11. Menekülés

„Ha a düh és az adrenalin egyesül, emberfeletti erejű vadállattá változtathat egy embert.”


Végre kialszom magam. Rám is fér, hisz egész éjjel azt a marhát figyeltem. Este hat van mire magamhoz térek. Kávé kell és utána indulhat a pörgés. Fogalmam sincs hova akarok menni, egy dolog tuti, hogy táncolni szeretnék. Mulatni, tombolni önfeledten. Nem érdekel, hogy valószínűleg mocsok hideg van odakint, épphogy valamit takaró farmer sortot húzok és egy fekete csőtopot. A hajam csak átfésülöm, aztán jöhet a vörös rúzs és a fekete kontúr. Szinte világítanak a szemeim. Tökéletesen elégedett vagyok a tükörképemmel. Az összes arany színű kiegészítőm magamra aggatom, öv, pár karkötő, a táskám és a magas sarkú cipellőm is ebben a színben pompázik. Jól megy a feketéhez én pedig még forgok egyet-kettőt, küldök egy puszit a tükörben mosolygó bombázónak, felveszem a kabátom és már robogok is át Conorhoz. Ha valaki, ő biztos tudja hol lehet Helsinkiben csütörtök este jót bulizni.
- Hej ha - füttyent egyet Launo, miközben elismerő pillantásokkal mér végig. Meglep, hogy ő nyit ajtót és nem valami cicababa. - Hová készülsz? - fogja meg a kezem, majd körbeforgat. Vigyorogva pörgök, majd két puszit nyomok az arcára, de azért arra vigyázok, hogy ne rúzsozzam össze.
- Nem készülök, hanem készülünk - javítom ki. - Te is jössz, megyünk bulizni - kacsintok rá.
- Át kéne ahhoz öltöznöm - néz végig magán. Sajnos igazat kell adnom neki. A pólója úszik a kávéban.
- Kiscica - ölel át Conor hátulról. - Nagyon dögös vagy ma is - duruzsolja a fülembe.
- Készülj, bulizunk - súgom a fülébe, majd végignyalom a fülcimpáját. Launo kikerekedett szemekkel figyeli az összefonódó alakunk.
- Rendben van - vigyorog rám, majd kapok egy apró puszit a szám sarkába, aztán eltűnik a hálóban. Ezt már szeretem. Senki nem mond ellent nekem. Csinálják, amit mondok. Nagyon helyes.
- Conor - jut eszembe, hogy Launonak is kéne valami gönc.
- Mondjad kiscica - kiabál, miközben utána vonulok.
- Adsz valami ruhát a szöszinek is? - pislogok rá az ajtónak támaszkodva és egy csábos mosolyt villantok felé.
- Ha így kérsz - csillannak fel a szemei.
- Imádlak - tapsikolok örömömben. - Míg te zuhanyozol, addig Launo lefürdik nálam. Szexi legyél - csapok egyet a fenekére játékosan, aztán én is eltűnök a szekrényében, hogy a szőkeségnek ruhát válasszak. Már a fejemben kész is a terv, hogy mit adok rá, de egy valamire kíváncsi vagyok azért.
- Lau - kiabálok utána. Nem tudom miért kezdem el becézgetni, de jól esik.
- Igen? - néz rám félénken, mikor felbukkan a hálóban.
- Mutasd a hasad - parancsolok rá, mire megilletődve pislog rám. - Lécci - noszogatom, mire tétován felhúzza a pólóját. Széles mosoly terül szét az arcomon. - Tökéletes - kacsintok rá, majd kiemelek egy mellényt Conor szekrényéből, aztán karon ragadom a mellettem állót és átvonszolom a saját lakásomba. Tiszta törölközőt nyomok a kezébe és betuszkolom a fürdőbe, miután letettem a kis szekrényre az általam kiválasztott ruhadarabokat. Míg ő zuhanyzik, addig én keverek egy adag gin tonikot. Teljesen felpörgök, valószínűleg túlaludtam magam.
- Lia - nyög fel a fürdő ajtajában a szőkeség.
- Mondd - vigyorgok rá.
- Ez most komoly? - néz végig magán.
- Teljesen. Nyugi úgy se marad rajtad sokáig. Kérsz egy pohárral? - bökök a kancsóban álló ital felé miután kinézelődtem magam. Mit ne mondjak helyes srác. És a hasa… Maga a megtestesült tökély. Lapos és izmos. A mellény alól kilógó fedetlen karjaira sem lehet senkinek panasza. Kicsit babaarcú, de imádni való. Bár cseppet sem hasonlít a bátyjára. Maximum annyiban, hogy ő is magas, szőke és kék szemű. De azt hiszem ez tipikus finn vonás. Launo picit feszeng az öltözékében, de két pohár gin tonik és egy szál cigi után kezdi elengedni magát. Bár remélem az is hatással van rá, hogy nyíltan flörtölök vele és elhitetem vele, hogy ő a világ legdögösebb pasija. Ha nem tűnne ilyen fiatalnak, még lehet ágyba is bújnék vele, de így… Inkább nem. Idősebb nálam mégis úgy érzem, hogy sokkal fiatalabb. Fogalmam sincs miért van ez, de nem bánom. Kedvelem, aranyos, vicces, őszinte és a mosolyától bárki képes elolvadni. Kisfiú még lélekben, bár látom rajta, hogy próbál felnőttnek tűnni. Nem jön össze neki, ezt be kell vallani, de nincs ezzel semmi probléma. Számomra olyan akár egy gyerek, aki pár tetoválással akar kitűnni a tömegből. Bár van egy tippem arra nézve, hogy így is megvesznek érte a csajok. Ő az a tipikus cuki fiú, egyszerűen zabálnivaló. Azért látom rajta, hogy próbálja utánozni a bátyját és tenné a vagány fiút, de ilyen angyal arccal? Mintha most szállt volna le a földre, olyan ártatlan képe van és a félhosszú szőke lobonc még jobban ráerősít erre. Oda vagyok érte. Idő közben Conor is befut, mit ne mondjak összefut a nyál a számban, amint a két srác egymás mellé áll.
A maradék piát üvegbe töltöm, Conor taxit hív, ami alig pár perc múlva már a kapu előtt vár ránk. Bepattanva, a srácok egyszerre hadarják el a klub nevét ahová készülünk én pedig meghúzom az italt, aztán tovább adom Launak. A fél órás kocsikázás alatt el is fogy az összes alkohol, nekem pedig határozottan jó kedvem lesz.
A neontábla betűi egy finn szót adnak ki, de nem tudom megfejteni a klub nevét a nyelvi hiányosságaim miatt. Gőzöm nincs hova hoztak a fiúk. Egyetlen dolog biztos, hogy a bejárat előtt hosszú sor kígyózik, szóval rossz hely nem lehet. Csak ne lennének ennyien.
- Mire bejutunk befagy a hátsóm - mormogom elégedetlenkedve, mire mindketten felnevetnek, belém karolnak és kikerülve a sort a biztonságiak elé húznak.
Kisebb társalgás zajlik a nagydarab fickók és a velem lévő szépfiúk közt, miután lepacsiznak, majd megnyílik előttünk az út. Mindkét monstrum kezet csókol nekem, miközben szemérmetlenül mustrálják végig a testem, amin meglepődök egy fél pillanat elejéig, de azért bevallom jól esik és simogatja az egóm. A sorban állók hangosan adják tudtunkra a nem tetszésüket, de egy szavukat sem értem. Azért arra van egy tippem, hogy nem jó szórakozást kívántak, így egy elbűvölően lenéző mosolyt villantok rájuk mielőtt fellépnék a lépcső tetejére. Lau lesegíti a kabátom és a ruhatáros kezébe nyomja, akivel szintén puszipajtások. Engem is bemutat a fickónak, de a nevén kívül egy betűt nem értek abból amit mond, ezért csak kedvesen mosolygok. Kezdek türelmetlen lenni. Szép és jó, hogy mindenkivel jóban vannak, de én bulizni akarok nem azt hallgatni, ahogy finnül zagyválnak.
- Menjünk már - súgom oda Conornak, aki ismét felkacag és a kezemet megfogva elindul az egyik irányba. Érzem a bőrömön a perzselő pillantásokat. Mindenki megbámul, én pedig piszok büszke vagyok magamra. Az arcomon lévő vigyort vésővel se lehetne levakarni. Már látom is magam előtt az üvegajtót, ami a táncteret rejti, de Conor egy másik irányba rángat. Felmegyünk egy lépcsőn, ahol ugyan olyan ajtó van, mint a földszinten, egyetlen különbség van csak. A VIP felirat. Az ajtóban álló pasi szó nélkül nyitja ki előttünk az ajtót, mi pedig már fent is vagyunk a galérián. A látvány eszméletlen. A korláthoz lépve, lenézek a táncoló, tomboló tömegre, akik együtt lüktetnek. Elképesztő az egész. A lábam előtt hever több száz, ha nem ezer ember. Most már értem apu, miért érzi Istennek magát a színpadon. Lenyűgöző az egész. A zene a fülembe kúszik, önkéntelenül is táncolni kezdek. A dalok elég vegyesek, de a Dj jól mixeli össze őket. Még idefent is összepréselődve ácsorognak az emberek. Úgy érzem én is a részük vagyok. Pont a pult mellett cövekelünk le, így nem nehéz alkoholhoz jutni. Egy-egy üveg pezsgővel indítunk mindhárman.
Teljesen elengedem magam, rázom a testem, iszom és senki nem tud érdekelni. Conor és Launo mellettem állnak, nézik a csajokat, tőlem viszont távol tartják a pasikat. Érzem, hogy egyre jobban kimelegszem a mozgástól, de abba nem hagynám a világ minden kincséért sem. Szabad vagyok és iszonyatosan élvezem a táncot, a zenét, na meg a klubban lévő fickók simogató tekintetét. Lau hirtelen tűnik el mellőlünk. A kérdő tekintetem látva Conor elintézi annyival, hogy telefonál. Aztán egy pincér keveredik elő, egy koktéllal, amit a kezembe nyom és egy szőke pasasra bökve némán közli, hogy tőle kapom az italt. Mosolyogva biccentek egyet a srác felé és tovább táncolok. Ma este nem igazán akarok pasizni, legfeljebb akkor, ha tényleg valami eget rengetően jól kinéző példányt sodor felém az élet. Niko után nem vágyom semmire és senkire. Bőven elég volt a finnekből egy életre. Magammal akarok foglalkozni, senki mással. Persze nem megy. Nikot nem lehet elfelejteni egykönnyen. Bár nem egészen értem miért van ez így.
- Kimegyek a mosdóba - szólok oda Conornak, aki mosolyogva bólint és tovább bámulja egy barna hajú lány melleit. Nevetve indulok el arra, amerre a WC-t sejtem. Többen “véletlenül” megfogják a fenekem, de nem borulok ki ezen, minden szórakozóhelyen meg merik tenni a pasik, miért itt lenne másképp? Rájuk se hederítek, inkább beslisszolok a mellékhelyiségbe. Szerencsére nincsenek sokan. Míg az egyik fülkében vagyok, akaratlanul is meghallom két lány beszélgetését. Egyetlen szót értek csak meg, de azonnal felcsillan a szemem. Szinte kirobbanok a kézmosókhoz.
- Fű van nálad? - kérdezem a hidrogén szőke cicababát.
- Igen - bólint bizonytalanul. Látszik, hogy kattognak a fogaskerekek a buta fejében, bár nem hiszem, hogy úgy nézek ki, mint egy zsaru mégis tart tőlem.
- Mennyiért adod el nekem? - vigyorgok rá, míg alaposan megmosom a kezem. Mákom van, hogy beszél angolul. Az üzletet villám gyorsan lebonyolítjuk. A csaj tényleg olyan butának bizonyul, akár egy tök, de ez nekem csak jó. Ilyen gyorsan se jutottam még droghoz, főleg nem ilyen olcsón. Nevetséges…
Széles vigyorral az arcomon megyek vissza Conorhoz, akihez idő közben Launo is csatlakozott. Conor persze egyből kiszúrja, hogy valaminek nagyon örülök.
- Mi ez az önelégült mosoly kiscica? - rángatja meg a szemöldökét viccesen. Csak kinyitom a táskám, amiben ott lapul a kis tasak, ami a marihuánát rejti. Mindkét fiú meghökkenve néz rám, majd miután alaposan kikérdeznek arról, hogy kitől is tettem szert a vicces cigi alapanyagához, elvigyorodnak és kézen fogva elindulunk valamerre. A tetőn kötünk ki, besodorjuk a cigit, pezsgőzünk és pár slukk után szétröhögjük magunkat.
- Jó cucc - vigyorog rám a szöszi, miközben a korláthoz sétál és a lent lévőket kezdi figyelni. Én a csillagokat bámulom. Kicsit felszállok hozzájuk, de még mindig túl messze vannak. Meg amúgy sem igazán akarom megfogni semelyiket. Minek? Nekem nem kellenek a csillagok.
- Meg fogsz fagyni - ölel át Conor. - Menjünk be, jó? - nyom egy puszit a hajamba.
Mosolyogva biccentek. Ő az egyetlen ember azt hiszem, akit akár a pokolba is követnék, kérdés és kétségek nélkül. Akkor még nem tudom, hogy tényleg a pokolba visz vissza. Vagy ha nem is a pokolba, de, hogy az ördög maga ott bent kering az biztos. Én viszont gyanútlan vagyok. Kicsit úgy érzem magam, mintha tíz centivel a föld felett lebegnék. Lufi vagyok. Conor lufija. Ő tart a kezében, hogy el ne szálljak. Ezen az ostoba képzelgésen elnevetem magam. Lau is nevet, de ő azt hiszem inkább rajtam, Conor viszont elkomorul. Én még nem látom amit ő, de érzem. Niko. Biztos vagyok abban, hogy itt van. Mintha beindulna a telepátia abban a pillanatban, hogy a pár száz méteres körzetembe kerül. Nem látom ugyan, de érzem. Pillanatok alatt felmegy bennem a pumpa.
- Tőled tudja igaz? - támadok a szöszinek.
- Lia - néz rám megilletődve.
- Itt van és gondolom nem véletlenül keveredett ide - sziszegem az arcába, miközben a mellényét szorongatom az ujjaim közt. Szívem szerint kitekerném a nyakát. Miért? Miért rontotta el az estémet? Eddig olyan jó volt minden.
- Honnan tudod, hogy itt van? - néz rám Conor kérdőn.
- Érzem - vágom rá dühösen. - A jó büdös picsába - szitkozódom.
- Ki van itt? - nyögi ki Lau esetlenül, mint aki tényleg nem tudja miről beszélek.
- Niko - kiabálom magamból kikelve.
- Nem én voltam - mentegetőzik a szőkeség azonnal.
- Legalább ne hazudj, a kurva életbe - lökök rajta egyet, de szinte meg se mozdul.
- Lia, tényleg nem én voltam. A bátyámmal beszéltem, vele nem - kapja el a csuklómat és ismét magával szembe penderít.
- Minek jött ide? - sipítom, mint valami megsebzett állat, aki nyüszít kínjában, de tudja, hogy közel a vég és nem tehet semmit. Nem figyel senki rá, magának kell szembenéznie a gonosszal, aki magával akarja ragadni. Nincs menekvés és még ha egy védelmező kéz fel is emeli akkor is késő.
Nekem is késő volt.
- Beszélnünk kell - közli valaki a hátam mögött. A hangját ezer közül is felismerném. Szinte fuldoklom a kisugárzásában, az illata fejbe kólint, tudom, hogy nem menekülhetek el előle, mégis megpróbálom.
- Nincs miről beszélnünk - morgom rá se nézve. Félek tőle és attól az átkozott hipnotikus, lemeztelenítő tekintetétől. Elrohanok. Már amennyire lehet itt rohanni spiccesen és beszívva a tömegben. Hallom, hogy követ. Minden érzékem kihegyeződik rá. Sokkal élesebben látom az ő arcát, sokkal erősebben hallom az ő lépteit, lélegzetvételeit, szívdobbanásait, mint bárki másét a világon. Az illata is erősebb. Mindene erősebb. Erősebb nálam. Ha megállnék, ha a szemébe néznék, akkor végem lenne. Megint a hatása alá vonna és ezt nem akarom. Nagyon nem. Levágtatok a lépcsőn a földszintre, de eszembe jut, hogy Conornál van a ruhatáros bilétánk. A picsába. A jó büdös picsába….
Niko még mindig mögöttem van, ezzel tisztában vagyok, de nekem döntenem kell. Vagy itt hagyom a kabátom, taxit fogok és hazamegyek, remélve, hogy odakint van egy szabad kocsi és nem fagyok halálra pillanatok alatt, vagy megpróbálok elbújni előle, dobok Conornak egy sms-t, hogy szerezze meg a ruhatárban lévő cuccom és csak utána távozom.
- Kulta, kérlek - hallom meg újra a hangját.
Nincs időm tovább gondolkodni. Mennem kell. A lengőajtó mögött eltűnök és belecsöppenek a tömegbe.
A zene dobhártyaszaggatóan hangos, nincs bent oxigén, az emberek szorosan összepréselődve egyetlen tűzforró izzadt és szagos masszát alkotnak. Úgy érzem, hogy megfulladok ha beljebb megyek, de muszáj. Nem tehetek mást. Magába szippant a tömörülés, én pedig elindulok valamerre. Mindegy merre, csak Niko ne találjon rám. Gyorsan haladok, de ahogy a terem közepe felé sodródok, úgy kezdek rosszul lenni. Muszáj megállnom egy fél pillanatra. Behunyom a szemem, de az agyam sokáig nem vagyok képes kikapcsolni. Érzem, hogy a körülöttem állók mozognak és ezzel együtt lökdösnek engem is, de megpróbálok nem foglalkozni velük. A zene dübörög, idegesítően hangos idelent, lüktet a fejem tőle, mintha kalapáccsal vernék a ritmust az agyamba és nem kapok levegőt rendesen. Muszáj koncentrálnom. Teletöltöm a tüdőm a felforrósodott levegővel, majd kipréselem magamból mindet. A hangok lassan eltompulnak a fejemben én pedig megnyugszom. Visszatér a fű kellemes hatása, a pánik megszűnik.
- Oké, minden rendben van - suttogom magamnak, majd kinyitom a szemem. A fények villódznak, a hangok újra felerősödnek, de nem számít. Már nem. Kiszúrom az egyik sarkot, ahol megbújok majd, míg Conor elő nem kerül, de azzal nem számolok, hogy vagy hat rossz arcú fickón át vezet az út a búvóhelyig. Nem vagyok félős lány, simán az egyik hátához érek, ezzel felhívva magamra a figyelmet. A pasi először a vállán pihenő kezemre néz, amivel arra próbálom ösztönözni, hogy mozduljon már meg, azért, hogy haladni tudjak, de ő csak áll, mint egy bitang nagy szobor és a képembe vigyorog.
- Szabad? - nézek rá édesen mosolyogva és a fejemmel a sarkom felé biccentek.
- Ne rohanj úgy baby - vigyorog rám, miközben szembe fordul velem. Alig értem mit mondd, de ez nem csak a zaj, hanem az akcentusa miatt is van. Arra eszmélek fel, hogy a nagydarab pasasok alkotta kör közepén állok, ők pedig nyál csorgatva bámulnak rám. Tudom, hogy ki kéne szabadulnom, a ketrecből, de nem tudom, hogy. A galériára nézek, hátha meglátom Conort, de csak Lau kétségbeesett tekintetére akadok rá. Remek. Ő még akkor se tudna kimenteni innen ha akarna… Magamnak kell megoldanom a dolgot. Az egyik fazon karja a derekam köré fonódik, a levegő pedig a tüdőmbe reked. Hátulról simul hozzám, érzem, hogy már a puszta látványom is beindította, a fenekemnek dörgöli magát, béklyóban tart. Akár egy kígyó úgy csavarodnak körém a karjai, mozdulni nem bírok, úgy szorít magához. A pia szag csak úgy árad belőle, nekem pedig felfordul tőle a gyomrom. Na, ne… Ilyen nincs. A keze a fenekemen és a combomon is végigsiklik, mire végre észbe kapok. Mosolyogva fordulok szembe az undorító patkánnyal, majd lesöpröm a kezét a testemről. Úgy néz ki, ez nem volt jó döntés. Azonnal utánam kap és megpróbál megcsókolni, de időben elkapom a fejem, így a nyakam nyalja végig. Megborzongok, szívem szerint kidobnám itt helyben a taccsot. Már csak egy húzásom van. Azaz kettő.
- Engedj már el - tapasztom a tenyerem a mellkasára és megpróbálom ellökni magamtól. Nem érzek félelmét, még akkor sem ha hatszor akkora, mint én. Valószínűleg elég bátorra ittam és szívtam már magam ahhoz, hogy ne érdekeljen, mit váltok ezzel ki belőle.
- Nem, nem - mormogja a fülembe. Az undorító leheletének szaga az orromba kúszik, egy fél pillanatra forogni kezd velem a világ, de gyorsan összeszedem magam. Lehet, hogy mégis Nikot kellett volna választanom? Most már mindegy, bár be kell vallanom, örülnék annak ha most rám bukkanna és kimenekítene innen. De nincs itt, így nekem kell cselekednem. Már emelném a lábam, hogy ennek az undorító görénynek a lábai közé térdeljek, de egy hang megállít. Conor jelenik meg felmentő sereg gyanánt és finnül kezd hadarni. A vasláncként fogva tartó karok viszont nem engednek el. Hirtelen feltűnik Mad és Mika is, de ennek ellenére továbbra is fogságban vagyok. Egy betűt nem értek a társalgásból, csak azt tudom, hogy a pasas egyre jobban szorítja a csuklóm, a többiek pedig gyilkos tekintettel méregetik a rossz fiúkat.
- Gyere ide - csattan fel egy hang oldalról, mire azonnal arra kapom a tekintetem. Niko dühösen méregeti a fogva tartóim. A szemei… Istenem, ha ölni lehetne velük, körülöttem mindenki összeesne. Morog valamit finnül, mire a jóember kezei lehullanak rólam. Remegő térdekkel haladok felé. Mérges, feldúlt, aggódó, megkönnyebbült, féltékeny és még sorolhatnám. Ezer érzelem játszik a gyönyörű világító szemeiben, amit most is vastagon keretez a fekete festék. A bordó inget - amit hanyagul kapott magára - épphogy két gomb tartja össze, így tökéletes rálátásom nyílik a hófehér mellkasára. A fekete sapka most is a szemébe van húzva, a farmere második bőrként simul rá. Az illata ismerős. Dohány és parfüm, amint megérzem, megnyugszom. A karjait kitárja én pedig hozzábújok. Furcsán otthonosnak érzem, hogy a mellkasához bújva állok. Mélyeket szippantok a nikotinos parfümillatból és behunyom a szemem. Érzem, hogy a kecses hosszú ujjak a vállaim cirógatják. Meg akartam ölni - jut eszembe - most mégis van egy láthatatlan erő, ami hozzá vonz. A karjaim egy ideig megbénulva lógnak a testem mellett, majd megemelkednek és körbekulcsolják a derekát. Ő is szorosan ölel magához, finnül motyog valamit, de csak azt értem meg, hogy újra kincsemnek nevez. Lehunyom a szemeim és élvezem a belőle áradó valamit. Biztonságban vagyok. Mosoly kúszik az arcomra, amint meghallom a szíve dobbanásait. Teljesen elengedem magam.
- Megyünk - adja ki az utasítást mindenkinek, majd a hátam mögé keveredik és terelni kezd a kijárat felé. Mika és az idő közben előkeveredő Launo haladnak előttünk, az egyik oldalamon Conor a másikon pedig Mad sétál. Niko mellkasa folyamatosan összeér a hátammal, az egyik tenyere a csípőmön pihen. Úgy érzem magam, mint valami szállodalánc botrányos örökösnője, aki bepiált és a bugyiját mutogatta, most pedig a testőrök kísérik ki.
Már nem érdekel a kabátom. Csak haza akarok menni aludni. A klubból kilépve a hideg levegő fejbe kólint. Vacogok. Talán mégis kéne az a kabát. Bárcsak minden kívánságom ilyen gyorsan teljesülne… Niko teríti a vállamra, majd betuszkol egy autóba. Nem szól hozzám, csak bevágja az ajtót és átmegy a vezető üléshez. Haragszik rám, de nincs is oka rá. Akinek itt joga van ahhoz, hogy dühöngjön, az én vagyok. A sötétített ablakon kinézve látom, hogy a többiek az előttünk parkoló kocsiba pattannak be. Tehát kettesben maradok vele ismét… Szuper.
Amint beül mellém, azonnal rátapos a gázra. A homlokom a hideg üvegnek döntöm és megpróbálok nem gondolni semmire. Érzem a feszültséget a levegőben, hallom, hogy folyamatosan a kormányon dobol az ujjaival, de nem érdekel. Lehunyom a szemem és élvezem a csendet. Az egyik kanyart élesebben veszi be a kelleténél, amitől egyből magamhoz térek. Egy dologban biztos vagyok, hogy nem a lakásom felé tartunk.
- Vigyél haza - szólok rá.
- Nem - vágja rá ingerülten.
- De igen - sziszegem dühösen.
- A toronyba megyünk és kész - csattan fel, mire én is felkapom a vizet.
- Minek? Hogy megint bedönts abba az ágyba, ahol a leendő feleségeddel is henteregni szoktál? Vigyél haza most azonnal vagy állj meg és hazasétálok - parancsolok rá.
- Leenával nem a toronyba lakunk. Az csak az enyém - emeli fel a hangját.
- Nem érdekel hol laktok. Haza akarok menni - sziszegem.
- Hagyd abba hisztit - mennydörgi.
- Amint kiszálltam a tetves kocsidból nem kell soha többet hallgatnod - vágom a képébe.
- Elég legyen - kiabál rám, miközben satufékkel áll meg az egyik piros lámpa előtt. Nekem se kell több azonnal kioldom a biztonsági övem és megpróbálok kiszállni, de gyorsabb nálam és lezárja az ajtót.
- Engedj ki - nézek rá szikrákat szóró szemekkel miközben elkezdem rángatni a zárat, de persze nem engedelmeskedik az akaratomnak.
- Hagyd már abba - üvölt magából kikelve.
- Haza akarok menni - állok neki hisztizni.
- Jól van - kiabálja, majd elrántja a kormányt és újból a gázra tapos. Őrült iramban száguldozunk, de nem félek. Mindig is bírtam a sebességet. Egy idő után ismerősek lesznek az utcák és a házak. Végre hazaértem. Szó nélkül pattanok ki a kocsiból és kezdem el keresni a kulcsom a táskám legmélyén. Hallom, hogy kiszáll és becsapja magam mögött az ajtót, majd két pittyegés és az autó lezárul. Nagyon ajánlom, hogy ne akarjon utánam jönni, mert akkor esküszöm, hogy megütöm. Csak tűnjön el végre az életemből örökre.
A kulcsot a kapuba illesztem, elforgatom és már bent is vagyok a lépcsőházba. Hallom, hogy követ, mire megtorpanok és szembe fordulok vele, hogy mélyen a szemébe tudjak nézni.
- Tűnj el innen, ha nem akarod, hogy kihívjam a rendőröket. Ez már magánterület - fenyegetőzöm.
- Beszélnünk kell - vágja rá dühösen.
- Hagyj már békén, te átkozott - dobbantok egyet a lábammal türelmetlenül. - Látni se akarlak többé - kiabálok torkom szakadtából hátha megérti, hogy nem vagyok kíváncsi a képére.
- Annyira gyerekes vagy - szusszant fel dühösen. - Mégis mit képzeltél mikor azok közé a fickók közé vetetted magad? Ha? Bajod is eshetett volna, te ostoba tyúk - üvölt magából kikelve.
- Nem a te problémád lett volna. Semmi közöd hozzám - bökök az ujjammal a mellkasára.
- Kuss legyen - fröcsögi felém a szavakat, mire kikerekednek a szemeim. Ez most komoly?

Buta döntéseket hozunk néha, amik veszélybe sodorhatnak. De mi jár nagyobb fájdalommal? Ha a testünk marják a keselyük, vagy ha a szívünk tépik ki? Megpróbálhatunk elfutni, de sikerrel járunk? Nem valószínű. A szív harca talán ugyan olyan, mint a tápláléklánc körforgása. Egy nagyobb erő, mindig felzabál minket…