9. Hazug

„Minden áruló gazember, bármilyen indok késztetné is árulásra.”

Az ébredés mindig megvisel. Gyűlölök egyedül kelni, úgy, hogy nincs mellettem senki. Nincs, aki átölelne és álmosan pislogna rám. Ilyenkor mindig érzem a magányt, hogy mennyire rohadtul egyedül is vagyok a világban. Mindenki egyedül van. Magunk vagyunk magunknak, ez egy örök szabály. Eléggé kétségbe tud ejteni ez a tény. Én azt akarom, hogy valaki mellettem legyen mindig.
Határozottan tudom, hogy nem egyedül feküdtem le. Az illatát még érzem a levegőben. Pocsék érzés, hogy nem érzem a hozzá tartozó puha testet a testemhez simulni. Még nem nyitom ki a szemem, csak a kezemmel kezdem tapogatni az ágyat magam mellett. A lepedő langyos, tehát nem rég mehetett el. Megint lelépett… Kissé dühös vagyok, de inkább csalódott. Azt hittem ma velem marad. Nagy nehezen ráveszem a szemhéjaim, hogy emelkedjenek fel. Még csak hajnali három van. Az agyam még mindig tompa, nehezen térek magamhoz, de annyit azért érzékelek, hogy szomjas vagyok. Meztelenül botorkálok ki a folyosóra, nem kapcsolok villanyt így azonnal felfedezem, hogy a fürdő ajtaja alól fény szűrődik ki. Nem vagyok biztos, abban, hogy nem én hagytam úgy véletlenül, így nem merek reménykedni.
Kopogás nélkül nyitok be, Lia pedig ott fekszik a habok közt csukott szemmel.
- Azt hittem elmentél - mosolyodok el.
- Mindjárt megyek, ne aggódj - motyogja, de úgy tűnik valami teljesen másik dimenzióban van per pillanat.
- Örülnék ha maradnál - duruzsolom, mire kinyitja a szemét. Szemérmetlenül mustrálja végig a testem, mintha csak egy darab hús lennék. - Csatlakozhatok? - szólalok meg miután úgy érzem elég ideig legeltette rajtam a szemét.
- A te kádad - mosolyog rám.
Habozás nélkül mászok be mögé. A hátát a mellkasomnak dönti, a feje a vállamon pihen, a kezeim a hasára csúsznak. Ez pedig jó. Talán túl jó is. Csönd van. Nem beszélünk, csak relaxálunk a meleg vízben. Érzem a lélegzetvételeit, az arcát a nyakamba fúrja.
- Jó illatod van - suttogja halkan. A lehelete csiklandozza a bőröm, tiszta libabőr leszek. Gyengéd puszit nyomok a hajára, majd mosdatni kezdem. Na jó, igazából csak simogatni szeretném, de álcának megteszi, hogy szappanos kézzel végigsimogatom a combjait, a hasát, a karjait, a nyakát. A legintimebb pontjait direkt kikerülöm. Hallani lehet, hogy egyre szaporábban veszi a levegőt, a szemei kipattannak, mikor a mellére simítom az egyik tenyerem, a másik kezem pedig a combjai közé vezetem. Csak látni akarom az élvezetet az arcán. Finoman masszírozom a melleit, amik pont a tenyerembe illenek. Nem túl nagyok, de feszesek és én oda vagyok értük. A mellbimbói pillanatok alatt megkeményednek, karcolják a tenyerem. A lábai közti pontra simítom az ujjam és lassan kezdem simogatni.
- Niko - nyög fel. Az ujjai a karomba mélyednek.
- Csss - búgom a fülébe, de egy percre se hagyom abba a teste kényeztetését. Alig pár perc és mocorogni kezd. Szorosan tartom, a karjaim béklyóként fonódnak köré, nem akarom, hogy véletlenül is kiszabaduljon. Hangosan zihál és nyögdécsel én pedig iszonyatosan elégedett vagyok magammal, hisz én okozom neki ezt. Az arca kipirul, szó szerint vergődik a karomban. Ideje megadni neki a kegyelemdöfést, úgy érzem. Két ujjam is a testébe csúsztatom. A szemei kikerekednek, ismét felnyög, megremeg, a háta ívbe feszül és elélvez.
- Úristen - zihálja, miközben tovább simogatom. A mozdulataim immár nem izgatóak, hanem nyugtatóak.
- Hívj csak Nikonak - duruzsolom a fülébe mire finoman a nyakamba harap. - Bestia - nyalok bele a fülébe mire felkacag. A nevetése visszhangzik a sötétkék csempékről. Csodálatos.
Nem várok viszonzást csak ölelem és élvezem, hogy mégsem vagyok egyedül. Nem gondolkozom. A vacogására mégis felkapom a fejem.
- Gyere - emelkedek ki a kádból, majd egy tiszta törölközőt csavarok a derekam köré és őt is kisegítem a kihűlt vízből. A teste lenyűgöz. Ruganyos, feszes. Még olyan fiatal… Egy puha törölközőbe csavarom, mire édesen rám mosolyog. A konyhába megyek, hogy igyak végre. Az ásványvizes üveget az emeletre is magammal viszem, hátha ő is szeretne némi folyadékot juttatni a szervezetébe. A hálóba lépve észreveszem, hogy a karját dörzsölgetve ücsörög az ágyon, még mindig a törölközőbe csavarva.
- Fázol? - Kérdezek rá a nyilvánvalóra.
- Kicsit - bólint.
Gondolkodás nélkül lépek a szekrényhez, hogy előkutassak egy pólót neki. Magamnak is kiveszek egy tiszta alsógatyát. Még jó, hogy anyu rendre rám parancsol, hogy vigyem el a szennyest a tisztítóba, ha már a mosógéppel eddig nem sikerült összebarátkoznom.
- Köszönöm - néz rám hálásan mikor a kezébe nyomom a felsőm. - Black Sabbath? - emeli rám kérdőn a tekintetét, mikor széthajtogatva meglátja a mintát.
- A kedvencem - bólintok vigyorogva miközben én is felveszem az alsóm.
- Nem rossz - bólint, majd belebújik a ruhadarabba. Próbál észrevétlenül beleszimatolni a testét fedő anyagba, de észreveszem. Nem szólok semmit, örülök, hogy hatással van rá az illatom.
Még egy cigit elszívunk aztán összebújunk az ágyon. Hamarabb alszik el, mint én, az oldalára fordul, én pedig követem. A testem az övéhez igazítom, teljesen a hátához tapadok, az arcom a hajába temetem a tenyerem a mellére helyezem, így ér az édes álom.


Félkómában érzem, hogy Niko mögöttem mocorog, és puszit nyom a halántékomra. A szám önkéntelenül is mosolyra görbül, de még nincs erőm kinyitni a szemem és tudatni vele, hogy felébredtem. Csalódottan veszem tudomásul, hogy kimászik mellőlem, de a fáradtság ismét legyűr és visszaalszom.
Biztos vagyok benne, hogy alig pár perce tart csak a kábulat, mikor hallom, hogy nyikorog az ajtó. A szemeim résnyire nyitom és széles vigyor terül szét az arcomon. Életem legcsodálatosabb reggele…
- Egy konyhatündér veszett el benned - kuncogok fel rekedten, miközben a hátamra gördülök, de pillantásom nem bírom levenni róla. Annyira édes, ahogy a tálcát egyensúlyozza a kezében, ami roskadásig meg van pakolva mindenféle földi jóval.
- Romantikus fazon vagyok - nyújtja ki a nyelvét, miközben lepakolja a kezében tartott tálcát az ágyra és visszabújik a takaró alá. - Jó reggelt kulta - hajol közelebb hozzám és lágy csókot hint az ajkaimra. Annyira édes és finom, hogy alig bírom elereszteni. De a korgó gyomrom figyelmeztet, hogy tegnap reggel óta nem ettem.
Egymás szájába adagoljuk a szendvicskatonákat, nevetünk, felébredünk. Ellenállhatatlan egy pasas.
- Lassan mennem kell - nézek az órára, majd belekortyolok a kávénak nevezett valamibe. Szörnyű lötty, ilyen borzalmat még életemben nem ittam. Kiráz tőle a hideg. Szívem szerint visszaköpném a csészébe.
- Veled megyek, átöltözöl aztán együtt mehetünk a stúdióba. A kávémra meg ne fintorogj drága - böki az ujját a bordáim közé.
- Ez borzalmas - grimaszolok.
- Tök finom - iszik bele a saját poharába.
- Meg akarsz mérgezni? - lötyögtetem körbe-körbe a barna valamit, ami a csészében van. Kávénak nem nevezhető még a legnagyobb jóindulattal sem.
- Nem áll szándékomban - simít ki egy tincset az arcomból. - De ha rossz kislány leszel még az is megeshet - veszi az ajkai közé a fülcimpám és finoman szívni kezdi. A vágyaim pillanatokon belül elhatalmasodnak felettem. Nem tudok betelni vele, a testével. Vérbeli zenész. Rajtam is úgy zongorázik azokkal a gyönyörű hosszú ujjaival, mintha egy hangszer lennék. A tálca borul, a csészém az éjjeliszekrényre kerül, az alsónadrágja a földön hever, a póló, ami a testem fedi pedig a szekrény tetején köt ki.

- Eltépted a bugyim - lengetem meg a szakadt csipkét az ujjaim közt, miután nagy nehezen rávesszük magunkat, hogy kimásszunk az ágyból.
- Nincs rá szükséged - kacsint rám, miközben a farmerját gombolja be.
Erre most mit mondjak? Semmit. Én is felöltözöm, Niko bezárja az ajtót, kézen fogva sétálunk el a házig. Úgy dönt nem jön fel, hanem lent megvárja, míg rendbe szedem magam. Igyekszem, ahogy tudok. Szerencsére a zuhanyzáson már nála túlestem, így nem kell még azzal is tökölni. A hajam copfba kötöm, átöltözöm, felkenek egy leheletnyi sminket, összeszedem a cuccaim és már nyargalok is le hozzá.

A stúdióban ma is eljátsszuk, amit tegnap. Képtelenség vele dolgozni. Semmi nem jó neki. Mindent kritizál persze jobbat nem tud, én pedig ettől rendre kiborulok és elküldöm a picsába. A srácok jót mulatnak rajtunk, bár néha ők is megkapják a magukét.
Kivételesen ő ront ki az irodából mondván nem bírja tovább, de olyan hévvel, hogy félő tokostul kiszakad az ajtó. A poharat, ami a kezemben van a falhoz vágom. Mindenki megilletődve pislog, hol rám, hol az ajtóra, amin Niko viharosan kivonult. Utána rohanok, látom, hogy a kis konyhába megy. Feltépem az ajtót, pedig épphogy csak becsukta. Magam után úgy vágom be, hogy az egész helyiség visszhangzik a csapódástól.
- Abbahagynád a hisztit és megpróbálnád értelmesen megfogalmazni, hogy mi nem tetszik? - támadok neki azonnal és most én szorítom a falhoz. Az ujjammal a mellkasára bökök, a szemeim villámokat szórnak, kevés hiányzik ahhoz, hogy felrobbanjak a dühtől.
- Szar az egész - kiabál. - Szar az, amit csinálsz. Nem egy tini vagyok a kurva életbe. Én nem írok ilyeneket! Mi az, hogy ma este neked adom magam? Ne már. Ez gáz. Ilyet a nyálgépek írnak. Nem erről szól a szerelem! - üvölt torka szakadtából.
- Oké akkor írd át, de csinálj valamit végre, ne csak üvölts, mint valami hisztis majom! Formáld olyanná, amilyen te vagy! Írd le, hogy szerinted mi a szerelem, szarok rá, csak csinálj valamit - ragadom meg a vállait és minden erőm bevetve megrángatom kicsit.
Az indulat még mindig forr bennem, de mikor meglátom, hogy a zöld szemek elhomályosulva pásztázzák végig az arcom a tüdőmbe reked a levegő. Nem tudom mi történik, csak érzem, hogy a szívem hevesebben kezd verni miközben Niko tenyere az arcomra simul. Úgy bújok bele a puha, meleg kezébe akár egy kiscica, aki eddig a hóban játszott és teljesen átfagyott, most pedig szüksége van a meleg kéz érintésére, a cirógatásra. Az a csoda, hogy nem kezdek el dorombolni neki. Hirtelen ölel magához, az én karjaim is a dereka köré csavaródnak. Ott állunk, zihálva, megtépázott idegekkel szorosan tartva a másikat. Hallom a szíve minden egyes dobbanását, a lélegzetvételeit, az illata az orromba kúszik én pedig szédülök. Az arcát a nyakhajlatomba fúrja, az orrán kiáramló meleg levegő csiklandozza a bőröm, mikor az ajkai is gyengéden hozzámérnek megborzongok, de nem húzódok el tőle. Túl jó érzés hozzábújni. Valami egészen különleges dolog, szinte földöntúli. El kéne szakadnom tőle, de nem megy. Mint egy mágnes, úgy vonz magához és túl erős ahhoz, hogy szabadulni tudjak tőle. Teljesen egymáshoz tapadunk és megáll a világ. Nincs se tér, se idő, se más élőlény rajtunk kívül. Egy láthatatlan burok vesz körbe és köt össze minket. Ez a burok mindentől megvéd, csak saját magunktól nem. Félelmetes, de nem tudok ezzel foglalkozni. Csak az érzéseimre koncentrálok, a szívemre, az agyam pedig kikapcsolom.
Hogy mennyi idő telik el? Fogalmam sincs. Senki nem zavar meg minket, gondolom azt hiszik, hogy egymásnak estünk és ha ránk nyitnának mindketten meztelenek lennénk, Niko pedig a testem mélyén lenne, miközben én úgy vonaglanék a karjai közt akár egy ócska ribanc.
Mélyeket szippantok az illatából, a hátát simogatom érzem, hogy ő is kezd lehiggadni.
- Menj el - súgja halkan. - Menj el Lia. Megcsinálom a dalt és este találkozunk, ígérem - suttogja kétségbeesetten talán kissé könyörgően is.
- Miért akarod, hogy elmenjek? - kérdezem miután kicsit eltolom magamtól, az arcát a két tenyerem közé fogom és mélyen a szemébe nézek. Megijedek tőle. Azok a szemek valami mérhetetlen kétségbeesést tükröznek. Ennyi horrort és félelmet még soha senki szemében nem láttam.
- Csak menj - simogatja meg a kézfejem, amivel az arcát tartom.
- De segítek neked - vitatkozom vele tovább, mire elveszti a türelmét. Úgy érzem történni fog valami. Valami olyan, amitől fél.
- Menj el - csattan fel. - Nem kell, hogy segíts kulta. Már tudom mi a megoldás - lágyul el újból a hangja.
- Niko - sóhajtok fel miközben próbálom kiolvasni a választ a méregzöld íriszekből. Vajon mitől félsz ennyire? Miért akarod, hogy elmenjek? Mi az amiről nem akarod, hogy tudjak?
- Menj - búgja megnyugtatónak tűnő hangon, de én látom, hogy valami nagyon nincs rendben. Nem tudom mire készül, de ez már nem is az én dolgom. Ő nem az én felelősségem. Bízom benne, hogy tévedek, hogy nincs semmi baj, csak annyi, hogy képtelen velem dolgozni. Bólintok, sarkon fordulok, visszamegyek az irodába némán összeszedegetem a cuccaim és kisétálok az ajtón.
Nem köszönök el senkitől, nem szólalok meg. A belsőmben üvöltő hangokat figyelem. Mind azt mondja, hogy maradnom kéne, nem szabadna egyedül hagynom, hogy valami nem stimmel, de elhallgattatom őket. Még egy utolsó pillantást vetek a mini konyha ajtajára, de nem állok meg. Próbálom elterelni róla a figyelmem. Be kell vásárolnom, ki kell takarítanom és pihennem se ártana. Sok dolog történt mostanában.
Az első utam a lakásomhoz közeli boltba vezet. Végigpörgetem a fejemben mit is kell vennem, az alapján pakolom be a kocsiba a cuccokat. Mire végzek szép kis halom gyűlik össze. A kasszához az újságos soron át vezet az út, az egyik címlapra bámészkodás közben viszont felkapom a fejem.
- Azt a rohadt kurva… - sziszegem, mire egy mellettem elhaladó idős néni elég csúnyán néz rám. - Vén szatyor - motyogom, az sem érdekel ha érti mit mondok. Visszafordulok az újság felé. Miért nem beszélek finnül? A picsába… Niko és egy barna hajú lány vigyorognak a címlapon összeölelkezve, ez pedig elég egyértelműnek tűnik, még akkor is ha egy mukkot se értek a nagybetűkkel szegett szalagcímből. Nem vagyok biztos abban, hogy tudni akarom mit is írnak róluk, de úgy döntök megveszem az újságot és megkérem Conort, hogy fordítsa le nekem. Bár szinte minden kiderül számomra abból is, hogy ránézek a fotójukra. Az a lány a barátnője… Ki fogom tekerni a nyakát annak az átkozott kreténnek. Úriember mi? A jó nénikédet vagy te úriember, mocskos hazug disznó.
Érzem, hogy forr az agyvizem, ha mellettem lenne most az a féreg biztos, hogy kiherélném. Nem azért, mert barátnője van, hanem azért, mert nem szólt róla és szeretővé minősített. Ribancként kezelt… És ez bevallom marhára idegesít. Az ő sara, hogy megcsalta a nőjét, de az, hogy engem a kurvájaként kezelt, az mélységesen felháborít. Ha tudtam volna róla, akkor is ugyan így cselekszem valószínűleg. Ugyan úgy bebújok az ágyába, de legalább nyílt lapokkal játszottunk volna.
Dühösen csapkodom ki az pénztáros elé a vásárolt holmikat, majd amint lehúzta őket, vissza is dobálom mindet a kosárba.
Amint lepakolom a szatyrokat az előszobában, nyargalok is át Conorhoz. Nem fogom vissza magam. Úgy dörömbölök az ajtón, mint valami őrült. Egy vörös hajú lány nyit ajtót egy szál takaróba csomagolva. Figyelemre se méltatom, arrább penderítve a legjobb barátom keresésére indulok. Hallom ugyan a csaj rosszalló morgását, de mákja van, hogy nem kezd el komolyabban kötekedni, mert átharapnám a torkát ha így tenne. Van egy tippem hol találom meg Conort… A hálóba lépve a hófehér hátsójával találom szembe magam, de nem zavartatom magam. Az újságot az ágyra dobom.
- Fordítsd le - követelőzöm miközben végignézem, hogy bújik bele az alsónadrágjába.
- Szia - néz rám jelentőségteljesen.
- Szia! Fordítsd le, most azonnal mit írnak róluk - szűröm a szavakat dühösen a fogaim közt.
- Kiscica, hol marad a jó modor? - pislog rám kissé álmosan, összeszűkült szemekkel miközben nagyot nyújtózik és kidörzsöli a csipát a szeméből. Az izmai kidomborodnak, a bordái is felvillannak egy fél pillanatra, de a teste látványa most sem nyűgöz le. - Először is felébresztesz, majdnem betöröd a bejárati ajtót, ha jól hallottam a cicusnak se köszöntél, aki beengedett, majd beviharzol ide miközben egy szál faszban állok, nem várod meg, hogy én menjek ki, ráadásul köszönés nélkül utasítgatsz. Mi van veled? - biccenti oldalra a fejét. - És még kávét se hoztál, ahogy látom - mormolja összeráncolt homlokkal.
- Conor - üvöltök rá. - Azt mondtam, hogy fordítsd le azt a kibaszott újságcikket most azonnal! Ne szívd a vérem, mert esküszöm, hogy nem állok jót magamért. A kurvád lelki világa maximálisan nem izgat, dolgozza fel, hogy egy tapló ribanc a szomszédod, de te olvasd el, hogy mit írnak Nikoról és arról a csajról - bökök az ágyon heverő lap felé, mire Conor nagy nehezen kapcsol és felveszi az újságot.
Dörmög valamit az orra alatt, majd odalapoz ahol a cikk található.
- Leena - nyögi majd bocsánatkérően néz rám.
- Ki az a Leena? - kérdezem türelmetlenül.
- Ülj le - roskad az ágyra, majd megpaskolja maga mellett a helyet.
- Jó így csak mondd már - csattanok fel.
- Leena Niko menyasszonya. Együtt élnek már pár éve. Mostanság az a módi náluk, hogy fűvel fával megcsalják a másikat. Leena elment valahová, Niko nem beszélt róla, azt hittem, hogy szakítottak, de nagyon úgy néz ki, hogy együtt vannak még mindig. A cikk pedig azt taglalja mikor lesz az esküvő és, hogy Leena nem vár-e gyereket - suttogja.
- Terhes a csaj? - kerekednek ki a szemeim.
- Nem, nem hiszem. Sőt mérget merek rá venni, hogy nem az és az esküvőről se volt még szó. Sok minden változott amióta összejöttek - túr bele Conor a hajába. - Nem nagyon ismerem őket, főleg nem Leenat, csak párszor találkoztam vele, de azt tudom, hogy halálosan szerelmesek voltak egymásba anno. Láncfűrésszel se tudtad volna különválasztani őket. Fél év után vettek egy közös lakást és összecuccoltak. Niko megkérte a kezét, aztán valahogy minden megváltozott. Leena betegesen féltékeny lett, de ő kefélt félre először. Niko megbocsátott, de ő is összefeküdt bosszúból valaki mással. Azóta ez megy. Állandóan veszekednek, Leena mindenkire féltékeny, aki Niko közelébe megy, de most már oka is van rá, ugyanis tényleg sok lánnyal fekszik le. Na de Leena se szent. Öt-hat fazonról tudok, akikhez rendszeresen feljár és valószínűleg nem sakkleckét adnak neki azok a pasik. Nem mellékesen drogproblémái is vannak - magyarázza. - Ennyit tudok róluk, nem többet.
- Hol van a csaj? - kérdezem.
- Londonban. Modellkedik, ha minden igaz.
- Remek. Köszönöm - biccentek egyet Conornak, majd ahogy jöttem ugyan úgy távozom is.
Az ajtómon minden reteszt behúzok. Azt hiszem ezzel kizárhatom a gondolataim is, nem csak a nem kívánatos személyeket az otthonomból, majd a hálóba csattogok átöltözni. A legkényelmesebb cuccaim kapom magamra és próbálok nem gondolkodni, erre pedig a zene a legjobb. A kedvenc CD-m rakom be és elindítom a lejátszót, hogy dübörögjön a zene és nyomja el a fejemben cikázó gondolatokat.
Elpakolom a még mindig előszobában heverő szatyrok tartalmát, nekiállok port törölni, porszívózni, még a cuccaim is bedobálom mosásba csak, hogy eltereljem a figyelmem Nikoról és a menyasszonyáról. Még csak nem is a barátnője, hanem a leendő felesége… Sértett vagyok és sérült. Na, nem azért, mert bármit is akartam volna tőle pár kósza éjszakán kívül, de ezzel megalázott. Nem akarok mélyebben belegabalyodni a dologba, jobb nem gondolni rá, rájuk, így nekiállok főzni. Még muffint is sütök. Szépen lassan párolog el a dühöm és mire mindennek a végére érek, lecsillapodnak az indulataim. Egy üveg sör, egy doboz cigi és egy kád forró víz. Nem vágyom másra. A meleg illatos víz felhevíti a bőröm, de az agyam sikeresen kikapcsolja és ellazítja a tagjaim. A jéghideg sör belülről csillapít le, míg a felszálló cigaretta füst megbűvöl és végképp rövidzárlatot idéz elő az agyamban.
Mosolyogva szállok ki kádból, a hetente esedékes tatarozáson is túlesek. Megszabadulok a szőrpihéktől, lereszelem a sarkam, bekenem a bőröm testápolóval, kilakkozom a körmeim, befonom a hajam, hogy majd ha megszárad szép hullámos legyen. Úgy érzem újjá születtem. Lemostam magamról Niko mocskát. Rólam többet nem hall. Ennyi volt. Vége van és én sikeresen lezártam a vele történt afférom.
Az ablak előtti kiugróban eszem és nézem a lent sétálgató embereket. Ezért a kis mélyedésért vettem ki a lakást, ugyanis egyből beleszerettem a párnázott párkányszerű valamibe. Elképzelem vajon mi járhat a lent sétálók fejében, milyen zenét hallgathatnak, kivel élnek együtt, röviden, hogy milyen is az életük.
A telefonom fél percenként csörög, de nem vagyok hajlandó felvenni. Hagyjon mindenki békén, most egyedül akarok lenni. Ez a délután nem szól másról, mint a továbblépésről, ehhez pedig az kell, hogy senki ne zargasson. Nem akarok gondolkodni, nem akarok beszélni csak cigizni, sörözni és zenét hallgatni, na meg bámészkodni. Halkan kezdem dúdolni a lejátszóból felcsendülő számot, aztán az énekessel együtt én is dalra fakadok. A zaklatóm idő közben feladja, nem hívogat tovább, a lemenő nap pedig szépen lassan vörösre festi az eget, aztán sötétség borul Helsinki utcáira. A lámpák felgyulladnak és a félhomály eluralkodik odakint. Párok lepik el a csendes kis utcát, andalognak, nyáladdzanak, csöpögnek a szerelemnek hitt illúziótól. Gusztustalan az egész, szívem szerint lemennék és egyesével rángatnám meg őket, hogy nyissák fel végre a szemüket, térjenek észhez és ne áltassák tovább magukat, mert a szerelem nem létezik, ha pedig valakibe mégis belemártja a méregfogait, akkor az kínhalállal lakol pár másodperc boldogságért cserébe. Különös ritka betegség ez úgy gondolom, de szerencsére nagyon keveseket támad meg. Hányingerem van az elém táruló látványtól.
Valaki ráfekszik a csengőre, ez pedig felriaszt a kábulatból. Morogva mászok el az ajtóig.
- Mi van? - förmedek rá a betolakodóra.
- Hol van Niko? - lép be Jari és Mad kérdezés nélkül.
- Már bocs, de az az én lakásom, ő nincs itt, titeket nem invitáltalak beljebb és nem mellékesen magasról teszek arra, hogy hol van az a seggfej - sziszegem kissé ingerülten.
- Tehát nincs veled - morogja Mad.
- Nincs. Elküldött, azt mondta majd ő megírja a dalt. Ennyi. Ti pedig húzzatok innen, de sürgősen. Soha többé nem akarom látni semelyikőtöket sem. Főleg nem azt a vadbarmot, akit kerestek. Lehet, hogy épp a menyasszonyát dugja, akiről elfelejtett szólni - szűröm a szavakat a fogaim közt. Jari mindenhová bekukkant még mielőtt rám nézne. Nem tudom mit vár… Azt képzeli, hogy az egyik sarokban rejtegetem? Mad telefonja megcsörren, finnül beszél, a homloka ráncba szalad, a szemeivel Jarit keresi, majd mikor összekapcsolódik a pillantásuk Jari elsápad és a kezei ökölbe szorulnak. Megijedek. Valami nincs rendben. A beszélgetésből annyit tudok kivenni, hogy Nikoról van szó és mintha Aleksi neve is elhangozna. Mad gondterhelten nyomja ki a telefont.
- Szétcsapta magát valószínűleg. Még megvan a kulcsod a toronyhoz? - kérdezi aggodalommal teli hangon Jarit, aki nekiáll káromkodni.
- Menjünk - fújja ki a levegőt ingerülten, majd mindketten a kijárat felé veszik az irányt. Ismételten felkapom a vizet.
- Na ácsi - torlaszolom el a kivezető utat, azzal, hogy a hátam az ajtónak támasztom. - Mi az, hogy szétcsapta magát? Mi a fene történik? Tudni akarom - nézek rájuk összeszűkült szemekkel. A hangom határozottan és ellentmondást nem tűrően cseng. Én is aggódom valahol miatta még akkor is, ha szívem szerint élve ásnám el. Ez a szétcsapta magát nem hangzik túl jól.
A fiúk hátrahőkölnek, majd összenéznek. Mad biccent egyet, Jari nagyot sóhajt…
- Valószínűleg beszedett valami szemetet - böki ki nagy nehezen. - De nem biztos. Nem nyit ajtót, bömböl a zene a toronyba, Aleksi ott van de semmi… Nem veszi fel a telefonját. Régen mindig akkor csinálta ezt, ha bedrogozott - magyarázza. - Most mennünk kell, ki tudja mit vett be - néz mélyen a szemembe.
- Veletek megyek - vágom rá gondolkodás nélkül, majd a hálóba rohanok magamra rángatni egy nadrágot. Meglepődök azon, hogy tényleg megvárnak, bár az öltözködésem nem tart tovább fél percnél. Csizma, kabát, táska, lakáskulcs és indulunk is. A mélygarázsba egy sötétített ablakú autóba pattanunk. Mad vezet, de úgy, mint valami igazi őrült, így hamar odaérünk a számomra már ismerős kastélyszerű épülethez.
Aleksi és Mika az ajtóban ácsorognak, gondterheltek, félnek és aggódnak. Én még nem érzem azt amit ők, csak egy dolgot tudok, hogy itt kell lennem velük és segíteni ha tudok. Félretenni azt, hogy átvert és eltitkolta előlem, hogy menyasszonya van. Idekint is hallani lehet, hogy Black Sabbath-ot hallgat. Paranoid…
Jari a zárba illeszti a kulcsát és beront a lakásba. Mire én is a küszöbön belülre kerülök, addigra ők már körberohanták a fél lakást.
- Bassza meg - kiabál Mad valahonnan.

Mocskos kis dolgok, mocskos kis titkok, mocskos kis hazugságok. Egyik pillanatról a másikra minden borul. Nem leled a kiutat, segítségért fohászkodsz. De mi segíthet? Egy alapos tisztálkodás, hogy lemosd magadról a sértettséget és a hazugságot? Ha addig súrolod magad vagy a lakásod míg minden patyolat tiszta nem lesz, akkor te is megszabadulsz a mocsoktól? A lelked is hófehérré válik? Vagy ugyan olyan szennyes marad, csak elhiteted magaddal, hogy tisztább lett? Esetleg egy marék pirulához nyúlsz? Némi alkoholhoz? Igen, az utóbbi kettő elfeledteti veled a fájdalmakat és megtanítanak repülni. De a zuhanás fájdalmas. Mi van ha pofával a betonba csapódsz? És ha végleg a felhők közt ragadsz, hogy angyalok táncolhassanak a sírodon? Megéri? Megtisztulhatunk valaha? Elérhetjük magunktól a csillagokat? Vagy mindez csak hiú ábránd marad, amivel áltatjuk magunkat?