114. -

„Nappali fényre tértem magamhoz, napokig alhattam és mozgó ajkaim az ő nevét suttogták, ahogy felnyitottam a szemem és egyedül találtam magam, egyedül a háborgó tenger felett, amely elrabolta az egyetlen lányt, akit szerettem és megfojtotta őt mélyen bennem…”

Tekerj egy cigit! Szívj bele mélyen! Dugd át a számba! Dobd fel a kezed a levegőbe én pedig rátaposok a gázra.

Nyisd szét a tenyered, engedd szabadjára az elméd, szívd mélyen magadba a levegőt, ami a hajad borzolja!

Ne gondolkodj csak érezz! Ordíts! Gyerünk kislány, had halljam!

Itt a joint gyönyörűm. Ez az…

Ereszd el magad.

Még két kanyar és ott a motel.

-         Gyere menjünk. Hol a whisky? Hol a kurva whisky? – Ébredezek lassan Sean ordibálására. A pupillái szinte nem is látszanak, a szeme vérben forog, miközben az én fejem majd kettéhasad. Minden homályos. Kusza. Hol vagyunk? Hogy kerültünk ide? Nem tudom…

-         Miért kiabálsz? – Ülök fel meztelenül az ágyban és a halántékom kezdem masszírozni. A combomon lila foltok virítanak, a lepedő tele van ondóval. Ezek szerint megint lefeküdtünk… De miért nem emlékszem rá? Hisz csak egy cigi volt…

-         Mert kibaszottul nincs meg a whisky – néz rám mérgsen.

-         Milyen whisky? – nyögök fel, tényleg úgy érzem, hogy itt a vég. Szédülök, húz a fejem, a szemeim égnek, a testem elgyötört.

-         Amit tegnap vettünk, ne mondd, hogy nem emlékszel. Ide tettem. Ide – bök az ablakpárkányra, ami tiszta mocsok.

-         Hogy kerültünk ide?  Egyáltalán hol vagyunk? – Nézek körbe a lepukkant szobába. Tuti nem itt szállásoltak el minket eleve.

-         Szar se tudja – üvölt rám.

-         Mi a picsa bajod van te barom? – Csattanok én is fel. Nyűgös vagyok és fáradt, ő pedig csak kiabál, ráadásul tapló is, ami cseppet sem jellemző rá, de valószínű, hogy ő is be van állva valamitől. Valamitől, amire nem emlékszem, hogy bevettem volna magamtól. Mégis mi a fene történhetett velünk, amitől ennyire nem vagyunk önmagunk?

-         Az, hogy valaki ellopta a kurva whiskynket – harapdálja a száját, majd a haját kezdi túrni.

-         Fejezd már be – szólok rá, mikor huszadszorra túrja fel a szobát. Igazából abban sem vagyok, hogy az a whisky létezett-e vagy csak képzeli.

-         Kussolj el – üvölt rám, mire kikerekedett szemekkel nézek rá. Valami nem stimmel… Nagyon nem. Ő nem ilyen és én sem vagyok ilyen. Mi a fenét szedtünk be, amitől ennyire kicsúszott a lábunk alól a talaj?

Egész reggel a whiskyt keresi, aztán amint sikerül meggyőznöm arról, hogy nincs itt egy üveg se, majd veszünk valahol ha ennyire kell neki, elindulunk. A mobilom nincs nálam, de a kocsiban sem találom. Valahol sikeresen elvesztettem, aminek cseppet sem örülök.

Azt se tudom milyen nap van, a benzinkútnál tudom csak meg, hogy hol is vagyunk. Szerencsére nem messze a következő állomástól, így nem kell sok ahhoz, hogy beérjük a többieket. Az autócsodát épségben parkolom le a mélygarázsban, aztán Seant kezdem keltegetni, aki az utolsó öt percben kómaközeli állapotba esett, addig viszont csak az eget bámulta na  meg a felhőket, közben pedig összefüggéstelenül motyogott valamit, amiből semmit sem értettem.

A küzdelmet húsz perc után feladom, elindulok felfelé a lifttel. Az előcsarnokban egy rakás aggódó emberbe botlom.

- Hol a picsában voltál? – Kapja el valaki a karom. Az érintésétől kiráz a hideg, mintha villámok cikáznának a bőröm alatt, az illatától csak még jobban szédülök, pedig eddig se voltam túl jól az is csoda, hogy idáig el tudtam vezetni anélkül, hogy felcsavartam volna a kocsit egy oszlopra.

- Eressz el oké? – Nyögök fel fáradtan, miközben érzem, hogy remegni kezd az egész testem. Nem vagyok jól… Nagyon nem.

- Kulta – öleli át a derekam, épp időben ugyanis kibicsaklik alólam mindkélt lábam, a könnyeim pedig patakokban folynak. – Hé… Mi történt?

- Alexet akarom – bőgöm el magam, akár egy taknyos, miközben ő a karjaiba kap és elindul velem valamerre.

Egész éjjel őket kerestük, de Sean túl gyorsan hajtott és egyik pillanatról a másikra eltűntek a szemünk elől. Alex a haját tépte, mindenki őrjöngött és most sem tűnik úgy, hogy végre megnyugodhatunk.

Lia szörnyen néz ki, remeg és sír, nekem pedig megszakad a szívem, amiért így kell látnom. Nem önmaga, valami történt vele és az egész az én hibám.

Élhetnénk boldogan, ha nem szúrtam volna el az egészet. Tönkretettem magamat és őt is.

-         Mi van vele? – Rohan mellénk a törpe, amint meglátja, hogy Lia a karomban van.

-         Nem tudom – sóhajtok nagyot, miközben tovább cipelem a lift felé. Szörnyű szaga van, dohos, áporodott, le kell fürdetni és egy kiadós alvás is ráférne úgy tűnik.

-         Kiütötted magad édesem rendesen – mosolyog rá Alex, miközben kisimítja a hajat az arcából.

-         Sean a kocsiban van és alszik és nem tudtam felkelteni – hüppög Lia a karomban, de Alex félbeszakítja.

-         Elintézem, ne aggódj oké?  Niko szépen felvisz és vigyáz rád. Légy jó kislány – nyom egy puszit az arcára, aztán célzatosan rám néz. – Figyelj rá, így nem tudom megmondani, hogy mit szedett be, az tuti, hogy nem tőlem szerezte, szóval franc se tudja mikor ürül ki belőle – suttogja, mire aprót bólintok.

Hiába utálom, azt el kell ismernem, hogy tényleg figyel rá. Figyelt rá akkor is, amikor én nem. Mellette áll és a maga módján szereti is. Tudja mire van szüksége, hogy kivel van, mit szed be, mit szív el… Csupa olyan dolgot tesz érte, amire én sosem figyeltem. Szar bevallani még magamnak is, de Alex annak ellenére, hogy egy buzeráns drogfüggő pöcsfej, jó ember.

Mivel fogalmam sincs melyik Lia szobája a sajátomba viszem. Leena szerencsére nem akart velem aludni, így kért magának egy külön szobát. Legalább nem fog zavarni minket. Lassan lépkedek vele a fürdőbe.

-         Utállak – motyogja. – Az egész a te hibád – mered rám üveges tekintettel.

-         Tudom – sóhajtok, miközben levetkőztetem.

-         Miért tetted? – Kérdezi érzelemmentes hangon.

-         Mert egy önző fasz vagyok, aki nem érdemelt meg téged soha – nézek fel rá.

-         Ezzel kurvára ki vagyok segítve – nevet fel rekedten és kissé eszelősen is.

-         Mit tegyek Lia, hogy jobb legyen? – Nyúlok az álla alá gyengéden, hogy felemeljem a fejét. Tényleg bármit megtennék azért, hogy ne szenvedjen. 

-         Vedd el azt a kurvát és csinálj neki még hat gyereket, hogy legalább tudjam, hogy megérte – sziszegi a képembe. Most először látom rajta, hogy fáj neki, hogy Leena terhes. Hogy kínozza a tudat.

-         Sosem veszem el. Elbasztam az egész életem tudom, de sosem fogom feleségül venni és ha az én gyerekemmel terhes, akkor… - suttogok, de félbeszakít.

-         Egy rohadék vagy – köpi a szavakat. – Egy utolsó mocskos patkány. Papolsz itt arról, hogy gyereket akarsz, családot, szerelmet, aztán teherbe ejted és azt mered mondani, hogy tudod, hogy elbasztad az egész életed?

-         Nem tőle akarok gyereket. Nem vele akarom leélni az életem – kiabálok rá.

-         Akkor mégis mi a lófaszt akarsz? – Kérdezi értetlenül.

-         Téged – vágom rá gondolkodás nélkül. Az életem adnám azért, hogy ismét mellettem legyen, hogy a szemében lévő könnyeket eltüntethessem, hogy a fájdalma megszűnjön és megint boldogok legyünk. A torkát hisztérikus nevetés hagyja el, úgy viselkedik, mint akinek teljesen elment az esze, megrémiszt és le is nyűgöz.

-         Nem voltam elég jó neked soha – ingatja a fejét továbbra is nevetve.

-         Szeretlek – bököm ki, mire akkora pofon csattan az arcomon, amitől cseng a fülem.

-         Soha többé ne merészeld ezt mondani – csattan fel. – Soha!

-         Ez az igazság, felpofozhatsz érte ezerszer is – állítom talpra.

-         Ne merészeld még egyszer kimondani ezt a hazugságot. Bemocskoltál már így is mindent amit éreztem, legalább ennek a szónak a jelentése maradjon tiszta. Tudod - túrt a hajába, miközben remegve a tus alá lépett és megnyitotta a csapot. – Te voltál az első – húzta el a száját. – Az első szerelmem. A férfi akiért kútba is ugrottam volna, ha azzal boldoggá tehetem. Sokáig okoltam magam. Kerestem, hogy mit rontottam el, hogy hol hibáztam. Először ott, hogy Finnországba mentem. Másodszor ott, hogy nem léptem le időben. Harmadszor ott, hogy hagytam magam, hagytam, hogy az ujjaid köré csavarja, hogy elszédíts és mire észbe kaptam, már úgy beléd voltam zúgva, mint vak a gödörbe. Onnan pedig már nem volt megállás. Hittem neked – néz mélyen a szemembe. – Mindent elhittem, pedig tudtam, hogy nem szabad soha, de soha szerelmesnek lenni, mert az csak tönkretesz.

-         Lia – suttogom, de leint.

-         Maradj csendben oké? Fogalmad sincs milyen minden nap azért küzdeni, hogy egyben maradj. Hogy ne veszítsd el teljesen a józan eszed. De néha… Néha azt hiszem, hogy nem fog menni – susog.

Némán bújok ki a pulcsimból, aztán a nadrágom is ledobom, amit a cipőim és az alsóm is követ. Nem számít semmi csak, hogy itt van és én megpróbálhatom talán egy időre elűzni a fájdalmát, ami miattam kínozza.

Egy macska kecsességével mozog, úgy lép be a zuhanykabinba, hogy közben végig a szemembe néz. A méregzöld íriszek, megint megbabonáznak, újra hipnotizál. Ha így néz rám, bármit képes vagyok elhinni neki. Ha így öleli át a derekam, elgyengülök. Ő pedig megteszi. A hosszú teletetovált karjait a csípőm köré fonja és magához húz.

A bőre illatától még jobban elkábulok. Tudom, hogy ostobaság amit tenni készülök mégsem tudok ellenállni. A tenyerem az alkarjára simítom, a fejem a mellkasára hajtom és újra elmerülök a süppedős, rózsaszín mocsárban, amiből lehetetlenség kikeveredni, mert ahányszor megjelenik az életemben, annyiszor nyom le a mélybe, nekem pedig egyetlen dologra kell koncentrálnom, hogy amikor elenged újra túléljem a felszínen való lebegést.

A bőre forró, élvezem, hogy fürdés címszóval simogat.

Mikor már azt hinném, hogy tovább megy, leáll, elzárja a csapot, elhúzódik tőlem, aztán egy óriási törölközőbe teker, ismét felkap és a hálóba visz.

-         Nem hagyom, hogy bajod essen – lép a szekrényhez, aztán öltözni kezd és nekem is keres valamit, amit felvehetek.

-         Persze – fintorodok el, miközben a pólót markolászom, amit a kezembe nyomott. Eszem ágában sincs felvenni, ha már ketten maradtunk egy hotelszobában sokkal jobb dolgokat is el tudnánk követni, mint az alvás. Akarom őt, még akkor is ha tudom, hogy sosem lesz az enyém. Csak a testét kaphatom meg, minden más Leena tulajdonában áll.

-         Hibáztam oké? Elég sokat és értem, hogy nincs tovább, de attól még együtt utazunk és el kell viselnünk egymást szóval – fakad ki, de egy csókkal beléfojtom a szót. Erőtlen kis hang hagyja el a torkát, amit nem igazán tudok értelmezni, olyan, mint egy halk tiltakozás és egy elégedett morgás keveréke, aztán ahogy a karjai ismét a csípőm köré fonódnak rájövök, hogy még mindig kívánom.

Na meg persze arra is, hogy meg is kaphatom.

-         Csak fogd be – súgom a nyakába, miközben az előbb felvett nadrágot kezdem letolni róla. Nem érdekel semmi, csak az, hogy itt van, érinthetem, hallgathatom, hogy dobol a szíve, hogy veszi a levegőt és hogyan sötétül el az a két macskaszem.

-         Lia, hagyd abba – tol el magától, de hangja remeg. – Részeg vagy és betéptél – sziszegi, mikor a nyakát kezdem puszilgatni.

-         És? Ez nem gátol meg abban, hogy lefeküdjek veled. Akarlak és ennyire egyszerű az egész – húzom végig az ujjaim a felsőtestén.

-         Nem tudod mit csinálsz – hátrálna meg, de a férfiassága már keményen áll, elárulva, hogy ő is szeretné.

-         Pontosan tudom mit teszek. Elveszem azt amit adni tudsz – húzom közelebb magamhoz, az egyik kezemmel a hajába túrok a másikkal pedig simogatni kezdem mindenütt ahol csak érem.

Nem kell tovább győzködnöm, ő is elveszíti a fejét, keményen csókol meg, miközben hanyatt dönt az ágyon és tigrisként fölém mászik, aztán minden porcikám végigcsókolja. Engedelmesen tárom szét a lábaim, miközben élvezem, hogy kényeztet. Nem érdekel, hogy harap, hogy olyan megint mint egy ősember, hogy egyik pillanatról a másikra nyársal fel és kőkeményen kezd mozogni bennem. Durva kissé erőszakos, pont olyan, mint régen. Minden egyes lökéssel újabb darabot hasít ki a szívemből, de nem bánom. Olyan mélyen fúródik belém, hogy az szinte fáj, de nem érdekel, legalább érzem, hogy ott van, velem van.

Egyik pillanatról a másikra szakad ránk az ég, a nyakamba a hörög miközben minden izmunk görcsbe rándul és lehetetlen módon összegabalyodik.

Ostoba, faszfej vagyok, aki képtelen gondolkodni és csak a vágyainak él. De olyan gyönyörű és olyan régen volt már, hogy együtt voltunk, hogy egyszerűen képtelen voltam egy pillanatig is ellenállni neki. Most viszont, hogy a mellkasomhoz bújva alszik, átkozom magam.

Holnapra meg fogja bánni, gyűlölni fog, én pedig nem tehetek ellene semmit, hisz minden oka meg van arra, hogy látni se akarja a képem.

Mégis most egy kicsit legalább minden olyan, mint régen. Békésen alszik mellettem, halkan szuszog, én pedig érzem azt a semmihez sem fogható meleget ami átjár mindig, ha velem van. Az érzés, hogy soha nem akarom elengedni, mert csak mellette lehetek boldog. Meg akarom állítani az időt, semmissé tenni a múltat és szeretni.

Mellette semmire nincs szükségem. Se drogra, se piára, ő maga elég ahhoz, hogy elégedett legyek az életemmel.

Képtelen vagyok tovább gondolkodni, egyszerűen elalszom.

Reggel persze üres mellettem az ágy. Ha nem érezném a párnán az illatát, azt hinném csak álmodtam az egészet. Mélyet sóhajtok, miközben megdörgölöm a szemeim, próbálok még egy kicsit pihenni, hisz ezer éve nem aludtam ki magam, de az ajtóm kivágódik.

-         Te meg mégis mit képzelsz magadról? – Esik nekem Leena rögtön. A ruhájából dől a pia és füstszag, a szemei furcsán csillognak és alig bír megállni a lábán. – Mér megint azzal a kis kurvával csalsz? – Lép elém, mikor felállok és két olyan pofont kever le, amitől az is csoda, hogy nem fejelem meg a falat.

-         Normális vagy? – Kapom el a csuklóját durván, mikor újabb pofonra emeli a kezét.

-         Megdugtad, miközben a gyereked várom – zokog fel.

-         Nem is biztos, hogy az enyém – sziszegek, majd az ágyra lököm.

-         És ha igen? – Szegi fel az állát.

-         Akkor ha baja lesz esküszöm, hogy a saját két kezemmel tekerem ki a nyakad. Mi a szart vettél már be megint? – Nézek végig rajta. Szánalmasan néz ki, a haja kócos, a sminkje elfolyt, a harisnyája szakadt.

-         Semmi közöd hozzá – sziszegi.

-         A kurva életbe, nem fogod fel, hogy ártasz annak a gyereknek, akit vársz? – üvöltök rá. Szívem szerint felpofoznám, de nem tehetem.

-         Semmi közöd hozzá, hogy mit csinálok, míg azt a kis ribancot keféled a hátam mögött – vágja rá.

-         Már meg ne haragudj, de azt kefélek és akkor amikor akarok. Ebbe neked igazán nincs beleszólásod – nézek rá villámokat szóró szemekkel. Fogalmam sincs mit kéne tennem vele. Se magára, se az egészségére nem figyel, még a baba miatt se, engem viszont az őrületbe kerget. Talán mégis az lenne a legjobb, ha elvetetné, míg lehet, hisz ha az egész terhessége alatt ezt fogja csinálni, akkor ki tudja milyen rendellenességgel fog megszületni az a pici. Én pedig hiába akarok nem lehetek mindig mellette és védhetem meg akár saját magától is.

-         Miért teszed ezt velem? – Kuporodik össze az ágyon, miközben patakokban folynak a könnyei. – Szükségem van rád, nem érted? – Pislog fel rám, miközben magát ringatja.

-         Egy elvonóra van szükséged – csattanok fel. – Mi a faszt akarsz még Leena az Isten verje meg, mit? – Üvöltök vele. – Szétszedtél minket Liával, elérted, hogy a pokol legmélyebb bugyrában érezzem magam, hogy gyűlöljem az életem, teherbe estél, a franc se tudja kitől, csak, hogy még szarabb legyen az egész és még ez se jó? – Akadok ki szépen lassan. Egy fél kanál vízbe meg tudnám ölni, mert minden az ő hibája. Nem hittem Liának, mikor azt mondta, hogy csak el akar minket választani, most pedig, hogy rájöttem igazat mondott, késő. Túlságosan késő. Belekerültem a hálójába és nincs menekvés, míg meg nem tudom, hogy kitől várja azt a babát.

-         Azt akarom, hogy szeress – sziszegi.

-         Már csak szánalmat érzek irántad érted? Undorodom tőled és gyűlöllek, mert mindent tönkretettél körülöttem. Elvesztettem a lányt, akit szerettem, már semmi örömöt nem érzek. Az se dob fel, ha színpadra állhatok, egyszerűen csak pánikolok tőle. Képtelen vagyok enni, aludni, nevetni. Lassan levegőt venni is elfelejtek és egyszerűen csak el fogok sorvadni – sziszegem, mire ördögi mosoly jelenik meg az arcán.

-         Akkor jó – suttogja, miközben letörli a könnyeit. – Ezt akartam, hogy nyomorult legyél. Sosem becsültél meg, sosem mutattad ki, hogy szeretsz. De tudod ez még semmi, esküszöm neked Niko, hogy pokollá teszem az életed, mert te is pokollá tetted az enyémet. Együtt fogunk megrohadni édesem, feleségül fogsz venni, felneveled a gyereket akit várok és mellettem fogsz maradni örökre. Ha megölöd magad esetleg, akkor a túlvilágra is követlek világos? Soha, de soha nem szabadulsz meg tőlem Niko – sziszegi.

-         Ne is álmodj róla – csóválom a fejem. – Teljesen elmebeteg vagy – fordulok el tőle, miközben tiszta ruhát keresek magamnak.

-         Ez a büntetésed, mert rossz voltál hozzám – gügyög.

-         Imádtalak és ezt te is tudod. Istennőként néztem rád, bármit megadtam volna azért, hogy boldoggá tegyelek. Vakon szerettelek, szóval ne merészeld azt mondani, hogy az én hibám – csattanok fel.

-         De a te hibád – kiabál.

-         Te csaltál meg, akkor romlott el minden és én azután is kitartottam – üvöltök rá. Azt akarom, hogy abbahagyja ezt az egészet, el akarok menekülni, bele egyenesen Lia karjaiba. Talán ő képes lenne megvédeni ettől az átkozott, elmebeteg boszorkánytól. Nem, biztos, hogy képes lenne, egyszerűen csak nem akarja. Egyem meg amit főztem… Igaza van.

-         Egy önző seggfej voltál már akkor is – vágja a képembe.

-         Akkor miért nem hagytál egyszerűen el? – Tárom szét a karjaim.

-         Mert szeretlek – üvölt, mint egy bolond.

-         Te nem szeretsz, te csak egyszerűen beteg vagy. Annak amit csinálsz köze sincs a szerelemhez – ingatom a fejem. Kezdem azt érezni, hogy megint feleslegesen szálltam szembe vele.

-         Mit tudsz te a szerelemről? – Nevet fel gúnyosan.

-         Eleget ahhoz, hogy tudjam, Lia az igazi és te a közelébe se érhetsz. Most pedig készülj, mert elviszlek egy orvoshoz – nézek végig rajta undorodva, miközben próbálok visszaemlékezni arra, hogy mi fogott meg benne, de nem találok semmit. Egyszerűen csak gyűlölöm, mert megkeseríti az egész életem.

Órák óta zokogok Andy ölében, aki szorosan tart és csitítani próbál, de nem megy semmire velem, hiába simogatja a hajam, hiába suttog, még az énekléssel is megpróbálkozik, de képtelen vagyok abbahagyni. Minden egyszerre robbant fel bennem reggel, amikor felébredtem. Hiányzott, szerettem, gyűlöltem és utáltam, hogy Leena terhes tőle. Meg akartam halni, ennyire egyszerű volt az egész.

Az életem nélküle semmit sem ér, fogalmam sincs arról, hogyan éljem túl ezt az egészet.

-         Hé, kislány gyere ide – ölel át Alex is. A szobát szépen sorban ellepik az emberek, Yv teát főz, Jade a hátam simogatja, miközben Andy és a pokolfajzatom szorosan tartanak.

Majd hirtelen belép Oliver is. Annyira hasonlít a bátyjára, hogy fulldokolva kapok levegő után, amint meglátom.

-         Menjetek ki – suttogja határozottan. Mintha Niko beszélne…

-         Nem hagyom itt így – tiltakozik Alex azonnal.

-         Bízz bennem – kéri halkan.

-         Egy finn parasztban sem bízom. A bátyád tette ezt vele – sziszegi a kisördög indulatosan, miközben remegő kézzel próbálok rágyújtani egy cigire, hogy egy kicsit lenyugtassam az idegeim, mert egyre komolyabban félek attól, hogy meg fogok őrülni, ha ez az egész így megy tovább. 

-         Tudom – bólint. – De szeretnék vele beszélni – suttog tovább.

-         Alex gyere – fogja meg Jade a kezét.

-         Nem – makacsolja meg magát, mire Jade a füléhez hajol és beszélni kezd neki valamiről, amit én nem hallok. – Oké – sóhajt végül Alex nagyot. – Kicsikém itt leszek a közelben rendben? – Simogatja meg az arcom, mire bólogatni kezdek. – Ha kell valami, ha bánt vagy akármi, csak kiabálj rendben? Esküszöm, hogy itt leszek és az összes finn pojácának kiverem a fogát – mosolyog rám. A mosolyától pedig nekem is mosolyognom kell, még akkor is ha továbbra is hüppögök. Nevetséges igazából még a feltételezés is, hogy az én gyönyörű pokolfajzatom bármelyik melákot is elverje. Olyan pici hozzájuk képest, de azt is pontosan tudom, hogy értem megpróbálná. – Szeretlek – suttogja.

-         Én is – bólogatok, mire elmosolyodik, a kézfejével letörli a könnyeim, egy puszit nyom a homlokomra, majd kisétál, kettesben hagyva minket Oliverrel.

-         Sajnálom a múltkorit – sóhajt nagyot.

-         Nem, igazad volt. Az egész az én hibám – túrok a hajamba, miközben próbálom összeszedni magam. Lassan csillapodok le, alán a ciginek talán a teának köszönhetően, amibe egy kis nyugtatót is csempészett Yv.

-         Niko beszélni akar veled – sóhajt nagyot, mire felkapom a fejem.

-         Nem, nincs miről beszélnünk – tiltakozom azonnal.

-         Szeretitek egymást Lia – ül le mellém. – Ki vagytok mindketten borulva, mert nem együtt vagytok. Te is furán viselkedsz, ő is. Miért nem adsz neki még egy esélyt? – Simít végig a karomon.

-         Mert csak összetöri a szívem – suttogom.

-         Nem tenné, csak próbáld meg – kezd el győzködni, én viszont pontosan tudom, hogy semmi jó nem sülne ki abból ha újra megpróbálnánk. Ugyan ez lenne a vége. Ráadásul van még valami, ami miatt nem lehet.

-         Ha össze is jönne, ismétlem ha – nézek rá, majd nagy levegőt veszek – akkor se lennénk soha boldogok – suttogom lemondóan.

-         Miért nem? – Pislog rám értetlenül.

-         Leena sosem hagyná – felelem. – Ha tőle vár gyereket, akkor pedig végképp nem. Annak a picinek apa kell és nem tudnék a tükörbe nézni ha miattam nem lenne mellette – szívok bele mélyen a cigimbe.

-         Nem is biztos, hogy az a gyerek tőle van és ha igen, hát akkor csak úgy közlöm, hogy lehetséges, hogy meg sem marad – suttogja.

-         Tessék? – Kapom fel a fejem.

-         Niko elvitte orvoshoz azt a kurvát, hogy biztos legyen benne, hogy van-e baba. Kiderült, hogy tényleg van, de pici, mert az a ribanc nem képes leállni a cigivel, a piával, meg a droggal és alig eszik, mert nem akarja, hogy idő előtt látszódjon a terhessége. A doki meg azt mondta, hogy ha nem fejezi be ezt az egész szarakodást, el fog vetélni – túr a hajába, amitől az állam a padlón köt ki. – Niko ki van borulva, bezárta egy szobába és hozzá se lehet szólni. Téged akar Lia. Szüksége van rád, ahogy neked is rá. Csak együtt élhetitek túl ezt az egész szart – néz rám kérlelően.