja a szemembe nézve. – De azért jobb, ha tudod, hogy iránta sosem éreztem még csak hasonlót se. Egyszer sem dobogtatta meg ennyire a szívem. Tudom, hogy hülye vagyok, de ostoba nem. Eszem ágában sincs újra vele kezdeni. Most boldog vagyok, elégedett és nyugodt. Benned megvan minden, amit egy nőben kerestem – mosolyodik el, majd az alsó ajkába harap. – De valamit tudnod kell – sóhajt nagyot, amitől kissé megijedek.

-         Mit? – Sürgetem.

-         Majdnem lefeküdtem vele, mikor Los Angelesben voltál – böki ki, amitől most rajtam a sor, hogy lefagyjak.

-         Tessék? – Pislogok nagyokat.

-         Nem történt meg. Dühös voltam rád és azt hittem történt valami közted és Sean között. Átmentem hozzá, de nem tettem meg. Nem tudtam – suttogja bűnbánóan.

-         Mégis meddig jutottatok el? – Kérdezem rekedten és kissé jegesen. Egy csók még megbocsátható… Talán. De valahogy érzem, hogy nem csak a nyelvét dugta be a szájába.

-         Csak be kellett volna raknom neki – hajtja le a fejét, mire mindkét tenyerem az arcomra tapasztom és kínomba nevetni kezdek. Nem tudom, mit csináljak hirtelen. Szívem szerint felpofoznám és a belefojtanám a tóba.

-         És még te kértél számon engem. Hát ez remek – kuncogok tovább, de a torkom a sírás fojtogatja. Viszont nem fogom neki megadni azt az örömet, hogy sírni lásson. – Szállj le rólam – dünnyögöm, pontosan tudva, hogy én úgyse tudom lelökni.

-         Kulta, kérlek – nyúl a csuklóim után, de amint a bőrömhöz ér, elgurul a gyógyszerem. Az érintése olyan, mintha tüzes vassal simogatna, önkéntelenül rántom el a kezem.

-         Csak szállj le rólam – tagolom neki dühösen, mire bűntudatos képpel legördül rólam. Azonnal felpattanok és berohanok a házba.

-         Ó én világ marhája – nyöszörgöm a tenyerembe. – Minek kellett elmondanom neki? Minek? – Verem a fejem újra és újra a puha földbe, miközben a napsugarak cirógatják a bőröm. Jobb, ha lenyugszik, ha most mennék utána, nincs egy csepp garancia sem arra, hogy nem herélne ki egy életlen késsel. És be kell vallani megérdemelném. Megint csalódást okoztam neki, de nem bírtam tovább magamban tartani ezt a titkot. Bár valószínű sosem tudta volna meg, de előbb utóbb felőrölt volna, amit tettem, tehát jobb, hogy most mondtam el. Így legalább tudom, hogy nem tud faképnél hagyni. Hisz a semmi közepén vagyunk. Francba, talán mégis kussolnom kellett volna. Hisz minden olyan tökéletes volt, én meg belerondítottam az idillbe. Órákon át ücsörgök kint, nem merek bemenni utána, hisz fogalmam sincs mit találok a házban. Egy megértő nőt, egy indulatos bestiát vagy egy összetört kislányt. Hisz mindhárom benne van.

Aztán összeszedem minden bátorságom, felmarkolom a plédet és a kávésbögréket, majd besomfordálok a házba. Azon viszont meglepődök, hogy a kanapén fekve találok rá, miközben édesen alszik. Megmosolyogtat a látványa, hisz össze van gömbölyödve akár egy kiscica. Édes és ártatlan.

Nem szúrhatom el. Őt nem. Hisz ő a legjobb dolog az életemben. Talán még a zenénél is fontosabb. Boldoggá tesz, megnyugtat, gondoskodik rólam, képes a társam lenni minden helyzetben, megnevettet mikor rossz kedvem van és szeret. Mi kell még?

-         Ne bámulj – dünnyögi és egy párnát vág hozzám. Nem nyitja ki a szemeit csak a fejére húzza a plédet.

-          Kulta – ülök le a földre, a kanapé elé. Olyan gyengének érzem magam. Mit mondjak neki? Nem akarom bántani.

-         Tudom, tudom sajnálod és soha többé nem fordul elő, csak ez nekem nem elég már – sziszeg miközben hátat fordít nekem.

-         Nem fogok mentegetőzni, hülye voltam. De nem tettem meg és nem is tenném meg soha – döntöm az állam az ülésre és mit sem törődve azzal, hogy kihúzhatom a gyufát, finoman simogatni kezdem a haját.

-         Hagyj most kicsit békén – dörmög, de ahogy a fejbőréhez érnek az ujjaim megremeg. Vigyorogva tuszkolom még beljebb, hogy mögé mászhassak és átölelhessem. Ugyan benne van a pakliban, hogy amint elhelyezkedem mögötte lelök, de megint kockáztatok és átölelem. Felveszem a teste minden egyes apró ívét, úgy simulok hozzá, mintha két tökéletesen összepasszoló puzzledarab lennénk. Mert így is van. Kicsit még mindig elvarázsol, hogy annyira illik ez a gyönyörű nő a karomba, mintha oda teremtették volna. Az arcom a hajába temetem, az ujjaim a takaró alatt a hasát cirógatják, miközben lehunyom a szemem. A béke újra átjár, tudom, hogy haragszik rám, tudom, hogy egy fasz voltam és azt is tudom, hogy meglesz még a botlásom böjtje, mert kiokoskodik valami olyan büntetést, amitől még azt is megbánom, hogy rá mertem valaha nézni Leenara, de abban is biztos vagyok, hogy negyven év múlva is így fogunk feküdni, összesimulva. Talán ösztönös nála, talán nem, de a keze a kezemre simul és összefűzi az ujjainkat, majd a nyaka alatt lévő mancsomra egy apró puszit nyom. A virágillat elálmosít, de nem áll szándékomban elaludni. Inkább csak csukott szemmel élvezem a pillanatot, miközben folyamatosan cirógatom.

-         Utállak – kezd el fészkelődni, majd szembefordul velem és ő ölel át szorosan, miközben az arcát a pólómba rejti.

-         Tudom, hogy szeretsz – mosolyodok el, miközben újratervezem a testhelyzetünket és megint hozzáidomítom a tagjaim.

-         Nem, én tényleg utállak – motyog.

-         Sosem tudnál utálni – nyomok egy puszit a tincsei közé. – De tudod mit? Még az is jó. Szenvedélyes érzés és nagyon pici választja el a szerelemtől – suttogom.

-         Nem akarom, hogy találkozz vele – néz rám hirtelen, mire ráncba szalad a homlokom. – Az a nő egy boszorkány és tudom, hogy azt mondtam, hogy nem baj, ha beszéltek, de ez a kis vallomásod mindent megváltoztatott. Nem akarom, hogy az életed része legyen. Nem akarom, hogy találkozz vagy beszélj vele. Nem akarom, hogy elhagyj – suttogja lesütött szemekkel.

-         Nem Leenatól félsz, hanem attól, hogy tud valamit, amit te nem – állapítom meg.

-         Mert tud is – suttog. – Csak nézz rá. Van benne valami… Nem tudom. Olyan, mint te. Olyan a tartása, mint valami királynőnek. Egyszerűen tökéletes és ugyan kissé fagyos meg karót nyelt, de a kisugárzása, hátborzongató még akkor is, ha épp a saját maga által lehányt ruhájában bömböl és folyik végig a festék az arcán – magyaráz halkan, miközben furcsa mintákat rajzolgat a mellkasomra.

-         Kulta, ez hülyeség. Leena is csak egy lány. Oké tény, hogy gyönyörű nő, de üres belül. Össze se lehet titeket hasonlítani. Te mindenhogy szuperálsz. Tudod, mi hiányzik belőle régóta? Mi az, ami miatt már nem tudtam úgy nézni rá, ahogy akkor, amikor megismertem? Amire nem képes? Nem tud nevetni – nyúlok Lia álla alá finoman, hogy a szemébe nézhessek. – Csak erőltetett kacarászásra futja tőle. Tudod igazad van, olyan, mint valami királynő. De nem az én királynőm. Mert nincs már benne se tűz, se szenvedély, se érzések. Csak egy elcseszett jégkirálynő, aki a pénzért, a hatalomért és azért, hogy mindenki úgy nézzen rá, ahogy egy csodára szokás, bármire képes. Hűvös és elérhetetlen. De nekem nem ez kell. Nem egy szobrot akarok otthon, akinek kiállnak a csontjai és az estélyik úgy állnak rajta, mint egy vállfán. Nem egy rezzenéstelen arcú banya kell, aki képtelen kimutatni az érzéseit. Nekem ez kell – mutogatok köztünk mosolyogva.

-         Veszekedni akarsz?  - Húzza fel kérdőn az egyik szemöldökét, de a szája sarka elkezd felfelé görbülni, amivel megmelengeti a szívem.

-         Igen, azt is akarok. Tüzet akarok, hogy perzselj fel és égess meg, mert ez jó. És hallani akarom, ahogy nevetsz édesem, mert már olyan régóta hiányzott az életemből, hogy azt akarom, hogy mindig nevess nekem Kulta. Nem akarom, hogy szomorú legyél és tudom, hogy az esetek kilencven százalékában, miattam vagy az, de hidd el, hogy nem direkt teszem – simogatom meg az arcát, mire egyre szélesebb lesz a mosolya, én meg újra olvadásnak indulok.

Ó igen, ez tényleg nagyon hiányzott. Ez az, ami miatt sosem cserélném le Liát. Az ő mosolya a mindenem. Megédesíti a napokat és olyan hosszú ideig nem volt mellettem olyan nő, aki szívből tudott volna nevetni, hogy majdnem elfelejtettem milyen is az, amikor reggel egy mosolygós lány mellett ébredhetek fel és az én ajkam is kapásból felfelé görbül. De vele átélem újra. 

-         Akkor sem akarom, hogy találkozz vele – komorodok el újra, mire nagyot sóhajt és lehunyja a szemeit. Szinte tisztán látom, hogy mérlegel magában, de csak egy másodpercig tart az egész.

-         Oké – bólint, én pedig leengedek és ismét úgy bújok hozzá, mintha az életem múlna azon, hogy belé kapaszkodhatok-e.

-         És azt is tudod, hogy ezzel még nincs vége? – Kérdezem gonoszul somolyogva.

-         Valahogy sejtem – bólint újra. – De csak, hogy tudd, ha valaki előtt is ruha nélkül fogsz szambázni, vagy átdugja bárki más is rajtam kívül a nyelvét a szádba, esetleg olyan helyekre kerül a keze egy idegennek, ahová szerintem nem kéne, akkor az a szerencsés balfék rövid távon ki lesz nyírva, el lesz ásva és le lesz betonozva. Így gondolkodj a bosszún – suttogja mély, hátborzongató hangon a fülembe.

-         Nem kifejezetten lesz ebbe beleszólásod édes – nézek rá vigyorogva.

-         Na ez a mosoly cseppet sem tetszik – simít végig az állkapcsomon.

-         Miért nem? – Vigyorgok pimaszul.

-         Mert semmi jót nem sejtet, de tudod a válladon ücsörgő kis bosszúálló ördög még ijesztőbb – kacsint rám.

-         Nem kellett volna, pucéran hemperegned az exeddel és most nem lenne semmi baj – sziszegem.

-         Nem kellett volna, rohannod Los Angelesbe, ahhoz a kis kertitörpéhez, majd azzal a vén fasszal mulatoznod és nem hemperegtem volna senkivel – vág vissza, mire kikerekedik a szemem.

-         Most komolyan a számlámra írod, hogy Alex mellett voltam, mikor szüksége volt rám? Hogy Jade volt az első, mikor kórházban volt és nem te? – Nézek rá ledöbbenve.

-         Ne veszekedjünk jó? – Fúj visszavonulót, de eléggé felpaprikáztam magam, ahhoz, hogy ne tehesse meg.

-         És amúgy is miért becsmérled állandóan Alexet? Mindig kis buzinak vagy törpének hívod. Ő sosem szokott létrának vagy kákabélűnek nevezni – ülök fel.

-         Lia kérlek – sóhajt nagyot.

-         Te csak ne kérj semmit. Egy kretén vagy, amiért felhoztad ezt – nézek rá dühösen.

-         Azt hiszed, hogy kurva jó érzés végignézni, ahogy vele telefonálgatsz? Végig vigyorogsz és kis szívednek hívod! Hogy ha most hívna, hogy kellesz neki, azonnal pattannál? És az a másik vén fószer? Francba Lia, te nem tudod milyen érzés, hogy minden pasi bomlik utánad, még az is, aki félig buzi. A legjobb haverjaim veled fantáziálnak és mindig arról kérdezgetnek, hogy tényleg úgy tekered-e a csípőd az ágyban, ahogy ők azt elképzelik – fakad ki.

-         Mi? – Kerekednek ki a szemeim, miközben ő felpattan és rágyújt egy cigire.

-         Semmi mi! Állandóan azt hallgatom, hogy ki és hogyan vágna gerincre, hogy mennyire örülnének, ha a farkuk a gyönyörű szádban lenne, hogy milyen szívesen fúrnák a fejüket a melleid közé és a többi… - sziszeg, maga elé meredve. – Te meg Leena miatt aggódsz – teszi hozzá mérgelődve.

-         Én ezt, ó… - suttogom elképedve, a takaró rojtjait birizgálva. Csak ha belegondolok, hogy én mit élnék át, ha Yv ilyeneket mondana nekem… Már azt is rossz nézni, hogy a csajok Nikon legeltetik a szemüket, de ha elképzelem, hogy mi lenne ha el is mesélnék nekem, hogy miket csinálnának vele, az nekem is sok lenne.

-         Sose gondoltál bele mi? – Néz rám kérdőn, mire megrázom a fejem. – Egy istennő vagy és ezt nem csak én látom, hanem mindenki, aki a közeledbe kerül. A világ minden pasija érted versenyez. Most még szerencsére elvakít téged a szerelem és csak engem látsz, de én meg retteghetek, hogy mi van, ha a rózsaszín köd elkezd felszívódni és észreveszed, hogy mennyivel jobb faszikat is kaphatsz nálam – suttog, visszahuppanva a kanapéra.

-         Tudod – térdelek elé hirtelen, hogy szembe legyünk egymással – sosem értettem, hogy egy ilyen fantasztikus pasas, hogy lehet ennyire önbizalom hiányos – szedem ki a kezéből a cigit és én is beleszívok, majd visszadugom a tökéletesen ívelt ajkai közé. – Hogy lehet, hogy ennyire nem vagy kibékülve magaddal? Hogy lehet, hogy nem látod, hogy tökéletes vagy? Miért nem Niko? – Simítok végig finoman, a szabályos arcélén.

-         Mert nem vagyok az – csóválja a fejét.

-         Ó a fenébe, elég volt ebből – szedem ki újra a cigit a kezéből, majd megint beleszívok és elnyomom az asztalon lévő hamutálba, hogy utána az ölébe pattanjak, lehámozzam róla a pólót és bebizonyítsam neki, hogy igenis fantasztikus minden egyes porcikája, a feje búbján lévő kócos hajszálaktól, egészen a kislábujja körméig. Mindenét végigcsókolom és elsuttogom neki, hogy miért is ő a leggyönyörűbb férfi a szememben, amit mosolyogva élvez, aztán ő sem bírja tovább és újra a kanapén szeretkezünk.

Hosszú órák múlva nyitom csak fel a szemeim, majd amikor álmosan felnézek őt látom meg, ahogy hanyagul lóg ki a cigi a szájából, a másik karjával meg gyengéden a derekam öleli át. Az üvegasztalon egy üveg bor és két karcsú pohár pihen. Mosolyogva csókolom meg, ő pedig szintén mosolyogva viszonozza.

-         Kulta – suttog halkan, miközben folyamatosan a vállam simogatja.

-         Hm? – Nézek fel rá, de nehezemre esik figyelni bármire is a szíve dobbanásain és a lélegzetvételein kívül. Túlságosan leköt a forró bőre, fűszeres illata, a keskeny csípője íve, ami a vékony takaró alatt tűnik el, de megerőltetem magam és belenézek azokba a szemekbe, amik képesek hipnotizálni az ember lányát.

-         Leéled velem az egész életed? – Kérdezi halkan és komolyan.

-         Tervbe van véve – mosolygok rá, mire ő is elmosolyodik.

-         De gyereket is akarok – teszi hozzá, mire elnevetem magam.

-         Oké – bújok vissza a mellkasához. – De nem lehet fiú és ha már az, akkor nem örökölheti a szemeid, sőt nem hasonlíthat rád egy kicsit sem, mert végem lesz, mint a botnak. Egy félistennel még elbírok, de kettő kicsit sok lenne a jóból – nevetek fel, ahogy elképzelem Niko kicsinyített mását. Esélytelen lenne, hogy nemet tudjak neki mondani.

-         Megegyeztünk. Amúgy is kislányt akarok, azok apásak. Olyan gyereket akarok, mint Aira – suttog, mire megint nevetnem kell.

-         Nehéz lenne kivitelezni, hacsak nem kéred meg Katjat és Aleksit, hogy csináljanak egy gyereket és adják nekünk. Tudod gének… - Nézek rá vigyorogva.

-         Hülye – vigyorodik el. – Én olyan édeset akarok, mint Aira, de azt akarom, hogy rád hasonlítson, bár valószínű, hogy jobban járna, ha nem így lenne, mert kénytelen lesz az apját a börtönben látogatni, hisz minden pasit, aki csak szemet mer vetni rá, megölök majd.

-         Ez még kicsit odébb van. Ráérünk gondolkodni róla – simogatom meg az arcát.

-         Nem bánnám, ha már lakna itt valaki – simítja a hasamra a kezét.

-         Hé, ácsi, még kicsit fiatal vagyok hozzá – somolygok.

-         De egyszer azt mondtad, hogy bármikor szülnél nekem gyereket – néz rám szúrósan.

-         Ha, ismétlem ha, lakna bent valaki, akkor természetesen örülnék neki, de egyenlőre jó ez így – fúrom az arcom a nyakába.

-         Költözz vissza hozzám – dobja fel az újabb ötletet, amit nem tudok mire vélni.

-         Mi a fene ütött beléd? – Támasztom az állam a mellkasára.

-         Nem tudom, csak azt, hogy ez így jó. Mármint, hogy egész nap együtt vagyunk.

-         Hé lassíts, nem rohanunk sehova oké? Nyugi, nem hagylak el és nem kell semmitől tartanod. Együtt vagyunk és ez így is marad, szóval nem pánikolunk baby – harapok finoman a nyakába, amitől összerezzen. Érzem, hogy az a baja, hogy lassan vissza kell mennünk és megint fél attól, hogy történik valami, ezért megpróbál magához láncolni, de felesleges, hisz így is az övé vagyok.

Hazamenni nem is volt olyan könnyű, mint hittem. Ismét visszamenni a stúdióba és keresgélni az egyensúlyt Lia és a zene közt kimerített. Szerencsére ő megtalálta a megoldást és előszeretettel használta a toronyhoz kapott kulcsot, így mikor hazaértem, nem a kongó üresség várt, hanem ő. Sokszor ugyan a kanapén fekve találtam rá, de így is mindent megért, hogy ott van, velem van. Minden szabad percünk együtt töltjük, végre minden klappol.

Persze így sem tökéletes az élet.

-         Megint Leena írt? – Néz rám Jari a stúdióban ülve, míg én elolvasom az üzenetet.

-         Találkozni akar velem  - suttogom idegesen.

-         Ez már kezd átmenni zaklatásba – néz rám Tia is fáradtan.

-         Tudom, de mit csináljak vele? Mégse vághatom le az ujjait, hogy ne tudjon üzengetni – morgok, miközben ezt az sms-t is törlöm, anélkül, hogy válaszolnék.

-         Lia tudja? – Pislog rám Mad álmosan. Késő este van már, lassan megyünk haza, ez már csak a levezető beszélgetés.

-         Kinyírná, ha tudná és teszem hozzá jogosan – pakolom az ötletes füzetem a hátizsákomba. – Kezd kicsit sok lenni, amit csinál. Minden programját úgy igazítja, hogy ha csak egy pillanatra is de összefussunk, legyen szó fotózásról vagy interjúról. Ráadásul valaki azt kezdte el terjeszteni, hogy munkát kapott a zenecsatornánál. Ha ez igaz, akkor az kurva nagy ciki srácok – sóhajtok fel fáradtan.

-         Talán találkoznod kéne vele, hátha felfogja a borsónyi agyával, hogy vége – nyújtózik nagyot Mika, majd sziszegni kezd, tekintve, hogy a karjai az egész napos dobolástól kissé bedurrantak.

-         Talán, de most srácok, ha nem bánjátok én lelépek a gyönyörű nőmhöz, mert semmi másra nem vágyok ma már, csak egy kád forró vízre és arra, hogy megöleljen – mosolyodok el, ahogy arra gondolok, hogy mi vár rám nála.

Szerencsére nem is tévedek. Mire hozzá érek, már vacsorával vár és egy olyan csókkal, amitől azonnal ki akar törni a szívem a bordáim közül. Magamról megfeledkezve hagyom, hogy kicsússzanak a cuccaim az ujjaim közül, hogy végre szabadon magamhoz ölelhessem.

-         Kaptam munkát – vigyorog rám, mire a homlokomig szalad a szemöldököm.

-         Mit? – Nézek rá.

-         Dalokat kell hallgatnom és eldönteni, hogy jók-e vagy sem – bök egy rakás cipősdobozra, ami a nappaliban van feltornyozva, a dobozokban pedig CD-k vannak.

-         Ó – lepődök meg, hisz fogalmam sem volt arról, hogy dolgozni akar. Főleg azután nem, hogy egy rakás pénzhez jutott. – Ez remek – mosolyodok el. Mindig szerettem az olyan nőket, akik nem egyhelyben akarnak ülni, hanem csinálni akarnak valamit, ha van pénzük, ha nincs pénzük.

-         És Katja megtanít finnül, cserébe pedig vigyázok Airara, hetente egyszer három órát, míg ők Aleksivel romantikáznak – mesél tovább lelkesen, én meg egyik ámulatból a másikba esek. Anno úgy tiltakozott a kiscsaj ellen, mintha magát az ördögöt akarnám a kezébe adni, most pedig önként és dalolva vállalja, hogy vigyáz rá?

-         Hű – nyögöm ki. Kicsit be vagyok rozsdásodva.

-         Fáradt vagy – simít végig finoman a halántékomon, mire ösztönösen valami doromboló hangot adok ki, ő pedig felkuncog. – Gyere enni, addig engedek egy kád vizet és kinyitok egy üveg bort – csókol meg lágyan, én meg teszem amit kér.

A fürdőszobában, egymással szemben fekszünk bele a habos vízbe, a fejem hátradöntve élvezem, ahogy a meleg víz ellazít és simogat, ő pedig egy idő után mosdatni kezd és végigmasszírozza minden porcikám. Ha lenne bennem csak egy csepp erő is tuti rávetném magam, hiába nem izgatóan simogat, sokkal inkább nyugtatni próbál, de nincs, így csak nyöszörögve élvezem a kényeztetést.

- Ezt az estét tutira nem így tervezted – dünnyögöm félkómában, immár az ágyban fekve.

- Ezt az estét úgy terveztem, hogy a karjaid közt alszom el – suttogja, miközben a hátam és az arcom simogatja, amivel azt éri el, hogy még álmosabb leszek.

- Sajnálom – ásítom.

- Mit?

- Hogy ma nincs szex – válaszolok halkan, mire felkuncog.

- Nem minden a szex – bújik hozzám.

- De gyakorolni kéne, hogy majd simán menjen minden amikor gyereket csinálunk – suttogom a nyakába vigyorogva, mire elneveti magát.

- Nem hinném, hogy baj lesz – suttog vissza, én meg bealszom. Az álmom viszont megint megszakítja a telefoncsörgés.

- Igen, tessék? – Szólok bele álmosan, anélkül, hogy megnézném ki hív. Azt már azért realizáltam magamban, hogy reggel van és Lia zuhanyzik, legalábbis a fürdőszobában csobog a víz.

- Már megint nem vagy otthon – suttog Leena sírós hangon, amitől felnyögök.

- Mi a fenét akarsz tőlem? – Kérdezem halkan. Tényleg fáradt vagyok, nincs kedvem veszekedni, főleg nem vele.

- Ebédelj velem – vágja rá, mire feltornázom magam ülő helyzetbe.

- Leena kérlek, hagyj békén – dörzsölöm az orrnyergem. Nem akarom elhinni, hogy komolyan ennyire nem érti meg, hogy nem vágyom a társaságára.

- Ebédelj velem vagy elmondom a kis cafkának, hogy mit csináltál míg távol volt – kezd el fenyegetőzni, mire kikerekednek a szemeim.

- Engem nem fogsz zsarolni. Amúgy is már tudja – mosolyodok el, de erre is van válasza.

- Igen? Azt is tudja, hogy olyan voltál, mint az apja? Hogy belőtted magad és élvezted? – Sziszeg akár egy mérgeskígyó.

- Az Istenért Leena, hagyj végre békén. Nem hiányzol az életemből, mást szeretek, mással akarok ebédelni. Mit nem lehet ezen megérteni? – Fakadok ki.

- Az enyém vagy Niko. Nem mondok csak úgy le rólad. Te és én édes… - kezd el hablatyolni.

- Már nincs te és én! Már csak olyan van, hogy én és Lia – csattanok fel, mire Lia hirtelen kilép a fürdőből, egy szál törölközőben, egy kissé aggodalmas arckifejezéssel. A hajából még csöpög a víz, a tusfürdője illata betölti az egész teret, egy vízcsepp pedig végigfolyik a nyakán, majd le a mellkasán, míg fel nem szívja a törölköző anyaga.

- Minden rendben? –Tátog nekem, miközben egy puszit nyom a hátamra és elindul a szekrény felé. Én viszont teljesen begerjedek a látványától.

- Tudod mit? Megmutatom szívesen, hogy miért ő kell – suttogom a telefonba finnül, majd anélkül, hogy kinyomnám a hívást, Lia után lépek és leteperem az ágyra, hogy a törölközőből kibontva, édes sikolyokat csaljak elő a torkából mit sem törődve azzal, hogy a volt menyasszonyom hallja-e vagy sem.