8. Talány

„Te is azt hiszed, hogy az élet értelme nem más, csak a szenvedély, mely egy napon áthatja szívünket, lelkünket és testünket, s aztán örökké ég, a halálig? Akármi történik is közben? S ha ezt megéltük, talán nem is éltünk hiába? Ilyen mély, ilyen gonosz, ilyen nagyszerű, ilyen embertelen a szenvedély? S talán nem is szól személynek, csak a vágynak? Ez a kérdés. Vagy mégis személynek szól, örökké és mindig csak annak az egy és titokzatos személynek, aki lehet jó, lehet rossz, de cselekedetein és tulajdonságain nem múlik a szenvedély bensősége, mely hozzákötöz?”

- Tűnés kölyök - dörrenek rá a kisfiúra. Ez most az én balhém ezzel a szukával. Még itt se bír magával? A barátom házában. Még, hogy csak barátok… Persze.
Forr bennem az indulat. Megesz a féltékenység, bevallom. Akarom őt. Akarom Liát, de semmibe vesz. Conort ölelgeti, mikor pár perce még engem csókolt. Még mindig érzem az ajkát az ajkamon. Az íze a számban kavarog. Uralkodni akarok fölötte, mégis rendre igába hajtom a fejem. De nem! Engem ő nem irányíthat! Elég volt.
- Tudni akarom mi van köztetek - kérem számon miközben erősen fogom a csuklóját, nehogy elszökjön a válaszadás elől.
- Minek? - néz rám értetlenül. Úgy tűnik feladta és nem akar szabadulni. Tudja, hogy nem menne, hisz erőfölényben vagyok. - Istenem - sóhajt fel majd a plafonra emeli a szemét aztán újra rám néz. - Nincs köztünk semmi. Kedvelem és ennyi. Miért nem tudod ezt felfogni? - kérdezi halkan.
- Esküszöl? - higgadok le picit. - Esküszöl kulta, hogy nincs köztetek semmi? - nézek rá. A szeméből próbálom kiolvasni a választ, de nem árulkodnak semmiről.
- Igen, esküszöm - mosolyodik el. - De azt nem értem miért vagy féltékeny - kuncog fel, majd egy lépéssel közelebb jön. A teste az enyémhez préselődik. Miért is nem magamhoz vittem? Azonnal ágyba cibálnám.
- Nem vagyok féltékeny - ölelem át a karcsú derekát.
- Á, dehogy vagy - forgatja meg a szemeit kuncogva.
- Nem vagyok az - csattanok fel. Hülye lennék bevallani, hogy az előbb szét akart szakítani a bennem lévő szörny, mikor megláttam őket.
- Elhiszem - bólogat. Ismét megcsókolom. Most nem ellenkezik. Készségesen simul hozzám és fonja a nyakam köré a karjait. Az ujjai a hajamba siklanak. Mintha ösztönösen tudná, hogy mitől őrülök meg. Finoman cirógatja a tarkóm miközben a nyelvünk összefonódik. Hihetetlenül jól csókol. A szája íze picit mentolos, de mégis édes. Minden cseppjét akarom. Elkábít. Nem bírom elengedni. Annyira puhák az ajkai, annyira csodálatos, ahogy a nyelvünk gyengéden táncol. Kívánom, de itt nem lehet. Majd este. Kénytelen vagyok elengedni, mert ha ez így megy tovább elveszítem a fejem és a konyhapulton teszem a magamévá. Csalódott sóhaj hagyja el az ajkait, ami mosolygásra késztet. Én is így érzem. A wokban lévő ételhez lépek. Kihalászok a fiókból egy kiskanalat.
- Nem rossz – nyammogok, amint megérzem az ízeket. Imádom a keleti ételeket.
- Fogadok, hogy tudsz jobbat - morogja a fekete hajú nőszemély mellettem.
- Tudok - vágom rá.
- Persze - motyogja hitetlenkedve.
- Holnap nálam vacsorázol és meglátod - jelentem ki.
- Inkább kihagyom. Az én adagomba tuti keversz valami mérget. Vagy ha nem, akkor gyomorrontást kapok - morogja.
- Nem mérgeznélek meg. Inkább végkimerülésig szeretkezek veled - búgom a szemébe nézve.
- Szeretkezel? - néz rám gonoszul vigyorogva.
- Szebben hangzik - somolygok az orrom alatt. - Most mondjam azt, hogy addig duglak, míg elalélsz?
- Az legalább őszinte - vágja rá, majd ismét kevergetni kezdi a rizst.
- Mindig őszinte vagyok - közlöm vele sértődötten. Bár ha jobban belegondolok most is hazudok. Nem tud Leenaról. De nem is kérdezett rá. Ha kiderülne, nem tagadnám le. De jobb ez így azt hiszem. Jól érezzük magunkat együtt, amíg tehetjük. Ő úgyis elmegy és soha többé nem látom. Leena pedig visszajön. De míg itt van, míg Leena haza nem jön addig úgy veszem, hogy az enyém, hogy hozzám tartozik és nem adom senkinek. Ki kell használni minden percet, ami megadatott nekünk. Miért is ne tennénk? Egyértelműen vonzódom hozzá és úgy tűnik én sem vagyok közömbös számára. Elengedhetném. Nem kéne meghívnom magamhoz vacsorázni, de veszettül kívánom. Nem tudok ellenállni a csábításnak. Tudom, hogy ő a tiltott gyümölcs az almafán, de az tetves kígyó bűnbe visz.
Szerelem is lehetne belőle akár. De annak azért ellenállok. Nem eshetek bele. Annak nem lenne jó vége. Ha beleszeretnék, képtelen lennék elengedni. Amúgy sem illünk össze. Túl egyformák vagyunk. Rövid távon kinyírnánk egymást. Minek kockáztassak valamit, ami biztos valami olyanért, ami képlékeny, kiforratlan és nem száz százalékos? Amúgy is… Ez csak szex. Nem szól másról a történet csak arról, hogy veszettül kívánom. A szexuális vonzalomból nem lesz szerelem. Egy jó kefélésért nem adhatok fel éveket. Nem is tenném soha. Izgatja a fantáziám, de jobb úgy, hogy nem tudom meg mi lakozik benne. Nem akarhatom felfedezni és meghódítani. Csak használnom szabad, ugyan úgy, ahogy ő is használ engem. A testekről szól a dolog, nem a szívekről. Nem vihetünk bele érzelmet. Kicsit megszédített, kicsit megdobogtatta a szívem, kicsit megőrjített, kicsit elvadultak a dolgok, kicsit meg akartam ölni, kicsit szeretni akartam, de a gyökerénél sikerült elfojtani a problémát. Nem nőhet túl rajtam. Lehet, hogy gyönyörű, lehet, hogy vad, hogy szexi, hogy árad belőle az erotika és a nőiesség, lehet, hogy rejtélyes és titokzatos, lehet, hogy kiszámíthatatlan, lehet, hogy őrült, lehet, hogy imádni való, lehet, hogy kívánom de az biztos, hogy nem szeretem.
Mégsem vagyok képes levenni a szemem róla. A vonásai annyira finomak. A hófehér hamvas és bársonyosan puha bőréhez gyönyörűen illik a sötét hajzuhatag és a zöldeskék szempár. A dereka valami hihetetlenül karcsú, a mellei pont a tenyerembe illenek, feszesen merednek előre, nem értem miért hord melltartót. A feneke. Anyám borogass. Csodálatosan kerek és feszes. A lábai hosszúak és formásak. A tartása kecses, nem olyan, mint a mai lányok. Kihúzza magát, nem görnyed össze. Gyönyörű büszke nő. Az illata egyszerűen részegítő. Mint a legtisztább drog úgy hat rám a lénye. Csak nézem és nézem. Szó szerint iszom a látványát.
- Mit bámulsz? - szegezi nekem a kérdést és egyenesen a szemembe néz.
- Gyönyörű vagy kulta - mosolygok rá.
- Miért hívsz kultának? - teszi fel a következő kérdést.
- Nem tudom - csóválom meg a fejem. Leenat soha nem becézgetem. Rá viszont annyira illik. Kincsem…

Jó hangulatban telik az este. Eszünk, iszunk, beszélgetünk, zenélünk, cigizünk, poénkodunk. Liát nem engedem tíz centinél távolabb magamtól. Na, nem mintha el akarna menni. Jó érzés a karomban tartani, érezni a teste melegét. Per pillanat béke honol köztünk. De ez a béke is olyan törékeny, mint az összes többi. Próbálom élvezni a pillanatot. Nem zavartatom magam. Ha kedvem tartja megcsókolom, a combjára csúsztatom a tenyerem, simogatom. Nem ő az első lány, akit elhozok magammal Leena távollétében. De ő mégis más, mert talán holnap is itt lesz. Velem lesz. A srácok nem szólnak egy szót sem. Ők sem szentek. Kivétel persze Aleksi. Ő a feje búbjáig szerelmes Katjaba. Soha nem csalná meg. Ha megtenné mondjuk személyesen fojtanám meg. Katja túl jó nő ahhoz, hogy elbaltázza. Szerencsések, hogy egymásra találtak, hogy boldogak. Vajon ha én elveszem Leenat, akkor boldog leszek? Majd kiderül. De nem akarok vele foglalkozni, hisz egy csodálatos nő ül az ölembe. Csak most tűnik fel milyen pehelykönnyű. Akár egy apró tollpihe, nem érzem a súlyát.
- Én most megyek - szólal meg.
- Miért? - nézek rá kétségbeesetten.
- Mert fáradt vagyok és holnap is el kell viseljelek - vigyorog.
- Hazakísérlek - állok fel azonnal. Késő van. Eszem ágában sincs elengedni egyedül.
- Conor te nem jössz? - néz a szépfiúra mosolyogva.
- Nem kiscica. Randim van egy óra múlva, egy dögös vöröskével - mosolyog.
- Oké. Jó mulatást - kacag fel, majd jól megölelgeti. Újból felszínre tör bennem a féltékeny szörnyeteg, de a nyelvembe harapok és az ujjaim is a tenyerembe vájom, nehogy véletlenül leüssem Conort vagy olyat mondjak Liának, amit magam is megbánok.
- Ne rontsd el - ölel meg Aleksi búcsúzásképp. Nem mondok semmit.
- Jó bőr, vidd ágyba - suttogja Brandon is. Látszólag mindenki annak drukkol, hogy a ma éjszakát együtt töltsük. Nyugiban.
- Szia, te szörnyeteg - nyom Katja is egy-egy puszit az arcomra.
- Szia boszorka. Izzaszd meg éjjel a férjed - súgom a fülébe huncutul.
- Te pedig kápráztasd el Liát és bizonyítsd be, hogy nem vagy akkora seggfej, mint amekkorának hisz - vigyorog.
- Ha bármi baja lesz kinyírlak - lép mellém Conor. Kezet fogunk. Ő is szorítja az én ujjaim, én is az övéit tiszta erőből, miközben farkasszemet nézünk. Nem tudom mi hajtja, hogy tényleg csak barátként tekint a lányra, aki most is hangosan kacag Mad valamelyik mondatán - amiről mi lemaradtunk - vagy esetleg beleszeretett. Mert valljuk be Lia tipikusan az a nő, akibe nem nehéz seperc alatt, észrevétlenül belezúgni, ha az ember nem figyel. Gyönyörű, vicces, okos, szenvedélyes, néha kicsit cinikus, arrogáns, kibírhatatlan és hisztérikus, de mindent összevetve rendkívüli. Olyan igazi múzsa alkat. Megmozgatja az embert, vagy így vagy úgy de egy biztos, hogy hatással van rád. Én is bekerültem a bűvkörébe, de szerencsére nem adtam át az irányítást neki. Conorról viszont nem tudhatom. Ő is férfi, ráadásul köztudottan imádja a szép nőket. Liával pedig nagyon egymásra vannak hangolódva. Talán ő lehet a vetélytárs…
- Ha sikítást hallasz ne aggódj, csak Lia elég hangosan élvez - vigyorgok rá önelégülten.
- Szerencséd - mosolyog rám. Én pedig azonnal megnyugszom, hisz Conornak a szeme se villan meg, pedig most közöltem vele, hogy Liával akarom tölteni az éjszakát és nem éppen az új körömlakkjára vagyok kíváncsi. Nincs semmi árulkodó jel, ami azt bizonyítaná, hogy többet éreznének egymás iránt. Magamban ujjongok. Igazat mondott, tényleg csak barátok. Konkurencia elfelejtve.

Az utcán nincs hideg Lia mégis összefűzi a karjait a mellkasa előtt.
- Fázol? - kérdezek rá halkan, mire rám kapja a tekintetét és megcsóválja a fejét.
- Akkor mi a baj? - kérdezősködöm tovább. Zavar, hogy így nem tudom megfogni a kezét. Szeretném összefűzni ismét az ujjaimat az övéivel, hozzáérni, tapintani, érezni. Aztán bepattan az isteni szikra. A karommal átölelem a derekát és magamhoz húzom. Azonnal megtorpan, majd először a kezemre aztán pedig mélyen a szemembe néz. Kezdek dühös lenni attól, hogy nem szólal meg, hogy tartózkodóvá válik, pedig egész nap az ölembe ült, csókolóztunk és alig pár napja még szenvedélyesen szeretkeztünk. Nem értek semmit. Ez a mozdulat teljesen ártatlan ahhoz képest, amikkel a testét becéztem azon a bizonyos éjszakán.
- Mi van? - fordulok szembe vele, mire lehajtja a fejét. Kezd szakadni az a bizonyos cérna. Mindkét tenyerem az arcára simított, gyengéd, de mégis határozott mozdulattal kényszerítem arra, hogy ismét a szemembe nézzen. - Lia, szólalj már meg. Mi a baj? - kérdezem meg újra, de a türelmem már igencsak fogytán van.
- Nem tudom - sóhajt fel. Ledöbbenek.
- Mi az, hogy nem tudod? - kérdezem értetlenül.
- Oké, tudom csak nem értem - tör ki. Idegesnek tűnik. De mitől ideges? Nem tettem semmi rosszat. Kivételesen.
- Elmondod? - búgom felé. Próbálom a hangommal nyugtatni és rávenni arra, hogy érvényesüljön az én akaratom azaz kibökje, hogy mi bántja.
- Nem értelek. Egyszerűen nem bírok kiigazodni rajtad. Mégis mi a francot művelsz? - támad nekem, mire kikerekednek a szemeim.
- Most mi bajod van? Nem csináltam semmi rosszat a rohadt életbe - csattanok fel én is.
- Hát ez az - magyaráz miközben hevesen gesztikulál a kezeivel. - Hazakísérsz? Miért? Kilépünk és átöleled a derekam, mintha egy pár lennénk, egész este ki se engedsz az öledből, Conorra féltékeny vagy, közlöd, hogy a tiéd vagyok miközben úgy viselkedsz néha, mint egy seggfej. Most melyik is vagy? Úriember vagy kretén? - buknak ki belőle a kérdések. Nem kertel és ez tetszik.
- Talán mindkettő - felelem nyugodtan.
- Mit akarsz Niko? Mi a célod? Oké, ma este megint a bugyim alá akarsz férkőzni, de azon kívül? Mit akarsz elérni ezzel? - fakad ki.
- Csak jól akarom érezni magam veled. Ez olyan nagy baj? - nézek rá értetlenül.
- Nem, de tisztázzuk a szabályokat - indul meg az utcán lévő pad felé, majd a háttámlára ül és a fejével maga mellé bök. Nem habozom én is felmászok mellé. Fogalmam sincs milyen szabályokra céloz. Sosem bírtam a szabályokat. Azok azért vannak, hogy megszegjük őket. - Szóval - kezd bele miközben elővesz egy szál cigarettát - nem kell úriembernek lenned velem. Nem akarsz felszedni elvégre és amúgy is nemsokára lelépek. Ez csak szex Niko. Te is tudod, én is tudom.
- Kulta - sóhajtok fel miközben tüzet csiholok neki. Összeszűkült szemekkel néz rám, miközben a cigit a szájába veszi és a láng felé tartja, hogy meggyulladjon. - Tisztelem a nőket. Arra vagyok programozva, hogy így bánjak veletek. Nem lehetsz pont te kivétel ez alól. Ha tetszik, ha nem fel fogom segíteni rád a kabátod, ki fogom húzni előtted a széket, kinyitom előtted az ajtót stb.
- Ezt a szerelmes pasik csinálják - mordul fel, mire felnevetek.
- Nem, ezt a férfiak csinálják - kuncogok. - Hol éltél te eddig? New Yorkban nem tanítják meg a fiúknak, hogy hogy kell férfimód viselkedni egy nővel? - nézek rá mosolyogva.
- Fura szerzetek vagytok ti finnek - néz rám elgondolkodva.
- Nézd, gyönyörű vagy és ha nem nyúlnál hozzá a dalaimhoz határozottan imádni való lennél. A munkában ugyan olyan leszek veled, amilyen ma. Ne várd, hogy megkönnyítsem a dolgod, nem fogom megtenni. De a maradék időnket szeretném így tölteni, veled. Vacsizhatunk, mehetünk moziba, mit tudom én. Esténként pedig végkimerülésig gyűrjük a lepedőt - nézek mélyen a szemébe.
- Ezt hagyd abba - szól rám határozottan.
- Mit? - Kérdezem ártatlanul.
- Ne akarj hipnotizálni a szemeiddel. Nem jön be - morran fel.
- Néha azért mégis - hajolok hozzá közelebb, az ajkaim a nyaka selymes bőrét súrolják. Érzem, hogy hogyan száguld a vér az ereiben, hogy pulzál. Elbódít. Az illata itt a legintenzívebb. Próbálok rájönni milyen parfümöt használ, de egyszerűen nem megy. Friss és üde mégis érzéki, ennyi biztos. Nem bírom ki, hogy ne simogassam végig a puha bőrt a számmal. Lia azonnal megremeg, de most még ez sem tud kibillenteni a kábulatból, amit pusztán azzal okoz, hogy hozzáérhetek és érezhetem. Ízlelni is akarom. A nyelvem hegyét épphogy végigfuttatom a lágy bőrön, mire az egyik keze az arcomra simul és vadul a számra tapad. Felnyögök. Lenyűgöző… A nyelve ellentmondást nem tűrően siklik a számban és szenvedélyes táncot jár az enyémmel. A kezeim maguktól kapnak a teste után. Ujjaimmal a hajába túrok, hogy a fejét keményen tarthassam míg a másik kezem a combján siklik végig, hogy aztán a feszes fenekébe mélyeszthessem az ujjaim. Ha nem rólunk lenne szó, ezt színtiszta smárolásnak nevezném, de mivel mi ketten, valami különlegeset alkotunk, úgy érzem ez egy igazi, vérbeli, vad csók. Tépjük a másik száját, érzem, hogy a vágy végigvágtat bennem és felkorbácsolja az érzékeim. Életemben nem kívántam még senkit ennyire. Egyetlen mozdulattal nyúlok a feneke alá majd lecsúszok a padra és az ölembe húzom anélkül, hogy megszakítanánk a csókunk. A combjai az enyéim mellett satuba szorítanak. Ha akarnék akkor se tudnék szabadulni. De nem is akarok. Vadul markolom, ahol érem, nem érdekel, hogy a nyílt utcán estünk egymásnak és bárki megláthat minket. Kívánom és kész. A keze a nyakam köré kulcsolódik, a teste az ölemben ringatózik, ezzel is dörzsöli és izgatja a már így is kőkemény férfiasságom. Megőrülök érte. A kezem a kabátja övére talál és veszettül kezdi oldani. Nem bírok uralkodni magamon.
- Khmmm… - figyelek fel egy hangra mellőlünk. Kinyitom az egyik szemem, de tovább csókolom. Az egyenruhás rendőr látványa magamhoz térít. Lassan elszakadok az engem ölelő nőtől, aki felháborodva néz rám.
- Most mi van? - ripakodik rám mire a rendőr hangosan felnevet. Lia is felkapja a fejét. Várom, hogy elvörösödik, de csak mérgesen néz az egyenruhásra. Abszolút nem jön zavarba attól, hogy ilyen intim helyzetben találtak ránk. Őt nem hatja meg az egyenruhás látványa.
- Segíthetünk? - kérdez rá pár másodperc csend után, mire a rendőr szemei kikerekednek.
- Ez közterület kisasszony - mosolyog az ölemben ülő lányra.
- És? - néz rá Lia értetlenül.
- Menjenek szobára - közli a zsaru.
- Nem dugtunk, csak csókolóztunk. Tiltja a törvény talán? - kérdez rá gúnyosan.
- Hölgyem - morran fel a rendőr.
- Oké, oké megyünk - pattan fel az ölemből, majd megfogja a kezem és maga után ránt.
- További szép estét - köszönök oda a zsarunak vigyorogva, aki mosolyogva csóválja meg a fejét.
- Maguknak is - nevet fel. Még egy kacsintásra futja tőlem, aztán Lia berángat egy utcába és ismét nekem esik.
- Hogy a picsába jutunk haza? - néz rám miközben a falnak szegez és az egész testével hozzám simul. Felnyögök az élvezettől, amit azzal okoz, hogy a nyakam harapdálja.
- Ott – nyögöm, mikor a keze a nadrágom elejére simul. - Van egy taxi - bököm ki nehezen, ugyanis az ujjai finoman simítanak végig újra és újra a férfiasságomon. Nagyot nyelek és egyet pördítek rajta, hogy a hátát a falnak támasztva újból megcsókolhassam. Úgy érzem ki vagyok éhezve rá, az illatára, a csókjaira, az érintéseire. Mintha évek óta nem lettem volna nővel…
- Menjünk - tapasztja a tenyerét a mellkasomra, majd finoman eltol magától. Szinte futva tesszük meg az autóig vezető utat. Amint bemondom a címem ismét egymásnak esünk. Nem tiltakozom, csókolom, simogatom, izgatom én is. Nem érdekel, hogy a sofőr árgus szemekkel lesi minden mozdulatunk. Csak ő és én vagyunk. A házam elé érve megszámolatlanul nyomom a bankókat a pasi markába, majd Lia után kipattanok az autóból. Egymást csókoljuk, miközben kinyitom a zárakat először a kapun, majd a ház ajtaján. Vakon tapogatózom a villanykapcsoló után, de Lia lefogja a kezem.
- Hagyd - zihálja a számba, majd ismét összekapcsolódnak az ajkaink. A falnak döntöm, megemelem. Engedelmesen fonja körém a lábait, vadul esek neki. A kezeivel a kabátom hámozza le rólam. Le kell tennem, hogy én is le bírjam rángatni róla a felesleges anyagot. Hallom ahogy a ruhák halkan susogva a földön landolnak. Az egyik percben még a karomban van, a másikban viszont kisiklik a kezeim közül. Megdöbbenek. A sötétben semmit sem látok. Le kell szednem a fóliákat, hogy legalább a Hold fénye bevilágítsa a teret ilyen esetekben. A villanykapcsolóhoz nyúlók, kattan a lámpa és az egész előszobát elárasztja a fény. Alig egy másodperc alatt hozzászokik a szemem a hirtelen jött világossághoz. Lia a lépcső alján áll és vágytól ködös szemekkel néz rám. Finoman végigfuttatja a nyelvét az ajkain. Az őrületbe akar kergetni. Csak nézzük egymást, faljuk a másik látványát és várunk. A feszültség, az erotika vibrál a levegőben. Felkelti a bennem lakozó vadászösztönöket az, hogy alig két lépésnyire van tőlem, de mégse érinthetem meg. Lassan nyúl a pulcsija széléhez és még ennél is lassabb tempóban hámozza le magáról. A hasa, majd a szexi fekete csipkemelltartó alá rejtett halmok is felbukkannak. Érzem, hogy kiszárad a torkom és lüktet a férfiasságom. A mellkasom szaporán süllyed és emelkedik az izgalomtól. Az arcomra mosoly kúszik, ahogy nézem a lapos hasán megfeszülő izmait és a kidomborodó melleit. A pulcsi a földön landol ő pedig kacér pillantást vet rám és elindul a lépcsőn felfelé. Arra már rájöttem, hogy természetes nála, hogy járás közben finoman riszálja a csípőjét, amitől a férfiember vére egy helyre árad. Játszik velem én pedig belemegyek. Mire utolérem már nincs rajta a nadrágja. A hálóban, a vörös szatén ágyneműn fekszik és rám vár. Nem bírom levenni róla a szemem. Álomszép. A fekete csipke fehérnemű csodálatos kontrasztot alkot a hófehér bőrével. Mélyen a szemébe nézek, miközben elindulok felé. Feltérdel az ágyon mikor elé érek és abban a pillanatban elszabadul a pokol. A pulcsim szétszakad, ahogy egyszerre ketten esünk neki, az övem pillanatokon belül kibontja, az ujjai a nadrágom derekába akasztja, majd lerángatja az alsómmal együtt, miközben vadul faljuk egymás száját. A zoknim magam rugdosom le a lábamról, ugyan ebben a pillanatban az ujjai a kőkemény férfiasságom köré kulcsolódnak. Lassan kényeztet én pedig elveszítem a fejem. Hanyatt döntöm és az ágyra szorítom. Már nem hajt semmi csak eszeveszett vad vágy, hogy végre elmerülhessek benne olyan mélyen, amennyire csak lehetséges.
- Az enyém vagy - zihálom a bőrébe.
- A tiéd - túr a hajamba. A szavai csak egy erőtlen nyögésnek hatnak, de mégis ezzel a rövidke mondattal is, tovább borzolja az idegrendszerem. A háta alá nyúlva kikapcsolom a falatnyi melltartót, majd az édes puha halmokra vetem magam. Érzem a bőrömön cikázni az ujjait. Úgy érzem szénné égek. Remeg a karjaim közt, a sóhajai a legszebb zenét jelentik a füleimnek, nem kapok levegőt, az ujjai nem nyugszanak, tovább simogat, úgy érzem nem bírom tovább. Elég volt bőven az előjátékból. Talán kicsit durván fogom le a kezeit, a teljes súlyommal a matracba szorítom a csuklójánál fogva. Nincs türelmem lehúzni a bugyiját így inkább leszaggatom róla. A finom anyag hangos reccsenéssel adja meg magát az akaratomnak. A combjait a térdeimmel feszítem szét, na nem mintha annyira feszegetni kéne, szétnyitja ő magától is, aztán már csak a forró, puha nedvességet érzem, ami az egész férfiasságom körbeöleli. Felhördülök az élvezettől. Ha megmozdulnék valószínűleg abban a percben végem lenne, így inkább Lia arcára nézek. A szemei kikerekednek és a vágytól homályosak, az élvezet egyszerűen kiül az arcára. Ebben a percben megszűnik dobogni a szívem. Életemben nem láttam nála csodálatosabb nőt. A gyomromban elkezdenek verdesni a pillangók…
Nem! Elég Niko! Fejezd be. Csak szex.
Vadul csapok le az ajkaira, csókolom erővel, talán kicsit durvábban is, mint kéne, miközben mozogni kezdek. Nem finomkodok, nem szabad gyengédnek lennem vele. Elveszem ami kell, de közben ő is kap. Hogy is tagadhatnám meg tőle az élvezetet? A gyönyört, a mámort, ami mindkettőnket magával ragad. Fel se fogom, hogy a tenyerem az övébe csúsztatom, már csak arra leszek figyelmes, hogy kecses vékony ujjak összefonódnak az enyémekkel. A keze tökéletesen illik az enyémbe. Mintha nekem teremtették volna. Magával ragad valami furcsa láthatatlan örvény, ami magába szippant, elnyel és tudom, hogy soha többé nem ereszt el. Nem tudok tiltakozni, védekezni, egyszerűen megadom magam a nagyobb erő akaratának. A tekintetünk összekapcsolódik. Van valami a szemébe, amitől halvány mosoly kúszik az arcomra. A tempó lelassul, a mozdulatokkal együtt. Érzékien simogatja a hátam, én pedig egyre lassabban mozgok benne, minden pillanatot ki akarok élvezni. Hirtelen ötlettől vezérelve hajolok le hozzá, hogy a nyelvemmel körbe-körbe simogassam a mézédes ajkait. A lábai csípőm köré fonódnak ezzel pedig lehetővé teszi, hogy tövig belé hatolhassak. A karom cirógatja majd ismét felfedez egy olyan pontot a testemen, amitől eszem vesztem. Nem tudom, hogy ösztönös-e de a könyökhajlatom tovább simogatja majd levándorolnak az ujjai a csuklómig, ahová érzéki köröket karcol a körmével. Bizsergek belül. A kulcscsontját kényeztetem, a nyelvemmel itatom le az izzadtságcseppeket a bőréről. Érzem, hogy robbanás közeli állapotban vagyok, de még visszatartom az élvezetem. Szeretni akarom, de ehhez minden maradék önuralmamra szükségem van. A zihálásunk a nyögéseink, a szex semmihez sem fogható illata a levegőben keveredik én pedig óhatatlanul is belélegzem, ezáltal pedig a sejtjeimbe ivódik ez a különleges keverék, amit mi ketten hozunk létre. Már most tudom, hogy a közösen eltöltött éjszakáink emlékétől sosem fogok megszabadulni. Az önuralmamnak vége van abban a pillanatban mikor a rejtett izmai összeszorulnak a férfiasságom körül. Hörgök, levegő után kapkodok, nyögök, szorítom a kezét és remeg az egész testem. Érzem, hogy borzongat végig a gyönyör, hogy a kis lábujjam is belezsibbad a kielégülés csodálatos érzésébe, hogy a gerincem mentén végigfut a vágy utolsó mindent elsöprő áradata is.
A hűvös lepedő hűti a felhevült bőröm mikor erőtlenül Lia mellé zuhanok. A karjaim önkéntelenül is utána nyúlnak és a mellkasomra vonják. Hallom, hogy ő is küzd a légszomjjal, úgy érzem minden energiám leszívta ez a lány. Elalszom…

Hazugságok. Mi a rosszabb, ha magunknak hazudunk vagy ha másnak? És mi van ha el is hisszük azt, amiről tudjuk, hogy nem igaz? Hol van a határ az igazság és a hazugság közt? Vagy talán már el is mosódtak ezek a vonalak? Talán mindenki hazugságban él. Könnyebb nem tudomást venni a dolgokról. Blokkoljuk magunkat, az agyunkat az érzelmeinket. Túlélünk, erre játszunk, mert ha mégis felnéznénk, ha kinyitnánk a szemünket, ha szembesülnénk a valóság kegyetlenségével talán összeroppannánk.
Meddig élhetünk a magunk alkotta tévképzetben?