42. Jövő

18+

„Senki nem pánikol, ha minden terv szerint megy, még ha a terv rettenetes is.”

Alexbe karolva vonulunk mindenhová. Jade az egyik oldalán, én a másikon, a többiek pedig mögöttünk kullognak. Azt hiszem ezzel ki is alakult a hierarchia. Jade is groupie, ráadásul Alex első számú lánykája. Én csak a második lapot húztam, de nem érzem a hátrányát a dolognak. Ugyan úgy viselkedik velem Alex, mint Jade-el. Talán az ő kapcsolatuk bensőségesebb, hisz Jade évek óta kísérgeti és támogatja a védencét.
Ma viszont mindketten szabadnapot kaptunk. Aludhatunk ameddig akarunk, nem kell kiegészítőként mellette lennünk. Én ki is használnám az alkalmat, ha Jade nem verne fel.
- Hagyd már abba - húzom a fejemre a takarót, mert még mindig csörömpöl.
- Ideje lenne felkelned csibém - mosolyog rám. - Már elmúlt hét óra - mondja, mire felhorkantok.
- Péntek van és hét óra. Aludni szeretnék - nyögök fel.
- Nem jössz akkor velem? - huppan le mellém az ágy szélére. Kedves lány, de a hiperaktív természete annyira nem jön be.
- Hová? - nyöszörgöm, álmosan.
- Csak le a hotel egyik termébe - dől rám és simogatni kezdi a hajam.
- Úgyse hagysz békén, amíg fel nem kelek, igazam van? - dünnyögöm.
- Ühüm - kacag fel.
- Hozass fel kávét - nyögök fel, majd kibújok a jó meleg paplan alól és elcsoszogok a fürdőig, hogy kicsit magamhoz térjek. Persze Jade nevet rajtam. Könnyű neki, ő állandóan korán kel, futni megy és ki tudja még mit nem csinál… Nem csodálom, hogy olyan feszes és tökéletes a teste… Pedig, mint kiderült majdnem egy tízessel idősebb nálam.

- Hej ha, nem is tudtam, hogy van itt táncterem - nézek körbe mikor leérünk, de még mindig nem egészen vagyok magamnál. A korán kelés valahogy nem az én műfajom.
- Ez az én kis szentélyem reggelente - mosolyog rám, majd lenyomja a lejátszó play gombját és felcsendül valami dallamos, hip-hop zene, ő pedig azonnal mozogni kezd. - Gyerünk, rázd a popód - szól rám nevetve.
Ezer éve nem táncoltam, de most önkéntelenül bohóckodni kezdünk. Rázzuk a fenekünk, ő pedig olyan dolgokat mutat, amitől tátva marad szám. Egy vérbeli táncos veszett el benne. Úgy riszálja a csípőjét, mintha maga Isten is erre teremtette volna. Én meg képtelen vagyok tartani vele a lépést. Próbálom utánozni a mozdulatait, de lehetetlen. A saját lábamba botlok el, mikor egy gyors lépéskombinációját próbálom lemásolni és kiterülök a földön. Hangos kacagás tör fel a torkomból, mire rám veti magát.
- Mi van csibém, nem megy? - kacag velem együtt.
- Nem - zihálom nevetve, csatakosra izzadva. - Tehetséges vagy - nézek mélyen a szemébe, mikor legördül rólam és mindketten kiterülve nevetünk a parkettán.
- Tudom - von vállat.
- Miért nem mész el valami táncos suliba? Vannak ösztöndíjak és.. - kezdek bele, de a nevetése meggátol abban, hogy tovább folytassam.
- Nincs szükségem ösztöndíjra. Apu után örököltem elég lét ahhoz, hogy ne legyenek anyagi gondjaim, míg élek - mosolyog rám. - De ha suliba járnék, akkor nem bosszanthatnám a nagyszüleim. Jobb móka groupie-nak lenni és zenészek ágyába bújni, botrányt kavarni. Érted nem? - kacsint rám.
- Nem, nem igazán - vallom be. - Ki az apád?
- Jamie Sidora volt az apám - von vállat, nekem meg az állam a padlón koppan. Az ő apja talán még az enyémnél is híresebb volt anno zenész körökben, bár ő nem a rock sokkal inkább a rap műfajában alkotott nagyot, fehér létére. - Csak túllőtte magát, amikor hat éves voltam - fejezi be a sztorit. Igen, erről még én is hallottam valamit.
- És az anyukád? - nézek rá.
- Hát ő is meghalt. Az apám utáni pasija lelőtte féltékenységből, de amúgy sem húzta volna túl sokáig. Tudod alkoholista és drogfüggő lett mikor apu elment - von vállat, mintha mi sem történt volna. - Én meg a tesóm a nagyszüleinkhez kerültünk. De mikor tizennégy lettem leléptünk, mert nem tetszett a rendszer. Sztriptíztáncosnő voltam sokáig, aztán valahogy elkezdtem hírességekhez csapódni. Ők jelentették a kitörést, míg huszonegy nem lettem. Akkor megkaptam az örökségem, most pedig azt csinálok, amit akarok - mosolyog rám.
- És te zenészek után akarsz kajtatni? - nézek rá.
- Aha - bólogat bőszen. - Imádom őket. Főleg az Alex típusú elveszett rossz fiúkat. És a nagyszüleim bigott katolikusok. Bármit megér, hogy kiakasszam őket - kuncog. - De szerintem ezt te is megérted. Matt Anders lánykájaként - kacsint rám.
- Én nem vagyok groupie - tiltakozom.
- Dehogynem - vágja rá. - Azaz még nem kiforrt, de kezdetlegesnek tökéletesen megteszed. Bár még van mit tanulnod az érvényesülésről és a mi kis társadalmunkról. Na gyere, meghívlak egy kávéra és dumálunk. Jó fejnek tűnsz, veled megosztom a titkokat - áll fel, majd elkapja a kezem és felhúz engem is. Érdekes lány, kedvelem… Kíváncsi vagyok, mire akar megtanítani.

Halk kopogásra leszek figyelmes, de nem vagyok biztos a dolgomban. Kettőt látok mindenből, mi a garancia arra, hogy a hallásomért felelős rész nem pusztult le teljesen, a mértéktelen piálástól? De megint hallom, így felállok és felborogatok magam körül mindent. Hülye bútorok. Minek mozognak? És miért nem kerülnek ki? Hűűű… Forog a gyomrom rendesen. Remélem nem hányom nyakon az illetőt, aki az ajtó túloldalán áll. Basszus… Merre is kell forgatni ezt a hülye kulcsot? Aham… Megvan. Már csak a kilincset kéne megfogni és lenyomni, de nem találom. Aztán csak sikerül… Gratulálok Niko.
- Járulj be szerény hajlékomba - hajolok meg színpadiasan és majdnem lefejelem a padlót, mert elvesztem az egyensúlyom, de csak röhögni tudok a bénázásomon.
- Kicsim, te részeg vagy? - hallom Leena hangját, mire kiegyenesedem és felnevetek.
- Egy ici picit szivi - mutatom az ujjammal mennyire pici az a pici. Leena nem kapja fel a vizet, inkább elmosolyodik. Na most vagy nagyon részeg vagyok, vagy hallucinálok, vagy tényleg beljebb lépett és becsukta maga mögött az ajtót, hogy aztán vigyorogva hozzám bújhasson. A karjaim önkéntelenül fonom a dereka köré. Most még a szokásosnál is vékonyabb. Muszáj szagmintát vennem. Az orrom a nyakához fúrom és mély levegőt veszek. Ühüm… Ez ő. Semmi kétség. A parfümjét ezer közül is kiszagolom.
- Hát itt vagy - suttogom a bőrébe és belecsókolok a vállgödrébe miközben lehámozom róla a kardigánját.
- Szia - emeli fel a fejem és a számba dugja a nyelvét, aztán mosolyogva elereszt. - Hm… Whisky és vodka? Nem csodálom, hogy ennyire részeg vagy - simít végig a mellkasomon, majd a pólóm alá dugja a tenyerét és végigkarcolja a körmeivel a mellkasom, miközben a nyelvét végigfuttatja a szája szélén, amit persze kiguvadt szemekkel figyelek. Dögös… És az enyém. És már le is vette a felsőm, hogy aztán az övem bontogathassa ki, miközben a kanapéig tuszkol, aztán a finom bőrre lök és letérdel elém. Azta… Még mindig tudja mivel tud az ujjai köré csavarni. A nadrágom a nappali egyik sarkába kerül az alsómmal együtt, majd levarázsolja magáról a pólót, ami alatt nincs semmi és egy az egyben eltűntet az ajkai között, amitől azonnal felnyögök. A nyelve hihetetlen ügyességgel táncol a férfiasságom körül, miközben a kezével is besegít a játékba. Hát mit ne mondjak érti a dolgát most is. Igen, emlékszem, hogy ezzel a tudományával elvarázsolt már az első pillanatban. Talán nála csak Lia tud jobban az őrületbe kergetni ezzel a módszerrel. Ha őszinte akarok lenni egy kínzással is felér az, amit Leena csinál. Ha infót akarna szerezni akkor tuti, hogy azt is bevallanám neki, amit el se követtem csak ne hagyja abba a kényeztetésem.
- Nézz a szemembe - zihálja, mire önkéntelenül is rápillantok. Ó, basszus, nem kellett volna. A kanapé karfáját markolom, miközben figyelem, hogy csúsztatja a torkáig a farkam. Bestia… Úgy játszik velem, mint macska az egérrel. A szemei pajkosan villognak, nem ereszti el a pillantásom egy percre se, míg cuppog. Pont úgy csinálja, ahogy szeretem és azt hiszem most megint beleszeretek. Ahogy anyám mondaná, nagyon férfi vagy fiam… Csak a farkammal tudok gondolkodni és érezni. De hát mit tegyek? Gének… Ez van.
- E.. Elég - markolok a hajába mikor érzem, hogy nem bírom tovább visszatartani magam. Csak addig bírom elválasztani az ágaskodó hímtagomtól, míg ki nem nyög egyetlen mondatot:
- Azt akarom, hogy a számba menj el - búgja és ismét rám bukik. Kész, végem van. Ez az egy mondata a csillagokig repít és teljesítem a kívánságát. Hörögve élvezek a szájába, az egész testem megfeszül és remeg. Finoman tisztogat le, miközben a hasam simogatja és egyetlen kortyban eltűntei a nedveim. Aztán teljesen levetkőzik, az ölembe kúszik és megcsókol. Még mindig csukott szemmel zihálok az előbb átéltektől.
- Hiányoztam? - kérdezi a fülem csókolgatva. Ezek után, hogy kérdezhet ilyet? Még jó, hogy…
- Nagyon - lihegem, mire felkuncog és simogatni kezd. A testem még most is elég érzékeny, de nem bánom tegyen, amit akar velem. Ezek után csak az övé vagyok. Nem kell sokáig izgatnia, újra bevetésre készen vagyok. Érzem a nedves forróságot a lábai közül az ágyékomnak nyomódni, úgy táncol az ölembe, akár egy kígyó. Még jó, hogy nem kell sokat rimánkodni azért, hogy felálljon. Aztán már magába is vezet. Nem sok dolgom van, csak simogatom és csókolgatom a mellét, a nyakát és az egész testét míg ő egyre gyorsuló ritmusban mozog rajtam. A fenekébe markolva emelem fel és le mikor elfárad, miközben a hátam cifrázza ki a körmeivel. Megint érzem, hogy hatalmába kerít a gyönyör, de most egyszerre megyünk el. Megszűnik a külvilág mikor ismét a mennybe jutok vele és nagyon nem akaródzik visszatérni a földre. Pihegve öleljük egymás, néha váltunk egy-egy csókot, de képtelenek vagyunk megmozdulni. Na ja, ha valahol mindig tutira kiegészítettük és megértettük egymást az az ágy. Lassan kaparom össze magam és egy újabb csókcsata után felemelkedem, a hálóig meg sem állok vele, ahol mindketten mosolyogva cirógatjuk a másik testét.
- Te is hiányoztál nekem - futtatja végig a nyelve hegyét az alsó ajkamon, amitől halk morgás tör fel a torkomból és még szorosabban ölelem magamhoz. - Nyisd ki a szemed - kéri halkan, mire a mosolygós arcára nézek. - Szeretlek Niko - suttogja. A szemei pedig tényleg szerelmesen csillognak.
- Házasodjunk össze februárban - vágom rá. Az az egy hónap nekem is szabad. Míg Katja és Aleksi babáznak, mi összekötjük az életünket. Akkor megszűnik a magány, lesz valaki, aki örökre hozzám fog tartozni. Megerősítjük és véglegesítjük a kapcsolatunkat. Még időnk is van megszervezni mindent.
- Valentin napon? - csillannak fel a szemei.
- Miért is ne? - mosolygok rá és végigsimítok az arcán és az oldalán, le egészen a csípőjéig, amin aztán megpihentetem a tenyerem.
- Feleségül veszel - kacag fel, majd rám veti magát és egy olyan csókot kapok, amitől még levegőt is elfelejtek venni.

- Tetszik? - fordul felém Jade és egy szív alakú napszemüvegre bök, ami a fél arcát eltakarja.
- Nem rossz - kuncogok fel, bár nem is tudom… Érdekes.
- Megvesszük. És kell az is, ami a próbababán van - bök a kirakatban lévő lila műszőr bunda felé.
- Az csak dísz - vitázik az eladó.
- Nem érdekel. Vegye le és csapja hozzá a többihez - szól rá Jade határozottan. Nem lehet neki se nemet mondani. Az eladó teszi, amit kér és egy zacskóba tuszkolja az extravagáns kabátot. Jade szemrebbenés nélkül fizeti ki a horribilis végösszeget. Szeret vásárolni… Vagy inkább pénzt szórni? Nem is tudom. Ész nélkül vesz meg mindent, ami megtetszik neki és minden tiltakozásom ellenére én is kapok jó pár extrém ruhadarabot.
- Na már csak egy fehérneműbolt kell - karol belém egy tucat zacskóval megpakolva. - A fiúk állandóan elszaggatják a csipkecsodáim - kuncog fel, majd célirányosan haladni kezd az egyik exkluzív bolt felé, ahol seperc alatt két kosarat is telepakol falatnyi darabokkal.
- Hm… - mosolyodik el és egyszerűen rámarkol a melleimre, mire azonnal hátrébb ugrok. - Jaj csibém, ne legyél már prűd - kuncog fel az elképedt arcomat látva. - Tudnom kell mekkora kell - bök a fejével egy szexi fűző felé. - Ez jó lesz - emel le egyet, majd a kosárba dobja.
- Én ezt nem veszem fel - tiltakozom.
- Dehogynem - vágja rá. - Bulikra jól jön - kacsint rám.
- De Jade - kezdek tiltakozni, mire bosszúsan felsóhajt.
- Fogd már be csibém. Inkább válogass - tárja szét a karjait és két sorral tovább megy, hogy az ott lévő fehérneműket is megszemlélhesse.

- Valentin napon összeházasodunk - lép be Leena visítva a tárgyalóba, ahol mindenki minket vár. Csak mosolygok a lelkesedésén. Madarat lehet vele fogatni mióta kitűztük a dátumot. Én meg hosszú idő óta először nyugodt vagyok. Sínen van a zenekarom és a magánéletem is. Mi kell még? Hát, mondjuk, hogy a legjobb barátaim is örüljenek a hírnek, de valahogy a srácok mégsem lelkesednek az ötletért. Kényszeres mosollyal az arcukon gratulálnak nekünk, de én látom rajtuk, hogy nem őszinték. Katja és Leena elvonul a kanapéra szervezkedni, mi pedig megbeszéljük a következő állomás menetrendjét Eeroval és Tiaval.
- Komolyan elveszed februárban? - hajol közel hozzám Jari hitetlenkedve és úgy suttogja el a rövid kérdést.
- Aham - bólogatok vigyorogva. Úgy érzem helyes döntést hoztam.
- Meguntad az életed haver? - kotyog közbe a másik oldalamon ücsörgő Mika is halkan.
- Befognátok srácok - csattan fel Tia. - Hozzátok beszélek - fordul felénk villámokat szóró szemekkel.
- Bocsi anyu - húzzuk be a nyakunk kuncogva, mire megforgatja a szemét és tovább magyarázza, hogy mit mondhatunk a sajtónak, mikor oszthatunk autogramot, hol dedikálunk stb. Hirtelen valaki a sípcsontomba rúg, mire dühösen a velem szemben ülő Aleksi felé kapom a fejem, aki egy fehér lapot tart fel, amire egyetlen név van írva egy kérdőjellel kiegészítve:
Lia?
Most erre mit mondjak? Egyszerűen megcsóválom a fejem jelezve, hogy nem akarok róla beszélni. Lia, már csak Lia, Leena meg Leena. Ez van. Leena a menyasszonyom, őt veszem el, vele alapítok családot, Lia meg… Nem tudom. Szeretem, de ez nem elég, főleg úgy nem, hogy Leenat is imádom. Amúgy is három év után itt az ideje, hogy hivatalosan is összekössük az életünket. Huszonhat leszek lassan, ideje megállapodnom. Mindent a terv szerint. Már tízévesen tudtam, hogy mire betöltöm a huszonötöt rock sztár leszek. Megvolt már akkor a tervem, amihez a mai napig tartom magam. Eddig bejött, hülye lennék változtatni rajta. Kitaláltam, hogy híres zenész leszek, és most az vagyok. Megálmodtam, hogy lesz egy dögös szenvedélyes barátnőm ,akivel egy évig járok, majd összeköltözöm vele, aztán megkérem a kezét és egy év jegyesség után szépen feleségül veszem. Végülis lassan minden pontot kipipálhatok a listámon. Ebből a programból már csak az esküvő hiányzik, de az sem sokáig.
Aztán újabb egy-két évig boldogítjuk egymást a feleségemmel és kiélvezzük minden pillanatát annak, hogy csak ketten vagyunk. Utána teherbe ejtem, megszüli a lányom, majd jöhet egy kisfiú és aztán ha még babázni akarunk állok elébe a gyártási folyamatnak. De két gyerek mindenképpen kell. Ebből nem engedek. Na jó a sorrend cserélődhet, lehet az első fiú is, bár minden álmom egy kislány. Nekem kell egy kicsi hercegnő. Ennyi. De ez még a jövő zenéje. Egyelőre nem kell ezen agyalnom.
Ha Leenat kidobnám és összejönnék Liával borulna az egész terv. Minden csúszna és vén apuka lennék. Feltéve ha működne a kapcsolatunk, mert ha nem, akkor új nőt kéne keresnem és lehet, hogy csak negyven évesen lennék apuka. Azt meg nem akarom. Az én lányom igenis legyen büszke rám, ne vén faszként vigyem már óvodába meg iskolába.


- Na jó, javítanunk kell rajtad - mosolyog rám Jade a kávéját szürcsölve.
- Mit akarsz te rajtam javítani? - kérdezem nevetve.
- Tökéletes groupie fogok faragni belőled anyám - húzza ki magát büszkén. - Nem könnyű szakma, szóval jegyzetelj - kacag fel.
- Én nem akarok groupie lenni - nevetek fejcsóválva. Még egy ilyen értetlen nővel nem találkoztam.
- Fogadd el, azt aki vagy. Azt hiszem ez az első lecke. Groupienak lenni nem bűn és nem kell szégyellni - magyarázza.
- És miért akarsz belőlem tökéletes rajongót faragni? - húzom fel az egyik szemöldököm. - Miért nem Lilyt vagy Debbyt okítod? Vagy ott van Amanda - mosolygok.
- Mert ők csak buta libák. Figyelj, huszonnyolc múltam, lassan kiöregszem és akkor leköltözök végleg a malibui házamba, süttetem a hasam a napon és nem csinálok semmit. Keresek valami pojácát, akihez hozzámegyek és akinek gyerekeket szülök. Szóval itt az ideje, hogy valakit betanítsak arra, hogyan kell bánni a kedvenceimmel. Nem hagyom, hogy kipusztuljon az, ami lassan fél évszázada a zenei élet alapját életben tartja. Mert mi tartjuk őket életben kicsim. És a tudásom át kell adnom valakinek. Te pedig tökéletes alany vagy rá. A véredben van. Az anyád is groupie volt, ráadásul nem is akármilyen. A három grácia nem alkalmas a feladatra. Ők csak ribancok, nem múzsák. Te viszont egy tökéletes gyémánt vagy a sok szemét között. Csak meg kell csiszolni. Ott van benned, hidd el nekem. Van hozzá szemem. Te leszel az utódom ha úgy tetszik. Én meg a te mestered - kacag fel.
- Jade, kedves vagy meg minden, de nekem nem az az álmom, hogy elfajzott rockzenészeket pátyolgassak - magyarázom.
- Mégis azt csinálod. Alex, Andy, Pete, Ryan, Niko… Mindent tudok rólad csibém - vigyorog önelégülten.
- Hé, ők csak úgy jöttek - tiltakozom azonnal.
- Mindig csak úgy jönnek kicsim - kacag. - De szépen lassan lépegetsz fel. Az egyikük csak egy hobbyzenész volt mikor megismerted, a másikuk ha nem nyírja ki magát sztár lehetett volna, Alex pedig egy adonisz. Kedvel téged és az udvarhölgyek listáján az én szintemre emelt. Tudja, hogy el fogok menni lassan, tudat alatt keresett magának valakit, aki gondoskodik róla. És ez a lány te vagy. Én pedig megtanítom neked, hogyan kell bánni a kis kedvencemmel - mondja. Kikerekedett szemekkel nézek rá. Nem akarok hinni a fülemnek.
- Te… Te úgy beszélsz róla, mint valami háziállatról. A kis kedvenced... Mintha egy macska vagy kutya lenne, akinek a füle tövét kell vakargatni és aki nélküled nem maradna életben. Alex nem egy cuki kis állatka, hanem ember - nézek rá, úgy, mint valami futóbolondra, de ő csak nevet rajtam.
- Tévedsz. A zenészek állatok. Kis házi kedvencek, akiket babusgatni kell, akiről gondoskodnunk kell, akiket biztonságba kell helyezni az élet csapásai előtt, mert ha kiengednéd őket a szabadba elpusztulnának. Védtelenek, gyengék, szeretetéhesek. Vigyázni kell rájuk. Érzékenyek és érzelgősek, olyanok, mint a gyerekek, de ők sosem nőnek fel. A mi feladatunk, hogy pátyolgassuk őket, hogy megmutassuk az utat nekik, ha nem látnák, fognunk kell a kezüket és éjszakánként tova kell űznünk a rémálmaikat. A karunkban biztonságra és otthonra kell lelniük. Ha nem lennénk Lia, a gyönyörű lelküket megmérgezné ez a mocskos világ. Nem tudnának írni, nem születnének többé csodálatos balladák, nem lennének szerelmes dalok, nem lenne zene. Elveszettek nélkülünk. Szükség van ránk. Alexnek pedig extrán. Nagy a szája, de belül, ha a szemébe nézel, ha meglátod a lelkét a legcsodálatosabb embergyerek, akit valaha láttál - mosolyog rám. A szemei áhítatot tükröznek, valami végtelen csodálatot, elhivatottságot.
- Szereted? - nézek rá kérdőn. Tényleg érdekel mit is érez Alex iránt.
- Nem ez a jó kifejezés rá. Nem tudom megmondani, hogy mit érzek iránta. Nem lehet elintézni az iránta táplált érzelmeim annyival, hogy szeretem. Ez annál több. Jóval több - hajtja le a fejét szégyenlősen és még el is pirul. - Alex lenyűgöz - suttogja. - A személyisége annyira összetett és bonyolult, hogy még most is tud meglepetést okozni pedig több, mint hat éve ismerem. Már azelőtt is mellette voltam, hogy befutott volna. Láttam egy kis klubban fellépni. A mai napig tudom, hogy mi volt rajta, hogy mit énekelt és mit mondott. El bírsz képzelni egy cirka százhetven centis pasit, bakancsba, miniszoknyába, necc harisnyába, fekete ingben, nyakkendővel, sminkben és karika fülbevalókkal? Ez ő. Minden szem rászegeződött. Élete első fellépése volt és olyan botrányt kavart, amiről mai napig cikkeznek. De volt hozzá mersze, a legbátrabb ember, akit valaha ismertem. Az önkritikája, a maximalizmusa persze nem ismer határokat, de olyan görbe tükröt állított az ott lévők elé, ami mindenkit elképesztett. El akarták tiporni, kitiltani a zenéjét és őt a piacról, pedig még el se kezdte megmászni a létrát. És mindezt miért? Mert meg merte tenni azt, amit egy szépreményű zenész nem tenne meg. Féltek és félnek tőle a mai napig, mert ott és akkor az emberek rájöttek, hogy Alex veszélyes. Imádom, mert felvállalja azt, aki. Őszinte és nyílt mégis állandóan hazudik, de ha megtanulod elolvasni a jeleket, akkor nyitott könyvvé válik. Tiszta ellentmondás - kuncog fel, majd folytatja. - A legmagamutogatóbb és legbefelébb forduló ember a világon. Vezetésre termett, szenvedélyes, szikrázik a levegő ha belép valahová. Egy igazi magányos lázadó. De nagyon kell vigyázni rá, mert törékeny és sebezhető. Ezer arca van és nekünk kicsim az a dolgunk, hogy mindet ismerjük. Tudnunk kell mire van szüksége és mikor, állandóan ott kell lennünk vele. Én öregszem, már voltam fent a csúcson és innen már csak lefelé vezet az út. De ő az, akit nem akarok egyedül hagyni mikor végleg lelépek. Beleroppanna, összetörne, kellesz neki. Meg kell tőled kapnia mindent, amit én már nem tudok megadni neki. Ha a védenceddé válik, akkor mindent meg fog adni neked. Tapasztalatból mondom - somolyog, mire én is elmosolyodom.
- Én nem várok semmit tőle - sóhajtok fel.
- Tudom - bólint. - Groupie vagy. Mi sosem várunk semmit. Mégis annyi mindent kapunk - vigyorog. - Alex téged is elvarázsolt. De tudod ez nem elég. Meg kell tanulnod teljesen az ujjaid köré csavarni. Akkor pedig vakon fog hinni benned és ketten együtt valami magasabb szintre kerültök majd. Ahhoz viszont törtetővé kell válnod. Fel kell hívnod magadra a figyelmet és hidd el, hogy nem elég annyi, hogy gyönyörű vagy. Fejlesztened kell a karizmád, meg kell tanulnod játszani és ugyan olyan ellentmondásossá válni, mint amilyenek a zenészek. Elérhetőnek és elérhetetlennek kell lenned. Nem szabad ribanccá válnod, mert mi nem azok vagyunk. Mi múzsák vagyunk, anyák, szeretők, szerelmek, de sosem kurvák!
- Na jó - sóhajtok fel. - Hagyd abba. Kezdem azt hinni, hogy próbálsz valami szektába beszervezni - nézek rá.
- Szekta…pffff… - nevet fel. - Hát ez jó. Bírom a humorod kislány - kacsint rám.

- Kicsim - bújik mellém Leena, mikor már fél kómában fekszem az ágyon. Megint sikerült leinni magam. Semmi másra nem vágyok csak, hogy aludhassak.
- Hmmm? - dünnyögöm.
- Mi lenne ha nem Helsinkiben lenne az esküvőnk? - kérdezi miközben átöleli a derekam és teljesen a hátamhoz simul.
- Ott lesz az esküvőnk ahol akarod. De nem akarok nagy banzájt - nyöszörgöm.
- Azaz? - puszilgatja a hátam.
- Csak a szüleink, az öcsém meg a barátaink. Brandon, Tia, a banda, Eero meg a te barátnőid. Slussz - fejezem be és már alszom is.

Reggel arra kelek, hogy Leena telefonál és csapkodja a laptop billentyűzetét. Még csak hajnali hét van én pedig kibaszottul másnapos vagyok. Valahogy cseppet sem örülök, hogy a hadarása felkeltett. Lassan csoszogok ki, hogy megnézzem mit csinál ilyen hévvel. A kanapén ül és valakinek valamit nagyon magyaráz, de egy mukkot se értek a dologból, mert franciául hablatyol. Kézzel írt lapok hevernek körülötte az asztalon, a monitoron viszont egy menyasszonyi ruha képe van. Tudhattam volna… Máris nekiállt megszervezni a lagzink. Édes, ahogy törökülésben ül, egy mackónadrágban és pólóban, lófarokba kötött hajjal smink nélkül és az alsó ajkát rágcsálja, miközben hallgatja mit mond a beszélgető partnere. Most olyan, akár egy kislány. Imádom mikor ennyire laza és természetes. Annyival szebb így, mint mikor ki van sminkelve és valami extrán passzos dizájnér ruhában tipeg mellettem. Kár, hogy nem fogja fel, hogy így is gyönyörű, kócosan, gyűrött pólóban, takaróval a vállán. Sőt… És kéne az a plusz pár kiló is, amitől pár hónapja szabadult meg, mondván kövér. Most viszont betegesen vékony. Tudom, hogy nem hízhat el, mert akkor nem kap munkát, mint modell, de azt hiszem, hogy ő már rég átesett a ló túloldalára. Már nem a vékony kategóriába tartozik, hanem a csont soványba. A karja csak csontból áll. Olyan törékenynek tűnik így. Simán össze lehetne zúzni. Nem bírom tovább, odalépek mellé, főleg mivel a dohányzóasztalon egy kávésbögre van és reménykedek benne, hogy találok még pár csepp koffeint is benne.
- Szia – tátogom, majd lehajolok és egy puszit nyomok a szájára. Angyali mosollyal néz rám, mikor elválunk, leteszi a gépet maga mellé, majd mikor leülök azonnal a karomba bújik. Míg megiszom a kávéját, addig ő engem bámul, a szemei szerelmesen csillognak én pedig megint boldognak érzem magam. Főleg mivel a derekán átvetett kezem simogatja és azt hiszem nincs tisztában azzal, hogy ezt teszi. Egyszerűen önkéntelenül cirógatja a bőröm. Rágyújtok egy cigire, amit mikor nem beszél, vele is megosztok és lehunyom a szemem. Jó érzés, hogy itt van velem. Hogy nem egyedül kell elvégeznem a reggeli rituálét, hogy megoszthatom valakivel a cigim, hogy van, aki megosztja velem a kávéját. És ez most már mindig így lesz. Férj leszek, ő pedig a feleségem. És ha majd gyerekeink lesznek, akkor apa is. Családom lesz. Mosoly kúszik ettől a gondolattól az arcomra. Én tartom majd el őket és én fogok felelni a boldogságukért. Igen, vágyom erre. Mindennél jobban.
- Nagyon elgondolkodtál - simít végig az arcomon.
- Bocsi - pattannak ki a szemeim. Észre se vettem, hogy letette a telefont.
- Semmi baj kicsim - mosolyog rám.
- Kivel beszéltél? - kérdezem halkan.
- Csak egy kedves tervező barátommal - lelkesedik fel. - Megcsinálja a ruhám és a koszorúslányokét is - vigyorog, mint a vadalma. - Tényleg te miben leszel?
- Egy Black Sabbath-os pólóban meg alsógatyában - nevetek fel, mire azonnal vállon csap.
- Na, ne vicceld el - szól rám.
- Miben legyek? - júzom fel kérdőn a szemöldököm ugyanis van egy olyan sanda gyanúm, hogy ő már tudja, hogy mit akar rám adni.
- Fekete? - néz rám szempilla rebegtetve.
- Oké - bólintok. Ebbe nincs semmi extra. - Már mindent elterveztél igaz? - mosolygok rá és felemelem az egyik lapot, ami mellettem hever. A vendéglista.
- Öhm… Hát… Szóval - pirul el mire felkacagok. - Na, ne nevess ki. Mióta megkérted a kezem azóta ezt a napot tervezgetem - harap bele az alsó ajkába és szégyenlősen pislog rám. - Tudod, szeretném ha minden tökéletes lenne.
- Fejben már minden kész van igaz? - vigyorgok, mire bólint. - Helyes, akkor már csak meg kell szervezned. Azt csinálsz, amit akarsz - puszilom meg a homlokát.
- Amit akarok? - csillannak fel a szemei.
- Ühüm. Na jó, van egy-két kitétel. A vendéglista ne gyarapodjon. Bőven elég ez a negyven fő, még sok is. Nem akarok semmi rózsaszínt és nincs templomi esküvő, tudod, hogy nem vagyok hívő - sorolom a kívánságaim, mire elszomorodik, én pedig nem értem mi a baj…

Amit az ember egyszer kigondol, ahhoz foggal körömmel ragaszkodik. Hiába változnak a körülmények, hiába válik a kezdetben szép és boldog álom rémálommá, nem számít. Kapaszkodni akarunk a tervbe, a képbe, amit évekkel ezelőtt megálmodtunk és nem vallanánk be soha, az Istenért se, hogy már rég megváltozott minden. A tervünket kidobhatnánk a kukába. De félünk. Nem akarjuk a változást, nem akarunk új tervet, nem akarunk másik jövőképet, mert úgy gondoljuk jó az nekünk. Lehetséges, hogy egyszer mégis kiszállunk a biztonsági zónánkból, elengedjük azt amit el kell engednünk és fejest ugrunk az ismeretlenbe?