36. Újra meg újra

18+


„Nem akarok tőled semmit, mégis várom a pillanatot, mikor újra láthatlak. Menekülök a férfiak elől, s a végén a te karjaid közt találom magam. Mi történik velem? Mi ez a furcsa kettős érzés?”

http://www.youtube.com/watch?v=S7QXMdPSQDo


- Te elmebeteg, hülye barom - kap el Mad a nyakamnál fogva és a backstage falához ken. - Elment az a csepp eszed is, ami volt? Agyon taposhattak volna ha túlzottan beindulnak, te pedig, mert ott van Lia beugrasz közéjük? - üvölt torka szakadtából.
- Egy szikláról is levetette volna magát, ha ott van Lia - morogja Jari dühösen. Valahogy az akcióm senkit nem tesz boldoggá. Még engem se, ugyanis mire a tomboló tömeg közepéig jutottam, eltűnt. A biztonságiak szedtek ki, még mielőtt ténylegesen cafatokra cincál a nép.
- Jól vagy? - ront be Oliver az öltözőnkbe. Csoda, hogy elkapott a kezdés előtt, de sikerült neki. Jól esik, hogy itt van. Elvégre a testvérem és elég rég nem láttam, valahogy mindig különböző városban bolyongunk és ritka, hogy ketten egy helyen lennénk. Ez a mai nap és a véletlen műve csak. Mégis boldog vagyok, hogy az én hóbortos öcsikém így aggódik értem, hogy megnézi mit is csinálok, pedig tudom, hogy igazából magasról tesz rá, hogy a bátyja zenész. Mindenki más sztárnak tart, számára viszont csak egy testvér vagyok szerencsére. Az arca hófehér, látszik a szemén, hogy komolyan berezelt a kis akciómtól, így igyekszem megnyugtatni.
- Aha, de jobban lennék ha Mad elengedne - nézek jelentőségteljesen a barátomra.
- Ostoba - lép be Brandon és Tia az ajtón, tökéletes egyetértésben. Van egy olyan tippem, hogy a kedves jelző nekem szól.
- Bocsi skacok, lebaszhattok, de csak később, mert most dolgom van - szólalok meg és elindulok kifelé.
- Feltett szándékod, hogy annak ellenére, amit mondtam megkeresed Anders lányát, igaz? - néz rám Tia lemondóan.
- Aham - bólintok mosolyogva.
- Hiába fáradsz - sóhajt fel az öcsém.
- Mert? - nézek rá kérdőn.
- Lelépett valami Alex nevű fazonnal vacsizni. A pasi az előttetek lévő együttes énekese, ha jól emlékszem - néz elgondolkodva maga elé.
- Mi van? - kerekednek ki a szemeim és érzem, hogy az agyamra leszáll a lila köd.
- Niko, Lia elment randizni Alex-el - ismétli el a tesóm, amit elsőre is felfogtam.
- Honnan tudod ki Lia? - néz rá Jari kérdőn. Mintha a fejembe olvasna, én is pont ezt akartam kérdezni.
- Chicago-ban megpróbáltam felszedni, tudjátok jó nő én meg pasi vagyok és meg akartam húzni… - kezd bele, de eldurran az agyam és most én vagyok, aki a torkánál fogva ken valakit a falhoz.
- Mondd, hogy nem feküdtél le vele, mert ha igen, én leszarom, hogy az öcsém vagy, kibelezlek - sziszegem Oli képébe dühösen. Ennyit a testvéri szeretetről.
- Engedd el a tesód, haver - teszi Brandon a vállamra a kezét.
- Maradj ki ebből - üvöltök rá. - Lefeküdtél vele igaz? - hajolok Oliver képébe és dühösen fröcsögöm a szavakat.
- Engedj már el te elmebeteg kretén - tapasztja a két tenyerét a mellkasomra és ellök magától, de abban a pillanatban vissza is nyomom a falhoz, mire gyomorszájon vág, én pedig visszakézből orrba törlöm. Le se tagadhatnánk, hogy testvérek vagyunk, ugyanis innentől semelyikünk nem képes leállni. Oli jó erőben van, de én vagyok a magasabb és a gyorsabb, így sikerül Istenesen állba vernem, mire akkorát pancsol be, hogy szó szerint csillagokat látok.
- Elég legyen - kap el Mad, míg Brandon Olivert próbálja meg moderálni.
- Megdugta - üvöltök torkom szakadtából és tovább kapálózok Oli felé, hogy a dühöm le bírjam verni rajta. Az öcsém lefeküdt Liával. Úgy érzem szétszakadok, nem vagyok képes elviselni ezt…
- Nem dugtam meg - üvölt Oli magából kikelve, de az agyam már rég eldurrant.
- Ne hazudj! Legalább valld be! Jó volt? Bár hülye kérdés, vele csak jó lehetett - kiabálok.
- Kussolj már el - ordít tovább az öcsém. - Nem dugtam meg. Csak csókolóztunk, de az is azért volt, mert be akarta bizonyítani, hogy Liza belém van zúgva és én nem hittem el neki. Liának köszönhetem, hogy kinyílt a szemem és most együtt vagyunk - magyarázza dühösen. - Te meg engedj már el - szól rá Brandonra, mire a barátom kérdőn néz a többiekre, akik aprót biccentenek, így Oli kiszabadul, de én nem, ugyanis Mad továbbra is szorosan tart.
- Na elég volt. Leülni - veszi át Tia az irányítást. Először Olira bök és a kanapéra, majd Madre mordul, aki azonnal elereszt. - Niko, nem - sziszegi mikor megindulok, hogy addig üssem Olit, míg lélegzik. Az is zavar, hogy megcsókolta, nem volt hozzá joga, bár jobb, mintha lefeküdtek volna egymással. - Leülsz, most - bök a sarokban lévő székre. - Ne mondjam el megint Niko Koskinen - csattan fel. A szemei villámokat szórnak, ha Mad morogna így magasról leszarnám, de Tiával nem ildomos ujjat húzni. Puffogva huppanok le, majd rágyújtok egy cigire és gyilkos pillantással méregetem az öcsémet.
- Hol vacsizik? - kérdezem halkan.


A lábam lóbálom a bárszéken és hangosan kacagok. Hát nem igazán erre számítottam mikor a velem szemben ülő pasas elhívott vacsorázni. Vegaburgert eszünk, a kólánkba rumot öntöttünk, nevetgélünk és egymás szájába tömködjük a sült krumplit, amit előtte bőségesen beletunkolunk a szószba. Azt hittem csak egy ”ki ha én nem”- féle, mitugrász bohóc. Na bumm… Tévedtem. Kiderül, hogy van humora, esze, érzékeny és mégis ördögi.
- Már az oviban is azt mondtam, hogy híres zenész leszek, de mindig kinevettek - húzza ki magát. - Te mi akartál lenni kicsinek?
- Az apám főnöke - motyogom a szívószálam végét rágcsálva.
- Az apukád főnöke? - kerekednek ki Alex szemei.
- Aha, de aztán rájöttem, hogy apu a saját maga főnöke. Az apukám meg mégse akartam lenni - magyarázom, mire Alex hangos nevetésben tör ki.
- Furcsa eszmefuttatás - mosolyog rám.
- Te is furcsa srác vagy - mosolygok rá bűbájosan.
- Akkor mi furcsák tartsunk össze - kacsint rám. - Látod azt a lányt? - bök mögém a fejével, mire diszkréten rápillantok.
- Mi van vele? - kérdezem értetlenül.
- Tetszel neki - suttogja, mire játékosan vállon csapom.
- Bolond vagy - kacagok fel.
- Nem, tényleg tetszel neki - bizonygatja. A tekintete az enyémbe mélyed.
- Gyönyörűek a szemeid - nézek rá elgondolkodva. Tényleg csodaszép hatalmas zöldes árnyalatú szemei vannak.
- Gyönyörű a mosolyod - suttogja és megfogja az asztalon pihenő kezem, majd az arca egyre közelebb araszol az enyémhez. Tudom mit szeretne, de mielőtt az ajkaink találkoznának, elhúzódom és egy krumplit nyomok a számba, miközben olyan ártatlanul pislogok rá, mint valami ma született bárány. Alex egy pillanatra ledermed, aztán elneveti magát és visszavonulót fúj. Tovább eszünk, aztán sétálni indulunk. Be nem áll a szája, de jó hallgatni a sok vicces sztorit, amit mesél. Azt hiszem Pete óta ő az első pasi, aki képes elterelni a gondolataim és aki mellett úgy érzem, hogy élek. Nem egy árnyék vagyok, hanem érző ember és ő váltja ki ezt belőlem. Hatással van rám és ez ritka. Maximum öt centivel magasabb nálam mégis úgy érzem, hogy fölém tornyosul. Talán a kisugárzása miatt. Az arca szinte lányos, mégis van benne valami amitől határozottan férfiasnak tűnik. Tiszta ellentmondásos a pasi…
- Itt lakom - mosolygok rá, mikor megállunk a hotel előtt, ahol megszálltunk.
- Ó - néz rám, majd fel a villogó neontáblára.
- Köszönöm a vacsorát Alex - lépek hozzá közelebb és egy puszit nyomok az arcára.
- Nem hívsz fel egy italra, igaz? - húzza féloldalas mosolyra az ajkait.
- Olvasol a gondolataimban - nevetek fel.
- És a számod elkérhetem? - néz rám édesen mosolyogva.
- Fel fogsz hívni? - húzom fel kérdőn a szemöldököm.
- Majd kiderül - rántja meg a vállát, mire felkacagok és egy bólintás után beírom a felém nyújtott mobiljába a telefonszámom.
- Akkor jó éjt - nézek ismét a szemébe.
- Jó éjszakát - biccent, mire sarkon fordulok és elindulok. Alex hirtelen elkapja a csuklóm és magával szembe penderít. Az arcán ördögi mosoly játszik, a szemei izgatottan csillognak, miközben a két tenyere közé veszi az arcom és gyengéden megcsókol. Ó, Istenem, már idejét se tudom mikor csókolt meg valaki ennyire gyengéden. Pete volt az utolsó azt hiszem. A nyelve lassú táncba hívja az enyémet, míg a hüvelykujja az arccsontom cirógatja. Még a térdem is beleremeg annyira jó. Sokáig ízlelgetjük egymást és tényleg csak azért szakadunk el a másiktól, mert már létfontosságú, hogy oxigént préseljünk a tüdőnkbe.
- Hej ha - zihálja, a homlokát az enyémnek támasztva, mire én is nagyot nyelek. Úgy érzem képtelen vagyok kinyitni a szemem, mert csak álmodom és ha megtenném akkor tuti, hogy felébrednék. Életem egyik legjobb csókja, semmi kétség.
- Hej ha bizony - kuncogok fel, miután nagy nehezen összeszedem a gondolataim.
- Biztos nem engedsz fel? - susogja, mire kipattannak a szemeim. Hát ha meg akarsz dönteni, azért meg kell küzdened.
- Biztos. Jó éjszakát Alex - bólintok és kibontakozom az öleléséből. Ezer wattos vigyorral az arcomon megyek fel a szobámba.

Órák óta csak ülök a pici ágyon a koromsötét szobában és az öngyújtómmal játszom. Ideges, izgatott, féltékeny és dühös vagyok, félek, örülök és még ki tudja milyen érzések nem kavarognak bennem. Aztán halk cipőkopogásra leszek figyelmes, majd a kulcs elfordul a zárban és kinyílik az ajtó. Hallom a szuszogását, ahogy lerúgja a cipőjét, ledobja a táskáját és csak ezután kapcsolja fel a villanyt. A tükörben önmagát nézi, az arcát, ami most is gyönyörű. A szemei édesen csillognak. Talán ha nem sóhajtok fel megkönnyebbülten azért, mert egyedül jött fel, akkor észre se vesz. De nem bírom, a tüdőmben tartott levegőt hangosan fújom ki, mire megmerevedik. Nem néz felém, nem tudhatja ki vagyok és mégis…
- Hogy jutottál be a szobámba Niko? - kérdezi cseppet sem barátságosan.
- Ebben a hotelben rosszak a zárak. Egy sima zsebkés is elég ahhoz, hogy be lehessen törni - vallok színt. Zavar, hogy még mindig az arcképét nézi. Csak pár lépés választ el minket és mégis olyan érzésem van, hogy egy oltári mély szakadék tátong köztünk, amin képtelenség átjutni.
- Oké, most, hogy tesztelted a szobám zárját, mehetsz is - suttogja. A hangja szinte mar. Nem örül nekem. Nagyon nem.
- Nem ezért jöttem - suttogom fejcsóválva és felállok, hogy ha már ő nem jön hozzám közelebb, akkor én tegyem meg. Az illata betölti a levegőt, megőrjít.
- Nem érdekel miért vagy itt. Menj el, örökre - sziszegi, akár egy mérges kígyó.
- Nem mehetek, amíg… - kezdek bele, de persze, hogy nem hagyja, hogy végigmondjam, amit akarok. Dühösen fordul velem szembe, ha pillantással ölni lehetne, már végem lenne, az arca és a tekintete semmi jót nem ígér.
- Azt mondtam, hogy takarodj az életemből, végleg. Nem akarlak látni, nem akarlak hallani, nem akarok tőled semmit. Főleg nem azt, hogy miután megdugtál áradozz a menyasszonyodról és végül lepattints. Takarodj most azonnal - bök az ajtóra. Majd felrobban a méregtől, én viszont csak mosolyogni tudok. Annyira gyönyörű és még mindig ott lobog benne az a mérhetetlen tűz, amit úgy imádok benne. A vakmerőség, hogy senkitől és semmitől nem fél. Lenyűgöz, elvarázsol és ismét nem tudok ellenállni neki.
- Senki nem mert még kidobni a szobájából - lépek elé somolyogva. - Bár ha jobban belegondolok senki nem is akart - ráncolom össze a homlokom.
- Menj már - kiabál rám és türelmetlenül dobbant egyet a lábával is.
- Nem - vágom rá csípőből.
- Most szórakozol velem? - visít fel, mint valami hisztis kislány.
- Nem, nem áll szándékomban szórakozni veled - simítok végig a meztelen karján. A bőre most is ugyan olyan bársonyosan puha, mint amilyen Londonban volt. Hihetetlen, olyan akár a kisbabáké, na nem mintha túl sok kisbabához értem volna már hozzá, de emlékszem, hogy az öcsém is ilyen puha volt, mikor hazahozták a kórházból. Selymes, lágy és finom. Simogatni akarom még, de ellöki a kezem.
- Ne érj hozzám - fröcsögi felém a szavakat.
- Tudom, hogy szereted mikor megérintelek - nézek mélyen a szemébe. Érzem, hogy önelégült mosoly kúszik az arcomra, de azzal is tisztában vagyok, hogy ezzel tovább bőszítem.
- Undorodom az érintésedtől - vágja rá, mire halk nevetés tör fel a torkomból. A szemeimmel fogva tartom a pillantását, miközben még közelebb lépek hozzá. A testünk közt alig egy milliméter van már csak. Fel kell szegnie az állát, ha nem akarja a beszélgetést a mellkasommal folytatni, de még így is van benne valami különös büszkeség.
- Be is venném, ha nem remegne az egész tested, mint a nyárfalevél és ha nem lennél tiszta libabőr. A tested elárult kulta - tekerem az egyik szőke tincsét az ujjaim köré.
- Tudod mit? - csillannak fel a szemei, az én gyomrom pedig görcsbe rándul a pillantásától. Azt hiszem félnem kéne attól, hogy mit talált ki, de ezt meg is cáfolja azzal, hogy a pici tenyerét végighúzza a mellkasomon, majd megragadja a pulóverem alját és lerángatja rólam az anyagot. A döbbenettől megmozdulni se tudok. Mikor került ő a nyeregbe? Talán akkor mikor nekiállt az ágy felé taszigálni, én meg hagytam magam. - Ezt akarod? Vedd el - szól a kihívás, majd egyetlen mozdulattal az ágyra lök és az ölembe mászik, miközben megszabadul a felsőjétől. Szinte letépi rólam az övet, majd a gombokat is kioldja a farmeromon. Vibrál a levegő, érzem, hogy a vágy magával fog sodorni mégis úgy ülök ott akár egy kuka, meg se bírok mozdulni a sokktól. Bezzeg Lia… A nyakamra tapad az édes ajkaival, a fogai közé szívja az érzékeny bőrt, miközben teljesen hozzám simul. A körmeivel a derekamtól a tarkómig végigkarcol a gerincem vonalán, majd a hajamba markol és hátrarántja a fejem, hogy könnyedén a torkomba haraphasson. Felszisszenek, attól, hogy tépi a tincseim, miközben a fogait a bőrömbe mélyeszti. Valahol sejtem, hogy a dühét így próbálja levezetni, nem véletlenül okoz fájdalmat, tényleg szét akar szedni. A derekára simítom a tenyerem. Nem érdekel, hogy ennyire durva velem, végül is megérdemlem. Gyengéden simogatom a hátát és hagyom, hogy azt tegyen velem, amit csak akar. Nem hiszem, hogy tisztában van azzal, hogy a fájdalomnál jóval nagyobb kéjt okoz. Próbálom visszafogni magam, bár szívem szerint én is nekiesnék és leszaggatnám róla az összes ruhát, hogy végre ismét eggyé váljak vele. A kulcscsontom se hagyja nyom nélkül. Úgy érzem magam, mint valami birka, akit meg kell bélyegezni, de még ezt se bánom. Nem érdekel ha nyoma lesz holnap annak, hogy mit műveltünk az éjszaka. Az ujjaim hirtelen a melltartójába akadnak, zavar a falatnyi anyag, így egy gyors mozdulattal szétpattintom a kapcsot és lehámozom róla. A csípőjével érzéki köröket ír le, az ölemben ülve, amivel még tovább feszíti azt a bizonyos húrt. Ha így megy tovább, nem sokáig fog tartani az első menet. Ha tovább mocorog nekem annyi, így inkább a fenekébe markolva megemelem és az egyik mellbimbóját kezdem szívogatni. Ég a bőröm, forr a vérem, lángba borul az egész szoba és ezt csak vele tudom átélni. Eszeveszett tempóban ráncigáljuk le a másikról a nadrágot, majd a maradék fehérneműt, hogy végre meztelenül dőlhessünk el az ágyon. Most én kerülök felülre, de így is megtalálja a módját annak, hogy szétszaggasson. Hol a hajam tépi, hol belém harap, hol a hátamat és a vállaimat cifrázza ki a körmeivel. Kezdem úgy érezni, hogy túlságosan eldurvult a játékunk. Most már képtelen vagyok kesztyűs kézzel bánni vele, a csípőjét és a combjait markolom, miközben a nyelvem ellentmondást nem tűrően a szájába tolom, válaszul viszont azonnal megharap én pedig felmordulok. Na, ebből elég volt! A számba szívom a nyelvét és visszaadom. Cafatokra akarom cincálni a bestiát, úgy ahogy ő is engem. A körmeit a hasfalamba mélyeszti, nálam pedig végérvényesen elpattan a húr, a csuklóit a feje mellett a matracba nyomom, érzem, hogy szabadulni akar, de nem engedem, szorítom a kezeit, miközben a térdem a combjai közé fúrom, hogy szét tudjam feszíteni őket. A nyakát a fogaimmal karcolom végig, míg ő vergődik alattam, de esélye sincs. Kihasználom az erőfölényem pofátlanul, aztán megérzem a belőle áradó forróságot és elveszem, ami nekem jár. Tövig nyomulok a testébe, mire megdermed és hangosan felnyög. Már rég nem tudom kontrollálni magam, felnyársalom újra és újra, valami veszett, ördögi tempóban. Hallom ahogy nyögdécsel, érzem, hogy mocorog miközben tovább hajtom magunkat a beteljesülés felé. Kénytelen vagyok összeszorítani a fogaim, az agyam hátsó zugában motoszkál, hogy neki talán több idő kell, mint nekem, az önuralmam viszont véges.
- Eressz - lihegi és a markomban lévő csuklóját picit megmozdítja. Nem vagyok biztos abban, hogy jól teszem de elengedem, mire gyengéden magához ölel, az ujjait a tarkómra simítja és lehúz magához, hogy meg tudjon csókolni. Az íze új dimenzióba repít, a nyelve boszorkányos módon gabalyodik össze az enyémmel, a szíve dübörgését a mellkasomon érzem, a lábaival átöleli a derekam és még közelebb húz magához. A testünk körül forr a levegő, én pedig érzem, hogy ennyi volt, nem bírom tovább. Egyszerre mordulunk fel, érzem, hogy sikerült őt is eljuttatni a csúcsra, ugyan abban a pillanatban mikor az én testem is megremeg és végigfut a gerincemen a semmihez sem hasonlítható bizsergés, ami magával ránt és eltemet. Talán egy egész percig tart a teljes képszakadás. Semmire nem tudok koncentrálni, csak a testem remegésére, arra, hogy még a lábujjam is belezsibbadt az édes kielégülésbe. Tompán hallom, hogy mindketten csak kapkodunk levegő után, miközben úgy szorítjuk a másikat, mintha az életünk múlna róla. A bőre illata keveredik az izzadtság és a szex illatával, valami különleges elegyet alkotva, amit olyan mélyen szippantok be, amennyire csak lehetséges. El akarom raktározni magamban örökre. Aztán lehullanak a kezei rólam, a lábai se tartanak már fogva. A teste megdermed, mire felnézek. Az arcvonásai megkeményednek, de még mindig enyhe pír játszik a bőrén az előbb átéltektől.
- Most már mehetsz - mondja jéghideg hangon, mikor a pillantásunk találkozik.
- Hat lóval se tudnának most elvontatni mellőled - lehelem.
- Még a leendő feleséged se? - húzza gúnyos mosolyra az ajkait.
- Ne keverd bele - kérem halkan és mellégördülök, hogy aztán utánanyúlva magamra húzzam félig. Nem akar hozzám bújni, de nem érdekel az ellenállása. A karom a dereka köré fonom és szorosan tartom. Ismét zsizsegni kezd. - Csss… Hagyd abba a mocorgást, csak maradj így - suttogom a haját simogatva.
- Engedj el - sziszegi, majd sikerül kiszabadulnia a karomból, de csak az ágy széléig jut, ugyanis azonnal utána kapok.
- Nekem így is jó - mosolyodom el, miközben visszadöntöm az ágyba, a fél karommal a vállát ölelem át, a másikat a nyaka alá csúsztatom, míg a lábam átvetem a csípőjén, hogy esélye se legyen a szabadulásra. Teljesen a hátához simulok, az arcom a nyakhajlatába fúrom és mélyeket lélegzek az illatából. Teljesen kikapcsolok, nem gondolok se Leena-ra, se a bandára, se senkire. Valami földöntúli nyugalom száll meg, nem kattogok semmin csak élvezem, hogy itt van mellettem.

Órákig fekszem a karjaiban, némán, összezavarodva, kiborulva. Utálom magam. Mit utálom, sokkal inkább gyűlölöm magam. Gyűlölöm magam, mert szeretem őt. Talán még nem igazi sírig tartó szerelemmel, de szeretem. És még pár ilyen éjszaka után tuti biztossá válna, hogy visszavonhatatlanul és halálosan beleszeressek. A táskámmal szemezek, a földön heverő ruháimmal. Fel kéne öltöznöm és le kéne lépnem még azelőtt, hogy felkelne. De olyan jó érzés, hallani ahogy szuszog, az orrán kiáramló levegő borzolja a tarkómon lévő kis pihéket. A teste melege, engem is melegít, az illatát az orromban érzem folyamatosan. Olyan ismerős még most is. Dohány és az a kesernyés, fűszeres férfias parfüm… A szíve nyugodtan és erőteljesen ver, a hátamon érzem, minden dobbanását. Képtelen vagyok elaludni. El kell mennem… Andy meg fogja érteni és Yv is. Estére ők is hazajönnek úgy is, én meg hagyok nekik egy cetlit a recepción, hogy hamarabb leléptem, mert valami iszonyatosan sürgős dolgom van.
Lassan bontakozok ki az öleléséből, mire dünnyögni kezd, de nem ébred fel. Pár kósza, kócos, barna tincs az arcába hullik, ahogy a hátára gördül, az arca édes fintorba torzul, biztos vagyok benne, hogy álmodik. Nagyot sóhajt, majd a vonásai kisimulnak, az ajkai résnyire elnyílnak és tovább durmol. Mosolyogva emelem fel a földről a melltartóm, de alighogy bekapcsolom, a hosszú kecses ujjai a csuklómra fonódnak.
- Mondd, hogy még nincs reggel - suttogja rekedt álmos hangon, mire hátrafordulok. A szemeit összeszorítja én pedig szívem szerint megcsókolnám.
- Nem, nincs még reggel - suttogom én is.
- Akkor viszont megint szökni akarsz - állapítja meg kómásan. - Inkább bújj ide - dünnyögi és még mindig csukott szemmel felül az ágyon, hogy a hátamhoz tudjon simulni. A hosszú karjaival magához húz, a tenyerét a hasamra simítja és a nyakamba csókol. Hát lehet ellenállni ennek? Francba. Erőtlenül dőlök a mellkasának és hagyom, hogy simogasson, kényeztessen. Lassan dől hanyatt, a lábam pedig azonnal átvetem a csípőjén. Itt a búcsú szex ideje azt hiszem. Még egy utolsó nekem is jár… A mellkasát csókolgatom, míg ő a hátam és a hajam simogatja. Aztán lassan magamba vezetem és mozogni kezdek. Azt hiszem, amit most csinálunk azt hívják úgy, hogy szeretkezés. A másik testének minden egyes porcikáján végigsimítunk, bőr csúszik a bőrön, néha összeszedi magát és felül, hogy egy csókot lophasson, néha én hajolok le hozzá, hogy ugyan ezt tegyem. Sehol nincs a pár órával ezelőtti vadság, most a gyengédség veszi át az uralmat a mozdulatainkon. Puszikkal gyógyítjuk, a másik testén lévő sebeket, amiket nem is olyan régen szereztünk. A fogaim és a körmeim nyoma mindenhol ott virít a bőrén, néha fel is szisszen, mikor egy-egy nagyobb karcoláson vagy véraláfutáson végighúzom a nyelvem. Kár, hogy a szívem nem tudja meggyógyítani. Addig, addig tekerem a csípőm még végül ismét lecsap ránk az orgazmus örvénylő áradata. Lihegve borulok rá, hát ennyi volt. Pár perc után érzem, hogy ismét elalszik. Tovább cirógatom a karját, aztán meglátom a bal kezét. A gyűrűsujján lévő vastag ezüst gyűrűn egy gravírozott név díszeleg. Leena… Keserűen felnevetnék, ha nem aludna, így inkább az öltözés mellett teszem le a voksom.
Halkan, vissza se nézve csukom be magam után az ajtót. Szerencsém van. Mélyen alszik, nem tud megállítani.

- Hol van Lia? - támadok a szőke hajú lánynak, aki még csak most ébredhetett fel, ugyanis nagyon úgy néz ki, hogy a világát nem tudja.
- Azzal a tegnap esti énekes pasival ment el, de ezt tudod - néz rám összeszűkült szemekkel, az ajtóban ácsorogva.
- Visszajött, együtt voltunk egész éjjel, de mikor felkeltem, nem volt sehol - darálom idegesen.
- Visszament Chicagóba - hallok meg egy rekedt hangot a hátam mögött. A szöszi cukorborsó az.
- Mi van? - kerekednek ki a szemeim.
- Lelépett, hagyott egy üzenetet a recepción, miszerint otthon majd találkozunk. Hol van Ben Yvonne? - kérdezi a szőke álmos szemű lányt.
- Ő is lelépett - húzza el a száját. - Este összekaptunk, szóval gondolom valami maca fölött izzadt egész éjjel - sóhajt fel.
- Te is más alatt izzadtál - néz rajta Andy végig. - Ez nem Ben pólója - állapítja meg. - És nem is a tiéd - húzza össze a szemeit.
- Alattam izzadt - lép ki Mad Yv szobájából egy szál alsógatyában és elég dühös képet vág. - Bár nem hiszem, hogy bármi elszámolással tartozik neked - fröcsögi, de én még mindig csak sokkoltan bámulom a kettősüket. Hát ezek meg, hogy keveredtek össze?

- Elvihetünk? - parkol le mellettem egy hatalmas busz, az ajtaja nyitva van, a lépcsőn pedig egy talpig feketében lévő fazon áll vigyorogva. A kezében egy üveg pezsgőt tart és még csak hajnali öt van.
- Alex? - nézek rá kérdőn.
- Biza - bólogat bőszen. A fű szaga hirtelen csap fejbe. A kezéből áradó cigiből árad. - Hova mész ilyen korán reggel szépségem? - tolja fel a homlokára a napszemüvegét.
- Vissza Chicagóba - adom meg a választ.
- Akkor pattanj fel, elviszünk - kacsint rám, majd megfordul és eltűnik a busz belsejében.
Nem tudom, hogy jó ötlet-e, de követem. Az ajtó bezáródik mögöttem, a busz pedig elindul.
- Csüccs le - veregeti meg a bőrkanapét maga mellett. - Vodkát? Sört? Pezsgőt? Whiskyt? - kínál meg.
- Víz nincs? - húzom fel kérdőn a szemöldököm.
- Viccelsz ugye? - kérdezi és úgy néz rám, mintha elmeháborodott lennék. - Ezen a buszon csak a sofőr lehet józan.
- Értem - bólintok és leülök mellé. - Mi ez a fura hang? - kérdezem pár perc után, ugyanis az emeletről, zihálás hallatszik le.
- Joshua és Mark - nevet fel. - Szórakoztatják a lányaink - mosolyog és meghúzza a pezsgősüveget.
- A lányaitok? - ráncolom össze a homlokom értetlenül.
- Aham - bólogat és egy újabb füves cigire gyújt rá. - Mandy, Deborah és Lily. Tudod ők olyan nagyon közeli rajongók. Már ha érted mire gondolok - néz mélyen a szemembe és huncut mosolyra húzza az ajakit.
- Groupiek - bólintok. - Te hogy-hogy nem vagy odafent? - kíváncsiskodom.
- Már voltam fent eleget. Meguntam - vonja meg a vállát. - És amúgy is fenn van még egy srác. Debby baby öccse, de én csak édeskének hívom, rossz a névmemóriám. Meg ne kérdezd, hogy keveredett közénk. Itt van és kész - mosolyog.
- Ez komoly? - kerekednek ki a szemeim. - Végignézi, hogy hogyan kefélik a nővérét?
- Ó, szerintem ő is beszállt. Azt hiszem nem kell félteni - kacag fel, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. Azt hiszem mégsem kellett volna felszállnom erre a buszra. - Kérsz? - nyújtja felém a füves cigit, amit el is veszek azonnal, hogy mélyet szívhassak belőle. Ezt az utat csak így lehet majd elviselni azt hiszem. Alex az ölembe hajtja a fejét, néha iszik, néha beleszív a marihuánába, aminek a füstjét lassan vágni lehet a zárt térben. Én Niko-n gondolkodom, miközben önkéntelenül is Alex haját simogatom, ő pedig engem néz. Nem beszélgetünk, de nem is kell azt hiszem. Jól van ez így.
- Fű szagot érzek? - jelenik meg egy kócos vörös hajú lány az emeletről levezető lépcső alján, egy szál ingben és egy falatnyi csipkés francia bugyiban. - Jaj tigrisem, nem mondtad, hogy hoztál vendéget is - lép közelebb hozzánk, majd kinyitja a hűtőt és lehajol, hogy elővegyen egy teli whiskys üveget.
- Mi van cica, megszomjaztál? - simít végig Alex a combján, mire a csajszi kacér mosollyal az arcán rápillant. Ha szemmel le lehetne valakit vetkőztetni… Na igen, akkor Alexen most nem lenne ruha. Beleiszik az üvegbe, majd lehajol és az orrom előtt megcsókolja az ölemben fekvő férfit.
- Inkább éhes vagyok - suttogja Alex szájába. - Nem jöttök fel? Van még hely - néz ránk mosolyogva, mire meghűl bennem a vér.
- Most nem kicsim. Majd később ellátom a bajod - csap játékosan a fenekére Alex nevetve. - Inkább vidd fel a piát a fiúknak, nem hiányzik, hogy szomjan haljon a bandám kétharmada - kuncog.
- Gondoskodom róluk ne aggódj - simít végig a lány a borostás arcon, majd rám pillant. - Amanda vagyok - mutatkozik be.
- Cornelia - biccentek egyet, kicsit távolságtartóan.
- Akkor én most felmentem, még találkozunk - nevet fel magabiztosan. Hát anyukám nekem eszemben sincs még egyszer erre a buszra feltenni a lábam. Csak jussak el Chicago-ig.

Újra meg újra ugyan abba a csapdába esünk. Újra meg újra megpróbálunk elmenekülni. Újra meg újra kudarcba fullad a kísérletünk. Rájövünk valaha, hogy felesleges minden szabadulásért tett lépésünk? Feladjuk? Vagy újra meg újra meg újra megpróbáljuk?