"Mert ezt teszi velünk a szerelem: repülünk, de könnyen padlót foghatunk. Szárnyak nélkül zuhanunk, mint egy darab szikla, és közben azon gondolkodunk, mi a francért kellett leugranom? "
Hosszú idő után, végre képes vagyok szívből nevetni, de úgy,
hogy még a könnyeim is kicsordulnak. Nem érdekel semmi, a nevetésem nem a drog
vagy az alkohol mámora okozza, hanem ő.
-
El bírod képzelni, hogy kapálózott? De ha ez még nem
lenne elég, amikor a biztonságiak ki akarták vinni az öltözőmből, a pasas
tollas boája beleakadt valami kis szögfélébe és majdnem megfulladt, a feje is
olyan rózsaszín volt, mint a nyakában lévő boa – Kacag ő is hangosan, miután
elmesélte, hogyan próbálta egy százkilós szőrös férfi elcsábítani.
-
Hagyd abba, nem kapok levegőt – törlöm meg a szemeim.
-
Gyere, menjünk át a bárba – áll fel, majd engem is
felsegít. Olyan magától jövő természetességgel fogja meg a kezem, hogy eszembe
se jut tiltakozni. Ahogy végigsétálunk az éttermen, rájövök, hogy mindenki
minket néz. A pillantások irigyek és kicsit furcsállóak, de cseppet sem
érdekel, ki mit gondol arról, hogy Sean ujjai az enyémek közé vannak fűzve. Jó
érés, hogy a hosszú ujjak melegítik az enyémeket. Magabiztosan lépked előttem,
egy-két asztalhoz mosolyogva odabiccent, majd kinyitja az éttermet és a bárt
elválasztó ajtót előttem, a derekamra teszi a kezét, vagy talán nem is teszi rá
csak éppen olyan közel van, hogy érzem a
bőre melegét,majd finoman áttol a küszöbön.
Egy eldugott asztalhoz vezet.
Amint leteszem a fenekem a puha ülésre, már meg is jelenik egy pincér, aki
széles mosollyal üdvözli a velem lévő férfit.
-
Ha az apád tudná, hogy velem randizol, megölne
mindkettőnket – néz rám hihetetlenül komoly ábrázattal Sean.
-
Szerintem cseppet sem érdekli, kivel randizom – vágom
rá. – Egy vodka martinit kérek – mosolygok a pincérre.
-
Én pedig egy Jacket – adja le ő is a rendelését. – Nem
bántad meg, hogy elrángattalak? – Teszi fel a lábát hanyagul az ülésre, majd
elővarázsol két szál szivart, az egyiket nekem adja a másikat pedig ő gyújtja
meg. A tekintete viszont folyamatosan az arcom pásztázza.
-
Őszintén? – Hajolok kicsit előrébb. – Ezer éve nem
éreztem magam ilyen jól magam – mosolygok rá, de amint kimondom ezt a tényt, el
is csodálkozom, főleg azon, hogy mennyire igaz. Még Niko mellett se voltam
ilyen felszabadult. Mintha újra kapnék levegőt, de mégis azt érzem, hogy nem
érhet mellette semmi baj. Mintha a puszta kisugárzásával is képes lenne
megvédeni mindenféle bajtól. Mintha a karizmájával akár egy pisztolygolyót is
képes lenne elmozdítani, hogy megelőzze a testembe fúródását.
-
Elárulok egy titkot – hajol ő is közelebb. – Én se
éreztem magam ilyen jól ezer éve – kacsint rám. – Tudod esőcsináló tündérlány,
a felhő mögött, mind süt a Nap – kortyol bele az italába, én pedig hirtelen nem
tudom hova tenni, hogy mire is akar célozni. Én lennék a felhő amiből esik az
eső, ő meg a Nap, ami állandóan ragyog?
-
Összezavarsz – bököm ki az igazságot elgondolkodva.
Nincs kedvem vele trükközni, csak magam akarok lenni. Nem akarom elbűvölni, így
nem is kell semmit se csűrnöm és csavarnom ide-oda.
-
Nem hinném. Szexi vagy édes és fel akarlak szedni, de
emellett vicces is vagy meg értelmes szóval belefér egy-egy vacsi is a lényeg
előtt. De az enyém leszel – néz mélyen a szemembe, bennem pedig felmerül, hogy
lehetséges az is, hogy már most az övé vagyok. Végülis már percek óta pislogás
nélkül figyelem és kicsit úgy érzem magam, mintha lebegnék a széken. Azt hiszem
sikerült elkápráztatnia. Olyan könnyed, mint egy bárányfelhő, nem érdekli merre
fújja a szél, hogy mi lesz holnap és mégis van valami furcsa tartás benne,
valami amit nem tudok hova tenni valami amit képtelenség megmagyarázni. De ott
van a szürkéskék szemekben mindig.
-
Szóval csak meg akarsz dugni? – Húzom fel kérdőn a
szemöldököm.
-
Tündérke az életemben minden a dugásról szól – tárja
szét a karjait nevetve. - A dugásról meg a heroinról – helyesbít.
-
Hoppá – kortyolok az italomba. – És kész? Hol a zene? A
gyerekeid? – Sorolnám tovább is, de félbeszakít.
-
Semmit nem szeretek jobban a heroinnál. Semmit és
senkit. Lehet, hogy szörnyen hangzik, de a saját kölykeim is eladnám egy adag
hernyóért, ha nem telne rá. De telik, szóval kár ebbe belemenni – von vállat,
engem pedig megint letaglóz, hogy mennyire őszinte. Tudom, hogy nem helyes azt
érezni, hogy elképesztő, mikor ilyet mondd, mégse tudok mást gondolni róla. Más
valószínűleg felállna és itt hagyná, de én képtelen vagyok rá. – A dugás meg
olyan, mint a levegő. Muszáj – nyalja meg az alsó ajkát, nekem pedig ennyitől
is kiszárad a torkom. – De tudod mi a legjobb? Mikor nyomsz egy szurit és utána
egy hozzád hasonló szépséggel összegyűritek a lepedőt – csúszik közelebb és a
lábaim az ölébe húzza, majd simogatni kezdi a vádlim, én pedig próbálok nem
pillangókat hányni. Hihetetlen, de forr a levegő, a szívem pedig ismét dobog és
érez. De nem csak fájdalmat. Vágyat is. Kielégíthetetlen égető vágyat, egy
olyan férfi iránt, aki semmit nem tud adni.
Nagyra tágult szemekkel nézek körbe. A klub tele van izgatott,
kíváncsi, elvarázsolódásra készülő emberekkel, mindenki ránk kíváncsi, én meg
itt állok, mint egy rakás szerencsétlenség, egy utolsó balfasz, egy…
-
Nem megyek ki – rázom meg a fejem, miközben nagyot
nyelek. Mintha egy gombóc elszorítaná a torkom, nem kapok levegőt.
-
Jó vicc volt – morog Eero.
-
Nem viccelek – indulok el a folyosón, mire a körülöttem
lévő roadok egyszerre kapják fel a fejüket és rémülten néznek rám.
-
Hát te meg hova mész? – Néz rám Mika, akinek épp a
karját gyűrik, mert sikerült meghúznia a délelőtti hangpróbán.
-
Haza – kapok a torkomhoz. Úgy érzem nem jutok
levegőhöz, a gombóctól. Ki kell jutnom, mielőtt rámdől ez az egész szar,
mielőtt megfulladok. A tüdőm szépen lassan sípolni kezd, én pedig ettől halálra
rémülök. Ez nem olyan, mikor rohamom van. Ez most más. Szúr a mellkasom. Meg
fogok halni…
Nem akarok meghalni!
Egyre nagyobb léptekkel célzom
meg a kijáratot, de Tia elkapja a karom és a falnak ken, amivel még tovább ront
a helyzeten.
-
Ki kell jutnom – zihálom, a mellkasomban lévő fájdalom
pedig egyre rosszabb.
-
Eszedbe se jusson. Elég faszságot csináltál mostanában,
szóval ma ki fogsz oda menni és tenni fogod a dolgod – néz rám mérgesen.
-
Megfulladok – nyöszörgök, miközben megpróbálok
elindulni a folyosón. Hirtelen önt el a forróság, majd kiver a jeges veríték.
Zúg a fülem és szédülni is elkezdek. Tuti az oxigénhiány az oka. Meg fogok
halni.
A nyomás, ami a mellkasomra
nehezedik, egyre szörnyebb, muszáj a falba kapaszkodnom, ha meg akarok állni a
saját lábamon.
- Niko, mi a… - hallom Mad hangát
felcsendülni, de nem értem tovább, hogy mit mond. Elsötétül minden, miközben
lecsúszok a fal tövébe. Ilyen lenne a vég? Nem, ez más. Pár percig csend van és
sötétség, aztán meghallom a kiugrani készülő szívem dobbanását. A kezem és a
lábam zsibbad, majd ismét hangok kúsznak a fülembe. Valaki hörög. Én hörgök!
Francba, mi van velem? Valaki valamit a számba tuszkol. Nincs választásom,
lenyelem a cuccot és úgy tűnik ez bizonyul a legjobb ötletnek. Újra kapok
levegőt. Lassan megszűnik a nyomás és a hangokat is külön tudom választani.
Aztán szépen lassan a kezem is sikerül megemelnem. Sikerként könyvelem el, hogy
tudom mozgatni, eddig ugyanis csak az őrjítő zsibbadását éreztem. Talán itt
lenne az ideje annak, hogy a szemem is kinyissam. Bánt a fény, homályos a
látásom és most se érzem magam a helyzet magaslatán, de legalább nem haltam
meg.
Eero felettem tornyosul és
aggódva néz rám. Mika, Mad, Jari és Aleksi mellettem toporognak, míg a fejem
Tia ölében pihen, aki a hajam simogatja és valamit suttog.
-
Mi a kibaszott büdös franc volt ez? – Pislog Jari
nagyokat rám, de nem tudok válaszolni, még mindig azzal vagyok elfoglalva, hogy tudom-e mozgatni
mindenem.
-
Szerintem pánikroham – szólal meg egy road mellőlünk,
aki egy üveg vizet nyom a kezembe.
-
Sör nincs? – Nézek rá kérdőn, miközben lassan felülök.
-
Nem kéne… - suttog Tia, miközben nagy nehezen felállok.
-
De kéne – szakítom félbe, még mindig a mellkasomra
szorított tenyérrel. – Vagy vodka. Meg egy cigit is keríthetne valaki – vedlek
vissza azzá a faszfejjé, aki pár perce is voltam. Még mielőtt felmentem volna a
színpad szélére, hogy megnézzem mennyien is vannak.
-
Állj le – mordul rám Mad.
-
Mert ha nem mi lesz? – Nézek rá kihívóan. Fogalmam
sincs mi ütött megint belém, dühös vagyok, csalódott, fáradt és kiégett.
-
Ki akarod próbálni? – Lép elém, de Mika megfogja.
Tudom, hogy ellene esélyem se lenne, mégse érdekel.
-
Ki – vágom rá hanyagul. Mi lehet végülis a legrosszabb?
Megöl?
-
Fejezd be! Ne legyél egy ilyen öntelt fasz, ez nem te
vagy – szólal meg Aleksi is.
-
És mi van, ha mégis? Ha félreismertetek? Mi van, ha
csak egy idióta fasz vagyok? – Kezdek el kiabálni.
-
Elég legyen – emeli fel Eero a hangját. – Ti készüljetek,
te meg gyere velem – szól rám ellentmondást nem tűrő hangon, majd az öltözőbe
vezet. Amint becsukódik mögöttem az ajtó, elkapja a pillantásom. Szigorúan néz
rám, de mégis nyugodtan. Kicsit félelmetes, de gyorsan megoldom a helyzetet.
Egy üveg vodka társaságában levetődök a kanapéra, próbálok laza lenni, de mégis
csak az-az ember áll előttem, akinek mindent köszönhetek, aki miatt élhetek az
álmaimnak. Tartozom neki, mert ő nem csak menedzser, hanem barát is, aki mindig
mellettem áll.
-
Mit akarsz? – Kérdezem.
-
Lia jól van, kissé rosszarcú fickókkal barátkozik, de
jól van Niko – suttog, miközben leül az asztalra, nekem meg elkerekednek a
szemeim. Komolyan Liáról beszél? Honnan tudja? A kíváncsiság eláraszt, biztos
vagyok benne, hogy Eero látja a szememben az érdeklődést, mert elmosolyodik. -
Két nap múlva Los Angelesben lesz és ha minden igaz nem is megy majd tovább.
Valami szöszke sráccal és a haverjaival rohangál, de elég barátinak tűnik a
kapcsolatuk. Persze fene tudja, az a lány bárkinek elcsavarja a fejét –
mosolyodik el, majd ő is rágyújt egy cigire.
-
Honnan tudsz te ezekről? – Ülök fel és türelmetlenül
nézek rá.
-
Nem számít csak az, hogy szerezd vissza, mert ez így
nem mehet tovább. New Yorkba megyünk három hét múlva. Ott kezdjük a turnét. Los
Angeles a negyedik állomás, elintéztem, hogy ne ott zárjatok. Ha sikerül
visszaszerezned, velünk jön Európába, majd Ázsiába is. Ahogy terveztük – fonja
össze a karjait elégedetten a mellkasa előtt.
-
Nem – kapcsolok át hirtelen. – Nem, ő választott és nem
engem – hajtom le a fejem.
-
Ő a szerelmet választotta és nem tehet róla, hogy ezt
te jelented neki. Niko, az ég áldjon meg, tudod, hogy imád téged. Miért teszed
ezt magatokkal? Értem, hogy félsz, én is félnék, ha valakivel ennyire… Ó nem is
tudom… Ragyogtok együtt, igen, azt hiszem ez a legmegfelelőbb kifejezés, de a
vicces ebben, hogy jobban ragyogtok, mint a legtisztább gyémánt érted? És most
nem látok itt semmit, csak egy szürke kavicsot. De mindketten tudjuk, hogy
világ életedben drágakő voltál és nem kavics, szóval ha Los Angelesben leszünk
van két napod visszaszerezni. Gondoltam előre szólok, hogy fejben készíthesd a
haditervet, kifogás nincs. Most pedig szedd össze magad és told fel a segged a
színpadra, mert olyan koncertet akarok hallani, mint akkor mikor először
láttalak titeket – áll fel, majd vállon vereget és otthagy egyedül a pörgő
gondolataimmal.
Azt hiszem elaludtam Sean ölében, hazafelé jövet. Nem csoda,
reggel hétkor hagytuk el a bárt, a limóban pedig valami halak édes dallamot
dúdolgatott, miközben olyan finoman cirógatta a vállam, mintha egy tollpihével
ért volna csak hozzám. A fáradtság, a meleg erős mellkas a fejemnél, a
babusgatás és a férfias illata megtette a hatást.
Most pedig itt vagyok, a karjai közt bóbiskolva és egyesével
mássza meg velem a lépcsőket, hogy a szobámba vigyen. Nem sok dolgot érzékelek,
csak Dorah hangjára tértem kicsit magamhoz, aki ijedten sikkantott fel, mikor
meglátta, hogy nem a saját lábamon jutottam el idáig. Sean persze azonnal
megnyugtatta, hogy csak nem akart felkelteni, de nincs semmi bajom. A szobám
ajtaja halk nyikorgással nyílik ki, majd megérzem a puha matracot.
-
Ne menj el – nyöszörgök halkan, mikor az eddig engem
ölelő férfi megpróbálja lecsavarni a karjaim a nyakáról.
-
Felkeltél tündérke? – Simít végig finoman a karomon és
egy puszit nyom a homlokomra.
-
Nem – csóválom meg kómásan a fejem. – Aludni akarok.
Veled – nyitom fel résnyire a szemeim, hogy az övébe nézhessek. A mosolygós
szürkéskék szemektől, a felfelé görbülő vékony ajkaktól, nekem is vigyorognom
kell.
-
Oké, de akkor húzódj beljebb – nevet fel, aztán az
ablakhoz lép, hogy lehúzza a redőnyöket, majd a vak sötétben hallom, a susogó
anyagok hangját, amitől nagyot nyelek. Most komolyan vetkőzik? – Te nem veszed
le a ruhád? Szerintem nem lehet túl kényelmes – rángatja ki az ágytakarót
alólam.
-
Segítesz? – Fordulok háttal neki, mert nem érzem
képesnek magam arra, hogy lehúzzam a cipzárt. A meleg ujjbegyei csak egy
másodpercre érnek a bőrömhöz, mégis úgy érzem azonnal felkelek. – Köszönöm –
fogom össze az anyagot a melleim előtt, de ő nem elégszik meg ennyivel, elém
térdel, megfogja a bokám és kicsatolja a szandálom pántját, további
borzongásokat kiváltva belőlem.
-
Kapok egy fogkefét? – Simít végig a vádlimon, majd
feláll.
-
A szobámmal szemben lévő fürdőben, a felső fiókban
tutira találsz – magyarázok. – A szekrény aljában pedig, ha jól emlékszem van
tiszta boxer is – mosolyodok el, hisz régen a gimiben szinte csak fiúkkal
barátkoztam és szinte mindig itt aludtak velem, így muszáj volt itthon tartani
alsógatyát és fogkefét, na meg hajzselét reggelre.
-
Köszi tündérke – csókol homlokom, majd elszambázik.
Hallom ahogy megnyitja a csapot. Hirtelen kapok észbe, hogy ez így nem lesz jó.
Ha ő illatos lesz, nekem is annak kell lennem. Sprintelve rohanok a fürdőbe és
ugrok be a zuhany alá. Próbálok minél gyorsabb lenni, de a sminklemosással
muszáj megküzdenem. Szívem szerint felsikítanék, mikor rájövök, hogy a pizsamám
nem áll másból csak egy Rolling Stones-os trikóból és egy franca bugyiból, ami
nem kifejezetten takarja a hátsóm, de nincs mit tenni. Amúgy is fáradt vagyok,
aludni akarok. Ahogy kilépek a fürdőből, megcsap a füstszag. Ott fekszik egy
szál fekete kis alsóban az ágyamon, cigi lóg ki a szájából és engem bámul.
-
Valahogy sejthettem volna, hogy nem a gombafejűeket
szereted – utal a trikómon lévő hatalmas logóra. Amint leoltom a fürdőben lévő
lámpát, ő is elnyomja a csikkét. Nem kell sok hozzá, hogy megint túl közel
legyek hozzá. Elég csak a takaró alá bújnom és máris a karjai közt találom
magam. Az egyik a nyakam alatt köt ki, a másik pedig a derekamon pihen, de
olyan biztonságos az egész, hogy a testemben lévő feszültség seperc alatt
eltűnik és helyette nem marad más csak ő és a teste melege. Na meg a férfias
illata, ami eltelíti a tüdőm és végképp megnyugtat.
-
Jó éjt – suttogok, miközben összefűzöm az ujjainkat.
-
Jó reggelt tündérke – suttog a fülembe, én pedig meglepő,
de azonnal elalszom, méghozzá mosolyogva.
-
Hoppá – nevetek bele idétlenül a mikrofonba, mert az
állványom bedőlt a közönség közé. Kár… Az volt az egyetlen biztos pont. Azt
hiszem Eeronak nem kellett volna egyedül hagynia a vodkásüveggel egy olyan
bejelentés után, hogy Los Angelesbe megyünk és Lia jól van. – Öhmmm… Kurva jó
közönség vagytok – hablatyolok idiótán, miközben próbálom megtalálni az
egyensúlyom. Látom az első sor arcán, hogy nem erre számítottak. Tőlem nem.
Csalódottak, de valahogy még így is árad belőlük a szeretet. – Mi is a
következő szám? – Nézek Aleksire, aki közelebb lépked hozzám és a fülembe súgja
a címet. Eddig jó… Már csak a szövegnek kéne eszembe jutnia. Talán egy ki korty
söröcske segít. Kacsázva jutok el a dobokig, ahol a piám pihen. Mika
rosszallóan néz rám, Tia a haját tépi a színpad mögött, Eero feje vörös a
dühtől. Tudom, hogy katasztrófa ez az egész este. Tudom. De időt kell nyernem,
hátha eszembe jut a szöveg. A szívem megint vacakol, érzem, hogy össze-vissza
ver, de nem tudok most mit csinálni. Kell egy fontossági sorrend. Sör, szöveg,
forgás és mehet tovább a banzáj. De hiába iszom, nem jut eszembe még az első
szó se, nemhogy az egész. Más megoldás kell.
Hohóóó! Meg is van! Majd a
rajongók énekelnek helyettem. Én elég, ha dudolászom. Ők tutira tudják a
szöveget. Ha csak… Nem az egyik új dalunk. Basszus azt se tudom mikor írtam…
Reménykedjünk, hogy nem mostanában, mert ha igen, akkor a lehetségesnél is
nagyobb szarban leszek. Intek Madnek, hogy kezdheti mire a húrok közé csap, a
koncerten lévők pedig felsikítanak.
Ég áldjon meg valakit,
megmenekültem, hisz ha sikítanak, akkor ismerik. És igazam van. Amint feléjük
tartom a mikrofont azonnal énekelni kezdenek, én pedig felszabadultan kacagok.
Éljen a haza, meg a közönségem! Nem is tudom, mi lenne velem nélkülük.
Szerencsére nem veszik zokon,
hogy őket énekeltetem én pedig csak dúdolok, aztán a következő számnál kicsit
kiegyenlítem a számlát, de én is érzem, hogy ez életem legrosszabb koncertje.
Ha azt hinném, hogy nem lehet
tetézni a bajt akkor sikerül a lábamra tekerednie egy azonosíthatatlan
funkciójú zsinórnak, amiben majdnem eltaknyálok, de időben észreveszem, hogy
indaként tekeredik a lábamra, a fekete műanyag és ha itt van, annak
valószínűleg oka van, így hát lehajolok, hogy kibogozzam magam, de amilyen jó
ma az egyensúlyérzékem, sikerül a hátsómra huppanni. Kínomban csak röhögni
tudok, marha ciki az egész, majd
törökülésbe vágom magam, babrálok pár percig a béklyóval ami fogva tart, iszom
még két korty vodkát és énekelni kezdek. Azt hiszem, jobb ha ülve maradok.
Rakoncátlankodik amúgy is a szívem és rohadtul elkap a hányinger is, na meg nem
mellékesen innen lejjebb már nem kerülhetek.
Ha egy szóval kéne összefoglalni
az estét annyit tudnék még én magam is mondani, hogy:
Botrány.
Mad dúlva fúlva rohan le a
színpadról, miután meghajoltunk, majd zuhanyzás nélkül összeszedi a cuccait,
taxiba vágja magát és elmegy. Mika vöröslő fejjel ül le a kanapéra és ő is
meghúz egy üveg sört, miközben gyilkos pillantásokat küld felém.
-
Csak egy okot mondj te szerencsétlen, amiért ne öljelek
meg – kapja el Jari a nyakam, a pólóm ugyanis kárpótlásképp bedobtam a
lányoknak. Látszik rajta, hogy majd’ felrobban annyira dühös.
-
Eressz már el. Nem tudsz te semmit – mordulok rá. – Sajnálom,
hogy elbasztam, oké? Igazatok van. Szar voltam, de ti nem tudjátok milyen ott
állni, miközben mind azt akarják, hogy ágyba vidd őket. Én… - kapok a
torkomhoz, mert megint úgy érzem, nem kapok levegőt, aztán hörögni kezdek és
újra kiver a víz. Mi a fene ez?
-
Hé, Niko – néz rám Tia rémülten. – Hozzatok egy kis
vizet – kiabálja el magát, mire fél percen belül egy bögre jeges víz zúdul a
nyakamba, ami nemhogy segítene, csak még rosszabbá teszi a helyzetet. Aztán
érzékelem, hogy az inhalátort valaki a számba dugja, ez pedig újra elmulasztja
a fullasztó gombócot.
-
Kétszer egy nap még sose volt rohamod – huppan mellém
Aleksi aggódva, miközben a hátam ütögeti, én meg tovább köhögök.
-
Be kéne vinnünk Eero egy kivizsgálásra. Csak nézz rá.
Alig alszik, enni se hajlandó, szerintem a szervezete kezdi bemondani az
unalmast – suttog Tia, de elég hangosan beszél még így is ahhoz, hogy halljam.
-
Nem megyek kórházba – nyöszörgök, majd megint rámjön a
köhögés.
-
Inkább pszichológus kéne neki. Szerintem ezek
pánikrohamok – néz rám a banda orvosa, majd megtámad egy vérnyomásmérővel és
egy sztetoszkóppal.
-
Megmaradok? – Nézek rá, miközben azzal vagyok
elfoglalva, hogy ne hányjam le a méregdrágának tűnő cipőjét.
-
Egy kicsit felment a vérnyomásod, de igen megmaradsz –
bólint.
-
Mondtam én – nyúlok el a kanapén, mert megint szédülök.
-
Le kéne állnod a piálással – szól rám, mire kinyitom az
egyik szemem.
-
Maga csak ne mondja meg, hogy mit kéne csinálnom.
Huszonhat évesen el tudom dönteni, hogy meddig mehetek el – magyarázom dühösen.
-
Azt láttuk – mordul fel Mika. – Soha többet nem ihatsz
koncert előtt, egy kortyot se – dörren rám. – Ez irtó nagy ciki volt. És ha Los
Angelesben nem szerzed vissza esküszöm, hogy én fogom felszedni – néz komolyan
a szemembe, mire felmegy újra bennem a pumpa.
-
Ha egy újjal is megpróbálsz hozzányúlni, kibelezlek –
fenyegetem meg. Már csak a tudat, hogy valaki más ér hozzá megőrjít.
-
Mit gondolsz miattad zárdába vonult? – Néz rám Aleksi
is kissé dühösen.
-
Nem, persze, hogy nem, de… - harapom el a mondat végét.
Nem akarok tudomást venni arról, hogy talán már más férfi van az életében. Abba
belehalok. Jobb az édes tudatlanság.
-
Engedjen be, a menyasszonya vagyok – hallok meg egy
kisebb kiabálást kint, majd valaki feltépi az öltöző ajtaját.
-
Leena, már csak te kellettél ide – szisszen fel Jari,
aztán ő is elkezdi összeszedni a holmiját.
-
Hogy vagy? – ül le mellém és aggódva pislog rám.
-
Mit keresel te itt? – Nézek rá kérdőn. Kicsit össze
vagyok zavarodva.
-
Gondoltam megnézem a fellépéseteket. Minden rendben? –
Simít végig az arcomon.
-
Semmi sincs rendben. Húzz el innen – csattan fel Mika.
-
A menyasszonya vagyok, ne felejtsd el – néz rá Leena
dühösen, mire Mika szemei elkerekednek.
-
Te elmebeteg vagy. Felbontotta veled az eljegyzést, nem
vagy senkije. Menj innen a büdös francba, te tetted tönkre – indul meg felé,
hogy a karjánál fogva rángassa fel és dobja ki. Úgy érzem szétesik a fejem, nem
bírom elviselni ezt a kiabálást.
-
Ne merj hozzámérni, te tuskó – visítozik Leena. Itt az
ideje közbeavatkoznom.
-
Hagyjátok már abba – nyöszörgök. Újra hányingerem van.
-
Ennek az ócska kis ribancnak a hibája minden – kezd el
Mika kiabálni. – Nem igaz, hogy nem látod, hogy miatta vagy ilyen. Ő szoktatott
rá, hogy piával meg droggal oldd meg a bajaid. Meg fog ölni ez a kurva, ha nem
takarítjuk el a közeledből. Ne legyél már ilyen idióta gyökér – ráz meg, ami
rossz ötletnek bizonyul, mert abban a pillanatban ki is dobom a taccsot. – Ó,
baszd meg – nyög fel, mert sikerül a cipőjét telibe találnom.
-
Ennek nem lesz jó vége – sóhajt nagyot Aleksi, de én
megint rosszul vagyok. Leena fogja a hajam, míg én körbehányok mindent, aztán
valahogy kivisznek a levegőre. Utána pedig… Nem tudom mi történik.
Életemben nem éreztem magam még ilyen kipihentnek. Sean
karja a derekamon van még mindig, az ujjai a hasam simogatják.
-
Felkeltél tündérlány? – Néz rám mosolyogva.
-
Ühüm – bújok a mellkasához. Olyan jó. Olyan erős, puha,
finom illatú és meleg. Annyira biztonságos. – Jó reggelt – dünnyögök. Az ujjai
a hajamba gabalyodnak, gyengéden bogozgatni kezdi a szerteszét álló tincseim,
míg én a bordáit simogatom. Vékony és mégis izmos. De a keze az, amiről most
végképp nem tudom elszakítani a pillantásom. Az erek finoman dudorodnak rajta
végig, de nem csak a karján a kézfején is, a körmei tökéletesek, nem úgy mint
az általam ismert férfiak nagy részének. A tenyere hatalmas, az ujjai hosszúak
és csak az ujjbegyein van megkeményedve a bőr, amitől csak még férfiasabb az
egész. Jó volna, ha mindig ezek közt a kezek közt lehetnék.
-
Lehet, hogy szerelmes leszek beléd én is és nem csak a
testem – szólal meg hosszú percek után, mire zavartan pislogok rá. – Rég nem
keltem arra, hogy áll a farkam, ami az én koromban már nem meglepő. Bezzeg
mikor tizenhat voltam – kuncog fel. – De te és a szexi formás kis popsid, ami
nekem dörgölőzött megtette a hatását. Szóval… A testem belédzúgott tündérke –
gyűr maga alá, én meg megszeppenve pislogok rá. Túl közel van és túlságosan
felizgat. – Nincs garancia arra, hogy a szívem nem fog – simogatja meg az
állkapcsom, amitől nagyot nyelek. – Mondták, már, hogy eszméletlenül gyönyörű
vagy? Bár nem… Ez nem jó szó rá. Túl elcsépelt. Az eszményi talán jobb, de még
ez sem teljesen igaz. Légies, könnyed, álomszerű… ühüm, ezek lesznek azok –
simogatja finoman az arcom. Még most is elképedek azon mennyire puhán, mennyire
gyengéden ér hozzám. Mellette tényleg egy törékeny porcelánbabának érezheti
magát minden nő.
-
Te se vagy ronda – köszörülöm meg a torkom, mire
elvigyorogja magát. A szeme körül csak pár halovány ráncocska jelöli, hogy nem
húsz éves, de semmi más erre utaló jel nincs rajta. A bőre még most is feszes,
ahogy az izmai sem estek össze, mint a legtöbb negyvenéves pasasnak. Talán még
a szeme árulkodik arról, hogy nem kamasz, hisz annyi értelem és bölcsesség van
benne, ami talán a nagyapám szemében sem volt soha. Szédülök, attól, hogy a
szürkéskék íriszekbe nézek.
-
Hm… Azt hiszem eljött a pillanat – biccenti oldara a
fejét, miközben elgondolkodó képet vág. Nem egészen értem mire akar célozni, de
mikor a két tenyere közé fogja az arcom leesik. Úgy érinti hozzá az ajkait az
enyémekhez, mintha attól tartana visszautasítom, de eszem ágában sincs. Hiába
félelmetes a dolog, hisz megadta azt a lehetőséget, hogy kikerüljem, mégis úgy
érzem, hogy képtelen lennék megtenni, még akkor is, ha tudnám ez az utolsó
dolog az életemben amit teszek. Akarom a csókját. Talán türelmetlen is vagyok
kissé, de hiába minden, most is ő irányít. Lassan becézget, én pedig ösztönösen
túrok bele a hajába az egyik kezemmel, a másikkal pedig a derekát ölelem át.
Egyszerre válnak szét az ajkaink, hogy végre érezhessem, hogy milyen is, amikor
teljesen józanul, kipihenten csókol meg.
A szívem kihagy egy dobbanást.
Életem egyik legjobb, legtökéletesebb, legfelkavaróbb, legkülönlegesebb csókja.
Nikoé még mindig a dobogó első foka, de Sean mindenképpen szeretne trónbitorló
lenni, azt hiszem. Teljes extázisba taszít, mikor a nyelvünk összegabalyodik.
Nem erőszakos, nem követelőző, de mégis így csak egy igazi, vérbeli, dögös
férfi tud csak csókolni. Félő, hogy beleolvadok az ágyba, ha tovább folytatja. Eláll
a lélegzetem is tőle, muszáj magamra kiabálnom, hogy szükséges a létfenntartásomhoz
az oxigén.
- Azta’ – nyögök fel, csukott
szemmel mikor elereszt. Csak annyit érzékelek a külvilágból, hogy a kuncog,
egyenesen a nyakamba.
- Mondtam, hogy ki kell várni a
tökéletes percet – nyom egy játékos puszit a vállamra.
- Szólj, hogy mindig hallgassak
rád – ölelem át.
- Oké, de most fogd be a szád és
ne rontsd el – fekszik újra a hátára és magához ölel. Érzem, hogy az ő
szívverése is felgyorsult. Istenem, mit nem adnék azért, ha most a fejébe
láthatnék. De mi értelme volna? Ez is csak egy csók volt. Még is úgy érzem,
hogy meghalok, ha nem kapok többet.
- Velem jössz Los Angelesbe?