12. Őszintén

18+
„Az igazi szerelem mindig szomorú. Az igazi szerelem az örök vágyódás a szenvedések változó formája, a szenvedés pedig szomorú. Az igazi szerelem a legszebb, legcsodásabb szomorúság.”


Forr az agyvizem. Ez a nőszemély pillanatokon belül ki tud hozni a sodromból. Ki akarom tekerni a nyakát és csókolni, míg meg nem halunk mindketten. Kiabálni akarok vele és ölelni jó szorosan, úgy, hogy érezzem a mellkasomon a szíve minden dobbanását, azt, hogy elernyed a karjaim közt, hogy megnyugszik. Meg akarom cibálni, hogy térjen észhez és szeretkezni akarok vele, míg a szenvedély lángjai fel nem gyújtanak mindent körülöttünk. Veszekedni akarok vele, lehordani mindennek és csendben nézni a gyönyörű arcát, érezni az illatát, azt ahogy hozzám bújik. Mindezt egyszerre akarom. Megőrültem tudom, mert ez a nő megőrjít.
Fújtatva fordít hátat nekem és elindul a lépcsőn felfelé, de aztán megtántorodik, én pedig megijedek. Oké, hogy ivott és ha minden igaz nem is keveset, de valószínűleg még más is van a szervezetében. Görcsösen kapaszkodik a korlátba, majd a hisztérikus nevetése betölti a teret. Az én türelmem abban a pillanatban elfogy. Mögé lépek, kicsavarom a kezéből a kulcscsomót, majd az ölembe kapom és elindulok vele felfelé.
- Tegyél le - csapja meg a vállam. De nincs benne elég erő. Olyan, mintha csak simogatna, nem okoz fájdalmat. - Niko, nem hallod? - kiabál velem, miközben ficánkolni kezd.
- Hagyd abba - pirítok rá, mire megilletődve pislog rám. A hatalmas zöldeskék színű szemeivel ártatlanul vizsgálja az arcom. Annyira sebezhető és törékeny. Mint egy őzike, egy ártatlan kis angyal, egy tündéri pici lány. Bár mindig ilyen lenne. De nem ilyen. Kibírhatatlan, hisztis, akaratos, makacs, önfejű, szeszélyes, örült démon. Hogy élhet egyetlen nőben két ennyire ellentétes személyiség? A csábító, kacér, vérmes szajha és a kedves, gyerekes, vicces kislány nem férhet meg egymás mellett. Legalábbis ezt hittem egészen addig, míg vele nem találkoztam. Ő a kivétel.
- Itt lakom - bök az egyik ajtóra, mikor felérünk a harmadik emeletre. A súlya meg se kottyan, abszolút nem megerőltető, hogy cipelem. Óvatosan a talpára állítom, hogy bejussunk végre a lakásba. A kulcsot kiveszi a kezemből, nagy nehezen betalál a zárba és kinyitja az ajtót. Követném, de a küszöbön megtorpan, így nem jutok beljebb.
- Mi az? - nézek rá kérdőn.
- Köszönöm, hogy hazahoztál, de most menj el és soha többé ne gyere vissza.
A hangja határozottan cseng, de remélem ő sem gondolja komolyan, hogy elmegyek csak így. Beszélnem kell vele, bármi áron. Nem akarom, hogy egy görénynek tartson, mert megcsalom a menyasszonyom. Nem akarom, hogy haragudjon rám, mert lefeküdtem vele és egy szót sem szóltam arról, hogy van valakim. Tudom, hogy nem játszottam tisztességesen, de nem hittem, hogy kiderül valaha is Leena. Azt hittem, hogy távol lesz már mire a leendő feleségem visszaér. Azt hittem egyetlen éjszakát fogunk együtt tölteni és aztán soha többé nem találkozunk. De nem így alakult. A sors vagy Isten vagy az ördög másképp akarta. Úgy keverte meg a szálakat a nagyobb hatalom, hogy ne tudjunk megszabadulni egymástól egykönnyen. Egy időre összefonták az életünk fonalait. Tudom, hogy csak rövid időre, de szeretném, hogy amíg tart a viszonyunk, a közös jelenünk, addig minden rendben legyen köztünk és ha elválunk, akkor semelyikünk szívébe ne legyen harag, tüske.
Hogy miért fontos a véleménye? Nem tudom. Esküszöm, hogy halvány lila dunsztom sincs róla, de nem akarom, hogy így nézzen rám, hogy gyűlöljön.
- Menj el - sziszegi dühösen a képembe, a szemei könyörögve kérlelnek. A kérésével ellentétesen cselekszem, megragadom a vállait és beljebb taszítom az előszobában, majd becsukom magam után az ajtót. Viszont amint hozzáérek, elönt a forróság. Kikapcsol az agyam és csak egy dologra tudok koncentrálni: a vágyra, amit ez az apró érintés is felszít bennem. A tenyerem a tarkójára simítom, hogy véletlenül se tudja elkapni a fejét, majd mélyen a szemébe nézek és abban a pillanatban úgy érzem elveszek. A szívem dübörög a mellkasomban, ki akar törni a bordáim közül, a légzésem is nehézkessé válik, de ezzel nem vagyok egyedül. Lia tüdejében is bent reked a levegő, miközben az arcom egyre közelebb kerül az övéhez, remeg az egész teste és rémülten néz a szemembe. Nem tudom mitől fél, csak azt tudom, hogy meg akarom csókolni, mert ha nem teszem abba belepusztulok. Nem habozom sokáig, az ajkaira tapadok, gyengéden ízlelgetem, de nem nyitja szét a száját, hogy a nyelvét is birtokba vehessem. Kitartóan ostromlom, erőszakosan, követelőzve. Már sehol nincs az a gyengédség, amivel a legelején becézgettem az ajakit, de nem adja meg magát. A hajába kalandozó ujjaim az arcára siklanak. A bőre selyme megint elvarázsol. Olyan akár egy kisbabáé. Az ajkai lassan válnak ketté, tétován csókol vissza, én pedig felnyögök, amint megérzem a boszorkányos nyelvet az enyém körül táncolni. Úgy érzem, hogy soha nem fog véget érni ez a csók, de nem is akarom, hogy vége legyen. Csodálatos, felszabadító, őrjítő, borzongató. A gyomrom nagyon picire zsugorodik össze, mikor megérzem, hogy a keze, ami eddig a teste mellett nyugodott, a derekam köré kulcsolódik. Megkönnyebbülök. Tehát nincs veszve minden. Ő is akar engem. Még mindig ugyan úgy akar, ahogy én őt. A pillangók eszeveszetten csapkodnak a hasamban, a szívem dübörög, a tenyerem izzad, a térdem remeg, az agyam már nem működik. Kontrollálnom kéne az érzéseim, de elhatalmasodnak rajtam.
- Lia - motyogom a nevét halkan, mikor egy fél pillanatra elszakadok tőle. De ezt nem kellett volna. A hangom úgy hat rá, mintha bombát robbantom volna. A tenyere a mellkasomra tapad és eltaszít magától. Megsemmisülve nézek rá. Hogy képes ellökni? Hát ő nem érzi a varázst? Úgy néz rám, mint egy eszelős őrült, aki egy fél pillanatra megvilágosodott, mintha én lennék maga az ördög, aki megpróbálta elcsábítani, aki bűvkörébe vonta, de hirtelen véget ért a hipnózis, ő pedig magához tért a kábulatból.
- Takarodj innen - bök remegő kézzel az ajtóra. A szemei villámokat szórnak.
- Lia - nyögök fel kétségbeesetten. Ezt nem teheti velem.
- Menj már - üvölt rám, majd a karom megragadva megpróbál kivonszolni az ajtón. Taszigál, rángat, majd kinyitja az ajtót és megpróbál kilökni rajta, de időben észbe kapok. A derekát megragadva a falhoz kenem, de csak finoman, nehogy véletlenül is megsérüljön, a nyitott ajtót bevágom, a zárban lévő kulcsot kétszer is elfordítom, aztán az ölembe kapom. Kapálózik, karmol, rúg és harapna is, ha be nem tapasztanám az ajkaimmal a száját. Szorosan tartom, nem akarom, hogy a szabadulási kísérlete közben leejtsem, az ujjaim a combjába vájnak, míg a másik kezemmel a felsőteste mozgását próbálom megakadályozni. Határozottan lépkedek arra, amerre a hálószobát sejtem, majd berúgom az ajtót és az ágyra dobom a legédesebb terhet, amit valaha is cipeltem. A reakcióideje meglepően gyors. Azonnal feltérdel a matracon és hatalmas pofont kever le, miközben úgy fújtat akár egy dühös kiscica. Válaszul megcsókolom, ő pedig viszonozza a szenvedélytől túlfűtött becézgetést. Lerántja rólam a sapkám, az ujjaival a hajamba túr, de csak egy fél pillanatig tart az egész. Mindkét tenyere a mellkasomra siklik és újból ellök magától. Az alsó ajkába harapva mered rám, mint aki nem tudja eldönteni, hogy üvöltve taszigáljon-e ki a hálószobájából és hívja a rendőrséget, vagy húzzon közelebb és szaggassa le rólam a ruháim, hogy szerethessem végre minden porcikáját.
- Menj el - nyög fel, de eszem ágában sincs elmenni és itt hagyni őt. Látom rajta, hogy ő sem azt akarja, mint amit mondd, így mosolyogva lépek közelebb hozzá.
- Pofozz fel bátran, ahányszor csak akarsz, de nem szabadulsz tőlem - súgom a vágytól rekedt hangon, miközben egy hajtincset az ujjaim köré csavarok és közelebb húzom magamhoz az arcát. Annyira elveszett és tanácstalan arcot vág, hogy nevetni támad kedvem, de azzal ki tudja milyen lavinát indítanék el. A nyelvemen érzem a csókja ízét, de a torkom kiszárad és kapar, jelezve, hogy még kapni akar a legédesebb mézből. Puhán és gyengéden csókolom meg. Becsukom a szemem és csak rá koncentrálok. Minden sejtembe beleivódik az illata, az íze, a bőre bársonya, az érzés amit kelt bennem. A kisugárzásában lubickolok és pokolian élvezem. Minden megszűnik körülöttünk, csak ketten vagyunk az egész világon. Lebegek a légüresnek tűnő térben és várok. Várom, hogy mit fog reagálni, hogy ismét eltaszít-e magától vagy megadja magát. Úgy döntök megadom neki a lehetőséget a visszautasításra, a menekülésre, hogy eldönthesse akar-e engem vagy sem. Ha ismét elküldene, lehet, hogy belepusztulnék, de elmennék. Csak két ponton érintkezünk. A hajtincse még mindig az ujjaim körül kígyózik, a szája még mindig tökéletes összhangban mozog az enyémmel. De nem érzem magam nyeregbe egészen addig, míg a tenyere a hátamra nem csúszik, majd a mellkasomon át eléri az ingem gombjait és gyors mozdulatokkal ki nem oldja őket, hogy aztán gyengéden lesimogassa a testemről a felesleges anyagot. Érzem a puha ujjait a lapockámon, a vállamon, a derekamon és a hasamon kalandozni. Olyan finoman ér hozzám, mintha porcelánból lennék, beleremegek a cirógatásaiba. Valamiért mégsem merem még megérinteni. Valami meggátol és visszatart. A szabad kezem bénán lóg a testem mellet, míg Lia meg nem fogja és a csípőjére nem rakja. Talán csak ennyi kellett ahhoz, hogy a bátorságom új életre keljen. Minden erőmmel magamhoz szorítom, a hajtincsét birtokló ujjaim a tarkójára simítom és elveszítem a fejem. Nem kapkodok, miénk az egész éjszaka, aminek ki akarom használni minden pillanatát. Lúdbőrözök mindenütt attól, ahogy simogat. Egyszerűen nem elég belőle, de én is érinteni akarom a meztelen bőrét. Az ujjaimmal a topja alját kutatom fel, majd mikor rábukkanok lassú simogató mozdulatokkal feljebb és feljebb húzom, hogy végül kibujtathassam belőle és a szoba egyik sarkába dobjam. Ő már jóval előrébb jár a vetkőztetésemben, az övem bontogatja, majd kioldja a gombot és lehúzza cipzárt is. Minden lelassul. A csókjaink továbbra is gyengédek, még mindig épphogy hozzáérve simítunk végig a másik testén. A nadrágom lassan húzza le rólam én pedig kilépek belőle. A zoknim is lerugdosom, miközben a sortjától próbálom megszabadítani. Még mindig az ágyon térdel így csak odáig tudom lehúzni a durva anyagot róla, de gyorsan kapcsol. Hanyatt dől az ágyon, a könyökére támaszkodik, majd vágytól homályos szemekkel néz rám és felemeli a lábait, hogy a falatnyi nadrág is a földön köthessen ki. Nála gyönyörűbb dolgot még soha nem láttam. Ahogy ott fekszik előttem egy szál fehérneműben, úgy érzem a világ legnagyobb kincse van a birtokomba. A bokájától kiindulva csókolom és simogatom végig a hosszú lábakat. Mindenütt érzem a bőre egyedi illatát, amiből mélyeket szippantok, hogy teljesen elteljek vele. A csípőcsontjához felérve hátra veti a fejét és halkan felsóhajt. Az ujjai a hajamba siklanak miközben egyre feljebb haladok a hasán át egészen a melltartóba bújtatott halmokig. A háta mögé nyúlva megszabadítom a falatnyi csipkétől is, és rájuk tapasztom a tenyerem. Simogatom, kényeztetem a feszes domborulatokat, majd a nyelvem is bevetem, hogy még nagyobb élvezethez juttassam. Az se érdekelne, ha én ma nem jutnék hozzá az általa nyújtott gyönyörhöz, ha őt a csúcsra juttathatnám. A nyelvem tovább siklik a kulcscsontjára, a vállaira majd a nyaka bőrét is sikerül megízlelnem, miközben a karjaimmal szorosan ölelem magamhoz. Valami elpattan benne, a kezei közé fogja az arcom mélyen a szemembe néz és úgy csókol meg, akár egy szerelmes nő az imádott férfit. Bár tudom, hogy csak áltatom magam, mert nem érez irántam semmit, mégis jó érzés hazudni magamnak. Amint a nyelvem a szájába csúsztatom elengedi a fejem és a tarkómat, a vállaim és a hátam kezdi cirógatni. Arra eszmélek, hogy finoman a hátamra kényszerít és fölém kerekedve végigfuttatja a nyelvét az állkapcsom vonalán, a szájába szívja egy fél pillanatra az egyik fülcimpám, végigsimít a karjaimon, amikkel még mindig őt ölelem majd egy másodpercre összefűzi az ujjainkat és finoman megszorítja a kezem. Annyira bensőségesek ezek a mozdulatok és annyira jók, hogy a lelkem szárnyalni kezd tőlük. Mintha ezer éve egy párt alkotnánk, pedig alig pár napja ismerjük csak egymást. Ösztönösen tudja hol érjen hozzám ahhoz, hogy úgy érezzem villámok milliói cikáznak végig a bőröm alatt. A szája a nyakamra tapad, most ő játssza el ugyan azt amit én az előbb. Azaz mégsem. A mellkasomhoz érve körberajzolja a bőrömre tetovált minták kacifántos vonalait a nyelve hegyével, aztán apró csókokkal borítja be a felsőtestem egészen addig, míg el nem éri a hasam alján lévő tetoválást. Nagyon lassan nyalja körbe azt is, miközben a vállaim simogatja. Görcsbe rándul minden izmom, hisz olyan közel van már a feszülő férfiasságomhoz, mégsem ér hozzám egy ujjal se míg nem végzett. Aztán áttér a medencecsontomra és végre végigsimít a lüktető vágyamon is, de alig, hogy megérzem az ujjai játékát magamon a keze tovább is halad a combomra. Nem bírom ki, felnyögök a vágytól, ami úgy érzem azonnal szétfeszít. Elégedett mosollyal az arcán rángatja le rólam az utolsó testemet fedő anyagot is, mikor feleszmélek, hogy rajta még mindig ott van az a kis csipke semmiség. Egyetlen mozdulattal fordítom magam alá, kifulladásig csókolom, míg anyaszült meztelenre nem vetkőztetem. Csak fekszem fölötte, cirógatom az oldalát és a combjait, míg ő a hátam becézgeti és csak csókolózunk hosszú percekig. Ki akarom élvezni a pillanat varázsát, azt, hogy meztelenül simul össze a testünk, ahogy a lélegzetvételeitől a mellei a mellkasomnak nyomódnak, hogy remeg a karjaim közt és olyan gyengéden cirógat, mint még soha senki az eddigi életem során. Zihálok és egyre nehezebben veszem a levegőt, a szívem dörömböl odabent, érzem, hogy a lábai körbekulcsolják a csípőm én pedig megadom magam az akaratának és a teste mélyéig hatolok. Elönt a forróság, elégedett morgás hagyja el a torkom, Lia is felsóhajt. Pár másodpercig csak élvezem, hogy egyek vagyunk, de a vágy sürget és arra késztet, hogy mozogni kezdjek. Míg a másik ajkait kóstolgatjuk, érzem, hogy egy-egy erőteljesebb lökésnél a körmei a hátamba vájnak, amivel kimondhatatlan élvezetet okoz. Aztán varázsütésre, mintha olvasnának egymás gondolataiban és tudnánk, hogy mit akar a másik változtatunk a pozíciónkon. A sarkamra ülök miközben ő is velem emelkedik fel, hogy aztán teljesen rám ereszkedjen. A feneke alá nyúlva segítem a mozgását, ott simogatom és csókolom ahol érem, de minden egyes apró érintést vissza is kapok ugyan olyan intenzitással, mint amilyennel én adom. A levegő erotikával telik meg, érzem ismét a szex semmihez sem hasonlító mámorba taszító illatát és az övét az orromban keveredni. Tudom, hogy közel a beteljesülés, a mellbimbóit a fogam közé véve próbálom arra sarkallni, hogy ő is tartson velem a mennyországba és sikerrel is járok. Artikulálatlanul nyögünk fel mindketten ugyan abban a pillanatban. Elemi erővel söpör végig rajtam a gyönyör, az egész testem beleremeg, érzem a gerincem mentén végigfutó áradatot. A karjaim görcsösen szorítják a testét, az arcát a nyakhajlatomba fúrja, érzem a kapkodó lélegzetvételeit és rándulásokat a még mindig benne lévő férfiasságom körül. Zihálva veszem a levegőt, az orrom a hajába fúrom, majd lassan hanyatt dőlök a puha matracon magammal húzva őt is. Csak most tűnik fel, hogy mindkettőnk testéről patakokban folyik az izzadtság, így a takarót kirángatom magunk alól és befedem vele a testünk, hisz nem akarom, hogy megfázzon.
Lassan csillapodunk le, egymást ölelve, már épp elaludnék mikor megszólal.
- Miért teszed ezt velem? - suttogja olyan halkan, hogy alig hallom meg mit motyog. - Csak felbukkansz, ágyba cibálsz és időről időre úgy kezelsz akár egy utolsó eldobható ribancot. Miért Niko? - kérdezi halkan, miközben felemeli a fejét és mélyen a szemembe néz.
- Nem kezellek úgy, mint egy ribancot - tiltakozom azonnal.
- Menyasszonyod van - világít rá a tényre.
- Attól még nem tartalak kurvának - vágom rá gondolkodás nélkül, miközben végigsimítok a haján.
- Akkor mégis minek tartasz? - ráncolja össze a homlokát.
- Egy csodálatos nőnek, aki az őrületbe kerget és veszettül megkívánom, ahányszor csak megpillantom - mosolyodok el.
Nem kérdez semmit. Nem szól egy szót sem. Visszahajtja a fejét a mellkasomra, aztán már csak az egyenletes lélegzetvételeit hallom.



Halk dallamokra ébredek fel. Niko… Mintha ő hozott volna haza. De lehet, hogy csak álmodtam vagy képzelődtem. Hülye fű, soha többet nem szívok. De az akkor is biztos, hogy valaki játszik a gitáromon. Talán mégsem álom volt. Mélyet szippantok a levegőből, ami még őrzi az illatát, a szemeim pedig azonnal kipattannak. Tehát tényleg együtt voltunk. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy meztelen vagyok, a ruháim pedig szerteszét hevernek a földön. Pár másodpercig csak bámulom a plafont és megvárom, míg szépen lassan minden emlékem visszatér. A kezem önkéntelenül is végigsimít a lepedőn, ami még meleg. Most már biztos vagyok benne, hogy itt van. De miért maradt? Miért nem ment el mikor felébredt? Mit akar még? Az inge a földön hever, azt kapom magamra, majd beslisszolok a fürdőbe. Szörnyen festek, de egy alapos arc és fogmosás, na meg egy élet halál harc a fésűvel segít valamit az ábrázatomon. Már csak egy kávé kell és egy cigi. Nesztelenül haladok a konyhába, de a nappaliban meglátom őt és megtorpanok. Niko halkan dúdol, csukott szemmel, miközben a húrokat pengeti. Az arcán halvány mosoly játszik. Csak a farmerja van rajta. Mosolyogva figyelem az ajtófélfának dőlve, még az éltető koffeinről is megfeledkezem. Némán hallgatom, ahogy játszik. Amint az utolsó akkordokkal is végez, kinyitja a szemeit és összekapcsolódik a tekintetünk.
- Gyere ide kulta - suttogja halkan, a kezét pedig felém nyújtja. Én pedig, mint valami megszállott bolond megyek. Az ujjaink összefonódnak, az ölében heverő gitár a földre kerül én pedig a hangszer helyén kötök ki. Megbabonázva nézem az arcát percekig, nem érdekel semmi. Lágyan cirógatja a hajam és halántékom, majd elmosolyodik megint és gyengéden megcsókol. Az ajkaink tökéletes szinkronban mozognak, ami most elbűvöl. Önkéntelenül karolom át a nyakát és bújok hozzá még közelebb, a bolond szívem pedig őrült mód kalapál pusztán azért, mert a karjában tart.
- Jó reggelt kedvesem - búgja vigyorogva, mikor nagy nehezen elválunk egymástól.
- Mit keresel még itt? - kérdezek rá halkan.
- Jó reggelt - ismétli meg az előbbi mondatát. Értem a célzást.
- Jó reggelt - mosolyodok el. - Mit keresel még itt? - kérdezek rá újból, most, hogy letudtuk az udvariassági köröket.
- Én nem tudok csak úgy lelépni egyetlen szó nélkül - simít végig az orromon. Elhúzom a szám, tudom, hogy az első közös éjszakánkra utalgat. - Amúgy is veled szeretném tölteni a napot, nem mellékesen beszélnünk kell - komorodik el.
- Miről? - kérdezek rá értetlenül. Nem jut semmi olyan dolog eszembe, amiről nekünk beszélnünk kéne. Az biztos, hogy nekem nincs mit mondanom neki. Az nem lep meg viszont, hogy velem akarja tölteni a napot. Van egy tippem arra vonatkozóan, hogy mit akar csinálni… Henteregni az ágyban, ami ellen igazából nincs is kifogásom.
- Majd később. Főzök neked kávét - jelenti be mosolyogva, mire kikerekednek a szemeim. Hát még akkor, hogy meglepődök mikor velem a karjában feláll és elcipel a konyháig, ott pedig gyengéden lepakol az egyik székre. Komolyan, mintha mozgássérült lennék… Aztán ismét meglepetést okoz. Olyan otthonosan mozog a lakásban, mintha itt élne. Tudja hol a bögre, a cukor, a tejet mondjuk nem nehéz megtalálni csak ki kell nyitni a hűtőszekrényt. Hirtelen eszembe jut a lötty, amit a toronyban csinált és kávénak titulált. Még a gondolattól is felfordul a gyomorom, így inkább felállok és kiszedem a kezéből a kávét, hogy magam csináljam meg. Niko szemöldöke a homlokáig szalad.
- Borzalmas kávét főzöl, jobb ha én csinálom - mosolygok rá vállat vonva, miközben válaszolok a ki nem mondott kérdésére.
- Reggelizünk? Farkaséhes vagyok - mosolyodik el.
- Kaját is úgy csinálsz, ahogy kávét? - gonoszkodom egy picit, mire a derekam után kap és szorosan magához ölel. A kezei a fenekemre siklanak, amibe aztán finoman belemarkol. Mozdulni se tudok, úgy szorít magához, a szemei vidáman és talán kissé önelégülten csillognak, mikor felnézek az arcára. Annyira magas, igazi égimeszelő. Képtelenség hosszú távon haragudni rá. Egyszerűen elkábít és az ujjai köré csavar. Elképesztő. Lassan hajol lejjebb, hogy a fülembe duruzsolhasson.
- Igenis jó kávét csinálok, de főzni még annál is jobban tudok – búgja, majd finoman a fülcimpámba harap. A levegő a tüdőmbe reked, a vágy pedig elönt. Le akarom teperni a konyhakőre és ott helyben eggyé válni vele, de mire lábujjhegyre tornázom magam, hogy meg tudjam csókolni elenged. Csalódottan nyögök fel, mire széles vigyor terül szét az arcán, aztán se szó se beszéd eltűnik a hűtőben. Értetlenül pislogok rá. Ilyenkor most mi van? Azt hittem, hogy egész nap a testiség oltárán fogunk adózni, erre pedig tessék. Tényleg nekiáll főzni. Fejcsóválva veszem birtokba a kávéfőzőm, míg ő egy hatalmas serpenyővel kezd bűvészkedni. A konyhapulton ücsörögve figyelem mit művel. Látszólag tudja mit csinál, de ha belegondolok milyen kávét főz… Reméljük a reggeli jobb lesz. A koffeint két nagy bögrébe öntöm, a sajátom kicsit megédesítem és felhígítom, az övét viszont csak úgy feketén viszem az asztalhoz, ahová pár másodpercen belül ő is követ. Be kell vallanom a rántotta illata valami isteni, de mégis kétkedve figyelem a tányéromon lévő remekműnek tűnő ételt. Megvárom míg lenyeli az első falatot, aztán én is a villámra szúrok egy kis darabot. Ha ő nem halt bele talán én se fogok alapon összeszedem minden bátorságom és megkóstolom.
- Istenem - nyögök fel. Ahogy megérzem az ízeket egyszerűen úgy érzem a mennyországba kerültem. Fenséges.
- Ízlik? - mosolyog Niko.
- Soha nem ettem még ennél jobbat - vallok színt és szó szerint falni kezdem a reggelim. A velem szemben ülő férfi kuncogva figyeli, ahogy két pofára zabálok. Tehát tényleg tud főzni. Lenyűgöző. Nem néztem volna ki belőle, hogy ilyen reggelit képes rittyenteni. És még el is mosogat. Az állam valahol a padlón köt ki. A kávém kavargatva figyelem, ahogy visszasétál hozzám, majd rágyújt egy cigire. Én is követem a példáját, de a fél szemem mindig rajta tartom. Figyelem, hogy pakolja bele a cukrot a kávéba, hogy kutyulja meg, hogy szívja magába a sűrű füstöt, hogyan szabadul meg tőle, aztán a pillantásunk összekapcsolódik. Most olyan békés minden. Nyugodt, csendes és jó. Ismét némaságba burkolózunk és csak a tekintetünkkel kommunikálunk, de ez cseppet sem zavaró. Inkább úgy érzem, hogy valami magasabb szinten vagyunk. Valami megfoghatatlant alkotunk így a kis asztalnál kávézva. Valamit, amit csak mi érthetnénk meg, de még semelyikünk nem tudja mi az a valami. Pedig egyszerű az egész, mégis túl bonyolultnak tűnik. Próbálom a szeméből kiolvasni, hogy mire gondol, de nem megy. Titokzatos most is, mint mindig. Veszélyes. Fájdalmas. Megfejthetetlen. Annyi szó jut róla eszembe, mint még soha senkiről. Per pillanat azt se bánnám, ha így maradnának az idők végezetéig. De ez persze képtelenség.
- Gyere velem a toronyba - súgja halkan, mikor lenyelem az utolsó korty koffeint is.
- Minek? - nézek rá kérdőn.
- Át kéne öltöznöm - somolyog.
- Ó - bököm ki, aztán eszembe jut, hogy én haragszom rá. Azaz ez így nem igaz, de mégis. Nem ugrálok úgy, ahogy ő fütyül. - Minek kellek én ahhoz? - kérdezek rá.
- Lia - csóválja meg a fejét rosszallóan. - Gyere velem - suttogja. De a kérése inkább parancsnak hangzik. Tehát kezdődik megint az egész elölről.
- Minek? - hajolok hozzá közelebb és szúrós szemekkel nézek rá.
- Beszélnünk kell és kitaláltam valamit. De előbb át szeretnék öltözni, lezuhanyozni ilyesmi.
- Itt is zuhanyozhatsz - vágom rá kapásból.
- És rám való ruhád is van? - húzza fel az egyik szemöldökét kérdőn.
- Nincs, de akkor sem értem mit akarsz tőlem. Azt hittem, hogy reggeli után visszacipelsz az ágyba aztán pedig ha végeztünk elmész - morgom. Nincs kedvem vele menni sehová.
- Bízz bennem - mosolyog rám mire cinikusan felhorkantok.
- A menyasszonyodtól is ezt szoktad kérni? - mordulok rá.
- Leena más tészta - suttogja halkan.
- Ó igen és én mégis milyen tészta vagyok? - csattanok fel. - A bizalmadat már eljátszottad, mikor nem mondtad el, hogy van valakid. Mi a frászkarikát akarsz tőlem? - pattanok fel a székről, majd dühösen a mosogatóhoz lépkedek és elöblítem a bögrém.
- A francba - kiabál most már ő is. - Szeretném jóvá tenni. Ki akarlak engesztelni. Ez olyan nagy baj? Elmagyaráznám, mit miért teszek…
- Tehát hülye kifogásokkal traktálnál egész nap? - perdülök szembe vele és csípőre teszem a kezem. - Kösz, de ebből nem kérek - morgok.
- Nem, a francba dehogy. Te komolyan ennyire nem érted? - néz rám csodálkozva, mintha csak annyit kéne tudnom mennyi kétszer kettő. Komolyan elvárja, hogy megértsem őt? Képtelenség. Aztán nagy léptekkel újból felém kezd közeledni. Én pedig nem tudom merre meneküljek. Gyengéden megragadja a vállaim. - Nem érted, ugye? - néz rám kétségbeesetten.
- Mégis mit kéne értenem? - sziszegem. - Hogy megcsalod velem a leendő feleséged? Hogy hazudsz neki, hogy hazudtál nekem és ennek tetejébe még meg is akarod magyarázni a megmagyarázhatatlant? Nem, igazad van ezt én tényleg nem értem - csóválom meg a fejem.
- Nem ismersz. Nem tudod, hogy élek. Nem tudod milyen Leena. Nem tudsz semmit - szűri a szavakat a fogai közt.
- Szereted? - kérdezek rá egyenesen a szemébe nézve. Ő pedig habozik. Vagy egy percig néz a szemembe és nem válaszol.
- Szeretem - bólint végül.
- Miért csalod meg akkor? Miért vagy itt? Miért akarod jóvá tenni, hogy hazudtál nekem? Nem mindegy? Végül is őt szereted én pedig egy kis kaland voltam. Nincs ezzel semmi baj, csak valld be - zúdítom rá a fejemben kavargó gondolatokat.
- Ha velem jössz mindent elmagyarázok - simít végig a vállamon gyengéden. Bevallom kíváncsi vagyok.
- Legyen. Veled töltöm a napot - bólintok rá, majd szó nélkül bevonulok a fürdőbe zuhanyozni, hajat mosni és elkészülni. Alig fél óra alatt teljesen késznek ítélem magam. Sikerült magamból embert faragni, ami nem kis feladatnak tűnt mikor felkeltem, tehát maximálisan büszke vagyok magamra.
- Mehetünk? - Nézek rá kérdőn, mire aprót bólint. A kabátom és a csizmám is magamra öltöm, majd becsukom az ajtót és elindulok utána. Az utcára lépve megpróbálja megfogni a kezem, de elhúzom előle. Morog valamit, de nem tud érdekelni. Taxival megyünk a házáig, amibe belépve azonnal eltűnik. Minden helyiség sötétségben úszik az ablakon lévő fóliák miatt, én pedig úgy érzem szükségem van a napfényre, mert ebben a toronyszerű épületben megfulladok. Frusztrál, hogy megint itt kötöttünk ki, ezen az ősrégi helyen, ahol ő él és ahol már nem egyszer lettünk egymáséi. De vajon ki tudja hány lányt hozott még fel ide? Hány csajt döntött hanyatt azon az ágyon? Hány nőnek mondta még azt szex után, hogy gyönyörű? Vajon a menyasszonya is itt kezdte a pályafutását?
A falak árasztják magukból az illatát, a kisugárzását és ezt most nem tudom elviselni. Szerencsére nincsen olyan nagyon hideg kint így minden gond nélkül helyet foglalok a kertben lévő egyetlen padon. Nézem a talpam alatt elterülő pázsitot, a kerítés mellett lévő sűrű sövényt, ami meggátolja a kíváncsi emberek elől a belátását. Komótos mozdulatokkal gyújtok rá egy cigire és próbálom lecsillapítani a lelkemben dúló vihart. El akarok menni és itt akarok maradni egyszerre. Hallani akarom a magyarázatát, még akkor is ha lehetséges, hogy jobban járnék azzal, ha egy szót sem tudnék. Életemben először fogalmam sincs arról, hogy mit tegyek. Nem értem őt.
- Hát itt vagy - hallom meg a hátam mögött a hangját, ami megkönnyebbülten hangzik.
- Nem bírtam bent maradni - motyogom halkan. Hallom, hogyan lépked felém, becsukom a szemem és mélyet szippantok a levegőből. Pontosan meg tudnám mondani melyik másodpercben lép közvetlenül mögém. A levegő megtelik a teste illatával, besűrűsödik a parfümmel kevert dohányillattól, ami eltelít, megfojt és mégis a mennyekig repít.
- Szeretem Leenát - suttogja halkan. - De ő annyira más, mint te. A kapcsoltunk nem olyan, mint régen. Valaha imádtam, miatta dobogott a szívem, de megváltozott minden, mikor megkértem, hogy jöjjön hozzám feleségül. Az imádni való kedves, mosolygós lányból egy féltékeny, hisztérikus, erőszakos, karrierista hárpia lett, akinek semmi sem szent. Valami elromlott. Már nem én vagyok az élete, hanem a munkája. Bármire képes azért, hogy ő legyen a legsikeresebb a szakmájában, ha kell lefekszik a legnagyobb fejesekkel is csak, hogy szerződést kapjon. Talán bosszúból csalom meg, talán azért, mert míg valaki mással vagyok nem érzem magam egyedül. Ő magamra hagyott. Te figyelsz rám. Tudod milyen régóta nem éreztem azt, hogy valaki törődik velem? Velem voltál, mikor belőttem magam. Végig nézted, fogtad a kezem és magadhoz öleltél. Vigyáztál rám. Ő otthagyott volna és csak azért akadt volna ki, mert neki nem adtam a heroinból. Leena függő, mint a modellek kilencven százaléka. Szentül meg van győződve róla, hogy ha letenné elhízna és nem állhatna többé kifutóra, én pedig nem tudom mit tegyek - súgja mögöttem állva. Hallgatom amit mondd és úgy érzem minden egyes szavával szíven szúr.
- El fogod venni feleségül - motyogom hitetlenkedve.
- Igen - válaszol azonnal.
- Miért? - tudni akarom az okát.
- Mert évek óta együtt vagyunk, mert megesküdtem neki, mert bármit is tesz ő az a nő, akit életemben először képes voltam szeretni. Ha elhagynám, annak nem tudom mi lenne a vége, de amúgy is képtelen lennék rá, túl sokat jelent számomra, ami köztünk van. Én vagyok az egyetlen ember, aki még a felszínen tartja. A munka tönkretette. A drog pedig csak a jéghegy csúcsa. Fontos nekem és segíteni akarok neki. Ki kell lábalnia abból a sok szarból amibe belekeveredett. Érted? - teszi a kezét a vállamra, amitől kiráz a hideg.
- És én mégis miért ülök most itt?
- Fogalmam sincs, csak azt tudom, hogy szeretném, hogy itt maradj velem - feleli higgadtan.
- Szóval míg Leena nincs itt addig jó a szamár is? - kacagok fel keserűen.
- Nem - tiltakozik azonnal. - Te is tudod, hogy ez más.
- Ne hazudj - emelem fel mindkét kezem, a fejem csóválva.
- Nem hazudok - lép elém. Mindkét tenyerét az arcomra simítja. - Nyisd ki a szemed, kérlek - búgja halkan. A tekintetünk találkozik, én pedig úgy érzem valami összeomlik bennem. Tudom mit kéne tennem. Lesöpörni magamról a kezét és elmenni. Hátat kéne fordítanom neki örökre. De nem megy. Nem bírom megtenni. - Nem lehetsz csak egy a sok közül. Te nem! Csak szippants bele a levegőbe - mosolyog rám halványan, míg könyörgően néz a szemembe. - Érzed igaz?
- Nem érzek semmit, csak a te átkozott illatod. Mindenütt ott van - fakadok ki. Nem értem mire akar kilyukadni.
- Én pedig csak a tiédet érzem - bólint somolyogva. - Érted már? Nem érzek semmi mást a levegőbe ha mellettem vagy csak ezt az édes illatot, ami belőled árad. Ha hallom a hangod, nem hallom meg, hogy suhan egy autó az úton, hogy egy repülő zúg el felettünk. Ha a látóteremben vagy, nem látok mást csak téged, nekimegyek az asztalnak, a széknek, az embereknek, mert a szemem csak egy dologra bír fókuszálni. Érted már miért akarom, hogy itt legyél? Te más vagy. Nem olyan mint a többi nő, akivel megcsaltam őt és amíg itt vagy, azt akarom, hogy velem legyél.
- Elmegyek Niko. Elmegyek örökre Helsinkiből alig pár napon belül és soha többé nem jövök vissza - suttogom, hogy eltereljem a témát.
- Tudom - bólint. A hangja a szokásosnál is rekedtebb, olyan, mintha kínt okozna neki kimondani ezt az egy szót. Én pedig ismét vesztettem vele szemben.

Az őszinteség fájdalmat okoz? Határozottan igen! Néha talán jobb ha nem tudunk mindenről. De már késő, fény derült titkokra. Az egyetlen kiút ha elszaladunk, feltéve ha a lábunk engedelmeskedik és el tudunk futni. De ha mégsem? Akkor vége a játéknak? Nem hiszem.